A HÉT KÉPE

OLVSSUN VERSEKET! SZERETLEK KEDVESEM Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Szeretem azt a kis Könnyű termetedet. Fekete hajadat Fehér homlokodat, Sötét szemeidet Piros orcádat. Azt az édes ajkad Azt a lágy kis kezed, Melynek érintése Magában élvezet. Szeretem lelkednek Magas röpülését, Szeretem szívednek Tengerszem mélységét. Szeretlek ha örülsz És ha búbánat bánt, Szeretem mosolyod S könnyeid egyaránt. Szeretem erényeid Tiszta sugárzását, Szeretem hibáid Napfogyatkozását. Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Amit embernek csak Szeretnie lehet. kívüled rám nézve Nincs élet nincs világ, Te szövödöl minden Gondolatomon át. Te hangzol szívemnek Minden verésében, Le mondanék minden Dicsöségrül érted S megszereznék érted, Minden dicsőséget. Nekem nincsen vágyam, Nincsen akaratom Mert amit te akarsz, Én is azt akarom. Nincs az az áldozat, Mely kicsiny ne lenne Éretted, hogyha te Örömet lelsz benne. S nincs csekélység ami Gyötrelmesen nem sért Hogyha te fájlalod, Annak veszteségét. Szeretlek kedvesem Szeretlek tégedet, Mint ember még soha Sohasem szeretett! Oly nagyon szeretlek Hogy majd bele halok, Egy személyben minden De mindened vagyok. Aki csak szerethet, Aki csak él érted Férjed fiad atyád, Szeretőd testvéred, És egy személyben Te vagy minden nekem. Lyányom anyám húgom, Szeretőm hitvesem! Szeretlek szívemmel Szeretlek lelkemmel, Szeretlek ábrándos Őrült szerelemmel! És ha mind ezért jár Díj avagy dicséret, Nem engem illet az Egyedül csak téged. A dicséretet és díjat Te érdemled Mert tőled tanultam Én e nagy szerelmet. PETŐFI SÁNDOR

1944.Január

OLVASSUNK VERSEKET! NEM TUDHATOM... Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország messzeringó gyerekorom világa. Belőlle nöttem én,mint fatörzsből gyönge ága,s remélem testem is majd e földbe süpped el.Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy egy bokor, nevét is,virágát is,tudom tudom hogy merre mennek,kik mennek az úton,s tudom hogy mit jelenthet,egy nyári alkonyon a házfalról csorgó,vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe,annak térkép e táj,s nemtudja hol lakott itt, Vörösmarty Mihály annak mit rejt e térkép?gyárat s vad laktanyát,de nékem szöcskét,ökröt,tornyot szelíd tanyát,az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,míg én dolgozót is ki dolgáért remeg,erdőt föttyös gyümülcsöst,szöllőt és sírokat,s föntröl pusztítandó vasút vagy gyárüzem az bakterház s a bakter elötte áll s üzen. Piros zászló kezében körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg. És ott a park a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz hol áfonya, s az iskolába menvén egy kőre léptem én, íme itt e kő de föntről e kő se látható, nincs müszer mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bünösök vagyunk mi akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk mikor hol s mikép. De élnek dolgozók itt költők is büntelen, és csecsszopók,akiben megnő az értelem. Világít bennük őrzik sötét pincékbe bújva,míg jelt nem ír hazánkra újból a béke újja,s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek, nagy szárnyadat bóritsd ránk virrasztó éji felleg. RADNÓTI MIKLÓS 1844,Január