- Bevált ez a számításod?

- Annyira, hogy hatalmas pénzeket, 60-80 ezer forintokat termeltem egy hónapban. Jó, hogy ott mást kellett kitalálni. Ki is találtuk. Akkor kezdtem filmgyárazni. Ez volt nappal, éjjelre pedig kicsíptem kettőt az éjszakás lányok közül, akik nagyon rendesek voltak.
Abban az időben a napjaim úgy teltek, hogy reggel negyednyolckor ki kellett állnom a berendezőkhöz - mert a filmgyárban a berendezőkhöz kerültem -, és tudtam, hogy este nyolckor fejezem be vele. Utána éjfélig még maradt annyi időm, hogy további pénzt tudjak keresni magamnak. Hiába volt szerződéses napi túra a filmes munka, azért ott is lehetett svindlizni.
És nemcsak nagyon jól kerestem, de jól is éreztem magamat. Az már kiderülhetett neked, hogy én mindig ilyen nyüzsgő típusú ember voltam. Szeretek jönni-menni, intézkedni. Itt meg bevittem otthonról a berendezőt, és az irodájában megbeszéltük a napi feladatokat. Volt egy lista, hogy melyik filmhez mit kell megszerezni, meg egy katalógus arról, hogy kinél, mi található. És akkor jártuk a lakásokat, mondtuk, hogy kellene ez a lámpa, fizetünk érte napi 1500.- forintot, itt írja alá. Elhoztuk, amikor már nem játszott, visszavittük. Annyira elégedettek voltak velem, hogy egy csehszlovákiai gyerekfilm forgatáshoz engem küldtek ki egyedül. Tehát Volán taxisként nekem kellett ellátni ott a berendezői munkát. Már nem tudom megmutatni a papírt, mert valahova elhányódott, de annyira elégedettek voltak velem, hogy gyártásvezetői és gyárigazgatói dicséretet kaptam.
Érdekes miliő volt ez a számomra, mert ott együtt lehetett élni a színészekkel. Hiszen nemcsak meghoztuk ezeket a tárgyakat, hanem a forgatások helyszínén el is kellett helyezni, ott kellett mozogni a színészekkel. Többségében ráadásul nem is megjátszós színészekkel. Mert az elhivatott színészek a berendezőt és a taxist is embernek tartva beszélgettek velünk.
Előfordult fordított eset is, ami eléggé bántott. Az egyik művészurat 200 kilométerről hazahoztam,, és végig beszélgettünk, amit ő erőltetett. Szegénykém már meghalt, a nevét nem mondanám, de akkor azt mesélte, hogy járja a börtönöket, halálraítéltekkel beszélget, mert könyvet ír róluk. Azután kiszálláskor mondta, hogy itt van egy húszas, igyon egy kávét a feleségével. Hát megmondtam, ne haragudjon, de mi whiskyvel szoktuk inni a kávét, arra ez nem elég, úgyhogy köszönöm szépen. Ami nem igaz, mert abszolút nem iszunk szeszt, de annyira bántó volt, hogy valami szöveg kíséretében vissza kellett utasítanom a pénzt.
Persze ez volt a ritkább, és egy-két ilyen eset ellenére nagyon jó korszaka volt az életemnek. Azóta tudom megérteni a színészek normákon kívüli életvitelét. Ha nekem akkor nincs feleségem, akkor én ma is a filmgyárnál dolgozom valamilyen beosztásban. Annyira azonosulni tudtam ezzel a kiszámítottságot nem tűrő élettel.
Képzeld, milyen dolog, amikor elviszem a Szomjas Gyurit, meg a Bordán Irént egy élménybeszámolóra, és ahogy megérkezünk Kistelekre, odaültetnek engem is az asztalhoz a stábbal, annak ellenére, hogy nem filmgyártóként, hanem taxisként keveredtem ebbe a társaságba. Ültünk a teli teremben, egyik kérdés a másik után, és egyszercsak megkérdezte valaki tőlem, milyen érzés volt egy magyar cowboy-filmben dolgozni. Óriási helyzet volt, a Szomjas Gyuri belerúgott a bokámba az asztal alatt, és én teljesen spontán módra elkezdtem mesélni, hogy teljesen csodás volt ezzel a fiatal művészekből álló színésztársasággal dolgozni, minden forgatási nap egy élmény volt, ilyen stábbal szeretnék sok filmet csinálni. Kikeveredett belőle egy frappáns kis szöveg.
És az ilyen jó helyzetek mellett arra is lehetőség volt, hogy megkeressem a színes televízió árát, vehessek egy NDK mosógépet, azokat a technikákat, ami egy fiatal házaspárnak szükséges.

- Hogyan csípted ki azt a két lányt, akikkel az éjszakában dolgoztál?

- Volt egy kis brigádunk, akikkel összejártunk vacsorázgatni, megállni egy kicsit beszélgetni. És bejártunk a Búsuló Juhász bárjába, meg a Moulinba, ahol a portás még a bárpulthoz is beengedett minket. Óriási fazon volt, egy kifinomult lelkületű, nagy tudású csibész. Kifinomult érzékkel keverte a kulturált beszédstílust és a csibészséget. Egyszerre tudott nagyon jó barát és gonosz ellenség lenni. Ha az érdeke, vagy a hangulata úgy hozta, akkor a portásfülkéig sem engedett, sőt a kocsikkal is el kellett állni a bejárat elől.
Tudni kell, hogy aki a taxist szerzi, az borravalót kap, aki a taxiból kiemeli az érkező utast, az borravalót kap. Neki pedig voltak rossz periódusai, mert lovizott. Sokat járt versenyre, sokat tudott veszíteni. Ha rossz pénzügyi és ezzel együtt rossz lelki passzban volt, akkor elzavart, mert ha láttak néhány taxit a bejáratnál, nem tőle kérték a kocsit, hanem kijöttek, beültek és ezzel ő elesett 50 vagy 100 forinttól.
Ilyenkor finoman a tudomásunkra hozta, hogy tűnés. Kacsingatott jó nagyokat, menjünk át a túloldalra, majd kijön és fütyül. Sípolt, meg óriásian tudott integetni.
Most ha elmész egy mulató portásához, akkor csupa felgyúrt, csibészvilágból kikerült fazonba botlasz, és nem lehet velük beszélgetni, mint a Zoli bácsival. Ő hajlandó volt a taxissal beszélgetni, mesélni a régi mulatók meg a lóverseny világáról. Akkor már olyan hatvanéves lehetett, és a csibészség mellett hajlandó volt leereszkedni és partnerként kezelni a sofőrt. Főleg olyankor lehetett hosszan beszélgetni, amikor nem voltak vendégek. Sokszor mi taxisok és a kurvák voltunk a vendégek.
Azt mindenki tudja, hogy az éjszakai lányok és a taxisok rokonlelkek. Volt ott 10-12 lány, és kettővel valahogy többször is baráti beszélgetésbe keveredtem. Mindig nagyon érdeklődő ember voltam, jó lett volna tudni, miért csinálják.
Az egyik csúnyácska lány volt, vele kapcsolatban még csak meg tudtam magyarázni, miért lett az, ami. Hiszen a kinézete miatt nem talál magának fiút, dolgozni nem nagyon szeretett, így lényegesen nagyobb jövedelemhez jutott, mintha elmegy a Hazai Pamutszövőbe a gépekre. A másiknál végképp nem értettem, mert a Beával ellentétben Magdi nagyon csinos volt, németül is tudott.
Hát megkérdeztem, hogy ne haragudj, de azért egy szeretkezés nem abból áll, hogy kicsukom, becsukom, bedugom és kihúzom, aztán vége. Azt mondta erre, hogy hidd el, üzletben ebből áll. Mert ha mindenkivel tiszta szívvel feküdne le, akkor egyrészt hamar elfáradna, másrészt ott halna meg. Számára egy a lényeg, minél gyorsabban, minél több embert szolgáljon ki.

- Ez téged meglepett?

- Eléggé, mert nem hittem volna, hogy így megy. Téged meg talán az fog meglepni, hogy két évig hordtam őket, de egyikkel sem jutottunk el addig, még szóban sem, hogy egymással ki kéne próbálni. Azt tisztáztuk, még az elején, hogy elmegyek értük a lakásukra, elviszem őket a bárba, onnan a vendégükkel a kéglire, meg vissza a bárba, de nekem az éjszakára betervezett pénzemnek meg kell lennie.
Ezt úgy fizették, hogy az óra ment, és kaptam rá 500-600 forintot, így egy éjszaka megcsináltam olyan 1500 forintot, amiből az órába belement a fele, talán 700-800 forint.

- És ezért autóztál?

- Mondjuk tíz kilométert, tizenötöt.

- És ezért a fuvaron kívül vártak egy pirinyó támogatást, segítséget?

- Erre nem éreztem igazán elhivatottnak magamat. Nem is hiszem, hogy a szakszervezetet kellett volna játszanom nekik. Ez az ő életformájuk, ezt vállalták, minden ódiumával. Maximum arra kérhettek, hogy ha a kuncsaftjuk valami olyat akarna tenni, hogy letépni a láncukat, elvenni a pénztárcájukat, akkor azt ne hagyjam. Nem is engedtem volna meg.

- De ezt csak a kocsiban látod.

- Igen. De a pénzt, amikor átvették, odaadták nekem.
Már az első alkalommal azt mondta a Magdi, hogy itt van 5000 forint, vigyázzak rá. És ha tíz perc után nem jönnek le, menjek fel, és csöngessek be. De erre egyszer sem került sor.
Mindkét hely exkluzív volt, nagyon jó pincérekkel. Csak olyan kuncsaft került ki ezekről, aki nem provokált balhékat. Ezek a régi pincérek tudták, kit mire lehet használni, kitől mit lehetett elkérni. Azt is, melyik lánynak kit kell adni, melyik kuncsaftra melyik lányt kell ráerőltetni. Függetlenül attól, hogy ezért megvolt a százalékuk. Nyilvánvaló, hogy a kamu italok fogyasztása, a lányok tíz százalékos leadóztatása divat volt. Én igazán semmi kivetnivalót nem találok benne.

- Mennyire volt ismert a feleséged számára, hogy így beledolgozol az éjszakába?

- Képzeld, még be is mutattam neki a két lányt. Egyszer valahol együtt voltunk, amikor ötre kellett értük mennem.
Nem végeztünk, mondtam az asszonynak, gyere, elvisszük, és kitesszük őket a Moulinnél. Utána hazaviszlek, mert ott ilyenkor még nem történik semmi, de ha mégis dolguk lenne, hát fognak egy másik taxit, amíg én fordulok veled.
Amikor ez történt, a feleségem tudta, mennyire bízhat meg bennem, és hogy ez van az éjszakában.
Közben úgy jártam, hogy a filmgyártól, amit igazán szerettem, attól lett herótom. Szabadnak éreztem magam, és csuda jól, mert olyan közegben mozogtam, ami fényben van, ami mások számára majdnem elérhetetlen. És egyszercsak elkezdett terhessé válni. Mint amikor egy színész egyik napról a másikra megundorodik a szakmájától. Olyan hétköznapivá vált minden. Az, hogy mindig reggel nyolckor a Boros Gabival kell kezdenem, hogy a Tóth Pistivel naponta kétszer megyek étterembe, és mindennap kimegyünk vele a Fradi edzéseit megnézni, a játékosokkal beszélgetni. Mindettől elegem lett, azt mondtam, kezdenék valami mást. Elmentem kalorikusnak a Hazai Pamutszövőbe.

< vissza