Felmentem a légópincéből, majd kissé zavarodottan pislogtam a bérházi udvaron. Jobb sarokban, váróban? Végülis honnan nézzük ugyebár. A megszokott ügyfélszolgálat melletti váró is a jobb sarokban van, ha szemben állok vele. Nagyjából úgy éreztem magam, mint az Orosz katonák, magukat az angolvécé megoldhatatlan problémájával szembetalálva. Akkor legyen az! Odabent ismét megkerestem a még csupán a szétesés gondolatát ízlelgető székemet, amiben elfolytam mint híg palacsintatészta a hideg serpenyőben.
Kissé lepukkantott a nagyra nőtt Nintendó, úgyhogy a percek múlásával arányosan ereszkedett le a szemhéjam.
Amikor már hozzávetőleg úgy nézhettem ki, mint a Japán túristacsoport másnapos és befüvezett oszlopos tagja, akkor mint az Úr hangja tört át a mámoros ködön egy kedves női hang (olyan kedves mint motorosfűrész ha szöget harap):
- Itt van a XY?
- Igen!
Vágtam rá hirtelen, ami időben lehetett vagy 5 másodperc, lévén még a félálomban kicsordulni igyekvő nyálcseppet kellett kinyilatkozásom előtt az arcszerkezetemben való maradásra bírnom. :)
- Magának ki mondta, hogy itt várjon? Már mióta keresem…
- Kézcsókom, nekem azt mondták, hogy várjak a jobbsarki váróban!
Ez nem az?
- Nem! Az udvar túlsó oldalán van a másik váró!
- Akkor én kérek elnézést, eltévedtem…
Itt hívnám fel az utánam jövők figyelmét, hogy amennyiben ki szeretnék hagyni a hasonlóan kellemetes beszélgetéseket, akkor az ügyfélszolgálattal szemben, az udvar hátsó sarkában  lévő szűk folyosón punnyadjanak kb. 50 hering állapotú sorstársukkal együtt. ;)
Egyébként ez a kedves kis párbeszéd, amely után bármely fejlődésben lévő gyermek megakadt volna az evolúciós fejlődés peremén, az én személyes zaklatásomra kirendelt pszichológus Hölgyeménnyel zajlott.
Itt rögtön fel is dobnám a magaslati labdát:
Ti is megfigyeltétek, hogy a hazai pszichológus-pszichiáter társadalom többsége olyan hogyismondjam, furcsa? :D
Mondom ezt azért, mert életem során eleddig két alkalommal találkoztam az orvosi hivatás eme szakágát űzőkkel, de most viccen kívül állíthatom, hogy elég kemény ráhatással volt a személyiségem (vissza)fejlődésére! Most fontolóra vettem, hogy leírom ezeket is ide, de azt hiszem, hogy azok megérdemelnek egy-egy újabb regényt is. ;)
Szóval most nem vagyok könnyű helyzetben, mert szeretném leírni pszichológusnőnket vizuálisan is az olvasóknak, viszont nem szeretném megbántani személyiségi jogait, érzelmeit. Finomkodom itt, mint fogatlan Rozi a Mátyás téri kapualjban térdelő  pozícióban…

---

Eh, szóval hősnőnknek kissé zilált volt a külseje, foltos, gyűrött, amolyan „reklámfehér” piszkosszürke a köpenye. A haja is látott már biztosan szebb napokat szegénynek, valószínűleg a vizet és sampont is akkor láthatta utoljára:(
Gondolhatjátok, hogy nem éppen csicsergős-madárdalos hangulattal a farzsebemben kullogtam utána a vizsgálatra… Mit akarhat vajon tőlem? Már csak azt reméltem, hogy fizikai vizsgálat nem szerepel a PÁV repertoárban…
Bekísért az irodájába, majd rámdörrent: - Üljön oda!
Le is huppantam az íróasztala előtti székre, mint illedelmes palotapincsi a pittbull etetőtálja elé.
Adategyeztetés, amiből aztán ki is derült, hogy én vagyok én, nem az, aki nem én vagyok.
Elő is kapott hirtelen lelkesedési rohamában egy pakli kártyát. Na, gondoltam, most aztán baj van, mert nem hoztam magammal elég aprópénzt egy kiadós zsugapartihoz! :(
Viszont néztem is nagyot, mint szomjas teve, amikor gyorsabb futásra akarta ösztökélni kedvenc szadista hajcsárja két téglával illetve herezacsiját. Leosztotta a lapjaimat. Micsoda lapok voltak bakker! Csupa 1800-1900-as évekbeli piromániás, útonálló, tömeggyilkos, vagy esetleg fogyatékkal született nők és férfiak korabeli technikával készült fotói! Azt hiszem ennél a pillanatnál sikerült végre tágra nyitni a szemeimet.
Lepakolt elém 8 ilyen gyenge idegzettel megáldott embernek nem ajánlott képet, majd megadta a kegyelemdöfést:
- Válassza ki a két leginkább, és a két legkevésbé szimpatikus fotóját! Szimpatikust jobbra, unszimpatikust balra tegye.
Nem is én lennék, ha nem szóltam volna, miután a torkomból előtörő hörgést sikerült torokköszörülésnek álcáznom:
- de hát ezek mind életfogytosok vagy máglyán égetettek lehettek!
Talán semmi újat nem mondok azzal, hogy nem értette a viccet… Rámtekintett, nagyjából olyan tekintettel, amelyiket valamelyik fotó alapján sajátíthatott el, ráadásul tökéletesen! :(
Fel is öltöttem a megfontolt és tudámonyos hatást keltő pofámat, majd némi Zaccmesteres kommentárokkal fűszerezve nekifogtam a válogatásnak. Ugyan semmi haszna nem volt a motyogásomnak, de legalább megvolt az esélyem rá, hogy nyugtatólag hat a hangom. Amíg beszélek talán nem fog fojtogatni. :D
Ebből a kártyás műveletből csináltunk jó pár kört. Semmi baj, két hét után már elmúlnak a  rémálmok! ;)
Némi megnyugvással figyeltem, hogy a paklik a helyükre kerülnek, vallatóm pedig maga elé veszi a már ismert dossziémat, majd az olvasásába mélyed.
Miután átnézte, rám tekintett és nekilátott a kivégzésemnek pergőtűz kérdéseivel:
- Kipihent állapotban érkezett a vizsgálatra? (itt ki kellett ábrándítanom, amit aztán jól fel is írt magának)
- Ki nevelte gyermekkorában?
- Milyen volt a kapcsolata szüleivel?
- Miben halt meg az édesapja (mert elmondtam én balga)?
- Volt elmebeteg, vagy alkoholista a családjában?
- Ha igen, akkor mennyit ivott?
- Ön mennyit iszik, és milyen gyakran?
- Dohányzik, mennyit?
- Hogyan jellemezné a vezetési stílusát?
- Szokott agresszíven vezetni, bemutatni nemzetközi egyezményes jeleket?
- Volt már gyorshajtása?
- Volt bármilyen közlekedési kihágása?
- Egyéb rendőrségi ügye?
Nagyjából ilyenek, meg még két tucat személyes jellegű. Igen alapos lelkiröntgent végzett, hatalmas erőfeszítéssel lehet csak púderezni a tényeket! ;)


Kissé remegő kézzel értem a kérdészápor végére, mert ezek után már reális veszélyét láttam, a hajoljon le és fogja meg a bokáját, oda is bekukkolok felszólításnak. :(
Mondjuk az lett volna az a pillanat, amikor az épület renoválását meg kellett volna a kezdeni, a menekülésem során kiszakított ajtótokok és lehullott vakolatokra való hivatkozással…
A kukkolás elmaradt ugyan, de a lelki egyensúlyom tovább billegett, mert megint elővette a tömeggyilkos fotógyűjteményét!
- Jajj, már megint??? Ez már volt!
- Megint, mert meg kell nézni, hogy a kérdéssor után mennyit változott az emberismerő képessége!
Puff, ezzel már én is nehezen vitatkozom. Szerintem ugyan semmiben nem változott, bár felőlem vattacukor felhőben, rózsaszín tütüben billegő hájas vizilovak is lehettek volna a képeken, hogy megkönnyítsék a válogatást…
Kiválogattam Neki a kevésbé rémes figurákat, örüjjé wazze átvillanó gondolatsorokkal tarkítva a fejemben. :)
Mikor megunta szenvedő arckifejezésem vizslatását, akkor csak sikerült rábírnia magát a zsíros pakli elpakolására. Aztán döfött:
- Meg kell ismételni a vezetés-szimulációs vizsgálatot (tudjátok, a kormánytekergetős)!
- ???

---

- Bár valószínűleg sebességrekordot sikerült elérnie, de többet volt az út mellett, mint rajta. Pedig ennél a vizsgálatnál ez a lényeg, nem a gyorsaság!
- Bocsásson meg, de a gép és az asszisztens is rámszólt, hogy gyorsabban haladjak! Én pedig nyomtam, mint süket a csengőt. Gondoltam ez is olyan, mint a videójátékok, hogy a padkán még nem robbanok fel.
- Igen, azt szokták mondani, de csak annyira menjen gyorsan, amennyire biztonságosnak érzi. A többi vizsgálat rendben volt, ezt az egyet ismételje meg, utána pedig ide jöjjön vissza.
A párbeszédünk alatt néztem az előtte lévő papírcsíkot, amin függőlegesen futott két vastag vonal, vízszintes cikk-cakkokkal pedig egy vékonyabb vonalazás, mint valami idegbeteg EKG görbe. Mindenesetre a vékony cikk-cakk csak akkor volt a két vastag függőleges között, ha áthaladt rajta! :D
Picit még motyogtam az álmosságomról, a félretájékoztatásról, majd nyílegyenesen becéloztam a büfé bejáratát!
A büféről nagyjából annyit lehetne elmondani, hogy pontosan  illeszkedik az egész épület és a szocreál feeling hangulatába. Ugyanaz a lehangoló környezet, mint ezelőtt 20 évvel bármely élmunkás intézményben. Borzalmas…
A büféshölgy ellenben nagyon kedves volt, és a meglepetés legkisebb jelét sem mutatta, amikor kértem két presszókávét egy pohárban. ;) A pohár az ezeréves kecsesen bordázott modell, bele pedig szabadon választható akármelyik műanyag pálcika, amely  bizalomgerjesztőbb egy fokkal a másik pálcikánál. Sajna a kávé is régi hangulatot árasztott: megmutatták a víznek a háromszor lefőzőtt zaccot, amitől aztán erős hasonlóságot igyekezett mutatni a jobb sorsra érdemes lábmosóvízhez.
Az íze is valami hasonló lehetett…
Mindenesetre a célomat elértem általa, mert egészen felpörögtem az idegtől, hogy ezt kávénak merik nevezni!
Miután duzzogva - mint szűz leány, amikor a nászéjszakán rájön, hogy a szex 1 percig tart és utána máris hangos hortyogással fordul a hátára drágalátos férje - elfoglaltam rogyadozó székemet a megszokott váróban. Nagyjából 10 perc múlva jött is értem egy eddig ismeretlen – a megszokottól eltérően kedves – asszisztens hölgyemény. Meglepődve láttam, hogy a fenti folyosón halad előttem, nem pedig az ismert légópince felé tartunk. Az emeleten is van egy pici luk, ahol az ismert játékautomatából 3 is található.
Lehuppantam a jobb szélsőbe, majd megmarkoltam a kormányt, ahogy az „alkesz” teheti zárórakor az utolsó felesével.
Gyakorlás indul, a monitoron pedig fejlett program használata esetén láthatóak lettek volna a járókeretes nyugdíjasok, amint vidáman araszolva megelőzik a járművemet jelképező drazsémat…
Görcsösen koncentrálva lenyomtam a három időmérő körömet, amitől a homlokom erősen hasonlíthatott egy igen vén shar-pei kutya homlokára. :(
Visszavonszoltam magam a zsúfolt pszichó folyosóra, miközben igyekeztem felidézni magamban ősi kelta varázsigéket, amelyek távoltarthatják tőlem a dokinénit a francos fényképeivel egyetemben. Röpke 20 percet tölthettem a folyosó falára tapadva, miközben a tornatermi bűz miatt próbáltam olyan testnyílásomon is levegőt venni, amelyeket nemigen használunk erre a funkcióra. Aztán kilépett az irodából, és nemes egyszerűséggel közölte:
- Elmehet, postán megkapja a végeredményt.
- Köszönöm, de sikerült? – tettem fel az oktondi kérdést
- Rendben lesz.
Mondott ennyit, aztán tovalebbent, mint Zetor a bontási területen.
Ezek után természetesen megdöntöttem a sánta futók gyorsulási rekordját kifelé, miközben elhatalmasodott rajtam valami hatalmas öröm! Megcsináltam, teljesen nem vagyok hülye, már papírom is lesz róla!!! :D
Az utcáról rendeltem egy taxit, amivel szerencsére gyorsan hazajutottam. Miközben feltépve a hűtőajtót elővettem a stresszoldó sörömet, még elém libbent dokinőm arca, miközben megkérdezi:
- Ön mennyit iszik, és milyen gyakran? ;D

Legközelebb azzal folytatom, hogy mik történtek velem ezután, majd eljutunk talán még idén a taxis vizsgáig.
Még valami: amennyiben kérdésetek merülne fel a vesszőfutásommal kapcsolatban, kérdezzetek!
Én pedig megpróbálok a nyitott kérdésekre válaszolni a folytatásban. ;)

2006-03-27

Zaccmester

 

• FÓRUM - Zaccmester taxiba száll
• FÓRUM - Társaságott váltani,új taxisként belépni.

 

• Zaccmester taxiba száll 1. rész

 

• Olvasóink küldték

U.i.: egy hete felhívott egy gyermekkori barátom, most megpróbálom szó szerint idézni egy mondatát: „én úgy t.kön rúglak, ha nem írsz egy könyvet!”. Ki tudja? ;)
Úgyhogy közlemény következik: Zaccmester írásainak egészében, vagy részleteiben való közléséhez – a Hallotaxi.hu kivételével – írásbeli hozzájárulásom szükséges! Kapcsolatfelvétel a Hallotaxi szerkesztőin keresztül történik. Ugyanide várom tőkeerős kiadók jelentkezését, akik előszerződést kötnének önéletrajzi írásom kiadására. Semmi pánik, számításaim szerint kijövök kb. 300 oldalból, 10 kötetben! :D

---