- Volt a közeli ismeretségedben taxis, mielőtt magad is ezzel foglalkoztál volna?

- Attól kezdve, hogy apám, még a gyerekkoromban, a Főtaxihoz került. Ő a családjáért mindenről lemondó ember volt. És azt láttam, hogy minden reggel, amikor hazajött, meghozta ami kellett. Éjszakás taxisként egy érdekelte, hogy mi jól éljünk. Vitte a kofát, hozott tojást, vitte a másikat, hozott csirkét. Nagyon jó viszonyban volt ezekkel a vidéki nénikkel, szerették is, kapta tőlük az ajándékot jattként, mert nagyon szolgálatkész volt. Nem érdekelte, hogy négyen, vagy öten ülnek be, kétszáz kilót visz, vagy négyszáz kilót. Szinte felborult a kocsija, de kivitte őket a Keletiből a Bosnyák piacra. És akkor is anyagi biztonságot tudott nyújtani a családunknak, amikor nemigen dobálóztak a húsokkal az emberek.

- Amikor születtél, akkor mással foglalkozott?

- 1949-ben és még egy ideig vidékre járt sofőrként, de korábban, még a háború előtt, a rendőrségnél volt gépkocsivezető. Tulajdonképpen a bátyját követve jött Pestre, mert születését tekintve agyagosszergényi - ez Győr-Sopron megyében van -, és már tizenöt évesen az Esterházy uradalomban cselédeskedett. Édesanyám pedig a nővérét követve jött fel, mert ő meg egy sokgyerekes balassagyarmati családból való.

- Mennyi idősek voltak 1949-ben?

- Ez nehéz, olyan harminc felettiek voltak, de pontosan meg nem mondanám. A szülői kapcsolatrendszerben ami érdekes, az annyi, hogy édesanyám nővére, és apám öccse szintén férj-feleség, és ők hozták össze a szüléimet. Előbb a Kisdiófa utcában laktak, mi már a Török utcába születtünk a húgommal.
Apámék most is ott laknak, nekem ma is az tűnik ideális lakásnak. Az öt évvel fiatalabb húgommal miénk volt az egyik szoba, a hall mindenfajta jövés-menésre, társalkodásra szolgált, és a másik szoba a szüléimé. Meg volt egy úgynevezett cselédszoba, ahol - anyámék elfoglaltsága miatt - egy házinéni lakott akkor.

- Milyen elfoglaltsága volt a szüleidnek?

- Anyám mint fodrász eléggé kötetlenül dolgozott, ami azt jelentette, hogy a nyolc óránál jóval többet. Édesapám pedig a Geodéziai Vállalatnál volt gépkocsivezető, és vidéken építettek földmérő gúlákat. Nyaranként, a szünetekben, sokszor magával vitt. Azt mondják, hogy a házinéni mindig beltagja volt a családoknak. Hát ez nem egészen fedte a valóságot, de kötelező volt, mert nem tudtak kire hagyni minket. Szerintem az egyszerűbb középosztály életét éltük, aminek a színvonalát rontotta, hogy őt is etetni, itatni kellett, fizetést kellett adni neki. Mindenesetre volt felügyeletünk.

- Erre az életkorotok, vagy a gyerekkori tempótok miatt volt szükség?

- Egyértelműen a korunk miatt, mert eléggé tisztességtudóak voltunk, és eléggé szigorúan fogtak. Ha nálunk azt mondták, hogy 8 órára jöjjek fel a lakásba, akkor 8 óra 5 percért már pofont kaptam. Ez főleg olyankor fordult elő, amikor a Mártírok úti templom mögött a papkertben belemelegedtünk a szánkózásba, vagy focizás közben megfeledkeztem az időről.

- Ezekhez az időtöltésekhez kialakult egy állandó gyerektársaság?

- Már iskolás koromban. Addig még ilyen kedvenc időtöltésem sem volt. Olyasmire emlékszem, hogy egy négyes jelű favillamosom volt, meg egy rollerem. Talán a meseolvasás. Még ovis voltam, amikor megtanultam szótagolva olvasni, és sok mesekönyvem volt. Ezeket a leporellókat olvastam. Az olvasás, később az irodalom az iskolában is a kedvencem maradt. Meg a történelem. Többször is nyertem iskolai szavalóversenyt, történelmi versenyt.
Amit nagyon nem szerettem, az a matematika. Azt hiszem, kevés az olyan család, mint a mienk, mert az unokatestvéreimet beszámítva négyen, vagy öten is egyetemet végeztek, de matekból mindegyik bukdácsolt. Ebből sok károm lett, mert nem tudok eljutni egyetemekre, hiszen a matematika szinte mindenütt felvételi tárgy. Neki sem futok, pedig amúgy meglenne a felkészültségem és a tanulási vágyam.

- Voltak kedvelt tanáraid is?

- Az elsős tanárnőmre világéletemben emlékezni fogok.
A Jutka néni csodaszép szőke néni volt. Később a Zsákos tanár úr, aki földrajzi élménybeszámolókat tartott. És még egyre emlékszem. A Klári néni oroszra tanított, és szintén nagyon jó nő volt, azért maradt meg. Egyébként nem volt olyan tanárom, aki az emlékeimben maradt volna. Talán azért, mert a Mártírok úti iskolát pár év után tatarozni kezdték, és akkor áttettek bennünket a Medve utcába. Egy év után átkerültünk a Bem József utcába.

- Iskolásként inkább lettek barátaid?

- Ez érdekes. Most azt mondják, hogy eléggé monogám vagyok, bár imádom a társaságot. Tudok is társaságban megjelenni, és tudok is a társaság közepe lenni. Annak idején ez nem ilyen volt. Összejártunk 4-5 barátom lakásán gombfocizni. Hatalmas csencselések mentek, 60-70 forintos játékosokat vettünk esztergált plexiből.
A csapatom ma is megvan. És úgy jártunk egymáshoz, hogy iskola után hol itt, hol ott voltunk. Etettek, itattak, ahol éppen voltunk, majdnem testvérként kezeltek bennünket, miközben a szüléink sokszor azt sem tudták, éppen kinél töltjük az időt.
Voltunk vagy két focicsapatra valóan, és a Kandó utcai grundon hatalmas görögdinnye meccseket játszottunk. Jó hely volt ott, mert bekerített telek egy lebombázott ház helyén. Egy L alakban gangos ház volt mellette, és ott kiültek a hokedlikra idősebb bácsik és nénik. Drukkoltak nekünk, és betették a jéggel megrakott hűtőládákba a dinnyénket, amiért ádáz csatákat vívtunk.

- Voltak ekkoriban elképzeléseid arról, hogy mi szeretnél lenni?

- Soha nem volt, és szerintem egyikünknek sem. Nem volt divat, vagy talán jobb, hogy mindenki gimnáziumba akart menni. Azt hiszem, azt is végezték a legtöbben. Voltak ideák. Én a Rákóczi Gimnáziumban gondolkoztam, mert a második kerületben az volt a fiúgimnázium műfajban a nagy. Szerettem volna a sapkáját hordani, amit az ottani felsősök nem nagyon szerettek, én viszont közelharcot folytattam a Rákóczi-jelvényes sapkáért.

- Mennyire feleltél meg az iskolai követelményeknek?

- Érdekes dolog. A humán tárgyakból mindig jó voltam, ma is humán érdeklődésű vagyok. Sokszor nem feleltem meg az elvárásoknak. Annyira, hogy miután felvettek a Rákócziba, egy matek dolgozattól úgy megijedtem, hogy osztályt változtattam. Német tagozatos osztályba iratkoztam, és éppen dolgozatíráskor szóltak, hogy van még három hely az angolos osztályban, ki akar átmenni. Otthagytam a dolgozatot, és átmentem. Első év végén rögtön ki is koptam, nem mentem át oroszból és matematikából a pótvizsgán. Utána a nagynéném elintézte, hogy a 27-es iparitanuló-iskolába felvegyenek műszerésztanulónak. Nagy protekció nem kellett, mert nem igazán tolongtak a gyerekek a felvételért.

< vissza