- Merrefelé születtél?

- Pesten. Háborús gyerek vagyok, 1944 végén, Luca napján születtem. És volt egy családi hagyomány, minden elsőszülött fiú László lett. Én már a hetedik voltam a sorban, de megszakítottam, amikor a fiam született. A nagyapám két évig mérges volt rám, de aztán megbékélt.

- Mivel foglalkoztak a szüleid 1944-ben?

- Apám kereskedő volt, és egy fűszer-csemege üzletben dolgozott. Azelőtt még voltak híres kereskedők, ő a Kissnél volt.
Anyám meg a Harisnyagyárban dolgozott. Később mi lett, azt nem ismertem, mert elváltak, amikor egészen pici voltam. A húgom ment anyámmal, én apámmal maradtam.
És amikor újra nősült, akkor a nevelőanyám hozott magával egy nálam négy hónappal idősebb fiút.

- A nevelőanyádnak mi volt a foglalkozása?

- Ő szülésznő volt, és majdnem a fél országot bejártuk, mert hol neki lett máshol a munkája, hol az apámnak. Voltunk a Balaton környékén is, Veszprémben, Almádiban. Később Törökbálinton megállapodtak, ott élnek a mai napig is.

- Iskolába ezek szerint többfelé jártál.

- Egy ideig Erzsébeten, mert a nagyszüleimnél voltam.
Az apai ágon Válból jöttek oda, anyai ágon mindenki tősgyökeres erzsébeti volt. A harmadik osztály első felében ott jártam iskolába. Közben apámék bejöttek Törökbálintra, és akkor újra hozzájuk kerültem. Az általánost ott is fejeztem be. Szerettem volna asztalos lenni, mert nagyon tetszett az a szakma, de nem sikerült az apámék irányítása miatt. Így kerültem az I. Istvánba, ami annak idején közgazdasági technikum volt.

- Ez eléggé távol esik az asztalosságtól.

- Hát ez az, mert azt akarták, hogy a nevelőanyám gyerekéhez hasonlóan én is tanuljak. Csak hát ő nagyon jó tanuló volt, és amikor bekerült a bencésekhez Pannonhalmára, ott is végig kitűnő lett. De hát nekem nem feküdt úgy a dolog. Amikor befejeztem az iskolát, könyvelő lehettem volna, de a négy falat képtelen lettem volna elviselni. Így aztán egy percet sem dolgoztam a végzettségem alapján. Elmentem szakmát tanulni, de az sem volt egy szerencsés választás. Esztergályos lettem, amiről gyorsan kiderült, hogy az is négy fal, és onnan is menekülni kell. Már a szakmunkásvizsga előtt volt jogosítványom, sőt motorozni már 16 évesen elkezdtem. Akkor még apám engedélye meg korengedély kellett, hogy levizsgázhassak.

- Esztergályosként sem dolgoztál?

- De, mert apám ragaszkodott hozzá, hogy keressek is valamit, ha már szakmám van. Így kerültem a Ganz-Mávagba, arra az időre, amíg az úrvezetőiből egy pár hónapos kezelői tanfolyammal megcsináltam a hivatásos jogosítványt.
Csúcsesztergán dolgoztam, ami anyagilag nagyon jó volt, mert tizenkét óráztunk szinte folyamatosan. Egyedülálló fiatalként 4-5000 forintokat is hazavihettem, ami akkor nagyon nagy pénz volt. Ennek ellenére nem tetszett, és tudtam, hogy addig maradok ott, amíg el nem hozom a jogosítványt. Egyből mentem is a Főtaxihoz, de nem vettek fel.
Azt mondták, hogy a próbaúton egy befordulásnál felmentem a járdára. Vérig voltam sértve, mert akkor volt egy Warszavám, ugyanilyennel vizsgáztam, hogy mentem volna fel.

- Hogyan választottad éppen a Főtaxit?

- Akkoriban sokat jártam be Törökbálintról. Ha csak módom volt, Pesten csavarogtam. Már iskolásként is kialakult a Móricz Zsigmond körtéren egy állandó társaság. Középiskolások, ipari tanulók, mindenki ott gyülekezett. Az egyik legfrekventáltabb hely volt Budán.

- Ez még a HÉV-végállomásos időszak volt?

- Igen. Es a vonatra várva ott gyülekezett, mondhatom, hogy a fél Buda fiatalsága. Még Óbudáról meg a Rózsadombról is jártak oda. Akadtak galerik is, bár ezekben nem voltam benne, hiába tetszettek ezek a társaságok. Én inkább ilyen motorozós, strandra meg kirándulni járó srácokhoz csapódtam. Kezdetben egy K 55-ös gépem volt, egy jó kis ruszki motor. Aztán jött folyamatosan a kis Csepel, Danuvia, Pannónia. Volt még BMW is. Előfordult, hogy egy évben 3-4 motort cserélgettem. Nem fizettem rá, mert a K 55-bol egy vadonatúj P 10-es lett. Ezt akkor kellett eladnom, amikor megnősültem.

- Mikor volt ez?

- Azt hiszem, hogy '65-ben. Már bizonytalan vagyok, mert olyan zűrzavaros korszak volt. Azt tudom, hogy két évig udvaroltam a feleségemnek, de az első hónapoktól kezdve a házasodás vezérelt. Csak hát az anyósommal gondok voltak, nem voltam szimpatikus. Mondta is, hogy Laci, nem ilyet képzeltem a lányomnak. Az esküvő napján szemtől szemben megfogadta, hogy nem nyugszik, amíg el nem válunk. Jó, próbáljuk ki. Két év után a mama győzött.

- Megtudtad, hogy mi nem tetszik?

- Semmi sem tetszett, de nem tagadom, nekem is voltak dolgaim. Egyáltalán nem úgy viselkedtem, mint egy felnőtt, mint egy papa. Amikor anyagilag már tovább kellett volna látni az orromnál, akkor továbbra is a motor, a haverok foglalkoztattak. Ez a válás után gyökeresen megváltozott, de nem hiszem, hogy a válás miatt. Azt gondolom, ha együtt maradunk, akkor is komolyodok.
Tulajdonképpen a Főtaxinál voltam, amikor sokat változott az életem. Azt hiszem, addigra nőtt be a fejem lágya.
Mindenesetre másfél évig külön voltunk, és akkor újra összeházasodtunk.

< vissza