- Hol laktál abban az időben?

- A veszprémi időszakban végig albérletben laktam.
A lakásügyem akkor oldódott meg, amikor már megszületett az első gyerekem. Már a második házasságomból. Ezt az ismeretséget a közös kulturális érdeklődés hozta. Ó az ottani színház közönségszervezésén dolgozott, és híres versmondó volt a városban, a Váci Mihály irodalmi színpad tagja. Ez utóbbi révén találkoztunk. Tudta, hogy házasember vagyok, de nem élünk együtt. Összeköltöztünk, majd 1973-ban összeházasodtunk. Fura oka volt, hogy pont akkor.
Tagja voltam az irodalmi színpadnak és az ottani KISZ-szervezet kérésére klubot vezettem, illetve részt vettem a VIT-vetélkedőn induló csapat felkészítésén. A veszprémiek győztek, és a VIT-re utazó társaságba én is bekerültem. Attól lehetett tartani, hogy a Fekete Szeptember, a müncheni olimpiához hasonlóan Berlinben is csinál valamit. Az volt a szándékom, hogy a nevemen lévő pesti lakás akkor is a feleségemé, meg a pár hónapja született gyerekemé legyen, ha valami történne velem.
Ehhez tudni kell, hogy 1968-ban meghalt az édesanyám, édesapám újra megnősült, és később, a már házas húgomnak besegítettem egy lakás megszerzésébe. így egyedül én maradtam a régi szoba-haliban. De, ha nincs a VIT, akkor talán '73-ban sem kötünk házasságot, hiszen évekig jól megvoltunk a kapcsolatunkat szentesítő papír nélkül is.
Attól kezdve Pestről ingáztam. Később átkértem magam Székesfehérvárra, mert az mégis közelebb volt. Motorral jártam, pillanatok alatt átvágtam Pesten, és az M7-es még nem volt olyan frekventált, mint most.

- Te Péter! Azért rendes rezsiköltséget jelentett ez, pláne 1974-től, amikor megindultak a benzinárak. Gazdaságos volt ez neked?

- Nem olyan embernek ismertél meg, aki olyat is csinál, ami nem gazdaságos. Kiugró eredménye nem volt a kutasságnak, máig sincs nyugati autóm, kacsalábon forgó villám.
De egy jó életformát tudtam fedezni. Annak ellenére, hogy a borítékban soha nem volt 2000 forintnál több. De az ÁFOR-nál soha, senkinek nem ígértek vastag borítékot.
Mégis megengedhettem magamnak, hogy ingázzak Budapestről. Sőt, tisztességesen öltöztem, elég sűrűn mehettem vendéglőbe, eljárhattam éjszakai szórakozóhelyre.
Lehetett egy Trabantom, amikor még ez is státusszimbólum volt.
Tartalékot is képezhettem, hogy egyértelműbb legyek. Pedig azt is megengedhettem magamnak az idő tájt, ha nem is mindig, hogy Füreden, a Marina Szálló bárjában, a Pokol Bárban szezonban néhányszor megforduljak, nem egy barátunk társaságában.
Meg kell mondjam, Fehérvárott is igen kellemes társaság volt a kútnál. De mint mindenkinek az életében, nekem is belépett a véletlen, a rossz lap. Jó, nálam egy kanna benzin is közrejátszott. Indultam volna hazafelé, amikor a tankautó lefejtett, és nem tudtam tankolni. Egy mintavevő kannányi benzint beöntöttem a kocsimba, hogy ne kelljen félórát várnom. Ez épp a hazaút ideje. Hiába fizettem be órán kívüli eladásként, elcsípett egy jogászunk. Elismertem, aláírtam a jegyzőkönyvet is. Fegyelmi lett belőle, leváltottak a csoportvezetésből, és egy másik fehérvári kúthoz tettek kútkezelőnek. Éjjel-nappalra.
Ez a büntetés egy évre szólt. Jó, letöltöttem az egy évet, mert ha megcsináltam, hát álljam a következményt is. Utána átvettem az átépítés alatt álló velencei kutat, és elmentem szabadságra. Közben végiggondoltam, kockáztassak-e még [b kedvéért. Akkor már bejöttek a sorszámozott üzemanyag-utalványok, és azoknál néhány dolog már bizonyítható. Én már megégettem magam, eleve veszélyben volt, az idézőjeles tisztességem. Nem akartam tovább vállalni, és a nyaralásból hazafelé jövet beadtam a felmondásomat. Kérdezték, csináltam-e valamit, hogy ilyen hirtelen. Mondom, nem, de kitöltöttem a büntetésemet, elválnak útjaink.

- Volt elképzelésed arról, hogy mibe vágj bele?

- Nem igazán. Eldöntöttem, hogy itt befejezem, és annyit akartam, hogy a kúthoz hasonló legyen a rendszeres jövedelmem. Ne fizetést, jövedelmet érts.

- Ezután lettél taxis?

- Igen. Elég sokat utaztam taxival, beszélgettem a sofőrökkel. Meg a házunkban a háború utántól élt egy család, ahol az asszony háztartásbeli volt, az egyik fiú orvos, a másik mérnökember lett. Mindezt a taxis bácsi jövedelméből.
Éppen állástalan voltam, amikor Pesten taxiba kellett ülnöm. Ahogy mentünk, újra kérdezgettem a taxist, hogyan lehet ebből megélni, és hogyan lehet valaki taxis. Mondta, nem úgy mint régen, mert aki jelentkezik, azt felveszik.
Hol?
A Kertész utcában. Hát vigyen oda. Miért, csak nem taxis akar lenni? De igen.
Kora délelőtti órákban történt, éppen felvételi vizsgák voltak. Kérdezgettek. Kitöltöttem egy tesztlapot arról, hogy, innen oda hogyan közlekednék. Utána a Ciklop garázs pincéjéből kimentünk az egységvezetővel a gyakorlati tudást kipróbálni. Két korábbi BKV buszsofőrt már kirakott azzal, hogy csak garázsszolgálat, és majd újra próbálkozni kell.
Mit mondjak, enyhe frászban ültem volánhoz, de végigcsináltam. Jó, kérdezte, mikor akar belépni. Másnap felvettek.

- Ezek szerint nem volt indokolt a félelmed.

- Tulajdonképpen nem, bár az élet igazolta, hogy nem voltam én akkor egy gyakorlott autós, mert pár héttel rá megettem egy idegenhibás balesetet. A reptérre mentem egy elég új autóval. Egy öreg taxis váltójaként, aki éppen szabadságon volt. Délutáni fuvar volt, és lámpánál állva totál összetörték a háromezer kilométeres autóhátulját.
A váltóm megszakította a szabadságát, és nem dicsért meg, amikor meglátta a kocsit. A mai eszemmel azt mondanám én is, hogy jobban kell figyelni a tükröt. Ezzel a gyakorlattal talán már nem ismétlődne meg.
Később rájöttem, miért nem volt váltója a Kálmán bácsinak az új autó ellenére. Borzalmas szekatúra váltó volt, senki nem maradt mellette pár hétnél tovább. Csak úgy adta át, vette vissza az autót, ha le volt mosva. Ez jogos, de mindig a munkaidején túl csinálta, így kevesebb ideig lehetett a kezemben a kocsi. Ennek ellenére vele maradtam, míg át nem kerültem egy másfajta beosztásba, mert iskolába jártam. Fél évet voltam mellette. Legényember létére meghívott a lakására is, amit kevesekkel tett meg. Jó iskola volt, mert keményen kellett termelni, hogy ne égjek mellette.
Volt másfajta iskola is, a taxis tanfolyam, de azon senki nem lett taxis. Mit mondjak, órát a kocsiban láttam először. Első este kijöttem a garázsból, és a Zeneakadémiánál beszállt egy utas. Idegsebészet, Amerikai út. Mikor megálltunk, kérdezi, ugye maga kezdő taxis? Igen, de miért kérdi. Mert őt másfelé szokták hozni, különben sem kapcsoltam be az órát. De tudja, mibe szokott ez kerülni, úgyhogy aszerint fog fizetni. Zavarba jöttem, mondtam, hogy ez életem első fuvarja, nem fogadok el pénzt. Elutasította a főorvos úr, mert később bemutatkozott, és mai napig tart az ismeretségünk

< vissza