Név
Becenév Gondolkodó
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

3-4-5-6 évvel ezelőtt is előfordult, hogy januárban 6 órát kellett várni egy fuvarra, de ez például a 6x6 reptéri sorában is megesik néha. Óriási különbség, hogy a Zónánál, ahogy korábban az Airportnál kitaláltuk ezt, nem kell végig ott dekkolni, hanem le lehet lépni, csak a megfelelő időben, mielőtt elmennének mögüled fuvarba, vissza kell érkezni. Belefér egy ebéd, mozi, randi a csajoddal, bevásárlás, vagy bármi.
Segítek. A malév dolgozói 10%-ot fizetnek a repülőjegyekért. Az előző hozzászólásomban arra céloztam, hogy tudtommal Maléves Gyuri nem szokott cégesen 6x6 taxival utazni. Persze tévedhetek én is.
Szerintem Ő még sosem utazott 6x6 taxival. Egyébként teljesen igaza van abban, hogy a Zóna tarifáját firtatja, ugyanis annak alacsonysága miatt nyerték meg a pályázatot, ami talán téged is érint.
Nem tudom miért lenne az jó. A Gyömrőin is jóval gyorsabban szoktunk haladni, a Gyorson meg teljesen biztonságos a 100 körüli tempó. Az elmúlt 19 év alatt kábé 19000-szer autóztam rajta oda és ugyanannyiszor vissza, minden négyzetcentiméterét ismerem. A balesetek döntő része a tötyörgők miatt jött létre, mert előzgetni kell őket, ha a megengedett és normális tempóval akar haladni az ember. Szerintem sem normális dolog cuppanósan előzgetve, életveszélyes helyzeteket teremtve közlekedni, úgy, ahogy a Zónások teszik. Egymást hajszolják bele a száguldásba.
Nem ismeritek a KRESZT és a taxisok világát sem olvassátok. Juhász Lámpafelelős kérdésére válaszolta a Közlekedésrendészet illetékese, hogy a Shell kút utáni kihajtó feloldja az 50-es sebességkorlátozást. Ezért onnan az újabb Budapest tábláig, (a szalagkorlát végéig) 90 km/h a megengedett sebesség.

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2008.11.21 15:15

Szerintem a szóbanforgó matrica legnagyobb baja, hogy nehezen olvasható, mert a kiválasztott betűtípus alig felismerhető. Nektek ez nem tűnt fel? Netán szemüveget kellene használnom? :-)
Úgy hallottam, a kintlévő kártyalehúzókat is visszavonják, az OTP-nek nem tetszik valami. Azt a 110 ezres címmennyiséget csak a kívülállók hiszik el, aki ott dolgozik, jóval kevesebbre tippel. Mindenhol a kevés címről és a távozásról, más munkáról beszélgető 6x6 taxisokkal lehet találkozni.

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2008.10.17 16:28

Temesvár még hagyján, talán én is elvinném, de nem itt van a kutya eltemetve. Előszöris ezek a fuvarok egy évvel ezelőttig egész normális összegért mentek, 30-40000 forinttal többért, mint most. Aztán ha jól tudom, van egy nem túl magas vidéki tarifánk, 320 Ft/km (a Citynél rendes duplázás megy) legalább annyival kellene mennünk. Folyamatosan mindenki a tarifaemelést sürgeti. Kérdem én, mi a fenének, amikor a többség féláron képes fuvarozni?

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2008.10.17 04:26

A sorból senki nem válalta.

Téma: 6x6 Hatszorhatosok kuckója

Hozzáadva: 2008.10.17 04:23

A reptéri sorban álló 3 A kategóriás közül senki nem vállalta el, mert egyáltalán nem akkora durranás 100 forintos gurulóval, éjfélkor elmenni a világ végére. Egyesek kiabálnak, köpködnek a Maléves transzferekre, mások észnélkül rohannak, hogy elvihessék. Így sosem lesz normális tarifánk.