- Sőt, tudomásom is, mert a baráti körömben volt egy ta­xis, meg a protektorom úgy lett vezető a cégnél, hogy előbb taxisofőr volt. Tudtam, hogy veszélyes játék, és az átlagnál magasabb jövedelmet biztosít. Azt is, hogy szoros elszámo­lás van, naponta kocsi ki, kocsi be. Ez nyűgös is volt. De ab­ban a pillanatban, ahogy kint voltam a forgalomban, már éreztem, hogy ez attól szép, amitől veszélyes. Attól, hogy nem tudom, ki ül be mellém, öt perc múlva hol vagyok, két
óra múlva hova megyek. Aztán megtanultam, hogy nem az a pénz sok, amit a vállalat fizet, hanem a borravalóviszo­nyok voltak olyanok. Át lehetett menni 50 forintért a városon az alacsony tarifától, és erre 20 forint borravaló meg sem kottyant az utasnak. Így aztán másodosként a papíron 90 órával, ami valójában több volt, négy-öt ezrest hozzá le­hetett tenni. Amikor pedig főállásos lettem, a hetvenes évek közepe táján, akkor olyan tíz körül járt a havi pénz. Nem is volt gond egy-egy akármilyen drága ruhát megvenni a pil­lanatnyi szeszély szerint. Ha megláttam, megálltam, meg­vettem, mentem tovább.
Nem mondom, hogy mindenki tudott tartalékot eltenni, mert ugye könnyen jött, könnyen ment. Nem egy kolléga keresett sokkal többet, és mégis állandó anyagi gondokkal küszködött. Piáltak, kártyáztak, sokszor én szóltam rájuk, jön az ellenőr, amikor a kocsiban kártyáztak. Mindenesetre több pénz jött be, mint amivel számoltam. Talán óvatosak voltak az értesüléseim, talán nem voltak egészen őszinték, amikor a keresetről beszéltek.
Mindenesetre az a jövedelem nekem rengeteget jelentett, bár nem volt teljesen rezsimentes. Olyan szokások alakul­tak ki a taxivállalatnál, hogy bementem a kapun 2 forint, ki­jöttem a kapun 2 forint, hozzám szólt a kutas 2 forint. Töm­böt cseréltem 5 forintért, elszámoltam 5 forintért. Gyakorlatilag 40-50 forint volt a napi rezsi, ami a borrava­lómat terhelte. Ha azt akartam, hogy egy műszaki hibát azonnal megcsináljanak, azért még külön kellett fizetni. Ha úgy akartam a revíziót megcsinálni, hogy nekem ne kelljen ott lennem, az olyan 200 forintomba került, mert vagy egy garázssofőrt ültettem az autóba, vagy valamelyik szerelőre bíztam rá a kocsit. Ezzel együtt meg sem kottyant. A pén­zen túl várakozáson felüli volt számomra a taxis összetar­tás, ami egyetlen más szakmában sincs meg. Talán a bányá­szoknál, de az más jellegű.

 

 

- A kényeztetésig vigyáztak rám. Egy kezemre ráfér, hogy hányszor nyúltam pótkerékhez a sok év alatt. Soha nem cse­réltem biztosítékot, égőt. Pályaudvaron utas be, utas ki. Meg nem fogtam bőröndöt, mert az előttem, utánam jövő kolléga kivette a kezemből. Nem hiszem, hogy van olyan munkahely, munkakör, tehát nem az utca, ahol nőnek olyan jó dolga van a kollégái körében, ha azt elfogadják kollégának, mint kint a forgalomban. Ez a családias összefogás a szakmában ma is érezhető, de a gyökere az ott volt a Főtaxinál. Bármennyire képlékeny massza ez a tízezernyi ember, ahol kenyér­irigységtől az intrikákig minden előfordul, de kívülről ezt a szakmát sérelem nem érheti. Kifelé fordítja a tüskéit, és szúr és öl, és önpusztító, meg környezetpusztító módon védeke­zik. Ez akkor válik veszélyessé, ha ezekkel a tulajdonságok­kal visszaél valaki. Gondolj csak a túl nagy verésekre, a vak­lármákra, amikor több száz taxi megindul, mert hármas brék van, esetleg vakriasztás történik. Mégsem tudom teljesen el­ítélni azokat, akik nagyobbat ütnek, vagy korábban, mint in­dokolt lenne. Mert ha belegondolok, minden szakma megter­meli a maga mártírjait, de a felderítetlen gyilkosságok mégiscsak itt a legjellemzőbbek. Nincs meg a Biróczki bácsi gyilkosa, akit 1978-ban Gödöllő határában vertek agyon. Nincs meg a székesfehérvári kolléga gyilkosa, és nincs meg a keresztúri kolléga gyilkosa. Tizenegy év alatt három felderí­tetlen gyilkosság.
Ha sajnálatos is volt, hogy így kellett megmutatni: nem csak legenda a taxis összetartás, mégis jó volt a fehérvári demonstráció, amikor több ezer taxi elment a temetésre. Láthatóvá tett egy legendát, és érezhetővé azt, hogy ez elvi­hető más irányba is, nemcsak békés demonstrációra képes ez a szakma.

 

 

- Igen, annál az egynél megtalálták a tetteseket. Akkor csak húsz kocsival akartuk szétosztani hétfőn a fénymásolt cédulákat. Azt írtuk, hogy kedves kolléga, a meggyilkolt kollégánk halálhírét a rádió és a tévé elhallgatja, lenyeli, a rendőrök le akarják szedni a fekete szalagjainkat, letörik az antennákat, hogy ne is lehessen tudni erről a gyilkosságról. Ezért arra kérünk, holnap reggel fél nyolckor indulj el a bel­város felé, és nyolc órakor állj meg ott, ahol vagy, és fél kilencig ne menj tovább akkor sem, ha erre erőszakkal akar­nak kényszeríteni. Ne félj, megvédünk. Már ott volt a szöveg a húsz kocsiban, amikor elmondtuk, ha aznap este a Krónika és a TV Híradó legalább a halálhírt lehozza, elte­kintünk a tervünktől. Úgy látszik végigondolták, hogy mit jelent feltehetően több ezer taxi a belvárosban. Ha volt va­laha közlekedési krach Budapesten, ez az lett volna.
De ha ilyen történik és rövid hírré válik az újságban, vagy pár mondattá a rádióban, akkor is gyorsan elfelejtik.Ennél talán többet ér ez a szakma. Legalábbis nekünk. Még­sem veszik komolyan a mi veszélyeztetettségünket. Emiatt fontos, hogy visszautasítsuk a fuvarok egy részét. Az én szememben attól válik alkalmassá a szakmára a taxis, ha tudja, hogy egy utas nem neki való. Én nem egyszer utasí­tottam már vissza fuvart emiatt.

 

• TAXISKÖNYV
• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxisblokád