Vasárnap reggel történt, hogy egyik ministránsom taxival jött a Humbák Művekbe, de a telefonját a kocsiban felejtette. Felhívtuk a taxitársaságot, akik jelentették, hogy megvan a telefon. Megbeszéltük, hogy vissza is adják. Normál esetben nem lenne ezzel semmi probléma, hiszen a taxisokra egyébként nem jellemző ügyfélközpontúság szabályai is ezt diktálják. A kocsmámig kellett volna visszahozni a telefont, ami – lévén a Nagykörúton – előbb-utóbb útba esik.

Megérkezett a taxis, kiszállt, és mondja, hogy nála van a telefon, amit vissza is ad. Mindössze 4300 forintért. Mikor megkérdeztük, hogy miért pont annyi, azt a részletes, tételesen feltüntetett ügyféltájékoztatót volt képes elénk böfögni, hogy azért, mert ennyi van az órájában.

Később elárulta, hogy azért ennyi, mert Csepelről kellett visszajönnie. Ezt amellett, hogy nyilván bemondásos alapon gondolta beleszámítani a tarifába, azért sem voltunk hajlandóak kifizetni, mert bármikor bedobhatta volna hozzánk ingyen is, senki nem mondta neki, hogy azonnal kell (ezt a videóban hallhatjátok majd). Egy kiszállási díjat egyébként eleinte hajlandóak lettünk volna kifizetni.

Tehát adott a helyzet: nála van egy telefon, ami nem az övé, hanem a vendégünké, el is ismeri, hogy nála van, de nem adja vissza. Először is tegyük fel, hogy jogos lett volna a 4300 Ft-os követelés! Milyen alvilági íratlan kódex szerint normális az, hogy valakit a telefonjával (amin a személyes dolgai vannak) nekiállnak zsarolni, hogy fizessen egy olyan összeget, amiről addig nem volt szó, és aminek az egyetlen hiteles forrása az, hogy „ez van az órámban”?

Szó szót követett, aztán rendőrt hívtunk. Mármint mi, a taxis ugyanis szemmel láthatóan nem hitt az ilyen maradi, és jogállamra jellemző eljárásban. Bár ő mondta először, hogy rendőrt hív, valójában esze ágában sem volt, amit mi sem igazol jobban, hogy a diszpécser a felvételen jól hallhatóan „egy kollégát küld a helyszínre, aki segít neki”. Leszámítva azt, hogy nem engedtük el amíg ki nem érkezett a rendőr, amihez minden üvöltözése és „nekem jogom van” handabazása ellenére jogunk van, nem érte semmilyen atrocitás. Feltarthatod ugyanis, míg ki nem érkezik a rendőr, feltéve, hogy tényleg nála van a telefonod (amit korábban ő maga erősített meg). Szép is volna, ha mondjuk egy bolti tolvaj sétálhatna el a lopott cuccal a jogaira hivatkozva, de hasonló az analógia akkor is, mikor a BKV-n tartanak fel míg ki nem érkezik a rendőr.

Ezzel tisztában lehetett, ugyanis rendőr helyett egy perc múlva érkezett az „egy kolléga”. Najó nem egy, hanem – ministránsom szarkasztikus tippje ellenére, miszerint egy jogász érkezik majd - egy furgonnyi és néhány személyautónyi verőember (aka: taxis munkatárs) jött. Nem tudjuk, miért, hiszen a kollégájuk nem volt veszélyben, egyszerűen csak nem voltunk hajlandóak fizetni neki, amit ha jogtalannak érzett volna, egyszerűen megvárhatta volna a rendőrt. Csakhogy taxis szabályzat ide, alvilági becsület oda, ő sem érezte annak.

A furgonnyi ember közt volt egy kevésbé rosszarcú, az Agy, aki elmondta, hogy ilyen esetekben a taxis dönti el, hogy visszaadja-e a telefont (ezt már tényleg nem tudom, milyen logika alapján). Később elhangzott az is, hogy nem kellett volna mondania, hogy megvan a telefon.

Először is fogalmam sincs, hogy mi van a taxitársaság szabályzatában, de le is szarom. Az biztos nincs benne, hogy a talált tárgyakat ők döntik el, hogy visszaadják-e vagy sem, és az sem lehet benne, hogy a problémás kérdéseket a helyszínre érkező verőemberekkel kell kezelni, akik a rendőrrel ellentétben percek alatt a helyszínre értek (ők biztos nem csepelről jöttek, és hirtelen a kiszállási díj sem érdekelte őket annyira, ami egyébként sztenderd esetben sehol nem 4300 forint).

(Az "egy kolléga" című taxis erődemonstráció. A rendőr kiérkezésére a három "kolléga" a háttérbe húzódott, a többiek visszatakarodtak a kocsijukba. A képen öt kocsi figyelhető meg, a furgon a másik képen van. Az Agy magyaráz a rendőröknek, mielőtt visszaadatják a telefont.)

(Az Agy a furgonból deszantolt, további élőerő kíséretében. A szabadcsapat egységei addigra már 360 fokban biztosították a helyszínt. A taxi a háttérben valószínűleg csak véletlenül hajtott a képbe, ő nem volt a jelenet aktív szereplője.)

Sokkal később aztán megérkezett a rendőr, és a telefont – bármilyen meglepő – vissza kellett adnia (mivel a rendőrségen leadni annak minden procedúrájával neki sem volt kedve, meg hát a jardon nem is állhat neki izmozni, hogy ő ezt csak 4300 Forintért hajlandó). Lehet, hogy valami zugügyvéd egyébként kihúzza ilyen esetekben a jogi kalamajkából, ahogy az uzsorázókat és a striciket is, én viszont azt gondolom, hogy ha ebben az esetben a törvény betűjén belül is maradtak valami baráti jogértelmezés következtében, akkor is felháborítóan normasértő, és pláne nem ügyfélközpontú az eljárás. Mondjuk miért is lenne bárki ügyfélközpontú egy olyan szektorban, aminek Magyarországon nincs és nem is lehet érdemi konkurenciája.

A gyors reagálásból, a hideg, fegyelmezett vezénylésből teljesen egyértelmű volt, hogy az esetünk nem egyedi, hanem napi gyakorlatról van szó. 2017-et írunk, és nem arról beszélünk, hogy rendőrök folytatnak-e jogosan erőalkalmazást, hanem arról, hogy egy csapat tanulatlan, agresszív taxishiéna uralhatja-e az utcákat a saját „erkölcsi normáik” szerint. És ez Budapest hetedik kerülete, ahol a rendőri jelenlét országos szinten az egyik legerősebb.

Magyarország jobban teljesít, mert biztonság van. Kivéve persze, ha a belvárosban vagy fényes nappal, és egy furgonnyi taxis pénzt követel tőled, mert akkor nincs. Ez ma a helyzet itt. De akkor kérdem én, mi lehet ott, a „Körúton kívül”, a külkerületekben, a vidéken és a falvakban? Ott is vannak, akik saját törvényeket alkotnak és be is hajtják? Szemernyi okom sincs kételkedni, hogy igen. Mivel bizonyára sokaknál már működött ez a galeritempójú behajtási stratégia, azt kell, hogy mondjam: szégyen és gyalázat, hogy 2017-ben ha elég verőembered van, akkor a törvény felett állsz akár a fővárosban is.