- Itt szintén a KIOSZ gyakorlatától eltérő megoldást választottál, mint magával a kisszövetkezettel is.

- Mert szakmailag, szervezetileg elhibázott lépéseket tettek, sorozatosan bebizonyosodott, hogy nem szabad ugyanezt meglépnünk. Ez az érdekképviselet úgy lett a miénk, hogy az állami apparátus jobb híján behajtott minket a KlOSZ-ba. Kötelezővé tette, ha tetszik a szolgáltatása, ha nem. Ha jó az érdekképviselet, ha nem jó. És annyira rossz, hogy nem tudok olyan csúnyát mondani, ami nem illene rá. A KIOSZ egészében egy nagytömegű tagdíj lettünk, amiért nem kaptunk semmit. Felépültek a kisiparos székházak a mi forintjainkon. Nézd meg Kispesten a KIOSZ székházat, vagy az újpestit, amit ismersz is. Olyan nívójú házak, hogy tátva marad az ember szeme-szája. És amikor a mi szakmánknak lenne valamire szüksége, akkor azt szériában nem vállalják fel.
Ez történik azóta is, hogy az Országos Szakmai Tagozatunk megalakult. Van egy gyenge vezetősége, ami képtelen volt felvállalni a hiénarendszer elleni harcot. Nem vállalta, amikor lehetett volna, a taxis létszámkorlátozást. A 15 órás oktatás felelősségét sem, viszont abba belement, hogy a Főfotó tarthasson oktatást, vizsgáztatást. Utolsóként nyúlt bele az autópályadíj elleni akciókba. Már kimondták, hogy megváltoztatták a tervet, amikor mi a Parlamenthez elvittük a petíciónkat. Úgy vittük oda, hogy a KIOSZ Országos Szakmai Tagozat elnöke, titkára nem tudták, hogy a Parlamentbe csak előre bejelentett személyek, személyi igazolvánnyal mehetnek be. Egyedül nálam volt igazolvány ötünk, vagy hatunk között. Kinevettettük magunkat.
Ilyenek miatt mondtam Zamárdiban, a szakmai konferenciánkon, hogy a tagozat nem érte el a célját. Nem képes megfelelően kemény hangnemmel maga mögé állítani a szakmát, mert a vezetőség gyenge emberekből áll, sem kialakult prespektivikus koncepciója, sem kellő elkötelezettsége nincs hozzá. Ezért javasoltam másfajta érdekvédelmi szervezet megalakítását.

- Ahogyan elnéztem Zamárdiban a kétszázegynéhány ember reakcióit, kellő elkötelezettséggel, kemény hangnemmel előadott koncepcióra sem mozdultak. Mindezt bevetetted, és nem hajlottak a szóra.

- Az a konferencia a Peredi-féle szervezés csődje volt.
Azt mutatta, hogy a megkevert fejű emberek nem veszik észre, hova kellene tartozniuk. Láttad, hogy három napig sokat szájaltam, veszekedtem és benne maradtam a vízben.
Tulajdonképpen nem domborodott ki, hogy miért hangoskodok, harcolok.

- Mit akartál ott kidomborítani?

- Azt, hogy tömegével döntenek a fejünk felett. Hogy a mellveregető, széküket féltő emberek nem érik el, hogy a szakmánk érdekei megjelenjenek a rendelkezésekben.
És hallottad a győri KIOSZ-os utolsó szavát. Azt mondta, hogy én egy új hangoskodó vagyok, nem tettem semmit a szakmáért, most pedig megpróbálok zavart kelteni a soraikban.
Pedig évek óta mondom, hogy ezt a KlOSZ-t nem szabad tovább fizetni, nem finanszírozhatjuk azt, hogy emberek meggazdagodjanak rajtunk, miközben mi elszegényedünk.
Mert képtelenek elérni egy olyan SZTK rendszert, ami nem sújt bennünket agyon. Hiszen úgy fizetünk 43 százalékot, hogy mi nem megyünk betegállományba. Ezért dugjuk el a forintjainkat, hiszen olyan arcpirító árszínvonalat hoznak létre, amivel elérik, hogy feléljük a tartalékainkat. Te, én azt mondom neked, hogy ebben csak egyet tehetünk, amennyit csak el tudunk spájzolni a jövőnkért, annyit el kell spájzolnunk. Ezért is szájaltam ott.

- Mit gondoltál, hogyan lehet ezt megértetni azokkal, akiknek merkúros, meg adóhatósági előadókat ígértek programként?

- Nem készültem rá, pedig tudnom kellett volna, hogy vannak dolgok, amiket le kell írni. Innen az asztalomtól sejtenem kellett volna, hogy felkészületlenül nem szabad harcba szállni. De én nem szeretek írásból beszélni, mert a felolvasott szövegek gyengén hangzanak. És mégis az én bukásomat hozta ez a három nap. Annak ellenére, hogy eddig már sokszor bizonyítottam, hogy a hevességemmel, a lendületemmel tűzbe tudom hozni az embereket.
De azt a fáradt népet ott nem tudtam fanatizálni. Képtelen voltam gondolkodásra, cselekvésre késztetni őket. Az első nap még elég nagy volt a tetszésindexem. Tapsoltak, bravóztak, oda jöttek hozzám a szünetekben beszélgetni. Aztán a folytatásra elfáradtak a sok felesleges előadástól, és már nem tudtak az Ipartestület jelentőségére figyelni.
Sajnos itt nem nyerhettem. Eleve bukásra voltam ítélve, mert elfárasztották az embereket piszlicsáré ügyekkel. Hiszen a Merkúrtól akármit is kérünk, nem rajta múlik, hogy képes-e teljesíteni vagy sem. Utána már nem lehetett siker, amit az Ipartestület ügyben elmondtam. Meg sem értették, de mit magyarázom, hiszen hallottad te is.

- Az ottani három napot sokan úgy érzékelték, hogy az eredeti programmal párhuzamosan egy második műsor is zajlik, ez pedig a Peredi Péter és a közted zajló meccs.

- Közöttünk nincs meccs. A Péter respektálja a tudásomat, a szakmai múltamat, a mostani pozíciómmal járó helyzetemet. A mozgató és szervező erőmet, ezért nincs miért küzdenem a Petivel.

- Mégis azt mondták, ha mindazt, amit elmondtál elfogadják, és komolyan veszik az Ipartestületre vonatkozó javaslatodat, akkor ebbe a Péter belebukik.

- Bele kellett volna buknia. Sőt, szerintem a Zamárdi konferenciába belebukott. Függetlenül attól, hogy nem lehet tudni, ki győzött. Mert a Péter Zamárdija bukott esemény, hiszen semmi újat, semmi eredményt nem hozott az árufuvarozó, és a személyszállító kisiparosoknak. Még olyan előadássorozatként is bukott, amilyennek előre szánták. Sem tudatosságot, sem jó előkészítést nem fedeztem fel benne. A vezetők már előző nap ott ettek-ittak, de azt elfelejtették megnézni, hogy a terem hangosítása megfelelő-e. Odahívtak háromszáz embert, és nekem, egy meghívottnak kellett elhozatnom Budapestről az erősítőt, meg a mikrofont. De ez apróság ahhoz képest, hogy szerintem egy konferenciának kell, hogy legyen kézzelfogható záróeredménye. És ezt egyetlen résztvevő sem tudta meghatározni. De, ha te tudsz ilyen eredményt, akkor mondd el, hallgatlak.
Mert egy válsághelyzetben lévő szakma számára az nem eredmény, hogy megtudjuk, hol lehet IVECO kamiont venni, ki árul rögzítő hevedereket, meg hazavihetjük a mindeféle kótyom-fitty prospektusait.
Akkor legalábbis nem eredmény, amikor az tartozott volna ránk, hogy miképpen hallathatnánk a hangunkat, hogyan lehetnénk olyan erősek, hogy a már több, mint negyvenezres tömegünket kifejezze