Nem viselkedtek, akkor megírom minden nap a kalandjaim az utcán-t is!!! :P

Kóstolgattok, kóstolgattok? ;) Némi igazatok azért van. Valóban rá akartam térni a PÁV-ra, aztán rémülten láttam, hogy a második A4-es oldalt rajzolom, aztán még el sem indultam. :( Ekkor gondoltam, hogy elvágom a szálat, hiszen az én elsőszámú célom a szórakoztatás, úgyhogy még elhúzom a sztorit. ;) Na, ennek köszönhetően aztán tényleg semmi érdemleges infót nem tettem bele, amiért elnézést! Jogos a reklama. Viszont így elérem talán, hogy akit érdekel a lényeg, az jövő héten is elolvassa a cikkemet! :D Fox: költöm telefonra a drága lóvét, erre még hálátlankodsz itt nekem? Lehet inkább fizetek ennyiből egy pszichiátert, az legalább köteles meghallgatni! :D

Arra! ;D

mint egy nagy versenyen? :D

Miért, én nyertem? :-O

az jó lesz, de klímás legyen és üzemanyag takarékos! ;)

Psszt! Hátha Ő adja szponzorként a fődíjat! ;)

Sziv! Reméltem, hogy nem Te írtad! ;D

Hm. Ja! Azért csatlakozok: boldog szülinapot! :)

Helló! Az előbb kaptam mailban. Nem tudom ki írta, de szeretettel ajánlom Csuminak és harcostársainak! ;D Egy motoros naplója: Férfias voltam, vakmerő, szabad es hosszú hajam volt. A feleség ismerkedett meg velem, es nem forditva. A feleségem valósággal üldözött a szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek mar 12 éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott farmert es motoros csizmát hordtam, es hosszú hajam volt. Természetesen volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban, kopott farmerban es fehér tornacipőben jelentem meg. A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem. De szerettem magam es az életem. igy ismerkedett meg velem. "Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad es szabad." Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad es hosszú hajam volt. Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja: "Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az esküvőre." Órákkal, - nem napokkal és végtelen könnyekkel később beleegyeztem es egy rövid divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és akkor mi van, férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad es a fejemre nőtt. Olyan kedves volt. "Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy" susogta nekem. Az élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közöslétek hetei következtek, amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt megjelent elöttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulovert (már a szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) es egy új nadrágot és azt mondta: "Kérlek, próbáld fel ezeket." napokkal, hetekkel, nem hónapokkal és végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő, zakó, nyakkendő és divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál csinos és a fejemre nőtt. Aztán következett a legnagyobb harc. A harc a motorért. Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami mindig csíp és szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is nyomta a lábam, ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam, nyárspolgár, majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a fejemre nőtt. Az évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket tanultam meg kivülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem. És akkor mi van - gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és a fejemre nőtt. Egy szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében es azt mondta: " Elhagylak." Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy miért. "Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit valaha megismertem." Nemrég összefutottam vele. Az "új" pasija egy hosszú hajú motoros szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan nézett rám.