Témakörök > Droszt Híradó > CSENDES CÍMKIADÁS 2013! A hozzászóláshoz be kell jelentkezned | |
---|---|
törölt felh. | 2013.09.27. 13:51:34 / # 87175 |
|
Jól hallotad. Sőt még a nyomaték kedvéért idön túl sem nyomhatok.
Lehet mulatni rajtam :-)
|
Franky | 2013.09.27. 10:31:48 / # 87198 |
|
Helló! Lehet, hogy hihetetlen, de alapvetően a Ti oldalatokon "állok". De lényeges szempont, hogy NEM feladatokat határozok meg, NEM ötletelek, NEM pozíciókért küzdök. Vannak ebből elegen úgy látom. Azt gondolom, hogy én többet tudok segíteni azzal, ha azt teszem, amihez esetleg értek. Bizonyára jobban, mint Ti. És ez nem más, mint az, hogy tárgyilagosan ítéljek meg dolgokat, és értelmezzem a jogszabályokat, illetve azok értelmezéséről felvilágosítsak olyat, aki esetleg tévúton jár. Szerintem fontos, hogy ne minden irányba és egyéni értelmezés útján csapkodjon az, aki változtatni szeretne. Ha olyat olvasok, ami helytálló, azt is jelzem. NEM a hétköznapi logikát írtam legutóbb, illetve azt, hogy milyen egyéb, törvényben meg nem határozott helyzetek alakulhatnak ki. A KRESZ bekezdése egyértelműen kizáróan fogalmaz, mit nem lehet. Ebből következően a "többit" lehet. Az, hogy 10-15 mp alatt kell dönteni, nyilvánvalóan egy jogalkotónak sem jut eszébe. Ez baj, de ez van. Hidd el, nem kavarni, kötözködni, gyalázni, (meg mit tudom én még mit hordanak ellenem össze) szeretnék. Azt szeretném, hogy felesleges dolgokkal nem foglalkozzatok, mert akkor több idő és energia marad arra, hogy a valóban támadható dolgokért küzdjetek. Ez nem az én csatám valóban. Mond azt, hogy nem írjak ki olyan információt, amely elkeseríti a többséget, csupán azért, mert más, mint amit hallani akarnak. Ha ezt kéred, még akár meg is teszem, de biztos, hogy helyes ez? Én most csupán eggyel tudom segíteni azt a szakmát, amit sokáig csináltam. Azzal, ha olyan információkat adok, melyekhez Ti nem tudtok hozzájutni, csupán azért, mert a jogszabály olvasgatása NEM elég ahhoz, hogy értelmezd is.
Előzmény: #87192 6x6 163 2013.09.26. 21:44:14 |
nyuszicsiga | 2013.09.27. 08:57:37 / # 87178 |
|
De legalább most ráérsz irogatni. Azt hallottam kaptál 3 napot kollégákkal szemben etikátlan magatartásért!
|
törölt felh. | 2013.09.27. 07:16:52 / # 87197 |
|
Mindjárt megszakad a szívem a gyönyörüségtől. :-)
Hirtelen milyen jogkövetöek akartok lenni.
Tetszik nagyon, hogy csüritek csavarjátok a jogszabályokat, hogy a most éppen nektek fontos látószögből lássa más is.
Előzmény: #87192 6x6 163 2013.09.26. 21:44:14 |
akiirogat | 2013.09.27. 07:00:26 / # 87196 |
|
Kösz a pontosítást.
Előzmény: #87189 Franky 2013.09.26. 20:33:39 |
akiirogat | 2013.09.27. 06:59:33 / # 87195 |
|
Előzmény: #87191 kardigán 2013.09.26. 21:34:28 |
akiirogat | 2013.09.27. 06:57:48 / # 87194 |
|
Köszönöm az építő jellegű kritikádat kedves "barátom".
Ajánlom figyelmedbe ezt az oldalt.
http://www.itcanwait.com
http://www.itcanwait.com
Előzmény: #87191 kardigán 2013.09.26. 21:34:28 |
-G- | 2013.09.26. 21:56:33 / # 87193 |
|
Jogos!
Előzmény: #87192 6x6 163 2013.09.26. 21:44:14 |
6x6 163 | 2013.09.26. 21:44:14 / # 87192 |
|
Te, Feri! De most komolyan! Te melyik oldalon állsz?? Sms-t írni-véletlenül-nem tilos? És ha a tableten, okos telcsin cím jön, akkor nem kell bökdösni legalább kétszer? Meg 10-15 mp. alatt dönteni, hogy jobbra, vagy balra, és úgy bökdösni?
Sms-t is lehet írni két bökdöséssel: OK
Tényleg érdekel, kinek az oldalán állsz!
Előzmény: #87189 Franky 2013.09.26. 20:33:39 |
kardigán | 2013.09.26. 21:34:28 / # 87191 |
|
A sötétség határtalan.
Előzmény: #87186 akiirogat 2013.09.26. 18:50:33 |
mármegint | 2013.09.26. 20:48:32 / # 87190 |
|
És mi van a kilátással? Mert ugye a matricákat leszedették.( hála istennek)
Vagy van már átlátszó,ill. szélvédőre kivetítő kütyü?
|
Franky | 2013.09.26. 20:33:39 / # 87189 |
|
Csak a pontosítás kedvéért: Az általad becsatolt, Btk. vonatkozás NEM erre vonatkozik. Hogy mire, most mellőzöm ,ert sokáig tartana. DE!!! A telefonálásra a KRESZ 3.§ (2) bekezdés, illetve ennek eredményeképpen a szabálysértési törvény illeszthető be. Tehát a mobilok használata sem bűncselekmény, csupán szabálysértés. Ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy a KRESZ konkrétan a kézben tartott mobil rádiótelefonról szól, a tabletekről nem... Így ez jelenleg még csak nem is szabálysértés, ha a tabletben nincs mobiltelefon, csak tabletként működik.
Előzmény: #87186 akiirogat 2013.09.26. 18:50:33 |
Kekec | 2013.09.26. 19:57:13 / # 87188 |
|
Az igazsághoz az is hozzátartozik,senki nem mondta a taxisnak,hogy menetközbe címet vegyen fel.
Csak a gyakorlat sajnos más.
Mielőtt rám támadtok ezzel nem azt akartam mondani,hogy én szeretném a csendes címkiadást.
Előzmény: #87186 akiirogat 2013.09.26. 18:50:33 |
SALAMON | 2013.09.26. 19:04:42 / # 87187 |
|
Miert nem fogadsz ugyvedet csinalunk egy pertarsasagot szerintem jo esellyel megnyerjuk ezt is mert ez is szembe megy minden torvennyel!
Előzmény: #87186 akiirogat 2013.09.26. 18:50:33 |
akiirogat | 2013.09.26. 18:50:33 / # 87186 |
|
Jól tudom, hogy a mobilok használata menet közben bűncselekménynek minősül?
És a Főváros ezt elfogadta!
Remek.
ha tévednék szóljatok.
Közúti veszélyeztetés
234. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
c) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
Közúti baleset okozása
235. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
|
csogu | 2013.09.26. 17:29:33 / # 87177 |
Lehet címen állnak...egy címen...4-en:-)
|
|
mármegint | 2013.09.26. 15:57:05 / # 87185 |
|
Azt hittem hogy pörgősebb oldal lesz ez.
-Úgy látszik csak nekem nem jön be az új módi.:(
|
pupák | 2013.09.26. 10:50:45 / # 87184 |
|
Tegnap olyat láttam, azt hittem berosálok: Kollega műszerfalán bal oldalon a GPS. Középen a tablet (az legalább fektetve:). Attól jobbra a mobiltelefon. Mindez egy sima limuzin típusú autóban, tehát a kilátásra maradt az embernek kb. egy 25 cm-es sáv a szélvédőn. És mondom, mindez nem a teljes műszerfalon elosztva, hanem a kmóra felett, közvetlenül a szeme előtt.
|
siros | 2013.09.26. 10:24:42 / # 87183 |
|
Vittétek 150FT-ért büszkén az utast!
Előzmény: #87179 alelölülő 2013.09.26. 09:51:09 |
siros | 2013.09.26. 10:22:39 / # 87182 |
|
Biztos valamelyik szotyicégnél vagy! Remélem kihullik a férgese! :) Amikor ment a meló nem sírtatok!
Előzmény: #87180 Csaholó 2013.09.26. 10:14:46 |