- Nem tudnám konkrétan megmondani, így lehet elítél­hető is, amit mondok. Cigányt, arabot, négert nem, mert a fehér nőre igen veszélyesek ezek az emberek. Afférom, kife­jezetten afférom kettő volt. Az egyik egy arab, akit magya­rosan megraktam. Nem égett a szabadjelzőm, megtagadtam a fuvart.   Nem akarta megérteni.   Kiszálltam, jól elvertem. Egyrészt volt mivel, másrészt megvolt hozzá a testi erőm is, és meg is lepődött.

 

 

- A Bartók-Fadrusz sarkán szellőztettem az autót. Autós ember vagy, tudod milyen, ha egy 60 fokos kocsiban három embert viszel, és esetleg mosdatlanok. Te is befülledsz a ko­csiba. Találtam végre egy árnyékos helyet, kinyitom a jobb oldali ajtókat, lehúzom a bal oldali ablakokat, hogy huzat legyen. Fél fenékkel kiülök az ülés szélére, hogy alattam is szellőzőn. És gyanútlanul olvasgatok, még rám is, szóltak az URH-n, hogy mi van, napozol? Visszaszóltam, |ne viccelj,
árnyékban? Nem véletlen a hely, ahova álltam, mert rádi­ózni kőkeményen lehetett. A rádió számára egyenes volt az átjátszóval, mögöttem vasbeton épület, ami jól visszaverte. Minden rádiós tudja, mit jelent ez.

És akkor beült mellém egy arab. Piás volt, ápolatlan. Mondja, Budaörsi út, nemzetközi kollégium. Tiszta ma­gyarsággal. Mondom, nem dolgozom, nem ég a szabadjel­zőm, de van szabad autó a Bartókon a mozi előtt és hátul a Kosztolányi téren is. De elviszel, így ő. Gondoltam, nem, ha a fejed tetejére állsz is. Miután tudtam, hogy figyelnek, rá­dióztunk, és tudják hol vagyok, ez meg itt nem akar kiszáll­ni, leemeltem a mikrofont, hátha ettől megjön az esze. Be­szóltam, nézzetek rám a Fadruszba, mert esetleg verekedni fogok. Hát ki vette ezt komolyan? Egy kolléga, az is inkább kíváncsiságból. A Feneketlen tónál fizettek neki, és onnan kétszer balra kell jönni lámpára. A programozásokat beszá­mítva ez másfél perc.

Na, ezalatt a másfél perc alatt a következő történt: nyúlt a zsebéhez, elfelejtett magyarul, és én kaptam egy kis idegrohamot. Van egy önvédelemre alkalmas szerkezetem, egy tömörgumi. Ballal lenyúltam érte, jobbal dirr-durr a kezé­re, mert az életösztön azt mondta, ha nem használhatja a kezét, akkor már jó is vagyok. Üvöltött, gondolom fájt neki. De még mindig nem voltam annyira dühös, ahogy a hely­zet indokolta. Rendesen visszaültem, kulcs ki az ülés alá, tárca oldalzsebből ülés alá, mert így sem a kocsit, sem a tár­cát nem viheti el. Át akart ő ülni, míg körbementem a kocsi elején, de ott a kardánbox, a taxióra, a kézifék, sebváltó. Ez hála istennek mindig olyan demarkációs vonal. Körbeérek, vállánál fogva kitépem. Addigra megáll a piros hetes busz, megáll a villamos. Tele a kocsma kerthelyisége, előrejönnek nézni, és a buszmegálló is kiürült. Tudod milyen, amikor háromszáz ember néz. Nem csinálnak semmit, csak néznek.

 

 

- Senki. Ahogy kirántottam, gondjai voltak a balansszal. Könnyebb voltam 18 kilóval, nem nézte ki belőlem a testi erőt, és meg akart rúgni. Ekkor jött le a vörös függöny. El­kezdtem módszeresen ütni felülről lefelé. Járomcsont, áll­kapocs, kulcscsont. Később mondta egy sebész, hogy iszo­nyú fájdalom, ha az a horogrész, amivel az alsó állkapocs a felsőbe illeszkedik, eltörik. Ma is hallom a fülemben a csonttörés hangját. Ekkor kifeküdt, és elkezdtem rajta ug­rálni, hogy kitaposom a beled, te szemét. Addigra ért oda a kolléga, és a saját hangszórómban is megszólalt, hogy gyer­tek gyorsan, mert a Kata tényleg verekszik.

Na, ott állt meg az élet a környéken. Még aki mezítláb volt, tehát nem volt rádiója, az is jött, mert látta, hogy mennyien szaladnak egy irányba. Megszűnt a KRESZ, a stop-tábla, mindenféle szabály. Pillanatok alatt rengetegen lettek, a mentős alig fért oda. A kolléga levett az arabról, mi van Kata? Én meg durcásan beültem, az ajtó változatlanul nyitva, nem szóltam senkihez, csak néztem, mi van? Kijött a rendőr, szétszakadt a röhögéstől. A mentősök majdnem elejtették a fiút. Mondták, nem létezik, hogy egy férfit egy nő így megverjen, nem, ez képtelenség. A rendőr elkezdett tanúkat gyűjteni, igazolványokat összeszedni. Mindenki vallotta, hogy egyedül raktam el, senki nem segített. Az el­lenőr kirendelt egy garázssofőrt, mondván, az idegállapotom miatt nem vezethetek. Közben a rendőr odaért egy ré­szeghez, aki egy oszlopnál állt. Látta? Igen. Miért nem segí­tett? Hát az arabnak nem segítek, a fiatalasszony meg bírt vele. Ebben benne volt a közhangulat, minden.

Hát akkor egy pillanatra kikaptak a forgalomból. Sze­gény Németh Lajos bácsi, még élt az akkori üzemigaz­gatóm, nagyon szeretett, mert a lányaival együtt nőttem fel. Mindig onnan tudtam, hogy áll a szénám, ahogyan meg­szólított. Ha tegezett, akkor semmi baj, ha magázott, akkor gond volt. Másnap reggel úgy lemagázott, hogy csuda. In­dult ellenem egy eljárás, mivel a védekezésem a vélhető tá­madás mértékét jelentősen meghaladta, és súlyos testi sér­tést okoztam, ami végül 34 napi kórházi ápolást tett szük­ségessé. Csakhogy szinte azonnal megszüntették, mert amikor a Szobi utcai kórházban leltározták a személyes holmijait, találtak nála egy emberélet kioltására alkalmas ru­gós kést. Ezzel mentesültem minden engem terhelő követ­kezmény alól. Mihelyt szállítható állapotba került, kitolon­colták, mert a fegyvernek minősülő eszköz birtoklása is bűncselekmény.

 

 

- Ennek elébe ment a Lajos bácsi. Egy elég jellegzetes tri­kó volt rajtam, ezt a szemem láttára felszabdalta. Adott há­romszáz forintot, hogy ez most olyan jutalom, amiből azon­nal le kell vágatni a hosszú hajamat, és rövid frizurával jelentkezzek nála a fodrász után. És azonnal kicserélte alat­tam a sötét autót. Onnantól kezdve dolgoztam homokszí­nű, meg fehér autókkal.

És a kollégák... Mihelyt megszólaltam, hogy az utcán va­gyok, mintha árnyékom lett volna, mindig körülöttem volt egyikük. Nem tudtam öt percig úgy közlekedni, hogy rám ne villantak volna, ne dudáljon valaki, rám ne kiabáljanak a rádión. Ez olyan természetes volt, hogy nem hagytak ki­felé dolgozni. Sötétedés után nem engedtek a telefonos Főtaxi hálózaton kívülre. Ha Gyálra mentem, biztos, hogy még Lőrincet sem hagytam el, vagy a másik irányból még Erzsébeten jártam, amikor kivették az utast, én úgyis arra megyek alapon.

De ez kölcsönös volt, mert autóztam én is tíz kilométert üresen, hogy nyugtát vigyek valakinek, pedig gurulóköte­lezett voltam. Vittem Solymárra dupla defekthez pótkereket, úgyis arra megyek alapon. Megtettem, amikor már ott­hon tarthattuk az autót, hogy sérült kocsi helyett odaadtam a kollégának, itt van, dolgozz, mert most én éppen nem akarok dolgozni. Tehát nemcsak, hogy önző nem voltam, hanem viszonoztam is a segítséget, nem éltem vissza azzal, hogy nő vagyok.

 

• TAXISKÖNYV
• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxisblokád