Tessék még egy kis Iskola a határon. Haladóknak :D „Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van, melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal? Önző vagyok, szökevény, részvétlen, szeretet nélküli? Lehet, hogy ez is mind én vagyok. Nem nagyon rajongok önmagamért sem, az igaz. Mégis, ti a féltve őrzött szerelmeitek alján csak a részvétlenség fájdalmasan szilárd talajára építhettek, az én közönyös magányom pedig, a személytelenség végső kérgein belül, a szerelemnél erősebb egymásba olvadás sűrű, cseppfolyós, semleges lávarétegéből táplálkozik. Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetetlenül, közönyösen, megmásíthatatlanul. Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer lelketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak, ki, egy ismeretlen dimenzióba, mint elszakítatlan köldökzsinór, s ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként, abban a teljesebb kontinuumban.” „Másképp hogyan érthetnénk meg végül még a néma gyerek szavát is? Hogyan volna lehetséges az a csoda, hogy a mi siralmas eszközeinkkel, szóval, tettel, rúgásokból, tréfákból, otromba, elnagyolt jelekből mégis megértjük egymást? Hogy közölni tudunk többet, mint a mondanivalónk? Hogy felfogjuk azt is, ami nincs benne, s ami bele sem férhet kifejezőeszközeinkbe?” „Másképp hiábavaló volna minden igyekezetünk. Így pedig, gyarló látszatokból, a létezés felületében reménytelenül nyújtózkodva egymás felé, és halott formák segítségével élő valóságot tudunk létrehozni, ha a felületre merőleges irányú, ismeretlen dimenzió felé ható erőkre szakadatlanul ügyelünk. Mert konvergens, egy metszőpontból kiinduló sugárnyaláb tagjainak is tekinthetjük magunkat, hiszen annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban, magányunk közös centruma felé – noha a szűkebb vagy tágabb gömbfelületeken, melyekből diszkrét pályákat, elszigetelt ponthalmazokat ütünk ki, esetleg egyáltalán nem érintkezhetünk.”

Na de főszerkesztő úr. Hallott már olyat, hogy: "fejezd már be ezt az idióta hallgatást!" Bao is mindig azt mondja, hogy mit össze csacsogok az idióta topikjaimban. Vagyis egy idióta nem hallgat. Há nem olvasta Az iskola a határon-t? Ott van benne feketén-fehéren: "Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság, s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele."

:)

Nem az ámokfutása teccik nekik, hanem Bao. Bao, kit még nem ismerünk. :) Talán majd eccer... :)

És a tudást? Azt is csak csodálod? ;)

Na ettől nagyon belelkesedett a gyermekem. :) Először is a zenétől. Ezt meg tegyük közkinccsé. :) "Ne csupán gyakorold a művészeted, hanem merülj el titkaiban, hiszen ez, s a tudás az, amely felemeli az embert az istenihez." Ludwig van Beethoven

Nem lehet tudni, mikor még ilyen kicsi, hogy mi nő ki belőle. :) Lényeg a gondoskodás. Belőlem is olyan nő(tt), hogy még mag-am is meglepődtem. :D

Ugyan, csak kertészkedtem kicsit, meglocsoltalak. :)

Na tessék, most jól kimenekült az áldozatom a kiskapun, amit kinyitottál neki! :DDD