[b]
Ehhez az akcióhoz ugyan hány, a dömpingárat a csóró, depis taxisokra kényszerítő, és eközben a fuvarszervezési díjat a nyugat-európai mértéknél is magasabbra emelő fuvarszervező vállalkozás csatlakozik?
Kampány a munkahelyi stressz ellen
Idén új programot indított a Munkahelyi Egészségfejlesztés Európai Hálózata „Munka: Lélekre hangolva” címmel. A programmal a mentális egészség fontosságára igyekeznek felhívni a figyelmet.
Az úgynevezett irodai (és természetesen a taxis) betegségekért nagyrészt a munkahelyi stressz felelős. A munkahelyi környezet, atmoszféra a legtöbb esetben nem elégíti ki a nyugodt munkához szükséges igényeket. A munkahelyek nagy része egy légterű, szinte folyamatosan jelen van egy alapzaj, mindig akad valaki, aki éppen telefonál, sokszor nem kielégítő az irodák megvilágítása sem. Kevés olyan munkáltató van, aki figyelmet fordít az iroda esztétikai kialakítására is. A legtöbb munkahelyről hiányoznak a színek, a növények, tehát minden olyan apróságnak tűnő elem, amik pozitív hatással lehetnek a dolgozókra és ezzel a munkára is. A nem kielégítő kommunikáció és hiányosságokkal küzdő munkaszervezés is stressz források lehetnek.
A számok elképesztőek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérései szerint a munkavállalóknak legalább 14 százaléka szenved napi szinten a stressztől, depressziótól. A felmérés csupán egy becslés, elképzelhető, hogy az arány ennél jóval magasabb. Az Európai Unióban a munkavállalóknak több mint a negyede küzd a munka okozta mentális egészségi problémákkal. A mentális problémák és betegségek száma egész Európában gyorsan növekszik. A betegállományba vétel és a korai nyugdíjazás egyik leggyakoribb okai a mentális zavarok és a munkahely okozta stressz. Ezen elképesztő adatok hatására indult el a „Munka: Lélekre hangolva” című program, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészség munkahelyi fejlesztésének fontosságára Európa szerte. Ha nem teszünk sürgősen lépéseket, akkor 10 éven belül a depresszió lehet a munkaképtelenség egyik legfőbb okozója.
A stressz mentes munkahely jobb teljesítményre ösztönöz
Tény, hogy nagy változásokon ment keresztül az utóbbi időben a munkaerőpiac. Nagy lett a verseny, minden felgyorsult, ami koncentráltabb teljesítmény vár el a munkavállalóktól. Ezeknek a kihívásoknak nehéz megfelelni és egy stresszes munkakörnyezet még többet ront a teljesítményen. A kihívásoknak csak egészséges és motivált munkavállalók tudnak hosszú távon megfelelni. A változáshoz egy közös kezdeményezésre van szükség, ez hívta életre a „Munka: Lélekre hangolva” című programot. Szükség lenne arra, hogy minél több munkavállaló számára váljon egyértelművé, hogy a megfelelő munkahely megteremtése, a munkavállalók testi és lelki jólétének a támogatása befektetés a jobb teljesítményért.
Csatlakozzon Ön is a programhoz!
Magyarországon az Országos Egészségfejlesztési Intézet az Egészségesebb Munkahelyért Egyesülettel közösen indította útjára a programot 2010. február 3-án. Olyan munkahelyek jelentkezését várják, akik haladó szelleműek és fontosnak tartják a megfelelő munkakörnyezet kialakítását, fejlesztését. Számtalan lehetőség közül választhat az, aki úgy dönt, csatlakozik a programhoz. A munkahelyi egészségfejlesztés hosszú ideje bevett gyakorlat számos európai vállalatnál és most Magyarországon is adott a lehetőség a felzárkózáshoz.
A 2010. február 3-án tartott nyitórendezvény telt házas volt. A kampányhoz csatlakozni kívánó érdeklődők megismerhették magát a projektet és többek között néhány kipróbált és működő gyakorlatot is bemutattak nekik a szervezők. Bővebb információkért felkereshetik az Országos Egészségfejlesztési Intézet honlapját.
[/b]