- A te számodra milyen volt az az időszak, amikor először kóstolgattad? Be kellett lőnöd, hogy most éjszakás vagy. Sikerült?

- Több éven át ezzel a kollégával voltam párban. Elfogadtam az éjszakázást is. Csak akkor kezdtem lázadni ellene, amikor a házasságunk rendbe jött, és pár év után újrakezdődtek a belső viták. A feleségem türelme elfogyott, kézzel-lábbal tiltakozott ellene, mert éjszaka bármi zűr adódhat. Akkor úgy gondoltam, eléggé bedolgoztam magam, átharcolhatom nappalra a beosztásomat. Annak ellenére, hogy az éjszaka anyagilag jobb.
Mindjárt meglátod, mennyire más volt az emberek felfogása. Akkoriban egy átlagutas annyi borravalót adott, hogy, abból vígan megreggeliztem. Mert mi volt? Egy éjszakai utas azért maradt ki éjszakára, mert volt pénze. Ha elment szórakozni, akkor volt, és jól akarta érezni magát. Akinek ez sikerült és elégedett volt egy hellyel, az a pincérrel is éreztette, és a taxistól sem sajnálta. Ma meg nincs olyan jó utas, és olyan borravaló, hogy abból én megreggelizhessek, mert mit ér ma 10 forint?

- Kialakítottál valamilyen üzleti taktikát az első időszakban?

- Akkoriban csak kapiskáltam a dolgot, sehogy se akart úgy menni, mint amiket a kollégák elmondtak. A váltóm nyugtatgatott, ne törődjek a taxisok történeteivel, mert ez egy mesevilág. Minden útjukat a saját fantáziájuk szerint adják tovább, amikor egy kollégával összekerülnek, hadd halljon a srác egy nagyot. Mint a horgászok. A tizedrésze nem igaz.
Inkább ismerjem meg a várost, a szórakozóhelyeket, és a saját bőrömön próbáljam ki, milyen stílus fekszik nekem. Mert azzal a munkastílussal, amivel az egyik jól járt, én esetleg éhen halnék.
Tudnod kell, hogy akkoriban tizenkét óráztunk. Ez volt a váltási periódus. Járt benne megszakítás. Kétszer kettő, vagy egyszer négy óra. Akkor pihensz, amikor akarsz, de persze nem a csúcsidőkben, ha eszednél vagy. Ha délután négykor kezdtél, akkor esetleg úgy pihentél, hogy leálltál, elmentél vacsorázni, hazamentél tévét nézni. Mások ledolgozták az időt, és inkább hamarabb végeztek. Én nem szerettem abbahagyni. Ha megszakítottam, akkor már nem tudtam visszazökkenni. Később a korábbi abbahagyást megszüntették, és bevezették a melegváltást. De ennél pont a reggeli csúcsidőben volt a váltás, ami azt jelentette, hogy a kocsi öttől-hétig ki volt véve a forgalomból.

- Sikerült kialakítanod a saját stílust?

- Igen. Pontosabban kialakult, mert közrejátszott ebben az is, hogy kikkel találkoztam, milyen kollégákkal futottam össze, ahogy az utasok vittek a városban. Mert éjjel mi van?
Nincs pályaudvar, külterületre ha kivisznek, ott maradni teljesen felesleges. Csak a belváros van. Kialakult a szórakozóhelyekhez kapcsolódó néhány útvonal. Amikor egy-egy helyre utast vittem, láttam, mindig ugyanazok a kollégák vannak ott. Szerettem volna én is fixre utazni - az nyilvánvaló volt, hogy ők ezt csinálják -, hogy az éjjel egytől, háromig, négyig tartó holtidőt úgy töltsem el, hogy fuvar is legyen. Hát becsapódtam abba a csapatba, akik a Moulin Rouge-hoz jártak. Az a társulás a vállalatnak sohasem tetszett, alig bírták elviselni.

- Miért nem?

- Mert szerintük erkölcstelen, hogy nem a taxiállomáson állunk meg. Amíg a többi kollégák az állomáson várnak, a ki tudja milyen fuvarra, addig mi itt ülünk, hogy beleeshessünk a biztos jóba. Nem tudom, hogy hívták akkor az igazgatót, de neki, szigorú intézkedései voltak, erősen fogni akart minket.
Például bevezette azt a szokást, hogy az első taxisnak, aki az állomáson áll, ki kell szállnia az autóból, és ott kell állnia a telefondoboz mellett. És ellenőrizte is. Aki nem állt oda, az egyből mehetett garázsszolgálatra. Minimum két hét. Természetesen akkor ellenőrzött, amikor esett az eső. És ő találta erkölcstelennek ezt a Moulin Rouge-i játékunkat. Ránk jártak az ellenőrök, hogy miért állunk itt.
Próbáltunk védekezni, hogy éppen megszakítunk. És az nem az ő dolguk, hogy ezt hol tesszük. De ilyen meccs máshol is volt, nemcsak a Moulinnél.

- Milyen világ volt ez a Moulinnél?

- Volt néhány kolléga, akik nagyon keményen fuvaroztak, mindenki tudta róluk, és mégsem buktak meg.

- Mit jelent az, hogy valaki keményen fuvaroz?

- Akkoriban ugye, 40 forintokért keresztbe lehetett utazni a várost. És néhány srácnál 100 körül volt az órában, amikor az utas beült hozzá. Ezt soha nem mertem megtenni.
Mondjuk 20-30 forintra éjjel rá mertem ültetni. Aztán később megtanítottak a radírra. Aki ezt nem tudta, az nem taxis. Ez az úgynevezett fél hatra állítás.

- Mit hívtak fél hatra állításnak?

- Ezekben az órákban rendes óraszerkezet volt, amit hátul fel kellett húzni, és mint a csörgőóra, elkezdett lejárni.
Működött tizenkét órán át, ennyi időnként kellett felhúzni.
Ez mérte az állásidőt, tehát a magunk érdekében a délutáni kezdéskor felhúztuk, különben nem számolta a várakozást.
Ez éjfélre sohase járt le. Az indítókarok, mert több is volt a kettes díjszabás miatt, ami ugye pályaudvar, hegymenet stb. és este tíztől negyed hatig az éjszakai díj, tehát az indítókarok úgy voltak elhelyezve, hogy az egyes után két kettes következett. A karok racsnisok voltak, és annyira kopottak, hogy lehetett visszafelé is tekerni. A két kettes között egy picit elfordítottam, és ilyenkor megállt a ketyegés. Ha akkor a kar mögé bedugtam egy radírt, akkor ott megfogta az órát. Jött az utas, kivettem a radírt, mintha csak kapcsolnék, mert onnan még visszament, és úgy ketyegett tovább, mintha mi sem történt volna. Ettől eleve 20 forinttal több lett az órában, és bárhova vitette magát az utas, vissza tudtam jönni, mert volt rá fedezetem.
De lehetett úgy is beletenni, hogy az ember nem az órát ketyegtette. Simán elvitt valahova egy utast, és beletett az órába 50 forintot. Ezt megkapta, és a következő utasig benne hagyta. Aki utána beszállt, az innen indult, tehát újra kifizette, így saját zsebre lehetett plusz pénzt csinálni. Ezt hívtuk ráültetésnek.

- Mennyi volt annak a rizikója, hogy egy utas beül és észreveszi, mi van az órában induláskor?

- Ennek azért volt kicsi a rizikója, mert a Moulnibe azelőtt sem nagyon jártak magyarok. És ugye a portással is jóban voltunk, ő nem adott olyan utast, aki józan volt. Vagy már előtte megkóstolták, kifigyelték, sűrűn jár-e Magyarországra, vagy először van itt. És nekünk olyant adott, akinek fogalma se lehetett róla, mi a taxitarifa. Ha egy NSZK-s, egy amerikai vagy kanadai az otthonihoz viszonyított, akkor nem érezte magasnak, hogy ötven forintról indult az óra.
Ausztriában akkor 16 schillingről indultak, tehát abban a tudatban lehetett, hogy nagyjából ott van az ára, ahol jó. Hiszen nem tudhatta, hogy mi 4, meg 6 forinttal indultunk akkoriban, és nem 16 schilllingnek megfelelő összeggel. Meg lehetett csinálni, de csak ebben a társaságban, ahova nagy nehezen, de bekerültem.

< vissza