- Magadat hogyan idomítod, amikor oroszlánszelídítőbe mész át?

- Biztos ismered a régi alapviccet, amikor kitör a henteseknél az udvariassági verseny. Szerintem a vendéget is így kell kezelni, csak nem kell neki a végén megmondani, hogy kinek az anyukájával van bajunk.
Ehhez kötélből vannak az idegeim, és mindent kibírnak.
Ha a Jancsi bácsi a kuncsaftom és a Margit híd pesti hídfőjétől a budai hídfőig kell vinnem, akkor addig ő a nagyságos úr. Addig a pillanatig, amíg nem piszkít az autóba, meg nem tépkedi a fülemet.
Velem közölheti, hogy nem ezen az úton kell átmenni a hídon.
Kérem. Mondja meg, merre menjek.
Jó is lett volna, de másfél év múlva mégiscsak arra jutottunk, hogy nekem is és a portának is elege van ebből a dologból. Tudod, egy szállodában ma is éberség van ötért, ráadásul dúl a kenyérharc. Mindenkinek a zsebére megy, és az egész porta úgy érezte, veszélyeztetem az ő pénzüket. Azzal, hogy amíg a repülőtérről behoztam transzferben, kettesben voltunk, és volt idő megbeszélni azokat a kívánságait, amely programokat egyébként a porta adott volna el neki. Attól tartottak, hogy szimpatikusabbnak tűnök náluk, emiatt engem fog külön honorálni, nem pedig őket. Pedig csak azt kellett volna észrevenniük, hogy nálam véletlenül sem jön elő BM szemléletű gyanakvó szöveg, oldott vagyok, bármiről beszéljünk is. Ez pedig még nem is szakmai kérdés, csupán gyerekszoba probléma. A programkínálatot pedig más árfekvésben ajánlottam, mint a porta.

- Mitől lett kellemesebb a te árfekvésed?

- Attól, hogy a programokért csak az autó bérét kellett kifizetnie, kivéve, ha kifejezetten tolmácsszolgálatra is felkért. Azt többletdíjjal kellett fizetnie, hiszen flamand-német-angol tolmácsolást más se végezne ingyen. De a sima városnéző idegenvezetést azt nálam megkaphatta a kocsi díjáért. És ilyenkor garantáltan enyém a program végén a jatt. Mindezt azzal értem el, hogy felvilágosítottam, nem kell a portáról idegen nyelvű vezetőt kérnie, ezt a munkát én is el tudom neki végezni. Abban az árban, amit a kocsiért kifizet a szállodának.

- Ezzel szemben mi történt, ha a portáról rendelte meg a szolgáltatást?

- A legsimább esetben beültetnek mellém egy tolmácsot. A vendég kifizeti egyszer a kocsi árát, amit elkönyvelnek a szálloda bevételeként. A tolmácsdíjért kérnek egy összeget, aminek legjobb esetben a felét megkapja a tolmács zsebből fizetve, a másik fele a porta tiszta, szintén zsebbe kerülő bevétele. De itt már kezdődnek azok a megoldások is, amikor a vendég kér egy városnézést, és megszervezik úgy, hogy keres a guide, aki az idegenvezetést csinálja, keres a porta, de a háznak egy fillér bevétele sem lesz.

- Hogyan oldják meg ezt a vezércselt?

- Simán. A vendég szól a hostessnek, vagy az assistant managernek, hogy kérem, nekem kellene egy guide, akivel szeretném megnézni ezt a várost. A saját címkészletükből kiveszik az éppen soros, megfelelő nyelvű embert, akik egyébként többnyire nagyon jól képzett emberek. Ha az illetőnek van saját autója, akkor eleve úgy kalkulál, hogy a program az ő kocsijával történik, ami mellesleg kontárkodás is, de ebben ne merüljünk el. Mondjuk, hív egy taxit abból a szűk körből, akikkel dolgoznak, és ezzel az autóval elviszik a vendéget, a guide kíséretében. A költségoldalon ez a városnézés pillanatnyilag olyan 3 és 4 ezer forint közé esik. Ezt kifizeti a portán vagy valutában, vagy forintban. A portás meg úgy számol, hogy ezer a taxi, ezer a guide, a többi meg az enyém.
Hát ezt az enyémet veszélyeztettem én, amiért a kedves jó Gunszt papa személyzete kellően megorrolt rám. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nyúltam bele abba a játékba, ami meggyőződésük szerint csak őket illette. Össze is zörrentünk az öreggel, aki a Magyar szállodaipar legnagyobb főportása. Londinerként kezdte a Royalban, és eljutott addig, hogy a szállodaüzemeltetés minden csínja-bínja a kisujjában van.
Szóval, ez a dolog nem ment, és úgy gondoltam, jobb, ha inkább elköszönünk egymástól, és az egész dolgot önállósítom. 1983 januárjától taxivá vált a dolog. Azt szoktam mondani, hogy az én taxim egy egész pici, egyszemélyes utazási iroda. Az elválásunkhoz még annyi tartozik, hogy Gunszt papa sok évvel később belátta, revideálni kell a nézeteit, legalábbis közvetve. Mert megkért, hogy látogassam meg, és tanácsot kért tőlem taxiügyben. De ez más történet, és a mai napig is rágódunk a megoldáson, hiszen nekem is gondot okoz. Később még biztos rátérünk.

- Mivel vágtál bele a taxizásba?

- Egy Daciám volt éppen 1983 elején, de akkor már egy hosszú keleti autószéria volt a hátam mögött, mert a nyugati autókról leszoktam az alkatrész-beszerzési idegeskedések miatt. Hogy mi mindent hajtottam addig, már el se tudom mondani, mert volt egyszerre három autóm is egy időben. De végül is úgy cserélődtek, hogy Zsiguli, Zsiguli; Polski, Dacia.
Arra mind megfelelt, hogy a családot a Balatonra vigyem.
A munkához már más kellett, így rövid ideig dolgoztam a Daciával, és vettem egy százas Audit. És rájöttem, hogy ezt nem kellett volna megvennem, hanem százezerrel többért egy Mercedest, mert annak a buta amerikainak csillag kell.
Pedig az Audi kényelmesebb volt. Kijött a vendég, beült, fészkelődött, forduljunk egyet a ház körül. Igen, elég kényelmes, mehetünk.
Persze eleve azzal kezdtem, hogy nem elsősorban taxizni fogok, hanem amennyire lehet, a nyelvtudásomat használjam, és mellékes legyen, hogy el is viszem az embereket. Hát ezt kizárólag a szállodákon keresztül lehetett szervezni. Mérhetetlenül sok névjegyet hagytam portákon, míg az első év végére ez igazából beindult. Akkor már előfordult, hogy 2-3 kliens csapott össze egy nap a fejem fölött, és csak egy programot tudtam vállalni. Evidens, hogy a másik kettőnél bocsánatkérés mellett küldeni kellett egy megbízható kollégát.

- Hogyan tudtad a szállodai kapcsolatokat úgy működtetni, hogy téged kerítsenek elő? Hiszen elegen vagytok ahhoz, hogy csak névjegyosztásból még ne legyen üzleted.

- Ami számításba jött, a Hilton, az Átrium és végső soron a Fórum. Bár ez automatikusan kiesett, ugyanis pár hét alatt kiderült, hogy ott engem szigorúan feketelistára tettek. Ennek az lett a következménye, hogy a Fórumot meg én tettem feketelistára. Azóta sem dolgozom a Fórumból.
Utast hajlandó vagyok odavinni, de ha kiszáll, és valaki beülne, akkor én nem viszem el. Odáig pimaszkodom, ha arról van szó, hogy megmagyarázom, én ebből a szállodából nem viszek utast. Volt autón keresztüli kiabálás is a Gunszt papával, hogy ide ne akarjon beültetni senkit, mert a maguk tetűfészkéből nem dolgozom. Ezek a hangok már lecsendesedtek, mert öregszem én is, komolyodok.
A Hiltonnal nagyobb szerencsém volt, mert amikor az igazgató meglátta, hogy ott vagyok mint maszek, összehívta az egész portát. Azt mondta nekik a Bíró, vegyék tudomásul uraim, hogy ez a fiatalember nekünk korábban sokat segített, most ő szorul a mi segítségünkre. Értettük egymást? Értettük, főnök. És a Hilton állandó jelleggel foglalkoztat, én viszont dicsérem a házat, minden hibájával együtt.
Közben az alkalmazottak mennek szállodáról szállodára. Egyszer csak hív a szigeti Thermál Szálló portása. Megyek, bár nem is tudtam, ki az, aki szólt. Kiderült, hogy egy kis londiner volt a Hiltonban, elvégezte ezt a portásiskolát és odament. Egyből bekerültem a listájára. De ha egy hotelből kijön a londiner, hogy öreg, van egy városnézés, érdekel, csak azt mondhatom, hogy igen. Megkapja érte a két-háromszáz forintját, beülök, megcsinálom a városnézést. Visszamegyek, kösz szépen, és kap még egy névjegyet.
Valószínűleg újra szólítani fog.

< vissza