Köszönjük.

A legrohadtabb két napon túl vagyunk.  A második, amikor a sírós videó készült, az hajnali háromig tartott.  Akkor csendesedett és aludt el szegénykém:-(
Most már csak túl kell élni trombózis nélkül a hat hetet.

Le a kalappal,tényleg gyógykutyát választottatok....  *szurkolás

Ez mint látjuk egy rusnya betegség :-(
Az első vizsgálatnál kiderült, hogy nem vészes a helyzet ...  tehát, nem halálos ... még.
Kell egy egy hónapos drasztikus antibiotikum és szteroid kúra, aztán egy két napos féregmészárlás, utána még egy hónapig szteroid, és hat hét teljes szobafogság ...
Háát, kb karácsonyra túl vagyunk a nehezén :-(
Addig bármelyik pillanatban megakadhat egy féreghulla az erekben, és annyi volt :-(
A végleges gyógyulásról, majd februárban lesz infó, amikoris egy új vérvizsgálattal letesztelik, hogy tényleg kiirtódtak e a dögök :-(

A kezelés ára nagyságrendileg 250 000.- jó magyar forint.

Ezért nem lehetett nyilvánosságra hozni, hogy a kutya gazdinál van .. még ha hivatalosan ideiglenes gazdik is vagyunk.
Mert a költségeket megpróbálta az egyesület, összeszedni.  Amiért örökre hálásak vagyunk, mert bajban lettünk volna, ha mindet nekünk kell kifizetni!
Viszont az emberek, nem szeretnek magánembernek pénzt adományozni.  Így háát, csak most mesélhetek nektek róla, hogy a két napos legdrágább kezelésen túl vagyunk.
Innentől már mi is tudjuk fedezni a költségeket, és szeretnénk minél hamarabb papíron is örökbe fogadni Alexet.

Hazavittük.

Persze ez nem olyan habosbabos, kocsiba beül és boldogan távozunk.
Jött, a Cane Corso fajtamentéstől Ernő, (az egyik ember aki be tudott hozzá menni és ki tudta hozni a kenelből)  és elmentünk egyet sétálni.  Nagyon bizalmatlan volt, és csak Ernő miatt tűrt meg bennünket is.  Amikor Ernőtől elváltunk, mert őt már nem akartuk hogy visszamenjen a telepre, teljesen stresszes lett, hogy miért nem arra megyünk mi is.
Ernő kijött a telep elé, egy nagyadag kenőmájassal, amiben Sedalin volt.  Megette jóízűen, és vártuk hogy majd lenyugszik annyira hogy be lehessen tenni Ernő dobozos autójába.  Nem nyugodott.  A végén, Ernő elkapta és bevágta.  Kisebb harapásokkal megúszta a dolgot ...  csak mosolygott rajta, mondván be van oltva, ő is, a kutya is ...nagy baj nem lehet ....  
A hazaérkezést, a fenti videón láthatjátok.  Addigra hatott a sedalin.  Teljesen béketűrő jószág lett.

Az otthoni életünk napokig úgy zajlott, hogy minden mozdulatra figyelnünk kellett, mert bármilyen váratlanra morgással reagált.
Szépen lassan megfejtettük, mik azok a helyzetek, amik zavarják.  Hangosan szóltunk hozzá, ha közeledtünk, vigyáztunk, soha ne kerüljön sarokba ahol beszorítva érzi magát, és nem próbáltuk símogatni egyszerre ketten két oldalról.
Ha ezeket a szabályokat betartottuk, bűbályos kutya volt.
A lényeg, hogy nem volt ő vad.  Félt!
Félt mindentől és mindenkitől.  Viszont ezt ő úgy kezelte, hogy majd megvédi magát.  Tehát az agressziója félelemagresszió volt.  Legyőznünk a félelmet kellett.  Ki kellett alakítani benne újra a bizalmat az emberek felé.
Időközben sokat megtudtunk az előéletéről.
Egy fiatal lány kapta 16 évesen.  Ő 20 évesen elköltözött otthonról, és az apja, egy alkesz állat viszont nem kedvelte a kutyát, és nem is értett hozzá.  Ütötte verte kiszámíthatatlanul.   Ettől Alex egyre morgósabbá vált.  A pasast nem bántotta, mert félt tőle, de egyszer hazament a lány, aki úgy közeledett hozzá, mint régen ...  ebből sajnos harapás lett.
Alex útja egyenesen a battonyai sintértelepre vezetett.
...  aholis a normál menetrend szerint két hét karantén után minden kutyát altatnak :-(
Innen mentette ki őt, a Monori csellengők egyesülete, és náluk kezdett el vele foglalkozni Ernő, aki a Noé Cane Corsó fajtamentés munkatársa.
Miután én beleüvöltöttem a világba Argosz miatti fájdalmamat, és írtam, hogy gyógykutyát keresek, szerencsére volt olyan, aki már tudott Alexről, és odairányított bennünket.

Visszatérve, a történethez:
Volt, hogy a párom simogatta a teraszon, békésen oldalradőlve élvezte, én meg szemből közeledtem a lőpcső felől és meg akartam vidáman símogatni.  Párom hátul én elől ...  mint egy rugó felpattant, beállt velem szemben hörögve vicsorogva ...  levegő megfagy, én egyetlen szót harsogok hangosan:  NEM NEM NEM!
Vagy fél percig farkasszemet néztünk, aztán elfordult és eloldalgott.
A párom már készült a gatyamosásra :-)
Egy kis "győzelem"  a falkavezérség felé vezető úton.
Közben persze rendszeresek, a halk morgások, de azokat szintén a "NEM"-el le lehet kezelni.  Nem akar ő támadni ...  csak jelzi a határokat ...
A következő komoly konfliktus még viccesebb volt.  Miután, sok mindent nem evett meg ..  amin mi Argosz után nagyon csodálkoztunk, valami kaját, a páromtól elfogadott, amire én azt mondtam, nem fogja megenni ...  ezen felbuzdulva én is kitrappoltam a konyhába, hoztam egyet nagy harsányan, és oda akartam neki adni ...  hiba volt.
Túl gyorsan, és túl célirányosan közeledtem felemelt kézzel ....   azon kaptam magam, hogy a kutya a hasamon áll, és öt centire a képemtől hörög vicsorog ..  lásd előbb ...  bele a képembe.  Ha bántani akart volna, most nem lenne arcom.
Nem bántott.  Jött a varázslatos "NEEEM"  és a higgadt farkasszemnézés ...  megint én győztem.  (és most se kellett gatyátcserélnem)

Nna bevezetésnek ennyi.  Volt egy "vadállatunk, akiről tudtuk hogy szívférges, és szeretethiányos.
A szeretetihányon tudtunk segíteni...  mint ezt  láthatjátok.

A szívférgességről nem sokat tudtunk.  Azóta sajnos már tudjuk mit vállaltunk.

Folytatás, holnap ...

Gyógykutya:  Alex!

Sokáig nem jelentkeztem, mert tilos volt nyilvánosságra hozni, hogy nálunk van.

Ott szakadt meg a történet, hogy Argosztól egy rettenetes csütörtöki napon elbúcsúztunk ...
Pénteken, már egy menhelyen voltunk, (ahol néhány taxis kollégánk is érdekelt mint önkéntes segítő) És megismerkedtünk Alexxel.
Igaz aludt, mert aznap ivartalanították. Rögtön tudtunkra adták, hogy szívférges, és nagyon nehéz időszak előtt áll.  Különben is egy vadállat.  Összvissz két ember tud bemenni hozzá a kenelbe, a lányok, csak a rácson keresztül dobják be neki a kaját, mert örjöng ....
Ebből azt is tudtuk, hogy rá van szükségünk!
Rögtön döntöttünk, ahogy szoktunk. 
Azt mondta a telepvezető, hogy kb két hét mulva vihetjük.
Rábólintottunk, mert mit tehettünk?
Hazafelé az autóban megpróbáltuk a kapcsolatainkat felpiszkálni.  Sikerült.  Még nem értünk haza, amikor hívott minket a telepvezető, hogy speciális helyzetünkre való tekintettel, vasárnap reggel menjünk érte ....  hatott az előéletünk.

Köszönjük.
Már keressük a gyógykutyát, mielőtt megőrülünk az üres házban.
Minden pillanatban várom, hogy felbukkan valahonnan ...   előcsászkál a sarokból, megjelenik, ha csörren egy zacskó, vagy nyílik a hűtő .... :-(

Ma jöttünk először úgy haza, hogy nem rohant elénk, mire kinyitottuk a kaput ... rettenetes.  és még sajnos sok ilyen először lesz ... :-(
Róla szólt az életünk.

Oszinte reszvetem reszemrol is. Vegig kovettem Argoszt itt a topicban. Nagyon sajnalom.

Őszinte részvétem, két kutyám ment már így el, de a tiédet is megsírattam.

 

Megpróbálom leírni az elmondhatatlant.

Beszélni nem tudok róla, mert azonnal sírva fakadok .. de talán írni sikerül.
Mindenki kérdezne, mindenkinek el kéne mesélni .. de nincs több könnyem.
Tehát, összes szeretteim, akik úgy érzik, hogy személyesen kéne elmesélnem bocsássanak meg, de ez az írás nekik is szól.

Nem tudom túl messziről kezdeni a történetet, mert rohamtempóban zajlott.

Kb egy másfél hónapja átálltunk Argosszal, orvosi tanácsra nyershús táplálásra.
Imádta.
Kb két hete megesett, ami addig sohasem. Otthagyott egy darabot a táljában. Örültünk, hogy a nyershús bevált, végre nem olyan „éhes” de onnantól kezdve napról napra több maradt ott. Persze ez még mindig a teljes adag töredéke, hisz majd egy kilót kapott egy étkezésre. Kb egy hete már a felét hagyta ott, és elkezdett kedvetlen, fáradt lenni … arra gondoltunk, hogy a sok csontostól, székrekedése lehet … nehézkesen, furán mozgott sokszor próbált kakálni és nem tudott. Sétáltattuk nagyokat, hátha a mozgás, idegen ingerek segítenek.
Hétfőn este semmit nem evett. Akkor már nagyon lelkiismeretfurdalásom volt, hogy nem vittük orvoshoz. Kedden jobban lett, széklete is volt, győzködtem a párom, hogy minden rendben már javul … de anya hajthatatlan volt elmentünk az orvoshoz.
Az egy pillanat alatt megállapította, hogy székrekedése nincs. Ultrahang, röntgen. Már az ultrahangnál csak az orvos sóhajtozását hallottuk miközben simogattuk Argoszt hogy nyugiban feküdjön. Bármerre nézett daganatot talált. Egy darabig még méregette elmentette … de aztán már nem is számolta. És ez még csak a hasüreg volt. Amikor a mellüreghez ért, megmerevedett. Tekergette a gépet, és egyszerűen nem hitt a szemének. Azt hitte elromlott a gép. Nem találta a szívét :-(
Azt mondta nem tudja mi van ott, de valami eltakarja, és a folyadék teljesen körbeveszi. Ő nem tud mit mondani. Felhívott egy ultrahangspecialistát, akinek jobb gépe van és több szakértelme, és kért nekünk egy időpontot. Ez tegnapra (csütörtök) volt. A szerda kínkeserves volt. Ültünk mellette, és kínálgattuk kajával.. (Argoszt, akinek az egész élete a kaja körül forgott) …. . és örültünk, ha valamit elfogadott. Győzött a májas, és a virsli. Mást nem evett.
Csütörtök reggel már tűkön ültem és kergettem volna az órát, hogy haladjon. Nehezen, de eljött az idő, be is jutottunk a vizsgálóba. Ez az orvos már tudta mit fog látni, hisz elolvasta előtte a másik leletét. Egy szót nem szólt. Módszeresen végignézett mindent rezzenéstelen arccal. Aztán amikor végzett, ránk nézett, és azzal kezdte, hogy:
Nehéz ezt a döntést meghozni ő tudja, de ez az állat már csak szenved.
Semmi esélyét nem látja a gyógyulásnak.
Egy embert még kínoznának, kezelgetnének egy jódarabig … de ott is tudják, hogy semmi értelme …
Legyünk erősek és engedjük el.

 

Gyakorlatilag nincs szerve ahol ne lenne daganat, de a szívét körbenőtte egy gyerekfej nagyságú szörnyeteg. Tolja hátra, ezzel és a termelődő folyadékkal beszűkítve a tüdő helyét és kapacitását.
Üvöltöttem … A párom már három napja zokogott, tehát ott ő volt az erősebb. (meg aztán onnantól végig ….) Szegény Argosz elképzelni nem tudta mi bajom …. :-(
Összeszedtük magunkat, beültünk a kocsiba és egy szó nélkül hazajöttünk. Közben a párom felhívta az orvost, mikorra tud nálunk lenni. Két óránk maradt elbúcsúzni :-(
Rengeteg volt. Majdnem belehaltam. Vártam, hogy jöjjön már az orvos és vessen véget az egész rémálomnak.
Argosz csak pihegett .. néha sétált egy kört, még megugatta a szomszéd kutyákat, evett egy kis májast … mi meg szenvedtünk.

 

 

 

 

Amikor az orvos megjött, épp a kertben feküdt, ahol a videón látjátok. Ott kapta meg a szabadulást jelentő injekciókat. Önző módon nem engedtem senkit a közelébe, én szorítottam magamhoz a buksiját, és tartottam amíg el nem nehezedett …. Azt hittem velehalok, de a saját üvöltésem ráébresztett, hogy nem jártam ilyen jól. Nekünk élni kell tovább nélküle :-(
Járkálunk az üres házban. Minden pillanatban az jut eszünkbe most ő mit csinálna éppen … vacsorázni nem mertem, mert az volt a nap fénypontja a számára .. itt csorgatta a nyálát az ágyamra és nyávogott, hogy ne zabáljak már annyit és különben is egyek már gyorsabban … mert az utolsó falat mindig az övé volt.

 

 

 

Mardos minket a lelkiismeret .. miért nem vettük észre, mikor kellett volna látnunk, keressük a jeleket … és persze így utólag találunk. Rettenetes érzés, hogy ha jobban figyelünk, ha nem a ház, az építkezés a legfontosabb, segíthettünk volna .. Mióta szenvedhetett, hogy nem szólt, hogy nem jelezte? Vagy jelezte és nem figyeltünk eléggé???? … ezer kérdőjel, amire sose kapunk választ.
Reggel, egyedül ébredtem az ágyban .. a párom kint ült hajnal óta Argosz kedvenc helyén …
Döntöttünk: Kell ide valaki, akire rázúdíthatjuk a szeretetünket mert megőrülünk …. :-(
Most keresünk egy Corsót, akinek legalább annyira szüksége van ránk, mint nekünk rá!

Egy gyógykutyát.

 

https://www.facebook.com/tomajer/videos/10210169391051065/

 

Kb 10 másodperc kellett neki ... :-P

 Vadászik! :-)

 

Uncsi! :-)

Bence az örökmozgó, Argosz a nyugalom szobra ....

 

 

Most már valószínűleg sokan tudjátok, hogy mi lett a verseny vége. A szakmai zsűri döntése alapján a versenyt Andor nyerte. Mivel a kiírás mégiscsak az önkéntesség, segítségnyújtás és közösségi munka terén végrehajtott kiemelkedő tevékenység volt, mely által a jelentkezők jobbá óhajtják tenni a világot, egy olyan versenyző 250.000Ft-os különdíjat kapott, aki valóban ezt teszi (másik 8 versenyzővel együtt): Trexler Erik. Fanniék tegnap emailben értesültek arról, hogy köszönik a jelentkezését, de...

"Kedves Andrea, Kedves Fanni!
Nagyon köszönjük jelentkezésed a TV2 Csoport Süss fel nap! programjába. Gratulálunk, hogy a szakmai kuratórium döntése alapján bekerültél az idei legjobbak közé. Rendkívül sok nézői szavazat érkezett hozzánk az elmúlt hetekben, amit összesítettünk a kuratóriumi tagok értékelésével. A végeredmény nagyon szoros volt, azonban idén sajnos nem sikerült az első helyen végezned.
Ennek ellenére, reméljük, hogy jól érezted magad a program során és érdekes élményekkel gazdagodtál. Mi nagyon örülünk, hogy megismerhettük Téged, valamint annak, hogy megosztottad velünk, milyen fontos és értékes munkát végzel szabadidődben, az iskola mellett.
Nagyon sok sikert kívánunk és csak így tovább!
Kellemes ünnepeket:
TV2 Csoport

Maradunk lefele sajnos:-(

 

Nagyon elkéne napi egy lájk mindenkitől!!!

Mint mondám, saját unokahúg!

 

Kérek mindenkit, segítsen napi egy szavazattal!

 

Polgár Fannit négylábú barátok tömege várja minden nap a kaposvári menhelyen. 

A mindössze 14 éves középiskolás lány naponta több órát dolgozik az állatok között, mert úgy gondolja, hogy ha már nem jutott nekik szerető család, legalább a telepen jó dolguk legyen.