- Azt mondtad öt perccel ezelőtt, hogy Zamárdi neked bukás volt.

- Igen.

- Most azt mondod, hogy Peredi számára bukás volt.
Akkor meg kell kérdezzem, volt-e valaki, akinek jó volt?

- Volt. A házigazdáknak, az üdülő tulajdonosának, mert három nap alatt hozzájutottak többszázezer forint bevételhez a holtidényben. Amin legkevesebb százezer tiszta nyereség volt, hiszen ez a ház ilyenkor már kihasználatlanul áll.

- Még Zamárdi előtt megalakítottátok a Budapesti Taxisok Ipartestületét.

- Igen, de azt kell mondjam, hogy ez ebben a formában alkalmatlan arra, hogy átvegye a KIOSZ szerepét.
Pontosabban arra alkalmatlan, hogy jobb érdekképviseletet nyújtson a taxisoknak, mint eddig a KIOSZ. Eredetileg, amikor a BTI szabályzatát megírtam, nem is budapesti szervezetben gondolkodtam, hanem országosban.
Az lett volna a neve, hogy Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetsége. Sajnos hagytam magam lebeszélni.
Azt mondták, hogy a FODESZ megalakításával szétszakítanám a szakmát. Belementem, és most ott tart a BTI, hogy az alakuló négyszáz emberhez három hónap alatt talán száz új tag csatlakozott. És annyira nem történik semmi, hogy le is mondtam a BTI alelnöki posztjáról. Három hete megírtam a lemondó levelemet, s az elnök arra sem méltat, hogy megkeressen. Ha én lennék a helyében, akkor egy ilyen emberhez mint én vagyok, odamennék, megpróbálnám meggyőzni, hogy ne szórakozzon, mert szüksége van rá a szakmának. Mert érzésem szerint rám szüksége van a szakmának.

- Mit gondolsz, mi következik most a szakmátokban?

- Nagyon rövid időn belül egy hatalmas szakadás.
Képzeld el, hogy az állami vállalatoktól egyre-másra küldik el az embereket, és a munkanélküliség ellen úgy próbál védekezni akinek van egy kocsija, hogy megpróbál taxizni. Akinek van egy eladható telke, az vesz rajta egy teherautót, és megpróbál fuvarozni. Több lesz az eszkimó, mint a fóka. Rövidesen annyi magántaxis és magán fuvarozó lesz ebben az országban, de annyi, hogy egyszerűen munkanélküli segélyt kell osztogatni a munka nélkül maradt személy- és árufuvarozóknak. Bár ne lenne igazam, de sajnos igazam lesz.
Ezt a folyamatot csak akkor lehetett volna elkerülni, ha úgy lépünk, már Zamárdiban, hogy kihasználjuk azt, hogy 750 javaslattal be lehet kerülni az országgyűlési képviselőjelöltek listájára. A szakma negyvenezer feletti szavazataival be lehetne juttatni valakit. Erről is beszéltem, de ezt sem sikerült keresztülvinni.

- Mit gondoltál, ha ezt meghallják, akkor azon kezdenek spekulálni, hogy ki alkalmas az ottani kétszázvalahány emberből képviselőnek?

- Nem. Az lett volna jó, ha azon gondolkodnak, hogy kell-e közülük képviselő. Aki vállalja ezt a nagy dolgot, és aki jó is a számukra.

- Te adott esetben vállaltad volna?

- Nemcsak adott esetben, hanem most is nagyon-nagyon szeretnék bejutni az országgyűlésbe. Akár a lakóhelyemről, akár a munkakörnyezetemből. Meg is pályáznám, mint független jelölt.

- Hogyan gondolod ezt keresztülvinni?

- Nézd, írtam a kispesti Hazafias Népfront elnökének, hogy szeretnék jelölt lenni. Még nem kaptam választ.
Ezen a héten megteszem ugyanezt a lakóhelyemen, az ottani Népfrontnál, és a harmadik kerületi tanácsnál is bejelentem, hogy önálló jelölt szeretnék lenni. Mert nem hiszem, hogy az ország helyzetét a pártok szerint, politikailag kell rendbe hozni. Inkább abban látom a megújhodást, hogy óvodás kortól olyan oktatást kell adni a gyerekeknek, amitől tudják, hova tartoznak, és mik akarnak lenni.
Hogy mire felnőttek lesznek, addigra a saját szakmájában mindenki hasznos tagja legyen az országnak. Olyan munkáskezeket kell nevelni, hogy országépítést lássanak a munkájukban, ne csak a nyolc óra eltöltését. Hogy biztosak lehessenek, a munkájuk tisztességes elvégzésével nyugodt és békés öregkort biztosíthatnak maguknak.
Hogy ne kelljen a kukákban turkálniuk az életben maradásért.

- Ezekben a levelekben ezt a célt megfogalmaztad?

- Nem, csak bejelentettem, hogy szeretnék ilyen lehetőséghez jutni. Ha valaki leül velem beszélgetni, ha valami programnyilatkozatot kell tennem, csak akkor mondanám el. Mert az MDF, az SZDSZ, vagy a szociáldemokraták programjaiból hiányzik az, ahol hatéves kortól képzik a boldog nyugdíjasokat.

- Te, Pali! Túl azon, hogy elvégzed a Rádió-taxi elnökeként vállalt feladataidat, mivel készíted elő a magad boldog nyugdíjaskorát?

- Nézd, azt hiszem, hogy elég becsületesen élek, és szeretem a gyerekeimet ahhoz, hogy az ő otthonukban mindig maradjon egy lyuk a számomra. De attól tartok, hogy nem lesz boldog nyugdíjaskorom. Az ilyen emberek nem igazán szokták megélni ezt a kort. Mindig van bennem egy kényszerképzet, hogy rövid életet fogok élni, mert nagyon a két végén égetem a gyertyát. És ez óhatatlanul megbosszulja magát.

- Sarkall téged olyasmi, hogy tartalékot képezz a gyerekeid számára?

- Azt hiszem, hogy nekik mindenük meglesz. Az ürömhegyi házam a telekkel megvan, ott építhetnek akár ketten, akár négyen egy ikerházat. Ott a lakásom, ami most már 3 milliót ér. És ha mostanság halnék meg, akkor itt a félmilliót érő Mercedesem, amit hasznosítani tudnak. A nagyobbik fiamnak jó szakmát választottam, másodikos autószerelő tanuló, és ráadásul szereti is. Már most, 12 és 17 éves korukra lényegesen jobb körülményeket biztosítottam nekik, mint ami nekem volt.

- A Főtaxitól vett 1200-as Zsiguli és a mostani kocsid között voltak fokozati különbségek?

- Persze. Egy fél élet. De a mostani egy kivételesen szerencsés dolog volt. Mert előtte egy Golf motorral szerelt egyéves Polskim volt, és azt eladtam háromszázezerért.
Pont ennyi pénz kellett a használt Mercedesre. De közte volt az apám Volgája a hetvenes évek elején, aztán a főtaxis Zsiguli. Utána egy Wartburg, egy Polski Fiat, két Dacia és végre, egy új Polski Fiat. Elsírtam magam, amikor átvettem, mert életem első új kocsija volt. Azt építtettem át dízelre, hiszen a gázolaj olcsóbb. Nem lett egy versenyautó, mert a Golf motorhoz ez a kockás kaszli nagyon nehéz, de megbízhatóan utaztunk vele százhúszat. Azóta sincs vele problémája a kollégámnak, aki megvette.

- Meglehetősen borúlátóan beszéltél a nagyon távolról.
Közelebbre milyennek jósolod az életedet?

- Én ezt a borúlátást a közeire értettem. Nagyon távolra nem gondolkozom. És sajnos a magam sorsán kívül az országét is borúlátóan ítélem meg. Nagyon távolban azért nem gondolkodom, mert a holnapot a fiaméknak kell legyűrni. Nekem a nagyon mai mát kellene valahogy szebbé tenni, de azt hiszem, hogy sem erőm, sem lehetőségem nincs rá. Megtehetném, hogy nyugaton éljek, mert a keresztanyám Bécs mellett lakik, az anyai nagynéném, meg a nagybátyám Kaliforniában és New Yorkban élnek. A keresztapám itt halt meg, de Kaliforniában élt, és ott hagyott hátra házat, meg mit tudom én mit. De nem, mert nekem a Himnusz... Én imádok magyar lenni.