- Három hónapja úgy hagytuk abba a beszélgetésünket, hogy egy nagy lehetőséget készültél megragadni. Mi vált be abból a tervből, hogy nyugati autóhoz juss?

- Meglett. Utólag belegondolva eléggé simán, csak akkor tűnt bonyolultnak. Kaptam négy címet is egy magyar származású düsseldorfi közvetítőtől, aki tulajdonképpen ilyen üzletkötő. Vele leveleztem, telefonáltunk is, és az elképzeléseimet ismerve mondta a címeket. De őt nem találtam otthon, így nem tudott velem jönni, ezért nem találtuk meg a címek szerinti kereskedőket. Végül magunk indulunk el felkutatni az autótelepeket. Zsebünkben volt 13 ezer márka.

- Milyen elképzeléseid voltak?

- Az állandó ügyfelem igényeit kellett először figyelembe venni, tehát kényelmes, nagy kocsi kellett. A márkára vonatkozóan semmit sem kötött ki.

- Ez az utas, vagy ha akarom, a megrendelő szempontja. Mi volt a te elgondolásod? Milyen legyen műszakilag, évjáratban az a gép, ami nemcsak ennek a hollandiai magyarnak, hanem neked is jó folyamatos taxizásra?

- Hát, viszonylag fiatal. Az árakat is nézve, körülbelül két, két és fél, maximum háromévesig akartam elmenni. Ez a mi szempontunkból jó állapotú lehet műszakilag, és természetesen dízelben gondolkodtam. Azt hiszem, hogy nálunk ez egyértelmű. Elvben még az elsőkerék-meghajtás előnye is számít, mert rengeteget járunk télen, hiszen ugyanúgy üzemelünk. Sokan tanácsolták az Opelt, de ezt csak végszükség esetén választottam volna. Valamikor tetszett, de később a belső tere miatt letettem róla. Ennek nincs műszaki oka, csak esztétikai. Tulajdonképpen olyan szándékkal mentem el, hogy vagy Audi, vagy Peugeot. De ez olyan, hogy nem ragaszkodtam hozzá. Amiben biztos voltam, hogy fehér és kombi nem kell. Ja, és egy apróság, ennek az előnyét az tudja, aki sokat autózik, a nyitható tetőhöz ragaszkodtam.
Hát találtam két-három gyönyörű Audit, de mindegyik fehér volt. Álltam mellettük egy órát, szemeztem velük, de nem akartak más színűvé válni, hát ott maradtak. Már el akartunk jönni ebből a boltból, amikor megláttam az udvar mögött egy hátsó raktárt. Ott nagyon szép piros kocsik voltak. Amióta az eszemet tudom, piros kocsit szerettem volna. Húsz éve volt egy kis piros Zastavám, és azóta soha nem jött össze. Mondom, nézzük meg közelebbről. Nem kombi Passat, nyitható tetős. Jobban megnéztük, egyből összejött.

- Kivel néztétek?

- A feleségemmel és egy ismerős házaspárral. A Daciámmal mentünk ki, és valakinek ugye vissza kell hozni a kocsit.
De arra gondoltunk, hogy ne nő vezessen, mert egy nőnek, aki nincs hozzászokva, idegen úton az sok. Pláne, hogy minél előbb haza akartunk érni. Pont április negyedikén volt. Minden simán, barátságosan ment, a gond csak később kezdődött. Az ügyintézésre kellene vagy öt nap, és mi hétfő reggel néztük meg a kocsit, és kedden délután fél háromkor elindultunk. Kedd délelőtt minden papírt elintéztek ingyen. Pontosabban, benne van az árban, tehát amennyivel drágább egy kocsi, annyival több a kereskedelmi szolgáltatás. Ez a plusz vissza is jön, mert nem kell mászkálni a papírok után, pláne ha az ember nem tudja, hova kell mennie. Meg nyelvtudás nélkül nagyon nehéz.

- Szállást hogyan találtatok?

- Ez is véletlen folytán lett. Hideg északi szél fújt, az is fázott, aki hozzá volt szokva, amikor a belvárosban a két ágyas, fürdőszobás, szuper szállást megkaptuk. Negyvenet kért, harmincban megegyeztünk, mert szerencsére nem voltak vendégei. Kevesen kapnak így szállást, főleg a belvárosban. Mintha a Dohány utca és a Körút sarka lenne, csak a Dohány utcáról van a bejárat.
És ugyanilyen jól alakult a kereskedőnél is. Megállapodtunk, hogy visszaküldöm azt a papírt, amin a német vámosok igazolják a kihozatalt, és akkor a Mehrwertsteuert a BC-számlára átutalják. így is tartom logikusnak, ha márkában fizettem ki, abban is kapjam vissza. Durván 1500-at vissza is kaptam, tehát 10 400 márkába került az autó. Ez reális ár. Pláne, hogy mindössze 80 ezer kilométer volt benne, ami egy dízelmotornál nulla. A kezdet. Nem is volt vele semmi baj, motorikusán a mai napig sincs. A baj mégis ott kezdődött, amikor átjöttünk a magyar határon.
Éjjel kettőkor érkeztünk Magyarországra. Fél órán belül végeztünk volna, de nem találtuk a motorszámot. Se a vámos, se más nem tudta, hogy az adagolónál, a nyomócső alatt kell keresni. Közben beszéltem azzal az emberrel, akinél ott a határon lehet biztosítást kötni, de azt mondta, hogy ahhoz neki is kell egy motorszám. Amikor végre meglett a szám, elintézték a vámpapírokat. Elkezdtem újra keresni a biztosítóst, de sehol sem találtam. Fél órát eljátszottam ezzel is, az ismerőseink is fáradtak, nyűgösek voltak már. Nem mondom, én is, hiszen egy szuszra jöttünk Düsseldorfból, meg előtte a vásárlási izgalom, ami szintén fáraszt. Eldöntöttem, hogy megyünk, biztosítás nélkül.

- A vámot hogyan állapították meg?

- Másnap Pesten rögtön kiszámolták, és ki is fizettem. A katalógus szerint durván 35-36 ezerre számítottam, nekem 44 ezret számítottak fel. Nem nagyon firtattam, fellebbezni meg semmi értelme, mert úgyis megmagyarázzák, hogy miért annyi. Ott azonnal kifizettem, mert különben sem a papírokat, sem a kocsit nem adják vissza, hanem berakják egy elzárt vámterületre. A 44 ezer nem okozott gondot, vittem magammal elég pénzt.
Az újabb probléma akkor kezdődött - ez az én trehányságomon múlott -, amikor a rendszámért mentem. Látod, az ember próbálja legalább magának megmagyarázni a saját hülyeségét. Ott a rendszámnál még az első emeleten van Casco-kötési lehetőség. Menet közben egy idős nővel vitatkozott az ügyintéző, gondoltam, majd visszajövet, amikor a rendszám is a kezemben van, megkötöm. Hát a fél délelőttömet eltöltöttem, és mire végeztem, még mindig azzal a hölggyel vitatkozott a cascós pasi. Álltak mögötte vagy huszonötén. Mondom, ebbe a sorba nem állok be. Ez volt a második alkalom, hogy nem lett megkötve rá a biztosítás.
Gondoltam, nem érdekes, hazafelé úgyis a Bartókon megyek, megkötöm ott, ahol szoktam. Csak eszembe jutott, hogy a feleségem mondott vásárolnivalókat. Hát akkor egy másik utcán kellett menni. Elintéztem, hazavittem, lepakoltam. Be kellett állítani az asszony kis Trabantjának a gyújtását, de nagyon meleg volt. Gondoltam, mielőtt felöltözöm a szereléshez, megiszom egy üveg sört. Megittam, felmentem átöltözni, amikor eszembe jutott, hogy másfelé jöttem, elfelejtettem megkötni a Cascót. Ez volt a harmadik. Mondom, úgyis mindegy, nem megyek sehova, majd holnap. A Trabantot nem tudtam befejezni. Mondom az asszonynak, menj el ezzel dolgozni. Oda jár az utca végébe, nincs ebből semmi probléma. Én meg, ahol este abbahagytam, ott folytattam a munkát, meg a sörözést. Gondoltam, legfeljebb a feleségem vezet a telekig. Mert volt mindez egy pénteki nap. Hát megint el lett halasztva a Casco.
Délután hazajött az asszony, berámoltunk, ahogy illik, a telekre induláshoz. A valódi nagy gond ekkor kezdődött. Tizenkét éve minden hét végén ezen az úton járunk, tehát ismerjük, és soha semmi baj nem adódott. A taksonyi híd alá kell bemenni, és ahogy átérünk a síneken, van az utcának egy törése. Esett az eső, és ott a kocsi megcsúszott. A feleségem talán megijedt, ezt senki sem tudja, de a lényeg az, hogy a szembejövő kocsival ütköztünk. Onnan gellert kapott, és átcsapódott egy betonoszlopra, ott újabb geller, és egy harminc méter hosszú, eléggé meredek töltésről négyszer bukfencezve, bele a Dunába. Mivel elmaradt a Casco, és saját hibás - zsebből fizetendő a buli. És itt tulajdonképpen már az érvágás kezdődött, hiszen hétfőn vittem volna órát szereim, szerdán plombálni, és aznap már dolgozhattam volna. De a kocsi elvi totálkáros lett, egyetlen ép eleme sem maradt.

- Várj csak! A Dacia ekkor már nem volt, vagy a taxiszámot már leadtad róla?

- A kocsi megvolt, de az üzemben tartóit már leadtam róla, mert addig nem jelenthettem be az újat. Egy néven két kocsinak nem lehet üzemben tartója. Arra nem gondoltam, hogy újra kiváltsam a Daciára, mert már mindent leszereltem, és nem tudtam volna újból taxira vizsgáztatni, hiszen minden időm a Passat anyag, alkatrész, szerelő megszerzésére ment el. Dolgozni úgysem értem rá.

< vissza