Szóval ennyi bevezető után megkezdem mesémet:

1993 óta foglalkozom kávéautomaták töltésével, üzemeltetésével. Ezt vállalkozásban bonyolítom 98 óta, mint egy multi franchise partnere (magyarul utolsó segédmunkás…). Mivel én vagyok az ügyvezető, üzletkötő, töltőmókus, szervízes, sofőr, anyagbeszerző, takarító stb. egyszemélyben, ezért aztán kissé széthajtottam magam.:(
Elérkezett 2005. december 8-a, amikor aztán a tizenórás rohangálásom befejezéseként beszólt a bal térdem egy lépcső utolsó lépcsőfokán. Mivel a térdem nem olyan bőbeszédű, mint én, ezért csak ennyit közölt velem: RECCS!
Hááát, nem volt „nehézvizelési” problémám, ezt bátran kijelenthetem!
Itt most ugrom picit, mert ügyelet, orvoshegyek, vizsgálatok, miegymás nyalánkság után kiderült a tuti: a balabbik térd tropa, a kevésbé balabbik még bírja pár percet…
Ekkor kezdődött meg a NAGY CSALÁDI FEJVAKARÁS!
Zaccmesternek (mármint nekem) életmódváltás kell, mert túlzottan nem vonz, hogy 4 év múlva induljak az olimpián kerekesszék kategóriában!
Tegyük össze mim van: AUTÓM! Mármint közös a bankkal, de ez manapság a kutyát sem hatja meg. Ok! Még mim? Tapasztalatom… Persze, ezt még nem említettem, hogy én a 90-es évek elején már picit több mint egy évet belenyaltam a taxis életbe. A Blokád után nem sokkal pattantam meg, de ez már egy külön regény. :-)
Szóval megszületett az ötlet: TAXIS LESZEK!
Lábadozásom alatt (még nincs vége sajna) elkezdtem bújni a netet, hogy vajon mizújs ezen a frontvonalon. Hááát, pofára estem nem kicsit, de kérlek ne szólitsatok Pincsinek, mert nem állna jól! :D
Nyoma sincs a régi szellemnek, a legendás összetartásnak, a mindenki-mindenkinek kollégája stb. feelingnek. :((( Bevallom elkeseredtem picit, de majd változtatunk! Remélem…
Sok-sok oldal átolvasása után rátaláltam a Hallotaxi-ra! Itt aztán megcsillant a remény, hogy nem csupasz popóval kell nekifussak az akadályoknak, hanem találok segítőkész emberkéket a szakmában. :) Így aztán szép lassan elkezdtem futni az udvariassági köröket, mint kutyáink a szimpatikus rekettyést. El is jött az a pillanat, amikor randira hívtak! Mielőtt bárki rosszra gondolna, elárulom, hogy Betyár, Csogu és Tomajer volt a vakmerő hármasfogat, akik bevállalták azt a nem kis feladatot, hogy levizitálják a szőrös pofámat. ;)
Találkozó: ESSO kút a nagy b..ös pesti éjszakában. Hááát, ott ültünk fél 12-ig, aztán osztották az észt három felől! Jó volt! Amikor hazaértem, megkérdeztem Párom, hogy hogyan is hívnak engem? Egyáltalán Ő kicsoda? Szóval azt sem tudtam hol-ki-miért és minek?
A lényeg az, hogy eldöntöttem: nem futamodok meg! Vágjunk bele!
Találtam egy leányzót, aki matat a kávéautomatákon, nekem csak felügyelnem, irányítanom kell. Frankó, de mindezt fizetésért csinálja. Micsoda pofátlanság! :D Tehát nincs oly sok időm vakarózni, lábadozni, kell a meló, a fuvar, mert aztán gatya lesz hamar! Ami persze lyukas lenne…
Közbejött sajnos egy szomorú esemény: megöltek egy soproni kollégát!
Nem véletlen a kolléga szóhasználat, mert már ekkor is annak éreztem magam! Páran közületek szintén annak éreztetek engem (köszönöm!), mert teljes jogú taxisként részt vettem a temetésen. Sajnos kevesen voltam-voltunk, de most ezt is hagyjuk…
A „Hármasfogat”-nak köszönhetően beültettek egy olyan valaki mellé, aki aztán azt is segített eldönteni, hogy melyik társaság zászlója alatt fogom kipróbálni magam „droid”-ként. Ja igen! Szóval bérautóval kezdek, hogy a bődületes taxivá varázslási költséget ne kelljen betolnom a vasba, mondván hátha mégsem ízlik a mai taxisélet… Elárulok egy titkot: nem könnyen hátrálok meg a kihívások előtt! ;)))
Szóval két hete megkezdtem a vesszőfutásomat! Kezdtem az üzemdokinál 5.000 Ft-al a 2-es orvosi elkészítése érdekében (sok éve visszaminősítettem a jogsimat, hogy úrvezetőivel kevesebb a macera! Most bőszen veregetem a vállam…).
Reggel fél 8-kor jelentkezem az asszisztensnél: csókolom, jöttem a hivatásos orvosira! Válasz: pisilt már? Na, jól kezdődik, gondoltam. Persze, otthon. Köszönöm jól esett! Hozta? Nem, lehúztam. Tudja, a neveltetésem… Elfelejtették mondani, hogy vigyem. Állítólag tudnom illene, hogy a labor az folyadék lötyögtetését befőttes üvegben is jelenti a rendelőig. Amennyit én dokihoz járok, nem tudtam. :( Kaptam tuti fiolát, hogy csavarjam ki a maradékot. Oltári volt, ahogy az egy négyzetméteres retyóban ugráltam, hogy hátha sikerül lerázni valamit… Megoldottam, sikerült! Leadom boldogan, tipeghetek vérvételre. Feltételezem, hogy valakinek a közelben sürgős vérátömlesztésre volt szüksége, én meg pont kéznél voltam! A seregben legalább adtak sört utána… Ezek után EKG, vagy mi a fene. Remek kütyü, bár szerintem orosz gyártmány. 10 perc bősz káromkodást követően a nővérke úgy oldalba küldte egy pofonnal, hogy egyből működőképes lett, én meg szívritmus-zavarban szenvedő páciens. Nem szólt, hogy ütni fogja… :( Ki is köpött magából vagy két méter szalagot, ami viszont borzalmas értéket mutatott! Fél szemmel odasandítottam, aztán szóltam neki, hogy nem vagyok sem nő, sem 65 év feletti! Mit mondjak, elfelejtették beállítani. Utána már minden ok, mehetek vérnyomást mérni! Ezek után? A mázli az, hogy reggel nem kávézhattam, ezért az izgalmak után pont jó volt a nyomása véremnek.
Keresztkérdés következett a doktornőtől: jó a szeme? Kiváló, mondom én. Azért leteszteljük, kapom a választ. Tudnám, akkor minek kérdezi? Persze, hogy nekem lett igazam. ;)
Szóval az orvosi ok. Kaptam róla sajtpapírt. Menjek az okmányirodába jogsit cserélni. Persze, majd megyek! Miután megvan a PÁV meg az összes kacat, nehogy sűrűbben cserélgessem a jogsit, mint elvetemült személyek az alsóneműt! Én sem ma kezdtem, holnap lesz egy napja!

Mára ennyi bőven sok, legközelebb a PÁV történettel folytatom. ;)
Még valami: amennyiben kérdésetek merülne fel a vesszőfutásommal kapcsolatban, kérdezzetek!
Én pedig megpróbálok a nyitott kérdésekre válaszolni a folytatásban. ;)

2006-02-27

Zaccmester

tovább>

• Olvasóink küldték
• Temetés Sopronban