- Milyenek voltak akkoriban a jövedelmek?

- Ez két részből állt össze. Amikor 1982-ben eljöttem, ha jól emlékszem, 2200 forint volt a fizetésem. Nem az alapbérem, hanem a vállalati, prémiummal emelt pénzem. Ezt egy szorzó számmal hozták ki, aminek a maximuma 100 volt. Lehet, hogy nagyképűnek hangzik, de én mindig magas szorzószámot, olyan 89-90 körülit hoztam. Ez azt jelentette, hogy balesetmentes voltam, és a csúcstermelők közé tartoztam. Kaptam is mindig valamit, ha volt egy kis különpénz.
A másik része a borravaló volt, amit pontosan ismertem, mert amint beléptem a Főtaxihoz, azonnal írni kezdtem a vállalati bevételt és a jattot is. Ami zsebbe jött, az átlagosan mindig felette volt a vállalati pénznek. És ez nemcsak a szerencsén múlt, hanem azon is, hogy nem szerettem lébecolni. Ha kimentem az utcára, akkor már dolgoztam. Ha meg nem volt kedvem, akkor elmentem a strandra, vagy bármi. Megtehettem, hogy bementem a góréhoz, és addig sírtam, hogy cserélje el ezt a napot egy szabadnapra, mert nem megy a bolt, míg megtette.

- Mivel tudtad ezt elérni nála?

- Ez kölcsönösségből jött. Házon belül nagyon jó főnöknek számított, mert mindig előbb az emberek érdekét nézte és csak utána a vállalatét. Sosem húzta az orrát, ha pár százalék hiányzott a leadóból. Majd behozod. És ezért kérhetett ő is. Ha azzal jött, hogy a góréság kitalálta, pluszban mindenki dolgozzon le három szabadnapot, és gyerekek, ezt nekem végre kell hajtani, akkor ezt majdnem 100 százalékig megcsináltuk. Más egységeknél az emberek 50-60 százaléka hozta a társadalmimunka-előjegyzést. És ezt csak annak köszönhette, hogy emberséges volt. Tehát itt is a valamit valamiért működött. Ha szólt, hogy elmaradtunk a bevétellel, akkor számíthatott rá, hogy belehúzunk, mert mi is kérhettünk tőle.

- Hogyan lehetett belehúzni?

- Azzal, hogy a saját szabadidőmből rádolgoztam. Ugye papíron 180 órát kellett ledolgozni és ezért járt 4-5 vagy 6 szabadnap. Az autó 12 órát volt nálam akkor is, ha 8 órát kellett ledolgozni. 4 órát megszakítottam, mondjuk tíztől délután kettőig, mert ugye az nem csúcsidő. Beírtam a menetlevélbe, hogy tíztől tizennégyig megszakítok, de ugyanúgy dolgoztam az utcán, mint addig. Vagy volt három szabadnapom, és azt mondtam, egyet ledolgozok belőle. Beírtam, hogy társadalmi munka, és ezzel javítottam a bevételt. Jó, nekem is jobb volt, mert ezalatt is kaptam borravalót. De a vállalati bevételhez többet termeltem hozzá, mint a zsebemhez, így a Főtaxi sokkal jobban járt, mint mi, hiszen a fizetés egy fillérrel se lett több ettől. Hát így lehetett belehúzni.

- Hogyan érhetted el, hogy a géped mindig rendben legyen? Sőt, elérted-e, mert ez sem biztos.

- Ez a jobb kérdésfeltevés. Már amikor odakerültem, voltak írott és íratlan szabályok. A kapun behajtástól kezdve. Erről szokták azt mondani taxisberkekben, ha balra mentél le, akkor 2 forint, ha jobbra, akkor 3, és ha középre, akkor 10 forint. Megvoltak a posztok, hogy kinek, hova, mit kell adni. A legfontosabb tudnivaló az volt, hogy a műhelybe melyik műszak, hogyan dolgozik. Nagyon sokat számított, hogy a jól dolgozó műszakhoz jusson be az ember. És azt meg kellett fizetni. Szerencsére nem voltam gyilkos típus, és a váltóm is nagyon vigyázott az autóra. Így legtöbbször csak akkor mentem a műhelybe, amikor megvolt a nyolcezer kilométer, mert nyolcezrenként kötelező volt szemléztetni a kocsit. Persze előfordult, hogy spirálszakadás vagy defekt miatt mégis be kellett futni. Az borzalmas volt, mert nem kerestem, amíg a műhelyben voltam, és jattolni kellett ész nélkül. Ráadásul csak sorrendben lehetett menni, és ezt még jattal sem tudta kivédeni az ember. Kivéve a párttagokat és egyéb kiemelt embereket.
Ők mehettek soron kívül, ráadásul nem kellett vinniük a kocsit, így a többiek nem is láthatták, hogyan lenne a soruk. Beadták a műhelybe, és amikor elkészült, szóltak nekik.

- Mi volt a legkényesebb, a legnehezebben megoldható javítás?

- Tulajdonképpen a gumikopás, mert nem volt új gumi. És a revizor, ha kijött, nem engedett kiállni kopott gumival. Volt olyan kolléga, aki hetekig állt, mert nem kapott gumit. Csak azért, mert a szokásos guminkén ti 10 forinton felül nem adott jattot. Hát mi azt csináltuk, hogy amikor megtudtuk, hogy másnap jön a revizor, nem is 20, de 50 forintot adtunk guminként. Megvoltak ott is a kapcsolatok, és aki megfizette rendesen, annak volt új köpeny a legnagyobb gumihiányban is.
Aztán volt egy időszak, amikor nagyon szerencsétlen voltam. Kaptunk egy korábban ellenőri kocsiként használt autót, ami addigra 17 alkalommal volt összetörve. És ezt az autót. alólam is örökké törték. Egy kilométert nem mentem vele, amikor belém jöttek. Jó, műhely. Amikor kész lett, az első fuvart nem tudtam befejezni, és újra. Három vagy négy hónapig volt nálam, és valami hatszor lett összetörve. Ilyen peches autó volt, és bármi tört is, mindig idegen hibás baleset volt.

- Hogyan érted el a lakatosoknál, hogy időben nyúljanak hozzá, meg legyen karosszériaelem, ha arra van szükség?

- Meg kellett őket korrumpálni becsületesen. De előbb a művezetőt szép színes pénzekkel. Ha nála jól kezdtem, akkor úgy adta ki a lakatosoknak, hogy azok mindent félredobtak. Még ami kézben volt, ha kolléga kocsija volt, azt is, kilökték a műhelyből, ráírták nagybetűkkel egy cédulára, hogy anyaghiány. Így aztán nem csoda, hogy amikor az egész hátát elvitték mögülem az autónak, akkor is másnap már benne ültem. De korrumpálás nélkül nem ment.

- Mikor gondoltál először arra, hogy önállósodj?

- Amikor a fülest hallottam, hogy engedélyezik a maszektaxizást. Nem mintha nem éreztem volna itt jól magam. Csak amikor az egységeket átszervezték, egy olyan helyre kerültem, ahol az egységvezetővel nemigen bírtam kijönni. Nem is akartam, ezt hangsúlyozom.

- Mi volt az oka?

- Ezzel a sráccal korábban évekig egy társaságban voltam. A nősülésem után sokáig abban a körben volt, ahol én is forogtam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy barátok voltunk, sőt inkább a kölcsönös unszimpátia a helyes szó.
És nyugodtan mondhatom, hogy a becstelensége miatt szinte mindenki utálta. Mert amikor motorral voltunk és lementünk fürdeni, akkor ott maradt, mondván, hogy valakinek vigyázni kell a motorokra. És ezalatt szerszámokat lopott, leszívta a benzint a tankokból, sőt pénzek is tűntek el. Mindenki biztos volt benne, hogy ő volt, csak nem tudtuk bizonyítani.
Na, ő lett az egységvezető, és azonnal ugrottak a korábbi előjogaim. Addig akkor voltam szabadnapos, amikor akartam, akkor cseréltük az öreg autónkat, amikor szükségét láttuk. Hát ő rögtön úgy kezdte, hogy itt ilyen nincs, ő a góré, és minden úgy történik, ahogy ő akarja. Próbáltam rávenni, hogy Pisti, ez így nem jó, üljünk le, beszéljük meg. Elzárkózott, mondta, hogy itt most ő megmutassa!, ki itt a góré. És elvette a rádiós autót, amivel évek óta jártam, rátett egy másik kocsira. Pedig nyilvánvaló, hogy rádióval könnyebb dolgozni. Tudtam, hogy itt csak ő tehet alám, mert az igazgató a sógora, és e miatt a komálósság miatt került az egységvezetésbe. Ezért az adok-kapok játékra kicsik az esélyeim, másként kell talpon maradni.
Még megpróbáltam egy játékot, átkértem magam a kettes üzemegységbe. Az ottani főnöknek elmondtam, hogy mi az oka. Az, hogy széllel szemben nincs sok értelme, úgyis én leszek vizes tőle. Azt is, hogy az áthelyezést azzal fogom írásban kérni, hogy Kelenföldre költöztünk, nekem ez sokkal közelebb van. Gyalog is csak tíz perc, a mostani helyem pedig villamossal legalább húsz. Ez lesz a hivatalos indok, de vele őszinte akarok lenni. Ez bejött, és 1982. január l-jétől átmehettem. Az első hónapban egyszerű, mezítlábas munkaerő lettem. Kezdődött elölről, hogy az utcán váltás helyett naponta garázsba vinni a kocsit, mint minden csoporton belüli szürke dolgozó. Egy hónapig tartott, amikor behivatott az egységvezető, és kérdezte, vállalnám-e a csoportvezetőséget. Az előző helyen már voltam csoportvezető, tudtam mivel jár.
Nem is lett volna szabad elvállalnom, hiszen csak az utcáról ismertem az embereket, ami kevés. A feleségemmel megbeszéltük, és akkor szóba jött, hogy még nem tudni a feltételeket, de rövidesen lesz magántaxi. Csak hát ki tudja, mikor. És akkoriban nagyon fájt a gyomrom, gyakran voltam betegállományban. Még a műtét is kinézett, a beutalóm már megvolt, csak ágyra vártam. Hát ez itt a soha vissza nem térő alkalomnak látszott. A csoportvezetőnek csökkentett munkaidő jár, 180 helyett 110-120 óra. Egyedül van egy autón, és akkor dolgozik, amikor az a legjobb.
Február elsejével elvállaltam, de közben a feleségem a tanácson látta a papírokat, és elmondta, hogy eldőlt, most már tuti, hogy lehet maszekban taxizni. Kérdezte, nem akarok-e ipart váltani. Jó, mondom, csináljuk meg a papírokat. És március elsején bementem a góréhoz, szóltam, ne is haragudjatok, de kilépek. Azt sikerült elintézni, hogy a hosszú munkaviszonyom ellenére eltekintettek a felmondási időtől.
És 1982. márciusában, életem harmadik munkahelyeként, önálló kisiparos lettem.

< vissza