10 darab már elkelt
A tervek szerint már idén leszállítják a világ legdrágább autójának első példányait. A Natalia SLS 2 nevű luxusautó árából akár két Bugatti Veyron is kitelik, cserébe az autó állítólag kényelmesebb, fényűzőbb és erősebb lesz, mint eddig bármi az autóiparban.
A téli gumiabroncsokról
Micsoda kérdés? Ki jár télen papucsban, szandálban? Ami azt illeti, sokan követik ezt a veszélyes "cipődivatot", legalábbis szeretett négykerekűjükön: télen is a nyári gumiabroncsokon autóznak.
Teljesítmény és fogyasztás számított
Egy amerikai autós magazin idén is megválasztotta azt a tíz motort, amely a legjobban egyesíti az erő és a környezetvédelem követelményeit. A nem rangsor szerint felállított listában fölényben vannak a nagy hengerűrtaralmú erőforrások.
Itt az első hivatalos kép
Nyilvánosságra hozta a Skoda az első hivatalos képet az új Superbről. A márciusban bemutatkozó, a csehek modellpalettájába formailag tökéletesen illeszkedő zászlóshajó elődjénél is tágasab lesz, miközben alig lesz drágább annál.
Korán jött Mikulás
Idén korábban jött a Mikulás az Autópálya Rendőrségnél: múlt pénteken vehették át az Audi ajándékát, egy 250 lóerős TT-t. A sportkupét a nagyobbik motor mellett extrákkal is gazdagon felszerelték.
Kétszeres élettartamú gumikon dolgozik a Michelin
Teljesen új felfogás szerint készülhetnek a Michelin gumijai néhány éven belül. A francia gyártó a futófelület élettartamának megduplázására és a gördülési ellenállás radikális csökkentésére helyezi a hangsúlyt.
Szárnyalnak a közép-kelet európai eladások
A JATO Dynamics havi jelentése alapján a közép-kelet európai piacokon augusztusban tovább folytatódott a jelentős növekedés az új autó eladások terén, amely 2006 azonos időszakához képest 2007 első félévében 13,4%-ot tett ki, összesen mintegy 655.322 darabos eladást eredményezve. A régióban újra Lengyelország lett a piacvezető.
Autoblog.hu
Egészen sajátos felhasználási módját találta meg Lamborghini Murcielagójának egy amerikai tulajdonos.
Az SSC megverte a Bugattit
Az amerikai Shelby Supercars szeptember 13-ától immár hivatalosan is a világ leggyorsabb szériagyártású autóját előállító gyártó. Az Ultimate Aero duplaturbós változata 410 km/óra feletti sebességével került be a Guiness-rekordok könyvébe.
A vételár közel 9 százaléka
Átlagosan körülbelül 370 ezer forintot tesz ki a szoftver egy autó vételárából - derült ki nemrég egy felmérésből. A jövőben tovább növekedhet ez az összeg, szakértők szerint pedig jönnek az egymással kommunikáló autók.