Mindenesetre megnyugtatta az életemet, hogy ebből kimaradtam, és elmehettem a KSH garázsához a szakmámban, azzal a kikötéssel, hogy nyaranta kérek három hónap fizetés nélküli szabadságot. A nexusból eredően ezt megengedhettem. Azért kellett, mert lehetőségem volt a Tihany Motel strandján úszómesternek, mentősnek, csónakos fiúnak lennem. Hol strandigazgatónak, hol vitorlásoktatónak hívtak, a munka ugyanaz volt minden évben. Annak idején a mellette levő klubban vitorláztam, és szájhagyomány útján tudtam, embert keresnek oda. Az egész boltot még a Bese Vili bácsi csinálta, ismerték a fazonomat, és ne felejtsd el, korábban említettem az Ónódy nevet. Hiába hívják az egyiket Pannóniának, a másikat Hungar Hotelsnak a két part szerint, itt mindenki kapcsolatban, ismeretségben volt. Mondtam, Vili bácsi, én megcsinálnám. Nem volt akadálya, havi hatezerért felvettek. Tulajdonképpen marha nagy felelősséggel járt, de szerencsém volt, amíg ott dolgoztam, egyik nyáron sem volt halálos baleset a vízben.
A Motelból jól kijöttem, mert a jövedelmem korántsem a fizetésemből állt össze. Olyan '80-'81 táján voltam ott utoljára, és akkor már havi 8000 volt a pénzem. Ez három hónap alatt 24, ami évre szétosztva havi 2000. A létminimum szerint akár ebből is élni lehetett volna, de a munka jellege szerint nem ebből kellett.

- Miből állt a dolgod?

- Elsősorban abból, hogy a strand rendjére vigyázzak.
Volt hozzá 3-4-5 gimnazista gyerekem, akik összeszedték a szemetet, este begyűjtötték a bérelhető nyugágyakat, dolgoztak vele napi egy, másfél órát. Egyébként a különböző vízi járműveket nálunk kölcsönözhették, mi láttuk el a sérülteket.
Főleg üvegbe lépések voltak, mindvégig egyetlen gerinctörés akadt. A pasi fejest ugrott a félméteres vízbe, ilyenkor ez szokott következni. Ahogy hallottam, megúszta. A sérülések egy része az ujjlevágó nyugágyainktól volt. Ha megfogta a két karfát, és hanyatt vetette magát beüléskor, akkor tutira vágta az első ujjpercét. Kártérítési ügyünk nem lett belőle, mert ki mondta neki, hogy nyúljon bele, ahelyett, hogy a karfa szélét megfogná. Másrészt az ügyeletes orvos már rutinból varrta össze ezeket az ujjakat. Percek alatt végzett vele az egészségügyi sátorban, szinte el sem tűnt a strandról a páciens. Inkább az volt a gond, hogy asszisztálnom kellett, és én nem vagyok vérhez szoktatott pali.
És itt volt egy igen jó bevételi forrásunk, amiért egyszer még megkövezhetnek a konzervnyitóval, üveggel megvágott ujjú vendégek. Jöttek, hogy kössük be. Kibontottuk a mentőládát, bekötöttük, kapott egy babát, csókolom. Percek múlva visszajött, mivel tartozik? Elsősegélyért sehol a világon nem lehet pénzt kérni, nemcsak utasítás szerint, de magamtól sem. Igen ám, de ezt a pénzt jó lenne megszerezni, mert jó pénz volt. Fogtam egy dobozt, becsomagoltam gyönyörű fehérre, és minden oldalára rajzoltam egy óriási vöröskeresztet. Szép pénzeket gyűjtöttünk belőle. Volt, akinek semmi baja nem volt, mégis elment a cuccához, hozott tíz márkát, és beledobta. Úgy értette, ez a persely, ahol adakozni lehetett a Vöröskereszt javára.

- Nem tartottál tőle, hogy a főnököd, bárki kiszúrja, és rossz néven veszi?

- Egyszer észrevette, és ő nem régi jó elvtárs, hanem régi jó szakember. Ebben a szakmában a legnagyobb. Szólt, talán el lehetne azt tüntetni. Eltettük, és három-négy nap múlva megjegyeztem, főnök, ezt mégiscsak ki kellene tenni, hiszen kötszert kell venni, meg minden. Jó, vedd elő, de ki nem teheted. Így bent maradt a sátorban, de hát a sérülteket bent láttuk el, és ott jó helyen volt, a klienseink láthatták. Nem volt drasztikusan pofátlan, körbejárás perselyezés, de működött.
Jövedelmezett a vendégek saját vízi járműveinek a tárolása is. Szörföt, gumicsónakot lehetett beadni, amit estére bezártunk. Nappal igyekeztünk mindig ott tartani valakit, hogy csak az érje el a cuccát, akié. Nem volt eltűnés, bár ahogy ez ment, akár lehetett is volna. Megúsztuk, és ezért is szépen kaptunk tárolási díjat. És aki hajóval érkezett, annak a hajónak az összeszerelése, vízre tétele, kivétele mindig jövedelmezett, hiába volt a kötelességünk is.
Ez ügyben persze a legfontosabb, bármilyen vízi járművel jelent meg valaki, hogy illett elmesélni, miféle rendszabályok érvényesek a Balatonon. És ami nem rendszabály, hogy a szél nagyon azonnal szokott jönni és nagyon erős.
Volt aki figyelt rá, volt aki nem. Mi éppen szemben vagyunk a stranddal, és az utódom mai napig is elmondja minden vendégnek, mi a teendő, ha lejön a szél, és elkezdi sodorni. Ott a szántódi oldalon világítani fog egy reflektor, menjen oda, kap fél deci pálinkát, meleg ruhát, meg egy tízest, hogy komppal visszajöjjön. A holmiját megőrzik, míg érte nem megy, ha elcsendesedik a vihar, vagy ha gondolja, és autóval elviszi. Nyaranta van 8-10 ilyen delikvensem.
A rekord négy, vagy öt éve volt, amikor 34 adódott. Ennyien sodródtak át. Szép jelenetek voltak a telkünk partjaival.
Külsősként ma is részt veszek ebben a munkában.
Abbahagyni pedig azért hagytam abba, mert amikor az ember megnősül, akkor ezt a munkát nem szabad tovább csinálni. Mert ott illik kapitális bikának is lenni. Volt vitorláztatás. Jött a két német lány, hogy ők szeretnének. Tessenek parancsolni, ennyit kell a kasszánál befizetni ezért a szolgáltatásért. Szóltam az egyik kissrácnak, öcsi te beülsz figyelni a vizet. Én meg beültem a hajóba, és elmentem velük. Néha vitorláztunk, néha nem vitorláztunk. Ez vele járt. Egyszer megjelent két hölgy, hogy ők öten szokták csinálni, de az ötödik sajnos nem tudott eljönni. Lenne-e kedvem hozzá. Mondtam, lenne. A lakókocsi elég furcsán járhatott, mert nagy kaland volt.

< vissza