Ezt akartuk! -Beszélhetsz az ügyvédeddel, ha van még kedved, mert jogod az van.  Ráadásul telefonálhatsz is, de csak egyet, azt is a saját számládra! Na, a telefon is!
Mit telefon, „gizdafon", „bunkofon", majd jön a pofon az etikusoktól, ha kiderül, hogy lenyúltad az utast!
Az én időmben ez egészen másként volt. Elmesélem nektek, kiváltságosoknak, mert nekem is van jogom! Bár ügyvédem nincs, ügyeim sincsenek, remélem, mégsem vagyok egészen ügyefogyott. Ez a telefonos fuvarlenyúlás is egy érdekes dolog. Egy különleges üzletszerzési manőver, olyan mint az üzletszerű kéjelgés. De a két dolognak valóban nem sok köze van egymáshoz, ez csupán egy eszmefuttatás. Nekem amúgy sincs sok érzékem az üzlethez. Az üzlethez, mint mondják kell némi készpénz, meg nem kevés ész! Hát nekem egyik sincs. Bár egyszer szerettem volna meglovagolni a konjukturát, úgy a hatvanas évek táján. Elhatároztam, hogy némi kis pénzmagra teszek szert. Akkor is volt jogom, ötévenként hetven dollárt kiváltani és elindulni a nagyvilágba. Sejthetitek, hogy meddig volt elég. Ezért, hogy ezt a kis hézagot bepótoljam, a feketepiacon vettem még ötszáz Dezsőt. Büszke voltam magamra, hogy milyen ügyes vagyok, de azt már nem is mondom el, hogy mit éltem át, míg a határon átértem. Abban az időben a vámos mindenedet átvizsgált, kikutatott. Gondoltam, feldugom magamnak, de mivel gyomorsavam van féltem, hogy szétmarja a méregdrága dollárjaimat a sav! A végén a zsebemben hagytam és szerencsém volt, csak ott nem nézte!
El nem tudom képzelni, hogy Mátyás, a király mi a frászt keresett Bécsben a fekete seregével, de én tudom, hogy a fekete dollárjaimmal, mit fogok vásárolni. Először is nylon karórát, merr az igazi nagy buli volt nálunk, na, a vetkőzős golyóstollról nem is beszélve. A gyerekek az iskolában ütemesen forgatták, amíg csak fel nem akadt a pislogójuk. A pályaudvaron osztották a szórólapokat, hogy mit, hol és mennyiért lehet vásárolni. A legtöbben a Mexikó Platzra esküdtek, de én a jól bevált, belvárosi, ismert kereskedőkben bíztam. A Struumpedli Gassén rá is találtam az akkori idők legnagyobbjára, a nevére már nem nagyon emlékszem, valami Grün vagy Schwarz volt, amit egyébként le sem tagadhatott volna. Nagy és széles karimájú, fekete kalapjában, hosszú kaftánjában úgy nézett ki. mint a Dob utcai seriff. Nem köszönt. Első kérdése az volt. hogy mivel fizetek. Az egérszem csillogni kezdett, amikor meglátta a dollárjaimar, majd a csillogás átment könnyekbe. Miért, mert a dollárjaim egytől egyig hamisak. Mondta, nagy meggyőződéssel. Én, aki akkor még romlatlan és hiszékeny ifjú voltam, még hálás is voltam, jótevőmnek, hiszen mennyi bajom származhatott volna másutt. Szívtam a fogam (akkor még volt vagy kilenc), fuccs a nylonóráknak és a gazdagságnak. A Seríft megsajnált és kompromisszumot ajánlott. Bevásárolhatok amit csak akarok, csupán a címemet kell. hogy kiírják az útlevelemből. Benne voltam. Ö pedig becsúsztatta a dollárjaimat a fiókjába. Meg sem mertem szólalni. Ba...hattam a jogaimat.
Minden szirt-szart összevásároltam. Nylon karórát tucatjával. Esőkabátot, azt is nylonból, ez volt akkoriban a menő. Végezrem a vásárlással és odaadtam az útlevelet. Majd visszahozták, meghatódottan elbúcsúztunk egymástól és irány a West-Bahnhoff. Barátaim már izgatottan vártak hiszen az útleveleik nálam voltak, nehogy ellopják tőlük, mert a Mexikó Plarz nem ki mondottan úri hely. A hazatelé út sem volt izgalommentes. Tudjátok, a vám. De szerencsém volt, megúsztam.

 

 

Itthon szemrevételeztem árukészletem, zsebembe tettem a nylonorákat és lementem a közeli Hotel Imperialba. Biztos tudjátok, hogy hol volt. Aki nem tudja, annak elárulom, ott. ahol a Hungária fürdő is volt! A csehszlovák nepperek kedvenc helye volt... Ezeknek az én nylonom kell! Rá fognak harapni, mint gyöngytyúk a takonyra. Kiválasztottam magamnak két igazi olyan Poszpisil kinézetű manust. odasettenkedtem hozzájuk, és egy laza mozdulattal eléjük toltam a teljesen átlátszó csodaórat. Ránéztek, majd rám, és tört csehül meg kérdezték, van-e még. Én megnyugtattam őket, ne féljenek, van bőven, még otthon is. No akkor, joga van hallgatni, mondták tiszta magyarsággal. A tárgyalás után jogom volt kifizetni a büntetést, még jó. hogy nem ültettek le. Bár mondták, hogy jogom van állni is! Hátra van még a nem várt bécsi ügynök megjelenése, aki csak nem akart érkezni Már lemondtam róla. amikor az egyik barátom, kivel Bécsben voltunk, mesélte, hogy járt nála egy pasas és pénzt kért tőle. tőle, akiből nehezebb ki csalni egy forintot, mint halottból a fingot pont tőle... Elzavarta az ipsét, rendőrrel nyegette, majd mikor látta, hogy ettől nem ijed meg, egyszerűen elverte. Én termeszetesen hallgattam, mint szar a fűben . Most mondjam meg neki. hogy véletlenül (vagy talán nem is annyira véletlenül), az ő útlevelét adtam oda... csak nem fogom elveszíteni az egyik barátomat?
Hát így történt. A visszatekintés a múltba nem mindig hasznos. A minap is vissza nézek, hát nem leverem a poharat, mint a vak. Lehajoltam egy hirtelen mozdulattal, hogy összeszedem a cserepeket, de úgy ma radtam. mint Böbi a Gödi búcsúban. Nagyon megijedtem. Olyan púpos lettem, mint a Notre Dame-i toronyőr. Esmeralda, már hülyeségeket beszélek, mert kislányom, Amália kísért el kedvenc szórakozóhelyemre, az SZTK-ba. Reggel, amikor felkeltem, még semmi bajom nem volt, ahogy felöltöztem, valami nyomta a mejjem meg a hátam. Leültem és fájdalmas arccal vártam a soromat. Bementem, és amikor a nővérke felszólított, hogy huzzam le a zippzáramat a sliccemen, már kezdtem gyanakodni, hogy erről az új szolgáltatásról nem tudok semmit. Amikor elmondtam, hogy mi fáj, kidobtak, hogy mit keresek az urológián? Végre odakerültem, ahol tudják, és meg is gyógyítják a bajomat. Egy igazi vérbeli újpesti szakorvoshoz. Elmondtam neki a bajomat, odalépett elém, és mint Pege Aladár, a nagybőgőzseni, úgy pengette meg a gatyámon a hózentragert, majd egy ügyes mozdulattal, jobbról balra, balról jobbra átgombolta. és halljatok csodát, a fájdalom megszűnt. Értitek? Gimbelem, gombolom, és megszűnik a fajdalom. Egyszerű kézrátétel. Olyan egyenesen álltam minta Pisai férdetorony. Pedig nem is ittam annyit. Rám jár a rúd, mert mar megint mehetek.
Konstatáltam, hogy romlik a látásom! Benéztem a hűtőszekrénybe, és nem láttam benne semmit. Azt mondják, hogy ez egy kimondottan nyugdijasbetegség. Én már bele is törődnék, csak botot ne kelljen hordani. Emlékszem, ifjú koromban hordtam, mintha egy stoppoló fa lett volna a végin. Akkor a fiataloknál az volt a divat. (Ma már nekem jó lenne ha akár egy gyűszűt rá tudnék varratni) Érdekes, a memóriámmal nincsenek bajok még arra is emlékszem, hogy 56-ban
- nem a Dob utca 56-ban. az kupi volt - volt egy édes kis barátnőm. Imádott főzni. Engem nem kellett sokáig, hamar puhultam. De tényleg akkor könnyű volt. mert minden volt, ami csak kellett. Mi magyarok az egész világon egyedülálló forradalmat csináltunk. Sztrájk volt teljes fizuért, plusz prémium. Az utcán teherautóról, ingyen osztogatták a csirkét, libát, kacsát, krumplit, rizst, géppisztolyt, karabélyt, csak éppen só nem volt. Lőttek, disszidáltak, de nem sóztak, még egy vajas kenyeret se. Annyi se volt! Én elmentem, mert a kislány elküldött. Nemrégen összehozott a sors minket a leány azóta negyven körülire cseperedett kisfiával, és üzentem a mamának, legyen türelmes, még megnézem a Kaisers-ban, aztán mar ne várjon. Úgysem egészséges a só! Ahogy itt melegszem a hűtőszekrényben - pedig nem vagyok egy Schirilla Gyuri -. eszembe jut. hogy miből is éltünk mi, taxisok akkor, akkor amikor az Excelzior, 296.5 méterenként ugrott l.- Ft-ot. Ráadásul akkor még bekapcsoltuk. De be ám! Mint Hamlet szegezte a kérdést a koponyának, úgy kérdem én tőletek, mert hogy ti is nagy koponyák, hatalmas agyak vagytok, van-e fogalmatok, mennyit ért akkor l Ft. Ha van aki tudja, kussoljon. ne rontsa az üzletem. A többieknek úgyis elmondom! Ha már itt ülök az üres hűtőben, asszociálok. 2 gombóc fagyi, de nagyok ám, 5 doboz gyufa, 2 zsemle, amelyik nem üres belül, 16 Ft egy kiló zsír, 20 Ft egy kiló hal. Ha kimaradtam, az is előfordult néhanapján. 10 óra után 40 fillér kapupénz járt a házmesternek. Én mindig l Ft-ot adtam neki. Mégis az egész ház rólam pletyizett. És most figyelj! Volt fizetésem! Rohadt kevés, de pontosan 80 kg halat vehettem érte. Ma ez uszkve, 60 ezer Ft. Hoppá, Ridikül.
A rossz nyelvek szerint, fosztogattunk, pedig mi inkább osztogattunk. Úgy reggelenként, egy a kapunál, egy a garázsban, öt a mosónak, de naponta, kettőt az elszámoltatónak. tizet annak, aki a kocsit adta ki, hogy ne a műhelyben kezdjem a napot, mert állandó kocsija csak a csop. vez.-nek volt. meg az anyáknak. Én apának is gyenge voltam, nemhogy anyának. (A szoptatást még csak vállaltam volna, de a pelenkázást azt nem igazán.) Visszatérve a lényegre, a kedves, bájos utaska mintegy 4 Ft-ért élvezkedhetett. A Moszkvics kényelmét, a taxis mindenre kiterjedő figyelmességét. Élvezhetett minden szinten, na mindent azért mégsem, annyira nem voltunk olcsók.
Néha felvetődik bennem a költői kérdés, tudunk-e ma taxizni? Őszinte leszek, hülye a kérdés, mint aki felteszi. Mások a viszonyok. De itt jön az, ami szúrja a rossz szememet. A tiszteletre méltó utódok jó szemében nem látom a csillogást, mint annak a bécsi Schwarznak mikor meglátta a dollárjaimat. Nem is igyekeznek, nem is akarnak megfelelni a szakmai elvárásnak, a sajátjuknak sem igazán! Ma már nincs Szent UTAS. Mint ahogy a mindenki által jól ismert, lóversenyeket szerető Micsurin barátom mondja ugyanezt a lovakról. Mert az hozza neki a pénzt a sikert, mint nekünk az utas kellene, hogy hozza. Szegény már olyan mint a pucolt csirke. Pedig a libát is előbb felhizlalják, és csak aztán vágják le. Azért van kivétel (a Postabankból, ha sietsz!).

Abban a szerencsés, szerencsétlen helyzetben lehetek, hogy találkozhatok olyanokkal, akikkel ez a sokat sanyargatott szakma feltöltődik. Van olyan, akinek zsíros a haja. koszos a keze. mintha kesztyűbe lenne, koszos a ruhája, a cipője és a viselkedése is! Aki így megy el egy új munkahelyre, nem is igazán tiszteli a kollégáit, az utasról nem is beszélve. Na a tesztlap is megér egy misét. Azokra a kérdésekre, amikre régen a kis úttörő harsányan kacagva válaszolt, ma vért izzad! Egyszerűen átrendezi a várost, mint Demszky atyánk. Sajnos ezek a fiúk nem tudnak semmit a szakmáról, és azt hiszem, még felejteni is fognak. Azt kérdezte az egyik jelölt, hogy miért kell neki tudni, hogy hol van a Hősök tere!! A tesztlapja teljesen üres volt. mint a feje. Ó ugyanis éjszakai taxista, mint mondta. Adtam neki néhány éjszakai kérdést, de azonkívül, hogy sötét van, mint a fejében, semmit sem tudott. Nem tudom, hogy mire hivatkozzam, hogy elhiggyétek, nem akarja őket bántani senki, hiszen az a célunk, hogy pótoljuk az öregeket, de ne utáltassák meg a taxit az utassal.
A ruha: a szolgáltatásnak egyik fontos része. Ugyanis úgy mondják: szolgáltatunk. Én azt mondom, ha pénzt akarsz keresni, és azt akarsz, nyald ki az utas fenekét, persze csak képletesen. Mert ha ezt nem teszed, lopikálnod kell. Azt meg nem csak a törvény bünteti kis hazánkban, hanem reméljük, egyszer majd a szakma is. Tán még ruha is lesz érte. Nekünk volt. Méghozzá kőtelezőén hordani kellett. Még most is borsódzik a hátam ha eszembe jut. Mint fővárosi alkalmazottak, utcaseprők, BKV-sok, taxisok egyformát hordtunk. Mindenre jó volt, csak hordásra nem, és szégyelltük! De ha nem hordtad. büntiból mehettél a garázsba két hétre. Persze annak is volt haszna. Behunyt szemmel rá tudtam állni az aknára. Egyszer kinyitottam az ajtót, bele is estem, mint az első szerelembe, de nagyon!
A Volán Taxinál mar minden más volt! Mérték után készítették a ruhát. Volt fehér ing, nyakkendő, bőrkabát. Szép is volt, mégsem hordtuk azt sem. Ezt is megfilozó fáltuk. Miszerint mi, éjszakás taxisok egyik lokálból a másikba vittük az utasainkat közöttük hírességeket, sportolókat, müvészéket, és nem utolsósorban a lányokat. Mindenki velünk akart utazni (egyszer még eljön az az idő!). Volt URH. magnó, rádió és nem utolsósorban jóképű fiúk, mintha a Chipen-Dailokből válogatták volna ki őket... Én is ott voltam!!! A felvételnél fő szempont volt a szakmai múlt (a rovott az nem), a kulturált megjelenés és a tisztesség! És nekünk ez a szép, ízléses egyen ruha nem volt elég jó ahhoz, hogy megjelenjünk, mert "egyenruha" volt! Jobbak akartunk lenni! Ma a színházba is farmerban megyünk, ötévenként, minek az a flanc. Az ellenőrök, mert akkor is voltak, nem is rosszak, de belátták és megértetéek az új idők szavat, amely őket is megcsapta vagy valamelyik hirtelen haragú kolléga! Imádtuk az aranyborjút! Abból vittem a barátnőimet a legjobb helyekre, akár a Balatonra, ha ahhoz volt kedvünk.
Szinte lehetetlennek tűnő dolgokat is el lehetett intézni, de úgy. hogy az utas ne vegye észre, minden a pénzért történik. Bizzon meg benned ezer százalékig! Erről is elmesélek nektek egy példát. Volt az utasaim között egy mindenféle díjakkal teleaggatott szobrászművészem, aki nem ritka kimaradozásai során egyszerűen nem volt hajlandó más taxiba beülni, mint az enyémbe. Tipikus esete a taxis lenyúlásnak. Nem kellett kajtatni utána, végezhettem töméntelen dolgomat, de ha nem volt. akkor snobliztunk a Pipacsnál, és vártuk a tutit. Aztán megszólalt a telefon és usgyi a művész úrért. Ez általában akkor jött el, amikor is elfogyott a pénze. Általában hamar megtörtént, mert aki arra járt, azt biztos, hogy meghívta valamire. A zenekarnak whisky, a pincérnek konyak, a trafikoslánynak 1 doboz Kent (ha nagy volt a melle, egy kartonnal is), volt, amelyik kitömte magát. Ő csupán egy fröccsel mászkált, és locsolt le mindenkit. Az a típus volt, aki még a kamutól is be tudott szívni. Biztos, hogy akkor még a kamu is frankó volt... Engem soha nem hívott meg semmire. Nekem kellett vigyázni, hogy ne vágják le. Reggel, amikor hazavittem, fel kellett kísérnem. A kedves neje egy diplomás úri hölgy, ezt a nagy darab marha embert beállította a sarokba és ott kellett állnia mindaddig, míg mi le, illetve elszámoltunk. Természetesen tételesen... (a nagy mellűről nem szóltam, tapintatból, mert az asszony olyan volt, mint a vasalódeszka.) Egy-egy ilyen elszámolás utáni találkozásnál egyszerűen csak árulónak titulált. Általában az átmulatott éjszakák a műtermében végződtek egy négymellű trafikoslánnyal. Elvonultak a kis pihenőszobácskába, én meg vártam türelmesen nézegetve a félig kész szobrokat. Nem tudom, jártarok-e már ilyen helyen. Csodálatos hangulata van... engem elbűvölt. Szinte szentségtörés volt, hogy ezek ott bent malackodtak. Amikor végre végeztek egymással, vagy magukkal, a négymellü Piroska, a szende trafikoslány, illuminált állapotában, egy frissen gyurmázott Apolló-szobornak lecsavarta a farkát, tojásosról és a mellette bölcsen hallgató Lenin elvtársnak a szépen ívelt, magas, de leginkább kopasz homlokára, odabiggyesztette! Úgy nézett ki, mint a kis egyszarvú. Ha hiszitek, ha nem, ezért a szoborért kapott művészünk Kossuth-díjat. (Lehet, hogy a zsűrizésnél a broki már nem volt ott!)
Mit is kell tudni egy jó taxisnak? Mondjuk azt, hogy hol főzik ma a legjobb bablevest, füstölt csülökkel, akár éjjel kettőkor is. Vagy hol zongorázik a Koródi István, a Fűzi Gabi, esetleg a Torma Rudi. Ezek tudják, hogy mi a kedvenc nótád. Legalább ők tudják, mert én mindig elfelejtem. Aztán beszéljél nyelvet, legalább a magyart. Nincs nehéz nyelv, hiszen még egy ötéves gyerek is beszéli az angolt. Te meg nem, igaz neki ez az anyanyelve, ennyivel könnyebb neki. A jó taxisnak tudnia kell bánni az evőeszközzel is. Mert ugye van a kagylófogó. van halkés, van pálcika. Nehogy úgy járjatok, mint én. Azt hittem, virslit eszem, közben nem az volt. Egy kubai szivart tömködtem mustárosan a számba, majd zavaromban a fülembe. Tudni kell viselkedni, ha például egy amerikai milliomosnő meginvitál a lakosztályába egy partira. És az Inrerkontinentál személyzete úgy kezeljen, mintha te lennél a walesi herceg. A hölgy tudja, mi az illem, mert végigzongorázta már fél Európa taxisait, nekem ugyan, azt suttogta, soha nem kell neki más. csak a bukaresti taxisok. Szegény azt hitte, Romániában van. Már féltem, hogy lejben fizet! De nem. Megkérdezte, hogy mennyit keresek, ha éppen egész éjjel dolgozom. Te jó isten, egész éjjel?! Osztottam-szoroztam. és mondtam, hogy uszkve, kurva sokat. Nem szólt semmit. Ő tudta már, hogy mi vár rám, és letett az éjjeliszekrényre egy jelentős mennyiségű dollárt, a fogsorát és a parókáját. Esküszöm kopaszabb volt. mint én. csak ő mindenhol. Kínomban beleharaptam a tízdollárosokba, hogy nem hamisak-e? Nem kellett bevennem a lankasztomat. Sőt, megittam egy fél üveg whiskyt, mert mint tudjuk, nincsen rossz nő, csak kevés ital. Azért tartalékoltam az ital másik felét.
Persze jártam már jobban is. Száz szál piros rózsát kellett vennem, akárhonnan is. Akkortájt Pesten nem volt egy szál sem, de egy New York-i ékszerésznek ezt nem mondhattam. Pedig akkor már igazán jó barátságban voltunk, feljárt hozzánk, halászlére, mert abban igazán én vagyok a király! Ő akkor a királyi lakosztályt bérelte. Nekem a szekrénybe ágyazratott, hogy ne zavarjam együtlétét egy akkor divatos művésznővel. Jól éreztem magam a szekrényben, mert a szobapincér oda találta a libamájat és a Mum pezsgőt, ami a muvesznőnek is ízlett. Mikor az ékszerész végre elaludt, diszkréten magunkra húztuk a szekrényajtot!
Sajnos be kell fejeznem a rongálásotokat, vannak okosabb dolgok is, amiről irni kell ebben a nagyszerű lapban.
Morgolódásommal nem akartam mást, mint felhívni a figyelmeteket arra, hogy a szakmának adjátok meg azt, ami jár neki, mint tesszük azt a királynak.
Fogadjátok el az öreg taxisok jó szándékú tanácsait. A górék pedig legyenek büszkék arra, hogy az ő csapatuk a legjobb és ha emlékeztek, régen volt jutalom! Ezért ma nincs, hacsak az nem, hogy felnéznek rájuk, ezek a nagyszerű fiúk. Legyen nekik is sok szép emlékük a taxizásból, legyenek vidám történeteik!
Addig, amíg idáig elérkeztek, elégedjetek meg az én hülyeségemmel, amit. remélem, ennek a lapnak a hasábjain még sokáig módomban lesz megírni! Ha pedig ez kevés, mesélek még nektek, csak hívjatok meg egy pofa sörre, de legyen, aki fizeti a taxiszámlát!
Tisztelve türelmeteket és benneteket

Demeter Mihály 6x6 Volán-Taxi

Megjelent a: Taxisok Világa magazinban.

 

• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxiskönyv
• Régiségek