A sok név közt akadt egy, amelyik csaknem minden alkalommal előkerült. „Hát te nem ismered Surdát?" - kérdezték.
Nem, de szerencsére Dezső bácsi ezen is segített. Igaz, használati utasítást is adott mellé:
- Telefonálni fog, megbeszélhetnek egy randevút, de ne faggassa! A legjobb, ha ad neki egy mikrofont és ő szépen mindent elmesél. Abban nem lesz hiba.
Már másnap csöngött a telefon. Volt már vagy éjfél...
- Jó estét. Surda vagyok.
Mély, öblös férfihang, olyan amely ha a rádióból „muzsikál", elolvadnak a nők a gyönyörűségtől.
- Szóval vállalja?"
- Kell ez a stílus? Hiszen úgy tudom, nagyjából egyidősek vagyunk. Egyébként vállalom, bár szerintem abból amit én elmondok, úgysem lehet könyv. Meg sem lehet írni. Mást pedig nem vagyok hajlandó mondani.
- Csak meséld azt, amit gondolsz. Nem kívánom ingyen.
- Ezt hagyjuk. Majd ha megjelenik nyomtatásban.
- Jó. Miért hívnak Surdának?
- Jugoszláv származású vagyok, és legalább olyan magas, mint a tévésztár. Tudod mit? Odaugrom hozzád. Úgyis most kezdenék dolgozni.
Tíz perccel később már csöngetett a tévésztárnál vagy nyolc centivel magasabb, fekete, markáns arcú, sportosan, de jól öltözött, vékony fiatalember.
- Éhes vagy?
- Dehogy. Tudod, ilyenkor nekem ez a reggel. Leülhetek?
- Ott a vallatószék.
- Azt már nem, abban nekem már sokszor volt részem. .- Voltál már riportalany?
- Az nem. De előzetesben már megfordultam... Ne haragudj, ugye a kávét még nem kérdezted?
- Elnézést, azonnal felteszek egyet. Hogyhogy téged mindenki ismer?
- Ezt majd elmesélem. Tulajdonképpen mire vagy kíváncsi? Rám, vagy a taxira?
- Kettéválasztható?
- Oké, igaz. Akkor maradjunk abban, hogy magamról fogok beszélni, és abból majd előbukkan a taxi.
- Tényleg nem szereted, ha faggatnak?
- Utálom. De csodálkoznék, ha a végén még maradna megválaszolatlan kérdés.
- Szóval adjak egy magnót?
- Az sem kell. Van. De figyelmeztetlek, hogy vannak témák, amiket azért kihagyok.
- Az előbb nem ezt mondtad.
- - Nézd. Én egyetlen gyerek vagyok. A szüleim felelős beosztású pártfunkcionáriusok voltak.
- Voltak?
- Hál' istennek ma is élnek, de nyugdíjasok.
- Rájuk kell tekintettel lenni?
- Tudod, nekem meggyőződésem, hogy ha a világon nem létezne a taxi, akkor én valószínűleg betörő lennék. Ismerem magam.
- Olyan jól fizet a fuvar?
- Gondolod, hogy csak abból élek?
- No, most már kellően érdekel a dolog. Kéred az egész kávét?
- A lételemem. Én nem iszom alkoholt. A sörnek az ízére sem emlékszem már. Három cukrot kérek.
- Egyedül élsz?
- Vallatsz? Ki fog derülni. Egyébként az ügy sokkal bonyolultabb annál, minthogy így ripsz-ropsz válaszolhatnék rá. Ha megállapodunk, szállítom a kazettát.
- Mi az akadálya?
- Szóval kellek?
- Mikor hozod?
- Na, ne sürgess. Ha megígérem, akkor csinálom. Majd én jelentkezem. Most pedig köszi a kávét, indulok dolgozni.
Kicsit elbizonytalanodtam. Lehet, hogy soha többé nem hallok róla? Másnap Dezső bácsi nyugtatott meg.
- Fiam, ha Surda megígéri, akkor csinálja. Nyert. A harmadik nap éjjelén, ismét úgy éjféltájban megszólalt a telefon.
- Surda vagyok. Vinném a műsort.
Reggel már dolgozhattam, és egy héten belül Surda szinte elárasztott munkával. Rajta nem múlott...

„Mit mondjak neked? Születtem ötvenötben. Márciusban. Boldog gyermekkorom volt. Ötödikig nem volt semmi gondom az általános iskolával. Négyes-ötös tanuló voltam. Ekkor, ki tudja mitől, nagyot fordult velem a világ. Trehány lettem. Nyolcadikban már rendszeresen lógtam a suliból. Pedig otthon, mint egykének, a seggemet is kinyalták. Mindenem megvolt. Legalábbis az akkori körülmények között. Jött az ipari-iskola. A Soroksári úton a MŰM huszonkilences. De innen a lógások miatt kirúgtak. A MŰM nyolcasba kerültem, a Rezső térre. Szóval a nyolc-kerületbe. Jó banda volt. Odajárt a Pém Laci. Tudod, a bokszoló. Neki is lakatos a szákmája. Pontosabban: neki lakatos a szakmája, mert ő be is fejezte az iskolát... Jól bokszolt. Micsoda reménység volt! Ma pedig a vendéglátóiparban valahol főajtónálló. Jó gyerek. Szóval egy fél év után a Rezső térről is eljöttem. Dolgozni akartam. Pénzt keresni. Segédmunkás lettem. Anyagmozgató.
Ja és a zenekar. Akkor nagy divat volt, te is tudod. Végül is összejöttünk, csináltunk egy bandát, játszottunk összevissza, különböző iskolákban. Nem is ment rosszul. Volt egy káprázatos gitárom. Hétezer-kétszáz forintba került - akkor. Aranyszegélyes, fekete. Nagyon jól szólt. Akinek olyan volt, az már királynak számított. A csúcs a Volán Klub volt. Ott játszottunk fél évig. Aztán felbomlott a banda. Egyik fele elment börtönbe, a másik katonának.
Mihez kezdjek? Fogalmam se volt. Másfél év kőkemény csövezés következett. Volt egy nadrágom, lyukas volt a segge, és volt egy pár cipőm, annak a talpán is kidughattam a lábam. Lakótelepeken aludtunk. Tudod, a legfelső emeleten át lehet menni egyik lépcsőházból a másikba. Azt hiszem, tűzfolyosónak hívják. Ott mindig meghúzódhattunk. Szipózás nem volt, de pia, az igen. Jó kis Kocsis Irma... Remek balhék. Megmondom neked őszintén, végigcsinálnám még egyszer. Ez alatt a másfél év alatt alakult ki bennem az az értékrend, amely ma is irányadó. Azóta érzem egy kicsit a pénz súlyát, azt, hogy mit jelent megdolgozni érte. Hogy miképpen hagytam abba? Úgy, hogy felkeltem a szalmazsákról. Bocsánat, rongyból volt. Szóval felkeltem, hazamentem, megfürödtem és befejeztem a csövezést.
Persze, volt egy kis társaságunk. Az Akácfa utcai srácok. Emlékszem a házmesterre, meg a motorjára. Vespa névre hallgatott. Olasz szerkezet. Mindig elkötöttük. Hajaj... Csórikám miket kitalált már, hogy lerögzítse. De egy lépéssel mindig előbbre jártunk. Olyat nem tudott kitalálni, hogy mi el ne vigyük.
Az egyik srác faterja sofőr volt. Gazzal járt. Azt is rendszeresen kölcsönvettük. Állandóan úton voltunk. Én nem vezettem, nem mertem. Akkor még nem az utazás miatt mentem bele a dologba, hanem pusztán a balhé kedvéért. Szerencsére sohasem lett rendőrségi ügy belőle. Az a furcsa, hogy abból a bandából éppen én lettem sofőr. Pedig a többiek hozzám képest tudományos alapon kezelték a járműveket. Én tök hülye voltam hozzájuk. Ma pedig - tessék. Autókat építek össze, vezetek. Pedig nem ez a tanult szakmám. Hobbiból mégis totálkáros kocsikat szoktam „rendbe rakni". Csodálatos a végeredmény. Tudod, amikor megszólal a hangszer. Most is ilyen kocsim van. Fél évig állt a roncstelepen. Összeraktam, beállítottam, betettem az akkumulátort és azt mondtam: „Most ennek be kell indulnia!" Megpöccintettem a kulcsot, és már berregett is.' Remek érzés.
Igen. Szeretem a motort. Különben nem lettem volna taxis. Pontosabban előbb sofőr. Volt egy barátom, hivatásos bűnöző. Roberto. A valódi nevét hagyjuk. Jópofa gyerek volt. Egy zűrös kégliben lakott. Meghalt anyja-apja, az összes börtönből szabadult bűnöző odament hozzá lakni. Még a kályha tetejére is jutott lakó. Egyszer Roberto a jogosítványát lobogtatta. Levizsgázott. Gondoltam, az nem igaz, hogy ő lepipál, azért nála különb embernek tartom magam. Kétéves szerződést írtam alá a Volánhoz. Könnyedén megszereztem a jogsit és egy billenős Zil-re kerültem. Büszke voltam. Áttettek az ifjúsági főnökségre. Kritérium a harminc évnél fiatalabb életkor, no és a KISZ-tagság volt.
Először csak éjszaka jutott nekem autó. Nem is bántam, hiszen a billenőst nem könnyű vezetni, én pedig még messze nem voltam profi. A metróépítéshez szállítottunk földet. Kőbánya, Kada utca. Ezt nem lehet elfelejteni. Ja. Ott volt a szopós Mari. Ha egy kis vezetést megengedtél neki, ott helyben lerántotta az embert. Zutty, kész; Csaó. Mentünk tovább. Persze, be voltunk osztva. Vártunk a sorunkra. Egyszer, éppen én jöttem. Odaadtam neki a volánt, jól vezetett. Gondoltam, akkor én minek strapáljam magam. Nosza, kedvesem. Nyomassad! Mentünk szépen, már a Bajcsy-Zsilinszky úton jártunk, mikor a rendőrség üldözésbe kezdett. Ennek már a fele sem volt tréfa. A Deák téren még átjöttünk, de az Astoriánál megfogtak minket. Próbáltunk menet közben helyet cserélni, de az sehogyan sem jött össze. Összepréseltük volna a parkoló járműveket. Teljes beszarás. Elkaptam a kéziféket és megrántottam. Leálltunk, kiugráltak a rendőrök, mint a rossz amerikai filmekben. Elkérték a papírjainkat, a menetlevelet. Szerencsére rendes főnököm volt. A Marcza úr. Alig két hónapja ismert, de kezességet vállalt értem. Elintézte, hogy ne lőjenek főbe. Vissza is adták az irataimat, megúsztam ezer forint pénzbüntetéssel.
Jött a benzinezés időszaka. Napi ötven-hatvan liter pluszt tudtunk írni a menetlevélre. Pedig nem spóroltam, fiatal srác voltam, álltam a gázon, mint a barom. Csak jó néhány plusz kanyart beírtunk és igazoltattuk, így megmaradt a benzin, azt leszívtuk és eladtuk. Sorba álltak érte. Ez ment az egész országban. Mintha ingyen lett volna. Végül is ingyen volt, hiszen két forint alatt adtuk literjét. Ez volt a hőskorszak. Ha arra gondolok, hogy milyen régnek tűnik, pedig csak néhány év telt el azóta, akkor mindig elképedek, hogy mi minden változott ebben az országban.
A következő fejezet?
Elvittek katonának. Azt mondanám erre az időszakra, hogy nem történt semmi különös, de egy lányról beszélnem kell. Megismerkedtem Klárival. Róla beszélni? Tudod, az a baj, hogy mindenkit hozzá hasonlítok, ő az etalon. Egy tömeges szeretkezésen, szóval égy gruppenszex-összejövetelen ismertem meg. Valahogy félrevonultunk. Jó volt. Mondtam a többieknek, hogy gyerekek, ez a lány ettől a pillanattól kezdve tabu. Két évig voltunk együtt, közben a katonaság. Deszantos lettem, ott aztán nagy volt a fegyelem. A leszerelés után visszamentem Klárihoz. Pedig tudtam, hogy a főnöke is rájár, és ki tudja, még kicsoda. Az italt is szerette. Valakinek egy fiút szült, majd összebatyuzott egy háromgyerekes családapával. Szóval, menekülnöm kellett.
Addigra kirúgtak a Volántól. Pedig remekül kerestem. Gyakran ki se kellett menni a Zillel, csak kivittem a Skodámmal a menetlevelet, ha kellett, egy hétre előre lebélyegezték. A benzin-bonokat azonnal eladtam a kutasnak.
Jött egy új főnök, őt is könnyen megvettük, de amikor a harmadik góré megjelent, végünk volt. Hozta a sleppjét és kirúgott mindenkit a régi bandából.

Az Intertouristhoz mentem, Barkasszal jártam. Olyan nyaram nemigen lesz még egy, mint az volt. Mindenhol vállalati bélyegzővel fizettem, szuper volt. A csajok a lábam előtt hevertek. A Balaton északi oldalát kaptam meg. A valutás boltok áruit szállítottam. Szappant, órát, parfümöt, szóval mindent. Otthon is tele volt a hűtőgép a dobozos sörökkel, a különböző italokkal. Persze, a benzinpénzzel is lehetett manipulálni. Egy öregedő csibész volt a szállításvezető. Egy darabig járt velem csajozni, gondolta, neki is csurran-cseppen. A gond az volt, hogy mindig ugyanaz kellett neki, aki nekem. Soha nem jött össze igazán a dolog, ezért a szezon végére már elege volt a reszliből. A bögyében voltam, a kákán is kereste a csomót. A végén persze, a benzinnel megfogott. Háromezer-ötszáz forint saram volt. Röhej, de le kellett lépnem. Na, jó. Kirúgtak. Nem tudom, miért szégyenlősködöm, hiszen engem mindenhonnan kirúgtak.
Jött a nagy dilemma. Mihez kezdjek? Jót nem találtam, szarba meg nem megyek. A katonaságnál ismertem meg Nemes Pistit. Taxis gyerek, ő segített, így kerültem a Főtaxihoz. Végigjártam a tanfolyamokat és új életet kezdtem. Éreztem, hogy ezzel végleg lezárult egy szakasz. Már a korban is benne voltam. Végül is ettől a pillanattól kezdtem normális emberként élni. No, de azért huszonnégy évesen az ember fogékony a simlisségre. Annyit azonnal éreztem, hogy ezt az új, érdekes életet sohasem fogom tudni abbahagyni. Itt szabad teret kapott a linkség, a bevétel elsikkasztása, az egységvezetők megvásárlása. A törést egy brigádbuli okozta. Valamilyen vándorserleget vagy díjat nyert a brigád. Rendeztünk egy vacsorát az erdei lakban. Ott felkínálta magát az egység-vezetőnő, de nem dugtam meg. Ettől a perctől kezdve nem álltam meg. Éreztem, hogy meg vannak számlálva a perceim. Ráadásul a váltótársam is kígyót-békát mondott rám, jól alám pakolt.
Mikor eljöttem, búcsúzóul összeverekedtem az egyik főnökkel.
Ráadásul újabb gondok jöttek. Nem volt erkölcsim és kitartottságért két év felfüggesztettet sóztak rám.
Tudod, ez volt a videózás őskorszaka. Elmentem én is karatézni. Négy évig jártam oda, de amikor a mesterem tizenhárom és fél évet kapott gyilkosságért, ijedtemben abbahagytam. Láthattad őket a Kék fényben. Az egyik srác a kollégám volt a Volán taxinál. Nagy spíler. Teli volt állandóan sódercímekkel. Ahol maszekban kellett kiásni az alapot.
Folytattam a taxizást, persze éjszaka. Nem csupán önszántamból, hanem azért, mert így tudtak állandó autót biztosítani. A fregoli kocsi nekem nem kellett. Beleestem a könnyű pénz megszerzésének a varázsába. Én soha nem tartoztam abba a kategóriába, hogy két forintért a hátamon vigyem fel az utast. A Moulin Rouge-nál kezdtem. Ott összejött egy jó kis csapat. A kijövő vendégeket, legyenek magyarok, vagy külföldiek, szállítottuk haza. Utána hiába intettek volna le minket, azonnal téptünk vissza.
Egyszer kijött egy olyan szuper nő, aki ha azt mondja, nincs pénze, akkor is elviszem. Meg nem mondtam volna róla, hogy kurva. Beült és a Thermált mondta be címnek. Meg se mertem szólalni. Azonnal kis ruppótlan főtaxisnak éreztem magam. Még az is megfordult a fejemben, hogy ez a hölgy egy vendége a Thermálnak, csak éppen aznap a Moulinban szórakozott. A megérkezés után megszólalt a lány. Kérdezte, hogy mikor érek rá, örülne, ha hajnali fél négy körül érte jönnék. Persze, hogy mentem. Várnom kellett vagy egy negyed órát, de - kit érdekelt? Jött, bekucorodott. A lakására mentünk, de ne haragudj, nem mondom meg a címét. Négy és fél évig éltünk együtt...
Olyan életem nem volt és talán nem is lesz soha. Igaz, pénzem zsebben sohasem volt, de kifizette az egész napi taxiórát, este bevittem a Thermálba, reggel mentem érte. Tetszett a dolog. Nem érdekelt, hogy nem ad egy fillért sem, hiszen amire csak ránéztem, azonnal megvette nekem, így pöffeszkedhettem például egy BMW-ben is. Aztán cserbenhagytam, ugyanis megcsapott a börtön szele. Megmondom a frankót, azért akkora nyúlás nem volt ebben a dologban, hogy kockáztassam a szabadságomat. Közöltem vele, hogy ne haragudj, ennyi volt, eddig tartott. Ő lehúzta a maga néhány hónapját, kijött és keresztülnézett rajtam. Igaza volt, nem is vádoltam, nem is harcoltam érte. Találkoztunk, kérdeztem, összebatyuzunk-e újra, de nagy szeretettel közölte: „Surda. Mikor tré volt a helyzet, cserbenhagytál, most itt vagyok a jóban, csak éppen már te nem kellesz."
Igen. Gyorsan talpra állt. Okos kurva volt, aki nem szórta el a pénzt. Ezt abból is láttam, hogy nekem se adott soha egy fillért se. Pedig én olyan nagyon sohasem kártyáztam, lóversenyre se jártam, ma se tudom, milyen egy tikett. Ugye, így hívják azokat a cetliket, amelyeket a hajukat tépve eldobálnak a fogadók? Inni se ittam. Mindegy, na. Nem adott lóvét, kész. Viszont amire rámutattam, az már a nyakamban volt.
Szóval, maradtam taxis. Abból az állatfajból, amelyik húsz fillérért eladja a lelkét, sőt a barátját is. A Főtaxi garázsában elég jól feküdtem az egységvezetőmnél. Igaz, havi öt kilót le kellett neki tennem. De én már akkor egyedül jártam az autóval, amikor más még csak nem is álmodozhatott erről. Hetente egyszer, de havonta minimum kétszer kellett elszámolni. Végül mégis átmentem a Volán-taxihoz. Nem volt rossz. Abban az időben az éjszakai élet állampolgárainak nagy része előnyben részesítette a Volán-taxit. Mint ahogy manapság a magántaxit.
Mellette ment a Volánnál a sóderszállítás, az alapkiásás. Annyi pénzt az életben nem fogok keresni. Volt úgy, hogy a lóvétól nem tudtam becsukni a kesztyűtartót... Bődületes pénzek! De nem a batyuzásból, hogy megpakolok sóderral és lebillentem valahol. Áá. Az ruppótlan dolog. A maszek alapkiásás abban az időben kétszáz- és háromszázezer forint között ment. Voltunk rá ketten, plusz a rakodógép. Csináltuk két napig, de volt úgy, hogy egyetlen nap alatt végeztünk és riszteltük a lóvét. Benne volt ebben az egész ország. Egyszer Siófokra indultunk le, persze svarcban. Négy kocsival mentünk. Egyszercsak megáll az első egy rendőrbódénál. „Mi az isten van? - mondtam. Már megbuktunk, amikor még Kelenföldet sem hagytuk el?!" „Mondja a főnök, ne hercigeskedjek, maradjak lazán az autóban, és ha odaérnek a zsaruk, adjak öt kilót, így is tettem. Egy fél órát kellett várni, jött egy URH-s kocsi, beállt elénk, levédte nekünk Siófokig az M7-est, ott lebillentettük az árut, megvárt és visszakísért minket az Osztyapenkóig. Öt kilóért! Ha nem velem történik, aligha hiszem el. De a második ilyen eset után mondta a főnököm, hogy ennyi elég belőlem, ne kockáztassunk tovább. Már nem estem kétségbe. Saját autót vettem és megkezdődött á magántaxis karrierem.
Be kell vallanom, hogy kezdetben mezítlábasként nagyon nehezen ment a lóvészerzés. Ez nem frankó - gondoltam. Ezért elkezdtem kijárni a kocsisorra. Tudod, ahol palira várnak a csajok. A Rákóczi tér környékére, összeszedtem magamnak egy lányt, ő szépen hajtott nekem. Elmeséltem neki, hogy kell egy CB-rádió. Akkor az olyan tízezer körül volt. Még elég volt egy kis kaliberű, mert a középső sávon üzemeltek a taxisok. Korrekt volt az ügy, két nap alatt megvolt a rádióm. Azonnal jelentkeztem a City-taxinál. Mondtam nekik, hogy mostantól szeretnék, ha lehet, feltűnősködni egy-két címen. Felvettek, bár ez úri cég volt, kellett két ajánló is. Pénzért ez sem lehetett gond. Dolgoztam, de az igazi pénzt a lány hozta. No, de azért ne hidd el a süket dumát. Tudom, hogy azt beszélik, ezek a lányok tíz-tizenkét kanyart is csinálnak naponta. Franckarikát! Pedig az egyik legjobb nő az enyém volt a pályán. Lett is gondom belőle. Hajaj... A férje ugyanis éppen sitten volt, és kiterjedt családdal rendelkezett, mint a romák általában. Alig győztem magyarázkodni. De szerencsére hallották a híremet és bokszolni nem kellett. Tudták, hogy jobb, ha békén hagynak, mert ezen a téren nemigen vagyok normális.
Szóval, visszatérve a lányok pénzére, akinek ott a kocsisoron három kanyarja van naponta, az már nagyon menő. És sokan húszezres összegekről szövegeinek. Mármint, hogy annyi jön be egy nap alatt. Ez gagyi. Ezt nem kajolja meg senki azok közül, akik egy kicsit is értenek ehhez a sporthoz. Húszezer forint a szállodás lányoknak sem jón össze, nemhogy kint, a kocsisoron, lepusztult Rákóczi téri ribancoknál. Mindegy. Egy fél évig ezt csináltam. Végül ez a nő is megbukott. Rendes volt, nem rántott magával, de hozzá kell tenni, hogy én is kilencszer hoztam ki őt a rendőrségről. Igazoltam, hogy mint magántaxis, én tartom el. Ezt kilencszer mondtam jegyzőkönyvbe. A tizedik alkalommal szépen végighallgatott az ügyeletes tiszt, majd közölte, hogy most az egyszer még elmehetek, ad rá egy másodpercet. .. Ezerrel húztam ki a Pogány József utcai kapitányságról.
Próbáltam dolgozni. Összebútoroztam egy lánnyal. Látod, sohasem gondoltam volna, hogy engem valaha az életben valaki le tudjon venni. Ennek a lánynak sikerült. Pedig esküszöm, nem volt szép. Szeretkezni? Úgy, ahogy. Lazán. Csípőből, mint a westernfilmekben. A szüleit nagyon csíptem. Kurva rendes faterja volt, a muterja is elég jópofa volt. Szóval, jobb volt az anyja, mint a lánya. Azt hiszem, lehetett volna ott is valamit egerészni, de csak egy gonddal többet vettem volna a nyakamba. A lényeg: szépen le lettem kaszálva. Nem nagy pénz, napi ötszázat letettem, szóval egy hónapban tizenöt rongyot. Nem egy hatalmas összeg, de letettem, aztán a pénznek se híre, se hamva. Aztán, ha éppen valutát akartam volna venni valakitől, akkor nem volt miből. Márpedig egy taxisnál ez szakmai betegség, mint külkereskedőnél az aranycsempészés. Egyszóval kezdtem törni a fejemet azon, hogy miképpen lehetne ebből a pénzből visszacsipegetni. Azért palimadár nem akartam lenni. Mondtam a lánynak, hogy kijött az adó és az SZTK-felszólítás, gondom van. Ez egyébként frankón kijött, de közelről szartam rá, nehogy mellé menjen még véletlenül is.
Elmeséltem, hogy kellene pénzike; befizetni az adósságomat az államkasszába, mert előbb-utóbb gondom lesz, vasra vernek, megyek a Tauerba. Harminc rongyot kértem, a lány meg is szerezte, úgy, hogy ötezer volt rá a kamat. Mondom, el van boronálva. De tudtam, hogy ezt a lóvét ő maga adja, csak még így is nyerni akar rajta. Vállaltam. Hozta is a lány, szépen, borítékolva, mint a filmekben.
Elraktam, aztán másnap ott vagyunk a kertben, az apja hátul, a fészerben rámolja a szerszámokat. Én meg szépen bementem, felöltöztem, kijöttem, beültem az autóba, azt sem mondtam, hogy bakfitty vagy fakabát, s ezerrel eljöttem. Nem is jártam a környéken azóta még utassal sem...

• FÓRUM - Mikor ébren vannak a patkányok

• Régiségek
• Mesél a pesti taxi
• Misibácsi meséi