Név
Becenév nemkar
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Közgyűlési ajánlás a BKV-nak

Hozzáadva: 2007.09.02 12:06

Kicsit hosszú, de érgemes végig olvasni, hogy képviseli, egy igazi szakszervezet a tagság érdekeit. Tájékoztató! T. Szakszervezeti tagjaink, munkavállalóink! A BKV Fürst Autóbusz Szakszervezet és szövetségünk, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetség a következő tájékoztatást teszi közzé bértárgyalásokkal, valamint Demszky Gábor Főpolgármester által kiadott nyilatkozattal kapcsolatban. A legutóbbi bértárgyalásokon egyértelművé vált, hogy a társaság vezetése nem akar érdemben 2007. vonatkozásában béremelésről tárgyalni. Az utolsó tárgyalási napon a vezérigazgató úr a szakszervezeti vezetők előtt még azt is tagadta, hogy ő kérte, illetve javasolta volna azt, hogy 2007. július elsejétől kezdjük meg az ez évi bértárgyalásokat annak ellenére, hogy ezt jegyzőkönyvek, valamint hangfelvételek bizonyítják. Felháborító a társaság vezetésének azon álláspontja is miszerint a 2004. év óta érvényes Kollektív Szerződés által rögzítetett szociális juttatások további fenntartását, valamint hangulatjavító intézkedésként a végállomási helységek (WC) felújítását, kifestését ajánlja fel béremelési javaslatként, miközben az átszervezés alapján kinevezett vezérigazgató-helyettes, főosztályvezető évi 30- 40 millió Ft. /év jövedelmet kaphat kézhez, illetve az újonnan kinevezett vezetők jelentős – nem 6% - éves jövedelemnövekedéssel számolhatnak. Kérdésünk? Ezek után mi követelünk sokat azoknak a munkavállalóinknak, akik nap, mint nap a legmostohább körülmények között végzik igen nehéz, felelősségteljes munkájukat? Ugyan milyen erkölcsi alapja lehet a társaság első számú vezetőjének arra a kijelentésre, hogy a BKV Zrt dolgozói túl vannak fizetve? Milyen erkölcsi alapja lehet annak a vezetésnek, akik munkavállalóinkat alkotmányos jogainak gyakorlásában akadályozzák, súlyos törvénytelenséggel, fenyegetéssel, megfélemlítéssel próbálják kényszeríteni munkavállalóinkat a sztrájkjogukról való lemondásra? Kommunikációjuk során félrevezető, valótlan, minden alapot nélkülöző nyilatkozataikban már nyíltan vállalva törvénytelen intézkedéseiket – annak ellenére, hogy neves jogászok, szakértők és bírósági határozatok hívják fel figyelmüket törvénytelenségükre - próbálják megfélemlíteni, lejáratni munkavállalóinkat, érdekképviseleti szervezeteinket. Érzékelhető és ez szűkebb vezetői körben elhangzott – túl szervezettek a dolgozók és nagyon kemények a szakszervezetek a BKV Zrt-nél – ezért „szét kell verni a szakszervezeteket”. Csak így tudnák valóban kiszolgáltatottá tenni munkavállalóinkat! Ehhez kapcsolódik Demszky Gábor főpolgármester által tett - arcátlan, munkavállalóink szakmai tisztességét, becsületét sértő, súlyos valótlanságokat tartalmazó és azzal a lakosságot munkavállalóink ellen hangoló - sajtónyilatkozata. Nem is várhatunk tőle mást, hiszen munkássága során arra törekedett, hogyan lehet szétverni majd a jövőben privatizálni a társaságot. A BKV Zrt számára, csak a választások idején, választási kampánya során volt fontos. Több mint tízezer volt munkavállalónk köszönheti neki az utcára kerülését! Az, hogy a társaság az általa nyilatkozott mértékű veszteséget halmozott fel, kizárólag Demszky Gábor felelőssége. Ha érdeke úgy kívánja jogállamiságra, alkotmányra hivatkozik, vagy éppen súlyosan megsérti azokat. Ez a Demszky Gábor által értelmezett jogállamiság, demokrácia! Mi nem kérünk belőle! Munkavállalóink minden helyzetben elvégezték feladataikat és ezért főpolgármester úrtól elvárható a munka értén történő megfizetésének támogatása. A tájékoztatóhoz csatoltuk Demszky Gábor nyilatkozatainak egy részét, így mindenki vérmérséklete szerint értékelheti azt. Ez csak adalék ahhoz, hogy bértárgyalásaink milyen körülmények között zajlanak. Ezért kérjük munkavállalóink támogatását a sztrájk lebonyolításához, hogy végre megmutathassuk erőnket, összetartásunkat, szakszervezeteink erejét. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a munkáltató erőteljes propaganda tevékenységet folytat a kezdeményezett sztrájk ellen. Propagandájuk a munkavállalók megtévesztésére, a sztrájk ellehetetlenítésére, a bértárgyalás eredménytelenné tételére irányul, valamint az összefogásunk gyengítését szolgálja. Csak a szakszervezetek tudják összefogni és eredményesen képviselni munkavállalóink érdekeit! Kérem, figyeljék tájékoztatóinkat, sztrájk idejére minden abban résztvevő számára személyre szóló tájékoztatást adunk. T. Szakszervezeti tagjaink, munkavállalóink! A Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeteinek Szövetsége, a Liga- Munkástanács Szövetsége, valamint a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, 2007. szeptember 4-re üzemkezdettől 13. 00 óráig sztrájkot hirdetett meg – munkavállalóink meghatalmazása alapján - a bértárgyalások eredménytelensége miatt. Az augusztus 21-én, 23-án és 24-én megtartott bértárgyalás eredménytelenül zárult a társaság vezetése érdemben nem reagált a szakszervezetek által előterjesztett és a többi szakszervezet által is elfogadott 2007. évre vonatkozó béremelés követelésre, miszerint a 2007. január 25-én aláírt megállapodásban foglalt 6% azaz 15.000 Ft./fő béremelésen felül további 6%-os béremelést követel visszamenőlegesen 2007. január 1-től. A sztrájkbejelentést követően elkezdődtek a még elégséges szolgáltatásról az egyeztető tárgyalások. A munkáltató a metró területén 100 %-os a felszíni tömegközlekedés esetén 80 % -os mértékben javasolta, a még elégséges szolgáltatást meghatározni. A szakszervezetek a munkáltatói javaslatot elfogadhatatlannak tartották, mivel javaslatuk a sztrájkjog gyakorlásában akadályozza, ellehetetleníti munkavállalóinkat. Kifejtettük, hogy az utasok élet - és vagyonbiztonságát szem előtt tartva a metró területén nem javaslunk szolgáltatást és a felszíni tömegközlekedésben is csak korlátozottat. Ehhez kapcsolódóan kértünk forgalmi teljesítmény adatokat, melyeket elemezve fogunk javaslatot tenni a még elégséges szolgáltatás mértékére. Az utolsó 24-én lezajlott bértárgyaláson érdemben nem történt előrelépés a tárgyaláson a vezérigazgató úr még jelen sem volt (Ekkor tartotta a csoportvezetőket is megfélemlítő, fenyegető, minden szakmai alapot, nélkülöző eligazítását). Tudvalevő, hogy a szakszervezetek által követelt januári 25-i megállapodásban rögzített 15. 000 Ft/fő béremelésen felül 2007. évre még 6 %-os béremelést a társaság vezetése elutasította, és konkrét javaslattal sem élt. A társaság vezetése elégé el nem ítélhető módon folyamatosan félrevezeti a közvéleményt, valamint a saját dolgozóit is. Az a lépésük miszerint a sztrájk idejére toboroznak autóbuszvezetőket nem csak felháborító, de egy európai uniós tagállamban, demokráciában, elfogadhatatlan. Súlyosan elítélendő és már a bűncselekmény határát súrolja az a mód, ahogy a sztrájkolni akaró dolgozóinkat a munkáltató megfenyegeti, megpróbálja megfélemlíteni. Érdekes az is míg folyamatos létszámhiány van járművezetői állományban, addig a munkáltató nem törekedett a hiányzó létszám megfelelő pótlására. Sajnálatos és felelőtlen Regőczy Miklós vezérigazgató-helyettes megnyilatkozása, miszerint az alkalmi járművezetők ugyanolyan biztonsággal el tudják látni ezt az igen felelősségteljes munkát. Budapest, 2007. augusztus 30. Együttműködésükre számítva, köszönöm megtisztelő figyelmüket. Bartha Pál BKV Fürst Autóbusz Szakszervezet Elnök

Téma: Riadó!!!

Hozzáadva: 2007.08.31 23:20

Naaa.., ha kérem...., értelmesebben! Ez nekem KINAI!-:))) Miről, ie van szó?

Téma: ki mit tud a vallásról

Hozzáadva: 2007.08.31 23:11

Én, csak annyit tudok mondani: Ha Isten van, és miért ne lenne: Akkor, miért nem tud egy akkora követ teremteni, amit maga se tud felemelni? Kérdés?
Te! Nagytudású! Pest vonzáskörzetébe tartozó címeket, nálunk nem táblára, hanem címre dobják. Mondjuk Békéscsabát nem, de ha meggondoljuk, akkor neked, még erre is szükséged van, hátha, azt a címet se szeretnéd felvenni. Még vmi! Bocsáss meg, hogy az újonc lévén belepofáztam. A szakmát 2007. 06. 08.-án kezdtem, de szerintem többet tudok róla, mint amit Te valaha álmodtál királyfi.-:)))
Te kis okos! Mivel érdemeltem ki, hogy Te is lábtörlőnek nézz. Nem is ismerlek, Te meg nekem jössz?
Hát, Én pl. nem vettem észre. Baj....???! Egyébként is, mire vered itt a nyáladat???

Téma: Közgyűlési ajánlás a BKV-nak

Hozzáadva: 2007.08.31 22:10

Hogy a közepébe vágjak! A zsebembe nyílik ki a bicska! Mi az, hogy elégséges szolgáltatás? Ki, vagy kik fognak a sztrájk ideje alatt dolgozni? Van, egy sztrájk, annak minden törvényes következményeivel. - A sztrájk ideje alatt, sztrájkőrséget kell felállítani. - A sztrájkban minden dolgozó részt vállal. - A telephelyről, semmilyen gjmű. el nem szállítható. Mi az, hogy a vezetőség 80-90 % elégséges szolgáltatást vár? Könyörgöm, akkor ki sztrájkol?????? Mert, Én biztos nem. Vagy, mindenki sztrájkol, vagy senki sem! A sztrájknak, van egy lényege. Egyetlen egy jmű., nem hagyhatja el a telephelyet!! Minden munkavállaló beszünteti a munkát, a sztrájk ideje alatt. Sztrájktörőket alkalmazni, hmm… becstelen dolog. Még ezzel sem megy semmire a BKV, hisz ki fogja, a járműveket kivinni az utcára? Hiába vesz fel akárhány sztrájktörőt!!!! Be sem tudnak menni a telephelyre! Se jogosultságuk, se semmilyen jogalapjuk nincs! Nem beszélve a sztrájkőrségről, akinek kötelessége megakadályozni ezt! Akkor kérdem Én, a BKV mire számít? Mire szervezi a könnyűbúvárságot?
Így kéne feldobni: Kérek Békéscsaba Zrinyi u. 2. Pestmegye tábla, 2 5 10 Turulnak mondom, hogy a gyulai úttól kb 400m-re van. Így a zöld táblát talán, már 6'-cel is eléri.-:)))
Na ez most megint, marha okos beszólás volt. Munek neked tudni az utcanevet, ha a TÁBLÁRA nyomsz? Vagy talán fejből tudod, hogy melyik település, melyik utcája, mihez van legközelebb???

Téma: Taxit keres az Országgyűlés

Hozzáadva: 2007.08.29 23:53

Ezt hívják úgy, hogy öngól.