- Maradt azért társadalmi tisztséged is.

- Budapesti küldött voltam 1986-tól, és a mandátumom érvényes volt. Sőt, váratlanul kaptam egy táviratot a KIOSZ országos vezetőségétől. Menjek be. Ott kiderült, hogy felkérnek egy országos szakmai érdekképviselet ideiglenes szervezőbizottságában való munkára. Hát az ember hülye, mondtam, hogy ha nem túl sok elfoglaltság, akkor segítek.
Képzelheted, milyen kevés utánajárás kellett, mire 1988 júniusára összejött egy 91 személyes küldöttértekezlet. Ott egy 17 tagú vezetést választottunk. Már előtte felmerült, hogy jó, lesz választás, de kell apparátus is, alkalmazottak, akik az igazi, vérbeli munkát elvégzik, mert az iparosok nem fognak elszakadni a kereső munkájuktól. Nekem voltak javaslataim, de ők, ma már tudom, hogy bölcsen, visszautasították.
A KIOSZ vezetése azzal állt elő, hogy legyen a titkár az, aki a Területi Önálló Osztályukról a szervezőmunkát végezte. Élénken elleneztem, mert egy outsider volt, aki a KISZ-ben volt politikai munkatárs, átkerült a KIOSZ apparátusába, és annyi köze volt a közlekedéshez, hogy volt autója. Majd mondom a nevét, mert anélkül nem lenne teljes a történet, ismerni van szerencséd.
Közben többen unszolni kezdtek, hogy vállaljam el a titkárságot. Jó, bizonyára megcsinálhatnám, de mivel iparos vagyok, csak akkor, ha olyan jövedelmet biztosít, mint addig az autó. Megígérték. Előtte még azt ajánlották, hogy ez a szakmán kívüli ember legyen a titkár és én a helyettese. Ezt elutasítottam, mondtam, apparátust majd választok, ha titkár leszek, de outsider mellett nem helyetteskedek. Jó, legyen úgy, ahogyan a feltételeket megszabtam, de az utolsó pillanatban a bruttó 28 ezret visszavették 20 500 forintra. Mint kiderült, a KIOSZ elnökhelyetteseinek hatalmi harca miatt. Az egyik támogatta a szakmai érdekképviselet ügyét, sőt kezdeményező is volt, a másik nem, de az ő kezében volt a kasszakulcs. Végül elfogadtam, mert nagyon feszült dolog lett ez a választás előtti pillanatban. Ráadásul kikötötték, hogy nem taxizhatok mellette, mert az összeférhetetlen. Megválasztottak 1988 júniusában, és július 20-án beléptem, az Országos Szakmai Tagozat titkáraként, a tagozat munkáltatói jogkörével.

- Ekkor létre kellett hoznod valamilyen stábot, vagy egyszemélyes apparátusként kellett dolgoznod?

- Menet közben akadt egy titkárnő és egy gazdasági munkatárs is, mivel a KIOSZ apparátusa az adminisztratív tevékenységet - pénztárkezelést, számfejtést - nem vállalta. Ültünk hárman egy előszobában, és rajtunk keresztül ment át mindenki, akinek a Területi Osztályon dolga volt.
És ilyen feltételek mellett kellett a Minisztertanács készülő közlekedési rendeletét a később 89/88-asként ismert jogszabályt véleményezni. Már előtte is több tervet láttunk, de 1988. Június 20-a nemcsak a választás miatt volt emlékezetes nekünk, hanem azért is, mert Urbán Lajos, az akkori miniszter ekkor ismertette a munkatársai kíséretében a terv már-már kidolgozott változatát. Sok ellenvéleményünk volt, erre megígérte a küldötteknek, hogy mindenki kap egy példányt véleményezésre.
Hát a mi érdekképviseletünk működésében ott ért az első komoly csalódás, hogy a 91 küldött közül összesen húszan reagáltak a tényleg szétküldött tervre. Nem is mertük egy az egyben továbbítani a nemegyszer ötsoros reagálásokat, hanem összesítettük, elemző anyaggá írtuk át, és az ment be a minisztériumba. Összesen hét alkalommal tárgyaltunk a javaslatainkról, és a 26 paragrafus közül 24-re tett kritikai megjegyzéseinkből két kivétellel mindent elfogadtak.
Fontos volt a hat évnél idősebb autó használatának engedélyezése a személytaxizásban, a szerződéskötési tilalom feloldása az árufuvarozásban, a több autó használatának engedélyezése, az alkalmazott tartás lehetősége, és nem utolsósorban a nemzetközi fuvarozásban való részvétel, tehát a taxi és az autóbusz esetében ugyanúgy, mint a nemzetközi árufuvarozásnál. Amit ma a legtöbben észrevesznek, ami miatt a legtöbb szemrehányás éri az érdekképviseletet, az épp a legutóbbi.

- Én mégis egy általánosabb ügyről, a szakma KlOSZ-on belüli súlyáról, a szakmához tartozók számáról és ennek a számnak a korlátozásáról kérdeznélek előbb.

- A mi helyzetünk a kezdeti sikeres működés ellenére rendkívüli módon meggyengült. Jól jelzi ezt, ahogy a működési feltételeink alakultak. A tagozat alapító határozata kimondta, hogy a működésünk költségeit a KIOSZ Országos Vezetősége biztosítja. Ez az első fél évben háromszázezer forintot tett ki, ami a sok-sok milliós költségvetésben egyszerűen nem tétel. A második évi költségvetési tervünktől kezdődtek a botrányok.
Találtunk a XIII. kerületben egy helyiséget, ahova teher- és személyautóval egyaránt oda lehet állni. Könyvjóváírással négymillióért megkapta volna a KIOSZ. Senki nem tartotta soknak, mégis úgy eldugta a KIOSZ apparátus a javaslatunkat, hogy az elnök csak azután tudta meg, amikor már eladták másnak.
Keresgéltünk a műszaki osztály vezetőjével, és a lehetőségek ismeretében készítettünk egy 25 milliós költségvetést 1989-re. Ebben egy önálló helyiség megszerzése is benne volt. Nemcsak kiröhögtek bennünket, de követelőzőnek is mondtak, és ezt országszerte terjesztették a hagyományos iparosok körében. Végül addig faragták a pénzt, hogy 1989-re hétmillió 800 ezer forintban állapították meg a takarónk nagyságát. Ebből mindössze 800 ezer volt a bérhányad, a többi a működés. Benne volt a Fuvaros újság, ami tagi jogon jár mindenkinek, egy tatai és egy zamárdi-i országos rendezvény száz fölötti résztvevővel, több napon át.
Ennek ellenére az iparostársadalom, ha úgy tetszik, szembefordult a szakmával. Alig vannak képviselőink a választott testületben, és a KIOSZ vezetőségében. Az iparosok szinte mindenütt a jelöltjeink ellen szavaztak. Ez alatt nem a központot értem, hanem országosan a helyi, vagy a többi fórumokat. Miközben ez a szakmacsoport tovább duzzadt. A tagozat '88 nyári alakulásakor a KlOSZ-tagság 20 százalékát adták, 1988 végén már 28-at. A következő évet úgy zártuk, hogy a KlOSZ-tagok egyharmada közülünk került ki. Tehát a 160 ezres tagságból jó 50 ezer körüli a személyes teherfuvarozó.

- Most válik élessé a kérdésem második része. Elbírja ezt a szakma létszámkorlátozás nélkül, mint ahogy 1988-ban ezt kiharcoltátok, a minisztérium elképzelésével szemben?

- Valóban elutasítottuk, mert akkor a szakmának ez volt az igénye. Azért, mert mindenki megrémült a minisztérium tervétől. Sündisznóállásba ment át a szakma, mert nem iparosként, hanem fuvarozó vállalkozóként beszélt rólunk a terv, és a közlekedési tárca felügyelete alá akart vonni. Iparosként ismertük már a jogainkat, a vállalkozó jogairól senki nem beszélt. Ráadásul ez a minisztérium eddig ütötte-vágta a szakmához tartozó maszekokat, nem akarta beengedni a többi szektor mellé a piacra. És a működés feltételeként kauciót emlegettek. Nem azt, hogy a gazdaságos működéshez kellő fedezetet fel kell mutatni. Mi is az a kaució, ijedtek meg az emberek, és elutasítók lettek. Azt meg messziről sem mondták, hogy a szakmában sokan vannak, vagy láthatólag sokan lesznek, és ezért olyan koncesszió rendszer kell, ami limitálja a résztvevők számát.
Aztán a fokozódó munkanélküliség miatt megindult a szakma rohamos felduzzadása. A legegyszerűbb önállósodási útnak a taxizás tűnik, iszonyúan áramlanak ide az emberek. Szinte minden szűrő nélkül. Már egy évvel ezelőtt, tehát 1989 nyarán láttuk, hogy hibás volt a döntésünk. Azt mondanám, hogy egy akkor helyes döntés után, most egy másik helyes döntést kell hozni, limitálni kell nem a létszámot, hanem a fuvareszközszámot. De nemcsak a magánvállalkozói körben, hanem az egész fuvarozási tortára vonatkozóan. Mert csak akkor lehet ebből a szakmából tisztességgel élni.

- Az rosszabb hatású lenne, hogy jöjjön aki akar, olyan fuvareszközzel amilyennel tud, és majd a piacon eldől, t hogy megél-e vagy sem? Mert, aki nem él meg, az úgyis elmegy?

- Ez a szakma mindig adott lehetőséget kiskapukra. A különböző hiénák (pályaudvarok, szállodák, repülőtér) kizárják a piac szabályozó szerepét azzal, hogy ők napi egy fuvarból is képesek megélni. Magyarországon szerintem még nincs piaci helyzet. Nem is mondhatom, hogy majd a piac szabályozni fogja a tevékenységet, mert ez mesebeszéd.

- Úgy tűnik, afelé haladunk.

- De nem következik be egy belátható időn belül úgy, ahogy ebben a műfajban kívánatos lenne. És addig biztosítsák a tisztességes adózáshoz a lehetőséget egy limitrendszerrel. Ezért látjuk ma jobbnak a koncessziórendszert. Novemberben írtunk is erről a kormánynak, és az idén januári válaszban az állt, hogy 1990. június 30-ig kidolgozzák a koncessziós elveket. Akkor vezetik be, amikor a feltételek meglesznek rá.

< vissza