06.15.-én 00.28 órakor jelentette be a City Taxi diszpécsere, hogy Tatabánya, Bánhidai ltp.324.sz.épület elé Taxit rendelt egy fiatalember egy nyilvános telefon fülkéből.
Az Érdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettesek ellen, akik 2003. április 18-án 20.00 óra körül Budapesten, az I. kerületben, a Romkertnél beszálltak egy Mercedes típusú taxiba.
Hétfőn a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták azt a 21 éves csőszi férfit, akit egy január 17-én a kora reggeli órkában elkövetett rablással gyanúsítanak.
2003. január 17-én hajnali öt óra körüli időben egy taxi gépkocsi vezetője egy utast vett fel a székesfehérvári vasútállomásnál. A 22 év körüli, kb. 170 cm magas, fekete, rövid hajú férfi szürke kapucnis termo pulóvert vagy kabátot viselt és Lepsény úti céllal érdeklődött a viteldíj iránt.
Súlyos-életveszélyes sérülésekkel járó motorbaleset helyszíne volt 18-án, Szegeden a Rókusi krt. és a Szatymazi utca kereszteződése.
Vasárnap a kora reggeli órákban egy taxi hajtott ki Oroson a Vezér utcáról a 41-es főútra. A jármű vezetője nem biztosított elsőbbséget a védett útvonalon haladó pótkocsis teharautónak, amely már nem tudta elkerülni az ütközést.
2002. október 12-én 04.55 perckor B. Gy. az általa vezetett személygépkocsival Budapesten, a XVIII. kerületben, a Szemerei úti kereszteződésnél elütötte az úttestre lépő M. Cs. gyalogost, aki a baleset következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
2002. október 12-én 5 óra 40 perc körüli időben halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a Budapest X., Jászberényi úton.
2002. szeptember 18-án 16,28-kor érkezett a bejelentés a 112-es segélyhívóra: Szikszó-Miskolc közötti útszakaszon a Turul szobor magasságában a taxisra férfi utasa fegyvert fogott és arra kényszerítette, hogy az általa vezetett Skoda Octaviából szálljon ki, majd Miskolc irányába elhajtott.
Ukrán férfit vett őrizetbe az éjszaka a Szegedi Rendőrkapitányság. A 44 éves gyanúsított (H.M.) tegnap késő este Szabadkáról kívánt taxival Budapestre utazni. Miután átlépték a határt, az egyik ABC-ben megálltak, ahol a gyanúsított egy üveg vodkával tért vissza.