A napokban munka közben leszakadt egy inggombom, ott álltam lányos zavaromban és tűrnöm kellett egy fölöttébb kedves, de nagyon mérges tekintetű kollégám szemrehányó, sőt dühös pillantásait, epés megiegyzéseit a gombhiány miatt keletkezett hézagon kitüremkedő hasizomzatom láttán.Este hazatérve előkerestem azon kellékeket, amelyek egy gomb felvarrásához feltétlenül szükségesek. Sörnyitó, tű, cérna, balta, sebkötözöcsomag, olló, amelyet szintén filmes hasonlattal élve úgy kezelek, mint Ollókezű Edward. Szóval visszatérve a varráshoz, amely férfiember számára nem igazán egyszerű feladat, már csak azért sem, mert mind köztudott, kissé vaksi vagyok a szememre is. Ennél fogva szemüveget hordok a zsebemben, amelynek néha annyi füle van, ahány fogam nekem van elől. vagy éppen az üveg esik ki (ami nem baj, hiszen úgyis mindig koszos lenne.) Érdekes, más kellékeimmel is így vagyok, például a cipőimmel. Nemrég vettem a KGST piacon egy szemre jó kis cipőt. Szemre biztos jó lett volna, na de a lábamra tényleg kicsi. A Koma (vagy Roma), akitől vettem (ezeket mindig keverem), azt mondta, jól járok vele. Hát ez nem jött össze, ugyanis járni csak ö járt jól. Én meg mint egy pingvin. Nem is az volt a baj, hogy kicsi - mi az a két szám mínuszban - de hogy mind a kettő ballábas?! Kegyetlen érzés volt a járás benne. Ekkor döbbentem rá, hogy miért járnak az arabok inkább mezítláb. Ugyanis ez egy arab cipő volt. Közelebbről megnéztem és láttam, hogy lóg a nyelve. Mint a tevéknek szokott, ott oldalt. Bár lehet, hogy ez gyalog jött idáig. És miért ne? Elfáradt, végül is nem jöhet minden pár cipő teveháton. Amit én vettem, az szerintem tevelábon jöhetett, úgy ki volt taposva. Ilyen az élet. Ott a tevék hordják, itt meg a marhák (a kerge fajtából) megveszik.
De szokás szerint megint elkanyarodtam a lényegtől, a gomboktól. Az én koromban már nem is az az érdekes, hogy mit csinál az ember, hanem hogy csinálás közben lehet álmodozni. (Néha még helyette is. Nem olyan fárasztó.) Most is, ahogy öltögetek, eszembe jutott zsenge ifjúságom egyik igen fontos epizódja. Teljesen olyan vagyok, mint Jack London regényalakja a „Kóbor Csillagokéban, akit kényszerzubbonyba zárnak, így akarják vallomásra bírni. Ebben a könyvben megölte a feleségét a mázlista, és hogy elkerülje a fájdalmat, a szenvedést, álmodozik és így érzéketlen a fájdalommal szemben. Nos a fájdalom adva volt nálam is (már csak a kényszerzubbony hiányzik, bár a barátaim biztatnak, hogy ne csüggedjek, lesz az is később). A varrótű úgy állt az ujjamban, akár gramofon is lehetett volna egy andalító Karádi-lemez felett. Nem fáj, nem fáj, dünnyögtem, miközben a szemem majd kiguvadt. És máris az 50-es évek derekán jártam gondolatban az Alsóerdősor utcában, az öngyilkosok kórháza és két jól menő kupleráj között, mert. hogy ott volt az én szűkebb rezidenciám egy cselédszobában.
A kép lassan kitisztult. Ott álltam többedmagammal lecsúszott térdzokniban, rövidnadrágban, amely alól kikandikált a gatyám szára, taknyos orral. Higgyétek el, nem váltottuk meg a világot, nem írtunk szamizdatot, de nem ám, hanem csupa nagybetűvel írva GOMBFOCIZTUNK!
Igen! Éjjel-nappal! Több volt ez, mint kamasz fiúk játéka. Őrület volt! Figyelj! Bajnokság, NB l, TOTÓ, igazolás - kartotékozva - nevezési díjjal, válogatottal, spéci furnérlemezből pálya zöldre festve és minden, ami kell. A kapuk tökéletes másai az igazinak Az én hajhálómból elkészítve és a csúcs, a sztárok a gombok. Mindjárt a kapusokkal kezdem. Képzeljetek el egy-egy gyufaskatulyát ólommal kitömve, színes papírral leragasztva és arra ragasztva az akkori idők nagy kapusegyéniségei pózolva Henni G„ FTC, Tóth Gy„ UTE, Rúzsa S, Vasas, Bakó B., Csepel, és Grosits Gy, Mateosz. Aztán jönnek sorban a nagy játékosok, akik szinte hasonlítottak az élőkhöz. Puskás gombnak is köpcös volt, Kocsis magas, karcsú, Budai szinte púpos volt. Konya Pepi drabális, és akkor még ott voltak a szivacs keménységükről híres vidékiek.
Hogy rövidítsek a történeten (mert különben meghúzza a Berkó úr, ha más nem jut eszébe). Történetem főhőse a Szeged híres centerhalfja, akit egyszerűen Kakuszinak hívtak. Nem egy Japán bevándorló fia, mert akkor tán Kobajasi Kakuszi lett volna. Nem tudom, az apja aki világra reszelte, miből csinálta, de hogy ez minden ellenfelét lesöpörte, felkoncolta, pozdorjává zúzta, az biztos. Természetesen mi nagyon féltettük kis könnyű átmeneti kábátokról, lódenekről lecsent gombocskákat (igen, a párttitkárét is) és hoztunk egy határozatot, hogy Kakuszit örökre eltiltjuk. A dolog nem jött össze.
Farkas, aki gazdája volt a Szegednek és Kakuszinak, sírt, fenyegetőzött, majd sértve csomagolt és elindult haza. A fegyelmi bizottság dermedten állt, hiszen Farkas vitte a pályát is. mert az is az övé volt. Sztolj! Visszacsaltuk és megbocsátottunk Kakuszinak, aki tovább tört, zúzott.
Hogy a csapatokat kik irányították, nem részletezem, talán ma már szégyellnék ifjúkori tévedésüket. Mert, hogy egy kiváló művész, egy Érdemes művész, egy egyetemi professzor, egy válogatott focista és egy zsebtolvaj, valamint egy teljesen külföldre szakadt hazánk fia.

Én a szentlőrinci AC-t képviseltem. Nagyon szívemen viseltem a fiúk sorsát. Redőnyös tolltartóban volt a szállásuk. Volt egy középcsatár, valami Deák Bamba, akit eladtam a Fradinak egy Tibi csokiért, ami azóta is az egyik legjobb üzlet volt amit kötöttem.
A lényeg a lényeg, folyt a bajnokság és vele együtt az orrunk is. De az folyton, folyvást. Nővérem nem is állta meg szó nélkül és bekiabált: „Dede, fújd már ki az ormányodat!". Azért szó ami szó, ez egy tapintatlan beszólás volt. Kétségtelen, Dedének már akkor rengeteg baja volt a heftijével, később mint „Cyrano" már nem annyi.
Nővérem mindig kitalált valami cselt, csak megzavarhassa a Bajnokságot. Még arra is képes volt, hogy kitakarítsa a szobámat és addig kizavarta az egész NB l-et a fürdőszobába. Arra hivatkozott, hogy az orrunkat ott is fújhatjuk, illetve szívhatjuk, szívtuk is, ugyanis a fürdőszoba köves volt. Ebből az következett, hogy a Fradi-Kispest rangadón Puskás Öcsi leesett a kád alá és széttörött a ragasztása. Ez intő jel lehetett számára mert nemsokára a Reálban folytatta. Az ügy okozója Farkas volt, akinek feladata a karjával biztosítani a pálya szélét leesések ellen, de ő így állt bosszút az őt, illetve Kakuszit ért inzultusért.
Nagy balhé lett. Anyázás, szitkozódás, némi lökdösődés és pityergés után két színművészünk mélyen meghajolt, mint később a vasfüggöny előtt a Madáchban, közülük a Kiváló jobbra, az Érdemes balra, mi a népség-katonaság pedig azon vitáztunk tovább, hogy Farkas akciója szándékos volt-e?!
A „zsebtolvaj" a ruhafogas körül kereste a zsebkendőjét, de miért a nővérem táskájában? Farkast nagyon megrázta, hogy ártatlanul vádoltuk és végső elkeseredésében a földhöz, pontosabban a kőhöz vágta a tolltartóját, amelyben békésen pihent a Szeged csapata Kakuszival együtt. Ez a nagyszerű csapat itt hullott darabjaira. Farkas zokogott, mi pedig megsajnáltuk és kezdtük összeszedni a katasztrófa sújtotta Szegedet. És mit ad Isten, csak Kakuszit nem találtuk sehol!
Tűvé tettük érte az egész lakást, a házat, a kerületet, később még a Madáchban is jártam ez ügyben, mert kiváló ide, érdemes oda, mindenki gyanús volt, (még a nővérem is, de az nagyon!)
Nővérem fondorlatos gaztette és Kakuszi elvesztése a Nemzeti Bajnokság végét jelentette. Lógott az orrunk (Dedéé nem a szomorúságtól). Nővérem kinyitotta az ajtót és az ujjával mutatva az utat kirúgta az egész NB l-et, és még hozzátette. „Ide pedig be ne tegye a lábát se Puskás, se Kakuszi, de még ti sem az életben soha!" A fiúk zokon vették a kiutasítást.
Ettől az egész társaság szétszéledt. Szét a nagyvilágban, és mi lassan elfelejtettük boldog orrszívós ifjúságunkat a gombokkal együtt. Azóta cipzáram van. Be is brunzoltam miatta egyszer.
A napokban kaptam egy hosszú levelet Dániából, amelyben az ott élő gombtársam töredelmesen bevallja, hogy 1956-ban, amikor szűk lett számára az Almási tér, csupán egyetlen csomagocskát vitt magával. A tolltartóját és benne a komplett Mateoszt, melyben Grosics-Rigó-Bagoly-Fürjes mellett szerényen meghúzódott egy vengédjátékos, bizonyos Kakuszi, aki végre kibontakozhatott, tört, zúzott a Dán Bajnokságban. Két Nielsent, egy Jensent, három Sörensent lesöpört örökre a pályáról. A dánok nem kegyelmeztek neki, örökre eltiltották.
Kakuszi azóta egy Chippendale vitrin fő dísztárgya. Azt üzente, hogy ha bevégzi küldetését, hazahozatja magát és az Almási téren örök nyugovóra tér (néha le-lerúgva egy-egy járókelőt).
Gondolataimból itt felriadtam, mert hogy közben befejeztem a varrást is. Büszkén néztem művemet, amely új színfolt lehet a szabó szakmában, ugyanis ingem és gombja elválaszthatatlanul rá lett varrva a gatyámra. Még jó, hogy nem a tök...életességre törekedtem. Ne haragudjatok, hogy így elgondolkodtam.
Talán megverni sem fogtok, mert könnyen úgy járhattok, mint az a bizonyos nyuszi, amelyik dölyfösen berúgja az erdei kocsma ajtaját, megáll középen, sercint egyet, szervéten lábakkal, hátrarett kézzel és fennhangon elkiáltja magát: „Ki akar itt velem verekedni?!!" Néma csend. A grizzlimedve lassan feláll, odacammog a nyúl elé, hatalmas izmait megropogtatja és le szól neki: „Én!" A terem beleremeg. A nyúl végigméri és félváilról a két kiálló lapatfoga közül odasziszeg: „Akkor te velem vagy. Állj mögém!!"
Hát kedves fiúk, ha ti meg velem vagytok, ki mer itt egy szót is szólni?!

Demeter Mihály 6x6