FÓRUM

 Archivum 

Miért utáljuk csogut?

 

 

 

 

 

---

Melyik taxis ne ismerné azt az érzést, amikor az úton suhan, az utasaival beszélget, majd egy halk hang, valami pici reccsenés, egy apró rántás, egy pillanatnyi kihagyás a motor hangjában, amit senki más észre sem vesz, csak ő!? Egy alig észrevehető kis szünet a sztorizásában, amit az utasai élvezettel hallgatnak, és már beszél is tovább. Pedig fejben már teljesen máshol jár. Végigpörgeti magában a lehetőségeket, hogy mi lenne vele, ha most robbanna le az autója, de a jövőkép oly komor, hogy inkább intenzív imádkozásba kezd, nehogy igaza legyen.
Már-már abban reménykedik, hogy talán rosszul érezte, és csak bebeszélte magába azt a különös érzést, amikor ismét megismétlődik a hibajelenség, csak most már sokkal élesebben.
Elhallgat, már nem sztorizik, a kormányt is kicsit erősebben markolja, és homloka gyöngyözni kezd.
Igen, lerobban az autó. Idő kérdése, de megadja magát.

Ami pár perccel ezelőtt még csak rémálom volt, az mostanra már valóság. Ott áll a felnyitott motorháztető előtt és úgy bámul be az ismeretlen világ felé, mintha ettől vajmi esélye is lenne arra, hogy az autó újra életre kel.

Zsebe üres, lelke tele keserűséggel és átkozza azt a napot, amikor világra jött. Elkeseredetten nézi a mellette elsuhanó autókat, irigykedve hallgatja az URH-ban címet felvevő kollégáit, de ő maga, az összeomlás szélén van már.

Lezárja, az út mentén hagyja társát. Cserbenhagyja, mint ahogy előbb ő is tette vele. Dühös rá, haragszik, őt okolja, amiért nem tudja megadni neki azt, amit minden gép elvár és cserében hűen szolgál.

- Hülye taxis – morog hajnalban a kukásautó vezetője, miközben a tükörből látja, hogy társa, csak úgy véletlenül, nekivágja a már üres kukát a taxi oldalának. Úgy kell neki, minek ide parkolt le.

Már 10 óra felé jár az idő, amikor felébred, de nyugodtan nevezhetjük nevén a gyereket…felriad álmából. Gyerekek már iskolában, az asszony munkában, ő meg ott ül az ágya szélén és lassan rákényszeríti lelkét a túlélésre.
Kell egy szerelő, egy műhely, egy olyan megoldás, amivel az este már újra az utcán találja.
Dolgozni kell, termelni, és most mindegy, hogy mit, profitot, veszteséget, de kint kell lenni, mert különben összeomlik a kártyavár.

Az interneten kutakodik, megoldást keresve.
Teljeskörű hibaelhárítás, csere autó, az ügyfélváróban friss kávé illat terjeng, minden csillog és ragyog a tisztaságtól.

Na ez az, ami nem az Ő pénztárcájához van méretezve. Neki egy kis szerviz kell, egy olyan hely, ahol megértik a nyomorát, a gondját, és közben nem gyalázzák porig. Neki nem kell eredeti alkatrész, neki nem kell kávé és dekoratív recepciós. Neki egy olajos kéz kell, ami tudja, hogy hová kell nyúlni és a végén egy olyan számot mond a bagón edzett hang, amit ki is tud fizetni.

Az sem baj, ha közben neki is ott kell állnia, fagyoskodnia a szerelővel, miközben magában biztatja autóját és nyugtatja, mint apa a gyermekét, amikor az orvos vizsgálja.

- Jöjjön 3 nap múlva és megnézzük, mit is tehetünk.

Nekem nincs három napom, nekem nincs egy napom sem. Már ma este mennem kell, és a közvéleményt borzolva, a munkámat végeznem. A most is késő, nemhogy várjak.
Ideges, sorra szívja a cigarettát (amíg van), dönti magába a koffeint, miközben érzi, hogy az elkeseredettség veszi át felette a hatalmat…
Sírni lenne kedve, vagy éppen ellenkezőleg, dühöngeni és összetörni mindent…minden átkozott élettelen tárgyat, mert valakin szeretne bosszút állni a kilátástalan helyzete miatt.

Szerintem sokunk átélte már ezt a helyzetet, és még többen fogjuk a jövőben.
Nekem „szerencsém” van, mert most bérlem az autót, és ha lerobban, akkor a gazdája azonnal intézkedik, szóval a taxizás eme kiszolgáltatott szegmense nem súlyt jelenleg, de aki átélte már ezt az érzést, azt soha nem feledi.
Csakúgy repkednek a több 10 ezres árajánlatok és azt veszed észre, hogy mindenki baromira ráér.

Jönnek sorban a civilek, akik vizsga előtti felkészítésre hozzák a család kedvencét, és azt sem bánja, hogy úgy meghúzzák őket, hogy az csak recseg. Sőt!!!
Akkor boldog csak igazán, mert önigazolást nyer:

- Ugye mondtam, hogy érdemes elvinni egy szervizbe – és boldogan ballag a pénztárhoz befizetni egy olyan összeget, amiről mi, egyberakva, csak álmodozni merünk.

Ezt az egészet most nem azért írtam, hogy még egyet üssek azokon, akik ebben a cipőben járnak, hanem azért, hogy talán egy lehetséges megoldásra hívjam fel a figyelmeteket.
Van most egy szerviz, ahol valóban a hibaelhárításra fektetnek figyelmet és nem a szemfényvesztésre. Itt Te nem kapsz habos kávét, nem 200 ezres bőrfotelben feszengve várod, amíg az autód elkészül, de van esélyed arra, hogy este már valóban az utat koptasd…amíg újra meg nem adja magát a vas…

Szakszerviz, vagy sufni tuning?

- Tőled függ – állítja a szerviz üzemeltetője, aki maga is taxis körökben forog, így jól ismeri a helyzetünket. Amennyiben van lehetőséged és megfizethető, igényes munkára van szükséged, úgy ennek sincs akadálya. A számla végösszegét nem terheli a takarítónő, adminisztrátor, biztonsági szolgálat stb…stb… fizetése. Itt csak azért kell fizetni, amit el is végzünk. Ingyen nálunk sem megy, de segítünk megoldást találni, hogy újra dolgozni tudjatok.

Puding próbája az evés, így magam is kipróbáltam.
Megérkezve azonnal kitolták a civil autót az emelőről és már állhattam is be.
Fékbetét csere. Nem tudom, hogy történt, nem volt semmi előjele, egyszer csak vason fogott a betét…vagy csak már a hallásom nem a régi…

Nincs duma, nem kell a szerelő kedvében járni, hogy ugyan kegyeskedjék már dolgozni. Megy minden magától.
Nem akarta velem lecseréltetni a féktárcsát, a fékpedált, meg a két rendszám között az egész autót, ahogy azt már lassan megszoktam minden egyes szervizeltetésnél.
Közben a tulajjal beszélgetek, árakról, lehetőségekről. Elmeséli, hogy a legigényesebb lakatos munkától a fényezésig, minden elvállalnak, mert van kapcsolatuk.

- Bejön a taxis, hogy tegnap nekikoccantak és így nem tud dolgozni, de nem a dúskálás időszakát éli, akkor a light csomagot választja :-)
- Ez mit jelent?
- Egy kalapáccsal a kézben orvosoljuk ideiglenesen a problémát addig, amíg nem szed össze annyit, hogy igényesebb megoldást tudjon választani. Szóval kap egy esélyt arra, hogy ne kelljen a Dunába ugornia.
- Mit tudnál külön a taxisok részére ajánlani?
- Nézd, most mondhatnék itt közhelyes dolgokat, mint pl. : - 10%-os árengedmény, meg az ehhez hasonlók, de nem a szédítés a célom. Ettől függetlenül természetesen vékonyabban fog a tollunk, ha taxisról van szó. Mit tudok ajánlani? Azt tudom ajánlani, hogy értem, ismerem a problémákat, amivel ez a szakma kénytelen nap mint nap szembesülni. Nem a gyári fényezés az, ami nektek kell, hanem az, hogy újra munkába engedjenek benneteket az etikások. A vezetett szervizkönyv nem feltétele a címre nyomásnak :-) Lehetőségeink szerint azonnal nekiugrunk egy taxi megjavításának, hiszen minden egyes kiesett nappal csak az adósságotok növekszik.
- Biztosítási ügyintézéssel is foglalkoztok?
- A-Z-ig! Idehozod a leamortizált autót, és kulcsrakészen kapod vissza. Amikor már rendszeresen jársz hozzánk, akkor kialakul egy bizalom, mind a két részről. Ilyenkor elég, ha idetelefonálsz, hogy másnapra szeretnéd hozni az autód, mondjuk egy olajcserére, fékbetét cserére, mi beszerezzük a szükséges anyagot – alkatrészt hozzá. Neked csak annyi dolgod van, hogy elhozd az autód. A többi már megy magától.
- A szerelőtől hallottam, hogy van lehetőség arra, hogy éjszaka letegyem az autót munka végeztével, és másnap este jöhetek érte, az autó már kész is. Szóval, amíg én pihenek otthon, addig elvégzitek a szervizeltetést, nem kell éjszakás létemre a nappali forgalommal küzdenem, majd kialvatlanul belemennem az éjszakába.

- Igen, az éjszakásoknak sokszor nem csak azért van elhanyagolva a szervizeltetés, mert nincs rá kerete, hanem mert minden sejtje tiltakozik az ellen, hogy a nappalban közlekedjen. Valóban, ahogy azt kint hallottad, hajnalban végzel a melóval, behozod az autót a zárt, őrzött telephelyre és a kulcsot leadod a portásnak. Mi reggel átvesszük, elvégezzük az előre egyeztetett munkát és este átveheted az autót. Amennyiben az előre kialkudott összeget egy borítékban, mondjuk a napellenző mögött hagyod, még az sem kell, hogy a nyitvatartási időben gyere az autóért. Ennél rugalmasabban már Mi sem tudjuk kezelni ezt a szituációt.
Közben látom, hogy kigurulnak az autóval az udvarra…kész is van. Még pár percet beszélgetünk, és már megyek is a társam felé, miközben az arcomra pár csepp eső hullik.

Eső…víz…nedvesség…
Aj-aj !

El is felejtettem. A jobb hátsó ablak megadta magát. A szerkezet feltehetőleg kiszolgálta az idejét és menet közben, miközben ezeken a tökéletes utakon haladok, szép lassan lejjebb és lejjebb csúszik, ezzel egy automatikus hűtést adva az utastérnek, ami mondjuk meg őszintén, így a mínuszok felé közeledve, nem annyira növeli a komfortérzetet sem nekem, sem az utasaimnak.
- Szereléssel + alkatrész = 22 ezer – kapok választ a kérdésemre, hogy mit is tudnánk ezzel kezdeni?
- Szóval 22 ezer…értem. Milyen megoldást tudnánk kihozni, olyan 2 ezer forintból – kérdezek újra, miközben az eső egyre inkább tudtomra adja, hogy ma nem fogok tudni dolgozni, hiába lesz kint az utcán megnövekedett igény a taxira…amennyiben az ablak ebben az állapotban marad.
- Na várj, akkor most megismertetlek a light csomaggal – mosolyog rám a tulaj, miközben a szerelővel egyeztet.

Látom, beindul a gépezet. A szerelő kést ránt és besétál a buja növényzet közé és lenyisszant egy darab ágat az egyik bokorról, majd szobrászokat, asztalosokat meghazudtoló gyorsasággal és ügyességgel egy éket farag, amit behelyez belülről az ablakgumi és az üveg közé.

Látom rajta, hogy Ő is elégedett a művével, majd bemegy a műhelybe és egy fekete pácot tartalmazó üvegcsével tér vissza. Nem telt el 5 perc és az ablak stabilabban áll, mint újkorában.

- Íme, ezt nevezzük light megoldásnak, ami költségkímélő, de a pillanatnyi célnak megfelel. Így már tudsz dolgozni… és egy köszönömmel beérjük :-)

Zsebemben a megmentett 2 ezer forinttal boldogan álltam meg a Lukoil kútnál…és mind eltankoltam, miközben azon mosolyogtam, hogy persze, az eső már elállt…már nem fog tombolni a bolt, de én kint lehetek, az esély…az megmaradt :-)...mert az ördög az nem alszik...

A szerviz címe:
1172 Budapest, Cinkotai út 51
Tel.:
Mobil: 06-70-3-555-333
Városi: 06-1-951-59-03

Megjegyzés: EZ NEM EGY FIZETETT CIKK, ez egy blogbejegyzés…egy tapasztalás…és talán, másvalakinek is egy esély…

---

 

                                   Na, blog!

Egyik topikban megjegyezték, hogy milyen fura, hogy több hónapig semmit sem írtam, most meg lassan kezdek régi fényemben tündökölni :-)
Akik a kezdetek óta (index) figyelik a „munkásságom”, azok már megszokhatták, hogy néha kiégek és olyankor semmi sem tud rávenni, hogy billentyűzetet ragadjak.

Majd eltelik bizonyos idő és sokak „örömére” újra felbukkanok:-)

Röviden az elmúlt 5-6 hónapról:

- Munka
- Alvás
- Munka
- Alvás
- …majd munka és alvás.

…és akkor szerintem mindent le is írtam. Max taxival fekszem és azzal ébredem. Mint ahogy anno tomajer megfogalmazta, a szélsőségek embere vagyok. Vagy csinálom, vagy nem, vagy szeretem, vagy nem. Köztes állapot nincs…és valahol (néha neki is lehet) igaza van:-)

Az elmúlt 10 hónap leltára, amióta a Maxnál vagyok:

Szereztem 4-5 haragost…sajnálom, az élet rossz helyzetben talált el minket.
Szereztem 30-40 havert…ennek igazán örülök.
…és szereztem, ha nem is a szó klasszikus értelmében 7-8 barátot, akikkel együtt próbálunk evickélni ebben az egész trutyiban, amit ma taxis szakmának neveznek.

Ért csalódás, ha nem is nagy, mert azért az eddig megszerzett emberismeretem alapján, igazi meglepetés nem ért….volt részem nagyon sok vidám órában (talán ennyit nem vigyorogtam az elmúlt 10 évben, mint ebben a 10 hónapban).

Megvívtam a magam kis csatáit, de igazi sebet nem kaptam, amit megmondok őszintén, bármennyire is ígérték az elején (itt a Max taxi vezetőségéről beszélek), hogy ilyen nem is lesz, nem nagyon hittem.

Valóban „kaptam” egy céget, amit erős kontrol mellett, a tanácsaim alapján, munkámmal, formálgatunk.

Na nem egyedül én, hanem azért van egy csapat, akik néha baromira tudnak érvelni egymással, de vitáig, ne adj Isten, veszekedésig még nem fajult a dolog…igaz, ehhez kellett némi önuralom…na nem az én részemről, hanem a vitapartnerek felől…de (eddig) ezeket az akadályokat sikeresen vettük.

Van 2 partnerem kint az utcán, akikkel egyenértékűen visszük a prímet, majd kapjuk a nyakunkba az áldást, ha valamit elcseszünk, vagy nem úgy sül el minden, ahogy azt terveztük.

Ilyenkor megbeszéljünk egymással, hogy ez most nem jött be, falnak szaladtunk…vigasztaljuk azt, aki épp beleszalad a lecseszésbe, adunk neki egy kis időt, amíg megrázza magát (addig elvégezve az Ő feladatát is), de utána minden megy tovább, ahogy annak mennie kell :-))
Nem tudom mi lesz ennek a blog bejegyzésnek a vége, mert semmi elképzelésem sincs még, csak jár az ujjam azt lesz belőle, ami lesz :-)

Nagyon sok mesélnivalóm lenne.

Pl.: Én oktatom az új felvételizőket is, mert hiába 5-10 év tapasztalat a szakmában, a cég speciális rendszere miatt, mindenkinek kell némi útmutatást adni, hogy milyen csapásirányba kell haladni. Mi az, amit lehet és mi az, amit nem.

Anno ez úgy zajlott, hogy Norbi felhívott (Ő is egy tulajdonos….műszaki és humán erőforrás manager) , hogy ma jött ilyen és ilyen kódon egy versenyző, keressem meg és adjak neki némi instrukciót.

Utcára ki, URH-n megkeres és egy 30 perces beszélgetés erejéig fárasztottuk egymást.
Majd rá kellett ébrednünk arra, hogy ez már nem járható út, így minden pénteken 18 órai kezdettel oktatást tartok a központban.

Én!:-))

Az a baj, hogy ott nem szabad marháskodni, persze laza a hangulat, mert rögtön azzal indítok, hogy valahogy oldom a feszültséget a srácokban, de valami határt muszáj szabni, különben nagyon eltérünk a tárgytól:-))

Nagyon sok kezdő jön hozzánk…az élet minden területéről és megvallom nektek, szeretek velük dolgozni. Kezelhetőek, formázhatóak és van bennük egy megfelelési kényszer, ami ezt meg is könnyíti. Szóval a dolognak ezt a részét én nagyon élvezem…persze vannak kirívó esetek is, amikor szegényen látom, hogy 2-3 nap, ha a szakmában marad…és utána csalódottan fog tovább keresgélni más megélhetés után, de csodát én sem tudok tenni.

A másik, az a diszpécseri dolog.

Képzeljétek el, én lettem a diszpécserszolgálat vezető helyettes!!!
Domokos Tibi a vezető…köztünk annyi a különbség, hogy Ő a hangosabb, de kb. ugyanannyit konyítunk az egészhez mind a ketten.

Na ez nem túl sok:-)))

Viszont nagyon szórakoztató, amikor beülünk ketten a csőre:-)

Viszont derekas kitartással tanuljuk a szakmát.
Nappali szolgálatot Cinike, illetve Szatír (igen-igen, az a Szatír) látja el.

Szatírt sokan ismeritek…imádja az értetlenkedőket:-D
Szegényt estére néha igen rossz állapotban találom, de azért le a kalappal előtte, állja a sarat.

Cini, egy igazi …. Szóval ha a katonaságnál lennék, simán el tudnám képzelni egy kiképző őrmesternek :-))…aki a „gyermekeiért”, a nappalos taxisokért, akik segítik a munkáját, az utolsó leheletéig kitart.

Igaz, ennek ára van…pl. az a kolléga is nehezen vette pár percig a levegőt, akit a Törökvészi útról elküldött egy Ázsia Centerhez szóló megrendelésért…:-))

Nem akartam hinni a fülemnek, amikor hallottam és ennél csak az volt a meglepőbb, hogy a kolléga el is ment…az utas türelmesen megvárta azt a csekély 25 percecskét.

Különben meg (szinte) mindent visszavonok, amit anno a diszpécserekről, meg a telefonosokról mondtam…mint negatívumot.

Rohadt egy nehéz dolog…

Komolyan mondom, én minden taxist 1 hétre beültetnék telefonosnak, majd diszpécsernek.
Nagyot változna a viselkedésük és a véleményük.

1-2 példa…

A kezdet:

- Vezető helyettes lettem, így úgy gondoltam ideje konyítani is ahhoz, amit „vezetek”. Beültem a telefon mellé és vártam, hogy megcsörrenjen. Majd én megmutatom, hogy is kell ezt… - fogadkoztam magamban.

Szépen végigjátszottam magamban, hogy miként fog lezajlani. Telefon megcsörren, én felveszem, üdvözlöm a kedves megrendelőt, majd elkérem a telefonszámát, nevét és utána rákérdezek, hogy hová szabad az autót küldeni.

Ennyi…

Mi ebben a nehéz, én nem is értem.

Közben visszaemlékeztem azokra a siránkozásokra, amit a telefonosoktól kellett hallgatnom…

A telefon csörrenése úgy rám hozta a frászt, hogy majdnem segítségért kiáltottam…

Felveszem és hirtelen azt sem tudtam mit is mondjak…egy hallo-t azért kipréselődött belőlem…

- Hallo…
- Hello szia. Kérek egy autót a Moszkva térre a Mc elé…köszi hello.


Bammmmm

Se egy telefonszám, se egy név…abszolút semmi…

Mondom a diszpécsernek, hogy küldjön gyorsan egy autót a Moszkva téri Mc-hez.

- Milyen néven?

Na, én aztán nem vallom be, hogy totál hülye vagyok – gondoltam magamban :-))

- János néven – dobtam (profin) a választ.

Szépen ki is adta, én meg lapultam mint a nyúl a fűben.
Eltelt vagy 6 perc, amikor a kolléga, aki felvette a címet, nyomkod a reklamán.
Megszólítom, mire Ő:

- Nem stimmel a név, mondanám a telefonszám utolsó 3 számjegyét.

Hogy ennek a taxisnak mennyi baja van…

- Mondjad – adtam meg magam.
- 387, stimmel?
- Maximálisan, jó utat kívánok.

Nem mondom, izgultam vagy 20 percig, hogy mikor jön a reklama az utas felől, de szerencsém volt.

Ez egy kis időre el is vette a kedvem a telefonozástól, amíg egyszer úgy adódott, hogy leszakadt a hó…

Engem (természetesen) meglepetésszerűen ért, hogy télen esik a hó, így a nyári gumikkal öngyilkosság lett volna kimenni az utcára. Ennek okaként bent maradtam a központban.

Sebaj, legalább besegítek a lányoknak – határoztam el magamban.

Le is ültem a telefon mellé és vívtam az elemekkel…

Az egyik vesszőparipám az volt még sima taxis koromban, hogy mi a fenéért mond a telefonos időt az utasnak???????????????????

Miéééééééért????

- Köszönjük a rendelését, küldjük az autót.

Ennyi, nem kell ezt ragozni. Hangoztattam is eme véleményem rendesen minden fórumon.

Hááát mára már ég ez miatt az arcom rendesen.

Nem telt bele 20-30 perc és már bőszen mondtam is az utas kérdésére, hogy ennyi, meg annyi idő, amire a taxi (feltételezhetően) odaér. Isten a tanúm, sokszor magamra szóltam, de aztán a végén meghajoltam a dolgok előtt.

Azért azt szeretném megjegyezni, a mai napig az van, hogy a telefonosokkal többször egyeztetek, hogy melyik körzetbe mennyi időt ígérjenek és ez elég jól működik. Hiába na, ehhez is idő kellett, némi tapasztalat mindkét oldalon…és egy olyan rugalmas rendszer, amiben dolgozhatunk és nem egy merev, agyonszabályozott belső szabályzat, ami ezt lehetetlenné teszi.

Működik…némi hibaszázalékkal, de sokkal eredményesebben, mint ahogy ezt bárhol is tapasztaltam. Jó…persze mindenki a maga lovát dicsére, de nézzétek el nekem ezt az emberi gyarlóságot:-)

Szóval nem akarom túl bő lére ereszteni, de sokat tanultam ezalatt a 10 hónap alatt…vagy inkább mondjuk úgy, szélesedett a látóköröm.

Maga a cég:

Néha túl komoly, néha túl laza, szóval az én közegem… a szélsőségek itt is dominálnak.

Itt van rögtön, az éjszakai diszpécserszolgálat.

4 lány…akik stabilak. Ezt úgy értem, hogy régebb ideje vannak a cégnél és mindegyiknek a hiánya mára már fájna. Részesei lettek az egésznek.

Van amikor be kell telefonálnom, mert olyan vidámság szűrődik ki a csőre, hogy azt sem lehet érteni, amit a diszi mond a csőbe…mondjuk ki…már-már akadályoz néha minket a normális munkavégzésben.

Nagyon-nagy igazság, hogy a bentiek hangulata meghatározza a kint dolgozó taxisokét.
Még egyetlen egy panasz sem érkezett a vidám hangulat miatt (legalábbis hozzám nem futott be ilyen). Sőt!!!

Imádják az utasok is, sokszor egy-egy baki után ők hangosabban nevetnek, mint maga a telefonos, ami aztán persze kiszűrődik a csőre…amitől meg mi vigyorgunk, amikor a diszi harmadszorra fut neki egy-egy cím kiadásának.

Persze vannak gyászosabb napok, amikor elönti a lányokat a munka és a 2db fül és az 1db száj kevésnek bizonyul ahhoz, hogy kielégítsék a bejövő hívásokat.

Vezetőség: Krónikus álmatlanságban szenvednek, legalábbis ezekben az órákban és azonnal betelefonálnak a forródróton, hogy miéééééééééért nem veszitek azokat a ******** telefonokat?????

Mit lehet erre válaszolni egy főnöknek?
- Esküszöm vesszük
- Igyekszünk
- Gyorsabbak leszünk
- Igen, igen, természetesem, azonnal, igen, igen, minden tekintetben igazad van…

Azt még sem mondhatják, amit gondolnak, még akkor sem, ha a srácok tényleg nagyon megértőek és normálisak…:-))))

Idén április elseje péntekre esik…ezt anno a suliban fordított napnak is neveztük…és különböző csínytevéseket agyaltunk ki….

Pl.: Fordítva ültünk be a padba, így vártuk a tanárokat, meg hasonló, megvalósítható, a megszokottól eltérő dolgokat. Néha nagy balhé lett belőle, de bánta- kánya…így utólag megérte :-)))
Szerintem nem lenne utolsó dolog, ha április elsején (laza péntek, nem kell izgulni) a vezetőség adná a diszpécserszolgálatot :-)))


A kocsiparkunk is elég széles skálán mozog.

Jött pár vállalkozó, akiknek az autója a piacvezető cégeknél már kiöregedett batárnak számít, amíg nálunk….mivel nem a kort vesszük döntőnek, hanem a műszaki, esztétikai állapotot, még simán „A” kategóriás is lehet. Persze ehhez a sofőrnek is kell egy megjelenéssel bírnia.

Ez azért nem mindig stimmel, de ez van…lesz ez jobb is :-)

Mindegy, próbálunk fejleszteni, ezen a téren is. Most pl.: beállítunk 2 db, a hagyományostól eltérő autót, ami nem mint taxi fog üzemelni, csak marketing munkát lát el, meg ha lerobban valamelyik kolléga autója, akkor megkapja, hogy ne kelljen BKV-n küzdenie.

Az egyik egy Ferrari

A másik egy Toyota Tundra

A poén az benne, hogy volt egy betelefonáló hölgy, aki látta a városban furikázni a fiúkat és betelefonált, hogy Ő egy olyannal szeretne menni és mennyibe kerül kibérelni?

Szóval igény lenne uraim :-)))

A kollégák is kedvet kaptak, az egyik oda is jött, hogy nyomjanak egy gyorsulást…nem Ő győzött:-)))

Vagyis egyik oldalról kőkemény meló, a másik oldalról meg igazi ökörködés…

Hááát... Így gyorsba ennyit…most pihenés jön, mert este oktatás, meg utána készülünk egy meglepetéssel is, ami egyelőre TITOK…azt meglátjuk mi lesz belőle…ha gáz, akkor Sanyira kenjük (Ő is egy etikás), ha meg bejön a terv, akkor meg úgyis Peti (másik etikás) aratja le a babérokat :-))))…engem az eredmény érdekel :-)

 

 

2011-03-11.

 

---

 Ez igen kérem, büszkék lehetünk, Tanár úr (alias Walter, csak nagyon megfenyegetett, ha még egyszer így hívom) beírta magát a taxisok dicsőség könyvébe…

Maxos kollégák, de minden, magát a szakmába soroló taxis büszke lehet rá.

Elmesélem:

Pista bácsi, aki baromi dühös volt a Tanár úr megszólításra, amíg nem neveztem el Walternak…szóval Pista bácsi suhant a IX. kerületben. Gondolom magában az éjszakát szidva, amiért az sötétséget hoz magával és hááát az emberi szem már csak ilyen, idővel romlásnak indul a látás.

Rutinos sofőrt nem zavarja az a csekélység, ha csak részben látja a dolgokat és Pista gyakorlott sofőr…most is elég volt neki egy villanás, hogy felmérje, baj van.

Balról érkezett a motoros, nem adva meg a jobb kéz szabályt. A taxit meglátva eldobta a motort és csak tanár úr reflexeinek köszönheti az életét.

Elesett, nagy nehezen feltápászkodott…leporolta magát és áhítattal nézett megmentője után, aki ekkor már 2 sarokkal arrébb továbbra is a járdán robogva tett a földdel egyenlővé vagy 14 db kőládában pompázó virágágyást.

Fék vagy gáz, oly kicsi a különbség és az ember, miközben félig a levegőben pattog autójával, minden apróságra nem tud figyelni.

Tanár úr kiszállt az autóból és megindult a motoros felé. Szerette volna megállapítani, hogy él e még az áldozat és ha a válasz igenlő, akkor ezen gyorsan változtasson.
De mire megtette azt a pár száz métert, dühe csökkent és csak magában morgott, elégedetlenkedve.

Egy sima közlekedési baleset, ami végül az autótól eltekintve szerencsésen végződött.

Már el is felejtkeztünk róla, az idő elrohant mellettünk.
Közben Pistánkkal sem történt semmi extra, az idő jótékony fátyla feledésbe borította az eseményeket és az sem juttatta eszünkbe, amikor Tanár úrnak a csepeli gyorsforgalmin olyan 80 km/h-ás sebességnél felnyitódott a motorházteteje, majd sikítva elsuhant egy benzinkút mellett, apró ősz tincseket varázsolva a 22 éves benzinkutas srác hajába.

Az a négy fiatal sem neheztelt már rá, akiket tolatás közben elgázolt a Honvéd utcában…és a kézfogásunk szorítása is már csak emlék, mert gratuláltunk neki, amikor megkapta ebben az évben a 11. defektjét.

Pár koccanás, néhány lehorzsolt térdű gyalogos…hiába na, csak az hibázik, aki dolgozik és Pista, nem egy lusta ember.

Szóval eltelt kb. egy hét, amikor a biztosító a megkarcolt alvázú autó kárfelvételére kiérkezett, ahol Tanár úr is tiszteletét tette.

Éppen heves vitában voltak, mert a biztosító embere egy kukacoskodó ember lévén, nem akarta felvenni kárként azt a 2 biciklit, ami gyanútlanul parkolt a járdán, ahol Pista haladt…reflexből.

…és ekkor történt:

Megcsörrent Tanár úr telefonja és a motoros volt a vonalban.
Hálálkodott és közölte, hogy most egy újságírónak átadja a telefont, aki szeretett volna megbeszélni Pistával egy találkozót, mivel szeretne vele egy riportot készíteni, hiszen a MOTOROS FELTERJESZETTE PISTÁT EGY ÉLETMENTŐ ÉRDEMRENDRE!!!

Más talán egy ilyen helyzetben meghatódik és elgondolkodik az élet nagy dolgain.

Nem így Pista, aki gyengéden a biztosítós ember füléhez tartotta a telefont és győzelemittasan üvöltötte neki, hogy na ezt hallgasd meg és utána mondd azt, hogy nem veszed fel a kárt.

Amikor a szakembert meggyőzték a váratlan fejlemények, Pista elküldte az újságírót…hmmm…a dolgára, majd diadalittasan aláírta a jegyzőkönyvet.

Azért életmentő érdemrendre felterjesztett kollégával nem sok cég dicsekedhet…és ez még nem minden.

Tanár úr nem egy elveszett gyerek. Rajta apróbb műszaki hiba nem fog ki…ezt tanúsíthatják azok a kollégák, akik hétfőn a Morison2-nél drosztoltak és pár turista, akik végül lefényképeztették magukat Pistával, rögtön az autogramjának megszerzése után.

Történt a következő:

Pista a Honvéd utcában parkolt, utasra várva…jöttek is a gyanútlan áldozatok.
Beszálltak, közölték hová szeretnének eljutni, majd várták, hogy induljon a taxi.

Az viszont egy tapodtat sem ment arrébb. Nem indult, az aksi megadta magát.

Más ilyenkor mit tesz?
Kitessékeli a megélhetését, átülteti másik kollégához, majd S.O.S jelzést leadva kollégákat rángatnak oda, hogy segítsenek rajta.

Na deeeee Tanár úr nem ilyen, ő kérem már egy rendszerváltást is túlélt…bár egyesek szerint ez pont fordítva történt.

- Nix probléma – közölte utasaival külföldiül – majd kiugrott az autóból, belerúgott pár gyanútlan oxigén molekulába és felnyitotta a motorháztetőt. Megfenyegette az aksit és a kocsi hátuljához sétált.

Ekkora már többen figyelték a járókelők közül, mivel drámai monológja, amit közben világgá kiáltott, nem maradhatott titokban. Felnyitotta a csomagtartóját és előhalászott egy akkumulátort.
Miközben cipelte előre még odaszólt riadt szemű utasainak, hogy : No problémóóóó senor

Olasz, Spanyol?
Tanár urat nem zavarja, ha idegen nyelvet kell használnia…

Most miéééért?
Van, akinek pótizzója van, vagy pótkereke, Pistának pótaksija, mit kell ezen csodálkozni?

Miközben rátette a bikakábelt, egy kisebb Japán csoport körbeállta és intenzív fotózásba kezdett, miközben az utasok a taxiban egymás kezét fogva várták a fejleményeket.

Pista beszállt a volánhoz és indított…a motor beindult, mit beindult…berobbant.

- Enyém skoda, 18 éves, annak aksi, goooood – szolgált magyarázattal utasainak, majd kipattant és összepakolt – megyünk Ti szálloda, HOTELS…és nagy lendülettel belevetette magát a sötét budapesti éjszakába…


A mi fiunk, néztem utána büszkén…no de tévedtem, ha azt hittem, hogy a sztori itt véget ér.

Másnap etika.

Pistánk is megjelent rendes heti berendelésén, ahol ismét felmentettük az Őt ért vád alól, majd kisebb ámokfutást rendezett a központban, hogy aksit kapjon.

Norbi, Ő a műszakis, már edzett srác, így tudja Pista bácsit kezelni…aksi projekt erre a napra ugrott.

Ülök az etikai szobába és épp unatkozom, mert etikás társaim heves vitába bocsátkoztak egy jelentéktelen dologban…égő szabadjelzővel előzött, nem előzött stb…

Rajzolgatok az előttem lévő papírra, majd tekintetem az ablakra szegezem, onnan az utcára.

Nini, Pista bácsi áll a kocsija előtt és pont öklét rázza az égiek felé…fenyegetően.

Motorház nyitva…valaminek nekiugrik, rángatja és behallatszik, ahogy szentségel.

Elfárad, kicsit megpihen, ami nála azt jelenti, hogy körbefutja az autót 4x., majd újult erővel nekiáll valamit tépni, rángatni….miközben csak úgy szikrázik az autó körülötte…

Közben a fiúk a szobában témát váltanak, amire újból odafigyeltem és mire kinéztem, hogy vajon mi a helyzet kint, Pistánk már továbbállt.


Este van, elég sokan állunk a Vígszínház droszton. Megérkezvén leparkolok, kiszállok és haladok a sor elejére.

Közben figyelem a kollégákat, köszöntöm őket, rá- rápillantok autóikra…

Pista bácsi harmadik helyen trónolt…

Világító szabadjelző, fényár a kocsi belsejében, Tanár úr olvas.

- Pista, így megint nem fog indulni.
- De fog, betettem a Skodám aksiját.
- Miért nem tetted már tegnap be?
- Mert ellentétes pólusú!
- Ő ő ő, akkor hogy-hogy ma mégis az van benne?
- Picit megrángattam a kábelt, hogy elérjen a sarúig, így most jó.


Nem tudom ki futott már bele ilyen ellentétes pólusú aksiba, de az tapasztalhatta, hogy az a hiányzó kb. 15 cm, ami ahhoz kellett volna, hogy a +, illetve a – a helyére kerüljön, legyőzhetetlen akadályként nyilvánult meg előtte.

Na, nem úgy a Tanár úrnak, aki közel 15 cm-t rángatva a kábelen, ezzel némileg csökkentve annak keresztmetszetét, ezt az akadályt is sikeresen vette.

Max Taxi büszkesége, aki egy életmentő érdemrendre felterjesztett erőművész és egyben turisztikai látványosság is.

Pistám, büszkék vagyunk rád:-))))
   

---

                     Kicsit hangos a város.

Valami juhásszal, vagy pásztorral van bajuk egyeseknek, pontosan nem tudom, de baromira szidják.

Okát nem tudom, de valami 144 forintot emlegettek a taxisok a benzinkúton, ahol megálltam tankolni.

Mindegy, nem volt időm foglalkozni más cégek bajaival, mert volt ma éjszaka épp elég bajunk nekünk is.

2 napja a Max Taxinál is bevezették azt, amit anno a Főtaxinál.
Kiemelt drosztokon ellenőrök teljesítenek szolgálatot.

Péntek éjszaka kezdtek, majd hajnalban Petivel konzultálva összerántottunk egy ellenőri értekezletet az integetőre, ahol baromi „okos” ötletekkel elláttuk őket, hogy mit és hogyan kellene csinálni.

Ferike is megjelent és láttam ám, hogy titokban készített egy fényképet, amit majd lehet eltudok tőle kérni. (mondjuk már nekem is megfordult a fejemben, hogy be kellene izzítanom a fotohábert).

Szóval közel egyórás fejtágítás után elégedetten engedtük útjukra a frissen felkészített ellenőreinket.

Meglátásom alapján majd újra le kell ülnünk tárgyalni erről az egészről, mert szerintem egyikünk sem arra gondolt, hogy majd fél éjszaka azt hallgatjuk az URH-ban, hogy a frissen kiképzett ellenőreink kétségbeesetten autókért imádkoznak.

Egy ideig próbáltuk kezelni a helyzetet, de aztán be kellett látni, hogy amit nem lehet megoldani, azt nem lehet. Nem tudunk hirtelen 50 db másodos kollégát elővarázsolni.

Meg is írtam Petinek sms-ben, hogy: ennyi

Felhívni nem nagyon akartam, mert már este sikerült nekünk is egy félreértés miatt összeszólalkoznunk, de a végére csak tisztázódott a dolog és béke lett…

Még tettem egy próbát és a Nagymező utcában odamentem az ellenőrökhöz, hogy miként lehetne tartani az állásainkat, de amikor arról számoltak be, hogy más cég vitt el Ócsai, illetve 2 autós Dunavarsányi fuvart, feladtam és elkezdtem a telefonos megrendelőkért rohangálni.

A pékek sem tudnak liszt nélkül kenyeret sütni, mi sem tudjuk ellátni a feladatunkat elegendő kolléga nélkül…ez van:-(

Különben is őrült éjszaka volt…mondhatnám, hogy a megkísértés éjszakája.

Én nem tudom, hogy honnan kerültek elő új telefonos megrendelők, de hogy semmi tapasztalatuk sem volt a céges taxizással kapcsolatban, az tuti.

Csak egyet mesélnék el, ami most reggel volt.

Felveszek egy Szentendrei - Raktár utca sarkot, XY néven…

Ott is az emberem, teljesen friss állapotban, semmi gáz sem volt vele. Egy fiatal srác.
Elköszönt a haverjától és már ült is be az autóba.

Közbe kell szúrnom, hogy én ezeket az utasokat szeretem…nem kell rá várni, beül és már utazunk is.

Na, Ő pont ilyen volt.

A meglepődés ezután következett:

- Jó estét. XY néven?
- Szia, igen….parancsolj, hová szabad?
- XIII. kerület Béke tér…3000 forintból kijön?

Egy pillanatra megállt a kezem, ami a váltóért nyúlt. Ránéztem, végigmértem, majd kicsit az utcát is górcső alá vettem, hogy nem-e áll valahol lesben Tibi (Ő a másik cégvezető nálunk és neki vannak ilyen elvetemült ötletei, hogy megtréfáljon minket)…de semmi.

Egy átlagos fiatalember, aki kissé bizonytalannak tűnt.

- Mennyiből? – kérdeztem vissza, hogy időt nyerjek a válasszal.
- 3000 forintból?...esetleg 3500 forint? – licitálta felfelé az árat.

4.1 km-es útról van szó!!!

Ott ültem az autóban, én, a taxis és az elszegényedett lakosság egyik tagja.
Ő bizonytalan volt, én meg jól megvoltam kísértve.

INNENTŐL KÉREM, CSAK AZ ERŐSEBB IDEGZETŰ TAXISOK OLVASSÁK, MERT AMIT MOST ÍRNI FOGOK AZ LEHET, HOGY EGYES „SZAKEMBEREK” NYUGALMÁT MEGZAVARJA :-)

Győzött bennem a lojalitás, amit a cég felé érzek………………………

Ez olyan baromira jól hangzik…és részben igaz is, de a teljes igazság, hogy megsajnáltam a srácot.

Láttam, hogy kínban van rendesen. Szerintem, ha még 2 másodpercig némán méregetem, akkor megtette volna a 4 ezres ajánlatot is :-)

- Figyelj ide – vettem fel az atyai hangot – most én bekapcsolom a taxiórát, jó?
- Jó – egyezett bele megadóan
- Te tettél nekem egy 3500 forintos ajánlatot. Amikor megérkezünk a címre én mondok egy összeget, amit az óra mutatni fog…és akkor majd megalkuszunk…rendben?
- Rendben.


Az út sima volt.
Ő a telefonját piszkálta, én meg azon agyaltam, hogy majd az út végén mi is legyen a sztori vége…

1040 forint.

Ennél az összegnél álltunk meg.

Benyúlt a zsebébe és 8 ezer forintot vett elő.

- Mennyi lesz?
- Tessék – mutattam az órára – 1040 forint.
- Hihetetlen…
- Várj! Az óra ennyit mutat, de mint az elején mondtam neked, Te tettél nekem egy ajánlatot, az óra majd mutat egy összeget és majd megalkuszunk. Igaz?
- Igeeen!? – válaszolta, amiben benne volt a kérdés is.
- Akkor hald az én ajánlatomat. Itt van, adok neked 10 darab törzsutaskártyát, amiből 9db-ot a haverjaidnak kell odaadnod, elmesélve nekik, ami most történt és nekem most adsz 1100 forintot…rendben?
- Hihetetlen – ismételte önmagát, miközben szélesen vigyorgott. – A Szentlélektérről szoktak 2000-3000 forintért hazahozni. Tuti, hogy mostantól csak ezzel a céggel fogok utazni.


Olyan lelkes volt, hogy már attól féltem, hogy a nyakamba borul…

Hogy ezt a sztorit miért írtam le?
Hmmm….mint az elején említettem, a város hangos, valami birkaterelgető miatt…és valami 144 forintot emlegetnek….

…szerintem meg nem csak az ár a lényeg…

Amennyiben az lenne, akkor a Citys haverom URH-ja ma hajnalban hallgatott volna…de nem így volt…nagyon nem…


Itt akartam befejezni, de egyet még leírok, ha már ennyire belejöttem.

Ma egy ajánlaton nagyot jót vidultam.

Helyszín:
Morison2

Pannónia utcából érkeztem. Látom, hogy utas füzér és a 2 ellenőrünkön kívül nincs kolléga, így azonnal treffre álltam.

Jönnek is a páciensek, 30-as korosztály.

Az egyik srác ballagó öltönyben, a másik meg a tarisznyás típus…jól összeillettek:-)

Az öltönyös ült előre.

Megadott cím: Coronita

(Várható fuvardíj 2400-2500 forint)

Sebességbe rakom a váltót és várom, hogy a lámpa zöldre váltson. Közben az elől ülő elővette a pénztárcáját, miközben olyan hangon szólt hozzám, mint amikor a dokinak szoktak a páciensek egy kis paraszolvenciát zsebbe csúsztatni:-)

- Uram, kapcsolja ki az órát és ezt – közben pénzt kivéve a tárcájából a felsőm zsebébe tuszkolja – tegye csak el bátran.


Végén még a vállam is megveregette és amikor ránéztem, még egy megnyugtató szemlesütött kifejezést is felém villantott.

Benyúltam a zsebembe és azon sem lepődtem volna meg a felvezetés után, ha egy 100 euróst húzok elő.

Nem az volt.

Egy 1000 forintossal néztem farkasszemet.

Én nem tudom srácok, de úgy elkezdtem röhögni, hogy nem tudtam elindulni:-)))
A könnyem is kicsordult.

Szépen visszatukmáltam a kezébe miközben megveregettem a vállát és én is megnyugtató arckifejezést vettem fel, közöltem vele, hogy tegye csak el bátran és majd azt fizesse ki, amit a végén az óra mutat:-)

2540 forint volt…a jattból sok zsemlét nem tudnék venni, az igaz:-))

Szóval hihetetlen fazonokkal volt ma dolgom…és ez csak a jéghegy csúcsa:-))

El kell ismernem, néha tényleg nagyon szórakoztató taxisnak lenni:-)

 

2010-09-12.

 

 

---

                                      Szabályok!

Ez az a dolog, ami az egész életünket meghatározza. Vannak akik ágálnak ellene, vannak akik hevesen bólogatnak rá.

Az, hogy Te épp melyiket teszed, attól függ, hogy a szívás melyik oldalán állsz.
Mert például mindannyian parkolunk szabálytalanul, de ha minket, munkánkat akadályozza egy szabálytalanul parkoló civil, akkor kiakadunk.

Szabályok!

Szabályok szerint születünk. Anyáink fekve, természetellenes (!) pózban hoznak minket a világra.
Miért?
Mert ez a szabály.
Ez az előírás, ezt határozták meg követendő példának nagyon okos, nagyon tapasztalt valakik.

Megtanulunk járni és azonnal szabályhegyekbe ütközünk. Mit szabad és mit nem.

Bölcsi, ovi, suli…ezer és ezer szabály.

Etikett, civilizáció, együttélés, társadalom…és annak elvárásai.

Többségi akarat.

Vannak országok, ahol elfogadott dolog (volt) kutyát enni. Mi, civilizált európai emberek, ilyet nem teszünk (remélem).

Nem…nem…

Mi csirkét eszünk, disznót eszünk…tengergyümölcseit fogyasszuk…(már aki)…
…és azért, mert mi baromira civilizáltak vagyunk…természetesen közben megvetjük a más szabályok szerint élőket, mert ez is hozzánk tartozik.

Nincs olyan ember, aki ne szegett volna meg még szabályt.
A különbség annyi (nem elhanyagolható), hogy van aki a többségi társadalom által kevésbé megvetendő bűnt követett el és van, aki nagyot hibázott.

Elég, ha csak a tízparancsolatra gondolunk.

Maradjunk a katolikus változatnál.

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Hát, ez bukó, manapság az igazán hívő ember kihalófélben van. Vagyis, akkor ez a többségi társadalom szerint nem nagy bűn.

2. Isten nevét hiába ne vedd!

Na igen, talán ugorhatunk is a harmadik parancsolatra.
3. Az Úr napját szenteld meg!

Nem hiszem, hogy itt az alkoholra, vagy a parti drogra utalnak.

4. Atyádat és anyádat tiszteld!

Itt már azért kezdődik…megosztja ez a társadalmat, bár ahogy figyelem a fiatalokat, mostanában az a menő, ha a mutert és a fatert herotozzák.

5. Ne ölj!

Szerencsére ez, nálunk, Magyarországon, még mindig elég erős szabály és a társadalom mélységesen elítéli azt, aki ez ellen vét…”természetesen” amennyiben emberi lény öl embert.


6. Ne paráználkodj!


Úgy vélem itt is elég nagy az egyetértés…a pokolban fogjuk végezni :-))

7. Ne lopj!

…ezt akár így is lehetne folytatni: Ne lopj…légy kivétel.

8. Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!

Háááááááát, nem tudom ki látta közületek a Hanta Boy című filmet…szerintem nagyon cink lenne, ha egy napig csak az igazat tudnád mondani….estére sok barátod nem maradna :-)))

9. Felebarátod házastársát ne kívánd!

Erre mondta az egyik kolléga, hogy neki nincs felebarátja…szóval szabad a vásár.

10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Figyeljétek meg, mind a pokolban végezzük:-))

Szóval sulykolják belénk a szabályokat, mi meg lassan természetesnek vesszük őket.

Manapság egy kezdő taxisnak magától értendő, hogy taxiórát akkor kapcsoljuk, amikor a kedvessel felvettük a kontaktot, vagy még akkor sem, mert : „NEM KELL A BALHÉ”

Segítőkész kollégaként rakodómunkásokat megszégyenítő teljesítményt nyomunk le, mindezt „természetesen”(?) szövetnadrágban, ingben, nyakkendőben.

Mert vannak kérem szabályok, annyi, hogy az is elveszik néha benne, aki azokat hozza, generálja.

Vannak olyanok, akik „csakazértis” megszegik a szabályokat, mert így érzik jól magukat. Őket nevezi a többségi társadalom „örök lázadónak”.
Persze arra is van egy szabály, amikor a szabály önmagát cáfolja meg.

„Kivétel erősíti a szabályt”

No, és ilyenkor meg fel is tehetjük a kezünket és továbbra is a „helyes” szabály a mérvadó.

Belátom, picit messziről indultam neki a sztorinak, de szerettem volna érzékeltetni veletek (nem mintha nem tudnám, hogy tisztában vagytok tudat alatt ezzel), mennyire is a szabályok azok, amik a mozgatórúgóink.

Szabálytól eltérni egyenlő azzal, hogy ráfázhatsz a próbálkozásodra.

Viszont mi van akkor, ha egyes szabályokat csak rád erőltettek és sosem érezted magadénak, betartandónak és olyan élethelyzetbe kerülsz, hogy ezen Te változtathatsz, vagy legalábbis megszegheted?

Mert azért is tenni kell, hogy „vétkezhess”!

Például ahhoz, hogy mint egy vezető pozíciót betöltő banki alkalmazott sikkasztani tudj, sokat kell gürcölni előtte.

Számomra nagyon sok elfogadhatatlan szabály van a szakmánkban.
Nem sorolnám fel, mivel nem ez a lényeg.
Amiért ez most szerepet játszik, nem más, mint az, hogy részben én is egy szabályhozó lettem.

Mindig is elítéltem azt, hogy ha valakit etikára berendelnek, nem mondják meg a szóban forgó kollégának, hogy mi ellene a vád, mire készüljön.

Kérdeztem ennek okát, mire azt a választ kaptam, hogy: Akkor fel tud készülni a védekezésre.

Néztem bambán a válaszadás után és nem értettem, hogy mi ezzel a baj?
Hiszen nincs joga megvédenie magát?

Elvárjuk azt egy másik embertől, hogy az alapvető ösztöne ellen cselekedjen?
Minden védekezés nélkül adja meg magát….és lehet olyan szabályoknak, amiknek a létjogosultságuk alapvetően megkérdőjelezhető?

Lehet sokan nem tudjátok, de nekünk, Magyaroknak, van több híres nyomozónk.
Ebben sem vagyunk rosszak és nincs szégyenkezni valónk a világ előtt.

Forrónyom.

Szerintem ennek jelentését nem kell senkinek sem megmagyarázni.

Vagy azt, hogy egy balesetnél mit jelent az aranyóra.

…és etikásaink erről önmaguk hajlandóak lemondani…

Hajlandóak? Szabály, hogy nem lehet igénybe venni, felhasználni egy ügy tisztázására.

Civilek kedvéért egy kis magyarázattal szolgálnék:

Vannak taxisok és vannak olyan taxisok, akik ellenőri státuszt töltenek be és ők járnak el az olyan taxisok ügyében, akik a szabályok ellen vétkeznek.

Jó etikás nincs!
Maximum a többségből annyit lehet kicsikarni, hogy lojálisnak tituláljanak és ez már nagy „dicsőség”.

A zavar a gépezetben akkor tud keletkezni, ha olyan kap egy ilyen megbízatást, aki alapvetően ezzel az egész rendszerrel nem ért egyet.

Nem könnyű az ilyen embernek, mert sokszor olyan dologért kell elmarasztalnia kollégáját, amivel úgy alapból egyet is ért.

Mondok egy példát:

Totál civil a pályára téved, mint utólag kiderült, antitaxis, mármint a mai elfogadott szabályokhoz képest.

Mit is tett ez a jóember?

Felvett egy címet és mint civil, logikusan úgy gondolkodva, hogy Ő már bizony szolgáltat, költsége merült fel, nem rendelkezik idejével, taxiórát kapcsolva indult el a címre, amit URH-n vett fel.

Az utas nem kicsit lepődött meg, amikor az utcán várva a taxit, abba beszállva, egy 1300 forintos órával találta magát szembe.

Ezen lehet, hogy most derültök, vagy a fejeteket fogjátok, hogy húúúú, azt a lúzerét neki, de régen, a „szép időkben”, ez volt az elfogadott, a természetes, a SZABÁLY.

Lehet 5 év (ma nagyon optimista hangulatban vagyok) és ugyanilyen derűt vált ki a fiatal taxisokból, ha egy idősebb kolléga magasabb tarifát akar kapcsolni vidéki fuvar esetében, felszámolva a visszautat.

Szóval ezt a kollégát el kell meszelni.
Más kérdés, hogy melyik cégnél ilyenkor mi az eljárás, nálunk a Maxnál rendkívüli oktatással „honoráljuk” tettét.

Fejébe sulykoljuk azt, amivel mi sem értünk egyet (csak hát ugye, a kialakult piaci helyzet…), miközben elmerengünk azon, hogy de szép is lenne, ha megfizetethetnénk az utassal azt, ami különben logikus is.

De ne higgye azt a kedves civil olvasó, hogy az etikásoknak nem keseríti meg az életét több tucat szabály, amit mint olyan, alkalmazni kell egy-egy intézkedés alkalmával.

Az egyik ilyen szabály, hogy utas előtt nem intézkedünk.
Ehhez a szabályhoz szorosan kapcsolódik egy másik, ami egyben mottó is:

Az utasnak mindig igaza van!
Na és ezek után légy igazságos etikás és olyan, aki a szabályokat betartja.

Elárulom, a kettő egyszerre nem megy.

Mondjuk az más tészta, hogy külön sem, maximum mint írtam, egy lojális jelzőt kiharcolhatsz magadnak…önmagad megnyugtatására.

Nyugi, lassan a konkrét sztorinál vagyunk:-))

…és akkor fussunk is neki.

Helyszín:
- Egy éjszakai szórakozóhely fakultatív drosztja

Szereplők:
- Kezdő taxis
- Főetikás
- Utas

Szereplők értelmezése, jellemzése:

Kezdő taxis:
- Fogalma sincs arról, hogy mi történik körülötte, a rengeteg szabálytól, aminek a feléről még a jelentésével sincs tisztában, zsong a feje. Riadtan mered előre és azért imádkozik, hogy ne valami problémás utas nyissa rá az ajtót.

Főetikás:
- Főgenya, Ő az, akit egy gyakorló taxis kerül, nem szeret. Kezdő taxist meg a frász töri ki, ha megjelenik.

Utas:
- Na Ő az, akinek mindig igaza van.

A sztori:

Beállok az egyik szórakozóhelyünkre, szépen várom, hogy sorra kerüljek. Már második vagyok, amikor észreveszem (nem kevés telefonálgatás, eső, az utcán zajló élet), hogy az egyik kezdő kollégánk van előttem.

Nézek ki arcból és figyelem a körülöttem lévőket.
Látom, hogy az első autóhoz utas érkezik.
Gyors feltérképezés, csakúgy szélvédőn keresztül.
Mozgás, öltözet, gesztus alapján.

Magyar, fiatal srác utas, olyan 25-28 év körüli. Magabiztossága arra utal, hogy gyakran jár szórakozni és onnan hajnalban taxival jár haza, legalábbis nem ritka alkalom, hogy rányitja az ajtót egyik kollégánkra.

Kinyitja az ajtót, behajol, „egyezkedik”.

Kérdez, majd választ kap.

A válaszon szemmel láthatóan meglepődik, látszik rajta, hogy első pillanatra nem is tud vele mit kezdeni, majd dönt: nem bonyolódik bele a dologba, hiszen Ő az utas, Ő fizet, neki mindig igaza van.

Ajtó becsuk…de a becsap sem túlzás.
Szemkontaktust felveszi velem és megindul felém.

Nézem, az első autóban a taxis nem mozdul, nem reagálja le a történteket, tovább várakozik.

Az utas jön, rám nyitja az ajtót:

- Jó estét – köszön, ami már alapvetően megnyerő modorról tesz tanúbizonyságot, hiszen nem kényeztet el minket az élet.


Felajánl ezer forintot egy közel 1.2-1.4 km-es útra. Kérdi, elfogadom-e az ajánlatát?
Természetesen, hiszen nem olyan cégnél vagyok, ahol tilos keresni és ragaszkodnak (szabályokra hivatkozva), hogy ilyenkor is magam ellen dolgozzak.

Viszont ne feledkezzünk meg arról a „tényről”, hogy nem egy nagy táv, nem egy nagy összeg, amiről szó van és feltételezhetően az első kolléga nagyobb „vadra” vár, így lepattintotta magáról a fuvart.

Mi ilyenkor a „helyes” eljárási mód?

Ne feledjünk el két nagyon fontos szabályt!

1, Utas előtt nem intézkedünk
2, Az utasnak mindig igaza van

Teendő:

Utast elfuvarozni a megadott címre, szépen megköszönni, hogy a 2010-es kiadásainkhoz képest megfelelően honorálta a munkánkat, letörzsutaskártyázni, majd a kollégát, akire rávágta ez a nagyon szimpatikus utas az ajtót, berendelni, vasra verni, ÚGY megbüntetni, hogy legközelebb ilyen fel se merüljön benne.

Hááát mit képzel az ilyen???????

Nyáron olyan dupla nyakkendőben kell szolgáltatnia ez miatt, hogy arról kódul:-)))

Franc abba a lázadó, rendszerellenes fejébe, abba…

Na, de van egy másik mondás is:

Szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket:-))…azt utána majd kapunk a fejünkre miatta:-)

Kis adalékként, ez a „SZOTYI” cég olyannyira nem mérvadó a tekintélyes szakmán belül, hogy az elmúlt 2 hét nem telt el úgy, hogy ne lett volna etikára, etikás berendelve…

Mondjuk Józsi barátom vezet, amíg én egyszer, addig Ő 2x lett berendelve.

Jó, neki könnyebb a dolga, mert többet van kint, de majd igyekszem behozni a lemaradást:-)))

Szóval azért meg kell gondolnunk, hogy mit is cselekszünk, mert hamar a szőnyegszélén találjuk magunkat…ami nem baj, csak az benne az idegesítő, hogy közben a többiek meg a véred szívják vigyorogva…mondjuk élvezettel tettem én ezt most a Józsival…annyira örült neki, láttam rajta:-)))

Na, szóval, térjünk vissza a renitens taxisunkhoz.

Amikor beült az utas, azonnal rákérdeztem, még indulás előtt, hogy mi volt a gond az előttem álló kollégával?

Válasz:
- Őt is megkérdeztem, ahogy magát és azt válaszolta, hogy 1000 forintnál azért jelentősen(!) mélyebben nyúljak a zsebembe.

Megvallom, 1-2 lehetséges válaszra fel voltam készülve, de ez azért mélyen talált.

Minden emberben kialakul egy bizonyos emberismeret élete során, ez azokra, akik emberekkel foglalkoznak, hatványozottan igaz.

Amikor belép hozzánk valaki, mindig szólnak neki, hogy éjszaka keresse meg az 58-ast, hogy megismerjük egymást. Ilyenkor mindig kialakul bennem egy vélemény a kollégáról, besorolom valahová őt.

Ritkán tévedek. ( de akkor annál nagyobbat:-D)

Találkoztam 3 hete ezzel a sráccal is. Nem kell félteni, megvan a magához való esze, a kornak és korának megfelelő csibészsége, de ez még itt a szakmában nem fog jelentkezni.

Ennek két oka is van….szerintem.

1, Van nekünk egy 77-es etikásunk, akinek mind a megjelenése, mind a csövön való szereplése, erős gátakat épít a leendő taxisokban arra vonatkozóan, hogy azonnal a szabályok megszegésére adják a fejüket:-)
2, A szóban forgó kollégának az édesapja is nálunk nyomja az ipart és ahogy érzékeltem, azért az atyai tekintély (még) rendesen működik.

Ehhez tegyük még hozzá azt az elhanyagolható tényt, hogy mégis csak a „főgenya” állt mögötte a sorban és emlékszem még arra, hogy kezdőként engem ez mennyire tudott idegesíteni fordított esetben :-))

Arról már nem is beszélve, ha a Bufit láttam a közelemben:-))

Szóval egyszerűen nem tudtam összetenni a kirakóst. Nem illett össze.

Az emberi agy egy csodálatos dolog, olyan sebességgel tud mérlegelni, hogy ennek mértékével még mi magunk, emberek sem vagyunk mindig tisztában.

Adott a tény, hogy minden sejtem azt sugallta, hogy itt valami nincs rendben.
Vannak a szabályok, hogy utas előtt bla-bla és hogy az utasnak mindig bla-bla.

Ezt még úgy simán át is hágtam volna, de ott lebegett szemem előtt Ferike (Ő az egyik tulaj és nekem…és még sokunknak már csak a 620-as Ferike marad) atyai intelme, ami miatt be is voltam rendelve: „Utcán nem etikázunk, mert ennek olyan szaga tud lenni, mintha valamit a szőnyeg alá akartok seperni”.

Még…mééééég ez sem annyira visszatartó erő, hogy az ember meggyőződésből ne cselekedjék másként…na de bazzzzzzzz, az már kicsit kemény, hogy pont annak a kollégának a fiáról van szó, akivel szemben múltkor az utcán intézkedtem és keveredtem gyanúba, hogy megpróbáltam neki elsikálni egy utaspanaszt. Azért ez már így meleg pite, valljuk be:-)))

Igaz, akkor is egyeztettem a Józsival, nem önállóan cselekedtem…be is rendeltek mind a kettőnket :-))) Örült nekem:-)

Lassan kisoroltam a kolléga mögül, aki még ekkor is úgy ült az autójában, mintha a világon semmi rendkívüli sem történt volna. Közben járt az agyam ezerrel és szinte fájdalmas kényszeredést éreztem arra, hogy most és itt azonnal, tiszta vizet öntsek a pohárba és addig, amíg az összes szereplő jelen van.

Ott kattogott a fejemben a fogadalmam, amit magamnak tettem, hogy én senki baromsága miatt sem fogom tartani a hátam, ha hibázott akkor jön be etikára, maximum ott tisztázhatja magát.

A fogadalmak olyanok, mint a szabályok…néha megszegik…főleg, ha az égiek is úgy akarják.

…és az égiek úgy akarták…beváltott a lámpa pirosra:-)))

Pont egyvonalba kerültem a kollégával, ott álltam mellette…és átnéztem….Ő meg vissza…

Innentől már csak sodródtunk az eseményekkel:

Mutattam neki, hogy tekerje le az ablakot, miközben én is leengedtem az utas oldali felét.

- Mi történt az előbb, miért nem vitted el az utast? – szegeztem neki a kérdést, nem törődve azzal a ténnyel, hogy a szóban forgó alany ott ült….lényegében köztünk.
- Semmi különös, megkérdezte az utas, hogy mennyiért viszem el az adott címre, én meg válaszoltam neki, hogy csak taxiórával tudok menni. Erre nem mondott semmit, csak becsukta az ajtót és beült hozzád. – mondta ezt meggyőző természetességgel…és naivitással, láthatóan nem érzékelve, hogy igen csak kevésen múlik, hogy komoly bajba kerüljön.

…és ekkor már nem etikás ült az autómban, hanem egy taxis. Egy olyan taxis, aki már sokszor találkozott olyan utassal, aki szívből gyűlöli a taxist, mint élőlény. Akinek már sokszor kellett az miatt a szabály miatt, hogy a utasnak mindig bla-bla-bla nagyot….nagyon-nagyot nyelnie.

Ránéztem az emberemre, aki pillanatok alatt centikkel lett kisebb … és szerényebb.

- Na barátom, ehhez a sztorihoz mit szólsz? – a hangom még számomra is idegenül csengett, érezhetően semmi jót sem ígérve.

Majd jött a válasz:

- Jóóóóóóóóóóóól van naaaaaaa


Nem hangosan mondta, nem vádlón….inkább kérlelően…úgy, mint amikor kisgyermek valami csínytevésen megbukik és békítőleg szól.

Közben a lámpa zöldre váltott. Elindultam, nem szóltam.
Megérkezve a címre megköszöntem, hogy velünk utazott, átadtam neki a törzsutaskártyánkat…elköszönve tőle…


Visszafelé azon gondolkodtam, hogy hány olyan kolléga van, akinél ezt a sztorit megettem volna. A „hiba” ott csúszott be, hogy ez még nem egy nagy cég, közel 70-en vagyunk, így van alkalmunk mindenkit ismerni, megismerni valamilyen szinten és nagyon nem passzolt a kollégához az előadott sztori…főleg egy szó: jelentősen

…”1000 forintnál azért jelentősen(!) mélyebben nyúljak a zsebembe.”

Utólag átgondolva ezt az egészet, ez volt a buktató.

No persze a kollégával elbeszélgettem, mondtam neki, hogy ilyenkor, önmaga védelmében máskor szálljon ki, jelezze a mögötte állónak, hogy milyen okból hiúsult meg a fuvar és akkor nem kap a nyakába egy ilyen szinte kivédhetetlen sztorit.

Nem rendeltem be, de azért megtettem az óvintézkedést :-))))

Felhívtam Józsit és Petit…tálalva nekik a történteket, és Ők egységesen azt mondták, lépjünk, nincs szükség berendelésre…

Most nyugodt vagyok…nem lesz aki a vérem szívja:-)

Van-e ennek a sztorinak tanulsága? Érdemes volt-e ennyi időt belefeccőlnöm, hogy megírjam, Ti meg elolvassátok?

Hmmm…ezt mindenki döntse el maga, saját belátása szerint….mindenesetre az én lelkiismeretem tiszta….”lojális” és már ez is valami :-)

2010-09-08.

 

 

---

  Na igen, rég írtam.
Nem hiányzott…
Nem hiányzott, mert sokan, akik magukkal sem tudnak elszámolni, hirtelen engem kiáltottak ki hibásnak az miatt, ahol manapság tart ez a szakma.

SZOTYI TAXI

Mondja ezt olyan, aki talán még akkor nem is taxizott, amikor mi már az ellen akartunk tenni, ami most van. Mondja ezt olyan, akit nem lehetett 1-2 órára kiszakítani a tutiból azért, hogy tegyen az ellen, hogy ezt elkerülhessük.

Olyan emberek alkotnak véleményt olyan dolgokról, amihez nem is konyítanak, akik egy cégnél, egy szemellenzőben nyomják évek, évtizedek óta.

Barátok, haverok, jó ismerősök…

Értelmetlennek tartottam szembe menni a véleményükkel, mert csak indulatokat generál, amire annyi szükségem sincs, mint sántának a púpra.

Így kitértem előlük, amennyire csak sikerült, ha nem, akkor szépen meghallgattam, majd én is csóváltam velük együtt a fejem és haladtunk tovább a dolgunkra.

…és ez szerintem így volt jó, pedig történt olyan mértékű atrocitás, ami mellett igen nehéz volt elmenni…de sikerült.

Dolgoztam és olvasgattam, amit írogattatok a fórumokon.
Sokszor gondoltam arra, hogy billentyűt ragadok, beleszólok, elmondom a véleményem, ami természetesen nem biztos, hogy a tuti, az igazság…csak egy vélemény a sok közül.

Megálltam, nem tettem.

Közben persze azért zajlott az élet.
Sokan érdeklődtek, hogy mennyire jött be nekem a cégváltás, aminek a megválaszolását igen egyszerűen megoldottam és haladtunk tovább. Hiszen a semleges válasz senkit sem érdekel.

- Szia, hogy vagy?

Ez egy udvarias kérdés, általában a válaszra már senki sem kíváncsi.
Kivételt képez ez alól, ha szélsőséges a válasz.

- Hogy vagy?
- Haldoklom.


- Hogy vagy?
- Szuperül, nyertem…örököltem…


Na és ilyen irányú kérdés az is, ami a melóra vonatkozik.

- Hogy megy nálatok?


Amennyiben a sablont lököd, a kutya sem kíváncsi a válaszodra. Maximum azt várja,hogy levegőt végy és már el is tudjon Ő kezdeni panaszkodni, átkozni mindenkit…stb…stb…

Na de ha a válaszod szélsőséges…?

- Hogy megy nálunk? Nagyon megy. Bonyek 10 ezer a tagdíj és 3 csatornán nyomjuk…

Illetve:

- Hogy megy nálunk? Sehogy. Napi 2 fuvar, az is 600 forintos.

Miért van ez? Semmi másért, csak azért, hogy amennyiben nálad is rosszul megy, akkor megnyugtassa a lelkiismeretét, hogy: Na ugye, nem érdemes ugrálni.

Viszont, ha jól megy, akkor az ideg tépi és mindenféle kifogást keres, ami miatt neked még sem annyira jó, ezzel nyugtatva önmagát és adva magyarázatot arra, hogy Ő miért is nem lép, miért is nem változtat.

Szóval ez a, hogy megy nálatok egy ingoványos kérdés, a mi van veled, meg a, hogy vagy kérdés, meg csak arra jó, hogy magamat fárasszam a válaszadással.

Ezért is inkább kitérek ezen kérdések megválaszolása elől, sőt, már azokat az életszituációkat is kerülöm, ami ezeknek a kérdések felvetésének a lehetőségéhez vezet.

Oka?
Baromira nincs kedvem senkit sem meggyőzni arról, hogy mitől jó a jó és mitől rossz a rossz.
Na meg ami nekem jó, az lehet a másiknak valóban rossz és fordítva.

Mégis hogy némi képet adjak magamról, ha már ez egy blog.

Jelenleg a Max taxinál vagyok, ott is főetikás beosztást cipelve a vállamon.

Amikor ezt az egészet elvállaltam volt elképzelésem, hogy miként is fogom végezni a feladatom.

Baromira nem könnyű ez úgy ahogy van.

Amennyiben maximálisan lelkiismeretesen végzed a feladatod, akkor darabokra szednek.
Amennyiben túl humánus vagy, akkor azzal visszaélnek.

Nem végzed a feladatod maximálisan, akkor nem érzed jól magad a saját bőrödben.
(Erre mondjuk akkor szokott sor kerülni, ha falnak rohansz)

Amennyiben megpróbálsz bekeményíteni, akkor magaddal nem tudsz megbékélni és rág belülről a dolog, ami nem jó érzés.

Aranyközépút. Talán ez a kulcsa az egésznek.

Jó lenne tudni veletek megértetni, hogy milyen is az, ha valaki tenni szeretne azért, hogy a cégénél, ahol van,  gördülékenyen menjenek a dolgok, hogy Ő nem az az igazi gennyes etikás, akiket mindegyikünk ismer és hogy mennyire szükség van erre az egészre, főleg most, amikor ennyire nehéz megélni, amikor a kezdők úgy elárasztják a szakmát, mintha ez lenne a világ legjobb munkahelye.

Viszont televagyunk előítéletekkel és én is megkaptam már a fejemre (volt akitől szemtől-szembe és volt aki másnak panaszkodva fejtette ki), hogy milyen igazságtalan vagyok.

Mindegy, állást kellett foglalni ebben a helyzetben és arra a döntésre jutottam, hogy a többség akarata felé mozdulok el és abban a tálalásban, ami nem ellenkezik az én mércémmel.

Nem tudom, hogy ez az egész mennyire érthető?

Lefordítva magyarra: Aki hülye, azon a legnagyobb jóindulattal sem lehet segíteni…és nem is kell.


Azért egy kérdésre válaszolnék, mivel annyiszor teszik nekem fel…és talán valakit valóban érdekel a válasz is:

- Nem bántad meg a váltást?

A válaszom: egyértelműen NEM, nem bántam meg.

Lehet, hihetetlen, de én ezt az egész szakmát, magát a taxizást, szeretem.
Évek, sőt, majd másfél évtized kellett hozzá, hogy bevalljam magamnak, de szeretek taxisként élni.
Akik régebbi írásaimat olvasták, azok tudhatják rólam, hogy nem tudom elfelejteni a gyermekkori taxis élményeimet. Amikor a szüleimmel strandra, búcsúba mentünk, amikor testvéremmel már kamaszként taxiba szálltunk, mind-mind pozitív élmény.
A Lada műbőr illata az, ami nekem még mindig a taxizást jelenti.

Nekem ez a váltás baromi sokat adott, hogy szélesedjék a látóköröm
Ültem már abban a székben, ahol kollégát kellett eltanácsolni a cégtől…ültem abban a székben, ahol tehettem valakiért valamit, hogy picit könnyebb legyen neki…és beültem a cső másik végére, mint „diszpécser”.

Mondjuk ez volt a legkellemesebb dolog. Nagyon tetszett és rávilágított arra, hogy ennek a szakmának mennyi oldala van, amit még nem is ismertem.

Nagyon sok emberrel találkoztam, akik jöttek, hogy Ők taxisok lesznek.
Volt köztük Sülysápi biztonsági őr, aki felvételinél olyan szinten akasztott ki szegény, hogy majdnem leestünk Józsi haverommal a székről…mert igaz, hogy kettőnknek összesen majd 40 év szakmai tapasztalata van, de olyannal, hogy Pista híd, még nem találkoztunk :-)

Viszont van olyan, aki szinte hihetetlen, hogy még nem taxizott, mert olyan profin indul bele ebbe az egészbe, hogy ilyenkor az ember szíve mosolyog.

Az viszont biztos, hogy a törvényhozóknak nagyon el kellene gondolkodniuk azon, hogy szakmásítsanak minket, mert …mert szükség lenne rá.

Nem hiszem, hogy a civil lakosság körében elképzelhető az, hogy valaki 3 napos tanfolyam után, mint TAXIS, álljon ki az általa rendelt címre…

Szóval zajlik az élet.
Az viszont egy nagyon megnyugtató tendencia, hogy egyre több kolléga lép be hozzánk. Olyanok, akikkel valóban szívesen vagyok egy cégnél.
Mi meg tesszük a dolgunkat. Próbálva a kezdőket segíteni, mert állíthatom, ha nálunk humánusabb céget mutat valaki, ahol ennyire segítik a frissen kezdőket, annak azt mondom: Hazudik.

 

2010-08-31.

 

 

 

---

Amikor valaki bűncselekményre adja a fejét, mindig úgy gondolkodik, hogy Ő nem bukhat le.

Így gondolhatta ma az a három 20 év körüli elkövető is, akik az éjszaka sötétjét akarták felhasználni tettük elkövetésére. Amivel nem számoltak, azok a taxisok.

Misi bácsi (Taxi2000 - 615) már sok nyarat látott, ahogy az indiánok mondanák a korát illetően. A kor előrehaladtával már nem tud sokáig ellenállni a természet hívó szavának, amikor a szükség úgy hozza. Így történt ez ma is, hajnali 3 óra körül. Az Árpád fejedelem úton haladva kinézett magának egy sötétebb helyett a Császár fürdő előtt, ahol kisdolgának szabad folyást tud biztosítani.

Misi bátyánk felvette a megfelelő pózt, majd a tiszta csillagos égre felnézve várta a megkönnyebbülést.

Ekkor lobbant fel a láng az első autóban, szinte közvetlen mellette…

Elég zaklatott volt a hangja az URh-ban, amikor a diszpécsert arra kérte, hogy küldjön tűzoltókat, mert 2 autó is lángba borult és égnek rendesen.

Taxi2000:
Kálmán 676

Nem az a fajta taxis, aki kerüli a bajt, inkább a baj menekül előle… esélytelenül.
Szerintem a diszpécserünk még tárcsázni sem tudta a tűzoltókat, mi már értesülhettünk Kálmántól a részletekről.

- 2 autó lángol, szándékos gyújtogatás, mert az utastér ég – hangzott el a szakszerű megfogalmazás

Címkiadás folyamatos volt, kisebb megszakításokkal, amikor épp Kálmán további információkkal szolgált, majd az egyik bejelentkezése alkalmával segítséget kért, mert megtalálta a 3 elkövetőt.

Mindehhez 9 percre volt szüksége.

Történt ugyanis, hogy akadt egy szemtanú, akinek pont lemerült a telefonja, így nem tudta a rendőröket értesíteni, de követte az elkövetőket és az első arra haladó taxit megintette.

A bűnözőket ekkor már harmadszorra hagyta el a szerencséjük, mert pont Kálmán volt az, akit a szemtanú leintett. Így a menekülésre való esélyük a nullához közelített.


Kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből az egészből és a Bécsi úton haladva a Frankel Leó felé vettem az irányt. Közben folyamatos volt a tájékoztatás és a diszpécserünket dicséri, hogy miközben kiadott 10 címet, az elfogást is koordinálta Kálmán instrukciói alapján, természetesen a rendőrség is a diszi fülén volt.

- Biztos ők azok, mert már futnak.
- Török utca felé szalad 3 fiatal
- Fogjátok meg őket
- Egyszerre szálljunk majd ki az autóból, mert hárman vannak
- Ki látja őket?
- Én az egyiket látom, itt követem.

Megfogadtam, hogy amennyire ez lehetséges, nem keveredem balhéba, majd tövig nyomtam a fékpedált, mert 2 fiatal srác szaladt be elém, az egyiknek szinte még érintettem is a lábát.

Pfuu ez közel volt……mi a francot rohangálnak ezek itt éjszaka?

- Az egyiken hátizsák van!

Hátizsák? Hiszen épp egy ilyet csaptam majdnem el az előbb.

Már a Török utcában voltam helyileg…gyorsan megpördültem és láttam, hogy a két srác elbújik egy ilyen parkos részen.

- Itt hozom már a rendőröket, mindjárt a Török utcánál vagyunk – szólt be az éterbe egy másik kolléga.

Abban a pillanatban elnéztem az Üstökös utca felé és látom ám, hogy jön egy Taxi2000-s és úgy kanyarodik be a Török utcába, hogy pár fizikai törvényt simán meghazudtol…mögötte egy szirénázó rendőrautóval, amire azért rávert gyorsba vagy 100 métert. Hiába na, aki a 2 perchez van szokva, azt nehéz követni :-)

Villogtam ezerrel a rendőröknek, hogy álljanak meg, majd amikor ezt megtették közöltem velük, hogy a háromból kettő ott lapul a bokorban.

Ezek az egyenruhások nem vicceltek, úgy ugrottak ki mind a ketten az autóból és vetették be magukat a bokros parkba, hogy mire kapcsoltam csak a fényvisszaverő mellényüket láttam.

Fegyverüket előkapva olyat üvöltöttek a két srácra, hogy feküdjenek hasra különben lőnek, hogy ijedtemben majdnem én is hasra vágtam magam a bal 1-ben.

Közben az érkező kollégák a harmadik elkövetőt is elfogták, ezt a visszapillantó tükörből láttam.

Gondoltam szólok a rendőröknek, hagy örüljenek.

- Elfogták? Hol?
- A sarkon.
- Jöjjön már ide, mert nem tudok egyszerre két helyen is lenni.


Na így történt az, hogy mire feleszméltem, már egy közel 190 cm-s tag felett álltam, tőlem 5 méterre egy rendőrrel, aki a földre szorította a másik klienst.

Jöttek a kollégák, az egész Török utca és környéke blokád alá került.

Majd Kálmán is befutott a szemtanúval, aki gyorsan vázolta az előzményeket, ezzel megnyugtatva mindenkit, hogy valóban 3 olyan embert fektettünk meg, akik erre rászolgáltak.

Mint kiderült, a három srác kosarazni volt, majd hazafelé elfáradtak és gondolták kocsival mennek tovább. Mivel viszont a hozzáértésük kevésnek bizonyult, így egy desodor és egy öngyújtó segítségével felgyújtották a kudarcuk tárgyát.
Mind a 3 büntetlen előéletű, olyan mama kedvencei.

Szerintem ezt az estét sokáig nem fogják elfelejteni.

Kálmán még eligazította a rendőröket a további teendőikről, majd mindenki haladt tovább a dolgára:-)
Az egész akció nem tartott 20 percnél tovább, de több kolléga állította, hogy amikor Kálmán formában van, akkor ezt akár 10 perc alá is tudja vinni:-)
   

2010-03-13.

 

 

---

   Ma debütáltam a Taxi2000 Etikai Bizottsága előtt!!!

Kezdeném talán az alap sztorival, hogy időrendi sorrendben haladjunk.

Ma hétfő van, 2010-02-15.-e…egy héttel ezelőtt jobb alul a bölcsességfogam elkezdett vacakolni. Úgy szerda reggelig küzdöttünk egymással, illetve én a fájdalommal, a fogam meg a fájdalomcsillapítókkal. Ekkor feleségem megunva csatánkat, szépen elzargatott a fogorvoshoz.

Megadva magam a sorsnak, elmentem. Egy sima húzás, volt már rosszabb is – gondoltam.
Rendelőben nem voltak túl sokan, elég hamar bejutottam, amit nem is bántam, mert most nem jött az be, hogy a fogorvosnál hirtelen elmúlik a fájdalom. Sajgott rendesen.

Beatrix doktornőnek mondtam, hogy kezeit csókolom, jöttem itt hagyni a fogam.
Kis mosoly, pár udvarias szó, elvégre jó azzal jóban lenni, aki majd fogóval közelít feléd.

Meg is kaptam az injekciót…és már ekkor furcsálltam, hogy az egyik ponton, ahová szúrt, igen csak fájt. Még mondtam is a feleségemnek a váróban, ahová kiküldtek addig, amíg a szuri hatni kezd, hogy lehet van már némi gyulladás.

Persze ez az információ nem hatotta meg, inkább örült neki, hogy lassan Ő is túl lesz a szenvedésen, amit az okozott, hogy én nyavalyogtam már neki 2 napja:-)

Eltelt vagy 20-25 perc és behívtak.
Szépen helyett foglaltam a székben, jobb kezemben egy zsepivel, azt vártam, hogy történjen, aminek történnie kell.

Azoknak a szerencséseknek mesélem, akiknek ilyenben még nem volt részük.
Ilyenkor annyira zsibbadt az egész arcod azon a részen, ahol dolgozni fog rajtad a doki, hogy a nyelés is bizonytalan.
Az egész húzás úgy zajlik, hogy egy speciális „kanállal” az ínyt kissé letolják a helyéről, hogy jobban hozzáférjenek a fog alsó részéhez, majd egy fogóval egy reccsentés jobbra, egy balra és már kész is…nem nagy ügy.

Inkább kellemetlen, mintsem fájdalmas dolog.

Jön is a kedves Beatrix és nekifog a műveletnek…én meg akkorát ugrottam a székben, hogy a nővérke, aki hátulról tartotta a fejem, megemelkedett vagy ½ métert a talajtól.

Kissé készületlenül ért az a rettenetes fájdalom, amit éreztem.

- Héééé, ne hisztizzen kérem, ezt meg kell csinálni – szólt rám az akkora már számomra sintérré előléptetett doki csaj.
- Kedves – kezdtem motyogni – ez messze nem hiszti. Nem ma vagyok először ilyen szituban, de ez nem normális, amit most éreztem.
- Lehet picit gyulladt a gyökér…na, tessék tartani a fejét….így…így…na, nem fájhat ez ennyire…nyugalom…most jön a fogó és egy mozdulat és már kész is…hoppá…vagy nem egy mozdulat….sajnos beletört.


Ekkora én már úgy éreztem magam, mint akinek egyszerre húzzák az egész alsó fogsorát…érzéstelenítő nélkül.

Beletörte…ami annyit jelent, hogy a fog teteje, amit Te is láthatsz a tükörben…az már nincs a helyén, viszont (ennél a fognál) 2db gyökér, szép mélyen ül az állkapcsodban.

Innentől jön az igazi hentesmunka…aminek minden egyes mozzanatát élvezhettem, mivel az érzéstelenítő szinte semmit sem hatott, ott ahol hatnia kellett volna.

Ennek az oka az volt, hogy sajnos bizony az egész be volt ott gyulladva és ilyenkor nem hat az injekció megfelelően.

Az orvos is érzékelte ezt, de ma úgy kelt fel reggel, hogy nem hagyja magát, ma minden fog felett Ő fog győzni, még akkor is, ha a páciens csillagokat lát közben.

Én 4 naprendszer csillagképét láttam, mire közel 30 perc alatt kibuherált mindent, aminek ki kellett onnan jönnie.

Felírt gyulladás, illetve fájdalomcsillapító gyógyszereket és azzal a figyelmeztetéssel engedett utamra a doki, hogy azért írt fel Donalgint, mert ez bizony fájni fog, ha elmúlik az injekció hatása.

Ennek a hírnek különösen örültem, mivel már abban a pillanatban is az volt az érzésem, mintha némi fájdalmam lenne…de szép is lesz, ha ez még fokozódik is.

Hazamentünk, én estig szenvedtem, majd kimentem melózni.
Hiába na, nagy a rezsi, főleg most így droidként, menni kell.

Szerencsémre az, akinél most vagyok, elfelejtette, hogy Ő fizeti az én tagdíjam is, így az első címfelvételnél közölte a diszi, hogy tagdíj probléma miatt tiltva vagyok.
Gyors telefon, majd amikor megtudtam, hogy a mai napom free, siettem haza pihenni…ami inkább szintén csak hánykolódásnak sikeredett.

Másnap, csütörtökön, az egész napom abból állt, hogy az asszonyt boldogítottam a kínommal.

A fájdalomcsillapító sem igazán jött be, mert igaz, hogy 3x1 szemet vehettem be belőle egy nap (8 óránként…ez még a későbbiekben fontos infó lesz) és az első 4 órában sokat segített, de a maradék 4 órában, amíg a következőt bevehettem, nem egyszerű fájdalmaim voltak…mondhatni nem normális ahhoz képest, ami történt velem.

Nekem már akkor nagyon gyanús volt, de még semmi konkrétum.

Csütörtök 16 óra:

Bevettem egy gyógyszert, ami közel 10-15 perc alatt már hatni is kezdett annyira, hogy mehessek ki melózni.

Nem is volt semmi gond olyan este 8-ig, akkor kezdtem érezni, hogy indul a móka.
A fájdalom egyre csak nőtt és nőtt….ahhoz képest, amilyen fájdalom miatt mentem dokihoz, vagy 2x 3x jobban fájt már ekkora.

Úgy vártam már az éjfélt, mint (nem jut eszembe megfelelő hasonlat)…lényeg, hogy nagyon.

23 óra felé már a kezem hűtöttem a menetszélben, majd az arcomra helyezve próbáltam elviselhetőbbé tenni az állapotom.

Ekkor volt egy rendelés, amit felvettem, majd lemondtak…utána mégis rendelt a kedves előrendelésbe…felvettem és a kocsi mellett rohangálva vártam, hogy jöjjenek.

Jöttek is és az egyik Óbudai szórakozóhelyre mentünk.

Amikor kiszálltak az utasaim, akkor megfordultam a bécsi úton és haladtam a Kiscelli utcáig, ott jobbra kanyarodva haladtam.

Dobtak egy XIII. kerület Hajdú utca X számot, amit 8 perccel fel is vettem…

Rákanyarodtam a Pacsirtamezőre, majd felhajtottam az Árpád hídra…ekkora már nagyon K.O voltam és rápillantottam a műszerfalra, hogy ugyan még mennyi időt kell kibírnom addig, amíg hazamehetek bevenni a gyógyszert…ugyanis azt szándékosan otthon hagytam, nehogy gyarló legyek és előbb vegyek be belőle, mint az lehetséges…előírt.

23 óra 55 perc…ezt mutatta az óra.

Mehetek haza…ennyi jutott el a tudatomig és innen lényegében teljes filmszakadás.
Ha keresztre feszítenének sem tudnám megmondani, hogy milyen útvonalon jutottam el hazáig.

Az már meg van, hogy veszem be a gyógyszert és hogy úgy ahogy voltam, leültem az ágyra és vártam hogy múljék a fájdalom.

Szerencsére nagyon gyorsan kezdi kifejteni a hatását, főleg ha a szádba véve nem azonnal öblíted le a gyógyszert, mert ezzel is segíted a kapszula feloldódását.

Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig ülhettem így…10 percet…20 percet, nem tudom, mivel nem figyeltem, nem tudhattam, hogy ennek jelentősége lesz.

Amint megéreztem, hogy szinte a fejem búbjától lefelé kezd múlni a fájdalom, mintha egy függöny ereszkedne le rád, de ez jó értelemben, már álltam is fel és indultam vissza az utcára.

Indultam, hiszen a szerdát kényszerűségből ki kellett hagynom, így nyomnom kellett neki rendesen, hogy tudjam fizetni, amit fizetni kell…ezzel tisztában voltam.

Házból kilépve az autót kerestem a szememmel, mivel arra sem emlékeztem, hogy hol parkoltam le. Beszálltam és mivel szembetűnő helyen van a telefonom, gyorsan ránéztem, hogy nem-e hívtak, amíg kocsin kívül voltam…

Hívtak…a nem fogadott hívások között szerepelt a Taxi2000 központi száma is.
Elképzelni sem tudtam, hogy miért keresnek…így gyorsan áttekerve a reklama csatornára bejeleztem.

- Na itt van az eltűnt – szólalt meg a diszi.

Eltűnt? Én?
Totál nem voltam képben, pedig erősen próbáltam rájönni, hogy mi is történhetett…

- Hol vagy 547?
- Én? Ő ő itthon…
- Hol?
- Otthon voltam, most indultam el.
- Hajdú utcával mi történt?
- Haaaaaaajdúúúúúúú utcával? – kérdeztem vissza, hogy közben némi időt nyerjek, mivel még akkor sem tudtam, hogy mit is szeretnének tőlem…hiszen nekem az utolsó kanyarom az Ütegből volt, amivel Óbudán végeztem…és tudtommal semmi gond sem volt.
- Igen, felvettél egy Hajdú utcát… - próbált képbe tenni a diszi.


…és ekkor csapott belém a felismerés…

- Úúúúúúúúú, tényleg….nem mentem oda….hazajöttem.

Egy rossz szavam sem lehet a diszpécser srácra, nagyon rendes volt, éreztem a hangján, hogy sajnálja a történteket…

- Most már ne menj oda – mondta nekem, miután jeleztem, hogy pikk-pakk ott is vagyok – már küldtünk egy másik kollégát.
- …és ez most mivel jár nekem, hiszen végül is nem mentem a címre…?

Érdekes és egy pillanatra megszakítanám a folyamatot….mert ott, abban a pillanatban hibásnak tartottam magam, akinek egyértelmű, hogy ez kérem szankcióval jár…, hogy ez aztán miként változott meg bennem?…hmmmm…

- Nagyon sajnálom - mondta a diszi -, de nekem hivatalból ki kell osztanom neked most egy hetet.
- 1 hetet??? – kérdeztem vissza döbbenten…és talán itt jött egy csavar…talán a büntetés súlya miatt szólalt meg bennem az „áldozat”.
- Igen, de szerintem kérj magadnak etikára egy időpontot és mondd el ott, hogy mi is történt, hátha némi méltányosságot tanúsítanak feléd.


(természetesen ezt emlékezetből írom…tuti nem szóról-szóra így hangzott el, de ez volt a lényege)

Ekkor jött a szokásos ülöd, vagy váltod kérdés, majd dolgoztam tovább…szinte azonnal, miután ez a beszélgetés lezajlott, felvettem a Béke úti Shell kúttól egy Bajza kisszámait…és próbálva nagyon odafigyelve dolgozni…hiszen elég bajban voltam már így is.

Majd másnap…illetve mivel ez már éjfél után zajlott, így még aznap délután bementem, hogy megkérdezzem, most ilyenkor mi is van?

Nekem a következő volt…illetve lett az egészről az álláspontom.

Én nem hibáztam, attól függetlenül, hogy a hiba az megtörtént.

Hogy ez így elég faramuci?

AZ!:-)))

Mert miért is? Lényegében több lehetőségem is lett volna ezt az egészet sokkal enyhébb „büntetéssel” megúszni…vegyük azt rögtön, hogy egy pontért vissza is adhattam volna a címet…ha…HA vagyok olyan állapotban, hogy ez az egész egyáltalán eljusson a tudatomig…de mi sem bizonyítja jobban az ártatlanságom, mint az állapotom.

A fájdalom egyszerűen elvette az eszem, ami így elég picsogósan hangzik, meg nem vagyunk mi ovisok, de akinek volt már ilyen, vagy ehhez hasonlóban része, az tudja miről beszélek.

Na és akkor etika…etikás…büntetés.

Ezt is szépen végiggondoltam:

Ugye sajna el kell ismernünk, hogy ahol 200-400-800 felnőtt ember dolgozik, ott kell egy bizonyos szabályozottság. Hiszen ha ez nem lenne, akkor ….érdekes lenne :-)))
Nem lenne semmi, ami visszatartó erővel hasson ránk.

Így van ez az életben is, ahol az ember egy civilizációban él…dolgozik…de még az állatvilágban is ez az élet feltétele…illetve az életben maradásé.

Ezzel nincs is baj.
Viszont mi a szankcionálás lényege a mi esetünkben?

(és ez most nagyon lényeges, mert itt sikerült magam picit megvezetni, ami később kellemetlenséget okozott nekem etikán)

A büntetés lényege, hogy a későbbiekben visszatartó erő legyen, egy hibázási lehetőségtől.

Példa:

Taxisunk megérkezik a címre, jön az utas, nevet nem mond, beül…taxisunk elviszi….diszi keresi…nem jó utast hozott el…putttty neki 2 nap…legközelebb jobban figyel…hiszen én sem örülnék, ha rendelnék egy pizzat és a szomszédnak szállítanák ki:-))

Na de kérem, én legközelebb sem fogok tudni másként cselekedni, ha ehhez hasonló szituba kerülök…vagyis önkívületi állapotba!!!

(nem elküldeni most engem a fenébe, hanem szépen tovább olvasni:-D)

Igenis, én szépen erről jól meggyőztem magam.

Vagy kapjam meg etikán az egy hetem, mert ez a szabály és kész, vagy ne kapjak semmit, mivel nincs nevelő hatása a büntetésnek, mert nincs mit nevelni ezen a dolgon, ami remélem sosem fog még egyszer előfordulni.

Bocsánat, hogy ennyire kifejtem, de szeretném, ha értenétek milyen gondolatmenettel értem el addig, hogy én bizony ártatlan vagyok…és nem érdemlek büntetést, vagy ha igen, akkor mereven ragaszkodjunk a szabályzathoz, hogy ez egy héttel jár.

Mentségemre legyen mondva, hogy az elmúlt napokban nem igazán tudtam táplálkozni, ami az én idegrendszeremet rossz irányba befolyásolja :-)

Ma is 2 tányér tejbegríz volt a menü…ehhh :-(((

Na mindegy…szóval péntek délután bementem és az előcsarnokban összefutottam a vezetőséggel.
Gyorsan elmeséltem a sztorim…mire Vértesi Gyuri a fejét fogta, hogy ebbe jól beleszaladtam, majd azt tanácsolták, hogy akkor kérjek időpontot hétfőre etikára és mondjam el ott is, hogy mi is történt.

Ok, kimentem a kocsiba és kértem egy időpontot, ami 16 órára szólt.

Péntek éjszaka dolgoztam…szombaton is, de vasárnap estére szépen annyira kész lettem a folyamatos gyógyszerezéstől…ez a fájdalomcsillapító kikészíti a gyomrot, hogy vasárnap este egyik kolléga kérésének megfelelően megcsináltam egy fuvart, de éreztem, hogy nem fog ez menni, haza kell jönnöm pihenni…és vártam a mai etikát.

Vártam, hiszen közel 5 hónapja vagyok a Taxi2000-nél és azon kívül, hogy hétfőnként…illetve keddenként hallom az általánost, sok kapcsolatom nem volt még velük.

Igaz, Dudás Gyurit régebbről ismerem már, meg a 100-as Gabit vittem egyszer, de semmi több.

Vasárnap éjszaka még elrohantam az ügyeletre, mert az egész álkapcsom kiakart szakadni, mire kiderült, hogy …na ezt figyu…fogmeder gyulladásom van. Feltételezhetően nem tudott a vérzés miatt kialakulni egy úgynevezett vérváladék, ami pont a fertőzéstől óvott volna meg.
Persze a Lottón sosincs semmim, de ilyen úri huncutságokból mindig kijut nekem :-)


Szóval elérkezett a hétfő…és közeledett a 16 óra.

Ismerem magam, de gondolom ezzel más is így van, ha éhes vagyok nyűgös leszek, ezért ettem, igaz csak tejbepapit, ami nem dobott fel, meg borogattam magam és bevettem gyógyszert is, hogy megfelelő állapotban jelenhessek meg a bizottság előtt.

A tervem a következő volt:

Szépen bemegyek, elmondom a kis történetem, az elképzelésem a büntetés céljáról, majd utána meglátom, hogy mereven a szabályok dominálnak-e (1 hét), vagy humánus oldalról közelítik meg a fiúk a kérdést (és nem kapok semmit).
Mind a 2 lehetőséget simán el tudtam volna fogadni.
Meg nem akartam én Dudás Gyuri barátomnak kellemetlenséget okozni…épp ezért nem is hívtam egész hétvégén…nem kell ezt az egészet bonyolítani, így jártam, nem dől össze a világ.

Időben indultam el itthonról, nehogy már késsek.
Megérkeztem, bementem, jeleztem hogy vagyok, majd kimentem cigizni, trécselni.
Egyszer csak szóltak, hogy lehet mennem.

Igazából csak a Főtaxinál voltam eddig etikán (ott is csak mint szenvedő tanú), ahol egy teremben veled szemben 15 etikás helyezkedik el.

Vettem egy mély levegőt és beléptem a terembe, ahol egyébként anno az oktatást is tartották nekem.

Meglepetésemre csak 3-an voltak bent…plusz Vili is bejött velem, mint hallgatóság…gondolom:-)

Elég kedvesen fogadtak és kölcsönös bemutatkozás után helyet foglaltam.

Ernő ült egy laptop előtt, lényegében az elején ő vezette a meghallgatásom, mellette Laci (Hapci) és jóval arrébb Dudás Gyuri.

Szépen tartottam magam a tervhez, elmondtam amit akartam, majd amikor Ernő jelezte, hogy Ő úgy tudja, hogy van egy olyan szabály, hogy vezetésre alkalmas állapotban kell a munkát végezni, így gyógyszer hatása alatt, ami a cselekvőképességet befolyásolja, nem szabad…akkor én jeleztem neki, hogy ez pontosan így van, de engem nem a gyógyszer szedése befolyásolt, hanem pontosan annak a hiánya…és hát ki gondolta volna, hogy a fájdalom egy ekkora szintet érhet el, amikor már az ember nem ura a tetteinek.

Ekkor Laci megköszönte a beszámolóm, majd megkért arra, hogy fáradjak ki egy kis időre, amíg Ők megbeszélik a dolgot egymás közt.

Azt még megjegyezném, hogy közben bejött a helyiségbe Viktor és Gábor.

Bocsánat, hogy a neveket csak így jelzem…ott próbáltam képbe kerülni az urak személyazonosságával.

Kérésnek megfelelően kimentem a folyosóra és vártam, hogy megszülessen az ítélet.
Különösen nem voltam ideges, hiszen mi lehet a legrosszabb? Helybenhagyják az egy hetet.
Mondjuk az a gondolat kicsit fájt, hogy amiért én abban az állapotban csütörtökön megszenvedtem, most megy a levesbe, de hát ez van…

Arra figyeltem fel, hogy Laci és Gábor felváltva kijönnek a teremből és bemennek a diszpécserszobába. Valahogy ráéreztem, hogy ez összefügghet az én ügyemmel, de elképzelésem sem volt, hogy mi is történhet most valójában.

Olyan negyedóra telhetett el, amikor ismét behívtak, akkor már mindenki bent volt.

- Feltennénk neked pár kérdést – közölték velem.
- Semmi akadálya – válaszoltam gyanútlanul.
…és akkor jöttek a kérdések, hogy honnan vettem fel a címet…mikor…mennyi időt voltam otthon, hogy lehetséges az, hogy utána olyan hamar vettem fel a Bajza utcát…azt honnan vettem fel…mennyi idővel?

Válaszolgattam szépen és főleg nyugodtan, egészen addig, amíg Viktor meg nem kérdőjelezte azt, hogy korrekt volt a címfelvétel azokkal az időintervallumokkal, amikkel felvettem.

Bevallom, itt egy pillanatra felhúztam magam.
Mert a Kiscelli - Szőlő utca (kb. itt voltam) kereszteződéséből felvenni a Hajdú utcát csütörtökön éjfél magasságában 8 perccel…sok minden lehet, de nagypályázás tuti nem.
Majd amikor rátértünk a Bajza utcai címre…és utána Viktor, Gyuri felé fordulva azt mondta, hogy akkor kijelenthetjük, hogy a kolléga nem ráhagyással nyom a címre. Éreztem, hogy emelkedik a vérnyomásom.
Közben Gábor is az időpontokat feszegette, megértettem, hogy itt most épp a szavahihetőségemet kérdőjelezik meg.

Na erre nem voltam felkészülve. Ez eszembe sem jutott, hogy amit én bent elmondok, annak a valóságalapját megkérdőjelezik.

Szerencsére újból kiküldtek és volt egy kis időm átgondolni a történteket.
Ez sokat nem segített rajtam, mivel totál elvittem magam vakvágányra.

Mindazzal kapcsolatban, hogy mi is az én bűnöm, meg hogy most mi is ez az egész.
Én maximálisan, ismeretlenül megbíztam ezekben az emberekben, minden negatív érzés nélkül mondtam el nekik kínom, bajom, majd arra vártam, hogy a szabályok merev betartásával kapjak egy hetet, vagy azt mondják, hogy oké, ez így megtörtént, de nem vagy hibás, mert abban az állapotodban nem tudtál már másként cselekedni.
Erre most mint ellenfelek állunk (ülünk) egymással szemben.
Megkérdőjelezik szakmai hozzáértésem, az elmúlt 15 év gyakorlatom és ami a legjobban fájt, a szavahihetőségem.

Kint van a folyosón egy íróasztal, ahol egy hölgy ül. Sajnos nem ismerem, így nem tudom megnevezni, de egy kedves mosolygós szőke hölgy, aki nagyon segítőkész volt, amikor kértem egy darab papírt és tollat, hogy lebontsam a Béke úttól a Bajzáig az utat, időrendbe, hogy 6 perc 40 másodperccel sima ügy abban a forgalmi helyzetben odaérni, szóval 1 perc 20 másodperc ráhagyás volt…bár ezt az egész ráhagyás dolgot nem is igazán értettem, hiszen ez sehol sem szerepel…a felvett idővel érj a címre azt kész.

Közben még az is borzolta az idegemet, hogy Laci és Gabi ismét bement a diszpécserszobába.
Közben kijött Ernő is és amint azt pár szóból kivettem, épp az én jegyzőkönyvem nyomtatta ki.

Oké, megkapom az egy hetet, mind1, ez van, de Viktornak akkor is bebizonyítom, hogy nem nagypálya amit én felvettem…ekkor már csak ez érdekelt:-)

Behívtak és én gyorsan Viktorhoz lépve, igyekezve jelezni felé, hogy nem ellenséges a szándékom, átadtam neki a cetlim, amit ő rendesen áttanulmányozott és azt vettem ki a viselkedéséből, hogy még talán el is fogadta, amit én oda írtam…ez megnyugtatott.

Ekkor ért a következő meglepetés:

Mérsékelték a büntetésem 3 napra.

Szerintem nem értették, hogy ezen miért akadtam ki és miért csaptam hisztit.

Nekem az előzményeket (szavahihetőségem megkérdőjelezése) figyelembe véve ez az egész úgy jött le, hogy oké öreg, jó volt a szöveg, amit itt lenyomtál…nem mehetünk el csak úgy mellette, de tudd, hogy mi sem most kezdtük, így igaz nem 7 nap, de a 3 áll.

Mivel, mint ahogy ezt feljebb kifejtettem, szerintem a szankció arra szolgál, hogy a jövőbeni hibázástól visszatartson minket és nem az utas (akinek akkor az érdeke sérült) kártalanítása érdekében és nem bosszúból, így nem értettem, hogy az én esetemben ez hol található meg.

Kértem az Etikai Bizottságot, hogy vagy legyen olyan kedves és erre valaki mutasson rá, vagy adjanak nekem egy hetet, ami a szabályzat szerint jár. Mivel vagy elfogadják, hogy nem voltam a cselekvőképességem birtokában és akkor mint kizáró ok, nem jár büntetés, vagy jöjjön a maximum, hiszen akkor hibáztam és ennyi jár érte…mivel már itt rég nem arról van szó, hogy mit kapok, vagy mit nem, hanem a szavahihetőségemért küzdök, ami nemhogy egy hetet nem ér meg, de egy céget sem.

Picit felment bennem a pumpa, ez az igazság.

…és a düh az sosem jó tanácsadó és nem az a jellemző rá, hogy ilyenkor az ember tud logikusan gondolkodni…főleg ha előtte sikeresen már megvezette saját magát.

Így utólag visszagondolva, talán ez picit hatott, mármint az, hogy bevállalom az egy hetet és most nekem sikerült őket kizökkentenem a megszokott kerékvágásból, mert …de mondom csak talán, megértették, hogy nem a büntetés alól akarok kibújni, hanem a ….hmmmm…lehet ekkora szavakat használni?

A becsületemért küzdök.

Dudás Gyuri sietett a segítségemre és rávilágított pár dologra, ami kicsit lehiggasztott és mire Viktor megszólalt már kissé higgadtabb fejjel tudtam figyelni rá:

- …de ha annyira ragaszkodsz ahhoz, hogy rámutassak arra, hogy ennek a 3 napnak mi a célja, akkor az, hogy ha legközelebb hasonló állapotba kerülsz, mint akkor, amikor még tudtad, hogy fájdalmaid vannak és lassan már a munkád sem tudod ellátni, akkor menj haza pihenni és ne várd meg azt, amikor már – ahogy Te fogalmaztál – nem vagy ura a cselekedeteidnek.

Hmmm…hiszen lényegében vasárnap pont ezt tettem…és bevallom, ebben benne volt rendesen az, hogy nem akartam újra hibázni.

Pillanatra átgondoltam a hallottakat és rájöttem, hogy jó nagy marha vagyok, hiszen végig az miatt háborogtam, ami már rég megtörtént.

Hibáztam, ez miatt szankciót kaptam…és már az etikára való berendeltetésem is az … és ennek hatására, már vasárnap nem mentem ki. (na meg ma sem…bár ebben az is benne volt, hogy ezt le szerettem volna írni).

Picit meglepődtek, hogy hirtelen elfogadtam a 3 napot, sőt meg is köszöntem.

- …akkor elfogadod a döntésünk? – jött a kissé csodálkozó kérdés.
- Persze, hiszen kértem egy magyarázatot, Viktortól ezt megkaptam…és így minden rendben.


Itt talán be is lehetne ezt az írást fejezni, de akkor nem lenne semmi értelme, mert még azt nem írtam le, ami miatt ezt az egészet elkezdtem.

Jó, ebben benne van az is, hogy sokan kérdezték hogy mi is történt és nagyon macerás elmesélni előröl és újra előröl az egészet, egyszerűbb ha itt elolvassátok…de az igazi célom nem ez volt vele…hanem hogy egy picit ezt a blogot olvasó etikásokhoz szóljak, függetlenül attól, hogy melyik cégnél vannak.

Mit jelent nektek egy Etikai gyűlés?
Egy újabb hét, egy újabb nap, amikor bementek és a berendelt taxisok ügyeit intézitek.
Eldöntitek, hogy a szabályoknak megfelelően működtünk-e, ezzel tartva életben egy rendszert, amiben mi is élünk.


Van persze sima megélhetési etikás, aki csak a hatalomért, a tagdíjkedvezményért ül be egy-egy ilyen gyűlésre és különben semmilyen szakmai elhivatottság sincs mögötte…és vannak azok, akik nagyon keményen megdolgoztak azért, hogy méltóak(!) legyenek arra a posztra, amit elfoglalnak…más kollégák felett ítélkezzenek.

Vagytok ilyenek is, meg olyanok is, ezt tudjátok Ti is…és mi, sima egyszerű taxisok is különbözőek vagyunk.

Van, aki viszi a balhét, ha már egyszer úgy alakult, hogy hibázott és vannak, akik mindent elkövetnek, hogy kibújjanak a felelőségre vonás alól…ezt meg nekünk kell elfogadni, nekünk, akik esetleg sérelmezik, hogy a szavahihetőségünket megkérdőjelezitek.

Nem hálás feladat etikásnak lenni, nem lehet azt mindenki megelégedettségére végezni…úgyis mindig Ti lesztek a rosszak. Ezzel is tisztában vagyunk páran…viszont azzal is, hogy az a kedvezmény, amit Ti ezért a munkáért kaptok, messze nem fedezi azt az energiát, amit ebbe belefektettek…mármint azok az etikások, akik ezt elhivatottságból végzik.

Viszont…mint írtam, nektek egy-egy ilyen etikai gyűlés semmi mást sem jelent, minthogy bementek egy számotokra megszokott környezetbe, ismerősök közé és dolgoztok…de mi, a berendeltek, egy idegen terepen találjuk magunkat, számunkra ellenséges pályán.

Emberek sorsa felett döntötök, hiszen 1 hetes, hónapos tiltás nagyban befolyásolja egy taxis életét, családjának anyagi biztonságát.

Azt is megértjük jó páran, hogy lassan bennetek is kialakul egy (ellen)érzés, amit nehéz figyelmen kívül hagyni, amikor annyian próbálnak benneteket hülyére venni.

Főleg azok tudják ezt, akik álltak (ültek) már mind a két oldalon.

Szerintem egy cég akkor tudna igazán jól működni, ha mind a 3 résztvevő (központ+etikások+taxisok) együttműködnének, csapatként léteznének.

Néha némi együttérzéssel sokkal többet lehet elérni, mint „korbáccsal”!

Én most beleszaladtam a saját hülyeségembe, végére ezt beláttam, de elég lett volna csak egy emelkedettebb hangsúly és az egész ügy kimenetele, másként alakult volna… néha ennyin múlik…a megítélésünk.



Többen azt hangoztatják, főleg azok, akik tudják is hogy ez miről szólt, hogy szerezzük vissza szakmánk becsületét, hogy újra vállalható legyen az, hogy : TAXISOK VAGYUNK!

Viszont, ha már egymással szemben sincs becsületünk, nincs szavahihetőségünk, akkor ettől még nagyon, de nagyon messze vagyunk…

 

2010-02-15.

 

---

Fut át az úton, túl nőtt körmei koppannak az aszfalton, autók dudálnak rá és ő rohan.
Kóbor kutya, ez a jelenlegi státusza.
Emberek kiabálnak rá, talán mert félnek tőle, esetleg mert olyan mocskos, hogy megvetik: Nem mész innen! TAKARODJ!

…és Ő rohan, menekül. Ki elől? Mindenki elől.

Mocskos, esőtől áztatott szőre bűzt áraszt, didereg, remeg, úgy fázik…és fél.
Még sajog az oldala az utolsó embertől, akiben megbízott, magához csalogatta, majd belerúgott. Fülei lógnak, farkát maga alá húzva sunnyog, szeretne láthatatlan lenni, észrevétlen, kicsi szőrmók.

Pici, illatos kiskutya, mint amilyen születése után volt. Akit mindenki simogatott, kézről kézre járva. Beceneve is volt: gombóc.

Tiszta vizet ivott és meleg kályha mellett aludt, jóllakottan.

Megáll, pocsolyából iszik, de már rohan is tovább, mert egy dohányzástól rekedt hang kiabál rá: Takarodj!

Volt külön kis ágya is, pokrócból hajtogatták neki…és igen, gumicsontja, ami sípolt amikor ráharapott. Rohangált, vakkangatott és minden illatot magába fogadott.

Nagyon hideg van, csípős január és neki már vacka sincs, fázik, éhezik…Ő, egy kóbor kutya.
Kellemes ismerős, régről ismert illat csapja meg száraz orrát. Ő evett már ilyet, lakott tőle jól.
De most senki sem mondja neki: Tiéd!

Kicsit kijjebb ér a városból, itt már gyérebb a forgalom, nem kell olyan gyorsan futni sajgó testével. Hidegtől a testét ért ütések után keletkezett hegek is sajognak…mindene fáj.

De fut, mert érzi menekülnie kell.
Nincs gazdája, nincs akit szolgálhatna, nincs akinek a kezét megnyalhatja…nincs…nincs…nincs senkije.

Elfárad, fáradt, kimerült…reményvesztett.
Még egy úttest, ezen még átbotorkál, majd az út szélén megáll, bizonytalan, gyenge…céltalan….

Leül, nyelve lóg, liheg…majd lekuporodik és mellső lábaira hajtja a fejét.
Szemét becsukja és a jó meleg vackára gondol…a meleg ételre, a tiszta vízre…

Nem akar a rossz emberekre gondolni, akik elvitték gazdáját egy fémes dobozban…nem akar azokra gondolni, akiktől megszökött, mert rúgták, szíjjal sebet hasítottak a hátára.

Nem akar Ő már semmire sem gondolni…csak aludni…jó mélyen…nagyon…nagyon…mélyen…


Boldog, taxis lett…beül a leharcolt Ladába, ahol azonnal megcsapja az orrát a műbőr illata, az előző kolléga dohányszaga.

Boldog és robog a városba, akár céltalanul is. URH-n a füle és örül amikor mehet segíteni egy-egy bajba került társának. Buli a hóból kiásni egymást, bebikázni, vontatni….megmutatni: TAXIS VAGYOK, ide, közétek tartozom.

Minden utasát mosollyal fogadja, sztorizik, elnyűhetetlen…elégedett és tele reménnyel, tervekkel.

Éjszaka néha megáll és megcsodálja a csillagos eget, magába szippantva a Budai hegyek illatkölteményét…a virágokét, a fáét, az életét…mert ez, az élet szaga.

Eltelt jó pár év. Sok munkával teli éjszaka. Sok pofont kapott, sok emberben csalódott…és csalódtak benne is.

Már gyilkosként köszönti a havat, már rég nem érzi a hegyek illatát.
Találkozik fáradt, elnyűtt kollégáival, összenéznek és látják…már mutatni sem kell: TAXIS VAGYOK, ide, közétek tartozom.

Már nem reménykedik, nem sző terveket, fáradt…mosolytalan…reményvesztett.

Fekszik az ágyban, de tudja, mennie, indulnia kellene. Ki az éjszakába, a sötét éjszakába, aki anno a barátja volt, most meg présként szorítja ki belőle az életet.

Még egy óra, csak ennyit kérek, hagy pihenjek…nem akarok aludni, nem akarok gondolkodni, nem akarok semmire sem gondolni.

Nem akarom, hogy bevillanjon azoknak az arca, akiknek tartozom, akiknek csalódniuk kellett bennem, nem akarok a be nem fizetett csekkekre, a rám váró fizetni valókra gondolni…nem akarok gondolkodni…csak feküdni….feküdni itt a meleg ágyban, csendben, észrevehetetlenül.

Feje kinyújtott kezén pihen, szeme csukva, de a lelke nyitva.
Barátokra gondol, a közös bulikra, arra a hangulatra, ami anno uralta napjait.

Kint már sötét van, biztos szól az URH is…ha szól…mennie kell…mennie…mennie.
Csak még egy picit, egy icipicit hagy feküdjek és ne…neeeeee kelljen semmire sem gondolnom.

Megmozdul, tesz egy próbálkozást arra hogy felüljön, de teste nem engedelmeskedik…sajog a mellkasa, oldala…

Lehet a szíve, lehet csak valami más…mindegy, már…már nem érdekli…feladta.

Hirtelen egy nagy vízben találja magát. Körülötte gyermekzsivaj, napsütés, meleg és minden olyan könnyű…gondtalan. Úszni kezd, néha a habok alá merül, majd feljőve a víz alól mély levegőt vesz…és boldog.

Megmozdul, felül, a takaró lehullik róla…

Ülve a kezébe temeti a fejét és szeretne újra gyerek lenni.
Mert gyereknek olyan jó volt lenni.
Tiszta érzelmekkel, megjátszás nélkül és ha boldog volt nevethetett, ha szomorú…sírhatott.

Ül, feje a két tenyerében…majd arcát végigsimítva, kisebb vérbőséget nyújtva ezzel magának feláll…feláll és elkezdi a munka előtti procedúráját. Jobban figyel most mint máskor, mert érzi, nem bírná elviselni, ha valamit itthon felejtene…nem bírná, ha vissza kellene fordulni.

Suhannak alatta a méterek, világító ablakú házak mellett megy el, ahol az esti programok mennek a TV-ben, ahol meleg van és pihenni készülnek az emberek.

Beáll a tutiba…az autót leállítja…az URH hallgat…és nem gondol Ő sem semmire…

Nem akar Ő már semmire sem gondolni…csak aludni…jó mélyen…nagyon…nagyon…mélyen…

 

2010-01-20.

 

---

MINDENKI FUSSON, AMERRE LÁT!!!

Amennyiben cikket írnék ezt a címet adnám neki.

Alcím:

Jani és Csogu spanok lettek!!

Ez miért jelenthet veszélyt a külvilágra? Elmondom… :-)

Történik valami, valami egészen furcsa, extrém, megmagyarázhatatlan, valami olyasmi, ami egészen egyszerűen nem normális, akkor azt, akivel ez előfordul, igazán egy peches, kivételesen szerencsétlen embernek láthatják a körülötte élők. Amennyiben ilyen sztori többször is előfordul egy ugyanazon emberrel, akkor lassan a környezete megszokja és már csak legyint, amikor az UFO-k elrabolják, amikor meteorit találja el, amikor a belvárosban egy afrikai törzs ejti foglyul, hiszen kivel mással történhetne ez meg, ha nem vele.

No én ilyen ember vagyok…pedig a velem történtek csak egy egészen kis részét ismerhettétek meg a hallotaxin.

Viszont van még egy ilyen kollégánk, aki szintén elhíresült már eme tulajdonságáról és az nem más, mint Jani…Janchip, vagy ahogy még többen ismeritek: A SuperB-s Jani.

Anno Janival sokat nyomultunk egy helyről, közös volt a tutink…hiszen egy cégnél dolgoztunk.

Úgy ismerkedtünk meg egymással, hogy én álltam a nyugati postánál, ahol most már droszt is van… Főtaxi címkiadó drosztja. Vártam hátha dob a diszi egy Mc Donnalds-ot és akkor 2 perccel az jó is nekem.

Nem is kellett sokat várnom és már jött is a cím…bammm, nyomtam rá a májkra egy keményet és vártam, hogy halljam a kódom és roboghassak a címre.

- 133-nak nyugati a Mc Donnalds XY néven.

Csak lestem ki a fejemből. Már az is meglepett, hogy volt valaki más is 2 perccel, az is megdöbbentett, hogy nem én jöttem ki győztesként, de maga a kód sokkolt igazán, hiszen előtte sosem hallottam ezt a kódot.

- Megnézem magamnak ezt az embert – tudatosult bennem az elhatározás…hiszen valaki betévedt a vadászmezőmre, ami az ENYÉM, amit én harcoltam ki a nyugatis mezítlábas srácoktól, hogy innen bosszantsam a messzebb lévő tutikban várakozó kollégákat.

Alig telt el egy perc, amikor azt vettem észre, hogy valami érkezik a Margit híd felől, de valami iszonyatos sebességgel és a forgóórától csikorgó fékkel próbál megállni.

Mivel ez a művelet nem nagyon sikerült a sofőrnek, így berántva a kéziféket egy tökéletes rendőrkanyart mutatott be (akkoriban még nem voltak Demszky gumók), majd adva az autónak egy kegyetlent a jobb pedállal, már a Meki előtt is állt.
Miután a kuplungom alatt megtaláltam az álam és visszahelyeztem, elindultam, hogy legyen egy pár keresetlen szavam a kollégához. Speciel el akartam küldeni abba a +/+=***=!=!=!, de ott rögtön melegében.

Mellégurultam és átnéztem hozzá.

Egy 30 év körüli srác ült a volánnál és amikor megérezte, hogy megállt mellette valaki, felém fordult.

Felismerte, hogy egy taxis van mellette, méghozzá ugyanattól a cégtől, ahol Ő is van.

- Szia! – köszöntött, majd egy mosolyt is elengedve felém folytatta – most vettem fel életem első címét, a Mekit, szerinted jó helyen állok?

Szemében izgalom, élénkség, nyitottság.

Nyeltem egyet…JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ nagyot, majd higgadt hangon közöltem vele, hogy igen, jó helyen van, de ha végzett a fuvarral, keressen meg, mert pár észrevételem lenne a címreérkezésével kapcsolatban…

Megtette, beszéltünk…haverok, majd barátok…sorstársak lettünk.

Nem voltak egymás előtt titkaink és büszke vagyok magamra, hiszen nem kis szerepem van abban, ami Janival az elmúlt évek során történt, hiszen Én voltam az, aki éjszakákat (tutiban poshadva) beszéltem a lelkére, hogy elinduljon egy másfajta taxis úton.

Végül elszánta magát és ment…rossz volt nekem, nagyon…talán sosem mondtam neki, de rossz volt egyedül maradni a tutiban, magányosan…

Viszont örömmel töltött el - és éreztem megérte – amikor mesélt sikereiről, anyagi stabilitásáról, a fiával töltött szép hetekről, amikor nyaralni mentek.

Az élet kiszámíthatatlan, nagy mókamester és ha valahol a múltban az életutak találkoznak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyszer még összefutunk.

Most is ez történt…nekem pont meghalt a vasam, neki bejött egy állás és így nem volt égetően szüksége az autójára.

Baráti, nagyon baráti áron felajánlotta, hogy üljek rá és dolgozzak.

Éltem a lehetőséggel, hiszen az ember a bajban minden mentőövnek örül…

A sors ismét kitett magáért és úgy csavart egy fricskát elénk, hogy Janinak ismét a taxizásból kell fenntartania magát, így kézenfekvő volt a megoldás…SPANOK LETTÜNK!!!

Minden út rögös, a miénk kifejezetten… :-)

Taxi2000

Mivel most ennél a cégnél vagyok, így adva volt a lehetőség és a feladat: Jani is itt fog nyomulni.

Pár szót engedjetek meg nekem erről a cégről, erről a sokat mocskolt, lenézett, befeketített cégről…

Nekem nagyon könnyű volt a Taxi2000 mellett döntenem, hiszen semmit sem tudtam róla…szinte semmit…hiszen (és ezt nézzétek el nekem) nem nagyon szoktam (már) adni arra, amit csak hallomásból ismerek, mivel az élet sokszor bebizonyította nekem, hogy nem mindig (?) úgy van az, amit másoktól hallok…azt nem lehet, nem szabad személyes véleménnyé alakítani.

Talán nekem ezért van több barátom…haverom, mint másoknak. Én szeretem önmagam megismerni, tapasztalni a dolgokat és utána formálni véleményt.

Jobban szeretném, ha most ezt ott a Taxi2000-nél nem olvasnák, mert igaz, tettem egy ígéretet, hogy oda nem piszkítok, ahol eszem…de az ígéreteinket azért tesszük, hogy megszegjük…különben nem lenne értelme :-)))

Aki ismer, az tudja, hogy mosolyom, együgyűségem, a már-már néha zavarba ejtő értetlenségem mögött egy állandóan figyelő, minden információt magába szívó és kiértékelő emberke vagyok…na és persze szerény :-))

Viszont legnagyobb sajnálatomra (tomajerről már nem is beszélve:D) ki kell jelentenem:

NEM TUDOK A TAXI2000-RŐL ROSSZAT ÍRNI!!!...egyelőre :-)))

Jó, felfedeztem egy-két hibát…hmmm…stiklit, de szépen elsiklottam felette, hiszen mindenki a maga lovát dicséri…bocsánatos bűn…

Szinte már betegesen félek(!) attól, hogy a hallotaxin tett véleményem mögött nem azt látják, akik olvassák, amit valóban éreztetni akarok, hanem belemagyaráznak teljesen fals dolgokat…

Félek, mert indulatot vált ki belőlem, amit nehezen tudok kontrolálni, mivel a folyamatosan gyűlölködő, negatív embereket hibáztatom azért, amiért nem lehetünk nyitottak, őszinték egymás felé.

Nem véletlen, hogy Fox-al barátkozom mostanában…mivel mind a ketten a viharban is a napsütést keressük…no meg az elázott pólójú lányokat… :-)))
Na meg persze a többiek, vagy otthon szimulálnak egy koccanás után, vagy eltűntek, mint az aranyóra…igaz Roland ? :-))


Szóval Taxi2000…muszáj vagyok erről a témáról írni, ha azt szeretném, hogy képbe kerüljetek és a sztorit át is tudjátok érezni.

Az előző blog bejegyzésem egy gyámoltalan, inkább kötelességtudatból született…a BLOG iránti kötelességből, hiszen életem ismét egy váltáshoz ért, amit KÖTELESSÉGEM leírni…na, azóta eltelt egy kis idő, sokkal többet tapasztaltam, így már ez tényleg belülről jön.


Szóval elmentem belépni a Taxi2000-hez.

Természetesen elhatároztam, hogy a lehető legkisebb feltűnést keltem majd…egy sima taxis vagyok (és tényleg az vagyok), aki jön az egyik cégtől a másikhoz.

Mit mondjak…, na de majd mindent a maga idejében.

Eljött a nagy nap, és Dudás Gyuri előkészített munkájának köszönhetően, mentem a Taxi2000-hez.

Beültem az autóba és felhívtam tomajert…döntöttem, lépek.

Rendes volt, átérezte, hogy azért ez nem volt egy könnyű döntés és a szokásos hülyéskedés helyett sok sikert kívánt.

12.30-ra kellett odaérnem, mivel Gyuri kérte ne késsek, ne cinkeljem már Őt ezzel…és inkább erre az időpontra érjek be, mint sem 13 órára, az oktatás kezdetére csak úgy bezuhanjak.

Ezen ne múljék, hajrá…

Suhanok az Árpád hídon és kezdem magam jól érezni…egy kicsi megkönnyebbülés. A döntés meghozatala utáni kő leesett a szívemről.

…aztán gyorsan vissza is ugrott.

Fogalmam sem volt róla, hogy hol a Taxi2000 központja…

Persze hogy nem, mivel tomajer kijelentette, hogy majd Ő viszi a Taxi2000-t a hallotaxin, mivel nagy a kölcsönös szimpátia közte és János között.

Kisebb kiegészítés:
Szenci Szabó János, Ő a tulaj, akit nem okos dolog Janizni, mert azt nem szereti…legalábbis erre figyelmeztettek :-))

Hiába na, tomajert nem azért szeretem, mert olyan jó emberismerő lenne és mivel előtte pár nappal tiszteletét tette a Taxi2000-nél egy spontán fényképezés erejéig, így finoman mondva is neve hallatán „kisebb” indulatokat lehet kiváltani a vezetőségből :-)…amennyiben a fejére kitűzött vérdíjat indulatnak lehet nevezni :-)

Szóval ott haladok a Szentendrein (ezt is csak azért tudtam, hogy Óbudán van a központ, mert Bao koma mindig elégedetten konstatálja, hogy eddig még nem volt olyan cégnél, ami hajlandó lett volna a közelébe költözni, ezzel is megtakarítva neki egy nagy adag fáradtságot, amikor egy hónapban 2x fizetni megy)…szóval haladok a Szentendrein és fogalmam sem volt hogy merre tovább.

Hívtam:

- Tomajert…persze kikapcsolva…
- Rolandot (501)…persze pont akkor nem volt nála a telefon, amikor kiszállt tankolni…
- Bao-t … hiú remény…nappal

A központot még sem hívhatom fel, főleg hogy most én nagyon nem fogok feltűnést kelteni…

Látom ám, hogy a belső sávban megy 2db Taxi2000-s, igen határozott céllal…utas nélkül.

Hmmm…lehet mennek tagdíjat fizetni?

Egy életem, egy halálom, én követem őket.

Az egyik taxis gyors volt nagyon, Ő elhúzott, de a másik szép nyugodtan haladt, így ráragadtam.

Bogdáni-Huszti- Szőlőkert…

Nyert!!!

Matricáért ment a központba.

Na, szerintem még így sem jött senki ide felvételizni, szóval semmi extra, csak a szokásos…formában vagyok…állapítottam meg, ami nem igazán tett nyugodttá.

Mindegy, a lényeg, nem feltűnősködni.

Kiszállok az autóból és szépen settenkedem a bejárat felé…lopakodó üzemmódban.

- Csoguuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!!

Azt hittem menten összeesem…egyik volt Rádiós haver köszönt…köszönt? …üvöltött rám.

Hogy a nehézség jöjjön rá, hogy ennek is pont most kell itt lennie…

- Hello! – válaszoltam neki…bár inkább ez olyan suttogássá sikeredett.
- Hááááááát Te? Mit keresel itt?
- Jöttem érdeklődni…
- Belépsz?
- Amennyiben ez megoldható, igen. Viszont kérlek ezt kezeld még úgy, mint egy titok, rendben?
- Ó, természetesen, hiszen tudod…

Tudom persze, pont ezért aggódom – gondoltam magamban, majd kezet fogtunk és mentem tovább be az épületbe.

Belépve fogalmam sem volt hogy most merre, kihez…mihez.

Gondoltam elszívok még egy cigit hátha addig befut Gyuri és majd utat mutat.

Kilépve elindultam a kocsi felé…miközben megcsapta a fülem a következő mondat…ami egy nyitott ablakú autóból hallatszott ki…:

- …mondom hogy itt van, most futottam vele össze. Belép, azt mondta…de ez most még nem publikus, szóval maradjon köztünk…

Nagyszerű…beindult a gépezett, ebből estére még az is lehet, hogy én vagyok a Taxi2000 új tulajdonosa, már amennyire a droszt híradó erejét ismerem…

Mindegy, amennyiben most sikerrel járok, úgyis elterjed a hír…

Szépen szívom a cigim és nézelődöm, akklimatizálódom.

Gyuri megérkezett és közölte menjek be Kocsis Péterhez, beszéljek vele és amennyiben minden rendben lesz, akkor majd menjek az oktatásra, ami kicsit csúszik mivel halaszthatatlan jött közbe.

Az ilyen, mármint a halaszthatatlan…az jön és nem kegyelmez.

Ok, akkor megyek Kocsis Péterhez…közben bevillant a kollégák figyelmeztetése:

VIGYÁZZ vele!!!

Most lett Ő a taxi üzletág vezető helyettese, mert aki eddig ezt a funkciót betöltötte lebetegedett…na igen…szóval beteg.

…és tudod Csogu, újseprű, jól seper…

Mély levegő, egy viszonylag értelmes arckifejezés…és beléptem a helyiségbe.
Hiszen mint tudjuk, az első benyomás sokat számít…

Hmmm…úgy látszik lukra futottam, mert egy fiatal srácon kívül senki sem volt a szobában.
Megkönnyebbültem, nyertem még egy kis időt.

- Hali – vettem fel ismét a saját ritmusomat.
- Üdvözöllek – jött a válasz.
- Figyu, valami Kocsis Pétert keresek – mentem át közvetlenbe.
- Megtaláltad – állt fel – én vagyok – és nyújtotta a kezét…

Jó, úgy látszik a mindenható ma is tréfás kedvében van…nagy nehezen elmotyogtam a polgári nevem…mert hogy titkolom a Csogut, az tuti….hiszen már tudtam tomajer népszerűségéről… ha már felvettek és kiderül…hát Istenem, ez van…

Ezen még jót is derültem magamban, hogy valahogy így érezhettek a háborúban a beépülni készülő kémek.

- Te vagy a Csogu?!! – kérdezte, bár inkább ezt kijelentésnek lehetett venni.

Ok, így meg a lebukott kémek érezhettek.

- Igen, én vagyok – válaszoltam és közben a tekintetét fürkésztem.


Baj van…kerülte a pillantásom…ez nem szokott jót jelenteni :-)))

Kimért, hivatalos volt velem, de éreztette, hogy nincs baj, de itt kérem szabályok vannak és ha te vagy a Csogu, ha nem, itt nincs kivételezés. Jól megizzasztottuk egymást, mire közös nevezőre jutottunk, de csak sikerült.

Végére kicsit oldódott a hangulat, de éreztem erősen szerepben van ő is…na meg persze én is.

Szerencsére kiment egy kis időre, így lélegzethez jutottam.

Hallottam, hogy kint nagy a jövés-menés…szóval zajlik az élet.

Egyszer csak bejön egy kis mokány srác, tipikusan abból a fajtából, akivel egy jó kajálás után egy jó piálás is jól szokott elsülni.

Köszönt, én is neki, majd leült.

Na mondom még egy páciens…jött felvételizni.

Már nem tudom miről beszéltünk, de hogy laza voltam és fesztelen, az tuti…mitől kellett volna tartanom, hiszen Péter épp szobán kívül volt?!

Pár perc eltelt és már jött is vissza…belépve megakadt a szeme a másik kliensen, majd rám nézve ezt mondta:

- Csogu, bemutatnám neked Török Vilmost, aki…. –


Puff a kirakat, itt jobb lesz állandó készültségben lennem…

Végül is már ketten faggattak, intézték a belépésemmel kapcsolatos dolgokat.

Mivel szokásomnak megfelelően semmi sem úgy sült el, ahogy azt elterveztem, már igen mehetnékem volt az oktatásra, amit legalább egy olyan ember tart ennél a cégnél, akit ismerek.

Majd egy óra telt el így, közben persze lazult a hurok, de nem hagyott nyugodni az érzés, hogy szerepben van mind a két srác…egyszerűen nem tudnak hová tenni, így óvatosak velem.

Szerintem tomajer délutáni alvásában ennyit még nem csuklott, mint azon a napon…mivel nem győztem neki hálás lenni… :-))

Végeztünk az adminisztrációval és mehettem ki az épület elé cigizni…szükségem is volt rá.
Közben megérkezett Roland is, ami a titkos küldetésemen megint csak nem segített, meg minden 3. kolléga, aki jött tagdíjat fizetni szépen …és jó hangosan köszönt nekem.

Ennek köszönhetően a szolgálatban lévő diszpécser szolgálat cigiző tagja is értesülhetett jelenlétemről…mire fent többen is úgy érezték, hogy itt az ideje nekik is elszívni egy cigit.

Egy egész szép csoportosulás volt épp az épület előtt (telefonosok, diszpécserek, etikások, belépők, tagdíj fizetők stb…), amikor megérkezett János.

Ezelőtt még nem találkoztam vele személyesen, de már mondták, hogy hasonló alkatúak vagyunk…vagyis egy azon diétát részesítjük előnyben…na meg az autója is árulkodó volt, a körülöttem lévők viselkedéséről már nem is beszélve…így én azonnal ráismertem.

Át is mentem sunnyogóba. Gyorsba úgy helyezkedtem, hogy ne tűnhessek fel neki, amikor bemegy az épületbe.

Elvegyültem.

Jött is János és szép sorban mindenkivel kezet fogott, akit nem ismert személyesen, annak be is mutatkozott.

No, majd szépen elmotyogom polgári nevem – vágtam ki magam gondolati síkon.

Közeledett a pillanat és már csak az a 60kg-os kolléga volt előttem, akinek a háta mögött sunnyogtam.

Jajjj, most jövök én…

Nyújtotta a kezét, én meg szép érthetetlenül elhadartam a nevem…és már húztam volna a kezem vissza, de a szorítás nem engedett…és a bemutatkozás is elmaradt a részéről.

- Veled beszélni szeretnék, kérlek gyere velem.


Tomajert tuti az autó után kötöm…ez volt az első gondolatom, miután egy megadó rendben-t válaszoltam.

Az épületbe belépve megindultunk az emeletre, közben nekem járt az agyam ezerrel.
Gyorsan végig futottam az eddig történteken és rájöttem, itt csak nyílt kártyákkal nyerhetek, hiszen most egy felmérő beszélgetés fog történni, ami messze nem arról szól majd, hogy egy új kolléga jön a céghez, hanem hogy engem elhelyezzenek magukban valahol…és ettől függ majd a felvételem.

Mire leültem az irodában már nem voltam ideges…hiszen tudtam, semmi szükségem szerepet játszani, hiszen adhatom önmagam, sőt, önmagam kell adni…

Egy kívülállónak egy sima „baráti” beszélgetésnek tűnhetett volna az egész, egy light-os szakmázásnak, de szerintem mi mind a ketten tisztában voltunk azzal, hogy itt most sokkal több zajlik.

Bennem végül is pozitív kép alakult ki…persze nem feledtem, hogy János egy cégvezető, én meg egy taxis, így az érdekeink csak közelíthetik egymást, de ugyanazok nem lehetnek…ami valljuk be, így rendben is van.
Jelenleg, szakmánk mostani helyzetében…biztosan.

Jó volt beülni Gyuri oktatására, mivel úgy gondoltam, újat nekem már nem nagyon tud mondani, hiszen rutinos róka vagyok …így majd lesz időm elgondolkodnom az eddig ért információkon.

Tévedtem…ismét…mert függetlenül a rutintól, egy új céghez való belépéskor sok olyan belső szabályzattal, helyi sajátossággal kell megismerkedned, amit nem tudhatsz…még a legnagyobb rutinnal a hátad mögött sem…

Szóval ez volt az én belépésem kicsit bővebb változata…és ez élénken élt az emlékezetemben, amikor Janira került a sor.

Közben annyi változott, hogy Kocsis Peti visszakerült eredeti pozíciójába és Vértesi Gyuri lett
a Taxi Üzletág vezető.

Hmmm…semmi gond sincs vele….rugalmassága a tapasztaltságát bizonyítja, így tökéletesen képes önálló döntéseket hozni egy perc alatt.

Előző napon lebeszéltem bent, hogy Jani jön…és másnap ment.

Persze előtte jó alaposan kioktattam… a központ címével kezdtem :-)))

…és persze a lelkére kötöttem, hogy: - Jani, kérlek kerüld Te is a feltűnést…spanok leszünk…2 szép szürke taxis, aki elvegyül a többi 300 taxis között és csak a munkával foglalkozunk.

Na igen…ez a mondatom eszembe jutott, amikor másnap este 22 órakor az egyik kerületben Dudás Gyuri várt minket, miközben mi a központ előtt álltunk Janival + szinte a teljes Taxi2000 vezérkarával és mindenki velünk volt elfoglalva…történt ugyanis…de majd szép sorjában., ne rohanjunk ennyire előre.



Janinak a következő teendője volt másnap:

1, Elmenni a központba és elvégezni az adminisztrációs részért a belépésének
2, Kimenni Dávid Zolihoz és az URH-ba betetetni az Ő kódját is.

Délután telefonált, hogy nagyon ügyes volt, minden simán ment.

Fellélegeztem, de azért még mindig úgy éreztem, hogy nem tettem meg mindent annak érdekében, hogy olajozottan menjenek a dolgok, így felhívtam ismét Dudás Gyurit és kértem, hogy este fussunk már össze egy baráti beszélgetésre.

Az volt valahol a tervem, hogy ha Jani bajba kerül, akkor legyen valaki, akit fel tud hívni és segítségért tud hozzá fordulni.

Mivel ismerem Janit, ez nem volt túlzott elővigyázatosság, mivel meg van neki az a képessége, hogy a gyenge viharból pillanatok alatt olyan vihart kavar, hogy a Katrina hurrikán elbújhat mögötte.

Gyuri rábólintott a kérésemre, így estére már meg is volt a programunk.
Egy olyan helyet próbáltam keresni ehhez a találkozóhoz, ahol egy picit eltűnhetünk a kíváncsi szemek elől.

XIII. kerület egyik kellemes kis bárja felé vettük az irányt Janival.

Jó kedvünk volt, mivel kifejezetten zökkenőmentesen alakultak a dolgok.

- Nagy dugó volt kifelé, amikor mentél Dávid Zoliékhoz?
- Nem volt veszélyes, a nulláson mentem, majd a városon keresztül jöttem vissza – válaszolta Jani.
- Most mit kell csinálni, hogy az én kódom írja az URH?
- Azt a kis fehér gombot benyomod, akkor 611, ha megint megnyomod, akkor 345.
- Mennyi????
- 345, az a kódod nem?


Kicsit megfordult velem a világ…hiszen az én kódom 547…

Biztos szívat – gondoltam én…
Biztos szívat – gondolta Jani…

- Ne ugrassál már, most mennyi a kódod?
- 547
- Nem 345?
- Nem…
- Pedig az van benne.


Fürkésztük egymás tekintetét, miközben én próbáltam megőrizni a higgadtságom, az autót meg az úton.

Gyorsan átkapcsoltam a reklama csatornára és nyomtam kettőt…

- Mondjad 345… - jött a válasz.

Jani figyelte az arcom és mivel nem reagáltam a diszi hangjára, viszont az arcom igen érdekes színekben pompázott, így rájött, baj van.

Persze, hogy baj van, hiszen így nem fogok tudni éjszaka dolgozni és az a jelenlegi helyzetemben nem igazán egy megengedhető luxus…kihagyni egy csütörtök éjszakát.

- Én nem értem – kezdte védőbeszédét Jani. Bementem és mondtam, hogy szeretném, ha betennék a kódom, ami 611. Kérdezte a fickó, hogy mi a másik kód, mire már nyúltam a kilincsért, hogy kirohanok a kocsihoz és megnézem, mi is szerepel a hátulján kódként. Erre nyomott 5-6-ot és a kódkiíró szépen írta a 345-öt, így még viccesen meg is jegyezte, hogy ne menjek sehová, hiszen látja…

Rejtély…miként írhatott a kocsiból kivett URH 345-öt, miközben még előző éjszaka is 547-el vettem fel a címeket…

Nagyon nem szeretem az URH-kat…nem értek hozzá és egy Demoklész kardja az egész, hiszen bármikor megtalálhatnak vele….hiszen a technika csúnya viccre képes néha…

Ez vett rá arra már a belépésemkor is, hogy kérjek egy önellenőrzést magamra…illetve az URH-ra, még a belépésem után a Taxi2000-nél.

Következő a sztori:

Belépésemkor feltűnt egy lista, amit a falra tesznek ki. Úgy hívják, hogy TOP 20.
Itt azok szerepelnek, akik az elmúlt hónap TOP20 címfelvevői…

Az első kód mögött picivel 400 körüli mennyiség volt. Emlékszem még a régi szép időkre, hogy ha ment a meló a Rádiótaxinál, akkor én simán 500 cím körül teljesítettem egy hónapban.

Jobb lesz vigyázni, hiszen nem ismerem azokat, akik itt ilyen URH ellenőrök, meg Etikások…nem kell adni támadási felületet, amit lehet, azt előre ki kell védeni….tapasztalat :-))

Taxi2000-nél a következő a szabály, ami az URh-t illeti.

Oda viszed az URH-d javítani, ahová akarod, a lényeg, hogy utána Dávid Zolinál, vagy a Bebek utcában, le kell plombáltatni.

Én úgy döntöttem, hogy Dávidékhoz megyek…ki is mentem anno és szépen beletetettem a kódom, majd le is plombáltattam az URH-m.

Itt kapsz ekkor egy papírt, amit hétfőként Sziporkának (801) vagy Palinak (387) kell leadni.
Ők ketten a felelősök az URH-k tisztaságáért.

Mivel előre éreztem, hogy valahol a TOP20-ban leszek, na meg az antennám rövidebb volt (Főtaxis), mint a megszokott, így úgy éreztem, hogy jobb ha amikor beviszem a Dávidéktól kapott URh papírt, akkor megkérem egyiküket, hogy ellenőrizze azért le az URH-m, biztos, ami biztos alapon…na meg ha ők akkor azt mondják minden rendben, akkor utána nincs reklama, amikor ellenőrizni fognak az utcán.

Remélem ez így tiszta, ennyi felvezető után, még egy civil olvasónak is:-))

Pali nyerte meg ezt a lehetőséget, mivel őt sikerült megcsípnem a központ előtt. Jött is a műszerével, amivel megállapította, hogy valóban nem a legmegfelelőbb az antennám, de az én részemről előnytelenül, így semmi gond vele a részükről…ha nekem így jó, akkor jó.

Majd következett a rádióm…

10 watt az engedélyezett, de +30% a ráhagyás, szóval 13 wattig semmi gond…éppen ezért mindenki ilyen 12.90-re húzatja, meg ilyenek.

Pali rámért az URH-mra, majd ideges lett…13.2

Rögtön kijelentette, hogy az a szerencsém, hogy nem az utcán mért meg, mert akkor azonnal elvenné az URH-m meg ilyenek…közben rámért vagy még 2x…és csak mondta és mondta…

Egy ideig szép illedelmesen hallgattam, majd amikor már nagyon kezdte elragadni a hév, akkor jeleztem neki, hogy az mellett a tény mellett ne menjünk már el, hogy:

1, Én kértem magammal szemben az ellenőrzést
2, Az állította be ennyire, akihez ők küldtek

Ez némileg megnyugtatta, de közölte, hogy azonnal be kell mennünk Sziporkához.
Ezen ne múljon, bár sajnos még nem volt szerencsém a nevezett úrhoz, de csak túléljük ezt is :-))

Bementünk az URH szobába, legalábbis én így neveztem el…és ott ül Sziporka.
Gyorsan előadtuk jövetelünk célját és Ő is előkapta a műszerét, majd közölte, hogy minden rendben ezzel az URH-val.
Ezen szépen elvitatkozgattak, majd addig-addig cserélgették a műszereket az URH-mon, hogy megunván, kértem, hogy vegyünk vissza egy 0.5 wattot és akkor mindenki megnyugszik…főleg én :-))

Ezt korrektnek tartották és így is történt…

Kanyarodjunk vissza oda, hogy bejeleztem a reklama csatornán és a diszi szólított…345…én meg hülyét kaptam…

Most mi legyen? Itt állunk a XIII. kerületben, este 8 óra…és én így nem fogok tudni dolgozni….

Jani azonnal elkezdte hívogatni Dávidékat…de nem járt sikerrel…
Közben befutott Gyuri is és mi azonnal letámadtuk, egymás szavába vágva adtuk elő a sztorinkat…a rejtélyes URH-ról, ami önállósította magát.

Most nem vagyok abban biztos, hogy így első hallásra Gyuri nem-e arra gyanakodott, hogy amíg mi őt vártuk, pár pohárral le is gurítottunk a torkunkon, de hogy furcsán méregetett minket, az tuti.

Végül is csak nehezen elfogadta az elfogadhatatlant és látva kétségbeesésem, hogy én ma nem fogok tudni dolgozni, felhívta Sziporkát és vázolta neki is a tényállást.

Sziporka némi gyanakvással fogadta a dolgokat, mivel nem rövid URH-s pályafutása alatt ilyet még nem is hallott.

Minket Janival ez különösképpen nem lepett meg…majd szépen hozzászoknak velünk kapcsolatban, hogy ami nem történhet meg, az meg fog történni…2x :-))

Legnagyobb meglepetésemre, még Sziporka, Kocsis Peti és Vértesi Gyuri is a központban voltak (ne feledjük, közelítettünk a 21 órához), így a feladat adva volt…rohanás a központba és valahogy elérni azt, hogy ma éjszakára engedélyezzék, hogy én a Jani 611-es kódján nyomuljak.

Gyuritól elköszöntünk és megegyeztünk abban, hogy ha végeztünk, akkor hívjuk és majd egy kávéra vendégünk.

Útközben elakadtunk egy kamion miatt, de ezt senkinek sem mondtuk, mert Janival azonnal egyetértettünk abban, hogy ez is egy hülye dumának tűnne, ha ezzel érvelnénk az miatt, hogy a 10 perces utat miért 20 perc alatt tettük meg….meg különben is, abban az utcában, ahol elakadtunk, kamion még nem járt.

Így szép komótosan megvártuk, amíg a kamionos kirutinozik előlünk, majd a jobbost kicsit mélyebbre nyomva haladtunk.


Központ!

Mi, akik minden feltűnést kerülni szerettünk volna, 21 órakor megérkeztünk a központ elé, ahol mindenkinek, aki jött, mesélhettük el, hogy mi is a jövetelünk célja.
Szerencsére elég rugalmasak voltak és egyből a megoldás felé hajlottak, bár Sziporka párszor kijelentette, hogy ilyenről még nem is hallott…

Mivel Vértesi Gyurira várni kellett (Jánosnál volt fent megbeszélésen), így elég jót partiztunk a központ előtt…

Közben befutott Fox is, aki azért már szokva van hozzánk. Lejött Péter is egy cigire. Ő diszpécser…

Tényleg, a központosok….

Kb. 2 nap alatt megszoktam a forgalmazást…nagyban segített a megszokásban, hogy nem látok semmi kifogásolnivalót a forgalmazásban…lazaság van és fegyelem…tudom, ez a két szó üti egymást, de mégis így van.

Szóval a végére egy egész jó kis dumaparti alakult ki…

Végül is lejött Vértesi Gyuri is, aki kérdezte, hogy mi is az Ő teendője most, mire Kocsis Peti mutatta neki, hogy csak bólintania kell…bólintott…mi meg robogtunk Janival vissza a XIII. kerületbe, hogy végre leüljünk Gyurival egy kávéra…. :-))) Biztos örült nekünk, mivel droszt elsőről szedtük ki :-)

Még annyit ehhez az egészhez, hogy Jani másnap visszament Dávidékhoz és előadta mi történt. Mint kiderült, nem a Zoli csinálta a kódolást, hanem aki mellette dolgozik és ő elfelejtett egy munkafázist elvégezni (valamit nem kapcsolt ki, majd be) ezért fordulhatott elő ez a malőr.

Dávid Zoli leült, gyorsban betette a 345-öt helyett az 547-et…még rá is mért az URH-ra, majd közölte, hogy JUJJJJ, ez 13.8 watt és visszavesz belőle egy keveset, nehogy bajunk legyen belőle.

Ez mondjuk érdekes…Ők beállították 13 wattra, erre Pali 13.2 mért…Sziporka visszahúzta 12.8 wattra…amit Dávid Zoli 13.8 wattnak mért, majd visszahúzta 13 wattra…most fogalmam sincs, hogy mennyi is pontosan, de plombálva van…én mosom kezeimet :-)))

Jani közölte, hogy majd szólunk a…eddig tudta mondani, itt közbevágtam…:

- Janikám, nem szólunk mi senkinek, szépen kussban maradunk és dolgozunk…ennyi :-)))


2009-11-15.

---

Na, szóval akkor itt is, mivel még is csak egy blog, amiben azért szerepelnie kell a blog gazdájának az életét érintő jelentősebb változásokról.

Most tudok némi időt szakítani erre, ezért most írok.

Szóval céget váltottam.

Elköszöntem a Főtaxitól és beléptem a Taxi2000-hez. Oka?

Mivel a Főtaxinál nagyobb a létszám és én csak a XIII. kerületet ismerem annyira, hogy azt mondhassam, ott én vagyok az úr és a többi kerületbe nem tudok érvényesülni az ott lévő specialistáktól, egy kerületből meg a jelenlegi cím és tagállomány mellett nem tudtam eltartani magunkat, így váltásra kényszerültem.

Azt hiszem ez így elég korrekt és nem visszaköpködés a régi cégemre.

…és akkor a cégváltás.

Sokat agyaltam, hogy melyik céghez menjek.
Több oldalról is nekifutottam a kérdésnek, míg végül is a Taxi2000 mellett döntöttem.

Felsoroltam magamban azokat a dolgokat, amik megnehezítették a munkámat a Főtaxinál és végigpörgettem magamban, hogy mely az a cég, ahol ezek a tényezők a legkevésbé szerepelnek.

Pl.:

Az első és legfontosabb az volt, hogy az úgynevezett „éjszakai” szórakozóhelyek ne legyenek ott, vagyis pontosabban minimális esélye se legyen annak, hogy mostanában oda szerződnek.

Okait nem taglalnám….de szerintem minden taxis és sajnos sok utas is tisztában van azzal, hogy mi ennek az oka.

Másik, ami nagyon megnehezítette a Főtaxinál a dolgom, az a létszám/ fuvararány.

Taxi4 volt az a cég, amit nagyon figyeltem az elmúlt 1 hónapban, de mivel már lassan 2 hónapja azt az információt kaptam, hogy a létszám ott 470 fő és csak én tudtam vagy 50 kollégáról, akik beléptek oda, na meg egy bizonyos utcán töltött idő után, azért kialakul az a képessége egy taxisnak, hogy fel tudja becsülni, hogy változik-e egy cég létszáma vagy sem, így úgy éreztem, hogy csöbörből-vödörbe lépnék…meg persze az ott dolgozó ismerőseim szondáztatása is abban erősített meg, hogy a Taxi4-hez való belépéssel késtem 1 évet.

Munkagépek…ahogy mi őket nevezzük.

A legnagyobb munkagépek, a kezdő, lelkes fiatal kollégák. Ők azok, akik képesek 16-20 órát nyomni folyamatosan. Sajnos a Főtaxinál volt belőlük rendesen, elég sok bosszúságot okozva ezzel az igazi, családos, kenyérharcosoknak.

Szóval a választott cégnek olyannak kell lennie, ahol nincs sok droszt.

Na meg az egyik lényeges dolog, hogy anyagilag meg tudjam oldani, hogy belépjek.
Igaz, City315-ös kollégám már jelezte többször is, hogy csak szóljak és mehetek hozzájuk, de sajna nem nyertem a lottón, nem örököltem, így oda esélyem sem volt belépni :-)))

Így némi latolgatás után, na meg a forgalmazásokat hallgatva, a Taxi2000 mellett döntöttem.

Lesz, ami lesz, megyek…és mentem.

Mivel már volt részem cégváltásban, így lélekben rákészültem a macerára, a nappalban való rohangászásra stb…stb…

Végül is sikerült belépnem és megkönnyebbülten léptem ki az ajtón, kezemben majd egy tucat matricával.

Matrica: Sosem volt erősségem a felmatricázás, így telefonos segítséget kértem.
Két barátom azonnal jelezte, hogy jön és segít.
Egy benzinkutat szemeltünk ki helyszínnek. Okozva ott kisebb látványosságot, ahogy Bandi és Roland egymást szidva, biztatva, ugratva, matricáztak.

Végül is teljesen felszerelve hadbaálltam…

Nem volt könnyű elkezdenem dolgozni, mert a telefonom percenként csengett…és ebben semmi túlzás sincs.

Régi cégemtől a kollégák, hogy megkérdezzék, hogy na hogy megy és Roland, aki folyamatosan arra biztatott, hogy ne kályházzak és megfedett, amikor megtudta, hogy már megint a XIII. kerületben próbálkozom.

Közben persze próbáltam az URH-ra is koncentrálni, ami nem nagyon sikerült.

Végre volt egy kis szünet a telefonálgatásban és ekkor dobtak egy Zuglói címet.

Püföltem én derekasan a májkot, de levertek. Sebaj, majd jön a másik cím…jött is, azonnal, mivel a diszi így fejezte be annak a címnek a kiadását, amiről levertek: Kérném a párját!


Arra már nem emlékeztem, hogy mi is volt a cím pontosan, de azt tudtam, hogy jó nekem.

Gyorsan nyomtam rá és amikor bemondták a kódom, akkor igen büszke voltam magamra :-))

Ez így zajlott le:

- Kérném a párját!
- Prütty-prütty-prütty
- 547
- Prütty


…és csend, majd a diszi már dobott is egy másik címet.

Na igen, hiszen ő már a másik kollégának mindent információt elmondott, így nekem már minek, hiszen a párját kérte…így volt ez anno a Rádió taxinál is…és nem is volt ezzel semmi gond. Na de én megszoktam a Főtaxi címkiadását…és első címfelvételemnél az új cégemnél úgy álltam ott, hogy csak az utca nevét tudtam, sem házszámot, sem utas nevet…és volt 8 percem, hogy odaérjek…külön pech, hogy természetesen nem egy rövid zsákutcáról volt szó.

Elég sok tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy ráérezzek, itt az ideje pánikba esni :-)))

Gondolom sok tapasztalt kolléga is volt már abban a helyzetben, hogy szinte nyeretlen kétévesnek érezte magát az első napokban az új cégénél…olyan lámpalázzal rendelkezik az ember, mintha akkor kezdte volna ezt az egészet.

Főleg az első címek, amíg rá nem érzel a forgalmazás ritmusára és nem rázódsz bele.

Na és akkor én ott gurultam Zugló felé, fejemben egy utcanévvel…és annyi.

Murphy törvénye, hogy azok a kollégák, akik ilyenkor figyelnek téged, az URH-n való szereplésed, pont akkor nem figyeltek, amikor Te felszerencsétlenkedted az első címed…így a telefonos segítség, amit azonnal igénybevettem, nem járt sikerrel.

Szerencsére sikerült az első ijedtség után visszaemlékeznem egy részletre abból, amit az előttem lévő kollégának mondtak és az nem volt más, mint egy cég név. Külön szerencse, hogy az a cég anno a Főtaxitól rendelt, így nagyjából képbe kerültem és egy újabb telefonálás, a cégnévvel a tarsolyomban, már eredményesnek bizonyult.

Megérkeztem a címre és megkönnyebbülten láttam, hogy ott áll két férfi…tuti ők az utasaim.

Már lépett is az autómhoz az egyik:

- Jó estét…milyen névre jött?

Puff a kirakat…

Persze, hiszen 2 autós rendelés volt…

Már bántam, hogy annyira kapkodtam magam…kellett nekem elsőnek odaérnem :-))

Végül is azért szerencsém volt, mivel mire totál kiakadtam volna, addigra befutott a másik kolléga is és mivel ő sem emlékezett a névre, így igazságosan megosztoztunk az utasokon.

Szóval emlékezetes marad számomra a Taxi2000-nél felvett első cím :-))



Különben meg Rolanddal és Baoval alkotjuk a nagy csapatot, de remélem majd csatlakozik hozzánk még pár kolléga és itt is kialakul az a légkör, ami eddig mindig meg volt minden cégnél :-))

 

---

Lenyomtam lassan 15 évet ebben a szakmában, de olyan esettel, amiről ma hallottam, még nem találkoztam…

Hangulatkeltés képpen először megosztom a mai esetet, aztán majd a sűrűjére térek.

Jövök ki a kútról és látom,hogy volt egy nem fogadott hívásom Kolevtől.
Visszahívom…felveszi, majd elkezd nekem kiabálni, hogy mondjak 3asbreaket.

- Mondjál gyorsan 3abreaket!!! Mondjad mááááááááááár!!!

Na mondom magamban, ez is megzavarodott. Kíváncsi lettem volna a diszi arcára, ha elkezdek a csövön kiabálni, majd amikor rákérdez, hogy mi a gond és hol, akkor azt válaszolom, hogy nem tudom, nekem is csak úgy mondták telefonban.

Picit megnyugtattam Zolit és kértem, hogy azért némi részletet osszon már meg velem.

- Az egyik kollégátokat a Mokka-Cukánál ütik, de úgy rendesen.

Na, akkor nem a forgalmazó csatornán nyomom, hanem azon, ahol a sziget forgalmazása zajlik, így felgyorsítva a folyamatot. Persze arról nem tudhattam, hogy amíg a kúton voltam, addig eggyel arrébb vándoroltunk egy másik csatornára. Mikor hiába szólongattam a szigeten az ellenőrt, akkor mondtam Zolinak, hogy leteszem a telefont és hívom Utolsó senkit, mert ő van szolgálatban.

Fel is hívtam és mondtam neki, hogy milyen információhoz jutottam:

- Nyugi – csendesített Csabi – már ott vannak a fiúk, megnyugtató létszámban.

Mint később megtudtam, Szemi kolléga átment Gyurcsokba és kézrátétellel oldotta meg a helyzetet, amitől az angol srác barátnőstől, gyors bújócskázásba kezdett a szigeten.

Tényállás:

Kollégához beszálltak, majd még mielőtt kiérhettek volna a szigetről, az angol srác a gyomortartalmát a kolléga kocsijába ürítette. Majd amikor a kollégánk ezt nehezményezni merte, akkor átment plasztikába és ököllel operált, aminek következtében a taxis feje némileg növekedésnek indult.

Persze volt nagy rohangászás, de mivel a szigetnek 2 kijárata van (hacsak nem úszva akarnak távozni), így a fiúk megszállták a kijáratokat…várva a mozgékony srácot.

Mivel úgy látszott, hogy erdőlakók lettek, így mindenki továbbhaladt egy idő után a dolgára…de csövön többször is bemondva, hogy kiket kell figyelni.

Állok a sorban, előttem a 1403-as …látom beszáll hozzá egy srác, majd elindulnak…rám is rám nyitották az ajtót, én is elindultam…majd látom, hogy a Mokka – Cuka előtt megáll az Imi és a bokorból elősiet egy fiú meg egy lány…és szállnak be hozzá.

Mint kiderült utólag, az elkövető telefonált a haverjának, hogy menekítse ki, mert rossz előérzete van a taxisokkal kapcsolatban…na meg Szemi szokatlan gyógymódja elbizonytalanította.

Én azonnal elkaptam a májkot és kerestem a sértett kollégát, hogy belőjük, hogy valóban azokat viszi-e az Imi, akiket keresünk.
Közben már Imi is hívott engem és gyorsan összehangoltuk a dolgot.

- Csogu, hová vigyem őket?
- Pillanat….Imi, valahová olyan helyre, ahol több kolléga is van.
- Na, akkor beviszem őket a gyűjtőbe – mondta, majd elengedett egy sátáni kacajt :-)

Gyűjtő = egy olyan utca, ahol általában 30-40 főtaxis várakozik, hogy bejusson a szigetre.

Elképzeltem az angol gyerek képét, amikor a megkönnyebbülés után, hogy kijutott a szigetről, Imi megállt kb. 30 vigyorgó ellenség gyűrűjében :-)))

Mivel a külföldiek hamar megértették, hogy nem csak Szemi van a tudás birtokában és többen is értenek a kézrátétellel való gyógyításhoz, így hamar úgy döntöttek, hogy kártalanítják a kollégát, mind az autója beszennyezése miatt, mind a fejét ért átalakítás miatt…így a sztori mindenki megnyugvására happy end-el végződött :-)


Na és az a sztori, ami nagyon megdöbbentett:

Kollégánk felvett egy címet, ahol jött két férfi…egy kövérkés, nagyobb darab és egy vékonyka. Ránézésre spiccesek, messze nem részegek, mivel olyan utast be sem enged a kocsijába. Egy elég fiatal autója van a taxisnak és igen pedáns srác. Tiszta, makulátlan mindig.

A nagyobb darab férfi beült jobb egybe, a vékony bal hátulra.
Non-stop oda-vissza…nem nagy fuvar.
Úton semmi gond.

Visszaérkeznek a kiindulási pontra, majd az első utas fizet. Taxisunk jó érzékkel azért hátra is figyelt, hiába na, nem ma kezdte a szakmát.


Látja ám, hogy a hátsó utasa akkor húzza fel a nadrágját. Ez azért nem megszokott dolog, így kipattant az autóból, feltépte a hátsó ajtót és olyat látott, hogy nem hitt a szemének…

A KEDVES UTAS ODARONDÍTOTT AZ ÜLÉSRE…LEHÚZTA A GATYÁJÁT ÉS ODASZART.

Ezt nem lehet finomabban leírni…

Én nem is tudom mit tettem volna ebben a helyzetben, de ha szerencsém van, akkor ott helyben elájulok. Igen, szerencsém, mert ha nem így történik, akkor tuti addig ütöm, amíg el nem fáradok és az dobja rám az első követ, aki nem így cselekedett volna. Báááááááár, ezt inkább visszavonom, mert ért mostanában meglepetés….

Na, és innentől egy kicsit átfogalmazom a hallottakat, azért megtartva pár fontosabb eseményt, csak nem nyers formában:

Kollégánk kíváncsi lett, így a megkönnyebbült utasának az arcához illesztette a kezét, hogy passzol-e, majd azonnal gyorsan a gyomrát is megnézte, hogy milyen hasizommal rendelkezik a kedves…mire az utasa megmutatta, hogy futásban sem rossz, nem csak kaksizásban.
Kollégánk úgy érezte, hogy ő mégis csak gyorsabban tud futni és utána eredt, de ekkor eszébe jutott, hogy a nagydarab meg ott maradt a nyitott autónál, így visszatért a kocsijához.

Állítólag a nagydarab srác azzal kérkedett, hogy az ő hasizma erősebb mint a társáé, így a taxis azt is vizsgálat alá vetette….majd segítséget kért a kollégáktól URH-n.

Kései időpontra való tekintettel elég sokára értek oda a fiúk, de azért mentek és döbbenten konstatálták a helyzetet.

Taxisunk tanácstalanul és nem kicsit dühösen állt a kocsija mellett, amikor észrevette, hogy a futóbajnok a sarokról kukucskál….hibázott a kis kíváncsi, mert mint kiderült, mégis csak a taxisunk volt a gyorsabb.

Kisebb pajkos kergetődzés után a kollégánk utolérte a tagot, majd megveregette, hogy ő a fogó…és a legnagyobb egyetértésben tértek vissza a wc.-nek hitt pár milliós taxihoz.

A jelenlévők úgy döntöttek, hogy bevonják a játékba a rendőröket is, akik kiérkezve szintén nem hittek a szemüknek. Miután megtették, amit ilyenkor ők tehetnek, jelezték a kollégáknak, hogy ők távoznak, de meglátásuk szerint, a két fickó, még szeretne játszani a taxisokkal.

Nem tévedtek, hiába na a tapasztalat…

Gyengébb idegzetű és gyomrú olvasók ne olvassák tovább!!!

A vékony ürge látva, hogy a rendőrök mennek el, nekiállt színészkedni és átment riadtba, majd érdeklődött, hogy mit kellene tennie annak érdekében, hogy több pajkos játékba ne részesítsék a jelenlévő taxisok?!

Gyors döntés alapján megállapították a fiúk, hogy jól állna némi smink a srácnak…így a kedves utas odament a művéhez és az arcát megmártogatta benne…

Lehet volt a kollégák között pap is, mert utána letérdelt a srác és elmondott egy miatyánkot…

Taxisunkat ez azért már meghatotta és amikor azt látta, hogy az ember fején egy csúnya nagy bogár szállt le, lábával azt elhessegette.


Ekkor közölte a két tag, hogy ők úgy nem fognak tudni nyugodtan aludni, és az utcán közlekedni, ha nem kártalaníthatják majd pár nap múlva a kollégánkat, így megígérték, hogy ez meg is fog történni, sőt jelezték, hogy amennyiben ez nem így lesz, akkor ezt számon is lehet majd rajtuk kérni…

Hát kb. így ennyi…én még mindig döbbent vagyok a hallottaktól…és most én is elmondok egy imát:

- Kérlek Istenem add, hogy ilyen velem ne forduljon elő, mert nem hiszem, hogy kontrolálni tudnám tetteimet!!!

Köszönöm…

2009-09-12.

---

Ez is megvolt. A White House nyitó bulija jobban sikerült, mint azt előre remélni lehetett. Legalábbis azon taxisok részére, akik szórakozni jöttek le. Hiába na, több megnyitó buli is volt az elmúlt években, ahol azért kialakult egy mag, akik képesek arra, hogy pár órára elfelejtsenek taxisnak lenni. Úgy döntöttem, tőlem elég szokatlan módon, hogy nem autóval megyünk mi sem és egy-két pohárral a többiekkel tartok, mivel a múltkori egyik megnyitó alkalommal irigylésre méltó hangulatba kerültek páran :-)

Fox volt olyan rendes és felajánlotta, lesz a taxisunk, így ő két funkciónak is eleget tett ezen az estén: Fotós és taxis. Köszönjük neki a fuvart és a képeket is!

21 órára volt meghirdetve a buli kezdete, de mi már fél órával előtte érkeztünk, hogy az elejétől ott lehessünk. Páran már lézengtek ott és örömmel fedeztünk fel ismerős arcokat. Igazi parti arcok voltak, mert voltak, akik előtte nem sokkal ébredtek és ez elégé meg is látszott rajtuk. Hiába na, ha egy éjszakást fény ér, akkor azt elég rosszul viseli :-)
Gyorsan le is mentem és megkérdeztem, hogy lejöhetünk-e már, mire szegény Gabi pincér, elégé kapkodósra vette a figurát, amíg nem sikerült megnyugtatnunk, hogy ne exkuzálja magát, hiszen mi jöttünk kicsit korábban.

- Jó-jó, csak a szendvicseket szeretném kirakni – jött a válasz, mire úgy éreztem, hogy a leghelyesebb, ha eme cselekedetében nem akadályozzuk.

Közben folyamatosan érkeztek a kollégák, akiket két csoportra lehetett osztani:

1, Akik szórakozni jöttek
2, Akik a sorsolás miatt tették tiszteletüket

Az első csoporttal jól lehetett szórakozni, a második csapaton meg jól lehetett mulatni. Igen megmosolyogtató volt, amint azt figyeltük Józsi haverommal, ahogy ezek a kollégák szinte szenvedtek,hogy már 10 perce ott vannak, kiesve egy lehetséges fuvarból. Mindegy, nem bántom őket, mert elég baj ez nekik, hogy egy röpke 2-3 órára sem tudnak ellazulni.

Na de volt ennek ellenkezője is:-)
Az egyik kishaverom, aki a Podmaniczkyből nyomja az ipart, extra laza lett a végére. Mondjuk nem is csodálkozom ezen, ha az elfogyasztott sörök számát veszem alapul.


De térjünk vissza az elejére. Gábor kipakolta a szendvicseket és látva, hogy a társaság nem oldódott még fel, Józsival úgy döntöttünk, hogy jó példával járunk elől és leültünk táplálkozni.

 Igyekeznünk kellett, mert a társaság gyorsabban oldódott, mint arra gondolni lehetett az elején. Főleg tomajer megjelenése keltett bennem aggodalmat, mert amilyen pici, olyan sokat tud enni :-)

A szendvicsek:

12 fajta szendvics volt. Szalámis, halas, kukoricás stb…stb…sokról azt sem tudtuk megállapítani, hogy melyik milyen, csak az volt biztos, hogy akik készítették tudták a dolgukat.

A halason kívül mindegyiket megkóstoltam, hogy tudjak véleményt formálni, így amikor újabb vendégek érkeztek, mi Józsival és Mónival, már igazi szakértő szerepét töltöttük be. Józsi túlságosan is, így igyekeznem kellett, hogy nehogy csorba essen a hírnevemen:-)
Közben a feleségem Rékával elkezdett iszogatni némi alkoholt. Kaja után úgy gondoltam, hogy akkor itt az ideje és én is kértem valami férfias italt. Az első pohár után rá kellett jönnöm, hogy az évek bizony-bizony lassan felettem is kezdenek eljárni és jobb lesz, ha a lányokkal tartok, mert az alkohol vs csogu csatában bizony én maradnék csúnyán alul.

Persze nem mindenki bizonyult ilyen gyengének és az üres whiskys üvegek szép lassan gyűltek.

Klíma:

Amikor kilenc előtt elsőként megérkeztünk és lementünk a helyiségbe, kifejezetten hűvös volt, de amint gyűlt a nép, a klíma úgy adta meg magát. Igaz, csak 50%-a működött, amin SuperB-s Jani egy ötlettől vezérelve változtatni akart és elvonult szerelni. Egy értékes tapasztalattal lett gazdagabb: Működő klímát nem szerelünk!!!

Igaz hogy a rázúduló víztől ő lehűlt rendesen, de nekünk egyre melegebb lett a helyiség, így testületileg kivonultunk páran az utcára és ott folytattuk a bulizást.

Persze közben érkeztek a kollégák, akiknek a fantáziájukat inkább a sorsolás mozgatta meg, de mi készségesen felvilágosítottuk őket, hogy már vége, sajnos lemaradtak róla. Józsival ott vigyorogtunk, hogy milyen okosan növeljük az esélyeinket. Arra nem számítottunk, hogy közben Jani a klub saját URH-ján folyamatosan invitálja a kollégákat:-)

Minden ravaszságunk ellenére a sorsolásra közel 170 taxis gyűlt össze, legalábbis ennyi tombola került kiosztásra…és arra nagyon próbáltak figyelni, hogy egy ember, csak egy tombolával rendelkezzen.

Lényegében ez a buli arra is jó volt, hogy több olyan emberrel tudtam pár szót váltani, akikkel csak látásból ismertük eddig egymást. Persze a taxizás is, mint téma előkerült, amit mindig valaki lehurrogott, hogy tudjunk már másról is beszélni, majd 5 perc elteltével ezek a kollégák voltak a leghangosabbak a véleményük kifejtésében:-)

Egyébként a témák elég tág kört érintettek. A csillagászattól a prosztata hűtésig, minden volt ott kérem. Mondjuk nem is csoda, hiszen taxisok gyűltek össze és ezt még tetézte az elfogyasztott alkohol mennyisége is és mint tudjuk, ez a két dolog (taxis+alkohol), ami magával vonzza azt, hogy nem volt olyan, amihez mi ott ne értettünk volna :-)

Pont mire kezdtünk volna befáradni, elkezdődött maga a sorsolás. Valóban sokan voltunk, de a 36 nyeremény, még így is sok kollégának okozott kellemes meglepetést.

Éjfél is elmúlt már, mire vége lett a nyereményesőnek és a tömeg kizúdult az utcára.
Meglepő módon, az előző eseményekkel ellentétben, most nem rohant mindenki az autójához, hanem csoportos fényképezés kezdődött. Majd még megvitattuk a történteket és utána indultunk haza.

Fox vitt minket a feleségemmel. Érdekes volt megfigyelni, egy „utas” szemszögéből. Egy rendezett autó, halk zene és a Kern Andris kabaréjából már ismert dumák, az URH-ban…

Köszönjük!!!

Tegnap este még visszamentem, mivel érdekelt, hogy mi lesz ezután.

Már tegnap érkeztek a kollégák, olyan is, aki előtte való napon szerencsés volt a sorsoláson.


…és ami a „lényeg”!:

10+5
Amennyiben a vendég nem marad bent, 5 ezer bánat pénz.


Sorsolás, amit nagyon komoly egyeztetés előzött meg, figyelembe véve a taxisok, és a klub érdekeit.

Sorsolás:
Van a szokásos ticket, ami eddig is volt. Minden taxis kap, még az is, akinek a vendégei nem maradnak bent. Ezekkel a ticketekkel 2 lehetőséged van:

1, Elviszed magaddal és a sorsolás napján megjelensz, bedobod és részt veszel a játékon.
2, Ott a helyszínen, amikor vendéget viszel, az egyedi azonosítóddal ellátod, majd bedobod az erre kinevezett dobozba. Ebben az esetben jelen sem kell lenned a sorsoláson, hanem kiértesítenek.

Illetve természetesen azt is megteheted, hogy az egészről tudomást sem veszel, ezzel több esélyt adva a kollégáidnak a havi:

20x10 ezer
5x20 ezer

forintos nyereményre :-)

Jackpot!!!...mert ilyen is lesz.

Na ezen volt a legtöbb „vita”. Magán az összegen is és azon is, hogy ezt ki kapja, vagy milyen feltétellel lehessen megnyerni. Végül is szerintem egy igen jó rendszer lett rá kitalálva.

A megnyitón megismert tombolát fog kapni, minden olyan kolléga, aki vendéget hoz és a vendége, illetve vendégei, bent is maradnak. Ez a tombola két részből áll, mind a két részen azonos sorszámmal. A nagyobbik felét a taxis kapja meg, a kisebbiket meg bedobják egy kis fadobozba, ami a sorsolás napján lesz kinyitva.

Ami nagyon fontos!!!

Ezen a sorsoláson csak az játszik, aki JELEN van!!!

Ezzel szeretnék motiválni a taxisokat, hogy az érdeklődés folyamatos legyen, ami a kölcsönös tisztelet egyik jelei is!!!

A megnyerhető összeg: 100.000 forint!!!, amit egy valaki fog megnyerni…ismételném, aki JELEN is van a sorsoláson!!!
Kb. ennyi…és persze, jó lett volna nekem is nyerni, de igazándiból nem ez a „negatív” élmény maradt meg bennem, hanem hogy egy este úgy telt el, hogy a kollégákkal kicsit haverok is lettünk…

TOVÁBBI KÉPEK

2009-07-07.

 

---

Rég írtam ide, de most megint történt valami, ami elfér itt és ide is való. Mint azt írtam pár napja felvette az egyik haverom velem a kapcsolatot, hogy egy kicsit a taxis társadalom figyelmébe ajánljuk a most nyíló éttermét. Taxisok az első 2 hétben 50%-os kedvezményt kapnak, elég ha csak jelzik a pénztárosnak, hogy ezt az ipart űzik.

Pár kollégával és civil ismerőssel szombat 22 órára terveztünk adni egy kicsit a gasztronómiai élvezeteknek. Mivel elérték a gyerekek azt a kort, amikor már megmerem kockáztatni, hogy egyedül maradjanak itthon, így a feleségem is velünk jött. 11-12 évesek. Igaz, ha jól emlékszem én 4 évesen egyedül mentem már óvodába is. Akkor azért sok minden más volt. Nem volt annyi autó, annyi beteg ember és az egészséges társadalom sem volt ilyen közönnyel a körülötte zajló eseményekre.

Szóval elég vegyes izgalommal vártam a szombat estét. A haverokkal való találkozás plusz az új hely iránti kíváncsiság fokozta izgalmamat.
Fox úr jött értünk, mert én nagyon aggodalmaskodtam, hogy nem fogunk tudni hol parkolni, na meg ő a kinevezett fotósunk is:-)



A parkolást illetően Foxnak lett igaza. Még vagy 6 autó simán elfért volna a környéken.
Mire mi odaértünk, 2 civil barátunk már ott várakozott. Velük egy internetes játék hozott minket össze. Jó kikapcsolódás és végre nem csak taxisokkal van napi kapcsolatunk.
Szoktunk velük a taxizásról is chat-elni és érdekes megismerni a véleményüket.

Nem sok időnek kellett eltelnie, hogy befusson baupexim1 topiktárs, akit nem véletlenül hívtam meg, ugyanis diplomás vendéglátós. Nekem ne mondják, hogy odament pár kajás taxis hogy okoskodjon:-) Ha papír kell hozzá, akkor nekünk kérem az is van.
Igaz, kisebb riadalmat okozott a környéken, amikor a napfénytetőn kidugta a fejét és úgy érdeklődött parkolási lehetőség után, de szerencsére a mögötte közlekedő buszsofőrnek jók voltak a reflexei.

Természetesen Borza úrra kellett megint várni. Igaz, mentségére legyen mondva, elég erőszakosan vettem rá arra, hogy jöjjön el. Sanyiban az a jó(?), hogy nem rejti véka alá a véleményét és még főzni is tud…állítólag, mert még sosem kóstoltam a főztjét. Viszont olyan beleéléssel tudta az idegrendszerem borzolni, amikor éjszakánként, miközben a tutiban punnyadtunk, előadta, hogy ő miként készíti el a számomra is kedvenc ételeket, hogy többször testi fenyítésben akartam már részesíteni.

Amíg Sanyink befutott, mi szemrevételeztük kívülről az éttermet. Azt azonnal láttam, hogy nincs titkolva semmi. Sem a választék, sem az árak. Volt információ rendesen.
Igaz, 8 órával nyitás után mentünk, így a kiírt és a valós választék között volt némi eltérés, de ez érthető.

Majd miután jól kinézelődtük magunkat, megrohantuk a kajáldát. Szegény pultos lányok, nem voltak ránk felkészülve:-)) Nagyon tetszett, hogy minden a tapasztalásról szólt, mivel mindenkin (itt a személyzetet értem) érződött, hogy annyi közük van a vendéglátáshoz, mint nekem a tojás patkoláshoz. Viszont ezt nem is tagadták. Az „ügyetlenkedésüket” a lelkesedésükkel, mosolyukkal ellensúlyozták.

Aki attól tart, hogy ciki az 50%-os engedményre hivatkozni, az ezt felejtse el. Az egész kiszolgáló személyzet tud róla és teljesen természetesnek veszik. Mindenhol akciózás van…ha valaki, akkor mi (taxisok) ezt tudjuk:-) Tessék élni a lehetőséggel.
Elvonultunk tálcáinkkal az étterem egyik félreeső zugába, ahol azonnal a létszámnak megfelelően át is rendeztük az asztalokat.

Maga a helyiség csillogott-villogott a tisztaságtól. Látszik, hogy erre nagy hangsúlyt fektetnek.

Kaja:

Itt most szeretném jelezni, hogy a tulajdonos külön kérése, hogy legyünk kritikusak!!!
Hiszen nem az illedelmes jajjj de szép minden, jajjj de jó mindenből tud tanulni, változtatni azon, ami nem megfelelő, hanem az építő jellegű tanácsokból.

Én bablevest ettem. Imádom a bablevest és sok helyen sok félét ettem már. Igazi szakértőnek érzem magam:-)
Na a bablevesbe vétek porcogós szalonnát tenni. Nem tudom mi volt az pontosan, de zavaró volt, amikor az ember egy ilyen (műanyag) darabkára ráharapott. Maga a lé vizes, nem sűrű, bár az íz harmóniája a vidékies hangulatot adja vissza. Más szalonnát kellene használni, mivel erősen füstölt jellege olyat üt a gyomron, hogy még 1 nap múlva is háború van belül és a levet be kellene sűríteni. Főzni nem tudok, nem tudom mi ennek a fortélya, de ha van rá igény, akkor tudok vinni a szakácsnak olyat, ami miatt a betérő vendégből visszajáró lesz…és ez a lényeg!!!



Második fogás:

Rántott szelet sült krumplival:
A hús, Borza úr szerint, rossz szálirányba lett szelve, ezért volt némi küzdelem a késsel. Ízre rendben volt. A krumpli: mint ahogy azt már ott a helyszínen jeleztük, nem jó, ha előre van kisütve, hasonlóan a rántott sajthoz. Igaz, akkor a vendégnek várnia kell 15 percet, de sebaj, addig leül és iszik egy üdítőt.
Nem véletlen, hogy a GOGO hamiknak leáldozott, miközben a Móricz Zsigmondi hamburgeres kaszál. Ott ezekre az „apróságokra” figyelnek. Amikor az ember megéhezik, akkor először is azt veszi számba, hogy mit is szeretne enni, és ha ez megvan,akkor az emlékeiben felidézi, hogy hol evett ebből finomat.
Na most egy 1 órája kisült krumpli, ami igaz melegen van tartva, nem hasonlítható össze, egy frissen elkészítettel…a sajtról már nem is beszélve.

A még fogyasztott kategória:

Pacal és Flekken.

Na, ez már hazai pálya a szakácsnak. Az elmondottak alapján, a frissen sültekkel áll hadilábon igazából, de az igazi, tudást igénylő ételek elkészítésében otthonosan mozog. Itt is inkább az okozta a gondot, hogy a krumpli nem volt megfelelő hőfokú, de ez semmi mást nem igényel, mint némi változtatást a stratégiában és akkor már hibátlan lesz.

Savanyúság:

Almapaprika és az uborka (ez a kettő volt megkóstolva) teljesen jó volt, az uborka kifejezetten olyan, hogy ha visszagondolok rá, akkor összefut a nyál a számban.

Nincs gond ezzel a hellyel, amennyiben a tulajdonos valóban figyelembe veszi a visszajelzéseket és a visszatérő vendégekre összpontosít.
Személyzet teljesen rendben van, tényleg érezhető, hogy vendégként kezelnek és azért vannak ott, hogy kiszolgáljanak.
Én ennyit tudok írni erről, hiszen nem vagyok sem vendéglátós, sem szakács, csak egy sima felhasználó, de ezen a területen nagy tapasztalatokkal rendelkezem :-)))

…és akkor most legyen itt, egy diplomás értékelése:


Egy nagyon kedves barátom, Csogu elhívott egy most nyíló gyorsétterem megnyitójára, hogy mondjak véleményt, mint gourmand…nem tudta mire vállalkozott ezzel:-)
Maga a hely, a régi Gombás étterem helyén nyílt, a Ferenc kőrúton. Mivel a helyet régről ismertem, tudtam, hogy mire számítsak helykínálatban, elrendezésben.
Az első, amin meglepődtem odaérvén, hogy mindenki megelőzött, és szinte csak rám vártak…:-)

De ami miatt írok, az maga a hely…
Tehát… amint belépsz, feltűnik a tisztaság, a rend,az átgondolt elosztás,és a régi idők önkiszolgáló rendszere…nálam ez nyerő pont volt:-)
Az ételekre terelődött a figyelmem, hisz azért mentem…
Sajnos akadtak elkeserítő dolgok, de, mint felhívták a figyelmem rá, most nyitott a hely, és azért megyek, hogy a hibákat kiszűrjem…

Mivel heten mentünk, így igyekeztünk másfélét enni, de nem sikerült természetesen:-)
Az ételeket ételmelegentartó pultban tárolják, infralámpa alatt, ami egyes ételeknek kifejezetten jót tesz, de soknak nem.
Ilyenek a frissensültek és a köretek. Nos, itt minden étel lámpa alatt van… a sajt, hasábburgonya, rántott húsok… ami kifejezetten nem tesz jót az étel állagának és hőmérsékletének sem.

Az ételsort egy könnyed Babgulyással kezdte a Ricsi, ami ismerve ínyenc gyomrát és ízlését, nem egyszerű feladat jól megfőzni…nos, a szóhasználatával élve, hagyott némi kívánni valót maga után…
Soron következett többek által is a Flekken, ami egy különös, mindenki által finomnak mondott öntettel volt meglocsolva, aminek az íze emlékeztette a többieket a régi kelet-német generálszósz ízére… bevallom őszintén, én nagyon szerettem:) Magát az ételt mindenki finomnak ítélte, eltekintve attól az apróságtól, hogy a mellé kért hasábburgonya hideg volt…

És a vacsora kínos pontja a rántott sajt… infralámpa módra… hasábburgonyával.
Hideg is, kemény is, ehetetlen is:-(

Közben én falatoztam az általam kikért pacalpörköltet, aminek ízére nem is figyeltem egészen addig, amíg kikérdeztem a többieket, milyennek ítélik meg az ételt. Miután minden infóm megvolt, kezdtem rákoncentrálni a pacalomra, mint kedvenc ételeim egyikére… finom volt, ízletes, megfelelően puha,de nem szétesett, szóval megfelelő állagú, jól fűszerezett. Igaz elkövettem azt a szentségtörést, hogy én is hasábburgonyával kértem:-)

 

Ui: Természetesen tervbe van véve, hogy visszatérünk és arról is beszámolok:-)

2009-06-10.

---

 

---

- Kollégák, menjetek a XIII. kerület Jász utca 48-as szám elé. A Budapest taxi most szólt át, hogy valami nagy gondja van az egyik kollégájuknak.

Józsi haverom autója mellett álltam, épp dumálva vártuk hogy fel tudjon valamit venni.
Mire szólni tudtam volna, Józsi már csikorgó kerekekkel eltűzött mellőlem. Futás a kocsihoz, paci beindítva és rohanás a megadott címre.

Útközben azon agyaltam,hogy mekkora balhé lehet, ha a Budapestesek átszóltak. Mivel azt a csapatot úgy ismertem meg, hogy van ott egy keménymag, ami minden balhéra megindul…legyen az bármilyen messze és sok esélyt nem adnak az ellenfélnek, nem az a beszélgetős brigád.

Mindegy, haladjunk majd meglátjuk mi lesz.

Tahiból a Jászba bekanyarodva bekapcsoltam az elakadásjelzőt és felkapcsoltam a szabadjelzőt. Pszichológia. Elég sokkoló, amikor a támadó/k semmi mást sem látnak, mint villogó, világító taxikat, amint rohannak a cím felé, segíteni a társuknak.

Józsit láttam egyedül a címen, se a megtámadott, se Budapestes kollégák (ezen lepődtem meg a legjobban). Sehol, senki. Bejeleztem a csövön és értetlenkedtem. A másik oldalon sem voltak ezzel másként, de határozottan állították, hogy fülükön a Budapestes diszpécser és állítja ott a balhé.

Balhé igazolatlanul hiányzott, de szép számban érkeztek Főtaxisok és a rendőrök, majd a segélyhívástól számított 4. percben megérkezett egy Budapest taxis is (összesen 4db kollégájuk képviselte magát…de várjatok, ne ítéljétek el őket, hagy fejtsem ki a sztorit).
Kiugrottam, majd a Budapestes kollégát kérdőre vontam:

- Hol a kollégátok?
- Milyen kollégánk?
- Akit megtámadtak.
- Minket?


A lényeg: Az egyik Budapestes kolléga utasokkal elsuhant a helyszín közelében és látta, hogy egy Főtaxis kollégának gondja lehet. Ezért beszólt, a Budapest meg át nekünk, csak valahol valaki elveszítette a fonalat, így lett egy kis fejetlenség. Na a lényeg, hogy az a tag, akivel tőlük beszéltem a nyugatiból(!!!) jött segíteni. Ekkora már annyi Főtaxis volt a helyszínen, hogy a rendőrök döbbenettel néztek ki a fejükből…ők is(!!) rég láthattak ilyen összefogást…mi is:-(

Ekkor kiabálás és rohangálás kezdődött. Mint kiderült, a cím rossz volt, mert a Frangepán utcában volt az attack.

Sztori: Kollégánk haladt utasaival, majd valahogy megállították őket és az utasai és a másik oldal szépen összekaszabolta egymást késsel, karddal. De rendesen, mert a kollégánk autóján annyi vér volt, hogy a bűnügyi technikusok elégedetten csettintettek a nyelvükkel, amikor meglátták. Pár műtét kijött volna belőle.

Nagyon büszke voltam a fiúkra, mind a Budapestes srácokra…egyik a mamuttól rohant oda…mind a mi csapatunkra, mivel közel annyian voltunk, mint amikor a öntés van egy nagyobb koncert után.

Komolyan elégedetten sétáltam vissza az autóhoz, amikor az egyik kolléga elkapott:

- Hallottad?:-(
- Mit?
- Amíg mi itt voltunk, addig elvitte az egyik „kolléga” a zsírt, amire vártunk 2 órája.


Mint a részletekből kiderült…a 1089-es sofőr, a Horváth Boldizsár és az Amerikai út sarkán tutizott és képes volt végignézni, amint egy másik kollégánk ezerrel elindult segíteni egy bajbajutott társunknak…ő nem, ő inkább még jobban elhelyezkedett a tutiban és pár perc (!!!) elteltével már fel is kapta a fuvart és boldogan rohant pénzt keresni, hiszen ő abból él.

Nem akarom megvetésem leírni, mert kénytelen lennék saját magam moderálni, de milyen hozzáállás ez, amikor más cégtől 4 kerülettel arrébbról jönnek nekünk segíteni, miközben szinte mellőlünk a kolléga dolgozik.

SZÉGYEN!!!

Mindegy, vannak ilyenek is köztünk…sajnos.
Mindenesetre minden kollégának(!!!) köszönöm, aki úgy érezte, neki ott a helye és jött segíteni. Sosem lehet tudni,mikor mentünk ezzel életet…ma az övét…holnap a tiédet…

 

2009-03-29.

 

---

Szerintem mindenkinél van egy olyan határ, amikor még tudja tartani magát, aztán elpattan az a bizonyos húr és akkor elindul a lavina effektus. Itt speciel a szánkra értem…a tartást.
Nem szól szám, nem fáj fejem. Ugye ezt ismerjük…és alkalmazzuk nap, mint nap.
Majd mindjárt megértitek, hogy mire ez a felvezető.

Az egyik cégvezető egyszer nagyon helyesen a következőt mondta: Jó ez a hallotaxi…ott legalább kiengedhetitek a gőzt!

Most maximálisan igazat adok neki ebben.

Pár hete történt a következő sztori, ami után úgy döntöttem, nem konfrontálódok a tisztelt civilekkel, mert érzem, vagyok annyira feszült manapság, hogy egy bizonyos határ után nem fogom tudni magam kontrolálni…és az sem nekem, sem az adott áldozatnak nem lesz jó.

Na, szóval a következő történt pár hete…

Állok az egyik szórakozóhely előtt és épp a kollégák munkáját segítem. Ez abból áll, hogy a bizonytalan utasokat betessékelem a kocsikba, az épp rövidzárlatos, vagy tapasztalatlan kollégáknak segítek az utasokkal való kommunikálásban. Röviden ennyi, de aztán van amikor be tud sűrűsödni a dolog.

Már majd egy órája voltam szolgálatban és a soron következő kollégával beszélgettem. Szidtuk a hideget, lestük a csajokat és átkoztuk a rendszert. Szóval semmi extra, csak a szokásos. Ekkor odalépett…imbolygott (de még a nem vészes kategóriából) egy kedves utas jelölt.

- Mennyibe kerülne Lőrinc?

Annyit hozzá kell tennem ehhez, a megértés végett, hogy a VI. kerületben voltunk.

- Taxiórával megyünk uram…és az, hogy Lőrinc, egy igen tág fogalom.
- Az mindegy. Adok kétezret és kész.


Na ilyenkor telik meg a taxis tüdeje levegővel, egy jó nagy lélegzetvétel után. A sportolók egy-egy ilyen levegővételt követően tudnak nagy erőt kifejteni. A bokszolók meg bevinni egy szép jobbegyenest. Mivel sajnos ez nem a ring, hanem egy szolgáltatás, így csak egy erőteljes kifúvásban vész el az erő.

- Uram, ez nem így működik…
- Én azt nagyon jól tudom hogyan működik.

…majd ezzel sarkon fordult és átsétált az egyik mezítlábas kollégához.
Nem tudom, hogy mi lehetett az oka, de onnan baromi gyorsan távozott:-)

Most már érdeklődve figyeltük a srácot, hogy merre veszi az irányt. Felénktartott, de nem állt meg mellettünk, hanem a padon helyet foglaló barátjához sietett, aki finoman szólva is, nem volt szállítható állapotban. Váltottak pár szót, majd a delikvensünk elindult a tőle pár méterre található Hot Dog árushoz…és rendelt.

Itt éreztem az első lüktetést a halántékom tájékán és nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Elindultam felé…

- Szia.
- Hello.
- Hot dogot veszel?
- Igen.
- Mennyiért?
- Ő ő ő…mennyi is lesz ez? – fordult az árushoz.
- 1500 a kettő darab.
- 1500 – válaszolta nekem.
- Nem alkudtál?
- Hááááááát, nem….
- Miért nem – és éreztem kezdi a vér elönteni az agyamat – hiszen előbb a taxisnál elég licitálós hangulatban voltál…. – éreztem kezd az agyamból a vér a karomba szállni…egy rossz válasz és végünk…mind a kettőnknek.
- Mert itt nem lehet…


Bazzz…és igaza van! Nem ez a fiatal srác tehet arról, hogy a szakmánkat elárasztotta az önmagára és a többiekre ártalmas, számolni nem tudó senkiháziak tömkelege. Akik úgy bólintanak rá a VI. kerületből egy Gödre 4 ezerért (megtörtént…azt hittem eldőlök), mint akiknek ingyen van az autó…benzin…stb…stb…

Nem őt illeti meg egy jobb csapott, hanem azokat a „kollégáinkat”, akik miatt NÁLUNK LEHET ALKUDOZNI.

Na, ezt le kellett írnom…ki kellett engednem a gőzt…

 

2009-03-01.

 

---

Tegnap megrendezésre került az I. Hallotaxi pókerverseny

Az igazság az, hogy anno…anno, amikor pár hónapos volt a hallotaxi és izgatottan figyeltük a szerkesztőtársaimmal a napi látogatottságot, hogy vajon az adott napon elérjük-e a 100. egyedi látogatót, akkor megegyeztünk abban, hogy ha ez a szám 500 lesz, ülünk egy nagy lakomát…mondjuk a Trófeában. Aztán elértük az 500, az 1000, majd az 1500…és így tovább, napi egyedi látogatót, de valahogy ez a lakmározásos buli csak nem akart összejönni.

Külön-külön többször is tettünk kísérletet arra, hogy egyikünk-másikunk összerántsa a bandát, de ezek az ötletek már a megszületés pillanatában kudarcot vallottak. Sajnos dolgozni kellett, nem értünk rá holmi úri huncutságra.

Majd elérkezett a 2009 február közepe, amikor is Bbetyár ismét előrukkolt a kajálós ötlettel. Sem én, sem tomajer nem sokat gondolkodtunk, hogy elfogadjuk-e vagy sem, mert totál mindegynek tűnt, hogy kint ülünk az utcán és nézünk ki a fejünkből, vagy elmegyünk és végre a kirándulásos balhé után (az sem tegnap volt) végre jól érezzük magunkat. Na meg Bbetyár pont egy olyan pillanatomban vetette fel a pörköltes vacsora meghívásos ötletét, amikor én már harmadik órája ültem a tutiban korgó gyomorral. Így a válasz nem is lehetett más, mint hogy bánja kánya…BULIZZUNK!!!

Tegnap este 16 órára volt megbeszélve a Hallotaxi egy fordulós vacsoracsatája.
Ötletként felvetődött még az is, hogy ne autóval menjünk, mert ivászat is lesz, de valahogy nekem ez nem feküdt, mivel Bbetyár szerint kifejezetten buli BKV-val közlekedni, amiben nagyon nem értettünk egyet. Így én kimentettem magam ez alól és ragaszkodtam ahhoz, hogy gépesítve közelítsem meg az otthonát.

Résztvevők:

Vendéglátó oldalról:

 

 

 

 

 

Bbetyár (aki némi verés után még mosogatni is hajlandó)

 

 

 

 

 

 

 

Orsi (aki nagyon megfogadta azt a tanácsot, hogy a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út….én tegnap Orsiba kifejezetten szerelmes lettem)

Vendégek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tomajer (akin alig-alig látszik a nikotin megvonás tünetei és állítólag csak azért sírt az este folyamán néha, mert a halott papagájára gondolt, akit 1974-ben tragikus hirtelenséggel veszített el)

 

 

 

 

Gyöngyi (tomajer kedves felesége…akinek innen is a részvétemet küldöm eme csapás miatt)

 

 

 

 

 

 

 

Péter (ő tomajer fia, akit senki se hívjon meg vacsorára, mert hihetetlen a befogadóképessége…de erről majd még később írok)

 

 

 

 

Réka (nem tudom miért, de őt egész este fekve láttam egy pezsgőspohárral a kezében…szerintem Ő más bulikhoz van manapság szokva)

 

 

 

 

 

Kata (Ő az én párom, aki Bbetyár szerint picit válogatós…az volt neki a problémája, hogy nem nagyon eszik húst és édességet…a kis buta nem tudja, hogy én pont ezért választottam őt…ilyen ínséges időkben figyelni kell a fogyasztásra…)

 

 

 

 

 

 

Béla (fene a pofáját, nem tudom honnan érzett rá, hogy ma meló előtt fel kell ugrania egy pár percre Bbetyárhoz, de ott volt…és nagyon sokat evett…tudom, mert figyeltem)

 

 

 

 

Én ( ez meg Én vagyok)



Hazudnék ha azt állítanám, hogy tomajer nem örült annak a hírnek, hogy én kocsival megyek és odafelé beférnek hozzánk. Azért csak odafelé, mert szegény Gyöngyi munkából érkezett a vacsorára, így eleinte (na nem sokáig…mivel némi csúszás történt) nélkülözni voltunk kénytelenek a társaságát. Beszéltem szüleimmel, hogy vállalják ma estére a dadus szerepét és vigyázzanak csemetéimre, majd rohantunk tomajerékért, akik igen illemtudóan már az utcán vártak minket. Hiába na, ismer és tudja, hogy valahogy érzékeny pontom, ha a kedves utas megvárakoztat.

Én már anyuéktól hívtam Bbetyárékat, hogy kicsit csúszunk, de szerencsére jól fogadták ezt az információt…na persze…hiszen mint kiderült 14 óra 37 perckor ébredtek és picit kapkodásban voltak. Szerintem új csúcsot állítottak fel, ami egy komplett vendéglátás előkészületét illeti…én ennyi idő alatt jó ha a krumplit meg tudom pucolni.

Na, szóval tomajerék helyet foglaltak az autóban, ahol hátul mind a hárman szépen elfértek. Nem véletlen, hiszen végre egy olyan autóban ülhettek, ami kifejezetten erre alkalmas, mármint hogy utasokat szállítson. (bármi mást fog a topikban állítani tomajer, az hazugság!!!)

Bbetyár nagyon rossz helyen lakik. A parkolási lehetőség katasztrofális. Vagy 117 méterre tudtam a házuktól megállni. Mind1, a beígért kaja hatására a társaság vidáman tűrte a mostoha körülményeket és egymást biztatva szeltük a métereket.

Ahhoz képest, hogy milyen 3 óra lehetett mögöttük, elég vidáman fogadtak minket. Béla már ott volt és szerintem az első 10 db csokoládé evésen túl volt…legalábbis gyanúsan sok volt előtte az üres csokis papír. Mint megtudtuk, Béla csak felugrott és már rohan is tovább, hiszen neki dolgoznia kell.

Alig dobtuk le magunkat, amikor csörgött tomajer telefonja, hogy mehet a metróhoz Gyöngyiért. Láttam rajta, hogy igen nehezére esik megmozdulni, így felajánlottam hogy sofőrt játszom és elmegyek vele.

Ripsz-ropsz megjártuk és így már teljes volt a létszám. Na meg még az volt a jó, hogy mire visszaértünk, valakit elevett a fene a lakók közül és így közelebb tudtam parkolni. Egész közel nem, mert Béla még mindig nem ment a dolgára.

Többek biztatására kimentem a konyhába, hogy szemrevételezzem a vacsoránk állagát. Aggódva vettem tudomásul, hogy 3 kilo 20 dkg hús fő a fazékban…azonnal éreztem, hogy ez bizony kevéske lesz, de sebaj, majd illedelmesen azt mondom, hogy jóllaktam. Viszont Orsinak valahonnan még 4 keze nőtt, mert olyan gyorsan kapkodta magát, hogy azt szemmel is alig lehetett követni. Gyuri a galuska kifőzésével küzdött, miközben folyamatosan beszélt. Ígért nekem ott minden szépet és jót, hogy én milyen elégedett leszek majd a pörkölttel. Hittem is meg nem is, de inkább bíztam csak ebben a lehetőségben.

Közben, hogy teljen az idő, hasonlóan a TV-ben látottakhoz, elindultam felfedezni a lakást.
Kíváncsi voltam, hogy és mint él egy taxis, akinek mostanában nem megy jól…

A bútorokban nem volt sok változatosság, mivel minden, még az utolsó hokedli is Koloniál volt. Gyuri szerint nem kell ebből nagy ügyet csinálni, mivel rosszul tudom, ezek nem drága bútorok, szinte az ember után dobják. Én azért ebben nem voltam ennyire biztos, így most a neten utánanéztem és az az ágy, amin tomajer majdnem bealudt cirka 210.000 forintért van fent a Vaterán. Szeretném felhívni a cégvezetők figyelmét, hogy vannak még tartalékok, lehet emelni, na meg csökkenteni rendesen.

Sajnos mindenkinek nem jutott számítógép, mivel a lakásban csak kettő található, de sebaj, mivel egy akkora plazma tévén játszhatott, aki nem fért gép közelbe, mint amiket a bevásárlóközpontokban lehet látni. Orsi állítása szerint egy beülős felejtette a hátsó ülésén és mivel sajnos 10 perc futás után nem érte őt utol, így megőrzésre eltette.

Arra nem kaptam választ, hogy a Wii game miként került hozzájuk, amin nagyon jókat játszottunk az este folyamán, na de ne legyek túl kíváncsi, mert hamar nem kapok vacsorát.

Közben elkészült a pörkölt és mivel egyszerre nem fértünk az asztalhoz, így két turnusban történt a vacsoráztatás. Én csak azért voltam benne az első turnusban, mert véletlenül pont a konyhaasztalnál ültem…Béla meg azért, mert tolakodott, hiszen neki még dolgoznia kellett menni.

Velünk evett még tomajer és Peti.
Elsőnek tomajer szedett (valami elterelte a figyelmem és mire a merítőkanálért nyúltam volna, azt már tomajer birtokolta). Akkurátusan szedett, nem kapkodott. Amitől kissé zaklatott lettem és amikor végre befejezte (2 kanálnyi galuskát szedett sok hússal) kikaptam a kezéből és inkább én szedtem a többieknek. Béla erőszakos volt és kijelentette, hogy neki sokat szedjek, mert neki ma még kell az energia, mivel Ő még dolgozni fog, miközben mi tivornyázunk.

Gondoltam Petivel kitolok. Ő is olyan most, mint én voltam az Ő korában…akármilyen hihetetlen is ez mostani állapotomat elnézve. Emlékszem 15 évesen még orvosi utasításra étvágygerjesztőt kellett szednem…arról igazán nem tehetek, hogy mostanra hatott…

Na szóval, gondoltam megviccelem ezt a Péter gyereket és olyan adagot szedtem neki, ami nekem boldogságot rajzolt volna az orcámra. Nem ellenkezett, aminek külön örültem, mert alig vártam, hogy lássam rajta a kínlódást amint küzd a kajával.

Béla elől sikerült megmentenem a céklát, így én céklával ettem … na nem sokat, hogy maradjon a többieknek is…( ha tomajer mást állít a topikban, akkor hazudik!).

A PÖRKÖLT!!!

Lehet sokan ezen meglepődnek, de életemben ettem már pár helyen pörköltet.
Ez kérem vitt mindent!
A hús porhanyós volt, szinte omlott a szájban. A galuska se nem szétfőtt, se nem nyers…olyan, amilyennek lennie kell. A szaft Isteni volt. Nem tocsogott a zsírtól, nem volt vizes, szóval mesés volt. Általában kenyérrel eszem ezt az ételt, pontosan azért, hogy a kisebb hiányosságokat ezzel orvosoljam. Most viszont nem kértem kenyeret hozzá, mert vétek lett volna bármilyen ízt is elnyomni, ami érte az ízlelőbimbóimat.

Közben azt vettem észre, hogy Péterünk a vége felé közelít a tányérjában lévő ételnek és már csak úgy piszkálgatja, nem eszi olyan élvezettel. Na mondom, elérkezett az én időm.

- Kérsz még Péter – tettem fel neki gonosz kérdésemet.
- Igen, de csak galuskát.

Szerintem a konyhában egy pillanatra megállt az idő, mert mint kiderült mindenki az figyelte, hogy Péter mikor ájul le a székről a rengeteg magába küldött pörkölttől. Nekem is kellett pár másodperc mire visszazökkentem a szerepembe és már szedtem is neki a galuskát, amit ő bőségesen meglocsolt tejföllel és újra nagy élvezettel vetette rá magát a kajára.

Itt láttam először Bbetyáron, hogy kezd aggódni a mennyiség miatt.

Miután szerény vacsoránkat elköltöttük, a szobába támolyogtunk. Én üdítőt ittam, tomajer szívta ez e-cigijét veszettül, Béla csokoládét majszolgatott (4 db-ot!!!), Peti meg Orsival elkezdett a Wii nevű játékon nyomulni. Volt azon boxtól kezdve a tehén futtatásig minden.

Orsi kijelentette, hogy neki a boxban nincs ellenfele, majd miután Péter kiütéssel győzött ellene, kissé rácsodálkozott a világra.

A lányok is a konyhába vonultak és folyamatosan az volt a téma, hogy igazságtalan vádakkal illettek minket, miszerint mi sokat ettünk.

Azért majdnem mindenki jóllakott, igaz Bbetyárnak nem sok jutott. Meg is állapította, hogy ha legközelebb ilyen esemény megrendezésére adja a fejét, akkor az adagot növelni kell…vagy nem beengedni Bélát!:-)

Közben azt az információt kaptam, hogy lesz valami meglepetés is, ami mint végül kiderült, vargabéles formájában érkezett meg hozzánk. Itt is csak azért vonok majd le egy pontot a végén, mert az adag volt elszámolva. Fogalmazzunk úgy, hogy nem maradt Gyuriékon belőle.

Hogy kissé megnyugtassák a vendégek mohóbb rétegét, így jött a mentőötlet, hogy lesz palacsinta is. Gondolták majd az este folyamán valamikor (ha eszünkbe jut és megemlítjük), akkor készítenek pár darabot.

Itt valamit félreérthettem, mert én ezt a pillanatot a konyhában szándékoztam megvárni. Így Orsi neki is állt, hogy palacsintát készítsen. Mivel én azon aggódtam, hogy nem lesz mivel megtölteni, így Gyuri az egész hűtőt elém pakolta. De addig is, amíg Orsi kikeverte a palacsintatésztát, ne maradjak éhen, készített nekem és Katának egy olyan toast-ot, aminek a receptjét Amerikából kapták.

Tényleg jó volt…ma a Kata ezt csinált itthon magának ebédre.

Palacsintából már tényleg csak pár darabot ettem, mert nem akartam, hogy telhetetlennek tűnjek. Béla 9db-ot evett!!!

21 órára befejeztük a vacsorát. Kellemes három óra volt mögöttünk. Mi megkönnyebbültünk hogy nem maradtunk éhen, Gyuriék meg hogy már senki sem bóklászik a konyhában maradék után kutatva.

Ekkor Kata és Orsi kiment a konyhába beszélgetni…gondolom (remélem) recepteket cseréltek, mi meg a szobában hallgattuk Bbetyár katona sztorijait.


Én a sarokban ültem és a légzésemre koncentráltam. Kicsit irigykedve figyeltem Rékát, aki az ágyon heverészet. Gondoltam illetlenség lenne, ha átmegyek a másik szobába és ledőlök egy kicsit, így ettől eltekintettem.

Szóval folyt a sztorizgatás, volt akik a Wii-n játszottak…el voltunk, mint a befőtt.

Ekkor Orsi megmutatta Bélának, hogy milyen sárga kisautót hozott Amerikából, ami történetesen egy taxi.

Béla nem nagy figyelmet szentelt ennek, így odaadta nekem.
Ekkor én elkövettem azt a hibát, hogy kinyitottam a kocsi ajtaját, mert ilyen kinyitható volt.

- Nyílik az ajtaja? – kérdezte Béla…majd azzal a lendülettel ki is kapta a kezemből és kijött belőle az állat.

Levetette magát a földre és rámpát épített a kisautónak, hogy azon majd átugratja. Ekkor előkerült egy kamion is, amitől Bélánk extázis közeli állapotba került.
Baleseteket színlelt, majd mindenkit kimentett az égő autóból…ekkor már nem akart dolgozni menni.

Bbetyár és tomajer is izgalomba jött…mentségükre legyen mondva…ők legalább fogyasztottak némi alkoholt. Mi Péterrel döbbenten figyeltük a „felnőttek” játékát, a sok elfojtott frusztráció felszínre törését.

Majd Béla izgalomtól pirosló arccal a kezembe nyomta a fényképezőgépet, hogy fotózzam le, amikor összeütközik az autó és a kamion. Láttam, hogy itt nem sokat érek azzal, ha ellenkezem, így nekiálltam fotózni. Ezt nehezítette az a tény, hogy Orsi és Kata közben a TV-n teniszezett és folyamatosan csapkodtak a kezeikkel.

Lefotóztam egy-egy ugratást, majd Bbetyár és Béla odarohant, visszanéztük az elkészült képet és sikoltozva visszarohantak, hogy újra gurítsanak.

Ekkor tomajer kitalálta, hogy ebből cikket kellene írni.

- csogu ülj le és írj valami vicceset!!! – jött az utasítás.

Na ez nekem annyira megy, mint oviban amikor kötelező délutáni alvás volt…tuti hogy nem tudtam aludni.

Nem baj, a többiekből dőlt a hülyeség, és amíg megírták a véres cikket, addig én Katával teniszeztem. Baromira egy fárasztó dolog, főleg hogy a perzsaszőnyeg úgy csúszkált alattam, mintha szappannal be lett volna kenve.

Mire elkészült a cikk éjfél felé közeledtünk. Ideje volt indulni.

Tomajert sikerült meggyőzni, hogy ne gyalog akarja megtenni a családjával az otthonáig lévő 13 kilométert, hanem hívjon egy taxit maguknak. Egyszer egy életben ezt is megengedheti magának.

Amikor rábólintott, hogy rendben, akkor mindenki a saját cégét kezdte ajánlgatni neki, hogy azt hívja. Mivel mostanában a Mini Mobilról sokat hallottunk, így ez mellett a cég mellett döntött Tamásunk. Mondtam neki, hogy van ennél olcsóbb is, de nem érdekelte…neki a minőség számít. Tud élni na, ez tagadhatatlan:-)

Gyorsan készülődni kezdtünk, hogy a kollégát ne várakoztassuk meg. Én löktem Katával még egy teniszt, tomajer elszívott még egy aksinyi e-cigit, Béla megtömte a zsebeit csokival….állítólag messze lakik…Réka ivott még egy pálinkát…szóval szedelődzködtünk, indultunk haza.

Bbetyárnak és Orsinak megköszöntük a szíves vendéglátást és kissé nehézkesen, de elindultunk.

Miután kizúdultunk a kapun, még vicceltünk egyet a taxissal, hogy mind befogunk-e férni hozzá és mosolyogva konstatáltuk az arcán azt a grimaszt, amit mi szoktunk fordított esetben vágni, amikor jön a „vicces” utas.

Beültem Katával az autóba…és amíg kicsit melegedett a motor az estéről beszélgettünk…

…suhanunk a Hungárián, lassan szállingózni kezdett a hó. Kihalt éjszaka, már csak a taxik mennek…előttem egy Mini Mobilos…elmentem mellette….egy család ült nála…biztos valahol vendégségben voltak….jó nekik….és nekünk is jó volt:-))

Még egyszer:

Köszi Bbetyár és Orsi!!! …tényleg jó volt:-))

Ui: Jaaa a pókerverseny…na arra már nem maradt időnk…se baj…legközelebb:-))

 

2009-02-23.

 

 

---

Rengeteg dologról tudnék most ide írni. Tényleg annyi mesélnivalóm lenne, hogy az már az én grafomán kapacitásomat is meghaladja.

DE!!!

Kénytelen vagyok kiragadni egy napokban történt eseményt, ami Tomajer barátommal történt.

Kalandja volt kérem, amit szépen meg is írt, majd „jó érzékkel” (gondolom sokat agyalhatott rajta) elrejtett az egyik topikban. Kár lenne érte, nem szabad veszni hagyni, így hát most ide átemelem, de annyival megtoldva, hogy kicsit kommentálom.

Előtte:

Előtte szeretnék pár mondatot írni Tamásról, mert (számára) bármily hihetetlen is ez, de nem mindenki ismeri őt.

Tamás egy 45 éves férfi, aki a testi adottságainak a hiányát a hangjával helyettesíti. Aki már hallott oroszlánt üvölteni, annak lehet fogalma arról, amikor Tamásunk nincs formában. Amikor először üvöltött velem, akkor komolyan egy pillanatra visszahőköltem. Kerestem a hang forrását, mert nem akartam elhinni, hogy erre ember képes lehet. Szóval, ha a bicepsze 17-es is, a hangja annál inkább erőteljes:-))

A másik, hogy Tamás nagyon szelektál az utasok között. Aki neki nem szimpi, az nem utazik vele. Ez nála egy igen költséges hobbi, de eddig bejött neki. Huszon akár hány év alatt csak egy komolyabb esete volt, akkor is egymást gyepálták az utasai. Viszont nagyon markáns véleménye van ezekről a támadásokról…mint általában mindenről. Engem ezzel nagyon sokszor kiborított, mert mint gyakorlott áldozat van némi rálátásom a kérdésre. Próbáltam párszor őt figyelmeztetni, hogy nem biztos, hogy helyes az elképzelése arról, hogy majd a kollégák jönnek és akkor a támadó lesz a vesztő. Sajnos sokszor tapasztalható az, hogy előbb segítenek a taxisnak civilek, mint a saját kollégái.

Na, de lássuk, akkor mi is történt Tamásunkkal:

Tegnap esti sztori.
Nem ide kéne, de ha bárhova máshova írom, én leszek hisztériás tőletek:-)

Nna sz'al. Van vagy este negyed tizenegy (tízig tart a munkaidőm) ülök a Cságóban, vagy két órája. Még nyomni se volt mire:-(
Laptop az ölemben, elvagyok mint a befőtt. De néha az órára pillantok -...haza kék máá menni...- egyszercsak rámnyitja egy pasi az ajtót, a nemszimpatikus fajtából, és megkérdi elviszem e az Újpest városközponthoz?
Első reakció: Nemm!
De aztán pár sec. alatt átfut az agyamon, hogy -...haza kék máá...- és hogy útba esik jövet menet... rábólintok.
Beül, és mondja, hogy " Várjuk meg főnök azt a két embert, ők is jönnek"
Odanézek, bandukol felém ráérősen egy nagydarab, meg egy aprócska csaj.
Tudtam hogy hibáztam. De mégsem mondtam, hogy "sorry, de nem"

Tipikus. Anno kezdőkoromban engem is meglehetett ezzel a módszerrel etetni. Kiáll az útszélére leinteni taxit az egyik legmegnyerőbb közülük. Majd amikor szerencsétlen taxista megáll, emberünk beül és ekkor jönnek elő a többiek. Igazi patt helyzet.
Ilyenkor már nagyon nehéz konfliktus nélkül megúszni az egészet.

Folyt….

Beülnek, haladunk. Útközben semmi extra azon kívül, hogy érzem belenyúltam, seftes kis banda ül nálam. Lazák nagyképűek hangosak.
Sebaj mindjárt ott vagyunk... Amikor közeledünk, a kiscsaj megjegyzi, hogy "-mehetnénk ezzel a taxival tovább olyan szimpatikus a sofőr úr-"

Jól érezte Tamás, most jött volna a beetetés. Ennek sok formája létezik.

- Főnök, először megyünk az XY utcába (ez általában nem egy messzi cím) és onnan megyünk a ….nagyon távoli cím. Taxisunk meg dörzsöli a kezét, hogy végre rámosolygott a szerencse…azt amikor már 20 perce várja vissza utasát, akkor tudatosul benne, hogy átverték.


A rutinosabb taxis, aki helyesen felméri, itt ő csak vesztes lehet, még örül is, amikor az első címen kiszállnak az utasai és amint becsukódik az ajtó, egy kövér gázzal tovább halad. Elkönyveli veszteségnek azt a 3-5 km-t, amit ilyenkor ezek utazni szoktak.

Folyt…

Mondtam, hogy az sajnos nem megy, mert én végeztem.
Ezen némi vita...így én a droszt előtt álltam meg (állt bent három autó) és közöltem hogy itt a fuvar vége, tessenek fizetni.

Na igen, sajnos Tamás naivitása határtalan. Ő még hisz abban, hogy biztonságban van, ha taxisok közelében éri támadás.

Folyt…

Erősködnek, hogy várjam meg őket, erősködök, hogy nem lehet. Akkor legalább menjek közelebb az aluljáróhoz, mert le kell menni a pénzért ahhoz akihez jöttek. (miközben venni jöttek valamit, és a kocsiban számolgatták mennyi is lesz, tehát volt náluk pénz)

100%, hogy anyagért mentek a kedves utasok. Ilyenkor általában kétfajta lehetőség van. Bőven van pénzük és akkor a taxist kifizetik rendesen,mert nincs kedvük kockáztatni, hogy a cuccal együtt megfogják őket a rendőrök. Nincs elég pénzük és akkor a taxis csak rosszul járhat, ha megpróbálja kifizettetni velük a fuvardíjat, ezzel kockáztatva aznapi adagjukat.
Ilyenkor akár a legbrutálisabb ellenállásra is fel kell készülni, de a legjobb (ha már így belenyúltál), ha hagyod őket futni.

Folyt…

Nna ekkor már felemeltem a hangom, és kicsit üvöltözni kezdtem, hogy azonnal fizessenek,....

Mint azt az elején említettem, Tamás hangereje elég nagy meglepetéssel tud bírni…

Folyt…

.... a két hátsó (nagydarab-kiscsaj) kiugrott..

Abszolút nem csodálkozom, hogy menekülőre fogták a dolgot:-))))

Folyt…

az elől ülőnek ez már nem jött össze. Valahogy menet közben nem volt kedve kiszállni. Elkezdtem igen nagy gázzal kőrözni az István úton, nyitott ajtóval, félig kilógó cigánygyerekkel. Kapaszkodott a lelkem, de nagyon, és üvöltött, hogy "-főőnök, ki fog esni az ember...főnök, álljon meg fizetek..."
Közben fél szemmel láttam, hogy a nagydarab (annál volt a lóvé) beül egy éppen érkező astrába, a kiscsaj meg mint egy kiskutya rohangászik utánam (féltette az "embert") a második kör után, kénytelen voltam egyenesen továbbmenni, mert megindult a szembeforgalom. Mondtam neki, ha nem teszi ki a lóvét, viszem a rendőrségre. (arra gondoltam, elviszem a Teve utcába, hogy lássanak cigány bűnözőt végre) Sajnos ahogy elmúlt a kiesés veszélye, elég hamar feltalálta magát, és elkezdte a váltómat (automata) előre nyomni. Amikor elkezdett recsegni, befostam, hogy kinyírja a váltót, és beleálltam a kontrába. Több se kellett neki, és már kint is volt. (ajtó végig tárva nyitva) Megfordultam, utána... kétszer sikerült elugrania előlem, és felérnie a járdára. Elfutott a droszton álló "kollégáim" mellett, akiknek igen jó olvasmányaik lehettek, mert fel nem emelték volna a fejüket a könyvből újságból:-( Láttam, hogy az Opel felé veszi az irányt, amibe a nagydarab is beült.
Nna mondom itt gáz lesz! Gőzöm nincs ki ül az autóban, a taxistákra meg nem számíthatok:-(


Rengeteg hibát követett el Tamás ebben a szituációban. Az egyetlen pozitívum, hogy a végére ráeszmélt, a „taxisokra” nem számíthat. Abba bele sem merek gondolni, mi lett volna a sztori vége, ha a kedves utasa kiesik és ő „véletlenül” kicsit áthajt rajta.

Tamásunk másik nagy hibája, hogy még hiszi, a jog, a törvény, mellette van. Nagyon nagy tanulópénz lett volna ezért a kreatív megoldásáért pár év letöltendő, ha balul sül el a dolog. Van egy olyan érzésem, hogy nem Ő lett volna a zárkafőnök:-)))

Folyt…

Még kikerültem a visítva vérszomjasan felém rohanó kiscsajt, megfordultam, és nagygázzal menekülőre fogtam. Még láttam a tükörben, hogy elindul az Opel, de nem láttam megfordult-e. Szerencsére megy ez az autó, ha nagyon akarom, így pillanatok alatt eltűntem a kanyarban.

Végre azt cselekedte, amit már az elején is tennie kellett volna. Nem küzdött tovább a pénzéért.

Anno egy nagyon tapasztalt kollégám azt mondta, hogy csak egyet nem szabad tenni: Küzdeni a pénzért!

Sokkal többet veszíthetünk, mint amiért megérné kockáztatni.
Folyt…

Itthon még mentem néhány kört a kisutcákban... hogy lenyugodjak, meg persze hogy lássam jön e utánam valaki. Aztán leparkoltam, és ültem a sötétben bambán. Figyeltem történik-e valami.
Nem maradhattam kint örökre, csak be kellett mennem. Nem volt könnyű éjszakám. Igen féltettem az autómat. Szerencsére sértetlen volt reggel. Csak remélni tudom, nem jegyezték meg eléggé.
Ennyi.

Szerintem nem kell Tamásnak félnie. Ezek az emberek (vagy mik), nem ehhez vannak szokva. Ők a békés átvágom a taxist kategóriába tartoznak. Szerintem álmukban sem gondolták, hogy pont egy tomajer féle kaliberű taxis lesz az, aki megizzasztja őket:-)))
Jómagam is sok ilyen emberkét szívattam meg úgy, hogy azzal nem dicsekszik a haverjainak, de nem szabad elfelejteni, hogy az első, ami egyben a kötelességünk is….épp bőrrel megúszni ezeket a sztorikat, hiszen minket hazavárnak…igen, igen…még tomajert is…:-)))

2009-02-15.

 

 

---

Blog!

Nem akarok itt most rinyázni, meg ilyenek, csak egy két gondolatot engedjetek meg nekem.
Igaz, volt mostanában pár sztorim, olyan blogba illő, de nincs ihletem leírni.
Ennek több oka is van, ha okosan végig gondoljátok, akkor magatoktól is rájöttök. Legyen annyi elég, hogy Győzikét is az egyik néző jelentette fel, amiért nem használt vezetés közben biztonsági övet + még telefonált is.

Nem akarok (legalább itt nem, és ebben) hiteltelen lenni. Amennyiben leírok valamit, akkor az 100%-ig legyen tiszta és őszinte. Megdöbbenek a visszajelzésektől, ami a hallotaxit illeti. Sosem gondoltam volna a kezdetekkor, hogy ilyen népes és sok színű lesz az olvasótáborunk.

Eleinte még az is meglepő volt, hogy kollégák köszöntek rám „ismeretlenül”, majd utasok ismertek fel és az élet különböző területeiről tévedtek ide emberek (Ádámgyaknak+ fodrász Tibinek innen is üdv!stb…).

Viszont az, hogy kollégák gyerekei, szülei olvasnak minket, köztük a blogot is…szóval ez már némi óvatosságra int. Hogy miért? Egyszerű a válasz:

Nézzétek, az én szüleim elmentek dolgozni, majd fáradtan hazaérkeztek. Ennyit és nem többet tapasztalhattam abból, hogy ők dolgoznak. Pedig nekik is biztos volt, talán nem is kevés, munkahelyi gondjuk, problémájuk. Ők is biztos megküzdöttek a maguk XY-jával, akik megkeserítették az életük egy szakaszát.

Egyik kolléga a napokban azzal keresett meg, hogy mikor lesz már blog, mert a fiai nagyon várják. Ma, az egyik haverom közölte velem, hogy anyukája a blogot kiolvasta…arról nem is beszélve, hogy egyszer majd az én gyermekeim is idetévedhetnek.

Most akkor írjam le, hogy miként fojtottak meg majdnem pár napja?!! Hogy másnap milyen kábítószeres ….hogy mondjam ezt finoman?... barmokba futottam bele!

Hiszen az olvasók apja, fia is az utcáról él. Ami velem megtörtént…vele is megtörténhet.
Elég ehhez rosszkor, rossz helyen lenni. Így is olvasható épp elég szörnyűség, akár még itt ezen az oldalon is. Minek sokkoljam még én is őket?

Mi marad akkor? A humoros, poénos sztorik…na manapság az meg nem sok van….amennyiben a zérót lehet így definiálni…

Ennyi…csak ezeket a gondolatokat szerettem volna megosztani veletek.

2009-02-09.

 

---

Ül a tutiban és melegszik. Járó motor, ontja magából a jóságot. Kint már sötét, délután 5 óra. Emberek sietnek haza a munkából, fáradtan tudva maguk mögött a napot. Mindenki beöltözve, de ő melegszik a taxijában. Az ülés kicsit hátradöntve, várakozó pozícióban. Az urh ritkán szólal meg, illetve ritkábban, mint az jó lenne. Január van.

Unalom a kocsi magányában, a megszokott várakozással teli órák monoton múlása. A szeme a műszerfalra téved, valami odavonzotta a tekintetét, valami sárga fény, ami megvillant.

Benzin, erősen fogytában.

Sebaj, a következő „csakide” fuvart még kibírja, abból meg az elmúlt napokban kijutott neki.
Rágyújt, de csak nem hagyja nyugodni a gondolat. Murphy nem alszik, az sosem. Olyan nincs hogy ő elfáradjon, mindig és akkor van jelen, amikor nem kellene.


Leállítja a motort, spórol, ez némileg megnyugtatja. Rágyújt és erőszakkal próbálja a gondolatát az üzemanyag mutatóról elterelni. 100 méterre van tőle a Shell kút…elképzeli magában, hogy kiáll a tutiból és tankol, majd iszkiri gyorsan vissza a helyére. Talán addig nem jön senki és nem foglalja el a „helyét”.

Felül, az ülést megigazítja, de még nem indít. Latolgatja az esélyeit.

Murphy…az nem alszik, hogy a nehézség jönne rá. Még egy pillantás, nem érkezik-e üzleti ellenfél, majd indít és nekilódul.

A sarkon beletapos a fékbe, majd gyorsan visszatolat a tutiba.
Tudta, érezte, hogy ha kimozdul, akkor jön egy kolléga, aki az Ő helyére pályázik.

Egyik riválisát látta meg a sarkon, amint a zöld jelzésre várakozik. Idegesen újra rágyújt, amikor a kolléga kedvetlenül elhalad mellette. Nem üres a tuti.

Nem hát, majd pont itt hagyom üresen, amikor már közel 2 órája ülök itt. Na nem, azt nem.

Elég ez a benzin még, nem lesz gond – nyugtatgatja magát.

Kérek XIII. kerület…kimondta a diszi a varázsszót, az ő vadászterületének azonosítóját.

Megfigyeltétek már ilyenkor önmagatokat? Hogy milyen változáson megy keresztül a testetek? Még a lélegzetetek is elakad, miközben a pulzus nő, az izmok akaratlanul is megfeszülnek, a karizmok készen állnak arra, hogy előrelendítsék karotok, az ujjak kiegyenesednek, a pupilla először kitágul, majd összeszűkül. Mindez a másodperc töredéke alatt. Elég, ha a kerületet hallod meg, ahol épp vadászol.

Majd elhangzik az utcanév első két betűje és Te már tudod, hogy mit fog dobni, hogy milyen utcát, már talán azt is végigfuttatod magadban, hogy hányas szám lenne jó, mert onnan utazik XY…már talán az összeg is előtted van.

Majd amikor a diszi végigmondja az utcát, az ujjaid már püfölik a mikrofont, miközben agyad már az útvonalat tervezi, a lehetséges buktatókkal, a menekülő utakkal.

Elnémul minden, elengedted a gombot. Csend van. Most fogja bemondani a diszi, hogy ki nyerte ezt az ütközetet. Most tudod meg, hogy a várakozással teli percek...órák, végre eredményesen zárultak-e…Végre megszabadulsz a tétlenségtől, az átkozott mélységesen gyűlölt tehetetlenségtől és mehetsz a címre, mert a „tiéd”.

Igen, az ő kódját mondja ez az édes csilingelő hang, ami oly kedves ilyenkor.

Az események ilyenkor egy civil számára hihetetlenül felgyorsulnak.
Ülésigazítás, gyújtás, indít, tükör, egyes…gáááááááz….Megy, semmisem érdekli, csak a másodpercek múlása.

3 perc…3 perc…3 perc…

Oda kell érnie, nem késhet, közben ismét látja, hogy az üzemanyag kontrollámpája bevillan. Sebaj, „csakide”. Jön a „csakide”, akit most annyira nem is bánna.

Riadt szemű gyalogos, nyivákoló macska, pórázvégén repülő kutya, dühös autós, sárga…sárgácska jelzőlámpa fény…érdekes, hogy mindig ez a kép tárul egy címre haladó taxis elé…

Fék, megérkezett…2:49…sehol egy időmérő. A test leenged, kezd megnyugodni. Pulzus nem magas, már rég nem az…megszokta a szív, ami éri őt. Hol van már az a kezdeti adrenalin mennyiség?…múlté…az is….

Utas? Sehol. Sebaj. Ez is szokás kérdése.

Figyeli az embereket, akik épp hazaérnek.
Nem, nem tud nappalos lenni, az egy másik világ. Gonosz és sötét a maga égető napsugarával. A csend, a sötétség, igen, ő a barát.

Nyílik az ajtó, beszáll a komolyság. Rideg, kimért…siet.

Bemond egy nem túl távoli címet…- emberünk arcán egy kis mosoly szalad át: Murphy bealudt…- majd folytatja az utas: - …utána a reptérre megyünk.

Pókerarc, így lehetne megfogalmazni taxisunk tekintetét. Talán a legjobb megfigyelő sem vett volna észre semmit rajta. Nem bizonytalanodott el a keze, nem érezni a kocsi haladásán, pániknak semmi jele…kívülről…viszont ami belül játszódik le…leírhatatlan.

Számol veszettül…- Tudna kicsit sietni…késésben vagyunk…- számol és érzi…ez nem lesz meg, ezen most elvérzik.

Bánja már azt a jó meleget, a sok értékes üzemanyagot, amit luxusmódon elfűtött, hogy melege legyen…pedig most izzad csak igazán.

Beszáll a második utas, vidámak, pihenni mennek…”Nincs értelme maradni…január van…inkább pihennek…”

- Uram, innentől transzferrel megyünk…amennyiben megfelel…

Megfelelt…Kikanyarodik a Vácira…szemben egy benzinkút….- Kérem, sietünk -….jajjj de bánja már, hogy nem hallgatott a rutinjára, hogy a „hosszúkanyart” az üres tank vonzza…

Murphy, az a stréber…

- Kérem, a lehető legrövidebb úton vigyen minket!

Transzferben nem mindegy?…válaszolta volna szíve szerint…

- Uram, higgye el, ebben biztos lehet….- majd a műszerfalra pillant, ahol már nem villog a sárga…folyamatosan világít.


Üllői út…Üllői úti fák…

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjuság,
Üllői-úti fák.

Üllői út….hogy milyen rohadt hosszú vagy….

Reptér…ennyi az információ…meg kell kérdezni…rá kell kérdezni…sok múlik ezen.

- Elnézést…Reptér I. vagy a II. lesz?

A válasz azonnal érkezik, de emberünknek órákig tűnik.

6 km a különbség…és a II.-ről még minimum 2 km vissza a kút…

- Az egyes terminálra megyünk….


Van még remény.

Jön a cső, az alagút, vagy ha így jobban tetszik, a gyorsforgalmi…emberünk izzad…ez kemény lesz… a gázt szinte már nem is nyomja, csak pihenteti rajta a lábát.

- Taxis úr, a taxisok járnak síelni?...- elsőre el sem jut a kérdés hozzá, nem is érti.

Síelni? Eszébe jut, amikor a kisebbik bátyja egyszer szerzett egy pár sílécet. A Normafához mentek fel…mikor is? Hány éves lehetett? Igen, 13…ebben biztos. Nagy izgalommal készültek és a Moszkva téren büszkén szálltak fel a buszra maguk előtt tartva a sílécet.

Igen, mennek síelni…nagy szó volt ez akkoriban kérem.

Mire is emlékszik még ebből? Igen, a félelemre. Suhan lefelé a lejtőn és próbál fékezni, ahogy a nagy és okos bátyja tanította. Vagy a bátyja nem volt jó oktató, vagy Ő rossz oktatnivaló. Egy biztos, a fájdalom, amit akkor érzett, amikor nekicsapódott a fának…elmosolyodik…

- Hallo, magától kérdezem!

Vissza a valóságba…a gyorsforgalmira…az üres tankhoz.

- Igen, a …”A” taxisok is szoktak. Sőt, vannak akik színházba is járnak, esznek, isznak és szeretnek. Levegőt is vesznek…lehet meglepő, de mi is emberek vagyunk…Honnan jött egyáltalán ez a kérdés, miből gondolja, hogy nem?

Nem, nem…nem ezt válaszolta, bár szerette volna. De ez egy szolgáltatás. Az utas jön, fizet.
Aki fizet, annak van igaza, joga stb…egy bizonyos határig…na jah, ez alól tényleg kivételek vagyunk…

- Gondolom vannak ilyenek, akik szeretnek síelni.

Láthatóan ez a válasz megnyugtatta a „kedvest”.
Gyömrői úti leágazás…az utolsó menekülési útvonal…mellette egy kút…telis tele üzemanyaggal.

Figyeli a kocsi mozgását, nem rángat, nem dadog…nincs mese…tovább.

Ezt a fene sok felüljárót…nem is emlékezett rá, hogy ennyi lenne. Amikor van „nyál” bőven, akkor sok olyan dolog elkerüli a figyelmét, ami ilyenkor számít.

Lassítanak az autók. MIÉRT? Baleset? Vissza kell fordulni? Amennyiben igen, akkor tuti annyi.

Nem, csak egy kollégának volt befelé sietős és kicsit szűkre vette az előzést, ezzel fékezésre kényszerítve a környezetét.

Laci jutott eszébe, aki mindig azt magyarázta, hogy a nap végén Ő telitankolja az autóját, úgy megy haza.

- Csak egyszer kell telitankolni, majd azt visszanyomni belé, amit aznap elhasználtál…csináld így.

Ennek hány éve is? 5? 6?
Mi lehet vele? Rég beszélgettek, nem találkoznak. Sőt, mostanában senkivel sem találkozik. Egy-egy telefon…néha….néha…Ez is anno más volt. Az esti dumálgatások, ugratások…majd felfrissülve újra meló.

Megrándul az autó. Most?...most fogyott ki? Az utolsó felüljáró előtt?

Nem, csak nem figyelt eléggé és kicsit jobban felengedte a gázpedált…GPS-re pillant…még 1600 méter.

Leért a gyorsforgalmiról, kezd sütni a nap…

Piros, már csak be kell kanyarodni…200 méter…és kiért az utasokkal. Nem tett volna rá sok pénzt. Rendőr még tovább tereli plusz 30 métert, majd megáll az autó.

Utasai komoran szállnak ki…előre idegesek a „hosszú és kényelmetlen utazástól”…majd még taxi a szállodáig…

Miközben taxisunk a csomagokat veszi ki, ők azt beszélik, hogy a szállodába majd kicsit pihennek, utána néznek széjjel…holnap meg búvárkodás, mert annak érdemes élni.

Magányosan ül a kocsiban…rendezi a sorait. Megúszta, a legkínosabb részén túl van…ha a kútig lerobban, az már csak nyűg…ahhoz meg szokva van.

- Haladjon tovább! – ér mellé a rendőr és utasítja…mert őt lehet, ez a hangnem vele szemben megengedett…hiszen…taxis.


Kifordul balra…át a síneken…és ott a megváltó.
Felgyorsul…nagyon. Nem érdekli semmi, csak a gázt nyomja…szinte dühből. Akkor fogyjál ki…ha ki akarsz akkor tessék, nem érdekel. Nagyon megy és már látszik, hogy ha ki is fogy a benzin, a vasúti átjáróig elér…onnan már akár el is tolja a célig.

Megáll a kút mellett…jön a benzinkutas…

- Szia, mennyiért lesz?


Mennyiért? 24 km a kályha…kora délután van…hajnalig maradna…mennyiért?

- Fizethetek nálad is?
- Ha nem kell visszaadni, akkor igen.


Előkotorja a zsebéből az ötezrest…előbb kapta…megdolgozott érte…

- 4900-ért…és köszönöm.


Leállítja a kocsit, visszaért a „tutijába”…megnyugszik…valahogy jó ide ehhez a parkos helyhez visszaérni. Sötét van itt, nagyon sötét…

Hideg van, kihűlt a kocsi, de nem érdekli, nem fűt. Nem pazarol…inkább kicsit összébbhúzza magát, akkor nem fázik annyira…

- Kérnék XIII. kerület… - és már nyomja is a gázt, kanyarodik, suhan…

Jön az utas, beszáll, nyugodt, kedves, vele akár tankolni is meglehetne állni.

- Jó estét kívánok, ön jött XY névre?
- Üdvözlöm, igen, én…
- Nem mennénk messzire, „csakide”…


Murphy, Te átkozott!!!.....

 

2009-01-28.

 

---

Húúú, ma nagyon kemény napom volt. Most hajnali 4:20 van, amikor a blogot elkezdtem írni. Kint döng a meló, de képtelen vagyok már biztonságosan vezetni, inkább hazajöttem.

A napom azzal kezdődött tegnap is, mint ahogy szokott. Végigfutottam a megszokott oldalaimat, majd erősen elgondolkodtam, mivel az időjárás előrejelzésnél azt olvastam, hogy szombatra beköszönt a tél. Jön hideg, szél, hó, meg minden, ami ilyenkor lenni szokott.
Az én gumijaim meg nem igazán havas útra hitelesítettek, így nem maradt más megoldás, mint nekiesni a netnek és téli gumit szerezni, elfogadható áron.

Ismételten csalódtam a 198 és a 197-es telefonok szolgáltatásában. Gooogle-t kiolvastam ebben a témában, de semmi elfogadható megoldást sem találtam. Ekkor ugrott be, hogy van egy weblap, ahova taxisok írogatnak (hallotaxi). Ha Ők sem tudnak segíteni, akkor idén hóban nem dolgozom. Mercy megnyitásakor is a fotókat, így most is őt kértem fel erre a feladatra. Nagyon rendes volt és függetlenül attól, hogy péntek és van meló, bevállalta hogy jön, és kattogtat.

Abban egyeztünk meg, hogy 20 órakor találkozunk náluk és én viszem-hozom őt, hiszen a Vision környékén nem egyszerű parkolni, felesleges 2 autóval menni.

Olyan 18 óra körül értem haza, majd gyorsan ledőltem hunyni egy keveset, hogy hajnalra ne legyek fáradt és még majd dolgozni is tudjak. Na ez nem jött be. Mármint nem az alvás, hanem hogy ne legyek fáradt.

Szépen lefeküdtem, majd 20:10-kor a feleségem kitartó ébresztgetésének köszönhetően magamhoz is tértem. Gyors készülődés, pár sor a lapon, és rohantam is. Fox úr már türelmetlen volt, de azért még nekem kellett rá várni.

Útközben jól szórakoztunk, mivel megmutattam neki, hogy mit bír esős időben az autóm a vacsi új használt gumikkal.

Egy kis sebességgel és hirtelen kormánymozdulatokkal igen érdekes hangokat lehet Fox úrból előcsalogatni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki:-))

Na, hogy elterelje a figyelmem az új szórakozásomról, előkapta a gépét, hogy készít rólam fotót. Az első olyanra sikeredett, mint aki alszik a volánnál. Erre azt mondja nekem a jó ember, hogy vágjak értelmes fejet.

Amint ez a képen látszik: Nem sikerült:-))

(Hajnalban eddig volt erőm írni, most reggel 10:40 van…folytatom)

Megérkeztünk a Vision elé, ahol egy nagy Limuzin elfoglalta a helyemet. Sebaj, gondoltam gyorsan keresek egy ideális parkolóhelyet. Fox úr kissé megrendült bennem, ami a vezetési képességeim illeti, így kezébe vette az irányítást, aminek következtében (ahogy az a képen is látszik) átmentünk gyalogosba. A képen épp egy zebránál a járdán vártuk, hogy zöldjelzést kapjunk.

Mivel elég uncsi volt nekem, hogy már 5 kört tettünk a környéken az irányítást magamhoz ragadva 1 perc alatt egy buszmegállót megszállva leparkoltunk.

Vision

Örömmel fedeztem fel, hogy a bejáratnál már a megfelelő kiírás fogad. Na jó, ez a képről nem látszik jól…ezt sajna elbaltáztuk, pedig még büszke is vagyok a dizájnra, mivel Janchip barátom készítette….aki így ismeri: „A” SuperB-s Jani.

Nem baj, ennyi hiba belefér.

Bent már gyülekeztek a vendégek. Ebben a szituációban most mi voltunk kicsit feszültebbek Foxal, nehezen oldódtunk. Így felmentünk a már ismert szintre, ahol az ételeket szolgálják fel. Gondoltam pár fotó, így is haladunk.

Ezen a képen az édességeket láthatjátok. Három fajta volt és én mind a hárommal szoros barátságot kötöttem az est végére. Most nézem, ezen a képen még csak a csokis pudingos áfonyás, és a vaníliás okosság (égetett karamellel a tetején) látszik…sebaj, majd lesz másik kép is, ahol a harmadik is szerepel. Az nem tudom mi volt, de valahogy úgy etette magát:-))

Itt meg a levesek látszanak. Hogy nem látod hol a leves? Nyugi, én is még az asztal mellé is benéztem, amikor a pincér srác mondta, hogy ott a leves, és nagyon megdöbbentem, amikor kiderült, hogy azok a poharak tartalmazzák, amiket a képeken láttok. A sárgás az sütőtök, a zöldes az avokádó. Magát az avokádót imádom, és amikor elkap a hév, hogy húúú most aztán egészségesen élek, akkor a táplálkozásom egyik alapja. Az ilyen egészségmániásoknak különben érdemes utánaolvasni….egy csoda ez a gyümölcs…illetve zöldség.
Az avokádó levest megkóstoltam, de nem nyerte el a tetszésem, nem az én ízvilágom. Hiányzott belőle a csülök:-))

Nagyon zavart, hogy olyan merevek vagyunk. Nem szokásom feszengeni sehol, elég könnyen oldódom, de valahogy ez most nehezen sikerült. Feszélyezett a sok ismeretlen, nálunk 100x nagyobb kaliberű ember.
Ekkor jött az ötlet, hogy menjünk és látogassuk meg a munkásosztályt a konyhában.
Itt sok új arc volt ( a pincérek), de volt régi ismerős is, a két szakács személyében. Az egyik pincérrel nagyon hamar barátságot kötöttünk, mert amikor feltűnt neki, hogy picit érdeklődöm a csokis édesség után, megkínált, egyszerre kettővel is.

Lehetséges, hogy ez hiányzott a hangulatomhoz, de innentől kezdve végre újra a régi voltam.
Olyan mennyeien finom volt a csokis balhé, hogy komolyan mondom azt hittem ez az est csúcspontja. Legnagyobb örömömre tévedtem, de erről majd később.


Mondtam Foxnak, hogy menjünk le az alsó szintre és nézzünk ott is körül. Amint leértünk azonnal feltűnt 6 fiatal srác, szépen kiöltözve. Na mondom, ők a pincérek. Ezen Foxal elvitatkoztunk, majd hátrébb sétálva felfedeztem a múltkori buliról megismert koktélos fiúkat, és tőlük kérdeztük meg:

- Hello, azok ott elől a pincérek?
- Igen.

Foxot gyorsan fenyítésben részesítettem, hogy mi az, hogy nem hisz nekem, és már robogtunk is vissza a srácokhoz, hogy készítsünk róluk egy csoportképet, mielőtt elkezdenek dolgozni.

- Sziasztok, gondolom Ti vagytok a pincérek! – kérdeztem, bár inkább tényként tálalva ezt nekik.
- Nem! Mi a Medveczky Ilona tánccsoportja vagyunk.


Na bonyek, ezt benéztem. Sebaj, gyorsan közöltem velük, hogy most fotózás lesz, szóval jöjjenek szépen.

Gondoltam hagy érezzék a profizmust. Erre felugrott mind a 6 srác és kb. 3 másodperc alatt beálltak, ahogy azt Ti is látjátok a képen. Szegény Fox ezen úgy meglepődött, hogy külön szólni kellett neki, hogy Ő fog fotózni:-))

Miután az első csoportos fotózáson, és beégésünkön túl voltunk, Fox a Dj.-t kezdte fényképezni.
Na róla csak pár szó, mivel egész végig dolgozott a srác, így nem tudtam vele egy mondatot sem váltani.

Ami nagyon tetszett nekem benne, hogy együtt élt a közönséggel…szinte érezte, hogy mikor kell halkabban nyomnia és mikor kell rátolnia a pótmétereket, hogy csak úgy dübörögjenek a légópince falai. Nagyon jó zenét nyomott, egyszóval, rendben volt nagyon. PROFI!!!

MÉDIA!

Annamari meghívott pár újságírót, akik Medveczky Ilona nevére ugrottak is. Aranyos volt Annamari, mert szépen mindegyiknek bemutatott…Ő nem tudta azt, amit én már sajnos megtapasztaltam az elmúlt 3 év alatt. Ez egy igen szűk közösség. Nagyon nehezen fogadnak el bárkit is, és itt nem is igazán a szakmai tudás (ami nekem nincs) számít, hanem az ismeretségi kör. Az egész nekem olyan megjátszósnak tűnik, olyan hűhának, ami nem az én pályám.

Három év alatt számtalan riporterrel, újságíróval találkoztam, és jó ha 3-4 volt köztük, akik belopták magukat a szívembe, igaz, ők nagyon. Egy más világ, egy más … szóval nem az én világom.

Sebaj, megtörtént a kölcsönös bemutatkozás, ahol természetesen sem Ők, sem Én nem jegyeztük meg egymás nevét, cégét stb…

Azért még azt meg szeretném jegyezni (mivel tudomásom van róla, hogy több médiában dolgozó olvassa a blogom), hogy nem biztos, hogy bennük van a hiba. Én nem viselkedem az Ő elvárásaiknak megfelelően, hiszen nem is vagyok szakmabeli, csak egy taxis, aki próbálkozik. Ezt igazán akkor értitek meg, ha ide kattintva elolvassátok a felugró cikket, ami nekem nagyon kellemes emlék, mert talán ez az alkalom volt az, ahol Bbetyár barátommal a legjobban éreztem magam:-))…hiába na, az egymásra utaltság csodákra képes:-)

Ezen a képen láthatjátok a média képviselőit. Érdekesség, ami szegény Fox-ot nagyon frusztrálta is, hogy a hölgy ölében található gépnek csak az optikája másfél millió…

Ezek után visszamentünk a felső szintre, ahol a kaja volt, mert a csokis okosság után erős vágyat éreztem arra, hogy a többi ínyencséget is megkóstoljam, de valahogy nagyon feszélyezve éreztem magam, így csak ott tébláboltunk Foxal.

Ekkor érkezett a felmentő sereg, Antonio és kedves kísérője, Petra személyében.
Érdekes volt ez az este…Antonióval is sikerült egy keveset beszélgetnem és egy teljesen új oldaláról ismertem meg. Eddig egy túlpörgött, kiabálós, éretlen ember benyomását keltette bennem…ez a tegnapi napon nagyon cáfolni látszott. Aminek Én örülök a legjobban:-))

Petra!!!

Ő egy meglepetés halmaz. Egy nagyon dekoratív lány, és szerintem igen keveset láthattunk ma éjszaka belőle, de ez is elég volt ahhoz, hogy csak csupa szépet is jót tudjak róla írni.

Imád enni, szereti élvezni az életet. Nekem ez a két tulajdonság már elég ahhoz, hogy jól érezzem magam egy ilyen lány társaságában. Antonio be volt sózva, ment volna kapcsolatokat építeni, beszélgetni, szerepelni…szóval adni önmagát:-)

Igen ám, de ott volt vele Petra, akit nem hagyhatott csak úgy ott, ha már egyszer együtt érkeztek. Amint megtudtam, hogy a hölgy éhes, én azonnal biztosítottam barátomat, hogy bízza csak rám a leányzót, jó kezekben lesz, segítek neki enni.

Hiába na, a jó hazafi ott segít, ahol csak tud:-)

Petrát a szendvicsekhez kísértem, mert valami sósra vágyott és megmutattam neki, hogy miként kell elfogyasztani egy szalonnás szendvicset. Mivel bizonytalanságot láttam a szemében, ezt még hatszor megismételtem, hogy jól rögzüljenek benne a látottak.

Végre ő is kezdett feloldódni és együtt csipegettünk. Amikor már úgy éreztük, hogy az e hónapi só adagunk bennünk van, szépen átvonultunk az édesség pulthoz, majd ott kezdtük el módszeresen kivesézni a fellelhető kreációkat.

Mit mondjak…feloldódtunk rendesen és amikor már így ellazulva is kezdett cinkes lenni a lepusztított asztal, akkor úgy döntöttünk, hogy levonulunk az alsó szintre némi üdítőért.
Számomra hihetetlen, hogy egy ilyen törékeny lányban hová fér el 12 db csokis süti és 10 adag vaníliás puding, de az én szememben Petra nagyot nőtt:-))


Lent összefutottunk Antonióval, aki még azt is közölte velem, hogy Petra a Sziráki Kastély Marketing főelőadója és hogy majd írhatnék róla. Fox gyorsan közölte, hogy ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy lemenjen abba a kastélyba és Petra tárlatvezetésével sok szép fotót készítsen.

Valahogy az alsó szinten még nem volt igazi a hangulat, így visszavonultunk a felsőre…már épp azt szerettem volna kérdezni Petrától, hogy nincs-e kedve ismét a gasztronómiai élvezetekben elmerülni, amikor is jött a hír: Most jön Medveczky Ilona műsora!!!

Medveczky Ilona!!!

Na nekem aztán nem sokat mondott ez a név. Egy előadóművész, aki állítólag már Lennint is szórakoztatta…olyan hűha kategória. Amit még tudni véltem róla, hogy korához képest jól tartja magát. Ennyi, és nem több. Láttam pár riportot vele a TV-ben, olvastam róla, de semmi extra.

Foxnak mondtam, hogy készítsen pár fotót, aztán jól van, részünkről a dolog letudva. Nem is igazán értettem azt a nagy izgalmat, amit a többi vendégen éreztem…”jön Medveczky”…hááát hagy jöjjön.


JÖTT!!!

Felálltak a színpadra, a 6 táncos srác, Ilona leült egy székre és elkezdődött a produkció. Én fentről néztem, ahonnan Fox a fotókat is készítette. Semmi extra…a fiúk táncoltak, Ilonka meg így sztároskodott a széken…majd felállt és két fiú lesegítette a ruháját…

Na, ekkor kellett volna az arcomról egy fotót készíteni…Gyerekek…hogy is mondjam…besz@rás...!!!

Nézegettem a fényképeket, de semmit, semmit sem ad vissza abból, ahogy ez a NŐ kinéz!!!
Egy húszéves lány (nagyon jó alakú 20 éves lány) teste mozgott a színpadon…annak megfelelő frissességgel és…és nem találok szavakat.

DÖBBENET!!!

Azonnal elkezdett járni az agyam, hogy miként lehetséges ez? Mi a titka, hány éves, meg úgy az egész…

Amikor vége lett a műsornak, amiből különben szerintem senki sem látott semmit, mert mindenki négyzetcentiméterre fürkészte a művésznő testét, akkor tudtam csak becsukni a szám és úgy tapsoltam, olyan tiszta szívből, ahogy már rég.

Azonnal eldöntöttem, hogy Medveczkyből kiolvasom az internetet.
Annyira sajnálom, hogy az írás nem adhatja vissza azt, amit ott láttam, hogy azt elképzelni sem tudjátok. Most nem tudom pontosan, hogy ez egy egyszeri fellépés volt-e, vagy fog még Ő szerepelni, de hogy elviszem rá az asszonyt, az tuti!!!

Újra megnéztem a képeket…semmit nem ad vissza, azokból a hibátlan combokból…fenék stb….ismertek, én ekkora elismeréssel csak kajáról szoktam írni…DE ez nagyon ott volt!

Ezek után olyan beszélgetős, zenehallgatásos, felfedezős időszak következett.
Én felfedeztem a földi paradicsomot, amit ezen a képen láthattok…egy tálca csokis süti és a háttérben gyertyafénnyel megvilágítva két csodálatos lány, akik épp ismerkednek.

Ezt jól megjegyeztem magamnak, hogy ott van egy tálca süti, amit eddig még senki sem fedezett fel…jól jön majd ez az információ későbbre, amikor a fenti részen fogyóban lesz a kaja…

Tovább sétálgatva egy régi ismerőst véltem felfedezni: OKIT!

Aki látta anno a valóvilág című produkciót, annak nem kell bemutatnom…aki meg nem látta, az úgy sem tudná, hogy miről beszélek, így inkább nem is mondok semmit, csak annyit, hogy Oki egy nagy piás és csajozós srác…jó gyerek!:-)

Újabb fellépők: A Smile ShowTime!!!

(itt egy kis ízelítőt meghallgathatok)

Mit mondjak, ettől a hírtől sem vert le izgalmamban a víz. Sosem hallottam róluk és azt is csak Annamaritól tudtam meg, hogy Gönci Gábor (Gábi) fog énekelni, aki a fókusz műsorvezetője.

Na mondom, egy ilyen hobbi zenekar, majd szépen elprüntyög itt, azt annyi.

Olyan egy órás műsort nyomtak, hogy ha tudok táncolni és nem féltem a környezetet, na meg a berendezést, tuti táncra perdülök. Tényleg egy Showt kaptunk, olyan igazi mulatós hangulatot.

Ez az ürge is nagyon ott volt. Abszolút nem az vitte a prímet, hogy Ő a fókusz műsorvezetője…sőt, a közvetlensége kifejezetten szimpatikus volt.
Mit mondjak…baromira jól éreztem magam.
Közben a közönség fürgébb tagjai is táncraperdültek, Fox meg fotózott, ahogy azt kell:-))

 

Szeretném megjegyezni, hogy volt ott egy pár, akik magasan vitték a prímet, ami a táncolást illeti, olyan magán Showt adtak elő, hogy komolyan élvezet volt nézni, hogy a tánc milyen örömet és a közönségnek vizuális élményt tud nyújtani, amikor tudás is van mögötte, nem csak hangulat.

Ezen így szépen elmerengtem, amikor úgy döntöttem felmegyek a kávézó részre és körülnézek… a lépcsőig jutottam, mert itt hirtelen olyat láttam, hogy azonnal tudatosult bennem, hogy most jönnek a Kubaiak!

Sosem voltam oda a Kubai zenéért…de így élőben, amint a táncosok egy karnyújtásnyira ropják…ez is igen hamar átértékelődött bennem.

Innentől elszabadult a „pokol”, és beindult az igazi buli. Tánc, ökörködés…én is elfelejtettem, hogy voltakép miért is vagyok ott. Oki is és Fox is becsajozott, én meg úgy bratyiztam olyanokkal, akiknek csak a karórájuk 3 Kia-val értek fel, mint ha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga…aztán lehet, hogy az is…

Nagyon örültem annak is, hogy sikerült pár mondatot váltanom Janchippal…végre olyan felhőtlen beszélgetés volt…a múltról…jelenről…és a jövőről. Szeretek olyan emberekkel találkozni, akik mellett jól érzem magam…és aki annyira korrekt és önzetlen, mint Ő…na mint a fehér holló…


Foxal az elején úgy terveztük, hogy lemegyünk, készítünk pár képet, azt rohanunk dolgozni…

Hajnali kettőre lemerült a gépének az aksija, ami ráébresztett minket a valóságra…a mi küldetésünk véget ért. Egymást biztatva döntöttünk úgy, hogy indulunk, megyünk dolgozni.
Annamarinak megköszöntem, hogy ilyen élményben lehetett részem és búcsút vettünk a Visiontól, ami tényleg egy látomás a maga színes világával.

Foxot hazavittem, útközben még mindig lent voltunk a klubban…

Beálltam a tutiba, de valahogy nem tudtam újra taxis lenni…így hazajöttem és elkezdtem blogot írni…aminek így mostanra, a végére is értem…

TOVÁBBI KÉPEK ITT TEKINTHETŐK MEG!!!

2008-11-22.

 

---

Ma volt a Vision személyzeti, illetve taxis megnyitója. Gondoltam leugrok, készítek pár képet, majd rohanok dolgozni. Na ez nem így sült el, és ennek semmi más oka nem volt, mint az, hogy kifejezetten jó hangulat kerekedett. Tudom nem illik ilyet mondani, de ritkán érzem magam felhőtlenül jól taxisok között, mert az ember azért figyel arra, hogy mégis csak kollégák között van, és nem egy megszokott haveri társaságban.

Na de kezdeném az elején.

Tomajer kitalálta, hogy nem autóval jön, így menjek érte és vigyem-hozzam. 19.30-ra beszéltük meg a találkozót. Hiába fenyegettem meg, hogy késés esetén szankcionálni fogom a jobb lábammal, aminek következtében az ülő póz számára kényelmetlen lesz, nem jött időben. Már épp arra gondoltam, hogy felhívom és lekiabálom a haját, amikor megláttam kilépni az ajtajukon. Szerencséje van – gondoltam magamban, majd nem tudtam mire vélni, hogy az autómhoz lépve a jobb hátsó ajtót nyitja ki.

Legnagyobb meglepetésemre a kedves felesége érkezett, mivel a bemutató cikkben megírtam, hogy nyugodtan hozhatja mindenki a kedvesét, így Ő kapott az alkalmon és jött. Nem tudom mennyire látszott a döbbenet akkor az arcomon, de egy pillanatra igen csak zavarba jöttem. Ennek nem volt más oka, mint az, hogy nekem még gondolat szintjén sem jutott eszembe, hogy meginvitáljam magammal az én feleségem:-((

Tiszta hülye vagyok – fogalmazódott meg bennem -, még én hívom fel mindenkinek a figyelmét erre és nekem nem jut eszembe…

Sebaj, csak nem gondol erre más is…

- Kata? Őt miért nem hoztad? – kérdezett rá szinte azonnal tomajer, hogy a nehézség jöjjön rá.
- Mert én dolgozni megyek, nem úgy mint a T. Főszerkesztő, aki megint csak mulatkázik – adtam meg a frappáns választ, amit Tomi azonnal nem hitt el.

Hiába na, hiszen ismer....

Megérkeztünk a VIII. kerület Baross utca 30-as szám alá, ahol marha mákosan simán le is tudtam parkolni. Ami azonnal feltűnt, hogy még mindig a régi név van fent a szórakozóhelyen, amit csak azért említek meg, mert pár kolléga alig talált oda, mivel a VISION feliratot kereste. Ez majd ne tévesszen meg benneteket, amikor vendéget visztek! Gondolom idővel ez is változni fog.

Ezt még este írtam, illetve hajnalban…most már délután van.
Közben elkészültem a cikkel, ami rövid, de lényegretörő volt. Sajnos egy cikkben nem lehet sok olyat megírni, ami ott tapasztalható, de nem illik bele a cikk profiljába. Na Tegnap éjszaka csak ilyen volt szinte…aki ott volt, az tudja hogy miről is beszélek:-))

Feleségem sem haragszik, amiért nem jutott eszembe, hogy elvigyem magammal ...de ettől függetlenül nekem nem kicsit ég miatta az arcom…sebaj, majd legközelebb.

Na, szóval megérkeztünk és azonnal helyetfoglaltunk a kondérok és italok között. Tomajer ezen a napon otthonfelejtette a megszokott szerénységét, és az első 20 perc alatt jóllakott, és végigkóstolta az alkoholfelhozatalt, ami jobban meglátszott rajta, mint az elmúlt 21 év taxizás, ami a szakmai hozzáértését illeti.

Mivel a felső részen a Mercy személyzete gyülekezett, így mi úgy döntöttünk, hogy teret adunk nekik, és levonultunk az alsó szintre. Jó választás volt, mivel így egy karnyújtásnyira kerültünk a koktélbárhoz.

Na erről pár szót:

Megkérdeztem a koktélos srácokat és kiderült, hogy mire papírod lehet arról, hogy koktélos lehetsz, annyi idő alatt 5x teheted le a taxisvizsgát és sokkal többet is kell tudni a koktélszakmából, mint nálunk a leendő taxisoknak a sajátunkból.

Jaaa kérem, sokkal felelősségteljesebb egy jó koktél megalkotása, mint utasokat szállítani…legalábbis, ha összehasonlítjuk a két szakma elvárásait, akkor ha tetszik, ha nem, ez derül ki.

KÖSZÖNJÜK AZ ÉRDEKVÉDŐINKNEK, HOGY IDÁIG JUTOTT EZ A SZAKMA!!!

Na mind1. Szóval leültünk, mi, de hangulat nem. Mivel előre be volt jelentve, hogy műsor nem lesz, így magunk gondoskodtunk a szórakoztatásunkról, amiben nagy segítségünkre volt az, hogy kérésemre a zenét halkabbra vették.

Különben a diszkókban mindig is ezt nem szerettem. Táncolni fárasztó, beszélgetni a hangerő miatt meg nem lehetett. Érdekes kérdés vetődött fel, hogy ha élesben is ilyen hangos lesz a zene, akkor a felső részen helyetfoglaló kávézni, étkezni, beszélgetni akaró vendégek miként fogják magukat érezni? Szerintem amennyiben a vezetőség ezen nem változtat, vagy nem talál ki erre valami kompromisszumos megoldást, nem lesz rugalmas, akkor nem jól.

Na, közben elkezdtek szivárogni a taxisok…gyanúsan vacsoraidőben, de sebaj, a lényeg az volt, hogy lássák hova kell jönni majd a kedvesekkel.

…és akkor itt most egy kicsit kitérnék valamire:

Döbbenet és komolyan mondom számomra egyszerűen érthetetlen a többi cég közömbössége!
Mind a vezetőség, mind a taxisok részéről!
Kb. ez a felállás volt:
90%-ban Főtaxi
2% Tele5
2% 6x6
2% SFRádiótaxi
4% mezítlábas

Ok, én megértem, hogy a többi cég az éjszakában, ami a szórakoztatóegységeket illeti, nincs abban a pozícióban, hogy egy night klub megmozgassa a fantáziájukat, mert a fehér holló nem túl nagy esély, de egy ilyen éttermes, diszkós, kávézós buli, ahol ilyen kedvező (sőt, annál jóval kecsegtetőbb ajánlat van) ne mozgassa meg őket…hááát ez kész!

Beszélnek a civilek (mert már csak Ők!) nagy taxis összetartásról meg ilyenek, aztán egy ilyen nívós, ingyenes bulira sem jöttök el urak. Gondolom vasárnap úgy döng a bolt, hogy nem lehet 1-2 óra erejéig leugrani, hogy legalább ne utasokkal a kocsiban kelljen keresgélni a címet, meg a helyet kidülledt szemekkel.

Erről a Caligula jut eszembe.
Kolléga, aki már rég nyugdíjra érett volt, sikítozik az URH-ba, hogy senki se menjen a Caligulába, mert inkorrektek.
A sztori lényege, hogy taxisunk megérkezik a szórakozóhelyre és nagyon szimpatikus utasa bement, majd egy másik taxiba beszállva (helyi erőbe) egy hölggyel távozott 10 percen belül…kolléga megkapja a bingót és sipákol.

Úgy helyretettem csatornán keresztül, hogy szerintem az URH-t sem kapcsolta be 1 hétig…

Mert nem az a baj, ha valaki hülye, hanem az, hogy ha ezt híreszteli is.

Jöttek nekem is tegnap azzal, hogy a Mercy is csak akkor korrekt, ha az Annamari ott van, különben beindul a malom. Hallottam ezt mostanában párszor és van is tippem, hogy honnan indult el ez a pletyka, de nem foglalkoztam vele. Tegnap viszont rákérdeztem,hogy ezt honnan veszi? Személyes tapasztalat? Nem! Akkor meg? Mondták! Ki? Már nem tudja…úgy beszélik…

Nahh jahh….

Engem nem érdekel, lehet menni oda, ahol mindenki törzsvendég, még az 1 órája érkező Afrikai is, aki azt sem tudja, hogy Európa melyik részén van, meg lehet odamenni, ahol azonnal a vendég arcába mondják, hogy az első ital annyiban fog neki kerülni, mint egy heti hazánkban tartózkodása…igen, lehet adni a szóbeszédnek…de utána meg ne zokogjon nekem, hogy Jajjj nem is tudtam, hogy a Hegyalja úton már nincs okosság…és ezt olyan mondta nekem, aki olvassa a hallotaxit…

Kurvák vagyunk mind, mi is…a pénz csinál minket is, de egyet azért nem engedünk meg magunknak, hogy pár ezer forintért olyan jelenjen itt meg a hallotaxin, ami nem valós, hanem csak meg lettünk fizetve azért, hogy leírjuk!!!

Nézzetek körbe a lapon! Láttok taxis cég hirdetését?

NEM!!!

Pedig volt rendesen. De mivel rájöttek arra, hogy ez nem az az újság, ahol ezzel a szerkesztésbe is bele lehet szólni, így mind (!!!) visszalépett!

Igen, ha a Visionban azt tapasztalom, vagy olyan első kézből jövő információk azt erősítik meg bennem, hogy nem az van, amit anno ígértek, akkor le fogom írni!!!

Mint ahogy ezt eddig is megtettük!!!

Kaptunk is hideget-meleget!
Életveszélyes fenyegetést, zsarolást stb…sőt, idő kérdése és beleszaladunk majd egy nagy verésbe is (legalábbis most ez van kilátásba helyezve), de nem érdekel. Ha valami mellett az ember leteszi a voksát, akkor tartson ki mellette, vagy ne csinálja…mi még csináljuk!

Na, elnézést, csak ez úgy kijött belőlem…

Ennek az oka nem más, mint az, hogy én is anno kezdtem a taxizást és lemerem fogadni, hogy 15 éve egy ilyen bulin még az utcán is álltunk volna, mert nem fértünk volna be…most meg…

Ide jutottunk, ide jutattuk magunkat…hagytuk, hogy idejuttassanak minket!

…és a koktélosoktól jutottam el eddig. Meséltem nekik, hogy mi kell ahhoz, hogy taxisok legyenek, és megdöbbentek.

- Hiszen Ti embereket szállítotok.
- Igen…


Majd mind a ketten elgondolkodtak magukban, és nem csodálkoznék, ha legközelebb kissé előítélettel rendelnének maguknak taxit.

Na, de folytassuk a bulizást, már azt sem tudom hol hagytam abba…elszállt az agyam…

Lényeg a lényeg, jöttek sorban a fiúk, az alkohol fogyott. Közben megérkezett Nemkar is, akivel jól elbeszélgettünk. Ő mondta a magáét, amiből a hangos zene miatt én nem hallottam semmit, majd Én mondtam a magamét, amiből Ő nem hallott semmit….így a végére nagy egyetértésben voltunk:-))

Aztán végre megérkezett a profi Dj. aki felmérte a terepet és más zenére váltva olyan hangulatot csinált, hogy Utolsó senki még engem is megtáncoltatott, közvetlenül azután, hogy kissé fojtogatott, amiért képet készítettem róla:-))

Van párperces videónk is erről, de Foxnak még kissé alakítania kell rajta, de utána feltesszük:-))

 

 

2008-11-17.

 

---

A tegnapi napom nem volt egyszerű. Azt mondják 2x él, aki gyorsan él…vagy valami ilyesmi, majd Neve senki kisegít, mert titokban Ő a tanárom. Nagyon rendes, mert amikor a lapon írok valami baromságot, akkor felhív és mindig előrebocsájtja, hogy nem akar megbántani, de…

Én meg sosenembántódom meg, hanem örömmel fogadom be az új információkat:-))

Szóval nem tudom mi az igazság, de a tegnapi élményhalmaz kissé levert ma hajnalra a lábamról. Azzal kezdődött az egész, hogy hétfő este bementem azt már olvashattátok. Tomi visszavitt az autóhoz, majd hazajöttem, megírtam a beszámolót…próbáltam kicsit pihenni meló előtt, de mivel a fiam egyik hala beadta a kulcsot, így erre sok esélyem nem volt. Ki meló, ahol is Kolevval elmentünk egy frissítő vacsorára, ami után csak nem lettünk fürgébbek, így egy kevés munka utána haza.

Kicsi póker, majd végül is az ágy…ahol nem kellett altatni.

Szinte azonnal elaludtam…és álmodtam…azt álmodtam, hogy van egy autóm, aminek fehér a rendszáma, nincs benne URH és senki nem szól rám, ha nyakkendő nélkül megyek a gyerekekért az iskolába…igen…álmodtam…

2008-11-05.

 

---

Annyira „szeretem”, amikor olyan utas ül be hozzám, aki vidéki létére jobban ismeri a várost (szerinte), mint én, aztán okoskodik nekem.

Biztos vagyok magamban, mert tévedhetetlen vagyok!

Vagy még sem???...:-)))

Hajnalban suhanok a József krt.-on, totál nyugis hangulatban, mivel annak ellenére, hogy elég gyengén indult a nap, a vége felé már látszott, hogy meg lesz a terv. Ekkor elém dobnak egy József krt. – Népszínház sarkot. Annyira laza voltam, hogy majdnem le is maradtam róla, de még időben sikerült nyomnom. 3 perccel megnyertem, de a fele is bőven elég lett volna.

Megérkezem és két srác vár. Látszik rajtuk, hogy nem szomjasak, de semmi extra, szállítható állapotban vannak.

- Sziasztok, hová szabad?
- Golgota tér!


Na ez sem egy hosszú kanyar…de annál kellemetlenebb – gondoltam magamban, mert irányba nem jól vagyunk.

Beindul a duma, főleg a hátsó srác nyomja…

- Aztán nehogy városnézésre menjünk ám! Mert hiába vagyunk vidékiek, ismerjük a várost!

Egy elnéző mosoly ült ki az arcomon, mert hááát, a jó kedvem nem tudta egy ilyen elvenni, és már borítottam is rá a Rákóczi útra.

Közben ment a beszélgetés, hogy honnan vannak meg ilyenek.

Szépen befordulok a Kiss József utcába…

- Hová megyünk főnök?
- Golgota térre, nem? – kérdezek vissza.
- Na igen..de erre???
- Maradj már – inti le az első a haverját – a taxis csak jobban ismeri a várost mint mi.

Na, végre egy okos ember – nyugtáztam magamban, és a Népszínház utcára kiérve már dobtam is egy jobbost.

- Lehet jobban ismeri, de nekem olyan érzésem van, mintha visszafelé mennénk – jegyzi meg a hátsó…kekeckedő.
- Jól érzékeled – nyugtatom meg – mivel sajnos engem is kötnek a jelzőtáblák – mondtam ezt inkább olyan viccesen, mintsem bántóan.
- Gergő, bírj már magaddal – szólt ismételten az első…egyre szimpatikusabb utas.

Én meg közben beborítottam a Tolnaiba.

Már a hátsó sem beszél, inkább csak szívja magába az új információkat, amit egy tapasztalt budapesti taxistól tanulhat…mármint ami az útvonalat illeti.

Istenem, hányszor éltem már ezt meg…magyaráznak, aztán jól meglepődnek, amikor hirtelen kis utcákba kavarogva már ott is vagyunk, ahová menni akartak. Olyankor a normálisabbja meg is dicsér, míg a másik fele csak hümmög.

Jobbos a Bérkocsisba és már a célegyenesben is vagyunk.

- Na erre most már kíváncsi leszek – zendít rá Gergő újra.

…én meg csak mosolygok, magabiztosan, hiszen a tudás, a bölcsek köve nálam van…

Zöld, és már szeljük is át a krt.-t. Majd a térnél egy balos és voálá, már meg is érkeztünk.

- Na hol lesz jó fiúk? – kérdezem, mivel egy téren sem mindegy, hogy hol áll meg az ember.

Az első szólal meg…egészen halkan, és kissé bizonytalanul:

- A Golgota téren…

Na, és mi hol a fenében vagyunk szerinted…válaszoltam volna szívem szerint, de nem tettem, hanem csak felmutattam az utcatáblára és ennyit kérdeztem:

- Na és mi van oda írva?
- Gutenberg tér – válaszolta Gergő.

Odakapom a fejem, elolvasom…na bazzz, tényleg.

- Lényegében az első betű stimmel – jegyzem meg, miközben már indulok is vissza a krt.-re.

Na, Gergő ráérzett, hogy vesztes helyzetben vagyok, így felbátorodva, de nem szemtelenül, rázendített:

- Főnök, maga szerint meddig tart, amíg az összes G betűvel kezdődő utcát megnézzük, mert ha sokáig, akkor ledőlnék itt hátul.

Fene abba a vicces fejedbe…:-)

- Nyugi van – kezdem magam összeszedni – van egy másik tippem.
- Azért az órából ad majd a végén némi engedményt?
- Abból, amit végén fog mutatni, abból nem.

Közben visszaértünk a kiindulási pontunkra és már nyomtattam is ki az órát és indítottam újra…de ezt csak az első látta, Gergő nem:-))

- Azé főnök, ez így nem korrekt!
- Tudtad eddig, hogy hol a Gutenberg tér? – kérdeztem.
- Nem.
- Na látod, most már tudod. Ezt hívják tandíjnak.


Látom, hogy az első utasom, aki kettőjük között a góré lehetett, levágja, hogy csőre tettem a haverját, és nagyon élvezte. Közben már a Fiumein suhantunk…

- Mi kell ahhoz, hogy valaki pesten taxis legyen, mert esküszöm eljövök én is annak.
- Kell ismerjed az összes utcát, 5 éves jogosítvány, 2 idegen nyelvismeret, egy autó és 3 millió forint kauciónak.

Csend lett, Gergő már nem is akart annyira kolléga lenni:-)))

Lényegében ennek a sztorinak nincs külön csattanója…jó hangulatban érkeztünk meg…normálisan ki lettem fizetve…és amikor kiszálltak a srácok, nem az maradt meg bennük, hogy egy inkorrekt taxissal találkoztak, hanem hogy volt egy kellemes útjuk.

Talán a tanulság ebből annyi, hogy mi is hibázhatunk…sőt, szoktunk is, de ebben nem a rosszindulatot kell keresni, hanem csak simán mi is emberek vagyunk…na meg utána ha ez bekövetkezik, tudni kell kezelni a helyzetet és nem az utast hibáztatni azért, ami lényegében a mi hibánk.


…nem kevés pénzben mertem volna fogadni, hogy a Gutenberg téren van a Golgota tér…:-)))..nem pici áramszünet volt a fejemben:-)))
             

2008-10-18.

 

 

---

  

             

      Hát ezt megírom, lesz ami lesz!

Én nem tudom mi van velem, lehet hogy engem is elért az, ami oly sokunkat és elfutott mellettem a világ, az élet, de néha nagyon kezdem magamat öregnek érezni.

Na nem bizonyos életfunkciókhoz, hanem csak simán a történésekhez.
Hallom fiatal, agilisabb taxis kollégáktól, hogy pár taxist megfáradtnak titulálnak.

Lehet már én is kezdek ezek közé tartozni?

Régebben annyit tudtam magamon röhögni, hogy milyen szitukba, fuvarokba tudok keveredni, és egy mosollyal nyugtáztam, amikor a kollégák ezekre csak annyit mondtak: Ez is csak veled történhet meg.

Ma már kissé fárasztanak ezek a dolgok és az idegrendszerem sem a régi…lehet tényleg össze kéne kapnom magam és elmenni a családdal egy hétre…esetleg kettőre pihenni.

Miről is zagyválok itt? Na elmesélem a tegnapi első két fuvarom. Azért csak ezt, és a többit nem, mert ez a két fuvar az, ami szinte 100%, hogy nem jut vissza az utashoz…mert sem megbántani, sem minősíteni nem szeretnék senkit, csak úgy megosztani a civil olvasókkal…a leendő taxis kollégákkal, hogy tudják, a taxizás nem „csak” arról szól, hogy visszük a kedvest A-ból B-be.

Tegnap este kimentem melózni, olyan frissen, tele : na ma megváltom a világot hangulattal.

Nem váltottam én meg semmit…maximum fel, a kedves utasok 10 és 20 ezresét, na és azt sem zsebből.

Az első kanyart elég hamar sikerült felkapnom. Még örültem is, hogy na ez az.
Vagy szerencsém van, vagy a 313-as kollégának van más irányú elfoglaltsága, és az miatt jutok címhez.

Amint meghallom a kódom, már indulok is, mivel 3 perc, az 3 perc.

…majd a cím beolvasása után még jön a plusz infó:
- 1014, menj át délre, mert ott még mondanak neked valamit a címmel kapcsolatban.

Na nesze nekem…gondolom nem azt fogják közölni velem, hogy enyém a főnyeremény…

Áttekerek és várom a sorom…bejutok..

- 1014, egy kislányt fogsz vinni, aki egyedül utazik, a cím XY utca …és mellé a házszám. Ő fog fizetni, a visszajárót neki kell odaadni és LE KELL KÍSÉRNED EGY GARÁZSBA!!!


Na de nagy öröm…

Hogy miért?
Mert vannak kezelhető gyerekek, és vannak olyanok, akik szülői felügyelet nélkül nem igazán ütik meg a normákat.

- jaa és 1014, remélem van nálad váltó,mert a kislány nagypénzzel fog fizetni.

Na nesze neked….

Nem baj, ha már elindultam, ha már megnyertem, akkor megoldom.

Nyugtáztam a hallottakat és robogok a címre.

A cím egy sarok volt, ahonnan nem messze egy iskola található. Gondoltam azonnal, hogy valami különfoglalkozáson van a gyerek és onnan kell majd hazafurikáznom.

Persze a sarkon csak megállni lehetett, várakozni nem…főleg nem előrendelésen.
(csókoltatom, aki felvette!!!)

Nem baj, megoldom…megoldom, hiszen ez a szakma 80%-ban a improvizálásról szól.
Megkerülöm az egész tömböt és közben magamban azon imádkozom, hogy senki se jöjjön mérni, mert elég nehezen tudtam volna elhitetni vele, hogy én már 2 perc 38-al ott voltam a kapott címen és most csak helyezkedem.

Nyert!

Beálltam a suli elé és nem mért senki. Mily kegyes hozzám a sors.

Várakozom, nézelődöm…egy Skodás apukának felhívom a figyelmét arra, hogy ha továbbra is tolat, akkor eltalálja az autóm, és abból baj lesz…ismerem magam…várakozom, és közben kémlelem a sarkot, hogy nehogy valahonnan máshonnan kerüljön elő a kislány, én meg közben itt várom.

Látom ám, hogy érkezik egy olyan 20 év körüli… lány, kézenfogva egy kislánnyal. Olyan igazi kislánnyal, akik a filmekben szoktak könnyet csalni a néző szemében, amikor a világ béke érdekében kezdenek el beszélni vagy énekelni.

Igen, hozzám jönnek.
Tisztázzuk a helyzetet. Ő a tanár néni és a kislányt kell hazavinni…és igen, én vagyok a taxis.
Azonnal megértettem, hogy a kislány sportolni volt….honnan jött ez le?

A tanár nénin látszott:-))))) Apáááám, hmmmm…na mind1, nekem családom van, meg nem is nagyon hiszem, hogy a 110 kg-os férfiak jönnek be neki.


Kislány be hátra, szépen beköti magát…majd a tanár néni odaad neki egy zacskó pogácsát, hogy azt szépen egye meg hazáig.

Éreztem kezd emelkedni a vérnyomásom, de sebaj…hiszen csak egy gyerek…

Pénz!

10 ezres…igen-igen, bármilyen hihetetlen kedves kollégák, van ekkora címlet egybe!

A baj, hogy egybe…nem baj…majd elindulok, beszélgetek a gyermekkel és útközben gyorsba felváltom…megy ez nekem, a szakmában dolgozók ebben profik.

- Különórád volt? – vettem elő a cukros bácsi hangszintem.
- Igen, RSG-n voltam.
- Aham…- mondtam egy felnőtthöz illő bölcsességgel.

RSG, na nesze nekem…most ezt a beszélgetést hogy gombolyítsam tovább, amikor f…dunsztom sincs, hogy mi az…

Valami sport az tuti, mert ahogy a tanár nénit elnéztem úgy távolodva, ez tisztán megfogalmazódott bennem, dehogy mi is lehet az a RSG...?


Hát én akkor sem fogok hülyén meghalni, na meg beszélgetni kell a gyerekkel, hogy felmérjem miként tudom megoldani a 10 ezres felváltását.

Mert ha bizalmatlan, és esélyes hogy megijed, ha valahol máshol állok meg, mint az otthona, akkor hagyom az egészet és grátiszba viszem, mint sem, hogy kedd délután ismét kvízjátékot lejtsek a központban.

- Őőőőő…mi is pontosabban az a RSG?
- Ritmikus SportGimnasztika.
- Aham….- gondolhattam volna a tanár néniről, hogy nem valami ülő foglalkozás.

Közben haladunk és hallgatom amint a kislány eszi a pogikat.
Agyam jár, a 10 ezrest fel kell váltani.

Meg vagyok mentve, az egyik utcában – gondolom – utasra várakozva áll az egyik régi haverom. Fékezek mellette…és boldog vagyok.

- Lacika, szia, kérlek ezt a 10-est legalább kettőbe váltsd már fel.
- Nem tudom, 1500 forinttal jöttem ki és azóta is csak ezeket a **** csekkes fuvarokat viszem, hogy szakadna rá arra, aki ezt kitalálta, hogy *****.

Inkább gyorsan intettem neki és nyomtam egy menekülőt, mert ő nem láthatta (a méret miatt), hogy nálam épp utazik valaki, és nem szerettem volna, ha a kislány szókincse tovább bővül.

Nem marad más hátra, minthogy kitálalni a kislánynak, hogy bizony-bizony, még vár ránk egy megoldandó probléma mielőtt hazaérünk.

Jól fogadta, semmi extra…arany gyermek…csak azt kérte cserébe, hogy kapcsoljak a Roxyra (7 éves sacc), majd amikor ez megtörtént felragyogott az arca, mert egy számára ismerős zene ment…és (szerintem) tökéletes kiejtéssel el is kezdte azt angolul énekelni.

Én meg boldog voltam,mert nyugi van és közben bevillant, hogy pont az utunkba esik egy közért, ahol végre feltudom váltani a pénzt.

- Most itt megállunk, én kiszállok, gyorsan felváltom a 10-est és már megyünk is tovább. Te addig ülj itt szépen és hallgasd a zenét. Jó?

Bólintott…rendben.

Autó megáll, kulcs ki…zene elhallgat.

A francba, ezt elfelejtettem, hogy ha kiveszem a kulcsot, akkor kikapcsol a rádió. Látom kikerekedik a szeme és csodálkozik.

Abban biztos voltam,hogy a kulcsot nem hagyom ott, így nem maradt más hátra…jött a magyarázat.

Megértette, semmi gond.

Inkább csak érdeklődéssel figyelte, amint a 110 kg-os bácsi kipattan a kocsiból és két ugrással a közértben terem.

Perszeeeeee, miért ne ilyenkor álljon a pénztárnál egy agyoniskolázott, akinek más baja sincs, mint hogy melyik tejföl hány %-os.

Gyorsan felvilágosítottam, hogy az, ami a kezében van, a legrosszabb és inkább válasszon egy másikat. Ezzel jól eltávolítottam a pénztártól és már vettem is egy számomra totálfelesleges dolgot, csakhogy a pénz végre fel legyen váltva.

Közben fél szemen az ajtó előtt parkoló autón, benne a kislánnyal.

Kezemben a felváltott pénz, szememben a siker fénye…és már haladunk is tovább.

Megérkezünk a házhoz, kezdek megnyugodni, hogy nahhh, 1 perc és túl is vagyok ezen…

Órában 2 ezer feletti összeg.

Éppen azon agyaltam, hogy 8100-at adok vissza, nehogy gond legyen abból, hogy amikor megálltam váltani akkor nem állítottam meg az órát és így picivel, de pont egy kerek határ feletti összeg jött ki.
Szedem össze a pénzt, húzom be a kéziféket, fordítom el a kulcsot, amikor is hallom hogy nyílik a hátsó ajtó.

Ijedten nézek a visszapillantóba, hogy nem-e jön egy autó, mert azonnal kapcsoltam, hogy a kislány önállósította magát.

Szerencsére kihalt volt az utca, de döbbenten látom, hogy a kislány befut egy kapun.

Autóból ki és rohanás utána.
Hiába na, ő jár RSG-re és nem én…mire beértem a társasház udvarára a kislánynak már nyoma sem volt.

Most mi a fenét csináljak?

Abban azért bíztam, hogy nem tévedt el, és Ő már otthon van, na de én itt állok a kezemben a visszajáróval és hááát erősen ki volt hangsúlyozva, hogy a gyereket be kell kísérnem…amit mondjuk magamtól is megtettem volna…nem csak a gyerek érdekében, hanem a magam megnyugtatása és biztonsága miatt.

Szerencsére már rendesen sötét volt és kizárásos alapon haladtam…arra, amerre ezek a mozgásra beinduló térmegvilágítások égtek.

Csengetés, ajtó nyílik.

Ajtóban egy idősebb hölgy, olyan dadus féle (szerintem az is volt).

- Tessék?!
- Csókolom, ide ért most haza egy kislány?
- Igen.
- De jó, én hoztam haza.
- Rendben – nyugtázta és már csukta is be az ajtót.


Egy másodperc döbbenet rajtam, majd …

- Hallo, drága, itt a visszajáró…az nálam maradt.
- Jajjj, pillanat – és már szólította is a kislányt (ebből gondolom, hogy ilyen vigyázó lehetett….plusz volt ott egy kicsivel idősebb fiú is..olyan 10 éves).

Jön is a kislány…én picit megnyugszom…és már számolom is a kezébe (jó hangosan és látványosan, hogy a dadus és a fiú is hallja, lássa) a visszajárót.

- …és ezzel a százassal pontosan 8100 forintot kaptál tőlem.

A kislány összezárja a pici kezét és már futna is be a szobába, de a dadus megállítja.

- Azt a százast add szépen oda a bácsinak.

A kislány visszafordul, rámnéz, majd elmosolyogja magát és következőt mondja:

- NEM!!!

Ezzel sarkon fordul és már el is tűnik a lakásban.

Mi a dadussal váltunk egy-két szót, csakhogy kezeljük ezt a kínos helyzetet és már rohanok is a nyitva hagyott autómhoz.

Kicsit már nem annyira világmegváltó hangulatban próbálom eltűntetni a pogácsázás nyomait a hátsó ülésről…miközben ismételten megerősödik bennem a gondolat, hogy dehogy veszek én egy új autót.

Le a hegyről, bele a város forgatagába, közben próbálom magam összeszedni….

Tuti:

Szépen meghallgatom, amint a 1313 felvesz előlem 2-3 címet, majd végre nem ér vissza és így én is hozzájutok egyhez.

Na majd most, belendülök és meg…igen, csak megváltom ma a világot.

Másodikként tudok leparkolni…egy kisebb kanyar közepén.

Megy az elakadásjelző és annak kattogásával peregnek a másodpercek.

Jönnek is már (13 percet vártam) az utasaim.

Egy férfi (cirka 60) és a kedvese….erősen fiatalabb kiadásban.

Belvárosi cím lett megadva…elindulok…és reménykedem benne, hogy egymással lesznek elfoglalva, mert nekem semmi kedvem sem volt beszélgetni…

- Na, és hogy vannak mostanság a taxisok a Főtaxinál? – érkezett hátulról a kérdés.

Ez meg milyen kérdés? Provokáló? Érdeklődő? Tudatlan?

- Köszönöm a kérdését, megvagyunk, dolgozunk – adtam egy semlegest neki.
- Ilyen szép időben dolgoznak? Miért nem viszi inkább a feleségét egy színházba?


Ok, provokáló – tisztult le a kép előttem. Ő most azt bizonyítja a mellette ülő hölgynek, hogy Ők milyen szerencsések.

Most erre mit válaszoljak? Hogy a családom nem a kultúrára éhezik, hanem inkább a kenyérre?

- Ott tegnap voltunk – jött ki belőlem…és a saját válaszomtól…na meg a kedves arcától, amit erre vágott…kicsivel jobb hangulatom lett.

Szépen megyünk, de látom az emberemben tüske keletkezett, és most csak azon agyal, hogy miként vágjon vissza…

- Nem tudja véletlenül, hogy mennyi az eredmény Máltával? – kérdezi…Ő…aki most jött otthonról.
- Nem…sajnos nem.
- De azt csak tudja, hogy most Máltával játszunk?

Hogy a nehézség jöjjön rád…

- Nem uram, nem tudtam.


Na ennyi kellett neki. Ez egy jó magas labda volt, le is csapta.

Az út további részében én is, és a hölgy is megtudhatta, hogy az „úr” milyen jártas a fociban, és hogy milyen jó lenne ennek az országnak, ha a mi aranylábú gyermekeink jól szerepelnének, mert akkor az a sok ****** ember, aki manapság a politikával foglalkozik, ellennének ezzel és nem azt figyelnék, hogy szegény politikusok miként küzdenek ebben a nehéz helyzetben az országért.

Én meg csak hallgattam, hallgattam, ahogy gyalázza azokat, akik ma nehéz helyzetben vannak és este nem színházba és étterembe járnak, hanem otthon pihennek, vagy épp dolgoznak…és közben azon álmodoztam, hogy ha egyszer nyerek a lottón esküszöm még vagy 6 hónapig taxis maradok…és mit is fogok tenni amikor ilyen szituációba keveredem…

Az emberem meg nem értette, hogy mitől van az, hogy ő itt lényegében most gyalázkodik én meg csak mosolygok….


…a kis buta nem vette észre a szememben a fényt…azt a kis villódzó szikrát, amit reménynek és vágynak hívnak….

Szombaton megyek…és lottózom…:-))))

 2008-10-16.

 

---

Elérkezett Bbetyár (alias GUMP) nagy napja, egy igazi, embert próbáló nap.

Indult a ½ MARATONON!!!

Ő, aki tavaly még 110 kg-ot nyomott és az első futása alkalmával 563 méter után orvosért kiáltott, elindult ma egy olyan versenyen, amire sokan irigyek lehetünk. Irigyelhetjük az elmúlt 9 hónap munkáját, ami mögötte van, irigyelhetjük akaraterejét, hitét és egyben büszkék is lehetünk, hiszen minden olyan eredmény, amit úgy ér el valaki, hogy felülmúlja önmagát, irtózatos teljesítmény.

Legyőzni önmagunkban a trehányt, nyitottak lenni az új dolgok felé és akarni, még akkor is, ha fáj és belül egy kicsit ilyenkor mindig meghal az ember.

Viszont a halállal kezdődik az új élet!

Nem gondoltam volna, hogy az én barátom, aki 1-2 éve még komplett idiótának nevezte azt, aki a benzinkúton az ásványvízért pénzt ad, az elkezdjen egészségesebben élni, sportolni és minden nap egy kicsit megújulni, ezzel eleinte megmosolyogtatva a környezetét, majd megdöbbenést keltve kivívni az őszinte elismerésünket.

Én, legalábbis így éreztem akkor, amikor ma délelőtt kiálltam a Duna partra és vártam, hogy megörökíthessem ezt a pillanatot, hogy a képet nézve tudjon erőt meríteni a további céljaihoz!

Gyuri, tisztellek és becsüllek azért, amit elértél ezalatt a nem egész 9 hónap alatt!!!

Na és akkor itt egy kicsit váltanék a stíluson, és jöjjön az olyan blogos forma… ½ Maraton az én szemszögemből!


Már napokkal ezelőtt ment a tervezés és a ma délelőttre való rákészülés, ami nem állt másból, mint minden létező helyre felírni, kitűzdelni: GOLYÓ VASÁRNAP FUT!!!

Nem szerettem volna lemaradni, mivel én úgy érzem, hogy lélekben kell támogatni őt!

Orsival már tegnap egyeztettünk, hogy hol és mikor találkozunk. Természetesen ebből nem lett semmi. De nagyon jól tudunk improvizálni és az ilyen kényszermegoldások néha sokkal jobb eredményt tudnak produkálni.

Orsiék (anyuka-Prohi…a hallotaxin) a Markó tuti alatt várta a fiúkat (ZSOLTI – Forest – Gump) és telefonon tájékoztatott engem, hogy mikor ki érkezik és milyen ruhában van.
Erre azért volt szükség, mert a fene se gondolta volna, hogy ennyi elszánt őrült él ebben a városban.

Leértem a családommal a Duna partra és mást sem lehetett látni, mint fanatukis emberek hadát, akik küzdve a nap melegével totál céltalanul rohangálnak. Miután megnyugodtam a látvány által okozott sokktól, elkezdtem figyelni az embereket.

Vegyes egy csapat volt.

10-től 70 éves korig bezárólag, csak futottak és futottak.
Már kezdtem megbékélni a látvánnyal, amikor velem szembe futott egy Télapó. Na ez a totál nem normális kategória. Mások (szerencsére:-D) alig voltak felöltözve és úgy haldokoltak, ő meg vígan rohangált a tömegben a közel 29 fokos melegben.



Egyszer csak felkiáltott egyik gyermekem, hogy ott jön a betyár. Már éppen kezdtem Orsiról csúnyát gondolni és az ő figyelmeztetéséről, ha majd érkeznek a fiúk, amikor is megpillantottam én is a betyárt. Nagy hirtelenjében nem is tudtam eldönteni, hogy melyik az idiótább: a Télapó, vagy a betyár.

De nem volt sok időm mélázni ezen, mert hívott Orsi, hogy Zsolti érkezik nemsokára hozzám. Figyeltem erősen, próbáltam koncentrálni, de csak akkor vettem észre, amikor majdnem kiverte a kezemből a fényképezőgépet. Így sajnos őt csak hátulról tudtam lefényképezni (gondolom tomajer most vigyorog). Itt kicsit elkezdtem pánikolni, mert féltem attól, hogy Gump kissé ideges lesz, ha elfutva előttünk visszasétáltatom a Margit hídhoz, hogy fusson neki újra, mert lemaradtam a produkcióról.

 

 

 

 

 

 

Telefon, Orsi, érkezik Forest: Fekete sapka, kék póló.

Mindenkit lefényképeztem, akin sapka volt, még egyszer nem maradok le, az tuti.
Szerencsére Imrénk elég nagy rémületet keltett maga körül, amikor meghalva buzdításunkat, felismert minket és szökdécselve sikongatni kezdett, így pompás kép készülhetett róla:-))

Na, már csak Gump van hátra – remegett bele a lábam a gondolatba – remélem őt is sikerül lencsevégre kapni. Hiszen ez miatt ébresztettem fel magam 2 órai alvás után és állok a dög melegben. Elhatároztam, hogy ha nem sikerül a kép, akkor meglepve a környezetemet, eléfutok és újra próbálkozom. Majd ezt annyiban módosítottam, hogy csak a kocsiig kocogok és úgy eredek a nyomába. Hiába na, mindenki legyen tisztában a saját korlátaival:-))

Közben azért nézegettem a többi futót is, és az érdekesebb embereket lekaptam egy kép erejéig. Természetesen csak gyakorlásképpen, hogy bemelegedjenek a reflexeim mire Gump érkezik.

Ekkor egy elég kínos mozzanat történt, mivel az egyik futó felismert engem és meg is tapsolta kitartásomat, hogy ott állok a napon. Sebaj, kézcsók innen is a kedvesnek…autógrammot majd máskor…



Telefon, Orsi, Gump érkezik.
Pár szurkolót arrébb hessegettem tomajertől tanult módszerrel: VIGYÁZAT SAJTÓ!!!...és máris jobb esélyekkel indultam neki a feladatnak. Szerencsére Orsi is jó munkát végzett, mivel tájékoztatta Gyurit, hogy hol várjuk, így ő is jól helyezkedett.


…és elkészült a kép, amit már a beírás elején is láthattatok…(oda annyira passzolt, hogy kénytelen voltam már ott ellőni…)

Remélem más tetszését is megnyeri…Baoét biztos:-)))

No, talán ennyi. Mint megtudtam, olyan 8 kilométert teljesítettek addig, mire odaértek hozzám. Ezen kissé megdöbbentem, mivel láttam olyan futót, akibe a lélek szerintem már csak hálni járt, és a hőmérséklet folyamatosan emelkedett. Még cirka 13 kilométer előttük volt. Nem normálisak:-))

Gyuri, nem tudom, hogy sikerült-e végigfutni, de a te ellenfeled nem a távolság, hanem önmagad…és ebben a csatában minden nap újabb és újabb győzelmet aratsz:

GRATULÁLOK!!!

2008-09-07.

 

 

A blog írása után pár perccel kaptam a hírt:

SIKERÜLT NEKI!!!!!!!!!!!!!!!

 

---

Hajnali kettő óra, hazaérkeztem.

Fáj a derekam, remegnek a lábaim, a karjaimmal a vizespoharat is alig bírom.
Fogalmazzunk úgy, hogy ma megdolgoztam a pénzemért.

Na de nem rohanok ennyire előre a történtekben.

Este elég későn mentem ki, lévén szerda és már az is csoda, hogy egyáltalán sikerül magam kirugdalni az utcára. Kellemesen meglepődtem a munkameneten, hiába na, már érződik a szeptember közeledte, egyre stabilabb hétköznapokat élünk meg.

Az este szokásosan kezdődött, mármint ami nem a munkát illeti. Pár körtelefon az új kártyámról és telefonomról (mivel az előzőt az egyik kedves utas lenyúlta), ki merre, és mi a helyzet kint?! Majd beálltam az egyik kályhámba és dolgozgattam. Közben Kolev úr is kiérkezett a pályára és aratott a környéken.

Szóval ment minden a maga rendje szerint…egészen 23.30-ig.

Ekkor sikerült találkoznom Kolevval a tutinkban és megvitattuk a napi eseményeket. Segített a telefonom beálltásában, szóval mímeltük rendesen a munkát.

Szépen elpihenve az autóban diskuráltunk, amikor is jött egy hölgy és besétált a két autó közé, majd előadta jövetele célját.

- Tudnának segíteni? Defektet kaptam és ki kellene cserélni a kereket. – mondta mindezt „enyhe” akcentussal, olyan oroszos benyomást keltve bennünk.

Sem én, sem Kolev úr nem arról vagyunk híresek, hogy kedvelnénk a fizikai munkát, főleg nem az olyat, ahol a kezünket is be kell piszkolni. Gyorsba egymásra néztünk, és láttam rajta, hogy Ő is a kibúvót keresi, mert nagyon nincs kedve a mozgáshoz.

A pillanatnyi hatásszünetet kihasználva a hölgy rájöhetett, hogy a jelszó nélkül itt bizony nem megy semmire…majd ezt gyorsan ki is mondta:

- Megfizetem!!!


Na erre megmozdult bennünk a segíteni akarás és miután megegyeztünk Kolevval, hogy együttes erővel kezdünk neki a probléma megoldásának, az autóból kiszállva elindultunk szenvedéseink színhelye felé.

Útközben azért tisztáztam a hölggyel, hogy ez bizony 3 ezer forintjába fog kerülni. Úgy okoskodtam, hogy 5 perces melóért nem rossz 1500-1500 forint és még a benzinünk sem fogy. Ezt a cselekedetemet nagyon hamar megbántam, mivel a hölgyemény megkönnyebbülve nyugtázta az árat és még hozzá is tette:

- Milyen szerencsém van, hogy maguk itt voltak!
- Drága – fogott bele mondandójába Kolev – mi vagyunk a Főtaxi Forma1-es szerelőbrigádja. 5 perc és már roboghat is a dolgára.


Na igen, Zolinak van egy érdekes stílusa, amivel igen hamar itt a lapon is és a Főtaxinál is belopta magát több tucat ember szívébe és azóta is naponta szerzi magának az „új barátokat”:-))
Sajnálom, én bírom a srácot….számomra Ő a Svejk, a derék katona, csak épp ebben az átiratban: Kolev, a derék taxis:-))


A szóban forgó autó egy Renault Scenic volt. Jobb első defekt.
Rutinos lévén mondtam Zolinak, hogy először nézzük meg, hogy meg e van minden szerszám a kerékcseréhez, mielőtt nekiesünk. A pótkeréken kívül nem találtunk semmit. Az is az autó alvázára volt felerősítve.

Egyikünknek sem volt még dolga ilyen megoldással, így rutinos mozdulatokat mutatva a hölgy felé, gyorsba szétkaptuk a fél autóját, majd amikor már nem lehetett tovább színlelni a hozzáértést, akkor kétségbeestünk.

(elnézést kérek a nyers fogalmazásért, de csak az életszerűség kedvéért írom le úgy a dolgokat, ahogy azok elhangoztak)

- Verjem az a***ba, aki ezt kitalálta – állapította meg a tényállást Kolev úr.
- Nem sikerül? – bizonytalanodott el a megrendelő.
- Kedves, nyugodjon meg, nem fog rajtunk ez kifogni – ment át megértőbe Kolev úr. – Megkérdezem a kollégákat, és ők hasítani fogják, nem kell be***ni csókolom.

Majd ezzel az autójához sétálva nagyon hozzáértő arccal kezébe vette a májkot.
Én közben azért próbálkoztam,mert kezdett kicsit frusztrálni, hogy ketten sem tudtunk rájönni, hogy miként lehet levarázsolni a pótkereket a helyéről. Eltelt vagy 10 perc, de Kolev nem jött. Odapillantva láttam, hogy még mindig nagyon hozzáértően fogja a májkot és válogatott szavakkal illeti a munkamenetet, ami miatt nem tud beférni a csatornára.
Cirka 15 perc elteltével megjelent és közölte, hogy valami kiscsavart kell keresni.

Erre felbuzdulva felszedte a fél kárpitot az autóban, majd találtunk egy kallantyút, amit lehetett húzogatni.

- Tetszik látni csókolom – nyugtatta meg a hölgyet Kolev – nem fog ez ki rajtunk. 5 perc és már suhanhat is kedves a dolgára. Csogu húzd meg, én meg figyelem alul, hogy mi történik.


Húztam…rángattam…recsegett-ropogott a feltépett kárpitból kiálló kallantyú, de nem történt semmi.

Közben felfigyeltem egy rajzra, ami a kallantyú dobozán volt látható.
Azon az szerepelt, hogy motort beindítani, egyesbe tenni, meghúzni, majd elindulni.
Mi legalábbis így értelmeztük a dolgokat.

- Kis kezit csókolom, tessék bepattanni az autóba és azt csinálni amit mondunk – adta a hölgynek az instrukciókat Kolev.

Majd lehasalt az autó alá és lépésről-lépésre irányított minket:

- Tessék indítani…egyes…lassan elindulni…MONDOM LASSAN!!!...Csogu húzd…most húúúzd!


Azon kívül, hogy a műszerfal úgy elkezdett világítani, mint amikor egy utasszállító repülő kényszerleszállást hajt végre, nem történt semmi különösebb.

(mint végül is kiderült, így lehet plusz teher esetén megemelni az autó hátulját)

Zoli nem esett kétségbe – nem olyan családból származik – nagyon határozottan a hölgy felé fordulva  kijelentette:

- Akkor most felhívom a Renault Assistance –t!!!

Szerintem a kedves azt sem értette, hogy Zoli miről beszél, de határozottsága megnyugtatta.

Hosszas beszélgetés után a vonal másik végén ülő hölggyel arra a megállapításra jutottak, hogy valahol a kárpit alatt van egy csavar, amit ha kitekerünk, akkor végre hozzáférünk a pótkerékhez.

Szeretném jelezni, hogy ekkora már eltelt kb. 1 óra.

Zoli ezen felbuzdulva még a maradék kárpitot is feltépte, majd talált is valamit, aminek a legjobban a vonal túlsó végén ülő hölgy örült. Ekkor szerencsére Zoli arrébb sétált belerúgni az oszlopba és immár 20x-ra kijelenteni, hogy sosem fog Renault venni…az autó tulajdonos hölgy így kicsit hozzáfért a terephez és egy pici darabkát felhajtva a kárpitból elővarázsolta a csavart.

Elég lett volna csak azt felhajtanunk és nem kellett volna 3 nm hosszan az egészet feltépni…

Sebaj, ma is tanultunk valamit.

Kolev örömmel közölte sikerünket a vonalban lévő hölggyel, majd letéve a telefont szemügyre vette a csavart:

- Hozom a kerékkulcsom – mondta ezt olyan hangsúllyal, hogy érezze a megrendelő, hogy bizony itt kérem most nagy dolgok vannak kibontakozóban.

Amikor rádöbbentünk, hogy a Skoda kerékkulcsa nem egyezik a Reanultéval és nem tudjuk azt a ****** csavart kitekerni és még mindig nem férünk a pótkerékhez, Zoli igen rosszallóan nyilatkozott az autó tervezőiről, aminek a leírásától most inkább megkímélnélek benneteket.

Az biztos, hogy a közel 300 panellakásból minket bámuló közönség ezen jót derült.

- Keressük meg, hogy hol van ebben az autóban a saját kerékkulcsa, meg az emelője – ötlött fel az újabb haditerv.

Közben a megrendelő többször is megjegyezte, hogy milyen szerencséje van, hogy két ilyen ügyes férfibe botlott…

…én meg ilyenkor sűrűn imádkoztam, hogy Zolink ne szólaljon meg, mert abból csak botrány lesz.

Módszeresen átkutattuk az autót, de szerszámoknak még nyomát sem találtuk.
Zoltán eddigre már eljutott agyban odáig, hogy elvi kérdést csinált magának ebből az egész kerékcseréből és elővéve a telefonját már hívta is újra a Renault Assistance –t.

1 perc és már mind a hárman robogtunk az autó elejéhez, mivel a telefonos segítségben azt mondták nekünk, hogy a szerszámok a motortérben találhatók. Újabb 1 percig csak a motorháztető alatt matattunk, mire sikerült felnyitni azt. Belepillantva kisebb tanácstalanság ült ki az arcunkra, mert bizony elég lehetetlennek tűnt, hogy ott bármi szerszámot is találunk.

Kolev ismét telefon, én meg elkezdtem módszeresebben átnézni az utasteret.

Hihetetlen helyen találtam meg a szerszámokat, de innentől már egyenes út vezetett a sikerig.
Kitekertük a csavart, majd gyorsba közöltük a megrendelővel, hogy ezt csak speciális szervizben tudják visszatenni. Nem volt kedvünk még 30 percet azzal bajlódni, hogy a defektes kereket visszahelyezzük.

A bajbajutott hölgy egyébként nagyon szimpatikusan fogadott mindent tőlünk, semmi más nem érdekelte, csakhogy végezetül siker koronázza igyekezetünket.

…pedig a neheze még hátra volt…

- Tessék vigyázni, ide az én műszerészlábam kell – hessegette arrább a kedvest Zoli, majd a kerékkulcsot ráhelyezve a csavarokra akkorát rúgott a kerékkulcsba, hogy az autó hátrébb ment vagy 1 métert.

Lazultak a csavarok, ahogy az illik. Miután már elég lazák voltak, Zoltánunk kapta az emelőt és nekiesett felemelni. Mondtam neki, hogy jól helyezze be az emelőt, mert amennyiben ez nem történik meg, akkor baj lehet, de ő megnyugtatott, hogy no para.

Na én nem paráztam, hanem miközben ő emelte fel az autót, én kézzel lazítottam tovább a csavarokat. Már épp ki akartam szedni őket, amikor megtörtént az, amitől féltem.

Elkezdett dőlni az emelő, majd végül kiesett a kocsi alól. Én nekifeszültem az oldalának és próbáltam segíteni annak az egy csavarnak, ami tartotta a közel másféltonnás autót, miközben Kolev urat biztattam, hogy igyekezzen, mert meggebedek.

Ilyet még nem láttatok, és szerintem nem is fogtok.

Kolev két emelővel szinkronban emelte fel az autót…egyszer az egyik emelő esett ki, máskor meg a másik, miközben Zoltán folyamatosan szidta a tervezők összes fel – és lemenőit.

Végül csak a helyére került azaz átkozott pótkerék. Nem is tudom, hogy ennek ki örült jobban…a megrendelő…mi…vagy esetleg a szomszédos házban lakók, hogy végre aludni térhetnek. Én felegyenesedve a maradék derekamat tapogattam, miközben Zoli a hölggyel a romeltakarításba fogott. Ennek következtében még eltörte a két hátsó ülés szerkezetét (nem ő tehetett róla, azok nem akartak fekve maradni), majd odasúgta nekem, hogy:

- …ez nem 3 ezer lesz!!!

Na itt én gyorsan úgy éreztem, hogy nekem halaszthatatlan dolgom akad az autómnál és arrébb sétálva figyeltem, amint Zoltánom fejben árkalkulálásba bocsátkozik.

Szerencsére nem kellett neki árat mondania, mert a hölgy már nyúlt is a táskájáért és fizetett.

Pontosan nem láttam, hogy mennyit, de Zoli arcára pillantva azonnal éreztem, hogy: MEGÉRTE:-)))

…szóval itt ülök a monitor előtt…már hajnali 4 óra…lassan érezhetően izomláz alakul ki testemben, de kellemes és megérdemelt lesz a pihenés…jó éjszakát:-)))

2008-08-28.

 

---

Jól van, megnyugodhatunk, a pszichiátria megnyitotta a kapuit, majd a távozó vendégeknek adtak úti költséget, hogy taxival utazhassanak és szerintem az mind nálam teszi a tiszteletét.

Az apró-cseprő dolgokat már fel sem veszem. Az, hogy elesik az ember a kocsim mellett, mert nem vette észre, hogy vége a járdának és engem akar ezért felelőssé tenni, már meg sem mozgat.

Viszont tegnap este kiderült, hogy én vagyok a hibás az miatt, mert a Jókai utca az nem a Nagymező utca.

Szitu a következő. Utas beszáll és bemondja a címet. Budapest VI. kerület Nagymező utca, az Operettel szemben.

Utasomon már látszott, hogy nem szomjas, de tartotta magát. Nem az a fajta volt, akit egy kisebb alkoholmérgezés nagyon megviselne. Edzett ember, hogy pontos legyek.

Szép csendben van egész úton, csak az arckifejezésén látszott, hogy küzd az eszméletvesztés ellen. Podmaniczkyn haladtam, majd bekanyarodtam a Jókai utcába. Az volt a tervem, hogy a Weiner Leóba bekanyarodva ráhajtok a Nagymező utcára. Index ki, már tekerném a kormányt, amikor is az emberem felhorkan:

- Hova mééééész? Tovább egyenesen!


Oké, nem vitázunk, tovább egyenesen. Na majd akkor a Dessewffy utcában megyek jobbra. A szitu hasonló. Kezdek kanyarodni mire az emberem ismét megriad:

- Máááár megint hova mééééész? Tovább egyenesen!


Ok, akkor majd az Ó utcán…nekem aztán totál mindegy.


Következik az Ó utca, index, kormány mozdul, emberem feleszmél:

- Máááár megint? Már megint? Nem érted hova megyek? Nem ismered pestet? Tovább egyenesen.


Na ebből mi lesz? Szép lassan csorgok tovább közben kíváncsian érdeklődöm.

- Na és most akkor, hol álljak meg?

Emberem próbál félig csukott szemmel tájékozódni, de valahogy ez a Nagymező utca nem annyira ismerős neki.

- Baszki, addig kanyarogtál itt nekem, hogy most totál eltévedtünk. Hol vagyunk?
- A Jókai utca 4-es szám előtt!
- Te jó Isten, mit keresünk itt?
- Az Operett színházat – adagoltam neki az információt és örömmel láttam, hogy emberem totál elveszti a talajt a lába alól, még így ülve is.
- Eltévedtünk ember, érted? – esett pánikba.


Kotorászott a zsebében, majd fizetett, kiszállt és megindult (mondjuk ez egy kis túlzás) a Jókai utcán visszafelé…

 

2008-06-08.

 

---

Na igen, a blog. Természetesen mostanában is történnek velem dolgok, de nagyrészt ezek olyan személyes problémák, hogy elnézést, de azok nem kerülnek leírásra.

De semmi gond, a gépezet ismét beindult és kezdődik a megosztható hülye szituk tömkelege. Általában így szokott ez lenni. Kisebb pihenő után aztán sűrítve rohannak meg az őrültek. Legalábbis a szerintem nem teljesen komplett emberek.

Borravaló

Kezdem ezzel, mert ez egy kissé kiverte nálam a biztosítékot. Na nem azért, mert kötelező lenne jattot adni, de vagy adjon, vagy ne adjon. Mennyit illik adni? Hááát, mivel a tarifarendszerünk megkívánna némi módosítást, így olyan 10-30% között mozog ez a határ. A fuvar nagyságától függ. Természetesen nem várja el az ember, hogy egy jó zsíros (és igen ritka) 7 ezres kanyarra odaadják rá a 9 ezret, de azért egy 620 forintos kanyarnál szerintem az alap, hogy az ezresből nem kérek vissza. Mondom még egyszer, én már azzal is megbékélek, ha kifizeti az órát és menjen Isten hírével, de ne alázzon meg. Azzal sincs semmi bajom, ha 680 forintnál 700-ból kér vissza. Na de az, ami a napokban történt…

Jön a kedves, egy „szimpatikus” húúúú én felköltöztem Pestre és egy baknál vagyok az iszonyatos fontos elvtárs típusú egyed. Beszáll, átrendezi az autót (ülés állítás, másik csatorna a rádióban, ablak fel, illetve le, attól függően, hogy milyen állásban volt stb…stb…), majd bemondja a célállomást, természetesen olyan hangsúllyal, mintha minimum Pécsre mennénk.
Az órában 960 forint. Nyújtja az ezrest és már épp megakarom köszönni és elfelejteni ezt a fuvart is, amikor emberem megszólal: 975 forintból kérek vissza.

- Tessék? – szaladt ki a számon, de utána gyorsan javítok: - Elnézést nem értettem – itt már kissé figyeltem a hangsúlyra, nehogy a lelkébe tapossak a kedvesnek.
- 975 forintból kérek vissza – ismételte meg teljes nyugalommal.

Én meg a tekintetét figyeltem közben, hogy ez most csak szimplán nem normális, vagy csak épp meg akar alázni, mert ha ne adja Isten az utóbbi, akkor én is stílust váltok. De nem, az emberem ezt teljesen komolyan gondolta.

Nagyon sajnáltam, hogy az 1-2 forintost kivonták a forgalomból és hogy nem 5 ezressel fizetett a jóarcú. Visszaadtam egy ötven forintost és nagyon komoly arccal elnézést kértem, amiért nincs nálam apró.

Megbocsájtotta, kissé azért érezni lehetett rajta a rosszallást, de az extra profit felejtette ezt vele.


Törpök

Azért mostanában van az embernek pár gondja, amin agyal, amit szeretne megtudni, elrendezni maga körül, vagy épp a fejében…és ehhez nem is kell taxisnak lenni. Viszont ezek a gondok, esetleg problémák, azért nem teljesen azonos kategóriájúak.

Beszáll egy fiatal pár, érezni rajtuk, hogy a lakáson tankolták fel magukat a bulira, hogy a szórakozóhelyen már ne kelljen erre áldozni. A lány, mivel kissé a bólé megszédítette, játssza az aranyost, amitől mondjuk nekem a nők 1 pillanat alatt mennek az idegeimre, ha én alkoholmentes vagyok.

Nem is igazán figyeltem rájuk, hanem a magam kis gondjaival a fejemben az útra koncentráltam. Egyszer csak hallom:

- …kérdezzük meg a taxis bácsit – vetette fel a hölgy.

Bácsi a nénikéd – gondoltam magamban. Tényleg, erről pár sort engedjetek meg nekem.

38 éves leszek, de ez a szám, maga a kor, olyan semmilyen érzéssel tölt el. Hiába 38, esetleg 48, vagy épp 60 éves valaki (szerintem), maga a kor nem tudatosul benne. Vagyis én nem úgy kelek fel, hogy húúúú bonyek, lassan 38 éves vagyok és most nekem annak megfelelően kell (kellene) viselkednem. Épp úgy érzek, mint 20 évesen.


Na erre jön egy hölgy utas, vagy csak beszáll a liftbe melléd egy lány, aki az első ránézésre szimpi neked és ha olyan lennél, vagy esetleg szingli, akkor eltudnál vele képzelni egy kellemes estét. Erre aszondja neked: Csókolom!!!

Na, ennél nagyobb hidegzuhany ritkán éri az ember önbizalmát és úgy szállsz ki a liftből, hogy süt rólad: Én már BÁCSI vagyok!

Na mind1, csak ez kikívánkozott.

Szóval folytatnám. Azt mondja a lány, hogy kérdezzük meg a bácsit.

- Ne tessék haragudni, de nem tudja véletlenül, hogy a Hupikék törpikékben milyen bogyót szedtek?

Nyekk, agy letilt.

- Na most ezt hogy is tetszett érteni? – próbáltam nyerni magamnak egy kis időt.
- A Hupikék törpikék rajzfilmben milyen bogyót szedtek. Mert azt tudjuk, hogy a Gumi macikban gumibogyót, de a törpikékben fogalmunk sincs. Illetve én azt mondom, hogy törpbogyót, de a barátom azt mondja ez nem igaz.
- Áfonyát – válaszoltam nagyon komolyan és tudtam, hogy ezzel most egy hónapig ellesznek.


Ezután kisebb, olyan turbékolós vita támadt a pár között és én már nagyon örültem amikor végre kiszálltak.

Mondom ilyen nincs.

De van!!!

Kutya

Két fuvarral később jön az intellektuel utas. Nőnemű.

A szokásos ceremónia után (beszáll, nem köszön, bemondja a címet, elindulunk stb..stb…) rákérdez arra, ami úgy belülről láthatóan feszítette:

- Uram, magának van kutyája?


Csak így bele a közepébe. Mivel történetesen volt és van is, így a válasz egy nagy IGEN.
Hiba volt.

- Lenne egy kérdésem – és már teszi is fel. - Nekem van egy kis keverék kutyám és olyan bánatos a tekintete. Ön szerint ez mitől van?

Na az én tekintetem is azonnal bánatosra változott. Na igen, mert éreztem, hogy vége a nyugodt heteimnek, amikor is elkerültek az agymenésesek.

Nem fárasztalak benneteket vele, de mint kiderült, a kutyinak attól sem lett jobb kedve, derűsebb a tekintete, hogy új ágyacskát kapott, amit áthelyezett a hölgy a Feng suinak megfelelően.

2008-06-01.

 

---

Na és akkor a UPC…

Az előző lakásban is ez a szolgáltatás biztosította számunkra a kapcsolatot a külvilággal és mivel jobbat, megbízhatóbbat senki sem tudott ajánlani, így ismét mellettük döntöttünk. Főleg, hogy most akció van náluk, így olcsóbban gyorsabb nethez juthattunk, hiszen hazánkban jellemző az az üzletpolitika, hogy a régi, hűséges megrendelők sokkal többet fizetnek ugyanazért a szolgáltatásért, mint aki épp akkor zuhant be az utcáról. Na de ennek ára volt.

Kolev úr április 21.-én online megrendelte számomra a szolgáltatást. Azért így, mert csak ebben az esetben ingyenes a bekötés. Zoli mondta, hogy majd hívni fognak és akkor kapok egy időpontot amikor majd jönnek bekötni nekem a jóságot.

Hívtak is. Kedden felhívott egy kellemes nagyon aranyos hölgy és elkezdtük az adatok egyeztetését. Szépen haladtunk egészen addig, amíg a hölgy nem vette észre, hogy az előző lakók tetemes hátralékot hagytak maguk után. Ilyen világban élünk:-)

Sajnálattal közölte, hogy így nem tudjuk telefonon keresztül megoldani a dolgot, mivel nekem az egyik kirendeltségükön be kell mutatnom, hogy én új lakó vagyok és nekem semmi közöm az előző lakókhoz. Volt egy gyenge kísérletem arra nézve, hogy mi lenne, ha a kijövő fiúknak mutatnám ezt be, mert a szerződés megkötése úgy is a helyszínen fog történni. Ez nem volt lehetséges, mivel a szerelők nem tudnak belépni az adatbázisukba, ami ebben az esetben elengedhetetlen. Ok, megértettem, nem is problémáztam rajta.

Szerdán besétáltam a XIII. kerületben található Lomb utcai kirendeltségükre, ahol laza 3 órás várakozás után már az ügyintéző hölgy elé is járulhattam. Különösebben nem viselt meg a várakozás, mivel igen jól szórakoztam a többi áldozat ingyen műsorán. Kint álltam az utcán és vártam, hogy végre felvillanjon az én sorszámom, miközben hallgattam a többi ügyfelet. Igen sok új szót tanultam, amit majd akkor fogok alkalmazni, ha valakit meg akarok sérteni.

Jani bácsi, aki még harcolt a II. világháborúban, igen kegyetlen elképzeléseket vázolt fel hallgatósága előtt, ami a UPC vezérkarát illeti. Igaz, ugyanez a véleménye volt a fizető parkolásról is, de rutinos túlélő, mert csak akkor sietett bedobni némi pénzt, amikor feltűnt az utca végén a közterületes. Ekkor mindig rászánt egy 20 forintost, hogy megússza a büntetést.

Ez a következőképpen zajlott le. Megjelent az utca végén a közterületes, mire Jani bácsi félbeszakította a sztorizását és botjával hevesen csápolva elindult a 80 méterre elhelyezkedő parkolóórához, majd vissza az autójához, hogy a kapott cetlit elhelyezze a szélvédő mögött.

A kis társaság a végére már annyira összecsiszolódott, hogy egy emberként drukkoltunk az öregnek, hogy gyorsabb legyen, mint a közterületes. Valaki felvetette ugyan azt az ötletet, hogy mi lenne, ha egyik gyorsabb tagja a csapatnak menne el befizetni a pénzt, de gyorsan leszavaztuk, mivel igen látványos volt az öreg produkciója és legalább gyorsabban telt az idő egy-egy ilyen „futóverseny” alkalmával.

Végre az én sorszámom villant fel a kijelzőn. A többi várakozó gratulációit fogadva léptem be a helyiségbe és mentem a számomra kijelölt asztalhoz, ahol egy igen dekoratív hölgy fogadott.

Kérdezte miben segíthetne nekem. Elmondtam a problémámat, majd a gépébe merülve klimpírozott vagy 15 percet. Én meg csak ültem és néztem ki a fejemből. Kintről madárcsicsergés hallatszott be, na meg Jani bácsi szítokáradata, mert újra versenytfutott a hatalommal.

A hölgy befejezte a dolgát, majd innentől már gyorsan végeztünk. Szépen mindent elmondott és megkérdezte, hogy másnap, azaz április 24.-én reggel 9 és ½ 2 között otthon tartózkodunk-e és jó-e, ha akkor jönnek bekötni a rendszert?! Természetesen – válaszoltam. Még azt is hozzátette, hogy milyen egy szerencsés vagyok, mert ez az utolsó hely holnapra, és ha kicsit később jövök, akkor már csak péntekre tudott volna előjegyezni. Még kértem egy formanyomtatványt, mivel tudtam, hogy csütörtökön a központban szemléztetek és így majd a feleségemre hárul a dolog, hogy otthon legyen és megkösse a nevemben a szerződést.

Másnap. Azaz április 24.-én úgy hagytam otthon a feleségem, hogy kitöltöttük a meghatalmazást és mindent elmagyaráztam neki, hogy mit mondjon és kérjen a szerelőtől.
Délután ½ 4-ig nem is idegeskedtem, de ekkor a feleségemnek már lassan indulnia kellett volna a gyerekekért a suliba, így felhívtam a 1221-es ügyfélszolgálati számot hogy érdeklődjek, mikor fognak érkezni a szerelők?!

Döbbenten hallgattam a vonal túlsó végén elhelyezkedő hölgyet, amint közölte, hogy félreérthettem az időpontot, mivel én 25.-ére vagyok előjegyezve. Igaz, már ez is eredmény volt, hogy ezt elértem, mert mielőtt érdemben bármit is mondott volna 1 percig csak adatokat egyeztettünk, hogy egyáltalán szolgálhat-e számomra felvilágosítással. Mivel minden stimmelt, anyukám nevétől a lakcímig minden, így közölte az előbb leírt dolgot, mármint hogy nekem 25.-ére van adva időpont és valószínűleg én értettem félre azt, amit a Lomb utcában mondott a hölgy.

Én kicsit makacskodtam, hogy azt elég nehéz lett volna félreérteni, mivel a holnap, mint szó, nem holnaputánt jelent és az, hogy szerencsém van hogy már másnapra tud időpontot adni, szintén nem azt jelenti, hogy holnapután. Ez látszólag meggyőzte és ekkor új alternatívával állt elő. – Akkor lehetséges, hogy a kolléganője klikkelt mellé.

Lehet.
Sebaj, egy nap nem a világ, főleg egy olyan embernek, aki már lassan 1 hónapja nem netezet és előtte egy kicsit függő volt. Új időpontot kaptam. Április 25.-e reggel 9 és ½ 2 között. Igazából nem is bántam, mert úgy voltam vele, hogy akkor legalább nem az asszony lesz csak itthon egyedül.

Másnap vidáman ébredtem, mert tudtam, jön a szerelő és lesz net.
½ 1-kor csengett is a telefonom:

- Jó napot kívánok jöttem bekötni az internetet, legyen szíves beengedni.

Pont az ablakban álltam ekkor, és csodálkozva konstatáltam, hogy én bizony nem látom a kapuban állni a szerelőt, akit nekem be kellene engednem.

- Bocsánat, de hol áll? Az utca front felől, vagy a játszótér felől – kérdeztem, de közben már suhantam is a konyhaablakba, hogy megnézzem a másik oldalon. Ott sem volt.
- Az utca front felől. Itt állok a VII. kerület …
- Hányadik kerület???
- VII.
- De uram, én meg a IV. kerületben vagyok!!!
- Akkor itt valami adminisztrációs hiba történhetett. Majd ezt jelzem a központnak és kap egy új időpontot…


Na hello. Álljunk már meg egy pillanatra. Egyik nap félreklikkelnek a másik nap miközben kinyomtatják a munkalapot a IV. kerület VII. kerületre módosul. Mi van itt?

Vagy 5 percet szópárbajoztam a szerelővel, majd a végén beláttam, hogy vele nem jutok közelebb a megoldáshoz. Mondtam neki, hogy felhívom a 1221-et és reklamálok. Ezen jót derült és közölte, hogy inkább várjam meg hogy a központ hívjon engem, mivel ilyenkor a 1221-et elérni szinte csoda. Ok, így tettem, vártam hogy ők hívjanak.

Meglepő, de valóban hívtak úgy 10 perc után. A hölgy közölte, hogy ki is ő, egyeztettünk adatot – igaz hogy ő hívott – majd mire meg tudtam volna szólalni, már mondta is, hogy az új időpont az kedd, április 27.-e reggel 9 és ½ 2 között. Na ekkor egy pöttyet kiakadtam. Mondtam én a magamét rendesen, érveltem én mindennel ami eszembe jutott, de a hölgy mindenre egy betanult sablon szöveggel válaszolt: Nagyon sajnálom, de nem tudok mit tenni.

Amikor kértem, hogy adjon egy telefonszámot, ahol reklamációval élhetek, akkor közölte, hogy ennek semmi értelme, mivel az a kolléga sem tud mit tenni és nekem keddig várnom kell akkor is, ha felhívom az összes telefonszámot amit a telefonkönyvben találok. Mivel éreztem, hogy ezzel a csajjal sem jutok semmire, így letettem a telefont és felhívtam a tudakozót, hogy adják meg a UPC Kinizsi utcai központjának a telefonszámát. Azt hittem eldőlök, amikor a tudakozós közölte: TITKOS A SZÁM!!!

Ekkor már küldetésemnek éreztem, hogy ne hagyjam ennyiben és békés birka módjára várjam csak úgy a keddet. Újra hívtam a 1221-et. Most rafináltabb voltam és más ügyfélszolgálati kezelőt választottam miután 10 perc várakozás után és egy csomó lehetőséget végighallgatva eljutottam egyáltalán addig, hogy erre lehetőségem adódjon.

A hölggyel adatokat egyeztettünk és amikor a lakcímem kérdezte és a választ elfogadta, akkor erre lecsaptam mint éhes taxis a vidéki fuvarra. Elmondtam neki az elejétől a sztorim és igen készségesnek bizonyult átérezve a hányatott sorsom, mint új előfizető, aki nem biztos, hogy elégedett az eddigi tapasztalataival. Röpke 30 perc társalgás, a koordinátorral (mert ilyen is van náluk) való egyeztetés után, kaptam időpontot 26.-ára, szombatra (mivel az munkanap volt) reggel 9 és ½ 2 között.

Úgy vonultam utána a lakásban, mint aki háborút nyert. Igen büszke voltam magamra, hogy nem hagytam annyiban a dolgot.

Elérkezett a másnap, nagy napra ébredtünk, ma jönnek a UPC-től és bekötik a netet.
12 órakor csengett is a telefonom, hogy itt a szerelő és engedjem be. Megnyugodva tapasztaltam az ablakon kinézve, hogy valóban itt van. Szememben könnyekig meghatódva rohantam beengedni, majd jött és úgy szerelt, olyan büszkeséggel, mint aki tudatában van annak, hogy őt itt már nagyon várták. Én helyetfoglaltam mellette a gépnél, amikor már csak kapcsolatot akart a modemen teremteni és azon ábrándoztam, hogy nekem mindjárt jó lesz.

Nem lett!

- Nincs kapcsolat, valahol megszakadhatott a zsinór. Kérek magának új időpontot, akkor majd kijön egy műszerész, aki beméri hol a hiba.


Ő talán nem is volt tisztában azzal, hogy ebben a pillanatban milyen veszélyben volt a testi épsége. Szépen előadtam neki az eddig kálváriámat és érdeklődtem, hogy Ő esetleg nem-e tudja orvosolni a hibát, de olyan határozottan állította, hogy ehhez műszer kell, hogy nem volt mit tennem, végighallgattam, amint telefonon hétfőre reggel 9 és ½ 2 között kér egy időpontot számomra.

Hétfő:

Kicsit remegő kézzel vártam a szerelőt, aki 10 órakor be is futott.

Azonnal látszott rajta, hogy Ő ám valaki, Ő birtokában van annak a tudásnak, ami nem sok embernek adatik meg. Hiába na, neki már műszere is volt. Csodálattal néztem, amint a gépén zongorázik vagy 10 percet. Rápillantottam a feleségemre és a tekintetemben benne volt: Most mérik be hol a szakadás.

- Itt nincs jel!
- Tessék? – kérdeztem vissza kissé értetlenül.
- Itt nincs jel!
- Igen, ezt tudjuk. Ezt már szombaton is tudtuk.
- Valahol szakadás van.

Mindjárt a te gerincedbe lesz, ha azt mered mondani, hogy kapok egy új időpontot – gondoltam magamban és kéjesen gondoltam arra, hogy miként fogom ebben az esetben megkínozni ezt az embert.

De nem mondta. Felszaladt az első emeletre, kinyitott egy szekrényt, ahol egy zsinór árválkodott elvágva, majd gyorsan összekötötte, lejött a géphez, kattintott 3-at, majd közölte velem, hogy itt írjam alá. Kész, volt is net.

Kérdeztem tőle, hogy véletlenül nem tudja-e a szombaton kint volt szerelő címét, de sajnos nem tudta. Lett volna hozzá pár szavam…

 

2008-05-03.

 

---

Amint azt az előző blogbejegyzésemben említettem, szeretnék még 2 dologról írni, amik áprilisban történtek és említésre méltónak találok. Az egyik az UPC-vel folytatott küzdelmem, a másik, az egy április elsejei esemény.

Ezzel is kezdenék, mármint a bolondok napján történtekkel.

Mint azt talán mindannyian tudjátok ez az a nap, amikor az úgynevezett barátok meglepik egymást kisebb-nagyobb tréfával. Régebben igazán vártam ezeket a napokat és készültem is rá. Manapság már ez is úgy elsuhan mellettünk, hogy észre sem vesszük, pedig…

2008-04-01

Reggel alig aludtam 3 órát az éjszakai munka után és már ugrottam is neki a lakásnak, hogy haladjunk valamicskét és kissé emberibb körülményeket biztosítsunk magunknak. Tapétázás volt soron, na meg a szőnyegpadló szegélycsíkjainak a felragasztása. Kissé szédelegve fogtam neki, mert igen csak álmos voltam még az elmúlt napok megpróbáltatásai után.

Egészen simán is ment a dolog olyan 11 óráig. Ekkor érkezett az első telefon. Forest hívott, hogy nem írtam oda időpontot.

- Hova?
- Hát a cikkbe.
- Milyen cikkbe Forest, hiszen nekem nincs is netem, a gép sincs összerakva.

Innentől fogva Forest, mint informátor, tökéletesen használhatatlan lett, mert csak röhögött, majd szépen – szinte bunkó módon – rátettem a telefont, mivel a félig megkent tapéta kezdett rámtekeregni.

Különösebb jelentőséget nem szenteltem a dolognak, hiszen én tomajeren edződtem és hallok épp elég sok olyan dolgot amit nem értek, de sosincs belőle nagyobb gond.

Eltelt vagy 30 perc, amikor egy másik kolléga hívott, hogy nem írtam címet, így nem tudja hova kell menni.

- Hovaaa nem írtam címet?! – kérdeztem most már kissé ingerültebben. Mi van itt – agyaltam magamban – meghülyült mindenki?
- A cikkbe, a Búsuló Juhászosba.
- Egy szót sem értek az egészből – válaszoltam mire a kedves barátom egy „jajj értem már” felkiáltás után hasonló tüneteket produkált mint Forest.


Ő rá is rátettem a telefont.

Ez még vagy megismétlődött 3x és amikor a kutyára ráragadt a frissen beragasztózott szegélycsík és az egyik állandóm lemondta az este 8 órás fuvart, mert mint olvasta a hallotaxin nem érek este rá, akkor kezdtem gyanút fogni, de még ekkor sem kapcsoltam, hogy hányadika is van. Felhívtam Foxot, hogy nézzen már rá a lapra, mert kész vagyok. Sok idétlen hívogat, majd röhög egy keveset és annyi. Én meg nem tudok semmit.

Fox megígérte, hogy 15 perc és otthon van és majd hív. Meg is tette. Felhívott és jókat röhögött a fülembe bele. Ekkor veszítettem el a türelmem és kissé talán a keleténél is erélyesebben felszólítottam, hogy kapja már magát össze és világosítson már fel, hogy mi is történt.

Azoknak akik nincsenek képben:

Tomajer és Betyár, a „barátaim”, lakásavató bulira hívta meg az olvasókat hozzánk. Csalogatónak bedobva, hogy a Búsuló Juhászból hozatok kaját. A lényeg: Jöjjenek minél többen. Szerencsére Betyár nem tudta az új címem, mert mint említette, beírta volna és kíváncsi lett volna mit szólok hozzá, ha megjelenik itt pár ember, hogy jöttek bulizni. Az idegállapotomra való tekintettel, talán jobb, hogy erre nem került sor:-))

Természetesen ezzel nincs vége a sztorinak. Még napok, sőt, hetek múlva is kaptam a fejemre érte, hogy bezzeg nekem és nekem nem szóltál. Meg, van neked pénzed, ha lakásavatót tartasz stb…stb…stb…

Én meg nem győztem magyarázkodni a két idétlen tréfája miatt…amiről azért kénytelen vagyok bevallani, hogy jól sikerült és néha én sem tudtam, hogy őrjöngjek, vagy röhögjek:-)))

Na nem baj…már nagyon várom a 2009 április elsejét!!!

 

2008-05-02.

---

Na szép jó napot!
Hol is kezdjem…?
Talán a legelején, így célszerű.

Az elmúlt egy hónapban nem voltam jelen a hallotaxi életében. Ennek oka nem más, mint hogy költözés alatt álltunk és az új otthonunkban nem volt bevezetve az internet. Hazudnék ha azt állítanám, hogy nem fért rám egy kis szünet. Nagyon érdekes volt úgy taxizni, hogy nem befolyásolt az, amit itt egymástól olvashatunk. Az a sok negatívum, az a sok keserűség, hanem helyette fiatal, kezdő, vagy éppen már régebbi bútordarabnak számító taxissal körülvéve, az ő lelkesedésükből táplálkozva nyomom az ipart. Ég és föld…

Szóval a költözés. 2003-ban a feleségem kitalálta, hogy mi lenne, ha beadna egy ilyen lakáskérelmi folyamodványt. Adj – válaszoltam neki, mivel azt már megtapasztaltam, ha a lányok valamit a fejükbe vesznek, akkor jobb annak szabad utat engedni, mint sem gátolni, mert annak csak mi, férfiak, isszuk meg a levét. Így is történt. Jól beadta és jól nem történt semmi.

Tavaly cbtaxival beszélgetve szóba került ez a lakás kérelmi dolog. Ő biztatott azzal, hogy nyomulni kell, nem szabad magát az embernek hagyni stb…stb…stb…

Katának ezt itthon elmesélve ismét jött azzal az ötlettel, hogy kicsit megpiszkálja a dolgot, hiszen eltelt már 5 év amióta beadta. Bent, az önkormányzatnál igen csak meglepődtek, hogy 5 év alatt semmilyen előremozdulás sem történt az ügyünkben, így kissé összekapták magukat. Szerintem lehetséges, hogy hibáztak és ezért lett az a nagy sietség, de az eredményt pozitívumát ez nem befolyásolja.

Lényeg az, hogy elég hamar értesítettek minket, hogy lehet menni egy lakást megtekinteni.
Apukám, ha még láttatok pusztulatot, az nem volt semmi. Én jót derültem a dolgon és férfias büszkeséggel kijelentettem, hogy na én ezt mondtam, ezt kapunk mi, nem lakást.
Persze ekkor már a feleségem megállíthatatlan volt és addig ügyködött, meg kavart, amíg az egyik napon kaptunk egy értesítést, hogy jogosultak vagyunk egy 71nm-es lakás megtekintésére és ha elfogadjuk, akkor ám használjuk egészséggel.

Na nem mondom, hogy ez a lakás nem volt lelakva, de legalább a falak álltak, ami már egy kiindulópont ahhoz, hogy valamikor lakhatóvá váljék. Természetesen elfogadtuk és én nagy lelkesen kezdtem tervezni, hogy majd milyen ügyesen sitty-sutty felújítom.

Még 1-2 formaságot el kellett intézni, de a legnagyobb meglepetésemre a megszokott bürokráciával nem találkoztam. Ment minden szépen olajozottan.

Elérkezett a nagy nap, úgy léphetünk be a lakásba, mint tulajdonosok. Nem volt más hátra, mint beköltözésre alkalmassá tenni. Általában nálam a feladatok mindig olyan egyszerűnek tűnnek elméletben, gyakorlatban meg bazi nehéznek. Nekiálltunk a felújításnak. Apu, anyu, Kata, a 2 db gyermekünk, én, na és természetesen a kutyánk. Muszáj megemlítenem, hogy többen is ajánlkoztak, hogy jönnek, segítenek, de én mindenkinek udvariasan megköszöntem a felajánlást, de ezt az élményt megtartottam magunknak.

Igen, egy élmény volt estére az ágyba landolni, majd pár óra alvás után rohanni ki melózni, hogy a megtermelt pénzt másnapra tapétába, festékbe és még ki tudja mibe fektessem bele. De sebaj, haladtunk szépen és azzal biztattuk egymást, hogy nem hajt minket a tatár, majd lesz, ahogy lesz. Na, pontosan így lett.

Erős túlzással, a költözés napjára lakhatóvá vált a lakás.

KÖLTÖZÉS

Fox úr, akinek speciális hálával tartozunk, önzetlen segítségéért, nagyban hozzájárult, hogy meglévő és leendő bútoraink a mai helyen találhatók.

Szegény magától ajánlotta fel a segítségét, mind fizikai, mind gépjármű terén. Kölcsönkért egy teherautót és azzal fogtunk a költözésnek. Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy mind kivoltunk, mint a lovak egy hetes szántás után. Természetesen nem keveset röhögtünk a nap folyamán, de estére valahogy elszállt a nevethetnékünk és csak a sima túlélésre játszottunk.

Szegény Fox, annyira kikészült, hogy olyan 23 óra környékén kénytelen volt egy kicsit megpihenni, amíg mi a feleségemmel szétkaptunk egy ilyen Ikeás féle 3 ajtós szekrényt.

Sebaj, túlleszünk rajta és vagy 15 évig minimum nem költözünk. Legalábbis ezzel biztattuk magunkat.

Volt némi bútor gondom, mint például ágy és szekrény, de a jó Isten mellénk szegődött és két kolléga által (Krisztián és Sanyi) ez a gondunk is megoldódott.

Itt ülök és próbálom valahogy visszaadni nektek azt, hogy milyen szinten lettünk kész ettől a költözéstől, a felújítással járó munkálatoktól, de ez szinte lehetetlen. Legyen annyi elég, hogy szerintem 110%-ot adtunk ki magunkból.

Lényeg, hogy megkezdtük az új életünket ebben a lakásban és igazán jól érezzük magunkat.



GÁZTŰZHELY és ami vele járt!

Mint már említettem, ez a lakás sem épp felújítás után került a birtokunkba és volt mit tennünk. Így volt ez a gáztűzhellyel is. Apuék névnapomra megleptek egy vadonatúj berendezéssel és más dolgom már nem is volt, csak beköttetni. „CSAK”!

Na ez a csak nem is volt olyan egyszerű dolog. Felhívtam egy Újpesti ilyen gázszerelő vállalkozót és előadtam a problémám, ami mellé még járult egy golyósszelep kicserélése is WC fronton.

Általában ilyen árajánlatoknál úgy szoktam cselekedni, hogy ha túl magas számomra az összeg, amit kérnének, akkor illedelmesen megköszönöm az információt és azt mondom, hogy amennyiben aktuálissá válik a dolog, akkor telefonálok. Ez igen ritkán szokott előfordulni. Na most ez nem így zajlott le, mert amikor meghallottam az árat, akkor szó szerint röhögőgörcsöt kaptam, és jó 10 másodperc múlva tudtam csak elköszönni a kissé meglepődött szerelőtől.

Amiről szó volt:
1, Egy régi gáztűzhely kikötése és az új szerkezet bekötése.

Ez annyiból áll, hogy egy kicsavarás, tömítés és a másik becsavarása újonnan vásárolt flexibilis csővel.

2, WC-ben a régi golyósszelep kitekerése, tömítés, új szelep betekerése.

Az árajánlat a következőképpen hangzott el:

Tűzhely 15000+Áfa
WC 45000+ Áfa

Azt a szerény mindenségit neki.

Természetesen a végére még odabiggyesztette, hogy „De csak 8 nap múlva tudnak kijönni, mert addig be vannak táblázva”.

Hinnye azt az elszegényedett lakosságát neki, aki ezt a szerelőt foglalkoztatni tudja.

Sebaj, majd valahogy megoldom, mert ez akkor is irreális lenne, ha 480 Ft-tal járnánk kilométerenként.

Rövid gondolkodás után úgy döntöttem, hogy felhívom Neve senki kollégát, aki arról (is) híres, hogy szinte nincs olyan dolog, amit a ház körül ne tudna megcsinálni, de a legrosszabb esetben ismer valakit, aki ért a felmerülő problémához.

Nem csalódtam benne. Sanyi valóban dolgozott ezen a területen. Szóval egy igen jó ember ez a Sanyi, csak telefonon ne akarjon keresni, mert ha véletlenül nem ülök a készülék előtt üveges szemekkel a hívását várva és az első csörgetésre nem kapom fel a készüléket, akkor olyan hangüzenetet hagy, hogy az emberbe még az önmagába vetett bizalma is megrendül:-)

Na szóval Sanyi vállalkozott rá, hogy eljön, felméri a terepet, majd elrobogunk az OBI-ba és beszerezzük a szükséges alkatrészeket. 1 óra alatt végzünk az egésszel.

Így is lett. Mármint az, hogy eljött felmérni a terepet. A szaktudásával azonnal meggyőzött minket (engem és a feleségemet), mert olyan mennyiségű szakszavakat használt, hogy csak ámultunk. Mondjuk a grüzbiszorítót még a mai napig nem ismerném fel, de sokat tanultam tőle.

El is indultunk az Obi-ba. Sanyi nagyon határozott volt és amikor megkérdeztem tőle, hogy ne keressek-e egy eladót, akkor csak egy halvány mosoly kíséretében (amiből azonnal látszott, hogy birtokában a tudás) intett elutasítóan.

Már vagy 10 perce keresgéltünk megfelelő alkatrészek után, amikor is – természetesen egy pillanatig sem megkérdőjelezve Sanyi tudását – segítségért robogtam. Azon a napon nem én voltam az egyedüli, aki Sanyi szakszavaiból egy szót sem értett. Így volt ezzel a 70 éves eladó is, aki már akkor is ezzel a területtel foglalkozott amikor a gáztűzhelyt még fel sem találták. Sanyi hamar megállapította, hogy na tessék, még egy ilyen embernek is tud újat mondani:-)

Megkaptuk a Sanyi által kért dolgokat és boldogan robogtunk a pénztár felé . Biztosak voltunk a dolgunkban, mivel Sanyinak elég volt a konyhában egy pillantást vetni a terepre és máris tisztában voltunk a megfelelő méretekkel.

Hazaérve Sanyinkba gyanú ébredt, ami nem volt alaptalan, hiszen mégsem volt jó a méret, amit kiválasztottunk. Sebaj, nem csüggedtünk, visszamentünk. Az út már nem volt előttünk ismeretlen, így hamar ismét keresztülrobogtunk az OBI áruházon, egyenesen a szerelvényekhez. Kiválasztottuk ami kell – mert most már biztosra mentünk – és robogtunk a pénztárhoz, ahol a Sanyi kedvesen humorizált egyet a pénztárossal.

Hazaérve döbbenten tapasztaltuk, hogy a mostani méret sem jó, így a feleségem halvány mosolyával kísérve ismét az OBI felé vettük az irányt.

Úgy érkeztünk be az OBI-ba, mint akik támadást intéznek egy objektum ellen. Lendületesen és céltudatosan. Kérdeztem Sanyit, hogy ne keressem-e meg az öreget, mert én még bízom benne, de lassan zár az OBI és nekünk még mindig nincs gáztűzhelyünk üzemképes állapotban. NEM KELL! Jött a határozott válasz. Biztos kézzel nyúlt a megfelelő méretű alkatrészért és már mentünk is az ismerős pénztárosunkhoz, aki szerintem már abban a hitben volt, hogy bejön a Sanyinak és csak azért költünk el ma ott olyan sok pénzt, hogy a végén meghívja egy vacsorára.

Hazaértünk és nem akartunk hinni a szemünknek. Nem volt jó a méret. Feleségem ekkor gyorsan rendelt a gyerekeknek egy pizzát és a húst, amiből a vacsora készült volna, gyorsan a szomszédnak ajándékozta.

Irány az OBI!

Sanyi nem egy pesszimista ember, így ismét elutasította annak a lehetőségét, hogy majd én megkeresem az öreg eladót, aki talán tud felvilágosítással szolgálni. Megérkezésünk után szinte berohant és még kosarat sem vett. Én utána ballagtam, szememmel az öreget keresve, mert már aggódtam, ha így folytatjuk, akkor felvásároltatja Sanyám velem az egész OBI-t.

Közben azt vettem észre, hogy amint beléptünk a biztonsági szolgálat is aktivizálta magát, mert nem olyan két jelenség vagyunk Sanyival, akiket olyan nehéz lenne beazonosítani és lassan éberékben is felmerült a kérdés, hogy miért jelenünk meg 2 órán belül már negyedszer az áruházban.

Közben szerencsére sikerült megtalálnom az öreget, akit alaposan felvilágosítottam, hogy mit is szeretnénk. Legnagyobb döbbenetemre közölte, hogy az nem fog összejönni, mert az Oroszok olyan szabványméreteket alkalmaztak, ami előttünk ismeretlen, így nem fogunk megfelelő méretű alkatrészt kapni. No szóval ezért nyúlt szegény Sanyi annyiszor mellé. Nem tehetett róla, az Oroszok a bűnösök. Ami után Sanyi értesült a fejleményekről hazafelé vettük az irányt.

A Magyarok okoztak már a világnak pár meglepetést. Most is azt a tanácsot kaptuk, hogy hívjunk szerelőt, aki majd pár tízezer forintért orvosolja a problémánkat. Itt vette elő Sanyám a józan paraszti eszét, és átvágta a Gordiuszi csomót. A lényeg az, hogy estére már volt működőképes gáztűzhelyünk:-))

CSAPÁSOK TÖMKELEGE!!!

Természetesen áprilisban sem került el a már megszokott pechszéria. Miközben azon ügyködtem, hogy kitanuljam két nap alatt a lakásfelújítással járó összes szakmát, még a kocsim is elkezdte tépázni az idegrendszerem. Csak az utolsó héten ért apró ínyencségeket írnám le.

Hétfő:
Éjszaka eltört az ülésem, ami igen kényelmetlen egy dolog. Derékgyilkos megoldás így tovább dolgozni, így nem is tettem ezt. Természetesen az élő lexikont hívtam fel azonnal (Neve senki kollégát), hogy ilyen esetben mit tud ajánlani. Mivel az azonnali megoldás nem volt az éjszaka folyamán lehetséges, így megadott egy címet, ahol ezzel foglalkoznak. Egy autókárpitost, aki mint a végére kiderült, igen csak érti a szakmáját, igaz, kedd reggel kicsit fel kell őt pörgetni, mert nem nagyon van kedve ilyen macerás munkába belefogni. Nem is értettem ennek az okát, de amikor a mibe kerül ez nekem kérdésre egy ezer forintos válasz érkezett, akkor igazán meglepődtem. Igaz még plusz 3 ezret elkért a lakatos munka miatt, amit nem ő végzett, de ez még így is igazán baráti volt. Főleg ha a gázszerelő válaszára gondolok.

Kedd:
Kicsit nehezen sikerült felvennem címeket és amint az kiderült, szálszakadásom lett, amit másnap az URH szervizben orvosoltak.

Szerda:
Ez egy lightos nap volt, mivel szemléztettem és nem használtam az autóm.

Csütörtök:
Megszólalt a hátsó fékbetétem. Ilyen ciripelő, vas a vassal forgácsoló hangon. Az egészet nem értettem, mivel nem rég lett cserélve a fékbetét, elől is, hátul is.

Péntek:

JWT közölte, feltehetőleg valami a féktárcsa és a fékbetét közé beszorult és ezért van az a hang. Mossam ki rendesen a szutykot és akkor elmúlik. 500 forintért folyattam bele a közepébe az OMV kúton a vizet, de meg sem hatotta.

Szombat:

Nagyon keményen szólt a hátsó fékem. Ezt onnan tudom, hogy a járókelők, akik mellett elhaladtam, vagy hasra vágták magukat, vagy imába fogtak. Az utasok ebből nem sokat érzékeltek, mert felhúztam az ablakokat és belöktem nekik a Roxy rádiót. Igaz, elég hülyén éreztem magam, amikor egy idős nénikével behajtottunk az Újköztemetőbe…


Vasárnap:

Az önindítóm totál beadta a kulcsot.
Elég nehéz volt úgy dolgoznom, hogy nem állíthattam le a motort, miközben a vasárnap éjszakába suhanva hátulról olyan hangok jöttek a kerék felől, hogy a környéken megvadultak a kutyák.

Hétfő:

Rohanás ki az önindítóshoz, majd miután az öreg sápítozott 1 órát, hogy ilyen autót még nem is látott, így alkatrésze sincs hozzá, rávettem, hogy azért mégis csak találjunk valami más megoldást, minthogy 2 napot álljak mert újra kell tekercselni az önindítómat.

Lett megoldás, potom 18 ezerért. Egy Mazda 929-es önindítóját szerelték be, ami 2x erősebb mint ami benne volt, de most meg az aksim kezdi nem bírni a dolgot, pedig egy 4 hónapos akkumulátorról beszélünk.

Mivel az anyagi forrásaim igen csak szűkre szabottak, így úgy döntöttem, hogy dolgozom egy keveset, amíg össze nem jön a fékbetétre való. 2 kolléga segítségével végül is megoldódott a problémám. Az egyiküknek nagy kedvezménye van a Lángban, amit igénybe vehettem, a másik kolléga meg anyagilag finanszírozta meg a projectet, mert szerintem zavarta két kerülettel arrébb az a hang, amit az autóm kibocsájtott magából.

Birtokomban az új fékbetéttel rohantam a szerelőhöz, akik közölte – miután kivette a fékbetéteket -, hogy nincsenek azok elkopva, csak a kopásjelző adta azt a furcsa zajt. Döbbenten álltam a kezemben az 50%-osan elhasznált fékbetétekkel és igen csúnyákat gondoltam arról, aki ezt a módszert kitalálta. Azonnal szóltam a szerelőnek, hogy az új betétről szedje le ezt a baromságot. Ő kijelentette, hogy az nem lehetséges, mivel az nem véletlenül van ott és ő még ilyet nem is hallott eddig. Na innentől új tapasztalatokkal lett gazdagabb, nekem meg most nincs kopásjelző a fékbetéteimen.

Na szóval így kb. ennyi. Természetesen történtek sok más dolgok is velem, amit megfogadtam, hogy na ezt megírom, de vagy azóta elfelejtettem, vagy a korrumpálásomra kapott energia italok hatására már nem is emlékszem pontosan, hogy mi is történt:-))


A lényeg: Van újra netem (ami igen kalandos körülmények között lett meg…de erről majd legközelebb) és újra tudok publikálni. Igaz, a fiataloktól kapott lelkesedés, munkamódszer, kissé nagyobb intenzitású teljesítményre ösztökél, na meg a lakásra is kell még bőven költeni, hogy az ember ne égő arccal fogadja a vendégeket (erről jutott most eszembe, hogy majd április elsejével kapcsolatban is írok egy keveset….), de nem baj, egyszer csak elkészülök vele.

Így a végén is szeretném megköszönni mindenki segítségét, Borza Sanyit, Foxot és Kolev Zolit külön kiemelve!!!

2008-05-01.

---

Tegnap egy fontos eseményre került sor.
Valamicskét jobb véleményem alakult ki az egészségügyről, illetve az abban dolgozókról.

Történt ugyanis a következő:

Anita (itt a lapon sziami néven fut) felhívott este és közölte: Olvassa a hallotaxit és így tudomása lett arról, hogy nekem igen sok bajom volt már az egészségüggyel. Erősen neheztelek rájuk és elég negatívan ítélem meg az egészet.

Na és ő ezen szeretne változtatni. Így sok szeretettel meghív ma estére egy születésnapi partira, ahol némi élelmet szolgálnak fel.

Elsőre nemet akartam mondani, de végülis úgy gondoltam, ha ő ennyire a lelkére veszi, hogy az egészségügyre haragszom, akkor nem tehetem meg vele, hogy nem adok neki egy esélyt, hogy ezen véleményem megváltozhasson.

A lakásban jelen voltak:
Anita
Szandra (Anita húga)
Vizi (Szandra országos cimbije)
Ákos
Ördög (ő volt az ünnepelt)
…végezetül én magam.

Így hatosban fogtunk neki az étkezésnek. A menü kifejezetten választékos volt:

Tárkonyos- tejfölös-zöldségleves
Tepsiben sült csirke, krumplival és káposztával (iszonyatosan jó volt!!!)
Szezámmagos panírban Rántott máj illetve tarja.
Köretnek fűszeres rizs és sült krumpli.
Végezetül természetesen a torta, Ördög ételallergiájának figyelembevételével ilyen diétás kiszerelésben, ami a legnagyobb meglepetésemre kifejezetten ehető:-))

Természetesen a levessel kezdtük a menüt. Gondoltam gyorsan beszürcsöljük és következhetnek a komolyabb dolgok. Tévedtem. Ákos a két lesérült kezével igen nehezen bánt el a borsószemekkel, pedig én és Anita biztattuk rendesen. Közel 20 perces kergetődzés után az utolsó falatot is sikerült megennie, így hozzáfoghattunk végre a sülteknek.

Gondoltam azt a tepsis balhét kóstolom meg először, mert az számomra még ismeretlen táplálék volt. Ákosnak én szedtem, igaz csak egy keveset, mert nem akartam abba a hibába esni, hogy megint majd rá kelljen várni. Először kicsit neheztelt miatta, majd amikor látta, hogy nincs itt Fox, aki összevágja neki a húst, egyedül kezdett megbirkózni a feladattal.

Közben a többiekkel sztorizgattunk, szedegettünk, eszegettünk. Kifejezetten finom volt minden, és ezt nem csak azért írom, mert tuti olvasni fogja a szakács is a blogot, hanem tényleg jó volt a kaja.

Sajna nekem időre kellett mennem dolgozni, na meg Anita azt mondta, hogy Ördög, aki valamilyen színész-énekes szeretne lenni, lassan énekelni fog, így Ákost gyorsan összeszedve, aki épp még a sült krumplival küzdött, elbúcsúztunk.

Meg kell hogy mondjam, igen sokat javult az egészségügy megítélése a szemembe, de azért meg kell jegyeznem, hogy a BKV-sokra, Ügyvédekre, Jogászokra, Rendőrökre és a sertéstenyésztőkre még mindig nagyon neheztelek. Így ha valaki ezen szakmák közül (nem feltétel!!!) szeretne engem jobb belátásra bírni, az írjon nekem emailt, és ahogy van egy kis szabadidőm meglátogatom.

Az esélyt mindenkinek meg kell adni, ez a véleményem!

2008-03-14.

---

Egy taxis sokszor kerül kellemetlen szituációba. Ennek számtalan oka lehet. De ki gondolná azt, hogy ez lehet kellemes is. Kellemetlen szituáció, ami kellemes.

Akik régebben taxiznak, azok biztos voltak már hasonló helyzetben. Főleg az éjszakás taxisok. Beszállnak lányok, általában kettesben, vagy hármasban és azzal szórakoznak, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a taxisofőrt.

Minél jobban az látszik rajtad, hogy zavar a viselkedésük, annál inkább kekeckednek, felbátorodnak és egymást hergelve vadabbnál, vadabb dolgokra képesek.

Mivel ezt az oldalt tudomásom szerint 18 éven aluliak is olvassák (szia ádámgyak:-D), így egy szerényebb sztorit osztok meg veletek.

Történt, hogy vígkedélyű hölgyek beszálltak az autómba majd amikor kitárgyalták, hogy az aktuális buliban ki volt hülye és ki nem, én kerültem a célkeresztbe.

- Jaj de komoly a taxis bácsi. Ilyen csinos lányok társaságában nem illik szomorúnak lenni. – kezdett bele a valóban nagyon csinos lány – hangosítsd fel a zenét, majd mi jókedvre derítünk.

Szegények nem tudták, hogy ahhoz minimum egy vidéki fuvarra lenne szükségem egy rántott húsos szendvics kíséretében, de a kedves utas kérése számomra parancs.

Eleinte még elég lightosan adták elő. Kicsi mozgás erre, kicsi mozgás arra, de amikor elkezdtek a ruhadarabok lekerülni, akkor valóban kezdtem egy kicsit zavarba jönni.

Nem mintha engem az ilyen különösebben érdekelne /a blogom a családon belül is olvassák/.

Na, szóval repkedtek a ruhadarabok én meg közömbösen vezettem tovább, néha-néha visszakapva a kormányt ezzel elkerülve egy-egy frontálist.

Gondolom most esetleg pár civil férfitársam azt hiszi, hogy ez milyen marha nagy élmény. Ne higgyétek, tényleg hihetetlen kínos is tud ez lenni. Most szerencsém volt, mert valóban két vonzó fiatal lány talált meg magának, de történhet ez másként is. (erről különben van kamera felvételem is, de ezek a rohadt személyiségi jogok…:-D)

Szerintem abban a 6x6-os kollégában is maradandó nyomot hagyott az esetem, ami jó 4 éve történt velem. Bennem biztos okozott némi frusztrációt.

Beszállt a „hölgy” az autóban.

Személyleírása:
185 cm magas
110 kg
Erős testfelépítésű
/sok Rádiótaxis ismeri:-D/

Amit még meg kell jegyezni, a hölgy nem volt szomjas. Napi adagja szerintem 1-1.5 liter vodka körül van.

Azon a napon inkább a 1.5 liter körül teljesíthetett, mert nagyon jól érezte magát.
- Ma nem haza megyünk – adta ki a parancsot – ma férfit akarok magamnak.

Sorra jártuk a lehetséges áldozatokat, de mindegyik vagy finoman még telefonba lerázta, vagy nem nyitott neki ajtót. Már nagyon el volt keseredve és így értünk a Török utca és Margit krt. sarkára, ahol a piros lámpánál beálltam egy 6x6-os kolléga mellé.

Ekkora már totál kikészült a hölgy és hátulról előrehajolt, ráfogott a vállamra és rázni kezdett, miközben ezt üvöltötte:

- Értsd meeeeeeeeg, nekem férfi kell, az sem baj ha kicsit megver!!!

Komolyan megijedtem, mivel a hölgynek olyan szorítása volt, mint a satupadnak és komolyan aggódtam, hogy eltöri a kulcscsontomat. Kétségbeesve a mellettem várakozó kollégára pillantottam, de ő addigra már eldőlt az anyósülésen a röhögéstől.

Szerencsémre az egyik barátnője felvette neki a telefont és felinvitálta magához, így megmenekültem, pedig már kaptam egy 100.000 forintos ajánlatot is addigra, csak legyek vele kedves.

Sok idétlen kollégám kérdezte, hogy ennyi pénzért miért nem álltam rá az üzletre?!

Nah jahhh, tudom, a pénz nekem is jól jött volna, de mi van akkor, ha esetleg egy ilyen csaj nem elégedett a szolgáltatásaimmal? Szerintem úgy megvert volna, hogy még mindig gipszben nyomnám az ágyat:-)

Na meg szeretem, ha egy nőnél én vagyok az erősebb és ha egymás mellé tesszük a kezünket, akkor nem az övét nézik férfi tenyérnek.

Volt még ennél is melegebb helyzetem hölggyel, mert azok is tudnak váratlan helyzeteket előidézni.

Anno, a megboldogult szép időkben, amikor még létezett József utca, Bross utca, Rigó utca. Pontosabban nagy volt ott a kínálat kegyeiket osztogató lányokból. Felvettem egy Moszkva teret, ahol egy ilyen pillangó ült be mellém. Szép darab volt, meg kell hagyni. Beült és bemondta a címet: Dankó utca.

Én persze gyanútlanul jó balek módjára meg is indultam a címre, miközben a hölgyemény arról panaszkodott, hogy a bikája tuti ideges már, mert jó egy óra késésben van és jaaaj most mi lesz.

Engem különösebben nem érdekelt a sztori, tettem a dolgom, miközben azért persze jól meggusztáltam a lányt. Így érkeztünk meg a címre, ahol a fiúja már ott toporgott. Na az is egy szép darab volt. Testét az izmon kívül tetoválások és hegek borították.

- Hol az anyádban voltál? – üdvözölte a lányt.
- Ne bánts, csak ezzel a szimpatikus taxissal voltam.

Erre emberünk felmért engem és szerintem azt is eltervezte, hogy miként fog elásni.

- Fizetett? – bökött felém a minimum 4x tört ujjaival.
- Nem, de neki nem is kell tudd meg – zendített rá a csaj -, mert ő nem olyan tuskó mint te!


Na nekem végem. Emberem szemébe kb. olyan 4 liter vér tódult, persze szemenként és már nyitotta a száját, amikor a hölgy folytatta.

- …és ha akarod tudni el is megyek vele nem érdekelsz engem.

Na itt tértem magamhoz az első pár meglepetéstől és kiugrottam az autóból miközben én is elkezdtem kiabálni…de nagyon.

Nem részletezném, de a lényeg, hogy újdonsült barátnőmet úgy vágtam ki a kocsiból, hogy még a stricije is elismerően nézett rám. Na majd nem, azt engem aprítanak fel vacsira brassóinak.

Különben is, volt elég extrém kalandom akkoriban ezekkel a lányokkal, mert szegény taxisa könnyű pénzt látott a velük való kapcsolattartásban és próbáltam a lehetőségekkel élni…de ezekről majd máskor, ha lesz hangulatom hozzá…:-)))

2008-03-13.

---

Ákossal beszéltem, még kótyagos. Fáj a válla, szóval minden rendben. Aminek örül, hogy csütörtökön mehet haza.

Különben nekem is volt „szerencsém” feküdni a KBA-ban…többször is. Hiába na, jó gyerek voltam:-))

Első alkalommal nem voltam még 18 éves sem. Ez azért aljas dolog, mert akkor még nem te döntöd el, hogy maradsz, vagy saját felelőségre mész haza.

Lehet hihetetlen, de anno én magam is sportoltam és egy ilyen alkalommal kaptam egy térdficamot. Ez annyit jelent, hogy a térdkalácsod hátra, a hajlatba ugrik. Igen egy fájdalmas élmény. Mentő ki, doki csaj visszarántja, te megátkozod őt és egész családját, majd landolsz a kórházban.

Röntgen, gipszelő, majd tiltakozásod ellenére, pár atyai pofon beígérése után fel az osztályra.

…és itt kezdődött a kálváriám.

Az, hogy Jenő bácsit, aki egy igen hangos beteg volt, betoltam a boncterem elé, amitől az eltűnése miatt először a nővérke volt kiakadva, majd Jenő bácsi, amikor rájött hol is parkol. Sokáig keresték azt a fiatalembert, aki ezt a szörnyűséget elkövette (meg kell jegyeznem, nem volt szándékos, csak az öreg macerált, hogy vigyem őt onnan és oda sikerült), a gyanú rám is terelődött, de amikor benéztek a szobámba, akkor én az „igazak” álmát aludtam. Szóval ez még csak olyan apróság volt a kálváriáimhoz képest.

Mivel fekvő gipszet kaptam, így mozdulatlanságra voltam ítélve.

Már akkoriban is szerettem beszélgetni és a félkómás fiatal srác, aki a szobatársam volt, jó hallgatóságnak bizonyult, de annál pocsékabb beszélgetőtárs volt. Hamar egy pótágyra kerültem, ahol nem volt nővércsöngő, mert első körben azt találtam ki, hogy mindig becsengettem magamhoz a nővérkét.

Ez a pótágy egy ilyen magasított tologatható ágy volt. Hamar rájöttem, hogy ha kiengedem a féket, akkor ügyesen belekapaszkodva pár csőbe, berendezési tárgyba, tudom helyzetemet változtatni.

Marha nagy balhét kaptam, mert a dokinak is akkor kellett bejönnie, amikor én a szoba közepén voltam az ágyban és minden kísérletem ellenére sem tudtam befordulni a megfelelő szögbe. Beígérte a nővérke (akit ne egy ilyen könnyed egyéniségnek képzeljetek el), hogy ha még egyszer ezzel próbálkozom, akkor megkatéterez, így nem mertem tovább kísérletezgetni ezzel a lehetőséggel.

Elég hamar kitapasztaltam a helyi szokásokat és rájöttem, hogy az osztályon két nővérke teljesít egy időben szolgálatot, a dokik meg csak ritkán jönnek be az osztályra, inkább a műtőben vannak.

Drága jó szüleim, amikor az egyik idétlen haverom értesítette őket, hogy baleset ért engem (csak azt felejtette el mondani a barma, hogy mi a bajom…gyorsan tessék menni a KBA-ra, a Ricsit bevitték, nagyon súlyos baleset érte…) berohantak, de nem hoztak nekem semmit. Viszont kaptam pénzt, hogy a büfében majd vásároljak magamnak, amit csak akarok…

Na igen, csak ez egy fekvő betegnek nem könnyű feladat, főleg ha mindenki kiabál vele, aki fehérköpenyt visel.

Sebaj, majd osonok. Az egyik ilyen alkalommal landolt Jenő bácsi a halottas részlegben.

Nagyon fárasztó egy művelet, korházban úgy eljutni a büfébe, hogy ne találkozzál fehérköpenyes emberrel.

Útmutató betegeknek:

- Várd meg, amíg az egyik szobából becsengetik a nővérkét.
- Győződj meg róla, hogy a szobatársad kómában van, és távolléted közben nem fog csengetni a nővérkéért.
- Osonj az ajtóhoz, majd gyorsan bicegj vissza.
- Arra a kérdésre, hogy: mi volt ez a zaj, nem jó válasz, hogy te nem hallottál semmit. Mondd inkább azt, hogy te is hallottad, de nem tudod honnan jött.
- Szenvedj egy sort, amiért visszabicegés közben belerúgtál a gipszes lábaddal a lemezszekrénybe, aminek iszonyatos hangja van.
- Újból osonás, majd amikor tiszta a terep, akkor gyors suhanás a beszélgető beugrójáig.
- Itt vegyülj el a cigarettázók között, amíg a nővérke újból elfoglaltságot talál magának.
- Amikor ez megvan, akkor pattanj be az egyik tolókocsiba, háttal az osztálynak és így várd a liftet, mert ha meg is látnak, azt hiszik, egy beteg vagy (persze hátulról nem ismernek fel), akit majd visznek valahova.
- Amikor megérkezik a lift, akkor ne tolókocsistól szállj be, mert igen kínos magyarázkodás következik, ha a kívánt emeleten megállva egy orvos csoporttal találod magad szembe.
- A kívánt emeletre megérkezve határozottan szállj ki.


Nagyon fontos figyelmeztetés!!!

- Ha látsz egy mankót, akkor azt ne vedd el!!! Jó álca, de rohadt hangos tud lenni a tulajdonosa, amikor felfedezi a hiányt!

Na folytassuk..

A büfé megközelítése:

- Mivel a büfét az orvosok is előszeretettel használják és ránézésre megállapítják, hogy milyen gipsz van rajtad, így légy óvatos! /engem 3x is a cél előtt vittek vissza az osztályra/
- A büfé felé /akkoriban/ sok ülőalkalmatosság van, ha meglátsz orvost, akkor ülj le és vágj várakozó arcot.
- Ne a pultnál kezdj el azon gondolkodni, hogy mit is szeretnél, mert ilyenkor bebukni igen fájdalmas dolog.
- Kérj gyorsan és határozottan. Amikor kifizetted és megkaptad, amire vágytál, akkor azt már nem veszik el tőled, amikor visszafelé lebuksz. Viszont ezt is jobb elkerülni, mert elég hamar lenyugtatóznak, hogy nyugtuk legyen tőled, és akkor csak még nehezebb eljutni a büfébe.

Két nagyon fontos figyelmeztetés!!!

1, Elég hamar észreveszi a többi fekvőbeteg, hogy te ügyes vagy és megszerzed magadnak amit akarsz. Nyugodtan bevállalhatod, hogy nekik is viszel amit kérnek, mert ha összeszedsz 3-4 megrendelést, akkor általában a hálájukból fedezheted a magad kiadását, de…DE!!! a kávé rendeléssel bánj csínján, mert 3-4 kávéval visszafelé nő a lebukási esélyed, na meg a kávéfoltot is nagyon nehéz kimagyaráznod a gipszen. Én ez miatt egyszer fél napot ültem kacsán:-((

2, Ne vedd be a kis fehér tablettát, amit egy-egy lebukás után a nővérkétől kapsz.

NEM VITAMIN!!!

2008-03-03.

---

Az elmúlt hetekben volt pár érdekesebb fuvarom, pár vidám percem. Gondoltam fejben összegyűjtöm, azt majd egyszer, amikor érkezésem lesz rá, akkor egy csokorba szedve a blogba beírom.

Úgy érzem, most van érkezésem rá. Vasárnap van, igaz, meló akad, de valahogy lemerültem mint a Duracell nyuszi.

Első sztori:

Felvettem egy címet, megérkezek, majd egy kis idő elteltével érkeznek az utasaim. Egy nagyon idős házaspár. A mamika járókerettel botorkált ki a házból, a bácsika meg szerintem csak a hang után ment, mivel a szemüvege (a lencse vastagsága ellenére), már nem sokat adhatott vissza neki a külvilágból.

Természetesen ekkor még nem tudtam, hogy ők az utasaim, csak valahol mélyen sejtettem…ilyen napom volt. Először még kicsit morgolódtam is magamban, hogy na megint szállhatok ki pakolászni (járókeret), de a két kis öreg olyan szeretettel támogatta egymást be egy parkoló teherautó alá, hogy gyorsan kiugrottam és erre csörög a dió, arra meg a mogyorót kezdtünk játszani. Miután láttam, hogy a: Csókolom, itt vagyok, én vagyok a taxis…hú-hú erre, szólongatásommal nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, odasétáltam a mamihoz és az autó felé tereltem. Közben a pápi, akiről kiderült gyorsban, hogy a füle sem a régi, épp betámadott egy jelzőpóznát. Végére csak nehezen összeszedtem őket és beszálltunk az autóba. A nénike előre, a bácsika meg hátra.

Cím Zuglóba szólt, cirka 12 kilométeres fuvar. Elindultam. Az első kanyar után meg kellett állnom és a mamikát visszadöntenem a megközelítőleg ülőpóznak nevezhető testtartásba, majd jól bekötöttem rá a biztonsági övet, hogy az tartsa. Közben megnyugtattam a bácsikát, hogy - Nem, még nem érkeztünk meg.

Suhanunk, de nem mertem gyorsan menni, mivel féltem, hogy egy sima fékezésnél is két halálos áldozattal járó balesetet szenvedünk. Egyszer csak a mamika rákezdi:

- De szép idő van, februárhoz képest szokatlan.

Erre hátul a bácsika felélénkült és elkezdte a zakója ujját tépkedni. Először azt hittem valami gond van, de amikor megszólalt rájöttem miben mesterkedett:

- 14 óra 10 perc.
- Nem az időt kérdeztem Bélus, hanem azt mondtam, hogy szép időnk van – reagálta le a hallottakat a nénike.
- Igen, van még időnk bőven – nyugtázta a „hallottakat” az öreg.


Én nem szóltam egy szót sem, inkább az útra koncentráltam.

- A patak is milyen szépen folydogál – nézelődött a nénike a Thai útnál le, a Rákospatakra.
- Tessék, itt van zsebkendő – aktivizálta magát a bácsi.
- Béluska, nem az orrom folydogál, hanem a patak.
- Igen, majd iratunk fel rá valamit az orvossal – reagált Béluska.

Ekkor azon kezdtem agyalni, hogy vajon két ilyen idős ember, vasárnap, hova megy? Mi dolguk lehet, ami ráveszi őket egy ekkora túrára, ami számukra sok veszélyt rejt, hiszen menni nem tudnak, nem látnak és a hallás terén is tapasztalható némi hiányosság.

- Bélus, nagyon izgulok, hogy mit fog mondani…bár sejtem.
- Nem értelek Irma, nem hallok itt hátul semmit.
- Izgulok, félek rosszat fog mondani.
- Dani? Milyen Dani?


Haladunk utunkon, én meg titokban alaposabban megnézem az utasaimat. Mind a kettő tiszta, ápolt, pedig ilyen korban már ez sem egy könnyű feladat. A néni frizuráját szerintem Béluska készítette el, mivel annyi hajcsat volt a hölgy hajában, hogy az már súlyra is tekintélyes mennyiség. A bácsika ruháján egy porszem sem látszott. Két kis öreg, ebben a számukra idegen világban.

Vajon hová mehetnek?

- Tudja – fordult felém a néni – jósnőhöz megyünk – mondta és én hirtelen nem voltam abban biztos, hogy csak magamban gondoltam a kérdésem, ami az úti céljukat illeti, vagy ki is mondtam.


- Jósnőhöz? – kérdeztem vissza és szerintem azon sem lepődtem volna jobban meg, ha épp tájékozódási futáson akartak volna indulni.
- Igen. Oda. Béluskának nagy tervei vannak.


Ebben biztos voltam. Közben az öreg előreadott egy savanyú cukorkát meg a nénike szemüvegét. Valamit nagyon félrehallhatott megint.

- Írni akar, szeretné ha az dédunokái büszkék lennének rá és megismernék az életünket.


Na, ez valóban szép dolog, de miért kell ehhez jósnő?

A nénike ismét meghallhatta a gondolataimat, hiszen már mondta is a „választ”.

- A jósnőtől szeretnénk megkérdezni, hogy van-e ideje rá, hogy megírja, mert nem szeretné, ha egy félig kész művet hagyna maga után.

Na igen, az biztos, hogy ebben a korban már bármikor lehet arra a sajnálatos eseményre számítani.

Megérkeztünk, kipattantam, robogtam segíteni kiszállni nekik, majd amikor a járdán egyensúlyba hoztam mindkettőjüket, útjukra engedtem.

- Béluska, ne rohanj, van még időnk – szólt rá férjére a nénike.
- Igen – reagált a bácsika -, valóban szép időnk van, februárhoz képest szokatlan…

2008-03-02.

---

Valami döbbenetes felismerés kapott el ma délután. Itt kérem nagy baj van. Akik ismernek, azok tudják, hogy a legnagyobb kulimászból is a magam idióta humorával mászok ki, igaz, néha magamban nagyon megviselnek a dolgok, de nem mutatom kifelé. Mondjuk ez inkább barátok, haverok által okozott sebek, hiszen a mindennapi élet már annyira kérgessé tett, hogy nem is kapom már sokszor a fejem sem fel egy-egy újabb tüskére.

Na szóval ma délután tartottam hazafelé, amikor a feleségem telefonált, hogy nem vettem kaját és 13 óra magasságában már illene erről gondoskodni. Hmmm…tényleg, ma még én sem ettem, ami azért elég meglepő.


- Ok, várjatok meg, megyek haza és elugrunk a piacra vásárolni.


Miközben jöttem hazafelé, eszembe jutott, hogy milyen jól is esett vasárnap este a kirándulás után az egyszerű sima vajas kenyér, egy kevés zöldséggel meg tejjel.

Fel is hívtam az asszonyt, hogy mit szólna egy ilyen felálláshoz. Tetszett neki az ötlet…na meg nekem is, mivel elég szűkös mostanság a keret és nem árt kicsit meghúzni a nadrágszíjat. Ez meg egy sima vajas kenyér marha párizsival, annál olcsóbb nincs is…


Szépen felvettem őt és a lányomat, aki itthon van és kiindultunk a piacra.

Kérdeztem, hogy van-e otthon tej. Nincs, de mi lenne, ha zacskós kakaót vennénk, mert azt mindenki szereti.

Nagyon szép februári idő van, süt a nap, az emberek kissé vidámabbak, a madarak is kiengedtek már…miért ne…léptem a tejes pulthoz :

– Kérnék 4 zacskó kakaót!
– 600 forint lesz – mondta közömbös arckifejezéssel az eladó.


Kissé leforrázva fizettem ki a 600 forintot. A pulttól ellépve, szinte suttogva kérdeztem a feleségemtől:

- 150 forintba kerül egy zacskó kakaó?
- Igen.


Aham, na jó, ez van, úgy látszik manapság már a kakaó is luxus.

Sebaj, megyek veszek kenyeret.

- Mennyi kenyeret vegyünk? – kérdeztem a család eszét, Katát.
- Nem tudom te mennyit fogsz enni, nekünk hármunknak szerintem elég ½ kiló.


Fogok itt dekázgatni, veszek 2x1 kg-ot, azt jó napot…hiszen kint kellemes szellő simogatja a megfáradt munkából hazafelé tartók arcát, na és a macskák is elégedetten napoznak a kora tavaszi napsütésben.

- Kérnék 2x1kg kenyeret, zacskóban – kértem az eladótól, arcomon a Krisnások jótékony mosolyával.
- 560 forint lesz!
- Mi?
- A 2 kg kenyér 520 és 40 forint a zacskó.


Kifizettem.

Eddig van kakaónk és 2 kg kenyerünk potom 1160 forintért.

Nem baj, akkor sem fogjátok elrontani a napom, megyünk és veszünk zöldséget.

Paprika, retek, újhagyma, paradicsom. Ez az igazi egészséges életmód.

80 forint / db

Ezt látom kiírva a paprikánál.

- Kértek paprikát? – fordultam családom jelenlévő tagjaihoz, miközben arra gondoltam, hogy a benzinmutatóm igen elhajolva figyel az autóban.
- Igen – jött a válasz – 2 db-ot.


Ok, a fene megeszi egyszer élünk, 2 paprikát kérek, hiszen olyan kellemes nap van, a kóbor kutyák is boldogabbak, mint télen és pajkosan kergetik a napon sütkérező macskákat, akik félszemmel a vidáman csipogó madarakat figyelik.

- Paradicsomot is kértek?
- Igen, meg újhagymát is.

Szerencsére a retket elfelejtették, így arra már rá sem kérdeztem.

Végeredmény:
2 paprika 160 Ft.
5 szem paradicsom 380 Ft.
3 csomag újhagyma (nem a fonnyadtabb…hiszen kint süt a nap) 480 Ft.

Összesen: 1020 + 1160 forint az eddigiek, az = 2180 forint

Megindultam kifelé a családommal, a henteshez, hiszen a marha párizsit még nem vettük meg. Kifelé azon gondolkodtam, hogy milyen szerencse, hogy a 400 forintos vajból még van otthon.

Mennyi felvágottat vegyek, kérdeztem életem párját, aki – most már tisztán látom – a napi kajapénzből csodákra képes.

- 35 dkg elég lesz, mivel a fiad 2x szokott enni.

Egyem a jó étvágyát neki…

- Kérnék 35 dkg marha párizsit – kértem az eladótól, miközben figyeltem a vakító napsütésben szaladgáló állatokat kint és eldöntöttem, hogy kifelé egy párba belerúgok.
- 41 dkg, maradhat?


Hogyne, de majd este ülj be mellém és én meg nem a Flóriánra viszlek, hanem Békásra…sorry, kicsit hosszabbra sikerült. Mind1, nem ellenkeztem…kifizettem a 480 forintot érte.

2660 Ft.-

Ennyiben van egy négytagú családnak pár szelet vajas kenyér, felvágottal, pár zöldséggel, mellé kakaó.

Az autó felé még arrébb taszítottam egy napsütést élvező családapát, aki a kis családjával bandukolt ki a piacra, rámorogtam egy macskára és elhessegettem pár szemtelen madarat. Nem elég a magam baja, még a nap is a szemembe sütött.

Normális esetben ez egy reggelire való, na jó, még marad vacsorára is belőle…na de hol az ebéd? Azt már ki sem merem számolni.

Uraim, szerintem a bevásárlást hagyjuk meg a lányoknak, ehhez mi túl gyenge idegzetűek vagyunk…



 

2008-02-26.

---

A tegnapi napot nagyon röviden összefoglalva: Dolgoztam sokat, kerestem keveset. Ritka az ilyen csütörtök. Mentek a körbetelefonálások, hogy ki merre és neki megy-e. Azt mindig jól megnyugodott az ember, hogy másnak sem megy:-)

Mind1, majd ma.

Annyi volt jó a tegnapi napban, hogy Ákoson nagyokat tudtam szórakozni. Olyan kanyarokba esett bele, hogy szerintem nyugodtan indíthatna ő is egy blogot. Volt járókeretes nénike, szatyrában kutyával és különböző taxist zaklató fuvarok.

De ami igazán jó volt, hogy fogadtunk egymással. Ákos szerint a XIII. kerület Tomori utca találkozik a Béke úttal és ebben olyan biztos volt (mivel ő lakott ott:-D), hogy fogadni is mert rá.

MA Ő FIZETI A KAJÁM!!!

 

2008-02-22.

 

---

Telefonban is volt pár megkeresés, és tegnap a Főtaxi bowling versenyen is rákérdezett az egyik kolléga, aki a lap lelkes olvasója (csak én nem tudtam erről), hogy mi van a Csogu Blogjával?

Köszöni, megvan, csak nem íródik. Lehet nekem is kellene egy titkárnő, akinek lediktálhatnám a dolgokat, mint ahogy Ferenc testvér teszi, de sajna erre egy taxis keresetből már tényleg nem telik.

- Miért, annyi a dolgod? – jött a kicsit élcelődő kérdés.

Fene tudja. Lehet én osztom rosszul be az időm, de nekem úgy tűnik, hogy valóban kicsit elfoglaltnak érzem magam.

Na de döntsétek el ti magatok. Leírom az elmúlt 24-27 órám történéseit.

2008-02-20.-a, reggel 9 óra. Ébredés 4 órás alvás után. Feleségemmel pár szó váltása, fejemben az aktuális nap összerakás. Majd internet – hallotaxi.
Rápillantás a lapra, hogy nincs-e valami nagy gáz. Nyugtázva, hogy nyugodt hajnalunk volt. Majd megtekintése a regisztrált felhasználóknak, egyesek engedélyezése, de a góré nickek különböző változatai nem kaptak pipát. Majd szörfölés a neten, keresve a számomra érdekes híreket, na meg olyat, ami esetleg a lap miatt érdekes számunkra.

Közben behozza a feleségem az életet jelentő grapefruitot lefacsarva.
Telefonálás tomajernek egy indexes hír miatt, amire a főtaxi 1267-es kollégája is nagyon kedvesen felhívta a figyelmem délután.

Elég rövidre sikerült Tomival a diskurzus, manapság valahogy nincsenek jó napjai, pedig én most még ártatlan is vagyok ebben.

Készülődés, mert találkozóm van 13 órakor a bátyámmal. 12 órakor változtat a bratyó az időponton, és 15 órára helyezi át. Kész öröm. Közben telefonál az egyik kolléga, aki szeretné, ha ma este vinnék neki egy GPS-t. Ok, lebeszélve, majd én keresem a Főtaxi 2001-es kollégáját, mert kellene tőle egy riport és a kocsijáról pár kép, a nemsokára megjelenő tanulócsoportos cikkhez.

Megértetem vele, hogy ki vagyok és mit szeretnék tőle, bár ez az elején nehezen ment, mert amikor bemutatkoztam neki, hogy Csogu vagyok a Főtaxitól, a 1014-es ellenőr, akkor szegény azonnal rákezdte:

- Tudom miért hívsz, de én az utast elvittem a Művészetek…

Megnyugtattam, hogy nem, és ne idegeskedjen, egy teljesen más ügyből kifolyólag keresem és azt sem tudom miről beszél:-))

Megnyugodott, de ettől függetlenül még mindig fogalma sem volt szegénynek, hogy én ki is vagyok és mit szeretnék tőle.

Ok, van 2 órám az indulásig. Gyorsan megírtam egy riportot, amit Garamszegi Miklóssal készítettem, szintén erről a tanulócsoportos dologról. Maradt még egy órám. Gyorsan ledőltem, minden perc ajándék, amit alvással tudok tölteni.

14 órakor a feleségem alig tudott életet verni belém, de végén csak sikerült neki.

Gyors zuhany, öltözés és 10 perc múlva már az utcán is voltam. Pár telefon útközben, majd a bratyóval találkozás a VIII. kerületben. Érdekes, ráért, nem rohant, így tudtunk 20 percet beszélgetni, aminek az lett az eredménye, hogy igen csak szűkébe kerültem az időnek, mivel 17 órára szerettem volna kiérni a Bowling versenyre, kőbányára.

Közben még a 1758-as Ákossal is összefutottam, 5 perc beszélgetés, majd rohanás a XIII. kerületbe, ahol 2 helyre is be kellett szaladnom, az egyik a GPS miatt. Közben hívott a 1042-es Peti, hogy jövök-e a versenyre.

- Persze, tervben van.

Miközben rohanok ki kőbányára telefonál a feleségem, hogy a lányom a futás után befulladt…de jó, nem szedi 3 napja a C vitamint…elfogyott…venni kell.

Szerdai csúcsban a XIII. kerületből a X. kerület Tavas utca, 23 perc alatt szerintem nem rossz eredmény. Közben hívogattam a 2001-es kódú kollégát, hogy nincs-e véletlenül a környékemen…nem volt…sebaj, majd később.

Egyszerre érkeztem a versenyre jó pár kollégával, köztük a 1042-es Petivel, aki megdicsért a pontosságom miatt. Rám is fért, mert sok civil autós elég negatívan fogadta a kreatív ötleteimet, amit a közlekedés terén adtam elő odafelé.

Jól esett nagyon az üdítő, amit Peti nagylelkűen fizetett, majd lerohantam a pinyóba, hogy elkezdjem a dolgom: fotókat készítsek.

Ekkor hívott a Csicsa, vele volt egy 5 perces megbeszélésem, és utána tudtam csak elkezdeni a dolgom. Sokan voltak. Egyből levágtam, hogy egyre nagyobb a kedv egy-egy ilyen megmozdulásra és örömmel fedeztem fel új arcokat a megszokottak mellett.

Nagyon nehéz egy ilyen bowling versenyt fényképezni. Az összes lámpa ellenem van, na meg szemből elég nehéz fotózni egy játékost. Szerencsére már én is megszokott vagyok és nem nagy az ellenállás a fényképezés miatt. Még Lajosunk is örömmel fogadott. Le is fényképeztem, amint örül a lehetőségnek, hogy megörökítem.

2 turnusban jöttek a versenyzők. Az első adag 17 órai kezdéssel indult. Mondjuk ezt az elején nem tudtam, így ½ 7 magasságában épp elköszönni készültem, amikor Miklós szólt, hogy 19 órától jönnek még egyszer ennyien.

Puff neki…

…ma sem lesz meló.

Közben hívott a 2001-es kolléga, hogy már kicsit fáradt nappalos lévén, mikor találkozunk.

- Holnap.

Nem mondom, hogy nem örült ennek a hírnek:-)

19 óra magasságában be is futottak az újabb versenyzők. Sajnos 20.30-kor feladták az aksik amik nálam voltak, nem tudtam több képet készíteni. Na meg az is hozzátartozik, hogy amíg a „sportemberek” amikor sorra kerültek gurítottak egyet-egyet, addig én az elmúlt közel 4 órát végigszambáztam, végigálltam…így a lábaim is a lemerültségről figyelmeztettek.

Jó volt beülni az autóba.

Miközben robogtam vissza a városba, azon gondolkodtam, hogy milyen teendőm is van még?

Húúúúúúú a zárások…

Bbetyár mondta, hogy ma este adhatom le utoljára, utána nagyon kiakad. Gyorsan hívtam tomajert, aki a tutijában vegetált.

Gyorsan arra vettem az irányt, legyek túl rajta. A Taxi4-nél sem mehet valami rózsásan, mivel bőven ott értem még. Beszélgettünk vagy 10 percet, majd elindultam, hogy valami pénzt is keressek. Ákos hívott (1758), hogy szabadult otthonról és jön ki dolgozni.

- Hajnalig nyomjuk – közölte.


Mondtam neki, hogy rendben, csak ugorjunk el a Pillangóba valamit kajálni, mert elfelejtettem ma enni. HIBA volt!!!

A Pillangóból kijövet éreztem, hogy kevés volt az idő, amit pihenéssel töltöttem, és szinte állva képes lennék elaludni. Azért nem adtam fel ilyen könnyen. Elmentünk Ákossal a tutinkba, majd szieszta pózba helyezkedtem. Sok időm nem volt erre, mert már dobtak is egy címet, és mivel sorba nyomunk, így Ákos elviharzott. Beálltam a helyére, és várakoztam. Ákos már rég visszatért, amikor sikerült nekem is egy fuvart felvenni.

Ezt is már csak olyan becsületből vettem fel, hogy legalább az elautókázott benzinpénzem megcsináljam. Amint végeztem a fuvarral, elindultam haza. Közben végig azon agyaltam, hogy milyen sok munkám lesz holnap a képekkel, amit a bowling versenyen készítettem. Ez kicsit felzaklatott.

Éjfélre értem haza, és azonnal nekiláttam a képeket rendszerezni, feljavítgatni stb…stb…

Közel 2 órám ment rá, majd még 1 óra, mire feltöltöttem a lapra. Egyenlőre nem élesítettem a feltöltést, így az a lapon még nem látszik. Várom Balutól a versenyeredményeket.

Hajnali 4-kor sikerült lefeküdnöm…

9.30 felébredtem. Feleség beszélgetés, lap, hírek. Nézem az emailem, nem jött meg Balutól a táblázat. SMS neki, hogy ébren van-e? Igen, délben megy be és elküldi, mert véletlenül rossz email címre küldte.

2001-es kolléga 12 órára ígérte, hogy kezd. Na, akkor van 1 órám. Mire mulassam el? Ekkor jutott eszembe a blog. Gyorsan elkezdtem megírni, közben hívott a 2001-es Fitos Zoli, hogy itt van Újpesten. Megkértem, hogy jöjjön ide a ház elé. Megtette, rendes volt. Lerohantam, pár fotó, 10 perc beszélgetés, majd roham fel. Közben Balu hívott, hogy átküldte a képeket. Nézem, semmi. Sebaj, befejezem a blog írását, azt majd utána hívom.

Most hívtam. Nem érti, hogy miért nem jött át a táblázat, de elküldi újra. Most itt ülök, várom az emailt, hogy kiengedhessem a bowlingos cikket a képekkel, majd rohanhassak melózni, mert a brifkóm igen anorexiásan néz ki…

Ui: Kiderült a turpisság. Balu a csogu@hellotaxi.hu-ra igyekezett emailt elküldeni. Mondtam neki, hogy HALLO :-))…és már meg is érkezett amire vártam.

Ui2: Viszont képtelen vagyok egy értelmes kinézetű táblázatot elkészíteni, így tovább küldtem Bbetyárnak azzal a kéréssel, hogy HELP!!!
 

2008-02-21.

 

---

Rég nem írtam blogot.

Ennek 2 oka is van:

1, Ugye nem működik a gépem, és így ez külön felkészülést igényel. Úgy Gondolom, mivel December van, most a munkának kell elsőbbséget élveznie, majd januárban (sajnos) lesz időm a netezésre.

2, Az életmódváltás. Igen, szóval lassan sikerül ismét mélyebbre és mélyebbre jutnom ebben a témában, pedig eredetileg nem is ez volt a szándékom.

Akkor írtam utoljára, amikor megvettem a vitaminokat. Szerencsére beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet. Az éhezés egy csapásra elmúlt, és újra úgy tudtam kajálni, ahogy talán a kezdetek kezdetén kell. Ez messze van még az egészséges táplálkozástól, de egy jelentős lépés, elszakadás, a zabálástól. Próbálom szétválasztani az ételeket, nem együtt fogyasztani a fehérjét a keményítővel és a szénhidráttal. Cukrot, fehérlisztet kiiktatni és előtérbe helyezni a zöldségeket.
Akik ott voltak a főtaxis bulin a Trófeában, azok tudják miről beszélek. Grillhús, grillsajt és rengeteg zöldség.
Az adag? 2 nagy tányér, mivel ebben a módszerben nem a kalória számlálás rég elavult módszerét követi az ember. És ami ebben a jó: így is lehet fogyni! Igaz, kezd a súlyom nagysága másodrendű dologgá válni, és inkább a mozgás, a frissesség, a vitalitás az, ami motivál. Nagyon sok vitamint fogyasztok, ásványi anyagot, nyomelemet, szóval mindent, ami a szervezetünk tökéletes működéséhez nélkülözhetetlen.
Reggelente még mindig a grapefruit ivás játszik, sőt…!! Egyik nap nem ittam meg a reggeli szokásos adagom és az egésznapom el volt cseszve.

Mozgás: Csütörtökön 1 órás folyamatos gimnasztika egy jó nagy séta után. Feleségem nem akart hinni a szemének, főleg akkor, amikor ezek után nem az ágyba zuhantam holt fáradtan, hanem egy frissítő zuhany után rohantam ki dolgozni.

Cigi: Változó. Volt olyan nap, amikor elszabadult a pokol és lecsúszott 40 db, de például Tegnap ez a szám 27 db volt. Nem erőltetem a leszokást, csak kicsit odafigyelek, hogy valóban csak akkor gyújtsak rá, amikor megkívánom ezt a büdös rudat.

Súlyom? Na igen, azért ez is érdekel, hiszen szeretnék 2008. május 1.-ére 84 kg lenni.Jelenleg 116.6 kg vagyok, ami 7.4 kg fogyást jelent cirka ½ hónap alatt. Hogy ez most sok, vagy kevés, vagy éppen ideális? Nem tudom, de különösebben nem is érdekel, a lényeg, hogy hétről-hétre kevesebb és kevesebb lesz és a végén cbtaxi leborul előttem és elismeri nagyságom, ami akkora már kisebbségem lesz:-)))

2007-12-15.

 

---

                                               

Cbtaxi  

---

Tizedik nap

Rosszulléttel ébredtem. Hányinger, szédülés, általános rossz közérzet.
Kata kérdésére, hogy mit eszel ma, azt válaszoltam, hogy : SEMMIT!!!
A grapefruit levem megiszogattam és ettől délutánra sokkal jobban lettem. Na meg persze attól is, hogy ürült a gyomrom.
Vettünk mozzarella sajtot és – Igaz nem sok – salátával megettem.
Este 9-re kész lettem.
Az éhség kezdett rajtam erőt venni, ami jó jel volt, hiszen azt mutatta, hogy elmúlt a gyomorrontásom. Na de ma nem akartam a tegnapi hibát megismételni, így bevágtáztam a napfényes vega étterembe, ami a VII. kerület Rózsa utcába található, és ettem egy fél adag paradicsomos pennét.
Igazából nem szeretem ezt a fajta tésztás megoldást, de most kifejezetten jól jött.
Viszont örömmel beszámolhatok arról, hogy az egész hetes hajtás eredményeként lett arra pénzem, hogy vegyek magamnak egy Alap vitamin csomagot Dr. Lenkeinél.
Plusz vettem egy doboz C-vitamint, ami kapszulánként 1000 mg-os!!!
Annak meg nem tudtam ellenállni, hogy most 50%-os kedvezménnyel lehetett hozzájutni Lenkei könyvéhez, a: Cenzúrázatlan egészség címűhöz.
Azt olvasgatom most. Figyelem, ez nem azonos a Cenzúrázott cíművel. Ebben már benne vannak azok a tapasztalatok, amik 2-3-4 év alatt jelentkeztek az embereknél. Olyan szinten lelkesített ez be, hogy elhatároztam napi 4-5 ezer C-vitamint szedek.
Majd ha jó lesz a gépem, akkor erről a témáról szívesen fogok írogatni, na meg ha valakinek, nem egyezik velem a véleménye, akkor érvelni:-)))
Ami különösen nagy örömmel tölt el, hogy tomajernek is és Ákos1758-nak is vehettem (megkértek rá). Viszont Sanyi barátom ragaszkodik a betegségéhez, ő még(!!!) nem szeretne meggyógyulni:-(

2007-12-08.

 

---

Kilencedik nap

Ma jó volt. Reggel mérlegelés: 119.8 kg (Eddig-4.2kg)
Ebédre rántott karaj volt, salátával, mozzarella sajttal. Igaz, nem ebédre ettem meg, hanem délután 17 órakor, mivel ebédre csak a facsart gyümölcslé csúszott. Egyszerűen nem voltam éhes. Este sem kifejezetten az éhség miatt ettem, hanem mert ugye úgy voltam vele, hogy ennem kell.
Na viszont este, kajálás után 4 órával, olyan éhség fogott el, hogy majd kidőltem a kocsiból. Mint azt anno megtapasztaltam, az éhség valaminek a hiánya.
Hiába na, muszáj megvennem a vitaminokat, nem lehet tovább húzni. Kitaláltam magamnak a zsírt, eszek a Mc-ben egy ilyen Rösburgert megint, az majd segíteni fog.
Segített!!! Olyan rosszul lettem, hogy azt hittem a világból kiszaladok miatta. Hasmenés, hányinger, minden ami kell.
Sajnos megtapasztaltam ezt már anno, hogy amennyiben az ember elkezd normálisabban táplálkozni, akkor egyes ételek élettani hatása változik.
Egészen egyszerűen fogalmazva: amit anno simán legyűrtél és semmi bajod sem lett tőle, attól most totál kész leszel.

2007-12-08.

 

---

Nyolcadik nap

Ma végre a megszokott rendben zajlott az életem. Igaz ébredés után cbtaxi meginvitált magához egy teázásra a feleségemmel együtt. Fel is ugrottunk bevásárlás előtt, ittunk egy jó teát és közben beszélgettünk…

De nini, mit láttam meg a konyhaasztalukon????????????????????????????????
Egy doboz 500 mg-OS C-vitamint!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Amiből ott előttem be is vett egyet!!!:-)
30 percig szívtam a vérét miatta, majd megnyugodva, hogy még sem önmaga ellensége, távoztunk.
Kaja: Nagyon éhes voltam és rohanva bevásároltunk. Az ebéd 10 darab halrudacska volt, amit Eddig desszertként fogyasztottam az ebédem mellé, de a 10 darabból csak 8 csúszott Le, egy EGÉSZ csomag salátával + újhagymával.

Totál kilőttem magam, majd Szinte félájultan dőltem vissza az ágyba és aludtam el 3 óra erejéig.

Mozgás: Kocsiból kiszállva, egyet nyújtózkodtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve futottam egy kört az autó körül…na meg még egyet…meg még egyet…ekkor vettem észre a susnyásban álldogáló 6x6-OS kollégát, aki Szerintem épp 3asbreaket akart mondani, a látvány miatt:-))))

Kicsit égő fejjel ültem vissza az autóba, na meg nem kevés oxigén hiánnyal:-)))

2007-12-06.

 
 

---

Hetedik nap

Ma lett a fiam 9 éves. Feleségem délelőtt bevitt az iskolába tortát, ott volt ez miatt egy elmaradt óra, ami különösen jót tett a gyerek népszerűségének:-))
Felébredtem és irány át anyuékhoz, ott várt rám a család. Amint beléptem az ajtón, már láttam, bajban vagyok. Az asztalon minden finomság. Gulyás leves, rántott húsok, sütik.

- Melegítem is neked a levest – mondta anyu.
- Köszönöm, de nem kérek semmit sem enni – szólalt meg belőlem egy idegen hang.
Még apu is felkapta erre a fejét és a szemembe nézve fürkészte aggódva, hogy milyen katasztrófát fogok bejelenteni, mert általában egy kisebb dráma párosult Eddig mindig az mellé, ha én nem kértem enni. Feleségem is döbbenten nézett, mivel ő meg volt róla győződve, hogy ma, és itt fog elvérezni a diétám.

- Miért nem? – kérdezte anyu aggódva.
- Tegnap valamivel elcsaptam a gyomrom és félek, hogy nem fog ez most jót tenni. – füllentettem, mivel ha bevallom az igazat, akkor a további unszolás kínos pillanatai vártak volna rám.
- Csak egy kis levest akkor – próbálkozott még anyu.
- Nem, köszönöm, de félek, akkor nem tudnék este dolgozni.
Ez hatott. A munka az szent dolog és kötelesség anyuék szemében:-))

Ezek után különböző programokon vettünk részt a gyerekekkel és igen jó hangulatban érkeztünk este haza. Én fel sem ugrottam, hanem amint kiszállt a család a kocsiból, már kapcsoltam is át magam taxi üzemmódba.

Érdekes, de se nem ittam, se nem ettem, de egyik hiánya sem ébresztett fel bennem vágyat…egész hajnalig. Ekkor beszállt egy Roma srác és elkezdtünk útközben beszélgetni. Valahogy a kajákra terelődött a szó és sztorizgattunk, kaja recepteket boncolgattunk. Miután kiszállt rohantam az első Mc Donnaldsba és még épp időben, az ájulás előtt érkeztem:-))
Egy Röstiburger szendvicset ettem. Érdekes…jónak jó volt, de valahogy nem az igazi. Na nem azért, mert lelkiismeret furdalásom volt vagy valami ilyesmi…nem-nem, hiszen simán belefért ez a napomba a jelenlegi állásom szerint, csak valahogy kevés volt benne a saláta:-)))

Mozgás: A Mc után hazamentem, de nem bírtam elaludni, nem voltam fáradt. Feleségem arra ébredt hajnal 4-kor, hogy nagyban gimnasztikázom a szoba közepén. Azt vettem észre, hogy Kata ül az ágyon és csipkedi magát. Szerintem azt hitte, hogy álmodik.

Taxi Semmi extra, ment szépen a meló.

2007-12-06.

 

---

Csogu sportol

	2007.12.06. 13:00
	Cbtaxi írása Ma - gondoltam - hozzájárulok

---

Hatodik nap:

Ma volt a második mérlegelés: 120.6 kg (Eddig -3.4 kg)

Eleinte 3 naponként fogok mérlegelni, majd később hetente egyszer. Ennek semmi más oka sincs, minthogy az elején látványosan mennek Le a kilók, majd utána már nem annyira, ami néha el tudja venni az ember kedvét az egésztől. Én legalábbis így vagyok vele, de ez mindenkinél másként mutatkozik meg. Reggel ébredés után a szokásos facsart gyümölcsital, majd döbbenten tapasztaltam, hogy abszolút nem vagyok éhes. Nem is erőltettem a kérdést, gondoltam majd este eszem valamit. Estére sem éheztem meg, egész addig, míg Neve senki fel nem hívott, és nem kezdtünk el kajáról beszélgetni. Sanyi valahogy még a gagyi kaja elfogyasztását is úgy tudja érzékeltetni telefonon keresztül, hogy az embernek összefut a nyál a szájában:-))

Letettük a telefont, majd ültem tovább a tutiban, gondolataimba mélyedve. Hirtelen ötlettől vezérelve visszahívtam Sanyit, és felajánlottam neki, hogy jöjjön ide a tutiba (úgy is a környéken végzett) és ha már nem kajálhatunk egy jót, akkor répázzunk egyet. Kapva-kapott a lehetőségen és nem telt el 5 perc és már meg is érkezett.

Ülünk a sötét téren egymás mellett és csendben répázgatunk. Először én kínáltam meg az enyémmel, majd ő az övével. Azt mondta, hogy az enyém olyan íztelen pici, de kóstoljam meg csak az övét. Valóban, el kell ismerni, az jobb volt. Igaz, nem olyan szép és gusztusos mint az enyém, meg ránézésre is öregebb, kicsit fásabb, de az ízek jobban érvényesültek.

Dumáltunk mindenről, meg azon vigyorogtunk, hogy amikor anno megismerkedtünk és spanokként dolgoztunk, nem is sejtettük, hogy egyszer még a nagy Magyar éjszakában együtt fogunk répázni az éj leple alatt.

Ha valakire szintén ilyen vágy tőr rá, az éjszakában, akkor 3 helyet tudok neki ajánlani. Vagy a Mexikói úton tud a zöldségesnél répát venni, de az nincs megpucolva. Vagy Tesco, leveses zöldség, vagy a Mc Donnalds, ott lehet kapni 290 forintért ilyen bébirépát (8db), ami konyhakész.

Mozgás. Nuku mozgás:-( Ébredés után rohangálás, majd meló. Mozgás is volt, amennyit a munkám megkíván. Hátrafordulás tolatásnál, kiszállás a csomagok elhelyezésénél, a kedvesek megkeresése a búfelejtőkben.

Taxi:

Igazán kínos sztoriban volt részem. Van egy utas, aki rendszeresen rendel. Nem nagy kanyar, de én csípem az ürgét, mert süthet a nap, eshet a hó, fújhat a szél, nem tudtam még úgy megérkezni, hogy vagy ne állt volna már lent, vagy 1 percen belül ne érkezett volna Le. Nekem ez sokat jelent, valahol azt mutatja a szememben, hogy nem néz Le minket mint taxisok, és nem használja ki a kor adta lehetőségeket, amikre mi rákényszerültünk.

Tegnap is rendel a jóember, majd közli, hogy tegyek valami csodát, mert 12 percünk van, hogy odaérjen a Nyugati postához. Kapaszkodott is rendesen, és Szerintem elültettem azt a gondolatot benne, hogy taxisnak többé ilyet ne mondjon, csak ha valóban életbe vágó, hogy időre a célhoz érjen.

Még mellettem ült (kapaszkodott), amikor egy elém dobott címet felkaptam. Megérkezés után tempósan haladtam is az új címre. Jó kanyar volt, Igaz csekkes, mint utólag kiderült, de sebaj…lesz helye. Utána irány a benzinkút, kicsit megitatni a lovam. Épp bent vagyok a kúton, amikor rám telefonált az Ákos1758, hogy nagyon keresnek a csövön. Futás ki a kocsihoz, miközben azon agyaltam, hogy mit akarhatnak tőlem.

Mint kiderült, az ismerős férfi telefonált be, hogy valamit a kocsimba felejthetett. Azt nem közölték, hogy mit, csak hogy nézzek körül. Kúszok-mászok a kocsiban és közben azon szentségelek, hogy miért Pont ő, és miért Pont nálam. Semmit sem találtam. Közöltem ezt a reklamán, majd nagyon kiakadtam, amikor a hölgy visszakérdezett:

- Biztos???
A fene egye meg, persze hogy biztos…sajnos.

- Kedves, nem tudom mit kell keresnem, de egy biztos. Amennyiben az utas, egy gombostűt vesztett el, az sem nálam, mivel végig nyálaztam az egész utasteret, de sehol semmi.
- Hááát jóóó.

Na ez az egész estém elb@szta. Azon agyaltam, hogy majd milyen ciki lesz, ha legközelebb felveszem és ha nem is mondja, de a gyanú árnyéka ott fog lebegni a szemében:-(( Ráadásul úgy, hogy tényleg ártatlan vagyok.

Már jó késő este volt, amikor megálltam a Nyugatiban (ott végeztem) és látom, hogy sétál át az úttesten az emberem. Dudáltam neki, majd kiugrottam az autóból és hozzá siettem.

- Ne haragudjon, de komolyan nem találtam semmit sem az autóban.
- Jajj nincs semmi baj, meglett. Képzeld el, a közértben rántottam ki a 30 ezer forintot és amikor 20 perc múlva visszamentem, még mindig - félig a pult alá becsúszva - ott hevert.
Nem tudom melyikünk örült jobban, ő, vagy én?!!!:-)))

Azért gyorsan közöltem ezt azzal a hölggyel is, aki akkor a reklamán volt és végre megnyugodott lelkiismerettel indultam tovább.

Igaz, kellemetlen volt, de legalább újra figyelmeztetett ez engem, hogy minden fuvar után jó, ha körülnéz az ember a kocsijában…sosem lehet tudni…

Ötödik nap

Ez a nap jól kezdődött. A fiam kedden lesz 9 éves, így a mai nap (vasárnap) tartottunk neki egy kis meglepetés bulit. Átjöttek öcsém gyermekei és ereszd el a hajam zsivaj kezdődött. Előtte a Kata ébredés után elkészítette nekem a grapefruit levem, amit kicsit mohón ittam, majd behozta 30 perc elteltével a két szelet rántott karajt salátával. Szegény kutya ott ült mellettem és lelkesen csóválta a farkát, mert Eddig mindig jutott neki „pár” falat. Most csalódnia kellett, egy falatot sem adtam neki, sőt, sóváran néztem a tányérját, ahol ínycsiklandó falatok lettek felszervírozva. Tré volt az egész este, éhes voltam és a víz sem csúszott.

Hajnalra ott tartottam, hogy szépen megideologizáltam magamnak, hogy én nagyon szerencsétlen vagyok, hogy nem ehetem, amit szeretnék és főleg nem Annyit, amennyi jólesne. Ennek az lett a végeredménye, hogy kilopózva a konyhába magamévá tettem 2 szezámmagos puffancsot. Sokan ilyenkor lelkiismeret furdalást éreznek. Én is! A maradék harmadik puffancs miatt, amit nem fogyasztottam el, de ez a kettő is elégnek bizonyult ahhoz, hogy elbírjak aludni.

Mozgás: Kisebb gimnasztika, de nem vittem túlzásba.
Cigi: 32 db

Taxi:

Kifejezetten jól ment, pörgött, és hajnalra sem jött elő az ismert tompaság, valahogy üres gyomorral jobban megy a buli:-))

---

Negyedik nap

Eszem nagyban az ebédem: Főtt krumpli – főtt répa – és sok saláta, amikor is hívott Fox, hogy látta a blog fórumában, hogy JWT-nél Tegnap bekajáltam. Eddig sem esett jól az ebédem, de ekkor felidéződött bennem JWT kedvesének az ebédje, pontosabban azok az ízek. Nem kértem én semmi mást, csakhogy este JWT jöjjön ki dolgozni és vegyen fel egy címet…előre éreztem, hogy késni fog.
Különben meg ez az első nap, hogy megmaradt vacsorára a kaja fele. Valahogy a mai menü nem csúszott annyira…de nem ettem meg este a kaját, mert

1, nem volt ínyemre való
2, Valahogy nem is voltam éhes

…szenvedtem is éjszaka rendesen. Hajnalban hazaérkeztem és nem bírtam elaludni, így felborítva mindent, bekajáltam a tegnapi maradékot. 3 krumpli, két répa. Az életbe nem gondoltam volna, hogy tud ez ilyen finom is lenni:-)) Hiába na, vitaminok nélkül nehéz…
Mozgás: A tegnapi mozgásom annyiból állt, hogy 2 percenként rohangáltam ki a konyhába, hogy mikor lesz kész az ebéd…:)

Taxi:

Beszáll két olyan 40-es férfi. Az egyikkel semmi gond – ő ült hátul -, a másik viszont az az igazi tenyérbe mászó, akinek az ember szívesen okozna fájdalmat.

Beszélgetnek. Téma az ünnepeken való elutazás. Vitáznak nagyban, hogy hova menjenek?!! Síelni, vagy búvárkodni 1 hétre. Érvelnek egymásnak, az egyik ezt favorizálja, a másik azt. A normális síelni szeretett volna menni a két családdal, mert a gyerekek itthon nem élvezhetik ki a telet, mivel manapság nálunk nincs tél. A másik, a búvárkodás mellett kardoskodott, mert szerinte minden bugris el tud menni síelni, viszont a búvárkodás az úri huncutság. Egyszer csak felém fordul a búváros és nem kevés cinizmussal a hangjában nekem szegezi a kérdést:

- Maguk taxisok, hogy oldják meg ezt a kérdést??
- Egyszerűen, mi két hétre utazunk el. 1 hét síelés, 1 hét búvárkodás. – feleltem a világ legtermészetesebb módján.

Döbbent csend, emberünk arcára ráfagyott a gúnyos mosoly. Egyszer csak a hátsó felnevetett (akinek Gondolom megvan a maga véleménye a „barátjáról”)

- Lacikám, ezt beszívtad!!!

Persze fizetni Laci fizetett…a jattból sok búvárkodásra nem futná:-)))

2007-12-02.

 

---

Harmadik nap

Ma volt az első mérlegelés: 121.8 kg (Eddig -2.2 kg)
Különben meg hajnalra nagyon szenvedek, mert
1, Még mindig nem sikerült a vitaminokat beszerezni. Lenkei félét szeretném, annak meg ára van. Sebaj, talán hétfőn, ha jó lesz a hétvége. Így is a gyümölcs, amiből a reggeli ital van, nem olcsó dolog. Úgy kell nekem, miért nem nyáron kezdi el az ember az ilyen irányú terveit megvalósítani.
2, Könnyű dolga van annak, aki nappal van ébren, mert reggel felébred, délig el vizezik, meg egy kis gyümölcs, majd 12 után 2 részletben magához veszi a táplálékát, azt este 8-kor lefekszik…akkor, amikor egy éjszakásnak kezdődik az egész buli.
Ébredés után facsart narancslevet ittam. Ezen a napon csak egyszer ettem. 10 darab hal rudacskát kirántva mozzarellával. Viszont egy egész zacskó saláta elfogyott mellé. Majd ha jó lesz a gépem, akkor ezek mellé az információk mellé képekkel is szolgálok, addig viszont a vizuális fantáziátokban bízom.
Este ébredés után, ami után magamhoz tértem, egy keveset mozogtam. Gimnasztika ( a vállam félelmetes ropogásával, mint zenei kíséret) egy kevés kézi súlyzó lóbálással vegyítve. 10 perc után érdekes felfedezést tettem. Oxigén nélkül nehéz élni.
Mentálisan kicsit instabil vagyok. Az egyik pillanatban imádom és szeretem azt a világot, amit a következő pillanatban simán el tudnék pusztítani:-))

Cigi: 35 db

Taxi:

Pont olyan világvége hangulatban voltam, amikor megint egy anyuka 3 gyermekével. Már az is próbára tette az idegrendszerem, ahogy a 3 gyermek beszállt – ülésen végig trappolva. Majd miután elindultunk a kedves mama, hogy lefoglalja csemetéit, egy játékba kezdett velük.
- Hogy csinál a kacsácska? – tette fel a kérdést, mire a 3 gyerek egyszerre kezdett veszett hápogásba.
- Hogy csinál a kecskécske? – váltott egy jó perc múlva, mire 3 büszkesége vadul mekegni kezdett.
Istenem, milyen csapást mérsz még rám? – tettem én fel magamban a kérdést az égiekhez fohászkodva. Nem elég, hogy kis csokik nélkül kell élnem elkövetkezendő 6 hónapját, akkor még ez is…

Viszonylag elég jól bírtam. Majd egyszer csak, amikor épp szólalni készült az anyuka, megelőzve őt én tettem fel a gyerekeknek a kérdést:

- Hogy csinál a halacska?

Bevált, mindegyik gyerek veszett tátogásba kezdett.

Már majdnem megnyugodtam, hogy a hátralévő 2 km-et végig tátogják a csöppséget, amikor anyuka hibásan felmérve a terepet rázendített:

- ééééééééééés hogy csinál az elefánt???

Mondanom sem kell, olyan ricsaj alakult ki a kocsiban, hogy a fejemben az erek összekoccantak.

Szívem szerint új hanggal ismertettem volna meg a gyerekeket:

- éééééééééééés milyen hangot ad egy fuldokló anyuka???

2007-12-01.

 

---

Második nap

Az első átéhezett éjszaka után, közel 15 órai meló után hazaérkezve, befaltam egy tálca (annak csúfolják) salátát, olyan 5 dkg sonkával…érdekes, az előzőnaptól eltérően, most a salátából sem maradt a tányéron. Sokáig aludtam, Kata szerint mélyen és nem forgolódtam álmomban, ahogy szoktam. Ébredés után nem sok időm maradt téblábolni, mert mennem kellett melózni, így a vacsorát és az ebédet egyben fogyasztottam el. A tegnapihoz hasonlóan, grill hús és sajt volt, sok salátával, amit mind megettem…valahogy éreztem szükségem lesz rá éjszaka. Viszont elkövettem azt a hibát, hogy csak másfél liter vizet vittem ki magammal (amiben citrom volt facsarva). Ez bizony kevésnek bizonyult és hajnali 3 felé már elkezdtem szenvedni mind a szomjúságtól, mind az éhségtől.

A cigit „lecsökkentettem” 2 dobozra.

Mozgás: Csináltam pár karkörzést, amitől a kutyám ijedtében a konyhába menekült (nem bírja a huzatot), majd lenyomtam 5 fekvőtámaszt ami után a gyerekek új szavakkal ismerkedhettek meg.

Jelenleg éhes, szomjas vagyok és izomlázam van.



A napom sem volt kint egyszerű, Szinte minden fuvarom leírhatnám most ide, hiszen beleférne a blog jellegébe.

Mivel fáradt vagyok így csak az egyiket írom Le.

Rendelés a Lehel 43.-hoz, az állatorvosi rendelőhöz. Csak nevet kaptam, azt nem, hogy mit szeretne a kedves utas szállítani. Az estém előző fuvarjait figyelembe véve, elég pesszimista hangulatban álltam meg és figyeltem a kijáratot, hogy mi vár rám. Olyan 12 év körüli kislány kukucskált ki, majd amikor meglátta, hogy megérkezett a taxi visszarohant szólni valakinek. Egy hölgy jelent meg az ajtóban, kezében egy nagy rózsaszínű káddal. Igyekeztek az autóm felé nagyon, nekem meg csak egyre kerekedett a szemem. Bepakolták a kádat a hátsó ülésre, majd behuppant mellé a kislány, előre meg a hölgy.



- Szül a kutyánk! – indította meg a társalgás folyamát a hölgy.

- Jaajjj de örülök – válaszoltam és elengedtem egy mosolyfélét, ami nagyon hasonlít a vicsorgáshoz.

- Újpestre mennénk…



Miközben haladtunk elmesélte, hogy a Pincsi 1 éves, most szül és mivel az első kiskutya nem bírt kijönni, így elrohantak az állatorvoshoz, hogy segítsen rajta. Az segített is, de most még várnak 2 kiskutyát, de azt nem lehet tudni, hogy mikorra fognak megszületni. Így rendeltek egy taxit és irány haza.



Szépen suhanok az úton, a kislány meg közvetít hátulról, hogy épp jön ki egy kiskutya.

Anyuka Boldog, engem meg az ájulás kerülget.

Nem tudom hány taxis autójába szült már hátul kádban egy kutya, de kezdem unni, hogy mindig velem fordulnak ezek elő.



Kép is van, a belsőkamerával felvettem, de ezt az írást is tomajer szaktárs fogja beszerkeszteni, mert nekem Tegnap meghalt a gépem, így egy időre nélkülöznötök kell a társaságom…remélem a jövő hét elején rendeződik ez is. Akkor majd beteszem a képeket is.

Amennyiben valaki elkezdi velem ezt az önkínzást, akkor annak sok sikert és kitartást:-)))

2007-11-30

 

---

Első nap

Na, szóval Tegnap, miután kiírtam itt magam, szépen elkezdtem a önkínzást. Reggel a Kata egy 3dcl-es grapefruittal indította a napom. Ez igen jól jött, mert az alap arcformám megadta ez a kesernyés-savanykás íz.

„Ebédre” két darab grillcsirke combot kaptam salátával és egy kaukázusi kefirrel. Vacsorára mozzarella sajtot salátával…azt annyi. Inni 4 liter vizet ittam, ebből 3 literben (2x1 ½ liter) volt 1-1 citrom belefacsarva. Ezt iszogattam egész éjszaka.



Ami zavar, hogy elég meggondolatlanul fogtam bele ebbe az egészbe, mivel nincs vitamin készletem (kifogyott 2 hete) és a C-vitamin is vészesen fogyóban. De sebaj, majd holnap beszerzem ezeket.

Este 10 óra felé furcsa hangok érkeztek a gyomrom felől…ilyen morgás-korgás. Már majdnem rohantam az orvosi ügyeletre, amikor is régi emlékeim közül elővillant, hogy ez az éhség jele. Nem mondom, hogy megnyugodtam ettől a felismeréstől, de mivel olyan sokan bíznak a sikeremben (ha magam nem számolom, akkor csak a kutyám, mert ő még ezen a téren hisz nekem), hogy akkor is bebizonyítom, hogy nem csak elméleti szaktekintély vagyok:-)))

2007-11-29

---

Összefoglalnám, hogy mi vezetett a mostani elhatározásomhoz. A Tovább >


2007-11-28

---

FÓRUM

Archivum  :           2007. Október - November

                                2007.  Július - Szeptember

2007. Május - Június

2007. Április

2007. Március

2007. Január

2006. December

2006. November

2006. Október

2006. Szeptember

2006. Augusztus

2006. Július