- A szüleid mivel foglalkoztak, amikor születtél?

- Anyám harmincévesen a kelenföldi Goldberger Textilművek ÜB-titkára volt, de eredetileg szövőnőként dolgozott a Goliban. Az apját 1919 miatt kivégezték, mert a Veszprém megyei Népbiztosok Tanácsának volt az elnöke, és amikor a nagyanyám újra férjhez ment, akkor került Pestre. Aztán a nagyanyám meghalt, és a mostohaapja nevelte. Leszámítva azt a tizenkét évet, amit gyerekként Belgiumban élt. Évente jött haza, és '32-ben végleg itthon maradt, mert a húgát nem tudta kijuttatni. Attól kezdve dolgozott, méghozzá úgy, hogy a Goldbergerék félévenként átlökték Kelenföldről az óbudai Goliba, majd vissza, mert annyi idő alatt derült ki egy szövőnő papírjaiból, hogy az apja halálának bírói ítélet az oka.
Az apám szakmája szerint bronzműves, de nem tudom, hogy dolgozott volna a szakmájában, bár maradt egy elefántom, ami az ő munkája. A gazdasági válság című időszaktól villamosvezető volt, ami onnan jött, hogy az apai nagyapám még a lóvasúton volt kalauz. Egyébként is kelenföldiek voltak, és ott a nagy remiz. Az öregre az volt jellemző, hogy ha apám - már a háború után - idegesen jött haza, és benti gondokról beszélt, akkor megszólalt, jaj fiam, menj be a főnökhöz és mondd meg, te a Weisz fia vagy. Azt hitte még mindig, hogy nélküle nem megy a lóvasút. A háború alatt apámat munkatáborba vitték, amiből anyám félelmetesen bátor logikával visszahozta. Több papírral variált. Az egyikben az állt, hogy apámat mint Beszkártost felmentik a munkaszolgálat alól, a másikban pedig, hogy a felmentés nem érvényes a baloldaliság vagy talán eleve a származás miatt. Apámnak az anyja volt zsidó, és a fajelmélet szerint az a zsidó, akinek az anyja az volt. Eszerint például én nem számíthatok annak, bár zsidó származásúnak tartom magamat.
Lényeg az, hogy a papírokat anyám kézhez kapta, a fűzőkapocs kinyílt, visszazárt, és a megpreparált papírokkal megjelent Szombathelyen a táborparancsnoknál, hogy ő ezt az embert magával viheti. Szalutáltak és kiadták. Irány Pestre, ahol a Kelenföldön szeretett embert némi bújtatással megmentették attól, hogy a nyilasok elvigyék. A szovjet hadsereg kétszer vitte el, mindkétszer simán meglógott. Később apámat kiemelték, és a Beszkárt pártbizottságára került dolgozni.
Ott volt 38 évesen, amikor születtem. Innen a KGM-be vitték, meg nem mondom, hogy főelőadó, osztályvezető vagy milyen beosztásba. '56 elején kinevezték igazgatónak a Sodronyárugyárba. Akkor tavasszal kapott egy infarktust, de túlélte. 1956 decemberében a Moszkva téren érte a második, és abból már nem kelt fel.

- Az ő családja honnan vetődött Pestre?

- A Weisz bácsi Miskolcról jött el, ahol még egészen más, magyaros neve volt, lehet Kovács, Lakatos, nem tudom. Ott eltűnik ez a - mondjuk - Lakatos talán gyerektartás, talán más súlyos ügy miatt. Nem derült ki pontosan - ne is feszegessük - és megjelenik Budapesten, mint Weisz József. Az élet innen zajlott tovább.

- Mielőtt még zajlana, az érdekelne, honnan ered szüleid baloldali beállítottsága?

- Anyámnál az apjából. Ha csak kétesztendős is volt, tudta, hogy mi történt az apjával, és később pontosan tudhatta, miért van feketelistán, miért bújtatják egyik gyárból a másikba. Apámnál már bizonytalanabb a forrás, hiszen jött egy fiatalember, adva volt a lehetőség, hogy akár nyilas legyen valakiből, akár szocdem.

-  A nyilassá válás az ő esetében kevéssé tűnik valószínűnek.

- Persze ebből ki lehetett esni. A hovatartozásán túl már az anyám miatt is. De munkásmozgalmi múltja mégiscsak annyi volt, hogy a remízben valahogy ő készítette a beosztásokat. Nem lehetett párttag, mert az volt a dolga, hogy egy-egy megmozduláskor kisakkozza, hogy a szükséges emberek ráérjenek és odaérjenek. De arra is figyelnie kellett, hogy ne legyen átlátható, ha megnéznék, hogy á a beosztást úgy csinálta, hogy ezek itt mind ráérjenek. Mindenesetre annyira balos volt, hogy anyám Velencén még a konjunktúra idejében vett telkét,’45-'46-ban egy télikabát áráért eladta, mert hogy ő nem kulák Biztos, hogy '68 után nem tudott volna az akkori állapotokhoz alkalmazkodni. Szerintem az infarktusát sem '56-nak köszönhette - volt már előtte is egy -, hanem annak a ténynek, hogy hat polgárival és tanonciskolával nem lehet gyárat igazgatni. Hiába találtuk ki, hogy mi megoldjuk munkásokkal. Szerintem a munkapadtól feljövet ez nem megy.
Ilyesmiről a hatvanas évek végétől párszor beszélgettem az anyámmal. Végül is nem éltem rosszul az eltelt negyven évben, mégis az információim elég magas szintűek voltak ahhoz, hogy gondolkodó emberként leszűrjem, ha már megint hülyeség történt. Anyámnak mindig szóvá tettem, aki azt mondta, jaj kisfiam, csak a családban mondd ezt, és ne máshol.

- Voltak rossz tapasztalatai?

- Többszörösen. Először is bekerült a Pénzügy Minisztériumba, a Vörös Akadémia és hasonló tortúrák révén. Ahonnan '53-ban áthelyezték a Beruházási Bankba. Akkor ez óriási bukásnak számított, napokig nem mertek hazamenni, istenem, mit követhetett el, mikor jönnek érte az ÁVH-sok. Az ÁVH nem jött. Egy Olt nevű úr volt a miniszter, később megkérdezte, hogy mi az ő bűne. Az, hogy egy nyugati országban nevelkedett. S ez elég volt ahhoz, hogy áttegyék. De nem volt annyira veszélyes, mert az ország második legnagyobb bankjának a második embere lett. Elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet. ’58-ban egy év ösztöndíj alatt két évet járt befejezésként.
Diplomás közgazdászként 1966-ig volt ott, amikor megmagyarázhatatlan módon bevonták a nevetséges dolgokkal vádolt Ónódy ügyébe. Azzal kezdődött, hogy ellenőrizték az anyám által aláírt összes Pannónia vállalati folyósításokat. Ami tiszta dolog, meg kormányprogram volt, hiszen akkoriban épült a siófoki szállodasor. És hogy megépült, az egy Ónódy Lajos nevű embernek meg az anyámnak köszönhető. Semmit se tudtak rábizonyítani, de meghatározták a jövedelem maximumát és „menni kell" hangulatot teremtettek körülötte. Volt, aki azt mondta, nekünk ez a nő kell, és elment a KOHÉP-TERV céghez gazdasági igazgatónak. Elvegetálta az idejét nyugdíjig, és remekül megoldotta, hogy a cég adóoldala ne adóként szerepeljen, mert egészen vadorzó módon vették el akkoriban a vállalatoktól a pénzt.

- Miért piszkálták őt az Ónódy ügy idején?

- Tavaly értettem meg, amikor a Vas Zoltánná beszélt erről az ügyről. A férjét olyan '62-'64 táján ismertem meg, amikor a balatoni házunkban írt egy egész nyáron át. Es egy Vas Zoltánnal barátságban lenni, tiltott dolog Volt. Csak húsz-egynéhány év kellett, hogy annyit megtudjak, ami után törni kezdem az agyam. Most már meggyőződésem, hogy anyámat ezért hurcolták meg egy olyan ügyben, amiben az Ónódyra sem tudtak semmit rábizonyítani.