Felhasználó hozzászólásai
Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója
Hozzáadva: 2006.04.14 17:01
Kedves Sándor!
Én mondtam a srácoknak, hogy ne okozzanak neked feleslegesen álmatlan, vagy éppen rémálmokkal teli éjszakákat!
Téma: Csúszik a ferihegyi taxistender kiírása
Hozzáadva: 2006.04.13 10:42
Attól, hogy kiírták, még nem biztos, hogy az jogszerű is! A rendőrség szerint ez kicsit másképpen van.
Téma: Csúszik a ferihegyi taxistender kiírása
Hozzáadva: 2006.04.13 10:39
Kedves Sándor!
Köszönöm szépen a verset, igazad van, akár nekem is írhatta volna. Nagyon szeretem Ady Endrét, és József Attilát is. Tényleg kifejezi ez a mű a mai taxisok lelkivilágát, és hozzáállását. Tudom, hogy sajnos szélmalom harcot vívunk páran. Tudom, hogy úgysem lesz eredménye. De legalább páran elmondhatjuk azt, hogy MEGPRÓBÁLTUK, és nem bírka módon, lehajtott fejjel megyünk a vágóhídra! Én a magam részéről sosem hagytam, hogy belém rúgjanak, vagy belém törőlje bárki is a cipőjét. A célom csupán annyi, hogy mások is fel merjék emelni a fejüket, és ne hagyják megalázni magukat! Sajnos kevés sikerrel kecsegtet ez a küzdelem. A srácok fásultak, beletörődöttek. Az a pár telefonszámtulajdonos akikre gondolok, ezt a helyzetet alaposan ki is aknázza. Tulajdonképpen igazuk is van, a mai világban nekik áll a világ! Nekem ettől fordul fel a gyomrom. Talán ha engednének, nekik, a gyengéknek, a gyáváknak, harapni pár falatot, szerintem ők is csak nyernének vele. DE, MEG SEM PRÓBÁLJÁK!
Téma: Csúszik a ferihegyi taxistender kiírása
Hozzáadva: 2006.04.12 12:24
"Nem elég a jóra vágyni
A jót akarni kell
És nem elég akarni
De tenni, tenni kell!"
Ha nem teljesen pontos, nézd el nekem, fejből írtam, és nem néztem utánna.
Téma: Csúszik a ferihegyi taxistender kiírása
Hozzáadva: 2006.04.12 11:02
Én csak szeretném felhívni a telefonszám tulajdonosok figyelmét arra az apróságra, miszerint a rendőrség véleménye alapján, a reptéri út, KÖZÚT! Tehát, az azon lévő droszt mindenki által használható kell hogy legyen! Akár a nyertes céghez tartozik is az a taxis, akár nem, akár mezitlábas, akár országos engedéllyel bíró vidéki is a kolléga! Tudom az én véleményem nem fontos, de én egyetlen forintot sem lennék hajlandó fizetni a reptéri drosztért a társaságok helyében. A drosztkezelő társaságnak, viszont kutya kötelessége lenne biztosítania, hogy a nála befizetők bátran és INGYEN oda állhassaanak!
Téma: Sipeki szerint a két kormányzó párt miatt nincs Fix tarifa
Hozzáadva: 2006.04.11 08:53
Kedves Sándor!
Egyet tudok érteni veled, ezért vagdalkozom óvatosan. Tudod ezeket a dolgokat mindíg úgy rendezik, hogy ne maradjon nyoma. Abban azért nem vagyok biztos, hogy te semmit sem tudsz azokról a történésekről, ha így van, akkor elég rossz helyzetben vagy a cégednél. Azt is hajlandó vagyok elismerni, hogy te a jobbító változás híve vagy, Egyszer már sikerült megbántanom téged azzal, hogy "lecsakoztalak", pedig ez tényleg nem rajtad múlik. Hidd el, te is csak, egy megfizetett alkalmazott vagy. Ezzel nem bántani akarlak, pusztán a tényt közlöm. Sajnos legkevésbé sem rajtad múlik! És igazad van abban is, miszerint a rendezett piac hozna a konyhátokra. Ezt abból az egyszerű megállapításból gondolom, hogy a budapesti taxisnál butább állatfajt még nem termelt ki az evolúció! Megkapnák a lehetőséget, meglenne a fix tarifa, az utasok leintenék az első arra járó taxit - merthogy nem akar várni és telefonálni, úgyis ugyan annyiba kerül - és az mindjárt jól le is venné! A második esetet nem várná meg az utas, hanem újból telefonon rendelne taxit. Ezt, a talán két hónapot kéne kibírniuk a társaságoknak, de egy fél év alatt biztosan rendeződne újból a létszámuk. A tulajdonosoknak pedig kellen némi csonterősítőt szedniük, és megállapodniuk abban, - természetesen be is tartani - nem piszkálódnak bele a másik területébe. Ne ez a nehezebb, ahogy én ismerem őket! Hidd el, a taxistorta mérete nem változna egy fixtarifás árrendezéstől! Maximum fordulna valamennyit, de még ez sem biztos! Nem kellene senkinek pacsipénzt adni, nem kellene visszapörgetni a semmire milliókat! Ez mind benne maradhatna a zsebünkben!
Téma: Reggeli kávé
Hozzáadva: 2006.04.10 13:11
Kedves kollégám!
Sok mocskos dolog van az életben, a mi egyszerű taxis életünkben is. Van ezekkel elég sok bajunk, ne hozzuk ide, a mocsok legalját, a politikát!
Téma: Sipeki szerint a két kormányzó párt miatt nincs Fix tarifa
Hozzáadva: 2006.04.08 12:50
Kedves Sándor!
Te lopsz! Na-na! A záró mondatodra gondolok. Egyépként te pontosan tudod,- és nekem is van némi információm- ki, és mennyivel győzte meg a megfelelő embert, aki ezután elállt a saját álláspontjától. Ráadásul az indoklás erőssen sántít. A drosztrendeletet be lehetett vezetni egymagában is, a többit persze nem. Ez csak azért van mert az a tulajdonosok pénztárcáját nem érinti. Ha egy dologban sikerül megállapodni azt be kell vezetni, nem pedig elvetni! Nektek a jelenlegi káosz hoz pénzt a konyhára! nem érdeketek a változás!
Téma: AKTUALITÁSOK
Hozzáadva: 2006.04.07 08:44
Csak a pontosság kedvéért: A Duna 861cm-el tetőzött!
Téma: A drosztokról
Hozzáadva: 2006.04.06 16:59
taximaxi@monornet.hu Vagy: http://taximaxi.fw.hu