…több, mint 8 éve… 

- Ejnye, de csúnyán köhögsz Gyurikám, mi van veled?

- Elkaptam valami nyavalyát, majd megfulladok…már 2 hete úgy köhögök, hogy a mellkasom kiszakad.

- Jobb lenne ezt kipihenni – adtam a fergeteges jó tanácsot.

Eltelt vagy egy hónap, beköszöntött a tavasz és végre nem kellett nagykabát ahhoz, hogy az ember kiszálljon „észt osztani” a droszton.

Beszélgetés közben egy hang csapta meg a fülemet, egy köhintés, amit az ember naponta több tucatot hall, de ebben volt valami furcsa, valami rosszat sejtető.

- Mi van Gyurikám, még mindig nem tudtál kilábalni belőle?

Hirtelen, mintha az autók zaja is elnémult volna, léptek koppanása is nesztelenné vált…erre mondják azt, hogy megfagyott a levegő körülötte…

- Majd igyekszem – jött a halk, gyenge válasz – igyekszem…

Néztem utána, ahogy jellegzetes járásával elsétált az autójához, majd köhécselve beült a volán mögé.

- Rák – törte meg a csendet az egyik kolléga – hogy a fene enné meg ezt a korságot, hullunk, mint a legyek.

…több mint 8 éve…de olyan, mintha pár hete történt volna, úgy él bennem, olyan élénken emlékszem rá.

Sokáig nem kérdeztem, nem érdeklődtem….nem mertem.

Az ember nem tudja, hogy ilyenkor mi illik, mi nem, hiszen…hiszen tudjuk mi a vége…pár hónap, jó esetben 1-2 év…és vége a dalnak…

Láttam őt mélyponton, majd új erőre kapva, mint akinek semmi gondja…baja.

- Jobban vagy Gyurikám?

- Én már sosem leszek jobban Csogu. Még élek és ez nagy szó.

Olyan természetességgel mondta mindezt, mintha azt közölte volna, hogy ez a tintafolt már nem jön ki az ingből…majd brutális őszinteséggel beszélni kezdett a betegségéről.

Láttam rajta, hogy jólesik neki kimondani, elmesélni…na nem panaszkodott…NEM…csak mesélni.

Minden szava hallatán belém nyílalt a …mi a jó szó ide?

Igen.

A félelem…Ő volt beteg, ő élte meg azt a sok szenvedést..és én féltem a szavak súlyától…

Emlékszem, napokig a hatása alatt voltam a beszélgetésünknek.

Honnan van egy emberben ennyi erő, ekkora élni akarás?

Itt nyüszögünk a napi piti kis bajainkkal, drámaként megélve… megégtem a címen, nem volt jó a hétvége… miközben egy ember, akit halálra ítéltek, beint a kaszásnak és megy előre, éli a mindennapjait.

…több, mint 8 éve…

Felébredek és belegondolok, hogy mi vár rám azon a napon. Még talán morcos is vagyok…nem hallom a madárcsicsergést, nem látom a napsütést…mert nekem gondom van…

Miközben valaki úgy ébred fel, hogy köszönöm a tegnapot és hálás vagyok a máért…

Mind tanultunk hősökről, nagy harcosokról…Dávidról és Góliátról…talán még csodáltuk is gyermekként a sárkányt legyőző herceget…és sajnáltuk, hogy mi nem ismerhettünk hősöket.

Pedig az igazi hősök köztünk vannak! A legnagyobb harcosok csendben vívják meg csatáikat…

Igen…több, mint 8 éven keresztül…

Gyuri, nagyon sajnálom, hogy elmentél…talán mondhatjuk azt is, hogy jobb volt neked megpihenni már, de azzal a tudattal nézzél le ránk, hogy tudjuk…téged nem győzött le a halál!

Mély fájdalommal tudatjuk a taxis szakmával, hogy egy igazi öreg harcos ma éjszaka végleg pihenni ment...

Tibi bácsi vigyázz magadra!!!

Szerintem ez egy jópofa akció.
Igaz, egyedül elég ciki bemenni, hogy jöttem szavazni és ebédelni, de csapatban még buli is lenne.

Amsel, annyi szavazáson voltál már, aztán mit kaptál érte? 

Bezzeg anno Május elsején 2x is sorba álltál virsliért és sörért...ne tagadd!!! Ott álltál előttem

Bár az lehet véradás volt...na mind1, a lényeg, hogy szerintem nem szégyen enni...lehet ez meglep benneteket, de ezt a nézetet vallom

A szememet kinéztem, hogy hol van a hozzászólás lehetőség...
De a rutin azt mondatta, hogy ne támadva hívjalak fel, hanem csak érdeklődjek ))

Ebben a topikban, így egymás után, két ennyire közeli havert látni, akiknek ilyen fiatalon ért végett ezen a világon a pályafutásuk...a döbbenet, mint szó, nem fejezi ki, amit érzek.

Az atommal nem értek egyet, mert az mást is szennyez, de maga az ötlet nagyon tetszett ))

Amerika szerintem egy elég furcsa rendszerben él, de ezzel maximálisan egyet tudok érteni.