A lényegi különbség a két alkalmatosság között, azt hiszem, leginkább a kurbliban mutatkozott meg. Bár a ló is rendelkezett bizonyos szerszámmal, mely méretét tekintve megegyezett az előbb említett kurbliéval, amelynek megtekerése, nem igazán váltott ki gyönyört sem a lóban, sem annak tekerőjében, és különben is azt nem annyira kurblinak mondták, főleg a mocskosabb szájú kocsisok, akik leginkább akkor ocsmánykodtak amikor egy leány iskola szemérmetes növendékei vonultak a reggeli áhítatra.
Hála Istennek, a Taxik ennek ellenére elterjedtek, még jobban, mint a pusztító spanyolnátha, talán egy kicsit túl is terjedtek, nem kis örömünkre nekünk, akik ebből a fránya szakmából élünk.
Hogy jól vagy rosszul élünk, az akárcsak a Wimbledoni teniszbajnoknak mindig a lecsapások számától függ.
Azokat az ős Taxikat, melyeket még úgy kreálták meg, hogy a szegény Taxis még véletlenül se szívhasson egy levegőt a kedves utassal. Különben sem volt divat a sofőrnek beszédbe elegyedni az úri utazóközönséggel.
Más volt a viszony, mint manapság. Én még emlékszem a kapualjakban olyan kiírásra, hogy sofőrök, postások, szolgák kizárólag a cselédlépcsőn közlekedhettek Az is ki volt írva, hogy köpködni és kintornázni is Tilos!
Hát akkor, miről beszélünk. Ott ült szegény hóban-fagyban, a „bakon” talán még azért is, hogy elérje a kocsin kívül elhelyezett taxaméter zászlaját, amelynek állásából lehetett megállapítani, hogy a kocsi foglalt, avagy sem. Ez az u.n. zászló színét tekintve szép piros volt, mint a győzelmi zászló az átkosban de akkor még nevében sem volt szabadjelző.
A szabadjelző őse a háború után került a Taxikra, egy kis kerek lámpa képében, halvány derengőfényű „szabad” felirattal, amely a szélvédő jobb felső, belső felén helyezkedett el. Nem volt túl nagy, éppen csak eltakarta a személyigazolvány, amelyet a jelző és a szélvédő közé dugtak, azok a bizonyos szemérmetlenek, akik pofátlanul odadugták, ha éppen vidékre mentek, vagy „schwarcban” jártak és ráadásul titokban. Persze ezt előbb utóbb földörzsölték az ellenőrök, és ellenlépésként kitalálták azt a szabadjelzőt, amelyik már mindent tudott, aminek mi taxisok egyáltalán nem örültünk. Hitték a kis csacskák! Naná, hogy egy kicsit nagyobb lett, mint a személyigazolvány és kívülről is látható, ellenőrizhető volt, még az is, hogy hányas díjszabással vitted a kedves utast. Fény pöttyök ragyogtak rajta, egyes, kettes ill. hármas díjszabásnak megfelelően. Nagyon kedves, de annál vidékibb utasainknak első, második illetve harmadik osztályt jelentett, hitették el velük azok a bizonyos szemérmetlenek, megfejelve a megfelelő árszabással, akárcsak a vonaton.
Kegyetlenül nyalták a vakert, főleg azok, akik a hat húszassal jöttek. Nem beszélve a csomagdíjról, a hegymenetről, az éjszakai díjszabásról és a pályaudvarról, a Kőbánya alsótól a reptérig. Mert ugyebár nemcsak a Ferihegy de a Budaörsi is reptér volt, nem is beszélve a Vidámparki körbe, körbe forgó repülőről.
Erről mindig eszembe jut egy kis repülős történet, amelyet nektek adok, szuvenírba, csak úgy grátis. Ne keressetek összefüggést a két történet között, mert az égvilágon semmi közük egymáshoz és főleg semmi a szabadjelzőhöz.
Kis gyermek koromban Erdélyországban, szűkebb pátriámban Tasnádon töltöttem egy kis időt, éppen csak annyit, hogy jó szüleim megnyugodjanak, amíg a szövetséges hatalmak repülői elszórták bombaterheiket szép Budapestünk fölött .Naná, hogy eltalálták a házunkat .
Érdekes, hogy ahány háború, forradalom, balhé volt én mindig lakás nélkül maradtam. Mindig szétlőtték lebombázták vagy társbérletesítették. Nem túl tekervényes gyermeki agyammal kitaláltam, hogy ezt én tovább nem tűröm és felveszem a harcot az akkor még ellenséges bombázókkal. Egy terebélyes szederfa alatt volt a disznók ólja amelyben Yorksíri, Berkhsíri és mindenféle Mangalicák figyelték mondhatni árgus disznó szemeikkel a fejük feletti készülődésem, az eljövendő nagy légi csatákra. Amelyek eldönthetik akár a második világháború sorsát is .
Elképzelésem repülésemről szinte teljesen azonos volt Ikaroszéval, csak ő a könnyebb utat választotta, Pergamenből meg tollakból, vagy ki tudja még mi a szarból készített szárnyakat és lám, lám, szegény mégis szomorú véget ért.
Megsütötte a nap először Őt majd a szárnyát, ami elolvadt és szegény Ikarosz lezuhant. Ez is igazolja azt a mondást, hogy nem lehet szarból még várat sem, nem, hogy szárnyat építeni.
Nekem nem adatott meg, hogy ilyen habkönnyű szárnyaim legyenek a vágyaimnak, nekem csak a disznóól fenyőfából összetákolt ajtaja állt rendelkezésemre igaz, ezen rajta volt a rigli is! Azt mondták az nem olvad. Én hülye meg elhittem.
A helyi Bankár ugyancsak hülye fiával felkötöztük a hátamra az ólajtót, amitől igen jól nézhettem ki legalább is ezt vettem ki a disznók gúnyos mosolyából és a szederfa legmagasabb ágáról halált megvető bátorsággal, riglijét kihúzva, majd kitárván a disznó ól ajtajának, leugrottam a szelek szárnyát segítségül hívva.
Hősi küzdelmem az ellenséggel nem tartott sokáig.
Sajnos nem kalkuláltam bele a fizika törvényszerűségét és pillanatok alatt befejeztem vadászrepülői karrieremet, egy kan disznó sörtés hátán, aki azt se mondta, hogy röf! Szegény hurkát, soha többet nem kellett levágni, mert ott lehelte ki mocskos és falánk disznó lelkét alattam és az ólajtó alatt. A fejemet ugyan összevarrták néhány öltéssel a szomszéd szabóságban, mert, hogy orvos az nem volt, csak bankigazgató, meg a hülye fia. A disznó fejét, ami még megmaradt a csata után szétvágták, meg abálták, fokhagymával, piros paprikával ízesítették, ahogy azt kell, egy háborús hősi halottal.
Viszont ennek ellenére a bankigazgató hülye fiából, mégis csak bankigazgató lett, mint később megtudtam. Belőlem meg Taxis. Igaz, hogy én ütöttem meg jobban a fejemet! Ennyit a háborúról. Ami ezután jött az egy másik harc lett, de nektek megígérhetem, nem ez a harc lesz a végső!
Később a Volán Taxi jóvoltából Európai mércével mérve a szabadjelzők felkerültek a kocsitetőre. Hát nem logikus? Ott volt látható a legjobban. Hogy ez eddig nem jutott senkinek az eszébe. Vagy ebben az országban mindenki leesett az eperfáról? A Volán szabadjelző, szép kis krómozott lámpácska volt. Azt hiszem tolató lámpából csinálták még jó, hogy nem fordítva tették fel. Persze azt is megszerelték bizonyos csalónak tűnő személyek. Két használt szofita égő a zsebben, két csavar ki és be, máris akkor éget, vagy nem égett, amikor csak akarták, azok a bizonyos személyek. Igen ám de az órával is kellett valaminek történni, mert azért azt is ellenőrizték, többek között Feri bácsi a közúti ellenőr.
Szegénykém, ha éppen utolérte azt, akit ellenőrizni akart, ami nem mindig sikerült neki pedig keményen tekerte, ugyanis Ő szolgálati kerékpárral rótta az utakat. Igen egy huszonhatos férfi bringával /aminek egy pedálja, de még váltója sem, csak csengője volt /
Akkoriban még keveredett a hülyeség a marhasággal. Nem úgy, mint manapság, ma már együtt élnek. közös háztartásban. Hála Istennek a technika rohamosan fejlődött és már nem kellett bíbelődni Feri bácsinak a leesett lánccal és a szabadjelző megszerelésével, hiszen egy jól begyakorolt csavarintással, egy lökés jobbra, egy tolás balra és máris félhatra állították az órát, azok a bizonyos személyek, amitől aztán, nem éget a szabadjelző, nem ment sem az üres, sem a hasznos kilométer.
Az én órám ezt soha nem tudta. Igaz én ezt soha, de soha ki sem próbáltam volna. / mondtam már, hogy magas volt az a fránya szederfa és mivel a disznó sem volt puha, így nagyon beütöttem a fejem ./ Egyszer Gödöllőre vállaltam fuvart, amit szerettem volna legigázni. Kíváncsiságból, de szőröstől bőröstől. / az ördög ugyi nem alszik / Bármit tettem az órámmal a hasznos kilométer csak ment csak, ment. Viszont rájöttem arra, hogy ha hátrafele megyek nem megy semmi.
Óriási felfedezésnek tartottam. Nem tudom közületek ki tolatott már tartósan egyirányú utcában de az bizton tanúsíthatja, hogy nem könnyű művelet. Na most ugyanezt képzeld el Gödöllőről rükvercbe, egészen a Bp. határ tábláig. Három hétig magam mögé néztem, mint a jó igazgató, aki nem tudja, hogy honnan jött .mert nincs visszapillantó az íróasztalán.
Azután végre eljött az amire mindannyian vártunk. Demokrácia lett! Igen az lett! Ne kötekedj, annyira mindenesetre, hogy talán legnagyobb vívmányaként feljegyezhetjük, hogy se pénz, se munka, nincs közbiztonság, nincs lakás, nincs nyugalom, de megjelentek az egyedi szabadjelzők. Uram atyám hogy én miket láttam. Zseblámpától a mécsesen át a T.V. képernyőkig, amin még Takács Marika a bemondónő is rajta volt, a múlt heti műsorajánlattal. Szinte minden megjelent a kocsik tetején.
Én például egyszer a pénztárcámat is feltettem. Miután az orvos megvizsgált konszolidálódott a helyzet valamennyire.
A cégek kialakították saját dizájnjukat mizájnjukat és imázsukat / Sose fogom megtudni, hogyan mondják, még inkább hogyan írják helyesen. / De ma már van tojás, rombusz, tégla, kocka, gömb és számtalan jobbnál jobb forma és mind a tető egy valamelyik részén. Az utasnak nagy könnyebbség az, ha már messziről látja közeledni a kedvenc Taxiját. Tud szelektálni, tudja hogy melyikbe nem ül bele. Sőt ahogy innen látom egyikbe sem.
Odaát, a tengerentúlon, Amerikában ez már nem ilyen egyszerű. Ott van ugye mindjárt a Taxik színe. A híres nevezetes Yelló Cab olyan sárga mint a rosseb. Örökké azon töröm a fejem, ezek vajon hogyan és miből élnek meg. Sárgállik tőlük a Five Avenu meg a Linkoln sugár út, / lehet, hogy ilyen nincs is / és ha végre lenne egy utas aki vadul integet, akkor meg nem állnak meg. Ezt látjuk a mozikban. Szegény Woody Allen el is késett a munkából. Lehet, hogy taxis lesz, alanyi jogon. A Taxik csillognak-villognak. Gyönyörűek. A tető reklámjaik, meg egyenesen lenyűgöznek Van azon minden. Én, aki egy mukkot sem tudok angolul, mégis eleitől végig elolvasom, még vissza fele is. Érdekes módon ott nem okoz problémát, sem az utasnak sem a Taxisnak. Az utasnak azért nem, mert ki tudja miért, de nem akar semmi mást, mint utazni, és nem flancolni, ha azt akar, olyan kocsit rendel! Csupán, el akarja érni az úti célját. Nem érdekli, hogy Yelló Józsi bácsi hogyan szerezte a vagyonát, vagy netán miért kell neki kedvezményt adni a Rockefellernek /Vagy ott nem kell adni?/ És különben is minden Taxi egyforma. Mint a két tojásom. Hogy mit reklámoznak a kocsi tetején, ajtaján, netán belül, ugyan már, kit érdekel?
A Taxis, meg ha sajátja az autó, olyan is van, biztosan üzleti érdeke fűződik ahhoz, hogy mit hordoz a kocsija tetején. Hiszen a Taxi a legjobb reklámhordozó! Ha meg alkalmazott? Ráadásul jól kereső, szervezett amerikás, feje felett nem lebeg a munkanélküliség sötét felhője, ami ott az U.S.A.-ban azért ugye mégiscsak a valóság, mint tudjuk, éppen ezért saját és családja jól felfogott érdekében, kussol, nem kritizál, nem kifogásol, végzi a dolgát és örül, mert tömi zsebébe a dollárokat.
Egyébként hat hónapja vándorolt ki öttagú családjával jó, kis taxiskollégánk és barátom Dodi, aki ráadásul földim is Újpestről. Csodálkoztam is, hogy kivándorol, hiszen mint mondják Kápi 1-en is kolbászból van a kerítés a jó Taxisoknak meg főleg a ló kolbászából.
A ló kolbász, ha éhes vagy nagyon finom tud ám lenni. De minek ahhoz kimenni?
Azt írja, hogy akkor, csak is akkor vállalhat munkát ha már jól beszéli a nyelvet, amiből természetesen , vizsgáznia is kell. / látod itt még ilyen kritérium sincs itt még Magyarul sem kell tudni mégis dolgozhatsz, de legalább is ülhetsz a taxidban !./ Mint írja, neki a nyelv az smafu, mert már tízig is el tud számolni. . Végül is ha vesszük, hat hónap, mióta kint van nem nagy idő. Dodi sosem volt egy kapkodós fajta. Nyelvből ugyan én is vizsgáztam hajdanában, de az erről szóló történet nem én itt e remek szakmai havi lap hasábjain fogom elmesélni, hanem a nyuszika fogja tenni azt, egy szex lap velejéig fertőzött lapjain.
De visszatérve az eredeti témához, mint mondják Amerika az Amerika. Nálunk ilyen magától értetődő dolgok nem fordulhatnak elő. Mint kedvenc mondásom is, / amit én találtam ki / alátámasztja, „Nem hülye az ember, hogy mindent tudjon” / amúgy jó kis mondás hát nem?/
Természetesen nálunk ideát, nem eszik ilyen forrón a szabadjelzőt. Ha úgy írják elő a szabályok, hogy középen kell hordani, biztosan kiteszik a szélire. Ha a felirat kell, hogy elöl legyen, biztos, hogy hátul lesz. Természetes hogy semelyik szabadjelző nem tetszik sem a kollégáknak, sem az utasnak, de még a Rendőrnek sem. Pedig azok is szeretnek a szederfán mászkálni. Ráadásul nem világit benne egyetlen gyertya sem.
Minek? Nem a ravatalozón vagyunk. Különben úgy is leveszem, mert sokat fogyaszt, Az akkumulátor a generátor, az irrigátor, meg a mosó ugye, meg az esküvő és ott van a menyasszony is, aki szégyelli. Jajj a menyasszony is ne azt szégyellje, hanem azt, hogy három nappal előbb a taxisnak simogatta a váltó botját. .Akkor tetszett neki ugyi? Van utas aki szégyelli, hogy Taxival közlekedik? Mind, mind érvek, ellenérvek, ostoba halmaza. Mosót és utast igen csak ritkán találsz vagy látsz. Esküvő? Ugyan már, hiszen a sajátodon sem voltál ott.
Nálunk a Taxis ha elmegy nyaralni természetesen lekopasztja a kocsiját. Jújj-jujj, nehogy meglássák, hogy taxis vagyok. Miért is? Csak nem szégyelli azt, amire valaha büszkék voltunk? Egyszerűen nem tudok rá magyarázatot találni. Hiszen ebből a szakmából él.
Az igaz, hogy az autók nagy része, azok felmatricázása ocsmányul néz ki. Ezektől a matricáktól én is szívesen megszabadulnék. Nem tudom milyen iskolába kellene elküldeni a reklám „szakembereinket” talán a kislétszámuba, hogy egy kis jó ízlést tanuljanak, de ez ahogy a kocsik most kinéznek kritikán aluli. A világ jobbik felén jártamban, tapasztaltam, hogy ez a kérdés tökéletesen megoldott, mégpedig a tető reklámmal. Ízléssel, kulturáltan. Ne legyünk már mindenben ilyen megalkuvók. Ne szúrják már ki a szemünket tíz centis ócska, olvashatatlan, nyelvileg idegen, anti-reklámnak minősülő, matrica fecnik felragasztásáért kapott aprópénzzel!
Visszatérve a Taxishoz lehet, hogy azért veszi le, meg ne tudják hogy taxis, mert nem akar jattot adni? De adjon! A fodrásznál is, a kocsmában is, a benzinkútnál is és mindenhol, még a nemibeteg-gondozóban is, mert nem mindegy hogyan szúrják beléd az injekciós tűt. Ráadásul Ők is abból élnek! Ez egy ilyen ország, ilyen szederfáról leesett! Jó ez vagy rossz az egy dolog, de törvényszerű kell, hogy legyen, mert hogy is van a mondás „Élni és élni-hagyni” a mienkben és a rokon szakmákban is.
Vagy netán az asszony szégyelli? Ne szégyellje, hiszen Apuja tíz-tizenkét órát küszködik az infarktussal az etikussal, a rendőrrel és mindenki menyasszonyával a közúton, csak azért, hogy neki a szoláriumra, extra tamponra, netán házi barátra is teljen. Azért vigyázzunk, hogy ne a nyúl anyó vigye a szabadjelzőt!
Erről jut eszembe, hogy nekem is mennyi bajom volt a szabadjelzővel. Egyszer régen egy munkás hétköznapon, beálltam a napfényes Újpesti, Rózsa utcai drosztra és szokás szerint vártam az állandó jó kis utasaimat. Nem jöttek. Azaz jöttek, csak nem velem utaztak, hanem elmentek a szintén ott púposkodó, rám mindig irigykedő többi kedves kollégával. Fájó szívvel konstatáltam, hogy, az addig velem utazók, semmit nem szégyellve elmentek lenyúlták őket a szakadt Dáciákkal meg mindenféle rissz-rossz betegágyakkal, én meg ott feszítettem gyönyörű 1600-s bili kék Ladámmal amiben TV és lemezjátszó is volt!
Azon gondolkoztam, hogy milyen hibát követhettem el, hogy így elfordultak tőlem. Szemembe lógott a hajam? Rosszul vagyok fésülve, netán sokat dumáltam, vagy talán keveset netán szar volt a műsor a TV-ben ? Illetlen, esetleg bunkó voltam? Babráltam valamelyik kisasszonyt? Ugyan már. én panaszkodhatnék, hogy mit kellett harcolnom azért, hogy hűséges és szeplőtlen maradhassak hitvesemhez. Hát akkor meg mi volt a baj? Talán még ma sem tudnám, ha mérgemben nem megyek haza és nem veszem ki a hűtőmből jól meg nem érdemelt söröcskémet, amivel szégyenemben elódalogtam egészen az ablakig,
Nem tudom voltatok e már Párizsban a Tour de’ Eiffel torony tetején, hát ugyanolyan gyönyörű panoráma tárult elém Újpesten az akkor még Titó utcai harmadik emeleti nyílás záromból. Újpest az Újpest! Szemben velem állt a Chinoin akkor még rohadtul büdös, de igen modern székháza, átellenben az erőmű óriási kéménye, amelyik úgy okádta magából a füstöt, mint Süsü a sárkány, könnybe is lábadt tőle a szemem
Na és mit látok, hogy a házunk előtt ott állt egy gyönyörű bili kék Lada, igen feltűnő módon. Szabadjelző nélkül! Az a hülye sofőr hát nem elfelejtette felrakni? Hogyan akar ez fuvart felvenni! Biztos ez is lezuhant a szederfáról!
Lassan, lassan el is lehet felejteni a szabadjelzőt, mint tette azt az a hülye kolléga ott Újpesten. Minek kellene? Hiszen már nem integet senki, már utazni sem akar senki!? Aki meg akar az úgy is integet, akár a hídon is, ha hatan szoronganak benne akkor is! Vissza kellene térni a zászlóhoz! Azt meglátják! Legyen az akár nemzeti színű is. Csak ne piros, mint régen.
De legyen az a zászló végre mindenkié. Akár jobbról, akár balról száll be az a kedves utas! Csak üljön már be végre valaki!
Végezetül még egy aprócska történetet elmesélek, arról hogy vannak, akik szívből szeretik a mindenféle formájú szabadjelzőjüket! Ilyen kollégám volt hajdanában egy igen hosszú, fegyvernek látszó nem, tárgy de egy nagyszerű taxis, aki akár Winettunak az Apacsok nagy főnökének ezüsttel kivert winchestere is lehetett volna, úgy ki volt verve Ő is, olyan hosszú puska volt és hála Istennek még ma is az.
Puska akkor még Volán Taxis volt és legnagyobb szeretetben spanoltak a Belgrád rakparton Gurgulával, aki Puskával ellentétben, igen rövid volt és legjobb tulajdonsága az volt, hogy nagyon hadart. Egész életét annak szentelte, hogy puskából gyomorbeteget csináljon. Sikerült neki. Hosszura nyúlt kollégánk minden este hatkor, mint éjszakás, már türelmetlenül várta a váltás idejét. Hóna alatt iratai, menetlevelei és egy igen értékes Sokol típusú zsebrádió, amit azért hurcolt magával, mert abban az időben még a Zsiguliknak nem volt tartozéka sem a Blaupunkt sem a CD. A többiről nem is beszélve.
Ezt a kis Szovjet rádió csodát általában a vezető fülmagasságában, fogantyújával az ablakhoz rögzítettük. De ebben a történetben tovaris Szokolnak más volt a szerepe! Puska végre megnyugodott, miután feltűnt Gurgula kocsistól szabadjelzőstől. Halkan oda surrant Puska elé kvázi értésére adta, mit izgulsz te hosszú majom, hiszen itt vagyok. Kétségtelen, hogy ott volt. De Puskát mellbe vágta ez a pökhendi és egyáltalán nem kollegális hadarós magatartás. Na majd átnézem én az autót gondolta, ha harc hát legyen harc. Komótosan lerakta a földre, ami a hóna alatt szorongatott és elkezdte körbejárni a kocsit, mint macska a forró Mizzót. Gurgula rohadt rendes volt és kivételesen, gyönyörűen kitakarította a kocsit kívül - belül! Ekkor hősünk, utolsó szalmaszálként felnézett a szabadjelzőre és ott meglátta azt a muslicát, amit csak és kizárólag Hosszú Puska kissé vörös / sosem tudtam megfejteni, hogy mitől vörös? / sas szemei láthattak meg vagy a muslica máshonnan volt neki ismerős? Ez neked tiszta üvöltötte Puska!? És a nyomaték kedviért elkezdett ugrálni, páros lábbal egyre magasabbra, és magasabbra, mint Sjőberg a Svéd magasugró csoda, már majdnem elérte a szabadság szobrot, amikor az ellenség szőrös keze betette a lábát Pusinak, aki ettől elvesztette egyensúlyát, és mintegy két méterről egyenesen a minden taxis álmán a Sokol rádión landolt tele talppal. De Puska ekkor még tombolt, nem is hagyta abba az ugrálást, míg a műsorszóróból hamu nem lett. Puska az azóta eltelt harminc év alatt kissé, megnyugodott. lehiggadt. Igaz, hogy csak szakmai érdeklődésből, de az összes taxis céget bejárta. Diszpécserként, taxisként egyaránt, de valahogy mindig cserbenhagyta a szerencséje, vagy nem igazán értették meg, hogy Ő más magasságokban jár. És mindenhonnan elegánsan és emelt fővel távozott.
Most végre megtalálta a nyugalmát és nem fogjátok elhinni, ahogy a bűnözők, visszatérnek a tett színhelyére Ő is visszatért, igaz nem bűnösként, de tiszta lappal és szemmel, amely már nem vörös. Leszokott róla. Mert kiderült, hogy bár már minden régi bűne elévült, de eltörpült amellett, hogy csak III/ III-as nem volt! Az viszont sohasem. Én voltam az összekötője, csak tudom.
A foci csapatban, mielőtt rosszra gondolnál! Egyszer volt neki egy szabadjelzős története, de az is feledésbe merült. Az idő vasfoga megette. Történt ugyanis, hogy jó szüleihez ment volna látogatóba valahova a világ végire és pont ott a világ vége előtt, mit ad Isten, volt egy szakállas sorompó. Ráadásul az az ostoba bakter le is engedte, mert, hogy éppen akkor jött arra egy fapados, kézihajtány, vagy valami hasonló. Puska százhatvannal, ahogy kell átrongyolt a szakállas alatt! Konstatálva a tényt, igen fegyelmezetten, mint jó taxishoz illik, nem felejtette el kötelességét, úgy ahogy az elő volt írva, azonnal telefonált Acsádi Gyurinak, a főnökének, a Belgrádra, hogy helyszínelést kér, mert a szabadjelzője kicsit megsérült, Rendőri intézkedés is kellene, mert a szakállas nem ismeri el a vétkességét, tehát, ebből következően Acsinak ki kellet menni a helyszínre. Nem tudom, hogy kilométerben ez mit jelentett, de Gyurit nem a hosszú út fárasztotta le, hanem a kép, ami elé tárult a helyszínen, Gyuri átment a menetirány szerinti baloldalra. Gyalog! Miután az ellenőri kocsit a jobb oldalon hagyta. A Puska Taxiból, ahogy mondom Kabrió lett!
Barátunk a megrázkódtatástól még nyúlt vagy húsz centit Igazándiból nem a kocsit sajnálta, mint mesélte népes hallgatóság előtt a Belgrád rakparton, hiszen nyár lévén kellemesen átfújta a szellő, ahogy haza felé tartott, de gondolj csak bele, ha lett volna szabadjelzője, tán még fuvart is vállalt volna. Ahogy én ismerem, és higgyétek el, én jól ismerem, vállalt volna!
Most végre révbe ért. Teljesen ujj Igazgatója, UTTÖRŐ- becsület szavát adta, hagy rajta tartja a szemét, bármennyire is felfelé kell rá néznie. Úgy legyen.
Elbúcsúzom tőletek, itt van már a szeptember, be kell iratkoznom egy nyelvtanfolyamra, mert ki tudja, hátha újra taxis leszek. Na nem itt! Majd odaát! És nekem két szabadjelzőm is lesz, meg több reklámtáblám is. Beeeee!
Mondtam, hogy magas volt a szederfa!

Tisztelettel: Demeter Mihály Röff!

Megjelent a: Taxisok Világa magazinban.

• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxiskönyv
• Régiségek