Magyar találmány
Célunk az, hogy nagyjából itt az évtized végére eljuthassunk a sorozatgyártás előkészítéséhez, és 2010-től már az utakon lehessen ilyen szériában gyártott járművel is találkozni. A fogyasztásról pedig annyit, hogy az új autó növényi alkohollal fog majd működni, kisebb autónál 9 deciliter lesz a fogyasztás, a nagyobbnál pedig másfél literes.
Csak vezetni szabad
A Michigani Egyetem kutatói arra megállapításra jutottak, vezetés közben semmi mást nem szabad csinálni, mint csupán az útra figyelni.
Újszülöttnek minden vicc új
A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet 7/A. számú melléklet 7. pontja alapján tájékoztatunk minden járműfenntartót, javítót, karbantartót, hogy a kerekek kiegyensúlyozására az ólomból készült súlyokat 2005. július 1-jéig volt szabad használni.
Kicsit mindenben jobb
A Genfi Autószalon keretében mutatkozik be az immáron 480 lóerős vadonatúj Porsche 911 Turbo. Az új sportmodell ismét mindenben kicsit jobb lett, mint elődje volt.
Olcsó lóerők
Meglepő hírek láttak napvilágot az Audi szupersportautójáról, az R8-ról. Az autó már az ősszel bemutatkozik, jövő év elejétől pedig meg is lehet vásárolni, ráadásul állítólag 25 millió forint körüli összeget kérnek majd érte.
VW, Opel és Suzuki
A NAPI Gazdaság keddi számában egy egész oldalas összeállítást közölt az "autólopás bizniszről". Sok érdekes megállapítást tartalmaznak a cikkek.
Már az autókhoz is ír szoftvert
A Genfi Autószalonon idén ott lesz a Microsoft is. Az amerikai mamutvállalat ugyanis a Fiattal közösen kifejlesztett egy új telemetriai rendszert, aminek Svájcban tartják majd a világpremierjét.
Izgalmas design, klasszikus sportkocsi-jellemzőkkel ötvözve
Rüsselsheim. Egy nagy névhez nem kell sok betű: sok autórajongó számára a hetvenes évek kultikus sportautója az Opel GT! Most visszatér a legendás modellmegjelölés, mégpedig egy lenyűgöző kétüléses kocsival, amelynek szintén megvan minden esélye, hogy autótörténelmet írjon.
Taxiképes eszköz
A Német Autóklub, az ADAC olvasói közül 320 ezren szavaztak az autó kategóriában induló 54 modellre, s a szavazáson a Volkswagen Passat került ki győztesen, amely ezzel kiérdemelte a "Sárga Angyal" díjat.
A Lexus a Detroiti Autó-kiállításon mutatta be az új, 2007-es LS 460-at, illetve a márka első, megnövelt tengelytávú modelljét az LS 460L-t. 17 évvel a detroiti bemutatkozás után az áttervezett LS a teljesítmény, a finom működés, a modern stílus és a luxus kombinációja.