- Lett volna más lehetőséged is?

- Lehet, hogy pontatlanul fogalmaztam ezzel a „nem lehet megélni" kifejezéssel. Hiszen megvolt a technikusi szakmám és a frekventált helyem, nem is kerestem rosszul.
De ha más igényei is vannak az embernek, minthogy eszik, alszik, időnként elmegy szórakozni, akkor a fizetésem kevés volt hozzá. A megoldásra két variáció volt. Vagy másodállás, vagy nekivágok harmincéves fejjel a főiskolának, hogy diplomát és magasabb beosztást szerezzek. Ez tűnt a hosszabb és nehezebb útnak. És láttam magam mellett lelkes, ifjú mérnököket, meg idősebbeket, akik úgy jutottak egyről kettőre, hogy vagy a pártba léptek be, vagy a gerincüket hajtották meg valaki előtt. Ez nem vonzott. Valami jövedelem után kellett néznem, és hiába szeretem a szakmámat, rá kellett jönnöm, ha kétszer annyit dolgozok, nem kapok kétszer annyi fizetést.
Ez volt az alapvető ok, hogy a taxit választottam. Mert abban az elvégzett munka és az eltöltött idő után arányosan növekszik a jövedelmem. Nem a fizetés, mert a jutalomszorzóktól széttéphetted magad, mégsem kerestél eleget, hanem a jatt. Mert 90 órával másodosként 1200 forintot kaptam fizetésként, ami 1500-1600-ig volt felszorozható.
De mellette több ezer volt a jat, méghozzá úgy, hogy a munkától függően növekedett. Amit a szakmámban soha nem várhattam. Szerencsére kialakult bizonyos ismeretségi köröm a Főtaxinál, így már nem voltam úgy kiszolgáltatva, hogy betettem a bérkártyámat, majd csak kapok autót alapon, a sorbaállás szerint.

- Mit jelent a kialakult ismeretségi kör?

- A következőket. Főállás mellett inkább délutáni, éjszakai munkát végeztem. Összejöttem a másodosokon kívül főállású kollégákkal is. Droszton, garázsban, akár az úgy nevezett hazudósban. Ez a hazudós tulajdonképpen a portaszolgálat beceneve volt, ahol akkoriban még nem tiltották, hogy a portások némi mellékjövedelem érdekében kávét főzzenek az éjszakásoknak. Az éjjeli bolt a tv-főműsor után indult be, és olyan éjfél körül csengett le az első hulláma, mire a szórakozóhelyeken már elhelyezkedtek az emberek, és aki az ismerőseitől haza akart jutni, az hazaért.
Olyan fél egytől kettőig, fél háromig holtidőszak jött, majd a lokálműsorok végétől ötig újabb csúcsidő. Ez záróráig, az első előrendelésekig tart. A közte lévő üres időben összejöttek az éjszakások, mesélték az élményeiket, a legnagyobb kaszálásaikat, és persze messziről jött ember módjára rátettek egy-egy lapáttal. Volt valóságmagva a történeteknek, de mindenki szeret vagányabb színben feltűnni. Én is ráraktam néha. Ez emberi dolog, van aki bevallja, van aki nem.
Volt, akiről tudtuk, hogy már művészi szintre emelte a háttérfestést. Főleg a vidéki fuvaroknál, ahol az volt a szabály, hogy be kell jelentkezni. Na, akit elvittek Dunaharasztiba, az bejelentkezett a rádión, és mondott egy Soltot. Utána annyi ideig, míg Soltról is visszaért volna, mezítláb egerészkedett, hogy azért a gurulót mégis összehozza. Ennyi fifika már kellett hozzá.

- Mire jó ez így, hiszen saját zsebre ezzel nem lehetett keresnetek?

- Ez csak a többi taxis idegesítésére ment ki, ettől lett hazudós a porta. Löktük a szöveget, például Soltnál maradva, hogy visszafelé megfogtam az órát, itt a lóvé a zsebemben.
Ezt az ember már csak azért is elmeséli, hogy rezegjen a fiatal nyeretlen taxisok tejfoga, hogy felnézzenek rá, milyen nagy ember. Amikor a nyeretlenek rádióra kerültek, már attól is csodálkoztak, hogy hallották, egyes kollégák milyen gyakran járnak vidékre. Ezt még kiegészítették a hazudósban.
Amikor már állandó kocsin dolgoztam egy főállásos mellett, én is eljátszottam a szabadnapja előtt, hogy hajnali négykor közöltem, lemegyek Szombathelyre, csak késő délután jövök vissza. Volt hozzá elég az órámban. Ezután teljes lelki nyugalommal kivonultam az anyósomhoz Pestimrére a kocsival, majd délután úgy jelentkeztem be dolgozni, hogy megjöttem Szombathelyről.

- És mi lett ebből a hazudásban?

- Mondtam, hogy levittek esküvőre, megvolt a kajám, piám, kaptam az órán felül rendesen, sőt, mivel ügyes taxisnak tartottak, azt is hozzárakhattam, hogy megállítottam az órát. Ezt egyébként is csináltuk, mert minek az állam bevételét növelni, míg a sajátunk üresen marad.

- Nem volt ennek kockázata?

- Abban az időben a budapesti határtábláknál jártak az ellenőrök, és figyelték, mi van a visszaérkezők órájában.
Nem egy kollégám meg is bukott rajta, mert ha hat forinttal érkezik valaki a határtáblához, akkor nyilvánvalóan, csak abban a pillanatban indította az órát, amikor észrevette, hogy ott az ellenőr. Nekem hála istennek nem sikerült ilyenen megbukni.

- Volt ennél biztonságosabb módja a saját zsebre szervezett munkának?

- Amikor fix, kialkudott összegre dolgozott az ember.
Olyankor ugye nem járatta az órát, és a fuvar ára az övé maradt. Például a nyelvtudásom révén hozzájutottam sok vasárnapi kiránduláshoz. Külföldiekkel Visegrádra, a Dunakanyarba. Ha ügyesen gazdálkodtam a kilométerrel, a minimális gurulószintet akkor is hoztam, ha ilyen fuvarokat lenyeltem. Ki kellett venni a szabadjelzőből az izzót, és így nem volt feltűnő, hogy utassal, de elindítatlan órával megyek. Mert a szabadjelző mindaddig égett volna, amíg az órát nem indítom. Na, de izzó nélkül? Volt ennél durvább megoldás is, a taxióra-ásás című mozgalom. Nem tudom, ismered-e a kifejezést?

- Nem, ezzel még nem találkoztam.

- A leplombált órákkal utólag elvben nem lehetett manipulálni. Éppen azért, hogy a vállalat pénzét biztosítsák. Havonként leírták a taxiórát a garázsban. Négyféle adattároló regisztere volt: a kilométer, az utaskilométer, az alapdíj és az úgynevezett egységregiszter. Ez újabb időkben a kétforintos ugrásokat számlálja és tárolja. Az ellenőrzés alól csak az bújhatott ki, aki kivédte a havi ellenőrzést. A kellő öszszeköttetéssel rendelkezők szerezhettek plombanyomót, és az alsó számláló regisztert visszatekerték. Ez négy számjegyű számláló, ha egy ezressel visszaugratták, az 2000 forintot jelentett a sofőr zsebébe. Tulajdonképpen azt a pénzt vette ki, amit megtermelt. Felfogható úgy, hogy meglopta az államot, és felfogható úgy, hogy azt vette ki, amit 6-8 óra beírással, de 10-12 óra munkával termelt meg.

< vissza