- Miféle változást jelentett a beosztásodban az iskolai elfoglaltság, illetve milyen iskola volt ez?

- Az úgynevezett nyolc per hármas pörgő, ahol nem egy nappalos és egy éjszakás dolgozott egy kocsin, hanem három, amiből a harmadik a szabadnap felváltó volt. Ott hárman gyötörtünk egy autót, tapostuk ki belőle a lelket. Gyorsan koptak, mit mondjak, és a vállalat is azon volt, hogy minél több bevételt sajtoljon ki az autókból. Nem véletlen, hogy 140-160 ezer kilométernél már teljesen padlón voltak, egy motorfelújítás után is. Hát ilyenbe kerültem, míg elvégeztem a kiegészítő kereskedelmi szakközepet. Eredetileg felvételiztem estire a közgazdasági egyetemre, még az ÁFOR-os időszakban, de hiába lett elég jó a pontszámom, nem vettek fel. Én voltam az egyetlen munkahelyi javaslat nélküli jelentkező. A kutas maradjon a kaptafánál alapon miért javasoltak volna.
Begorombultam, főleg akkor, amikor azt mondták, érjem be azzal, hogy egy jól jövedelmező állás birtokosa vagyok. Elmentem a szakközépiskola igazgatójához, és kértem, támogassa az itteni beiratkozásomat. Ezt a vállalatnál is alá tudtam íratni, de egy hónap múlva eljöttem.
A taxihoz már úgy vettek fel, hogy iskolás voltam. Jól éreztem magam a két év alatt, minden gond nélkül be is fejeztem. Nem is volt hiábavaló. Jó, nem lehet mindenkinek felsőfokú végzettsége, de azért savanyú a szőlő az én esetemben. Mindenesetre ez a végzettség is besegített ahhoz, Hogy a taxivállalat vezetése úgy döntött, perspektívába vesz, és csoportvezető lettem.

- Ez mikor történt?

- Talán nyolcvan táján. Akkor már 3-4 éve dolgoztam egy másik csoportban. Elég sok társadalmi munkát végeztem, és úgy döntöttek, hogy megkapok egy legyengült, vezető nélküli csoportot. Addigra már jól ismertem a vállalat felépítését, bár igazából elég lett volna annyit tudnom, hogy melyik csoportba tartozom, és a bélyegzőkártyám melyik fachban található. De én korábban is érdeklődő alkat voltam, ezért itt is utánajártam, hol is helyezkedik el a mi Csoportunk az üzemegység hierarchiájában, illetve az egység az üzemigazgatóságon belül, meg az igazgatóság a vállalati felépítésben. És felismertem, hogy egy úgynevezett jó Csoportba kerültem. Nem volt mindenki csúcstermelő, de a kiscsoportos időszak 23-25 tagú csoportjaiban eléggé szem előtt voltak az emberek, lehetett figyelni mindenkire. A mínuszos termelők a későbbi száz fős csoportban jobban elbújhattak. Igyekvő csoportvezetőm is volt, bár egységpárttitkárként neki is jóváírták a társadalmi funkciókat betöltők idő- és bevételkedvezményeit.
Hát ezeket elég gyorsan átláttam, amihez hozzásegített a társadalmi munkám is.

- Ez miből állt.

- Akkoriban a versenymozgalom a szocialista brigádok keretei között folyt. És szerepem volt abban, hogy a brigádok társadalmi munkázzanak, hogy kollektív összejöveteleket tartsanak, járjanak színházba, moziba. Ez utólag visszagondolva erőltetettnek hangzik, mégis sok jó kapcsolat született a brigádtagok között. Tagja lettem a közgazdasági bizottságnak, később az üzemigazgatóságon én vezettem ezt a munkát, de a vállalati szintű bizottság tagja is voltam. A vállalati gazdasági célok teljesítését kellett segítenünk. Itt sok vitám volt a tisztességtelen prémiumfeltételek miatt. Mert az előírásokat csak úgy lehetett teljesíteni, hogy nyolc órát írtunk be, és tizenkettőt dolgoztunk. Sajnos a vállalattal szemben a szakszervezet alig-alig tudott segíteni ebben. így utólag már tudom, hogy mi mindent nem tudtam elérni, de akkor nagyon lelkesítő volt, hogy hűha, téged ismernek, nemcsak szóbaállnak veled, de keresik is az ismeretséget veled. Néhány emberért azért sikeresen szót emeltem, lettek máig tartó barátságaim is. Meg most is meglevő ellenségeskedések, hiszen a kettő nem nagyon választható el.

- Itt jutott valamilyen szerep a stílusodnak?

- A vitákban mindig nagy pofám volt, érveltem keményen. De csoportvezetőként nem voltam kiabálós. Amikor odakerültem, azt mondtam, nem ismerjük egymást, se egymás családját. Van itt egy taxis üdülő a XI. kerületben, menjünk ki, nézzük, meg tudunk-e ismerkedni közelebbről.
A 118-as csoport kivonult, az asszonyok bográcsban főztek, a gyerekek játszottak. Mi beszélgettünk. Akinek mondanivalója volt mondta, akinek nem volt, az hallgatta. De pihentünk és együtt voltunk. Abban egyetértettünk, hogy a munkát pénzért csináljuk, kapja meg a vállalat a magáét, de az alapvető, hogy mi megszerezzük a magunkét. A régiek tapasztalata úgy szólt, hogy ha ők hajtanak, akkor a vállalattal együtt nekik is több jut. Végül is az lett az egyetértés eredménye, hogy fellendült a csoport, és hónapokon át nem tudott más társaság üzemigazgatósági versenyt nyerni. Egy évben talán kétszer csúszott be sajáthibás sérülés, vagy utaspanasz. Mindenesetre 1980-ban a 12 hónapból tízszer jutott pluszpénzhez a csapat, amikor ott voltam vezető.

- Abban a periódusban már évek óta sok svarcos járta a várost. Befolyásolta ez a ti piacotokat?

- Mint a legjobb barátom is, hiszen a taxisnak az is konkurencia. De a svarcos is csak ott tudott megélni, ahol az állami nem volt jelen. A szakszervezeti üléseken mindig elmondtuk a vezetésnek a svarcosok feltűnését, tudták az ellenőrök is, de nemigen lehetett tenni ellenük. Tudni kell, hogy az ellenőrök sem hülyék voltak, hanem tapasztalt taxisok. Hiába ismerte mindenki azt a zöld Zaporozsecet, amivel svarcoltak, meg a fix helyeit. A Rókus drosztnál bizonyos napszakokban soha nem állt meg kocsink. Ha ilyenkor ez a zöld kocsi elvitte onnan a maga egy-két fuvarját, hát csak azért tehette, mert az állami hagyott neki keresni valót. És azt is tudták az ellenőrök, hogy a svarcosok nagy része, valljuk be őszintén, nyugdíjas taxis volt.
Én magam nem ítéltem el őket különösebben, mert egyszerre két utast úgysem vihettem el. És esős időszakban, amikor a világon sehol sincs elég taxi, mit tudok mondani arra, ha más is szolgáltatást végez. De a hivatalos fellépések nem voltak komolyak. A szabálysértési büntetések alacsonyak voltak, ez senkit nem tartott vissza. Papíron még az autó elkobzása sem kizárt, de ismereteim szerint az elmúlt 15 évben egyszer sem fordult elő. Néhány embert a kollégák megpofoztak, mondjuk kétszáz svarcosból tízet.

< vissza