MOCSKOS LILÁK!!

Ugye nem baj ha nem kérek tőled kerékcserét?? Még a végén generálozni kell majd az autót:D:D:D More

Ez mindent vitt Ricsi.:))))))))))))))))))))))))))))) Igy vissza olvasa hatalmas volt:) Hajnali kettő óra, hazaérkeztem. Fáj a derekam, remegnek a lábaim, a karjaimmal a vizespoharat is alig bírom. Fogalmazzunk úgy, hogy ma megdolgoztam a pénzemért. Na de nem rohanok ennyire előre a történtekben. Este elég későn mentem ki, lévén szerda és már az is csoda, hogy egyáltalán sikerül magam kirugdalni az utcára. Kellemesen meglepődtem a munkameneten, hiába na, már érződik a szeptember közeledte, egyre stabilabb hétköznapokat élünk meg. Az este szokásosan kezdődött, mármint ami nem a munkát illeti. Pár körtelefon az új kártyámról és telefonomról (mivel az előzőt az egyik kedves utas lenyúlta), ki merre, és mi a helyzet kint?! Majd beálltam az egyik kályhámba és dolgozgattam. Közben Kolev úr is kiérkezett a pályára és aratott a környéken. Szóval ment minden a maga rendje szerint…egészen 23.30-ig. Ekkor sikerült találkoznom Kolevval a tutinkban és megvitattuk a napi eseményeket. Segített a telefonom beálltásában, szóval mímeltük rendesen a munkát. Szépen elpihenve az autóban diskuráltunk, amikor is jött egy hölgy és besétált a két autó közé, majd előadta jövetele célját. - Tudnának segíteni? Defektet kaptam és ki kellene cserélni a kereket. – mondta mindezt „enyhe” akcentussal, olyan oroszos benyomást keltve bennünk. Sem én, sem Kolev úr nem arról vagyunk híresek, hogy kedvelnénk a fizikai munkát, főleg nem az olyat, ahol a kezünket is be kell piszkolni. Gyorsba egymásra néztünk, és láttam rajta, hogy Ő is a kibúvót keresi, mert nagyon nincs kedve a mozgáshoz. A pillanatnyi hatásszünetet kihasználva a hölgy rájöhetett, hogy a jelszó nélkül itt bizony nem megy semmire…majd ezt gyorsan ki is mondta: - Megfizetem!!! Na erre megmozdult bennünk a segíteni akarás és miután megegyeztünk Kolevval, hogy együttes erővel kezdünk neki a probléma megoldásának, az autóból kiszállva elindultunk szenvedéseink színhelye felé. Útközben azért tisztáztam a hölggyel, hogy ez bizony 3 ezer forintjába fog kerülni. Úgy okoskodtam, hogy 5 perces melóért nem rossz 1500-1500 forint és még a benzinünk sem fogy. Ezt a cselekedetemet nagyon hamar megbántam, mivel a hölgyemény megkönnyebbülve nyugtázta az árat és még hozzá is tette: - Milyen szerencsém van, hogy maguk itt voltak! - Drága – fogott bele mondandójába Kolev – mi vagyunk a Főtaxi Forma1-es szerelőbrigádja. 5 perc és már roboghat is a dolgára. Na igen, Zolinak van egy érdekes stílusa, amivel igen hamar itt a lapon is és a Főtaxinál is belopta magát több tucat ember szívébe és azóta is naponta szerzi magának az „új barátokat”:-)) Sajnálom, én bírom a srácot….számomra Ő a Svejk, a derék katona, csak épp ebben az átiratban: Kolev, a derék taxis:-)) A szóban forgó autó egy Renault Scenic volt. Jobb első defekt. Rutinos lévén mondtam Zolinak, hogy először nézzük meg, hogy meg e van minden szerszám a kerékcseréhez, mielőtt nekiesünk. A pótkeréken kívül nem találtunk semmit. Az is az autó alvázára volt felerősítve. Egyikünknek sem volt még dolga ilyen megoldással, így rutinos mozdulatokat mutatva a hölgy felé, gyorsba szétkaptuk a fél autóját, majd amikor már nem lehetett tovább színlelni a hozzáértést, akkor kétségbeestünk. (elnézést kérek a nyers fogalmazásért, de csak az életszerűség kedvéért írom le úgy a dolgokat, ahogy azok elhangoztak) - Verjem az a***ba, aki ezt kitalálta – állapította meg a tényállást Kolev úr. - Nem sikerül? – bizonytalanodott el a megrendelő. - Kedves, nyugodjon meg, nem fog rajtunk ez kifogni – ment át megértőbe Kolev úr. – Megkérdezem a kollégákat, és ők hasítani fogják, nem kell be***ni csókolom. Majd ezzel az autójához sétálva nagyon hozzáértő arccal kezébe vette a májkot. Én közben azért próbálkoztam,mert kezdett kicsit frusztrálni, hogy ketten sem tudtunk rájönni, hogy miként lehet levarázsolni a pótkereket a helyéről. Eltelt vagy 10 perc, de Kolev nem jött. Odapillantva láttam, hogy még mindig nagyon hozzáértően fogja a májkot és válogatott szavakkal illeti a munkamenetet, ami miatt nem tud beférni a csatornára. Cirka 15 perc elteltével megjelent és közölte, hogy valami kiscsavart kell keresni. Erre felbuzdulva felszedte a fél kárpitot az autóban, majd találtunk egy kallantyút, amit lehetett húzogatni. - Tetszik látni csókolom – nyugtatta meg a hölgyet Kolev – nem fog ez ki rajtunk. 5 perc és már suhanhat is kedves a dolgára. Csogu húzd meg, én meg figyelem alul, hogy mi történik. Húztam…rángattam…recsegett-ropogott a feltépett kárpitból kiálló kallantyú, de nem történt semmi. Közben felfigyeltem egy rajzra, ami a kallantyú dobozán volt látható. Azon az szerepelt, hogy motort beindítani, egyesbe tenni, meghúzni, majd elindulni. Mi legalábbis így értelmeztük a dolgokat. - Kis kezit csókolom, tessék bepattanni az autóba és azt csinálni amit mondunk – adta a hölgynek az instrukciókat Kolev. Majd lehasalt az autó alá és lépésről-lépésre irányított minket: - Tessék indítani…egyes…lassan elindulni…MONDOM LASSAN!!!...Csogu húzd…most húúúzd! Azon kívül, hogy a műszerfal úgy elkezdett világítani, mint amikor egy utasszállító repülő kényszerleszállást hajt végre, nem történt semmi különösebb. (mint végül is kiderült, így lehet plusz teher esetén megemelni az autó hátulját) Zoli nem esett kétségbe – nem olyan családból származik – nagyon határozottan a hölgy felé fordulva kijelentette: - Akkor most felhívom a Renault Assistance –t!!! Szerintem a kedves azt sem értette, hogy Zoli miről beszél, de határozottsága megnyugtatta. Hosszas beszélgetés után a vonal másik végén ülő hölggyel arra a megállapításra jutottak, hogy valahol a kárpit alatt van egy csavar, amit ha kitekerünk, akkor végre hozzáférünk a pótkerékhez. Szeretném jelezni, hogy ekkora már eltelt kb. 1 óra. Zoli ezen felbuzdulva még a maradék kárpitot is feltépte, majd talált is valamit, aminek a legjobban a vonal túlsó végén ülő hölgy örült. Ekkor szerencsére Zoli arrébb sétált belerúgni az oszlopba és immár 20x-ra kijelenteni, hogy sosem fog Renault venni…az autó tulajdonos hölgy így kicsit hozzáfért a terephez és egy pici darabkát felhajtva a kárpitból elővarázsolta a csavart. Elég lett volna csak azt felhajtanunk és nem kellett volna 3 nm hosszan az egészet feltépni… Sebaj, ma is tanultunk valamit. Kolev örömmel közölte sikerünket a vonalban lévő hölggyel, majd letéve a telefont szemügyre vette a csavart: - Hozom a kerékkulcsom – mondta ezt olyan hangsúllyal, hogy érezze a megrendelő, hogy bizony itt kérem most nagy dolgok vannak kibontakozóban. Amikor rádöbbentünk, hogy a Skoda kerékkulcsa nem egyezik a Reanultéval és nem tudjuk azt a ****** csavart kitekerni és még mindig nem férünk a pótkerékhez, Zoli igen rosszallóan nyilatkozott az autó tervezőiről, aminek a leírásától most inkább megkímélnélek benneteket. Az biztos, hogy a közel 300 panellakásból minket bámuló közönség ezen jót derült. - Keressük meg, hogy hol van ebben az autóban a saját kerékkulcsa, meg az emelője – ötlött fel az újabb haditerv. Közben a megrendelő többször is megjegyezte, hogy milyen szerencséje van, hogy két ilyen ügyes férfibe botlott… …én meg ilyenkor sűrűn imádkoztam, hogy Zolink ne szólaljon meg, mert abból csak botrány lesz. Módszeresen átkutattuk az autót, de szerszámoknak még nyomát sem találtuk. Zoltán eddigre már eljutott agyban odáig, hogy elvi kérdést csinált magának ebből az egész kerékcseréből és elővéve a telefonját már hívta is újra a Renault Assistance –t. 1 perc és már mind a hárman robogtunk az autó elejéhez, mivel a telefonos segítségben azt mondták nekünk, hogy a szerszámok a motortérben találhatók. Újabb 1 percig csak a motorháztető alatt matattunk, mire sikerült felnyitni azt. Belepillantva kisebb tanácstalanság ült ki az arcunkra, mert bizony elég lehetetlennek tűnt, hogy ott bármi szerszámot is találunk. Kolev ismét telefon, én meg elkezdtem módszeresebben átnézni az utasteret. Hihetetlen helyen találtam meg a szerszámokat, de innentől már egyenes út vezetett a sikerig. Kitekertük a csavart, majd gyorsba közöltük a megrendelővel, hogy ezt csak speciális szervizben tudják visszatenni. Nem volt kedvünk még 30 percet azzal bajlódni, hogy a defektes kereket visszahelyezzük. A bajbajutott hölgy egyébként nagyon szimpatikusan fogadott mindent tőlünk, semmi más nem érdekelte, csakhogy végezetül siker koronázza igyekezetünket. …pedig a neheze még hátra volt… - Tessék vigyázni, ide az én műszerészlábam kell – hessegette arrább a kedvest Zoli, majd a kerékkulcsot ráhelyezve a csavarokra akkorát rúgott a kerékkulcsba, hogy az autó hátrébb ment vagy 1 métert. Lazultak a csavarok, ahogy az illik. Miután már elég lazák voltak, Zoltánunk kapta az emelőt és nekiesett felemelni. Mondtam neki, hogy jól helyezze be az emelőt, mert amennyiben ez nem történik meg, akkor baj lehet, de ő megnyugtatott, hogy no para. Na én nem paráztam, hanem miközben ő emelte fel az autót, én kézzel lazítottam tovább a csavarokat. Már épp ki akartam szedni őket, amikor megtörtént az, amitől féltem. Elkezdett dőlni az emelő, majd végül kiesett a kocsi alól. Én nekifeszültem az oldalának és próbáltam segíteni annak az egy csavarnak, ami tartotta a közel másféltonnás autót, miközben Kolev urat biztattam, hogy igyekezzen, mert meggebedek. Ilyet még nem láttatok, és szerintem nem is fogtok. Kolev két emelővel szinkronban emelte fel az autót…egyszer az egyik emelő esett ki, máskor meg a másik, miközben Zoltán folyamatosan szidta a tervezők összes fel – és lemenőit. Végül csak a helyére került azaz átkozott pótkerék. Nem is tudom, hogy ennek ki örült jobban…a megrendelő…mi…vagy esetleg a szomszédos házban lakók, hogy végre aludni térhetnek. Én felegyenesedve a maradék derekamat tapogattam, miközben Zoli a hölggyel a romeltakarításba fogott. Ennek következtében még eltörte a két hátsó ülés szerkezetét (nem ő tehetett róla, azok nem akartak fekve maradni), majd odasúgta nekem, hogy: - …ez nem 3 ezer lesz!!! Na itt én gyorsan úgy éreztem, hogy nekem halaszthatatlan dolgom akad az autómnál és arrébb sétálva figyeltem, amint Zoltánom fejben árkalkulálásba bocsátkozik. Szerencsére nem kellett neki árat mondania, mert a hölgy már nyúlt is a táskájáért és fizetett. Pontosan nem láttam, hogy mennyit, de Zoli arcára pillantva azonnal éreztem, hogy: MEGÉRTE:-))) …szóval itt ülök a monitor előtt…már hajnali 4 óra…lassan érezhetően izomláz alakul ki testemben, de kellemes és megérdemelt lesz a pihenés…jó éjszakát:-))) 2008-08-28.

...sosem....

-...na végre....

http://www.youtube.com/watch?v=WhBoR_tgXCI&feature=channel Ez is isteni.

Már majdnem javasolni akartam:)

Adjam fel?

Most megint nem megy képfeltétel..

...

...A tenapi " fejlemények " után, a kolev engem is bármikor felhívhat...

:-)) Kis naiv :-)))

Valóban frenetikus, tetszik, majd megmutatom Christináak. ma megint lándzsát döftek a mellembe, felébredtem fél9kor...még megy a "motherfucker"nap tv, de tele vagyk a szép zdidólánnyal.., aki istenNőkén visekedett.

Hidd el, ha valaki, akkor én át tudom érezni, hogy Béla most miként érzi magát :-)) Emlékszem, amikor még Kolev Főtaxis volt és én kaptam ilyen üzenetet, hogy azonnal hívjam fel, sűrgőőőős!!! A víz azonnal levert :-))) Csogu kezdő vagy!!! Én megtaláltam a megoldást. Nem hívtam fel...

EZ MINDENT VISZ!!!

A korábbiakhoz hozzá tenném, hogy nyugalom, és béke van az "olajfák hegyén",,. Bennem is béke van, beleimádtam egy gyönyörű Izraeli, apakomplexusos kicsit depis Lányba. Fény , Pompa, Ragyogás! Imádni való..ennél szebb kedd estét.. szerencsés "barom vagyok".... most midenkit szeretek...

Oszi..20éves barátságunkra kérlek, ebből a bogyóból, amitől ilyneket írsz szerezz nekem is!!! Te a fanyar humor nagymestere..

"Ha sok a kormányos, a hajó felmegy a hegyre."