Nekrológ, avagy megelőlegezett gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel akit érint, hogy szeretett szakmánk haldoklik. Hozzáértők szerint, hetei vannak hátra. Az alattomos gyilkos kór, ami megtámadta, gyógyíthatatlannak tűnik.
Azt mondja a szólás: „Kinek halálhírét keltik örökké él.”
Az alapító tagok közül többen hosszú évekig taxiztunk, ezért úgy gondoljuk, hogy tisztában vagyunk azokkal a problémákkal, amelyek a taxisok mindennapjaiban jelentkeznek akár az utcán munka közben, akár az adott fuvarszervező céggel való együttműködésük során.
Kinek az érdeke? Szerkesztőségünkhöz igen körülményes úton, de végül is eljutott egy hátborzongató anyag. Ahogy szoktam mondani, befújta a szél az ablakon /ennyit annak a védelméről, akitől elcsente annak az unokahúgának a nagybátyja, aki eljuttatta hozzánk:-)/. Az történt, hogy meghívták az érdekképviselőket egy "titkos", szűkkörű tanácskozásra, ahol ellentmondást nem tűrve a kezükbe adták (azóta nem kapnak szegények levegőt).
Látnunk kell, (és reméljük, akik végig kitartottak velünk tényleg látják) hogy ez a tervezet nem a budapesti taxipiac rendezését szolgálja, hanem a ma Budapesten taxiszolgáltatást végző vállalkozók szisztematikus és tudatos kiirtását. Ehhez taxis érdekvédő szervezetek a nevüket nem adhatják, és kutya kötelességük megszervezni a legkeményebb ellenállást!
Ezért ne szórakozz egy fuvarozásból élő ember eszközével! Eleinte csak szópárbajnak indult az alábbi eset a 47 éves Guercy Edmond és 23 éves utasa, Benoit Kapelli között a kanadai Montrealban április 29-én. A konfliktus a szemtanúk elmondása szerint abból indult ki, hogy az utas ismeretlen okokból erősen becsapta a Toyota Camry ajtaját.
- Közterület-figyelő kamera -kontra- Taxi = 30.000Ft Az Országos Taxis Szövetség és a Taxi gépkocsivezetők Független Szakszervezete levélben fordult Lázár János Fidesz-frakcióvezetőhöz azért, hogy a taxiközlekedés érdekében módosítsák a KRESZ-t.
Az első harminc belépő garantált 65 ezer forintot nyer Szeretnél egy olyan cégnél dolgozni, ahol egy taxisra átlag kb. 350-400 fuvar jut / hó? Szeretnéd mindezt ingyen kipróbálni? Az első 30 jelentkező ezt megteheti...
Tisztelettel meghívunk benneteket, taxis csapatokat, fele-egész barátaitokat, utasaitokat, és a taxival kapcsolatba kerülőket. A változatosság kedvéért idén Budapestre!
Vitézy: Több feltételnek kell teljesülnie az egységes taxitarifához A főváros csütörtökön ismerteti a taxis érdekképviseletek vezetőivel az ágazattal kapcsolatos stratégiát − mondta a Napi Gazdaságnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Az érdekképviselet nagy meglepetésekre nem számít, reményeik szerint megjelennek a dokumentumban a korábban már megtárgyalt kompromisszumok.
Blikk.hu Egyforma színűek, mintájúak lesznek a budapesti taxik, és egyforma áron viszik utasaikat. Legalábbis ezt tervezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt is megszabnák, hogy milyen műszaki adottságú, színvonalú autóval lehessen taxizni a fővárosban.
Ötezerért semmit nem kapunk, tizenötért választhatunk! Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara sem magánszeméllyel, sem gazdálkodó szervezettel nem kötött szerződést az 1999. évi CXXI. törvény alapján megfizetendő kamarai hozzájárulás beszedésére.
A kamarai hozzájárulás megfizetésére kizárólag a Budapest Bank Nyrt. által vezetett 10102086-02614500-02003005 számú bankszámlaszámra történő átutalással, vagy a BKIK központi ügyfélszolgálatán (1016 Budapest, Krisztina krt. 99.) készpénzes befizetéssel van lehetőség.
Lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.
Ha nem akarunk így járni: Tragikomédia akkor nem csak regisztrálni kell a Kamarába, hanem:
1999. évi CXXI. törvény a gazdasági kamarákról (1) Az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentéséhez szükség van a gazdasággal összefüggő közfeladatok egy részének a gazdálkodó szervezetek által köztestületi formában, önigazgatás útján történő ellátására. Az egyesülési jog alapján működő egyesületek jogainak és érdekeinek tiszteletben tartásával, a gazdaság fejlesztésével, támogatásával, általános érdekeinek előmozdításával, az Európai Uniós integrációval, a regionális fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek elősegítése céljából, a gazdasági tevékenységet folytatók önkormányzat alakításához való jogát elismerve, az Országgyűlés a gazdasági kamarákról a következő törvényt alkotja: (2)
Nem nem! Nem hagytam ott:-))) Minden mercis tudja, hogy a környéken, az "ÜRÖMI BONTÓ" a legolcsóbb. Mégse megyünk ki, mert bedumáljuk magunknak, hogy messze van. Magam is így voltam ezzel. Mígnem egyszer Ürömön átutazóban eszembe jutott, hogy megkeressem. Laptop, gps és láss csodát, párszáz méternyire voltam tőle, ahogy készültem lecsurogni Csillaghegy felé. Benéztem és azonnal ki is javították az összes évek óta hordott szépséghibámat...:-)
Harminc éves a Dögkeselyű Nehéz elhinni, de vannak, akik még nem látták a Cserhalmi György főszereplésével 1982-ben bemutatott magyar krimit. Nekik csak azt tudom mondani, pótolják be mihamarabb.
A világ különböző pontjain másképp értelmezik a Húsvétot. A következő összeállításban azt próbáljuk bemutatni, hogy az eltérő szokások által, hogyan teszik színesebbé ezt az ünnepet.
A BKK közleménye a 2012 ápr. 5.-i egyeztető tárgyalásról. A BKK ma részletes egyeztető tárgyalást folytatott a taxis érdekképviseletek és taxitársaságok, fuvarszervezők képviselőivel a fővárosi taxiszolgáltatások szabályozási koncepciójáról. A találkozón Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója hangsúlyozta: a fővárosban kiszámítható, egységes, megbízható és szabályozott taxis szolgáltatást szeretnének biztosítani a rendszeres utasok és a turisták számára is. A várhatóan 2013 során bevezetésre kerülő szabályozás szükségességével minden résztvevő egyetértett, az ütemezéssel és a szabályozás részleteivel kapcsolatban számos javaslatot fogalmaztak meg az érintettek, melyeket a BKK alaposan kiértékel és figyelembe vesz a rendelettervezet véglegesítése során.
- Nem működtek a jelzőlámpák Két autó: egy taxi és egy személykocsi ütközött össze hat óra előtt öt perccel a Vasmű út és a Dózsa György út kereszteződésében, ahol éppen nem működtek a jelzőlámpák. A taxi utasa a jelek szerint súlyosan, vezetője könnyebben megsérült, a személyautó utasa néhány karcolással, vezetője pedig sértetlenül megúszta az ütközést. A taxinak az eleje, a személykocsinak a jobb oldala tört össze.