Szóval elhatároztam, ha törik, ha szakad, pénzt és fáradságot nem kímélve, lemegyek a Balcsira, ha már a cégem dudorodó társadalmi szerve jóvoltából kihasználhatom ezt a remek lehetőséget. Éltem vele! Annyi mindennel éltem már, miért pont ezzel ne? Jó érzés tudni, hogy állnak mögöttem. Mintha maga Albert Schweitzer vagy Teréz anya egyengetné kicsit sem rögös utamat. Ez az egész egyesületesdi annyival másabb mint régen, hogy most nem kell visszaadni a kért kölcsönt, legalábbis sokan így értelmezik. Azért van demokrácia, nem?! Régebben én is így voltam a hitelezőimmel. Én soha nem idegeskedtem, nem fájt a fejem. Fájjon az övé a lóvéja miatt.
De hát evezzünk békésebb vizekre, ha egyáltalán a Balcsit annak lehet nevezni. Gondolj csak bele, mi minden történt, mit meg nem tettek az illetékesek, annak érdekében, hogy máshova vigyék Schultzék a dagadt pénztárcájukat. Itt volt például néhány éve az a se lát, se hall, se kígyó-féle angolna. Ráadásul döglötten. Ennek ugyan voltak előnyei. Egyik jó barátom, például csak úgy diliből beledugott egyet a nadrágjába és a felesége azóta szerelmes belé (a halba). ( Azért kíváncsi lennék, hogy húzta le a bőrt róla és hogy nézett a szemébe, és nem volt-e gyanús neki, hogy ennek két szeme van?) Aztán jött a szúnyoglárva-invázió, az sem volt semmi. Rohadt gusztusos volt! Nem tudom, volt-e arany- (nem eretek) halatok? Azokat kellett szárított bolhával etetni. A csacska halacska csak úszkál, kitárja a száját, és a finom bolha-burger zsupsz be a száján. Hát ilyen állat vagyok én is. Én is kitátom a számat, bár az úszás soha nem volt az erősségem, nem vagyok egy Rózsa sem, ennél fogva nyeltem a vizet és a szúnyoglárvát, mint úszóink nyelték a fekáliát a Komjádiban, a vb előtt, kaptak is egy jó kis vérhast. Mégis, a magyar elme csodálatos! Megtalálták, nem Attila sírját, arra még várni kell, hanem a Balaton megmentőjét! A katicát! Igen, ez a kedves kis bogárka, ez a gyermekdalok legkedvesebbike is kiveszi részét a természet egyensúlyának helyrebillentésében. Hogy mi a dolga? Egyszerűen csak meg kell ennie a szúnyoglárvát! Ez megeszi. De ki fogja megenni a kedves kis katicát? Mert most meg abból van annyi, hogy Balatont lehet vele rekeszteni.
Bár egyszer láttam a Friderikusz-showban egy hülyét, aki tücsköt-bogarat evett, de hát akármilyen kákabelű, ennyit azért még ő sem zabikálhat meg.
Hát akkor most alakítsuk át az étrendünket? Sutba a borjúpörkölttel, rántott csirkével, ubisalival? Azt már nem! Akkor inkább jöjjön a katica! Még az ötpettyes csak hagyján, de ott van a hatos, az már sok egy kicsit! (Még ha 6x6-os lenne akár csigával, még ha meztelen is, bár igaz ugyan, hogy úgy már sokan bekebelezték!) Szóval végső konklúzióként összegezhetjük, jelen pillanatban kurva sok a katica!
Visszatérve a kályhához, merthogy mindig onnan kell elindulni, hogy el ne tévedjünk, kalandos kis nyaralásomra nem egyedül, hanem régi kipróbált harcostársammal, magával a nagy Zsugorival indultam el, de elindulásunkat hosszú tárgyalások előzték meg. Zsugori, akinek nevében minden benne van, mondhatnám Nomen est Omen, de nem mondom, mert ti is tudjátok, hogy mennyire szerény vagyok.
Megállapodásunk értelmében az ő dolga volt gondoskodni kis, de annál éhesebb csapatunk élelmezéséről! Fel is csillant a szeme, amikor megtudta, hogy teljesen ingyért lehet a katicákat bezabálni! De amikor meglátta a fintort rózsás, de babaorcámon, azonnal letett katicaevési szándékáról. Amikor kipakolta Marika mamának gondoskodó, anyai keze által összepakolt elemózsiás szatyrát, kicsit meg is hökkentem. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, annak aki egy kicsit is zsugabubus. De nekem annyi érzékem van ezekhez a játékokhoz, mint vaddisznónak a gyökvonáshoz. Volt két csomag römi, egy ulti, egy tarokk és végül két csomag utaskártya, mit lehet tudni jelszóval. Igaz, hogy ezek meg voltak cinkelve. Miért? Szerencsére, nem nagyon bíztam az ellátásban, éppen ezért bepakoltam Mahat-ma Gandhi, a nagy indiai politikus és koplalóművész visszaemlékezéseit a száznapos koplalásról, bőrbe kötve! Ha másra nem is, de a bablevesbe jó lesz!
Akkor még azt hittem, hogy lesz leves! Az én risztem volt a nőkről való gondoskodás. De mit fogok velük csinálni, ebben a korban? A nyavalya sem emlékszik már vissza! Miután a memóriám közismerten hiányos, így valószínű semmit. Ennyi!
Amit persze megígértem, azt minden körülmények között betartom, mint Varga Zolinak a Fradi vezetősége, bár ismerve a kurvák nem olcsó, de viszont igen drága árfolyamát, és egyéb folyását, úgy döntöttem, kikölcsönzök neki egy dögös kis guminőt! Ne csodálkozz, van ilyen, olyannyira, hogy még én is kipróbáltam! Mire felfújtam, kétszer is elmentem, de csak a partra, levegőt venni!
Egyik este, bár tudom, hogy nem illik, azért belestem a szobába, vajon Zsugori, mert csak így becézem, mit csinál a guminővel? Piszkos egy fantáziája van az biztos! Képzeljétek a nő lábujját szívta, vagy fújta, mint Luis Amstrong az aranytrombitán kedvenc slágeremet, a Jamaikai trombitást. Vagy egyszerűen csak puha volt neki, és ott volt a szelep.

 

 

 

De ne menjünk a dolgok elébe. Mint előre látó óvatos duhaj, szinte teljesen újszerű állapotban levő tizenéves igen kis Polskimat elvittem versenyszerelőmhöz Újpestre, egy bizonyos Piros bácsihoz, aki nem az árak miatt pironkodik, azt ugyanis cseppet sem szégyellj, de hát én imádok pali lenni. Ezért minden pali süljön meg a saját zsírjában! Szóval egy ilyen embert és gépet próbáló kalandos világjárásra, divatos szóval élve, át kell világítani a járgányt, kerül, amibe kerül. Hát nem volt olcsó! A dolog igen jól sikerült, Lepsénynél még megvolt, de onnantól eltűnt a kuplunghézagom. Semmi hézag, nyugtatom magam, csak a hűtővizem fel ne forrjon. Nem fel-, de valószínű elforrhatott, mert Zsugori sehol nem találta!
Lassan, merthogy már kora hajnalban elindultunk, azért estefelé már ott is voltunk Balaton Katicáson!
Gyöngyike, a tulaj, aki férje után Kakas, sőt az egész családja az (még ilyen nevet!?) alig várta, hogy leérjünk. Talán Zsugori addig még nem fizette be az illetéket? (a mai napig sem)
Zsugori, aki mint éjszakás taxis tengeti agglegényéletét, igencsak nagy restanciában van az alvást illetően. Aludt állva, ülve, fekve, meg úgy aludt a strandon, hogy maga a nagy Lenin is megirigyelhette volna. Pedig Zsugi nem volt se jobb, se balzsam, csupán mellén keresztbe font karjai, mint az óegyiptomi fáraók zárták magukba titkaikat, úgy zárta ő is magába, hogy hova dugta el a pénzét, amit a nyaralásra szánt, ha szánt. Jól eldugta, szó mi szó. Mint ahogy Gyöngyike is hiába kereste a WC-ből az Ambipurt, Zsugi ugyanis azt fújta magára spray helyett. Penetráns illata volt, mit ne mondjak. A strandon meg is jegyezte egy rendszeresen arra kajtató enyhén füstszínű helyi polgár, akiről saját elmondása alapján kiderült, hogy az év játékosa volt, hogy ő is nagyon büdös, de ez a Lenin formájú, ez még rajta is túltesz. Eme súlyos kijelentése után, bizonyítva a labdához való kötődését, ballal, lazán, külső rüszttel terelgette a bőrt, néhány nyuszika mellett egyet-egyet dekázva, majd átesve több békésen szendergőn, indította magát egészen a büféig, ahol rögtön kért tíz hosszúlépést hirtelen felindultságában, miközben sapkáját hátratekerte, hogy jobban lássa a nedűt, amely szép lassan le is csurgott hatalmas demizsonján. Meg is kérdeztem tőle, hogy hol lehet kapni ilyen baseballsapkát, amelyiknek hátul van a simlije? Megnézte, hű a k...a anyját, hogy ezt eddig nem is vettem észre, mondta, dekázott kettőt, és kért még tíz hosszúlépést.
Ezután, úgy látszik, megnőtt a tekintélyem nála, mert permanensen elnök urazott. Bár mezítlábas kémeim jelentései szerint, erre egy bizonyos „Lompi" névre hallgató kollégám, sőt még annál is feljebbi biztatta, aki bedumálta ennek a balatoni Ronaldónak, hogy én vagyok az, aki ezt a rengeteg kancát idetelepítettem, és ezért engem neveztek ki a helyi önkormányzat elnökének. Nem nagyon értette az összefüggést, de a biztonság kedvéért ivott még tíz, de most már hosszú lépést.
Jaj, ez a katica! Jut eszembe, ifjú autószerelő koromban együtt inaskodtam egy hatalmas izomzatú szőke óriással, aki minden délben az ebédidő alatt fejét, haját bekötötte egy szalaggal, és nagy elánnal, mintha a milánói Scalában lett volna, üvöltött valamelyik operából egy áriát. Hátalmás hangja volt. Az Aréna út fáiról leestek a verebek. Amikor odáig ért a szövegben, hogy „És a gége megszorul, megszorul" elkapta a nyakamat, és olyan erővel fojtogatott, mintha a velencei mór lett volna, én meg Desdemona. De hát rám miért haragudott? Hiszen én csak egy kis motorolajat öntöttem a hajolajos üvegjébe. Persze velem könnyű dolga volt, hiszen én csak egy nyápic kis balszélső voltán, ő meg egy egész Gúla csapatot tartott hatalmas vállain. Később valóban énekes lett, mígnem egy éles szemű filmrendező fel nem fedezte, és kiosztotta rá a híres-hírhedt Katica úr szerepét.
Na, ez nem változott semmit, ott folytatta, ahol abbahagyta. Most meg szegény Spillerkém nyakát szorongatta, Jancsi barátom ma már nem fojtogat. Ledegradálták, bútorszállító lett a „Szomszédokban". Utolérte a nemes bosszúm. Hát ezért nem bírom a katicákat!
Közben Katicáson folyt az élet és a sör, más már nem is történt, mint Zsugorinak, majdnem kitört a lába. Rájött, hogy az alvás mellett fejelni is tud. Nem tudott, illetve csak annyira, hogy vihettem Füredre röntgeneztetni. Én többször, de inkább folyamatosan le, sőt még egyre jobban leittasodtam, amely közben arra vetemedtem, hogy bográcsban főzök katicás csiripörit nokival, ubisalival.
Egészen jól sikerült. Az oltás is, mondták a tűzoltók. Egy biztos, a lábamon egy szál, annyi szőr sem maradt. Sebaj, ha nincs szőr, jöhet a sör. pláne ha Gösser.
Jött is pont szemben a szomszédos kocsmában, ahol mit ad Isten, a filteres sapkás év játékosa is egy tálca hosszúlépéssel lavírozva az asztalok között, terelgette a labdát. Közben egyet-kettőt dekázgatva felborított egy féldecit, s egy enyhén ittas vendéget székestől. A csapos és a helyi plébános kivezették az év játékosát, aki megelégelte az inzultust és kapásból a valódi Rukanor labdával lerúgta a korcsmáros féltve őrzött tizenhat éves Sligovicáját.
Utolsó napon még a strandon szemügyre vettem néhány nem elhanyagolható dolgot, és ezek, bár nem szeretem az obszcén megjegyzéseket, de hát ami igaz, az igaz, a cicik gyönyörűek! Úgy látszik nem csak nekem szúrt szemet az, hogy cici cici hátán hever a napon, bár a szemem, vagyis a látásom nem az igazi, mert volt ott más is. amit én cicinek néztem (pl. egy hátizsák, és ami még ennél ravaszabb, egy púpot is). A szomszéd nyugágyon békésen pihent egy nagyi. Kisunokája, aki szó mi szó, kicsit rakoncátlanka volt, csak úgy félszegen odasúgja a nagyanyjának, hogy még a csúszdán is felkapták a fejüket az emberek, „Nagyika, hadd játsszak a ciciddel!" Jaj, szégyenkezik a nagymama „ne beszélj már butaságokat". De néhány perc múlva újra kezdi a lurkó. „Nagyi hadd játsszak a ciciddel!" Többen odaszóltak neki: ugyan hagyja már azt a gyereket játszani. A Nagyi megszánta a gyereket és így szólt: Jól van Pistike, csak ne vidd messzire!"
Még voltunk Badacsonyban is, ahol irigykedve néztük a hegyre járó kollégáinkat, akik a borozóktól a Kisfaludy-házig vitték a sok kedvest, akik még türelmesen sorban is álltak meg nem mondom, hogy mennyiért! De jó lenne a Gellérthegyre ennyiért menni! De hát rossz helyre születtünk! Amíg ezen meditáltunk, úgy jártunk, mint az a bizonyos albán csacsi. Az se volt sokkal olcsóbb!
Sajnos a nyár elmúlt. És én is levontam a következtetéseket. Egy biztos: Zsugori jövőre is Zsugori lesz! Reméljük, a Balaton már nem lesz katicás! Én meg nem leszek olyan hülye, hogy egy ilyen bevarrt zsebűvel osszam meg a szobámat.
Remélem, a jövő hónapban veletek ugyanitt!

Demeter Mihály
6x6-Volántaxi