- Két héttel ezelőtt pár száz méterrel távolabb, a Villányi sarkán ismerkedtünk meg. Hogyan kerültél akkor oda?

- A Szentháromság téren álltam a Várban, és hallgattam az URH-t meg a CB-t is. Elég gyenge volt ez az éjszaka, és egyszer csak minden bejelentkezés, beköszönés nélkül megszólal az URH. Tudod, ha a diszpécser címet mond, akkor egyet kell nyomni rá a kapcsolón, és aki a leggyorsabb volt, az kapja a címet, ahogy felvillan a monitoron a kódja.
Aki kettőt nyom, az szót kap. Hármassal csak akkor kezdünk beszélni, ha baj van. Annyit hallottam, hogy gyertek gyorsan a Villányi-Budaörsi sarokra, mert meg akarnak késelni egy kollégát.

- Mikor lehetett ez? Én 11 körül értem oda, akkor már ott voltak a kollégák, és valakit bilincsben hoztak kifelé.

- A diszpécsertől percre is megkérdezhetem neked, de úgy 9 után, közelebb a 10 órához. Talán háromnegyedkor. Az URH-ról rögtön indultak kollégák, és talán két perc különbséggel átszólt a CB-nek is. Akkor a hosszú csőről is megindultak a srácok.
Jól hallható helyen álltam, indultam, és rögtön leemeltem a májkot. Akik mögöttem álltak, azt hitték, hogy címre rohanok, amíg meg nem hallották az adásomat. Ahogy vették, rögtön jöttek utánam.
Úgy mondtam, hogy mindenki jöjjön, aki csak tud.
Feltekertem a CB-n a közép egyesre, és hármas brékkel bekéredzkedtem, hogy a János-hegyi kilátó melletti központosunknak szólhassak. Mondtam a toronynak, hogy szaladjon végig az összes többi csatornán, mert itt nem nyolcvanforintnyi számláról van szó, veszélyben lehet a kolléga élete is. Akkor még konkrétumot nem tudunk ugye, csak a késről hallottam. Ez 10-20 másodperc alatt történhetett, és mire a Hegyalján haladtunk, addigra már bemondták a csatornákon, mert látszott, hogy jönnek a gábrielesek, citysek, de a legtöbben a Rádiótól.

- Mennyi idő alatt értél át a Várból?

- Hú, nagyon gyorsan, négy-öt perc alatt nyomtunk odáig. A KRESZ-szabályokkal ez 10-15 percig is tartana, de ilyenkor sem sebességet, sem lámpákat nem figyelünk.
A központban jegyzik, és ha később gond lenne miatta, akkor a rendőrök eltekintenek az eljárástól. Mert jogszabály nincs rá, de esetleg életről lehet szó. Ahogy odaértünk, nem lehettünk sokan, talán 8-12 kocsi. Kiléptünk, és még láttuk, amikor az elsőnek érkezett kollégák egy ház kertjébe vágtattak be. Mondták, hogy ketten a kert felé menekültek, egy meg a házba. Kiszálltam én is a segédeszközökkel.

- Mi volt nálad?

- Egy spray, meg egy ilyen fejlettebb rudacska, amit az ülés mellett tartok. Ez egy feszítővasszerűség. Ezt el kell mondani, mert ez van, mindenki felszereli magát valahogy.
Ahogy bementünk, a földszinti lakóktól kérdeztük, tudják-e hol laknak, akikkel a balhé volt. Mondták, hogy az elsőn és melyik lakásban. Még hozzátették, hogy örökké vircsaftot csinálnak. Szóval látszott, hogy nekik is elegük lehet ezekből.
Akkor még csak szófoszlányokból hallottam, hogy mi történt. Jó lenne téged összehozni azzal, akinek a gondja volt. Valahogy bement az itteni éjjel-nappal közértbe, és ezek hárman üvegeket dobáltak, randalíroztak. Azt hiszem, hogy a kolléga rájuk szólt, mire kést rántottak, hadonászni kezdtek. Egy kolléga farmerját fel is szakították, akkor rohant oda valamelyikük a rádióhoz. De pontosabban ő tudná elmondani.

- Mit találtatok, amikor felértetek a lakáshoz?

- Zárt ajtót, de a szomszéd lakó mondta, hogy melyik lakásba futott be az egyik srác. Nyilván nem jogszerű, de pár tubus sprayt befújtunk a levélnyíláson, és az egyik srác egyetlen kemény rúgással beszakította az ajtót. De számítsd azt, hogy mindenki eléggé dühös volt. Ahogy benyílt az ajtó, láttuk a másikat becsukódni. Azon nem lehetett bejutni, oda menekülhetett a spray elől. Hát ott voltam az elsősorban, és amit láttam, eléggé tipikusan jellemezte ezt a három embert. Kosz, mindenfelé szétszórt cipők, összevissza szőnyeg, és olyan bűz, hogy a spray semmi volt ahhoz képest.
A szobaajtót csak egy kis résnyire tudtuk feszíteni, amin át késsel hadonászott valaki. Hát pár tubus spray megint bement a résen. Végül olyan 20-25 centire nyílt az ajtó. Volt velünk egy érdekes ember, akit ismerek, de lényegtelen, hogy ki az. Addig ott állt karba tett kézzel, de amint kijjebb nyílt az ajtó, kivett egy gázpisztolyt a zsebéből, belőtt egyet. Eltette a pisztolyt, és újra karba tette a kezét. Eszméletlenül nyugodt stílusa volt, míg körülötte mindenki hadonászott. Az ajtó szép finoman kinyílt, és az illető félájultan ott hevert. Ahogy berontottunk, erősen könnyezni kezdtünk. Aki nem bírta tovább kijött, bement új ember. Szokás szerint kapott egyet-kettőt, és szép lassan kihoztuk. Húztuk le a lépcsőn, és ott is elérték néhányan. Félig lent voltunk vele, amikor megjelent két rendőr, és megbilincselték. Otthagyták, hogy, vigyük le a kocsihoz, mert nem volt elég rendőr, elmentek azok után, akik a kert felé menekültek. De nem találták őket. Ezt meg kivittük az utcára, ahol már volt néhány civil nyomozó, és így körülfogták. Ott is, aki tudott, ütött rá.
Ilyenkor ez szokásos, hogy ami indulat van a kollégákban - hiszen a védtelenségét mindenki átéli - amikor mást támadnak meg, azt ütésekben eresztik szabadjára.
Végül betettük az AI-s kocsiba, beült mellé egy rendőr, és ott kezdett feléledni. Akkor még időztünk egy kicsit, és egy rendőr felszólított, hogy mindenki hagyja el a helyszínt. Érthető, mert mire kihoztuk, rengeteg autó jött össze. A kétszer kétsávos úton a busz sem tudott elmenni a BAH csomópontnál, a rendőrautó csak a sínekre tudott állni.

- Te, Gábor. Ennek az eseménysornak kívülálló emberek csak részeit látták, hallották. Fültanúja voltam, ahogy egy járókelő vitába keveredett a kollégáiddal.

- Jaj, egy nálad is szakállasabb úriember, aki azt magyarázta, hogy nem így kellene ezt csinálni. Csak részeit hallottam a szövegének, de emlékszem, hogy az agresszivitásunk ellen emelt szót.

- És azt kifogásolta, hogy milyen sokan jöttetek ide. Pár ember ellen szerinte elég lenne tíz, húsz, legfeljebb harminc taxis, semmiképp sem ennyi száz. Vannak tapasztalataid arról, hogy kívülállók hogyan vélekednek erről a fajta taxis segítségnyújtásról?


- Ahogy észrevettem, eléggé változó. Van aki egyetért vele, hogy adni kell nekik, mert megérdemlik, van aki egészében elítéli az ilyenkor szokásos agresszivitásunkat.
Azt hiszem, hogy a civilek, a véleményüktől függetlenül, egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy miért csináljuk ezt. Nem értik, hogy nincs védelmünk, és csak egymásra számíthatunk az utcán, főleg az éjszakában. Mert, ha megtámadnak, akkor nem tekerhetem le az ablakot, hogy kiszóljak, hívjon már ide valaki egy rendőrt, mert engem itt ki akarnak fosztani, meg akarnak ölni. A kívülálló csak azt látja, hogy jön ezernyi taxi, kiszállnak, és egyetlen embert ütnek.
Volt rá példa, legutóbb a Szavanna étteremnél, amikor a kockásoknak volt balhéjuk, hogy abszolút ártatlan embert majdnem halálra vertek. Sajnos, ezt a tömeget, tizenháromezer maszek taxist nehéz kordában tartani, mert ugye itt is akadnak jó meg rossz emberek. Van valamikori bűnöző is, aki már megkaphatta az erkölcsit, pedig nem lenne közénk való.
És mi is túllépünk a mértéken, mert indulatosak vagyunk, meg eleve hibázhatunk, hiszen emberek vagyunk.
Annyira kiszámíthatatlan, hogy a múltkor akadt egy hármas brék, mert valakinek elvitték a pénztárcáját. Az Alkotás-Királyhágó sarokról szólt, én a Királyhágóban voltam, és visszatolattam. Elsőnek érkeztem, beültettem a srácot, és mindkét csövön mondtam a hármas bréket meg a személyleírást. Három férfi, az egyiknél egy nagy kenyér van, és még nagyobb a hasa. Eléggé rosszul öltözöttek. Megszólal egy kolléga, hogy itt vannak a Németvölgyi-Orbánhegyi sarkon. Mire felértünk, legalább száz autó, és mindhárman a földön, majdnemhogy vérbe fagyva. Meg lettek verve, és úgy, hogy még senki sem tudta, hogy igazából ők azok. Akkor az volt a baj, hogy túlzottan belementünk a brutalitásba. Ezt őszintén meg kell mondanom, bár később megtaláltuk a srác brifkóját a papírokkal és a pénzével.
Volt náluk más cucc is, bécsi kávé, pár ezüst, amit el sem tudtunk képzelni, miért volt ezeknél a fazonoknál. A kolléga örült, hogy meglett a holmija, és mi elmondtuk a rendőrségen, hogyan fogtuk el őket.
Addigra már a rendőrök hívtak mentőt, hogy elvigyék őket, mert igencsak mentőre szorultak. Nem mondom, hogy különösebben méltányos eljárásban részesítettük őket, de végül is tényleg meglopták a srácot. Ami az egészben érdekes még, az annyi, hogy ugyanaz a gyerek volt, akinek most gondja akadt. Azt már neked kell megértened, miért lehet gyors egymásutánban több ilyen esete valakinek.

< vissza