Felhasználó hozzászólásai
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2022.07.26 13:11
Bátyó !!! Tessék kívülről megtanulni!
„Az idei tűzijáték show a tavaly nagy sikert aratott, történetmesélő narratívát emeli magasabb szintre: ezúttal a keresztény Magyarország születésétől máig tartó ezer év sűrített krónikáját jeleníti meg olyan formában, amely a nemzeti értékek emlékének tanulságát és a Szent István-i örökség átadását helyezi a középpontba a gyermekek, a fiatalok, a jövő nemzedék számára. Az ünnepi műsor igazi családi élménnyé válik, mely során a szülők megfoghatják gyerekeik kezét és együtt utazhatnak a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, hangsúlyozva közben azokat a fontos nemzeti értékeket, melyek a mindennapi élethez is támaszt nyújthatnak egy-egy erkölcsi tanítás formájában. A produkció ezúttal is emlékeztet minket arra a csodára, hogy annyi nehézség ellenére is sikerült megmaradnunk és megtartanunk helyünket Európa szívében, ez pedig a magyar nemzet szilárd értékeinek és a Szent István-i keresztény kultúra erős gyökereinek köszönhető.”
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2022.07.16 01:37
Téma: Egy UBER mind fölött, Egy Uber kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen,
Hozzáadva: 2022.07.15 16:48
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2022.06.22 10:22
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2022.05.24 09:34
Megvárom amíg ezeket megemészted.
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2022.05.24 09:03
Téma: Az örökzöld politika újra!!! (csak itt!!) :D
Hozzáadva: 2022.05.23 09:05
Ha viszont eddig gondolkoztál a válaszon, akkor nem is érdemes.
Mellesleg így sem értettél meg túl sokat abból, amit írtam, ha ezt a következtetést vontad le.
Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója
Hozzáadva: 2022.05.17 18:11
Idézet a mai üzenetből. Megjegyzem egy szempillantással azután, hogy értesülhettünk az uszkve 45.000 forintos tagdíjemelésről.
" Újabb jó híreket hoztunk nektek!
Folyamatosan azon dolgozunk, hogy egy élhető és színvonalas társaságot üzemeltessünk, aminek Ti is a részei vagytok. Nagyon fontos számunkra, hogy sofőreink elégedettek legyenek és boldogan végezzék a munkájukat. "
Utóirat : így kezdeni egy üzenetet, ahhoz azért kell valami egészen különleges lelkület.
A pr csapat megdolgozik a pénzéért.
Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója
Hozzáadva: 2022.05.16 15:35
Önérdek, önzőség, kapzsiság, mohóság
Ha valamit megtanulhattunk a történelem során, akkor az az, hogy a fentebb leírtak gyakran vezettek egy közösség felbomlásához.
Bátor, vakmerő vagy elbaltázott lépés egy ilyen mértékű tagdíjemelés, hamarosan kiderül.
Mindenesetre szégyenletes és felháborító úgy tájékoztatni a tagdíjemelésről, ahogy finomkodva heti bontásban, nettó árat megjelölve teszi meg az, akinek ez feladata lenne. Mindezt -gondolom- annak reményében, hátha a felületes taxis egy kézlegyintéssel elintézi a számolást, mondván "egy hónapban van 4 hét".
A nettó ár megjelölés se különb. Ha esetleg nem 27% az áfa ennél a szolgáltatásnál, akkor szóljon valaki, és majd sűrű bocsánatkérések közepette homokot szórok a fejemre.
És lássuk a lényeget : Tehát, egy heti tagdíj a következő tételekből áll össze (nettó):
- Új heti tagdíj: 24.990 Ft / hét
- Telefonkészülék bérleti díj: 690 Ft / hét
- Adatkártya forgalmi díj: 690 Ft / hét
- POS terminál bérleti díj: 980 Ft / hét
Eddig fizettünk -alapesetben- havi 106.730 forintot12 hónappal számolva egy évben : 1.280.760 Ft
A két összeg közti különbség : 525.434 forint, azaz ÖTSZÁZHUSZONÖTEZER NÉGYSZÁZHARMINCNÉGY forint
Ez havi bontásban 43.786 forint tagdíjemelés.
Ezek azok a tények amelyeket a sokat emlegetett partnerség jegyében elfelejtettek leírni.
Téma: A Főváros és a többiek... tárgyalásainak eredménye. (Fővárosi taxirendelet)
Hozzáadva: 2022.05.13 10:15
Maradt horvátpali meg az ócska demagógia. Mindenesetre fenntartom a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka ... álláspontomat.