Te épp most mit csinálsz? Lehurrogsz,"kővel dobálsz",elítélsz egy olyan embert, akiről semmit sem tudsz! Művész ÚR! és a pártkönyv..:)))))))))) Egy sztár rockbanda zenésze volt,te tudatlan! Arany és platina lemezek. Te mit tudsz felmutatni,nyuszómuszó? Max annyit,hogy nagybetűvel írod a pártkönyv szót.Bizonyára azért,mert a te bibliád volt.

Egyszer volt, hol nem volt……. Volt egyszer egy utca. Dolgozott benne két fodrász. Meg volt a maguk ügyfél köre, eléldegéltek egymás mellett, békességben. Öt napot dolgoztak, napi 8 órában. Tisztességes megélhetést biztosított a szakmájuk. Jutott pénz az alkalmazottakra, fejlesztésre, új ollókra, minőségi hajápoló szerekre, stb. Jól ment az üzlet, állandóan tele voltak várakozó vendégekkel Látva ezt egy harmadik fodrász, úgy gondolta szerencsét próbál és boltot nyitott ő is az utcában. Egy-két forinttal dolgozott csak olcsóbban. A két régi fodrász vendégei közül néhányan, kipróbálták az újat. Mivel még kevés ügyfele volt, így hamarabb sorra kerültek. Sőt, a régi boltokból néhány alkalmazott átszerződött az új üzletbe és így, ismerősként a megszokott szolgáltatást nyújtották a régi ügyfeleknek. Alig érezhetően ugyan, de csökkent a két régi bolt bevétele, míg a harmadiké, szép lassan felzárkózott a erre a csökkentett szintre. Teltek, múltak a hetek, hónapok és egyszer csak beütött a ménkő! Hirtelen mindenki óriási üzletet látott ebben az iparágban és fodrászvállalkozók hada jelent meg az utcában. Egyre másra nyitottak az új üzletek, egymástól néhány lépés távolságra. Átcsábítgatták a régi üzletekből a dolgozókat, akik hozták a saját ollóikat, és egyéb fodrászkellékeiket. Felvettek teljesen kezdő fodrásztanoncokat, sőt volt olyan üzlet, amelyik vidéki városokból, falvakból, a szakmát nem ismerő embereket alkalmazott, csak hogy meglegyen a fizető létszám. Ugyan is, új struktúrát vezettek be, aminek az volt a lényege, hogy az „alkalmazottak” már nem kaptak fizetést! Sőt! Ők fizetnek egy fix havidíjat az üzlet tulajdonosának és cserébe ők annyi vendéget kopasztanak meg egy hónap alatt, amennyit csak bírnak! Az emberek először nem értették a dolgot és csak kapkodták a fejüket. A boltokon ugyan is reklámok jelentek meg. Nyitási akció……Nyári akció…Hűsítő akció…Törzsvendég kedvezmény. Egyszer fizet, kétszer kopasztjuk! A nagy dömpingnek az lett a vége, hogy az időközben már közel 20 üzletben, több volt a fodrász, mint a vendég. Vihar előtti csend ült az utcára. Elégedetlenek voltak a dolgozók és állandóan vándoroltak üzletről, üzletre. Ha híre ment, hogy valahol kicsit több vendég van, hát egyből odarohantak dolgozni. A tulaj persze felvette őket, hisz neki mindegy volt mennyi vendég van az üzletben. Minél több fodrásza van, annál jobban dagad az ő bankszámlája, hisz a fodrászai - ha van munka, ha nincs - így is, úgy is fizetik neki a havi jutalékot, ügyfélszámtól függetlenül. Amelyik meg nem tudja kitermelni a tagdíjat, az mehetett Isten hírével! Aki ment, megpróbált magányos farkasként a szakmában maradni. Néhányuknak sikerült. De ördögi körben voltak a többiek. Hisz nem nyithattak 4-5000 fodrász boltot az utcában. Aztán egy nap „nagy dobásra” szánta el magát az egyik tulaj. Jelentősen csökkentette az üzletében a szolgáltatás árát a fodrászai megkérdezése nélkül. Persze az ő tagdíjuk összege a tulaj felé ugyan annyi maradt, sőt! Időközben még meg is emelkedett! A tulaj akkor is, mint az óta is mindig ugyan úgy, megideologizálta a döntését: - Az olcsóbb szolgáltatás, több vendéget vonz. A több vendég ugyanannyi pénzt eredményez, tán még többet, is mint a mostani árainkon a jelenlegi létszám. És a fodrászok többsége beszopta dumát. Viszont volt olyan, aki tudott számolni és megkérdezte: - Ha jól értem, akkor mostantól másfélszer többet kell dolgozni, ugyan annyi pénzért. Nyolc óra helyett tizenkettőt. Másfélszer többet kopik az olló, fogy az alapanyag. Többet kell fizetni az üzletben a fűtésért, áramért, vízért. Hol ebben a logika? De erre nem válaszolt a tulaj, csak magában mosolygott az okoskodón. - Ha nem tetszik valami, ki lehet lépni!- és kiebrudalta az elégedetlenkedőt az irodájából. Az üzlet ebben a boltban, újra beindult. Ismét sorban álltak a vendégek. A látvány elhomályosította az ott dolgozók józan ítélőképességét. Azt hitték, a régi szép idők jöttek vissza. De minden csoda 3 napig tart. Nem tudni pontosan mi volt az oka, de e kezdeti fellángolás, lassan alábbhagyott. A folyamatos 10-14 órás műszakok? Az egyre kopottabb, életlenebb ollók? Hisz nem tellett már újra, a régit kellett élezgetni, reparálni. Minőségi samponok, balzsamok és egyéb kencék helyett, olcsó, silány alapanyagokkal kellett dolgozniuk, hisz nem tudták már megvenni a minőséget. A vendégek persze ezt megérezték és odébb álltak. Megtehették, mert volt hova. A folyamat ugyan is nem állt le. Még mindig voltak olyanok, akik ebben az businessben láttak fantáziát. Egy két kiugrott fodrász, saját céget alapított, növelve ezzel a kínálatot a piacon. Extra olcsó szolgáltatást kínált és kezdetben ezért nem kért pénzt a nála dolgozó fodrászoktól. Nincs tagdíj? Más se kellett nekik. Vitték a kopott, elavult felszereléseiket és beléptek az új üzletbe. Volt olyan, akinek már annyira rossz és hiányos volt a munkaeszköze, hogy alkalmatlan volt a munkavégzésre. De volt megoldás. Drága pénzen bérbe adtak neki újat. Boldog is volt az isten adta, mint maci a mézes bödönben. Újra tudott dolgozni. Ez az üzlet is beindult. Olyannyira, hogy elérkezett a pillanat, amikor a tulaj közölte: - Mostantól havi fix jutalékot fizet az, aki továbbra is itt akar dolgozni! És az üzlet, ezen a vonalon is beindult. Dagadt a tulaj bankszámlája, de a dolgozók ugyan úgy jártak, mint korábban. Sok munka, vele nem arányos jövedelem. A fodrász szék már elég kopott, szakadt volt. Cserélni kellene, de miből? Az üzletben már csak minden második villanykörte világít, mert nem telik cserére. Szép lassan feléli a munkaeszközeit. A végén ő is bérelni kényszerül majd mindent, feladva ezzel az önámító önállóság, utolsó bástyáját is. Mit is kérdezett a jól számoló fodrász a tulajtól? -„ Hol ebben a logika?” És a válasz,amit sosem mondana ki: [b] [i] [font size=2]- „A logika ott van, hogy én mindentől függetlenül, ugyan olyan magas színvonalon tudjak élni a ti tagdíjatokból, mint eddig.” [/font] [/i] [/b] És amíg van gyapjú, addig van kopasztani való birka is.

Psszt...! :))

Ki szelet vet,vihart arat!

Üdv! Miből gondolod? :)))))))))))

Az azért sokat mondó,hogy a vitéz tegnapi-etikát eredményező- hisztije után a Pozsonyi úti repteres cím miatt,most te kóstolod be a 45-öt.

Kapufa! De inkább fölé,mellé! :)))