A rendőrség nem is válaszol a bíróság levelére, amelyben adatokat kér egy lefoglalt telefonról. A bizonyíték a magyar taxis, állatvédő mellett szólna.
Amikor a Csillagban jártam riporton a korábbi "kegyelmesek" és életfogytosok között több mint két évtizede, a skálás gyilkossal nem találkozhattam, még magánzárkában volt. Nem is baj: bár csak képeken, híradóközvetítésken láttam, tőle féltem. Pedigránézésre sokkal kevéssé volt ijesztő figura, mint a fegyencedzéssel kipattintott, teletetovált testű, izomagyú nagyidősök. Azokkal gond nélkül kezet fogtam, ahogy a hirtelen sugallatra géppisztollyal a családját kiirtó, akkor épp börtönkönyvtárosként dolgozó egykori díszszázadparancsnokkal is. Bene Lászlóval nem tudtam volna, a szemébe nézni is nehezen. Az a tekintet a legelmosódottabb amatőrfotón is átjön: bénító, mint a kobráé. Az illetékes bíróság évente belenéz, és eddig mindig úgy ítélték meg: ha már hét olimpiát bent nézett, a neki esetleg még kinéző kettő-hármat is a zárt láncún látja. Szerintem neki is.
(A fenti kép a Pesti Srácoké, ráadásul meg is vágtam, bocs.)
Budapest - Öt taxist támadtak meg néhány nap alatt a fővárosban.
Volt, akit megloptak, volt, akinek védekeznie is kellett, egy idős fuvarozóra baltával támadtak - számolt be erről a Tények.
"Elvettünk tárgyat, álmot és életet"
25 éve történt, a "skálás gyilkosság"
Kollégánk, ma is körünkben dolgozik szerencsére ...
2007-ben Haltenberger Samu emlékplakettel tüntették ki.
Egyetlen szó nélkül, ráadásul egy tök üres pénzeszsákért lőttek fejbe egy közgázos egyetemistát a ma csak skálás gyilkosoknak nevezett férfiak éppen huszonöt évvel ezelőtt, majd ugyanabban az évben csak azért végeztek ki két vadászt, mert ők észrevették, ahogy a két bűnöző lőgyakorlatot tart Fehérvár mellett a Sárszentmihály közelében lévő erdőben.
Kollégánk, kemény volt!
Kicsavarta a támadó kezéből a kést, és még az üldözésére is indult.
Felmerült a kérdés: Akarunk-e kamerát a taxiba?
Van előnye, van hátránya. Ma azt hiszem inkább nem. Nem vágyunk arra, hogy a bkk unatkozó ellenőrei bármelyik autóba bármikor "bekukkanthassanak"!
De! Kíváncsiak vagyunk a ti véleményetekre is.
Hajnalban súlyos baleset történt az Üllői úton:
Jó hírek vannak.
A kolléga szerencsére nem halt meg!
Kórházban van súlyos sérülésekkel.
És ez most már biztos.
Elnézést kérünk a félreinformálásért!