- Azt meg tudod saccolni, hogy aki nagyon figyel, meg eléggé jó füle van és valóban rádiózik, az hány fuvart tud felvenni nálatok, ha minimum 8-10 órát utcán van?

- Nemcsak saccolni tudok, mert erre volt egy statisztikánk. Kitaláltam egy toplistát, mert elég sokan nem vettek fel címet. Azt mondtam, hogy az első három helyezett nem fizet a következő hónapban. Az 579-es kolléga egy hónapban 376 címet vett fel.

- Ez nagyon kiugrónak hangzik.

- Igaz, és ő három hónapig vezette is a listát. A második is 310 címet vitt el, a harmadik pedig 200 felett teljesített. Az átlagos olyan 110 körül van. Persze ezt nem lehetett folyamatosan csinálni, mert megnőtt a hívások száma, és akik a toplista rubrikázásával foglalkoztak, fontosabb, hogy az utascím felvételt csinálják. Hiszen most a CB-n és az URH-n is dolgozunk. Tehát nekem tényleg nem mondhatják, hogy kevés a cím. 

- Akinek lefordítjátok a számát, annak a rádiója működik?

- Persze, és el is lophatja a fuvart. De ha egyszer belefut a zsákutcába, akkor kemény dolgok történnek.

- Hogyan bukhat meg, hiszen annyira nem buta, hogy rájelentkezzen a címre. Bizonyára nem nyom le, mert akkor látható lesz a kódja.

- Nem így csinálja, hanem odamegy, és megpróbálja beültetni az utast. Ez csak akkor veszélyes neki, ha nagyon közel van a címhez az, aki a számával rájelentkezett. Mert akkor a sarkába fog érni, és ha odaér, akkor vége. Volt ilyen esetünk. Azt mondták, hogy Paradiso, és mire odaért a kocsink, addigra nem volt ott az utas. Mondták, egy piros Skoda vitte el. Legközelebb beolvasta a diszpécser, hogy Arany Mókus, és ott is csak az derült ki, hogy egy piros Skoda elvitte. Ezután erre a két helyre odautazott egy kolléga. Megint mondták, hogy Paradiso. És megint ellopta a skodás fazon. Akkor kapták el, amikor beültek az utasok. Keményen kirúgtuk, mert ilyen esetben nincs pardon.

- Mennyire volt hatékony ez a toborzó érvelés?

- Annak ellenére is elértük a háromszázas létszámot egy negyedév alatt, hogy a Buda és a City megpróbált egy ellenakciót. Amikor hozzákezdtem, akkor éppen felvételi zárlatot tartottak, tehát nem vettek fel taxisokat. Meghallották, hogy egy hét alatt összegyűlt száz emberem, erre feloldották a zárlatot, és hirdetni kezdték, hogy ők is felvételt tartanak, hogy elszívó erőt képezzenek. Arról nem is beszélve, hogy akkor indult be a Lux-taxi is. Egyszerre három riválissal szemben kellett vonzanom az embereket. így alakult meg az első központunk. Amikor már volt pénzünk, bérleményre elindítottuk a Rege Szállót második központként.

- Volt valami induló tőkétek?

- Pontosan 179 ezer forintot hordott össze alaptőkeként a 15 kisszövekezeti tag.
Az év végi mérlegünk 378 ezer forint alaphiányt állapított meg, mert egy induló cégnél akkora reklámtevékenységet kellett elkezdeni, hogy feltétlenül észrevegyenek minket. Rögtön az indulásnál háromszázezer darab szórómatricával kezdtünk, amit szétszórtunk Budapest utcáin. Ezt a számot úgy határoztam el, hogy több legyen, mint amit bárki más utcára dobott. Tudtam, hiszen ott voltam, hogy a Buda és a City mennyi reklámmal dolgozott, és nyilvánvalóan a kettőnél többet kellett kihozni. Amivel nagyot fogtunk, az a Rádió-taxi szabadjelzője. Megjelentek az utcán az egyenjelzőink, és mindenkinek nagyon tetszett. A taxisoknak is, az utasoknak is. És az egyforma jelzővel jól ellenőrizhetővé váltak a Rádió-csapat taxijai.

- Honnan szedted az ötletet, hogy már messziről virítson, ha egy Rádió-taxi jön?

- Nagyon egyszerű volt. Akkoriban ment nálunk a Hét taxi című jugoszláv film. Már régebben is tudtam, hogy Belgrádban van Rádió-taxi, és az ottaniak alapján csináltam az egyenjelzőt. Azt gondoltam, hogy egyszer felveszem a kapcsolatot a belgrádiakkal. Aztán rájöttem, hogy ugyanez Bécsben, Münchenben, Párizsban, sőt Athénban is. Ezért. arra gondoltam, hátha elérhető, hogy ez a négy-öt társaság valamilyen európai közösségként szolgáltathasson.

- Milyen kapcsolatba kerültél a belgrádiakkal?

- Semmilyenbe. Egyszer eljött az irodánkba egy ottani Rádió-taxis. Egy bolgár gyerek, aki úgy ahogy tudott szerbül, segített beszélgetni. Hagyott itt szóróanyagot, meg címet. Kértem, hogy a főnökük keressen meg, de a mai napig nem jelentkezett. Küldtem levelet is, arra sem válaszolt. Írtam a münchenieknek, arra jött egy válasz, hogy határozzam meg, mikor és hol akarok a főnökükkel találkozni. Megírtam, hogy Sopronban és mikor. Visszaírt, hogy sajnos nem ér rá. Azóta nem is jött más levél.

- Mit jelent a te fejedben az európai Rádió-taxik közössége? Azért írom így körül, mert nem tudok rá más nevet.

-       Először is egy közös utazási irodát lehetne csinálni, ami a taxisokat családostul, azonos nívójú lakásokban tudná üdültetni. Én odaadom a lakásomat a müncheninek, ő odaadja nekem. Ilyen segítség nincs sehol. A gondolata még foglalkoztat, lesz a világkiállítás, addigra szeretném telő alá hozni.
A másik az utasok kézről kézre adása a határon. A német taxisnak is jobb, ha nem jön 200 kilométert Budapestig az osztrák határtól, a magyarnak is jó, ha lemegy érte, és elhozza Hegyeshalomtól. Ilyen kecske-káposzta alapon. Lehetne olyan kirándulásokat csinálni, ahol focimeccseket játszhatnánk. Olyan segélykupát, ami a beteg gyerekek megsegítését célozná. Ezt akár a Népstadionban is megcsinálhatnánk. Vagy körmérkőzéses Rádió-taxi találkozókat játszanánk a segélyalapra.

- Mit gondolsz, mitől válna ez vonzóvá a külföldi Rádió-taxi társulásoknak?

- Azt nem tudom, hogy egyáltalán azzá válhat-e, mert nem tudok az ő fejükkel gondolkozni. Az én fejemmel viszont tudom, hogy mi valutával eléggé gyengén ellátott emberek vagyunk. Ha ilyen csereakcióban partnerek lehetnénk, akkor én adnék neki itt forintot, ő adna nekem valutát. És ő adna nekem ott lakást, és én adnék neki itt lakást. Hiszen akármennyit keres Münchenben, vagy Belgrádban, csak nem mindegy, hogy napi 2000 forintot fizet ki lakásért, vagy semmit. És azt hiszem, hogy egy jobbfajta fociért sokan cipőt húznának. Pláne, ha az valami segélyakcióval jár együtt. És mellékesen nagyon jó reklám is lenne.
 
- Jó, hogy mondod. Más eszközeitek is vannak mint a kezdetben kitalált szórólapok?

- Lennének, csak erre nincs pénzünk. Próbálom kitalálni azokat a megoldásokat, amivel így is bekerülhetünk a sajtóba. De nem vagyok egy hivalkodó ember, nem szeretem előtérbe tolni magam, ezért a lehetségesnél kevesebb cikket írnak rólunk. Eltettem az itt-ott megjelent írásokat az Esti Hírlapból, Szövetkezeti Híradóból, HVG-ből, a KIOSZ újságból, bár ezek ilyen gyors leírások, egy flekknyi anyagok. Nem is mindig szerencsések. Itt volt a Népszabadság kerekasztal-beszélgetés, aminek a kéziratát nem mutatták meg, és többet foglalkozott a maréknyi hiénával, csalóval, mint a szakma zömét kitevő korrekt taxisokkal. Szinte azt sugallta, hogy minden magántaxis csaló.

< vissza