- Pedig ebben semmi Belváros, Váci utca, vásárlás nincsen.

- Az csak ettől teljesen független programba fér bele.
Olyankor mindig aszerint indulunk, hogy mit akarnak. Mert akinek csak egy-két folklór dologra fáj a foga, azt beviszem a Judithoz, és költse a pénzét, mindenki jól jár. Ha antik dolgokra kíváncsi, úgy viszem az Ecseri piacra. Voltam már ott 15 autóval, mert egy busznyi amerikait vittünk. Minden srácnak kiadtam, hogy vigyázzon a maga négy emberére. Iszonyú szombati tömeg, az egyik nő üvölt, hogy a táskáját letépték. A következő fiú fogta, leütötte a palit, elvette a táskát, és visszaadta a gazdájának. Az egész csapat úgy ment tovább, mintha mi sem történt volna. Vége volt a vásárlásnak, ezek mindent vettek. Nem szabad oda amerikait vinni, mert rögtön ötszörösek lesznek az árak odakint. Utána jött a nő, ki hozta vissza a táskát? Egér! Egér jött, szto dollari, köszönöm szépen.
De csendesebb helyen, például múzeumban is mindig ott kell, legyen az a kolléga, akit én hívok. Ha valaki nem jön be a Múzeumba, azt már ki is fizetem, elmehet, máris hívok másik kocsit a folytatáshoz. Nem azért, mert a Múzeumban lopnának, de ha kiállítást nézhet, miközben nem keveset keres, akkor jöjjön és lásson. Olyan cinikus barommal, akit ez nem érdekel, nem vagyok hajlandó dolgozni.

- Ha több kocsi kell, mindig te szervezed a csapatot?

- Persze. Rádión egy-két komálósomat kérem a Várba.
Az okos azonnal jelentkezik, és nyomja magát felfelé. Néha jelentkezik új srác, mondom gyere, de majd meglátom, ha ott vagy. Nincsenek nagy igényeim, csak legyenek udvariasak, nyissák ki az ajtót, segítsék ki, és legyenek a vendég körül. A pénzét azért kapja, nem azért, hogy megy a kocsija.

- Mi az ára az ilyen munkának?

- Ha tőlem kérdik, akkor óránként 1200 forintért megyek el. Ha szálloda adja, akkor manapság négy-ötezerért kiajánlja, és nekem háromezret ígér érte. Végül is három óra, elviszem ennyiért, nem fillérezek. Esetleg attól függően vállalom, hogy május, január vagy december van, hiszen mindig más az üzletmenet.

- Ha csapatot szervezel, akkor a többiek nevében is te tárgyalsz?

- Annyira, hogy többnyire nekem fizetnek, és én fizetem ki a srácokat. Olyankor úgy tárgyalok, hogy ha egyedül én beszélek rádióról, mert nem tudják a nyelvet, akkor 2000 forint egy autó, plusz nekem 1200 óránként. Ilyenkor rádión elmegyünk egy olyan csatornára, ahol nem zavar senki, mi sem zavarunk mást. Közel vagyunk, mondom a mondókámat, és hallják a többiek utasai. De nem szeretem, mert nem tudnak rákérdezni, csak akik nálam ülnek. Ráadásul a személyes varázsát abban a pillanatban elveszíti, amint rádión magyarázok. Tehát az a legjobb, amikor nyelvtudorokkal vagy legalább kicsit beszélőkkel dolgozhatok.
Meg kell mondjam, hogy nagyon válogatok. Megvan az a húsz, maximum harminc autó, ami egyáltalán szóba jöhet. Ismerik a faksznijaimat. Például háromnapos programnál mindennap tiszta autóval kell előállni. Első nap elnézem, hacsak nincs előre megrendelve. Mert ha tudta előre, akkor első reggel is ragyogjon. Ne öltözzön a legújabb divat szerint, de kultúráltan nézzen ki, legyen megborotválva. Előfordult, hogy nem volt. Egyszer.
És bármennyire is beszéli a nyelvet, ne akarja leváltani az utast. Mert ha az utas váltani akar, akkor majd én szólok. Legyen nála pénz, de ne akarja önállóan kóstolgatni az utast pénzváltás ügyben.

- És te szólsz, ha nálad váltani akarnak?

- Muszáj. Először is az én zsebem se Fortuna szaruja.
A másik, hogy a legritkább esetben vetemedek olyan marhaságra, hogy azért, amiért a bank 32 forintot ad, azért én 45 forintot adjak. A Balatonon, ahol ez másképp néz ki, szépen ott a zsebemben egy-két százas márkában. Ha negyvenkettőt mond, előveszem, és adja ide forintban. Egyébként most meg lehet állapodni 38 táján. A kurzus közelében nekem is megéri, de egyébként nem vagyok hajlandó. Idegesít, bosszant ez a magas összegű váltás. Ha mégis kell, akkor gyerekek, lehet váltani. Még le is alkuszom a lehető legalacsonyabbra. Ha viszont valutával akar fizetni, akkor csakis a hivatalos kurzuson számolom.

- Az országjáró programokba mi fér bele?

- Az egyik nap budapesti városnézés. A másik nap egy Dunakanyar, ami egy könnyű vágta, mert belefér hat órába.
A hosszú program az én Balaton programom, aminek az elején Székesfehérvárra megyünk, és megnézzük a romokat. Utána Veszprém, ahol Vár, Székesegyház, és elmesélem a Gizella-kápolnát. Kisétálunk a bástyához, ugye király és királyné. Át a viadukton, és Herenden egy-két autónyi utassal mindig bemehetünk a gyárba hétköznapokon. Nem a technológiára kíváncsiak, hanem az az érdekes, hogy a száz méter hosszú teremben hat sorban nyálaznak a nők.
Innen lemegyünk Nemesvámosba. Ebéd, megvan a csárdás, csikós, gulyás, minden, ami kell. Puskában hozzák a számlát, a show akkora, hogy az égig ér. A régi tihanyi főnököm viszi ezt a Savanyú Jóska-féle csárdát.
Innen lemegyünk Füredre. Ha vitorlás-szezon van, és az időjárás is olyan, és nem is futottunk ki az időből, akkor Tihanyba vitorlással visszük át őket. A havernak a vitorlája annyira legyen kibontva, hogy csak fel kelljen húzni. Érdekes, mindig akad egy. Csak szólni kell, gyerekek vigyétek át ezeket a majmokat a másik oldalra. Hova? Ne kérdezz apám, lökjétek ki őket a partra, ott várok majd a kocsival. És ha kapnak valamit a hajón, akkor kapnak. Tőlem semmit, barátságból megteszik.
Tihanyban elmesélem az egész kecskekörömregét, mert én még azzal is kerestem pénzt gyerekkoromban. Képzeld, kedvenc szórakozásom volt, hogy átmentem, fel a faluba, és akárki jött, rákérdeztem. És ilyen veszprémi tájszólásban, ugyanolyan éneklősen, mint a helybéli gyerekek, elmondtam. Közben felmegyünk az apátságba, ott Sebestyén mester, meg a faragványai. Az a szokásom, hogy itt minden nő kap egy szakácskönyvet. Gundel mester munkája hetvenhét nyelven. Grátisz. Komp. Ott mindenkit felviszek a hídra, ha akarja és tudja, vezetheti is a kompot.

- Akadt jelentkeződ?

- Volt ilyen, mint kiderült, egymillió regisztertonnás tankerra volt vizsgája, és ugyanolyan horizontálcsigás hajtású kormányszerkezettel működött. Egy norvég pali volt, megfogta, egyet mozdult a hajó, helyére húzta, és utána egy az egyben átvitte.

- Hagyták őt kikötni?

- Ő kérdezte, hogy kiköthet-e vele, de mondták, hogy ezt azért ne. Ez a programnak a végét is jelentette, mert olyan jól érezte magát a hajósok között, hogy meghívta az egész csapatot kocsmára. Ez a hajó aznapra kiállt, bár még kivitte őket kóvályogni, hogy megmutassa, mit tud ő a hajóval. Végül innen mentünk haza.

< vissza