- Azonnal úgy kezdted, hogy valamelyik társulathoz csatlakozol?

- Fel sem merült bennem a mezítlábasság, mert mindig rádióztam. Vagy CB, vagy URH rádióm volt, tehát ami technikához hozzáférhettem, azt mindig használtam. A Cityt azért választottam, mert barátaim voltak ott, és nagyon tetszett a kék-sárga, pajzs alakú emblémája. Ráadásul akkor a Buda kicsit kitolt velem. Tudod, kialakult egy verseny a csapatok között, hogy kinél vannak a kis taxi számú emberek, tehát a régiek közül többen. A taxi számot a négyes osztotta, de őt nem lehetett utolérni, amikor én a nyolcvanastól megvettem a teljes cugehőrjét. Ez a nyolcvanas felszámolta az ipart, vidékre ment, és egy héten belül mindenét átvettem. Ezért a számot is használni akartam a Cityben. Mondtam a Buda vezetőjének, a hármasnak, hogy Zoli ezt szeretném, de nem engedélyezte. Azóta már nagyon jó barátom, de akkor kissé haragudtam. Ezért kezdtem a Citynél a polgári számomon taxizni, ami sokkal magasabb, négyjegyű volt. Jó, 5516 lettem. Nem érdekelt mélyebben.
Később a KIOSZ átvette a taxi szám intézést a négyestől, és akkor a 718-at kaptam a sorbaállásnál.
Pár éve újra rendezték a számokat, lemondtam a 718-ról egy barátom számára, és a nyolcvanast megtartottam.

- Mennyire volt akkoriban stabil a csapatok működési rendje?

- A fuvarvállaló irodáknál ennek még a jogi alapja sem volt rendben. A KIOSZ engedélyezte a működésüket, de fogalmuk sem volt, hová fejlődhetnek ezek a társulások.
Volt némi könyvelés, de praktikusan a zsebből zsebbe fizetés volt a jellemző, ami soha senkinek nem szúrt szemet, csak a taxisoknak. Végül is az ő pénzük vándorolt. A balhék többsége abból származott, hogy néhányan elkezdték kifogásolni, hogy a vezető benyúlhat a kasszába, abból él, amit beszednek. Bele is nyúlhatott, hiszen semmiféle szabály nem kötötte a kezét. Érdekes hogy egyetlen vezetőség sem tudott tiltakozni ez ellen, senki sem állította, hogy itt nem tűnhetett el pénz. Senki sem mondta: azt állítod, hogy én lopok, hát gyere, bizonyítsd. Az egyik oka épp ez lett annak, hogy később belefogtam a Rádió-taxi szervezésébe. Mert a becsületérzetem tiltakozott az ellen, hogy a szervezeti forma, meg a rendezetlenség ennyire támadhatóvá teszi a vezetést.
Hiszen hogy lehet akkor koncepcióval irányítani?

- Mennyire vált be számodra a City-tagság?

- Akkoriban elhitettük, hogy mi vagyunk a jobbak, és a két csapatot a hőskorban meg is lehetett különböztetni. Mi arról voltunk híresek, hogy a Citynél előzékenyebb taxis társaság gyűlt össze, akik a szakmának mindent alárendeltek. A Budában pedig jobb taxisok, pénzéhes, kemény gyerekek, akiknek mindenkinél nagyobb a hangjuk.
És nem volt mindegy, hogy az utast úgy fogadja valaki, hogy „Jó napot kívánok tessék parancsolni” vagy pedig „Jó napot, üljön be!”. A City udvariasabb volt, szolgálatkész, míg a Budáról azt tudták, hogy keményebb, kifejezetten taxis stílusú társaság, ma is övéké az éjszaka jó része.
Sikerült is sok első osztályú helyre rászállniuk, nem hagytunk sok lehetőséget a Főtaxinak és a Volánnak. Ez részben abból adódott, hogy mozgékonyak, gyorsak voltunk, nem kötött guruló, nem számolgattuk a leadót, mindenki ment, keresni akart.

- Ez eddig kézenfekvő. De hogyan lehetett a szállodáknál elérni, hogy a másik csapattal szemben inkább titeket kérjenek?

- Az akkor épülő szállodáknál már az építkezés, a műszaki átadás ideje alatt rácsaptunk a személyzetre, elkezdtük hordozgatni őket, hogy jó legyen velük a kapcsolat. A már üzemelő helyeken pedig különféle londiner megkeresések voltak. Kinél agitációval, kinél úgy, hogy a vezetőség felajánlott havi két-háromezer forintot, ha minket hívnak. Ezt ma, Rádió-taxi elnökként csak üzletközvetítési vállalkozásnak tekintem. Akkor, mint magántaxis, megkérdőjeleztem volna a vezetőségem cselekvőképességét, ha egy szállodát nem ők szereznek meg, hanem az ellenlábas csapat vezetője. A gyorsaság és megbízhatóság mellett azon múlt, hogy kitől rendelnek, melyik társaság lekötelezettje volt a londiner. Ha a zsebünkben volt, akkor csak tőlünk rendelhetett. Szóval, ez is a korrupciós hálózat része lett. És ezt vártuk a vezetőségtől.

- Hogyan kerültek akkor a City vezetői a pozíciójukba?

- Éjszakába nyúló, nagy gyűlések voltak művelődési házakban. Valaki mindig megszólalt, hogy ez a vezetőség nem kell, le vele. Sok lúd disznót győz alapon dőlt el, amikor valaki bekiabált egy olyan számot, ami sokszor hangzott el az éterben, amit sokan ismertek. Mert azt mondanom sem kell, hogy emberi kvalitásaik, meg az eszük szerint nem ismertük az embereket. Számokat ismertünk. Aki úgy gondolta, hogy a 152-es neki tetszik, mert nagydarab, jó kiállású, és biztosan kemény, karakán gyerek, akkor bekiabálta a számot. Minél többször kiabálták be, annál nagyobb volt a valószínűsége, hogy megszavazzuk. Csak az sántított ebben a majdnem demokratizmusban, hogy egy szűkebb körön kívül senkit sem ismerhetett a csapat egésze.
Még az általam szeretett barátok közül is lett olyan vezetőség, akikben csalódtam. Jártam úgy, hogy a két-három hete megválasztott új vezetőség ült a City-központban, és ott iszogatták a dobozos sört. Kérdeztem, nem lesz az túlzás, ha a taxisok látják, hogy asztalra felrakott lábakkal iszogattok, amíg ők dolgoznak? Mondták, mi közöm hozzá, és ez kissé megkeserített. De ettől még nem akartam átmenni a Budába. Maradtam másodos Citys, és változatlanul az Agrokornál dolgoztam. Nagyon jó közeg volt az nekem.


- Mitől vált jóvá?

- Ott lehetőségeim voltak. Nem kérdezték, miért nem járok be nyolcra, bár ott lakom öt percre. Nem kérdezték meg, mit csináltam, hogyan csináltam. Bejártam fél Magyarországot, és minden telephelyünkön jegyzőkönyvi nyoma volt, hogy tűzrendészeti, munkavédelmi előadást tartottam, oktattam, vagy vizsgáztattam az embereket. Volt egy íróasztalom, ami életem első igazi íróasztala volt, mert ami a HPS-ben volt, az nem hagyott semmiféle nyomot bennem. De ezt a munkát és ezt az íróasztalt szerettem. Mindennek a tetejébe jól lehetett mellette taxizni. Le is léptük keményen az állami taxicégeket.

- Hogyan reagáltak a magántaxisok térhódítására?

- Naponta jelentek meg újságcikkek ellenünk. Jöttek a reklamációk. Emlékszem, az első évben annyi utaspanasz volt, hogy utána öt-hat évig sem tudtunk annyit produkálni együttvéve, mint akkor az a kevés magántaxis. A Főtaxinak meg a Volánnak, érzésem szerint, ezt csak érzem, bizonyítani nem tudnám, fizetett újságírói voltak, akik mellettük lándzsát törve igyekeztek nekünk ártani. De a Főtaxi újságja is, ami a többségünknek még hónapokig járt, amikor maszekok lettünk, rendesen támadott minket.
A Peredi Peti is írt egy ilyen cikket. Most, mióta tagozati titkár, körbepostázták ezt a cikket, hozzám is eljutott, hátha belevághatják a bicskát hátulról. De nem hiszem, hogy ezért szemrehányást lehetne tenni neki. Abban a légkörben, amiben mozgott, neki meg kellett írnia azt a cikket. Mint ahogy, most a másik oldalt kell megírnia, ami a Főtaxinak nem tetszik.
Akkor csak hümmögtünk, szitkozódtunk magunkban, de sem sajtónk nem volt, sem a KIOSZ nem kelt a védelmünkre. Mint ahogy soha nem is tette, mert nem működött igazi érdekvédelmi szervezetként.

- Miért vették elő ezt a cikket mostanában?

- Utálja valaki a Pétert. Már akkor is ráfogták, hogy elcsaklizott 35 000 forintot, amikor a Buda közgazdasági dolgait vezette. Soha nem tudták rábizonyítani, de arra jó volt, hogy hangulatot keltsenek ellene. Biztosan olyan küldte el a taxitársaságok vezetőinek a cikkét, aki most is ki akarja csinálni. Szerintem sok előítélet szenvedő alanya a Peti. Tudnod kell, hogy a Budából is az antiszemita taxisok utálták ki.
Azért nem kerülhetett be a Buda taxi kisszövetkezetbe, mert a 15 emberből 10 közölte, hogy nem hajlandó vele dolgozni. Ettől kezdve a Királyfi sem tagja a kisszövetkezetnek.
Azt hiszem, nagyon jogosan érezte, hogy neki is fel kell állnia. Ez egy karakán húzás volt, én is így döntöttem volna.
Tudod, feljöttek hozzám, és éjjel kettőig beszélgettem a Petivel, meg a Zolival a kisszövetkezetük megalapítása előtt. Akkor állították össze a saját alapító oklevelüket, és odaadtam nekik az általam már kitaposott Rádió-taxi kisszövetkezet papírjait. Mondtam a Zolinak, hogy figyeljen oda, ki lesz a 15 emberben, mert esetleg ki tudják paterolni. Akkor is jó barátom volt, most is az.
Hát rosszul választotta ki az embereket, és ennek itták meg a levét mindketten.

- A Zolival régi barátságban vagytok?

- Jóval előbb, minthogy átmentem volna a Budába. Sőt, amikor engem valaki kikezdett, akkor többször üzent, hogy Cucó, ne szórakozzál, gyere át hozzánk, azonnal átveszlek.
Nem akartam én elmenni onnan, sőt olyan véresszájú citys voltam, hogy még a WC-tartályomon is a City emblémája volt. Sokat rohangáltam a csapatért, és amikor az Almássy téren a központot építettük, akkor két hétig éjjel-nappal dolgoztam, hogy a diszpécserközpontunk olyan legyen, amilyennek lennie kell. Mert eredetileg a taxi egyes konyhájában volt a központunk, és az ő telefonján szóltunk. Sok rohangászás után kaptuk meg az Almássy téren épülő szabadidőközpont hátsó művészbejárója mellett a kukatároló helyiséget. Százezrekbe került, mire abból a pincéből csináltunk egy ragyogó taxis központot, ami három helyiségből állt. Gondolhatod, hogy az anyagköltség, a telefon megszerzése, építési költség, felment talán félmillióra is.

- Hogyan tudtatok telefonhoz jutni?

- Itt lépett be az ismeretségi kör. Meg kellett fizetni az embereket, akik szereztek telefonokat, és ezeket aztán átengedték a taxizás céljára. Jó számokkal, hogy megjegyezzék.
Mindegyikük szívességet tett, hiszen ezeket a számokat magáncélra nemigen adják ki.
Hát ezekben a melókban annyira benne voltam, hogy a 400 citysből 390 személyesen ismert engem, benne voltam a csapat első tíz emberében

< vissza