Petőfi Sándor MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON... Megy a juhász szamáron, Földig ér a lába; Nagy a legény, de nagyobb Boldogtalansága. Gyepes hanton furulyált, Legelészett nyája. Egyszercsak azt hallja, hogy Haldoklik babája. Fölpattan a szamárra, Hazafelé vágtat; De már későn érkezett, Csak holttestet láthat. Elkeseredésében Mi telhetett tőle? Nagyot ütött botjával A szamár fejére.

Komáromi János Ne mondj semmit... Ha erre jársz és sírni látsz, ne mondj semmit, hisz nem tudod mi bánt. Ha földön fekszem s Te rám találsz, ne mondj semmit, nem tudud mi fáj. Ha szárnyszegetten melletted zuhanok alá, ne mondj semmit, csak menj tovább. Ha szívedbe nézel és megtalálsz, ne mondj semmit, várj reám.

Lássa, Ez szimplán hangzik… Így nincsen hatása! Mondhatta volna szebben, kis lovag, Más-más hangnemből… Így ni, hallja csak: Kihívón: “Én nem járnék ám vele! Sebészt hivatnék, hogy metélje le!” Barátilag: “Hisz findzsájába ér! Igyék vederből, abba belefér!” Leírón: “Csúcs, mely veri az eget! Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!” Kíváncsian: “Mit rejt e hosszú tok? Tollszár van benne, vagy gyaníthatok Papírvágó kést, ollót is talán?” Kecsteljesen: “Ön nagy barátja, lám, A madaraknak! Póznát tart nekik, Hol magukat jól kipihenhetik!” Kötődve: “Kérem, ha pipázik ön, S a füst orrán át gomolyogva jön, Kéménytüzet szomszédja nem jelez?” Intőn: “Vigyázzon túlsúlyára! Ez Lehúzza önt s fejjel bukik előre!” Gyöngéden: “Lássa, megfakul a bőre Színét a napfény durván szívja ki Egy kis napernyőt venne tán neki!” Pedánsul: “Hallott az Arisztofánesz Nagy állatjáról uraságod? Tán ez: A Hippokampelefantokamelosz, Hordott ilyen hús-díszt elől… e rossz Hangzású lényen volt ily hosszu csont!” Gavallér módon: “A manóba, mondd, Ez a fogas jött most divatba? Ej, Kalap számára pompás kicsi hely!” Föllengzően: “Hatalmas, büszke orr, Egy teljes náthát csak a bősz, komor Mistráltól kapsz! Más szél ott meg sem érzik!” Tragikusan: “Vörös tenger, ha vérzik!” Bámulva: “Ó, eszembe jut, ha nézlek: Micsoda cégér egy illatszerésznek!” Lírailag: “Kagyló ez, s ön Triton?” Naivul: “Mondja, mert én nem tudom, Mikortájt nézik ezt a műemléket?” Mély tisztelettel: “Gratulálunk néked Tornyos házadhoz, nagyságos barátom!” Parasztosan: “Hékás, a számat tátom! Orr az? Fenét orr! Ördögadta dolga: Kis dinnye jaz, vagy óriás iborka!” Hadászilag: “Szuronyszegezve áll! Lovas-roham ilyet készen talál!” Üzletszerűn: “Tán lutrit rendez? Én Sejtem, hogy ez lesz a főnyeremény!” Végül, torzítva Pyramus kriáját: “Ez dúlta szét az arc harmóniáját, E szörnyeteg!… Pirul az áruló!” Így ömlött volna szájából a szó, Ha volna önben szellem és tudás. De szellemet, boldogtalan dudás, Ön sose látott s tán azt tudja csak, Hogy hülye fráter is lehet lovag! De hogyha önben annyi lelemény Lett volna mégis, hogy kivágja szépen Mindazt, amit most összehordtam én E díszes, úri hallgatók körében: A kezdő mondat első negyedét Éles kardommal vágtam volna szét! Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Ha erre jársz és sírni látsz, ne mondj semmit, hisz nem tudod mi bánt. Ha földön fekszem s Te rám találsz, ne mondj semmit, nem tudod mi fáj. Ha szárnyszegetten melletted zuhanok alá, ne mondj semmit, csak menj tovább (számomra ismeretlen szerző)

Márai Sándor: Arról, hogy szabadok vagyunk Mikor hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra, kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit tehetnek ellened? Elvehetik javaidat, szabadságodat vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertöző baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete. Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel. Csak arra gondolj, hogy szabad vagy, amíg igazságos vagy, s a nagyúr tehetetlen igazságod ellen.

trafik apa mi az, hogy vasárnap hajnalban a pongrácon kinn volt a trafik? azért egyél rendesen! fröcsögsz, szerte-szét hullik a szádból a tojás. kit zavar, hogy 80-nal mentél, mikor senki nem volt az egész utcában - teljesen hülyék? nem teszem le a lejátszót! tegnap töltöttük fel a biankánál a zimmer 483 lívet a th-tól. bill egyáltalán nem köcsög, egyébként is nekem tom jön be, meg a lostprophets-ből a stu. jaj fater, te olyan öreg vagy már, kiszopósodott a szemed - mondd azt: sötétben nem láttad a skodát. 2007-12-08

Ady Endre: Harc a Nagyúrral Megöl a disznófejű Nagyúr, Éreztem megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Sertés testét, az undokot, én Simogattam. Ő remegett. "Nézd meg, ki vagyok" (súgtam néki) S meglékeltem a fejemet, Agyamba nézett s nevetett. (Vad vágyak vad kalandorának Tart talán?) S térdre hulltam ott. A zúgó Élet partján voltunk, Ketten voltunk, alkonyodott: "Add az aranyod, aranyod." "Engem egy pillanat megölhet, Nekem már várni nem szabad, Engem szólítnak útra, kéjre Titokzatos hívó szavak, Nekem már várni nem szabad." "A te szivedet serte védi, Az én belsőm fekély, galád. Az én szívem mégis az áldott: Az Élet marta fel, a Vágy. Arany kell. Mennem kell tovább." "Az én yachtomra vár a tenger, Ezer sátor vár énreám, Idegen nap, idegen balzsam, Idegen mámor, új leány, Mind énreám vár, énreám." "Az egész élet bennem zihál, Minden, mi új, felém üget, Szent zűrzavar az én sok álmom, Neked minden álmod süket, Hasítsd ki hát aranyszügyed." Már ránk szakadt a bús, vak este. Én nyöszörögtem. A habok Az üzenetet egyre hozták: Várunk. Van-e már aranyod? Zúgtak a habok, a habok. És összecsaptunk. Rengett a part, Husába vájtam kezemet, Téptem, cibáltam. Mindhiába. Aranya csörgött. Nevetett. Nem mehetek, nem mehetek. Ezer este múlt ezer estre, A vérem hull, hull, egyre hull, Messziről hívnak, szólongatnak És mi csak csatázunk vadul: Én s a disznófejű Nagyúr.

Üzenet nekünk.

Váci Mihály: Nélküled Elmúlnak így az estjeim nélküled, csillagom. Olyan sötét van nélküled, -szemem ki sem nyitom. Olyan nehéz így a szívem, hogy szinte földre ver, le-lehullok, de sóhajom utánad- felemel. Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

Vass Albert ELŐHANG Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond. De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél: és nem döntötte össze. És jött a második szél: és az sem döntötte össze. És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze. (gondolkodjunk el mi lehet a homokszem és a köd ami ilyen összetartást,szilárdságot tudna biztositani..és mi hiányzik ma...mire célozhatott a Mester)

Tóth Zoltán (Republic) : Hószitálás játszik Hószitálás játszik fák fagyott ujjain Visszafelé jönnek elszaladt álmaim. Szellemfecskék ülnek végig a drótokon, Emberlakta tájon nincsen már oltalom. Riadtan sikít az utolsó értelem Rózsaszín bazárban műanyag kereszten. "Öt forintért kugler" az egész világ csak, Lelkem országútján nem találtam házat Szél szalad keresztül hűvös templomodban Bűnök térdepelnek lábaidnál sorban Van nekünk meleg hely réten és vadonban Rókatestvérek közt bűzös odvainkban

Ady Endre Boldog újévet! Ezúttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi Gyermekes életében: Boldog új évet kivánok. Boldog új évet kivánok, Mindenki tovább bírja E rettenetet, E szamárságot, Mint szegény, mint bírom én, én, Gyönyörködve, Óh, én szegény Lelki kémény. Boldog új évet kivánok. Ontom a füstjét A szavaimnak, Pólyálva és idegesen, Be messze ringnak Az én régi terveim, Az én régi társaim is De messze vannak, Boldog új évet kivánok. Új év Istene, tarts meg Magamnak S tarts meg mindenkit A réginek, Ha lehet: Boldog új évet kivánok.

József Attila A BÛN Zord bûnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam. Csak az zavar e semmiben, mért nincs bûnöm, ha van. Hogy bûnös vagyok, nem vitás. De bármit gondolok, az én bûnöm valami más. Tán együgyû dolog. Mint fösvény eltünt aranyát, e bûnt keresem én; elhagytam érte egy anyát, bár szivem nem kemény. És meg is lelem egy napon az erény hõsein; s hogy gyónjak, kávézni hivom meg ismerõseim. Elmondom: Öltem. Nem tudom kit, talán az apám - elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán. Késsel szúrtam. Nem szinezem, hisz emberek vagyunk s mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk. Elmondom. S várom (várni kell), ki fut, hogy dolga van; megnézem, ki tünõdik el; ki retteg boldogan. És észreveszek valakit, ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen... Ám lehet, bûnöm gyermekes és együgyû nagyon. Akkor a világ kicsi lesz s én játszani hagyom. Én istent nem hiszek s ha van, ne fáradjon velem, majd én föloldozom magam, ki él, segít nekem...

Váczi mihály Valami nincs sehol Süvítnek napjaink, a forró sortüzek, – valamit mindennap elmulasztunk. Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn, – s valamit minden tettben elmulasztunk. Áldozódunk a szerelemben egy életen át, – s valamit minden csókban elmulasztunk. Mert valami hiányzik minden ölelésből, – minden csókból hiányzik valami. Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, – minden szerelemből hiányzik valami. Hiába verekszünk érte halálig: – ha miénk is, – a boldogságból hiányzik valami. Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel, – az életedből hiányzik valami. Hiába vágysz az emberi teljességre, – mert az emberből hiányzik valami. Hiába reménykedsz a megváltó Egészben, – mert az Egészből hiányzik valami. A Mindenségből hiányzik egy csillag, – a Mindenségből hiányzik valami. A Világból hiányzik a mi világunk, – a Világból hiányzik valami. Az égboltról hiányzik egy sugár, – felőlünk hiányzik valami. A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld, – talpunk alól hiányzik valami. Pedig így szólt az ígéret a múltból: – „Valahol! Valamikor! Valami!” Hitették a bölcsek, hitték a hívők, – mióta élünk, e hitetést hallani. De már reánk tört a tudás: – Valami nincs sehol! – s a mi dolgunk ezt bevallani, s keresni azt, amit már nem szabad senkinek elmulasztani. Újra kell kezdeni mindent, – minden szót újra kimondani. Újra kezdeni minden ölelést, – minden szerelmet újra kibontani. Újra kezdeni minden művet és minden életet, – kezünket mindenkinek újra odanyújtani. Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…

Váczi Mihály (egyik méltatlanul legelfeledett költőnk) Végül Végül nem bán már az ember semmit, semmit, csak szeressék! Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már, hogy ne szeressék! Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább a szíve tessék! Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve ne is tessék. Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már, hogy meg ne vessék. Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri, hogy meg is vessék. Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat, ezüstös karácsonyestét? Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van, és azt, mi lesz még?! Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit, - azt se, hogy szeressék. Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még, szeressen még. Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el egy-egy estét.

Dutka Ákos Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal Ha e beteg, bolond világra Uram, még egyszer megszületnél, Bár milliónyi templomod van, Kezdhetnél megint Betlehemnél. Szalmajászolnál rangosabb hely Uram, tenéked ma se jutna: Soha messzibb a Te országod, „Miatyánkod” ...bár mindenki tudja. Ha így jönnél Názáretből Sápadtan, fázva, december este, Az ügyefogyott szenvedőkhöz Párizsba, vagy Budapestre. S leülnél az éhezők közt S abból, amit valaha mondtál Mesélnél új vigasztalásul – Elfognának a tizedik szónál. Mondjál csak új Hegyibeszédet S amit mondtál a gazdagokról S ha gyűlnének az elhagyottak S szólnál az Írás-forgatókról S ha megpróbálnád Uram még egyszer Az Embert rávenni Szeretetre – Internálnának, esküszöm rá, Ha nem is vernének mindjárt keresztre...