- Volt egy másik állása is egy szociális foglalkoztatóban. Amikor apám a válás ellenére macerálta anyámat, ilyen kije van, kije nem lehet ügyekkel - akkor léptem akcióba. Letá­madta az anyut, hogy miért járt máshol, mint ahol ő sejtet­te, szeretőt keresett-e? Rávágta évődve, hogy igen. És talál­tál? Erre már én válaszoltam, hogy igen. Apám sejtette, hogy blöff, de keresztkérdéssel akart zavarba hozni, hát faggatni kezdett, milyen is a szerető. Erre leírtam anyám kollégáját a foglalkoztatóból, mert más nem jutott eszembe.
Nem emlékeztem, hogy van-e bajusza, de megrágalmaztam eggyel. Két nap múlva jön az apám, hogy nincs is bajusza. Innen tudtam, hogy leselkedik. Ezután anyám bement dol­gozni, mondta ennek a kollégának, hogy blöffölve védtem meg, tegyen annyit, hogy menjenek együtt a buszhoz. Ezzel kezdődött, és fél év múlva összeházasodtak. A bátyám már dolgozott, én harmadikba mentem.

 

 

- A Toldyban, ami úgy jött elő, hogy másodikként, mint körzeti   gimnázium,   leírtam a   továbbtanulási lapomra.
A bátyám épületgépészeti technikumba járt, oda jelentkez­tem. Hát amilyen rakoncátlan kölyök volt, úgy gondolták, nem kell még egy ilyen ugyanabból a családból. De nagyon jó társaságba kerültem. Es úgy érettségiztem, mintha bár­mely más órán feleltem volna. Ez a bátyámra is jellemző, semmi lámpalázunk, vizsgadrukkunk nincs. Anyám a ke­zét-lábát megette, ameddig mi érettségiztünk, nekünk meg se kottyant. Ez végigkísér, mert azóta is sokszor vizsgáz­tam, állandóan tanulok valamit, de nem érzem, hogy na, most ettől függ az életem. Egyáltalán, a nyilvános szereplés nem okozhatott gondot, miután olyan magyartanárom volt. Egy jó nevű irodalmárnak, a Féja Gézának a fia, a Féja Endre. Az első órán közölte, hogy mi nem nagy gyerekek, hanem kis felnőttek vagyunk. Úgy is fog kezelni bennün­ket. Azt szeretné, ha véleményünk, önálló gondolataink lennének, és tudnánk is a környezetünkkel közölni ezeket. Úgy, hogy ne értsék félre. És nála a kultúrember ott kezdő­dik, hogy helyesen beszél és ír. Ezt el is fogja érni nálunk, mert mindenki nevelhető, meg oktatható. Képzeld, a mi reáltagozatos osztályunk az iskola mumusa volt. Politechni­kára járó sportolók, ki-ki egy sztárjelölt, de magyarórákon egy pisszenés se volt.

 

 

- Nem maradt ki, de nekem ez egy tüske, talán ezért nem hoztam szóba. Hatvan-hatvankettőben, amikor ren­deztük a Várat és környékét, akkor az első kerület ifjúsága csinált egy nyári szórakozóhelyet Budapest ifjúságának. Úgy nevezték el, hogy Budai Ifjúsági Park. Sok munkaórám van benne, nagyon kérges tenyér, lehorzsolt könyök, meg térd. Eredetileg arról volt szó, hogy csak a fiatalok fogják használni, 18 éves korig lehet ide járni szórakozni is, meg működtetni. És a nyakunkba ültettek egy felnőtt appará­tust, a Rajnákot a felnőtt rendfenntartóival, akik nem védték meg a csőcseléktől a mi munkánkat. Az első Scampoló koncerten a szemünk láttára verte szét Budapest ifjúsága a Parkot. Amikor kitört a balhé, akkor ránk szóltak, hogy mi ne próbáljuk fékezni őket, ez a felnőttek dolga. De könyör­göm, miért a mi dolgunk volt megcsinálni, és hol voltak azon az augusztus huszadikán a felnőttek, akiknek meg kellett volna védeniük a kezünk munkáját? A felnőttek nem teljesítették a feladatukat. A koncert a tűzijáték után kezdő­dött, éjfélig tartott volna, de 11 órára gyújtóst csináltak a Parkból, gyakorlatilag nem volt Park. Ott, ahol szeszmentes szórakozóhelyet ígértek, de rövidesen csapolt sört árultak.
Jó, helyrehozták, ki is bővítették, de akkor megfogadtam, hogy többé nem megyek oda. Már javában taxiztam, ami­kor először odamentem a hátsó bejárathoz. Csodálkozott is az utasom, hogy tudtam, hol a gazdasági bejárat. Én világo­sítottam fel, hogy volt idő, amikor csak a Szarvas tér felől lehetett bemenni. Mint vári lakos, nehezen tudom elfogu­latlanul nézni, hogy végül újra lerobbant, és akin ez múlt, azt odaláncoltatnám követ törni, meg hogy betonozzon. Vétek.

 

 

- Hogyne, miután gyűrűs menyasszony voltam. Elhatá­roztam, hogy azonnali hatállyal férjhezmegyek, és szülök 8-10 gyereket. Sportállásba kerültem a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatósághoz, és az ottani pár év meggyőzött, hogy nekem minden való, csak az íróasztal nem. Tudnod kell, hogy be­gyűjtöttem egy dió nagyságú porcleválást a BEAC-ban, és nem voltam hajlandó az akkoriban sorozatban elszúrt porc­műtétekbe belemenni. Lekopogom, hogy elmeszesedett, nincs vele bajom. Mindenesetre átkerültem egy Budapest I-ben játszó csapatba kosarazni, ahol szép öregesen bedobálgathattam a labdát.
Nem is lett volna rossz ez az előadóság, de a sportállásról köztudott, hogy kamu. Hiába szerettem dolgozni, kiszekál­ta a lelkemet a sok vénlány, akik közé bekerültem. Olyanok, akik 35-40 évesek, jaj mindjárt itt a nyugdíj!, és még nem keltek el. Én meg ott virítottam a kis jegygyűrűmmel. Sport­állás is, meg házasság is, meg ráadásul fiatal, ez sok volt a lelküknek. Többen voltunk fiatalok, olyan légkör lett, hogy a szelídebbje sírt fél napokat. Én meg feleseltem az akkora számmal, nem voltam túl népszerű. Aztán férjhez mentem, ami úgy sikerült, ahogy.
Nyolcadikos koromtól jártam a bátyám évfolyamtársá­val. Mire leérettségiztem, addigra bevonult, és mire lesze­relt, már összeházasodtunk. Azt mondják, hogy aki az eszé­vel is tud szeretni, az nem is szerelmes. Hát ő olyan biztos ponttá vált az évek alatt, hogy tudomásul vettem: ő lesz a férjem. Végül is ez bevált, csak a folytatás nem. Az eskü­vőnk utáni évben egyetemre ment azzal, hogy addig amíg tanul, én dolgozom látástól mikulásig. Ha végez, akkor jö­vök én. Állatorvos szerettem volna lenni, azt pedig csak nappalin lehet elvégezni. Ebből annyi lett, hogy nem sokkal azelőtt, hogy megkapta az épületgépész diplomáját, rájöttem, nem vagyok egyedül. Egyetemi tankörtárs volt a ba­rátnője, ezért nem vártam meg míg mérlegre kerülök. Érte már nem kell dolgozni, értem még kellene. Ez a megméret­tetés nem volt ízlésemre, és szép kulturáltan elváltam. Vé­gül is az ellenfél, hogy így mondjam, nem lett mérnök. Ki­maradt az egyetemről, terhes lett, összeházasodtak, elváltak. De nem bántam meg a házasságot, sem azt, hogy elváltam.

 

 

- Koraérett kislány voltam, előbb érdeklődtek irántam a fiúk, mint én irántuk. Sok-sok pofon volt az eredmény, mire rájöttem, hogy ez az érdeklődés természetes. És 16 éves ko­romban magától értetődően kezdődött a viszonyunk a vőle­gényemmel. Éreztem, hogy az ő számára fontos, és örömet akartam neki szerezni. De nagyon jó partner, nagyon jó iskola volt. A válás után rá kellett jöjjek, hogy ha az ember huszon­két évesen elválik, nem kell felkötnie magát. Mivel nem va­gyok könnyen ellopható, a szakma ezt így mondaná, hát ilyen két és fél éves, hatéves, egyéves kalandjaim voltak. Az egyéves kapcsolat volt a legrövidebb az életemben. Mindig nehezen szakítottam, de akkor mint a sebészkés.

 

• TAXISKÖNYV
• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxisblokád